Szerző Téma: Kriptovaluta tőzsdei kereskedés  (Megtekintve 265120 alkalommal)

Nem elérhető Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Hozzászólások: 1689
    • Profil megtekintése
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Válasz #3120 Dátum: április 13, 2019, 10:14:42 am »
Oldalazás a lehetőségek temetője!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.04.13!

BTC,   úgy néz ki az impulzus lezárás maradt az eredeti állapotában és megkezdődött egy hasonló szűk csatornaszerűségben történő felfelé mozgás, ami remélhetőleg nem lesz hosszú életű és felfelé sikerült határozottan elhagyni.
Tegnap az impulzus folytatásaként felmerült az ABC hullámmal történet folytatás lehetősége, erről a jelen mozgás megnézve talán szerencsés módon már lemondhatunk.
Megvolt a mozgóátlagok keresztje is, ahol helyreállt a rend és az 50-es törte át a 200-ast, ez fontos volt mert ha megint elmulasztjuk, akkor még az 5k fölötti  ellenállási zóna elhagyását megelőzően, ez visszafoghatta volna a felfelé történő próbálkozásokat.
A volume oszlopokat csak néhány hirtelen gyertya mozgás tudja néha felingerelni, viszont ha megnézzük az április 2.-ai és a 4.-ei volume aktivitást, akkor van még hova fejlődni.
RSI ismét egy olyan támasz fölött mozog, amely a végjátékban, tehát a felső zónában hasonló lehetőséget alakíthat ki, mint az 5,420$-os szintet megbökő próbálkozás.
Ismét hétvége van, amit általában úgy könyvelünk el hogy semmi nem történik, pedig ez is ugyanolyan nap mint a többi, csak a forgalom kisebb, ettől azonban még nagyobb akcióra tökéletesen alkalmas, ami ha kiállja a próbát, majd arra a következő hét ráerősít, akkor meg is van oldva néhány probléma.
Összefoglalva, ha az RSI kék támassza nem bukik el, amit max estig lehet tartani és a mozgás áttöri a 200-as mozgóátlagot, akkor a piros csatornában mozogva, a fekete négyzettel jelölt oldalazó sáv elhagyására nyílik lehetőség. Amit most az első lendület sikerével elérhetünk, az maximum a 5,500$-os felső szinttel rendelkező ellenállási zónából történő kilépés, majd vasárnap egy vissza-teszt, amit egy következő heti pozitív történet követhet! De említsük meg azt is, ami ez ellen szól, a brutálisnak tekinthető 10 napos oldalazás, a longs chart pozícióinak jelenlegi 4%-os csökkenése, tehát a macik szorult helyzetét kihasználatlanul hagyása problémákat okozhat.
 
Napos: a korrekciós igénynek szerintem teljes mértékben nem lettek kielégítve, erre talán az is rámutat, hogy hiányzik a tempós mozgás. Viszont amit látunk, főleg itt napos tekintetben, az szerintem pozitívum, gondolok itt a tegnapi gyertya ellenállási zónából történő kinézésére és az így kialakult kalapács gyertya, pedig tökéletes fordulat jelző! Ennek a kalapács gyertyának, főleg egy csökkenő trend lezárásánál van jelentősége, de talán a jelen mozgásban is használt vehetjük és ha sikerül az ellenállási zónában maradni, akkor sikerülhet tovább építkezni.
Az RSI még nem érkezett meg az alsó zónában, tehát még ha nagyon ki akar velünk cseszni a mozgás, akkor a korrekciót folytatja, de csak pillanatnyi hangulatromboló hatása lehet.
Tehát vannak itt még jelek, amelyek óvatosságra intenek, főleg a korrekciós határozatlanság okán, ezért is jó lenne határozottan vagy lezárni a korrekciót vagy minél előbb felfelé elhagyni az ellenállási zónát!
 
BTCUSD Shorts/Longs chartok: valamiért állnak és várnak a bikák, ennek következtében hullanak is kifelé a vagy kisebb hasznot elért vagy elbizonytalanodott pozíciók. A mai mozgás elérte azt a zöldet támaszt, ami ha elesik, akkor elég nagy baj jelei mutatkozhatnak, amire egyáltalán nem lenne szükségünk.
A macik ezeket a magas labdákat, a tavalyi év során azonnal lecsapták volna, most azonban ez nekik sem sikerül, mivel küzdenek a fennmaradásért. Azt azonban nem kellene megvárni míg tényleg rátalálnak a helyes útra, kivéve ha ezt 6-7k-s vagy magasabb árnál teszik, mivel ott nagyon is hasznos lehet a korrekció megtámogatása!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/HqoHBvUj/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/CYJYqo9H/

"Hetes nézet: nagyszerű hetet sikerült zárni, ez a kirobbanó siker elég meglepő húzás, de mivel valahol el kell kezdeni, ezért előbb vagy utóbb meg kellett hogy érkezzen! A hét elején minimum annyit vártam, hogy a felső piros ellenállást sikerüljön zárással átlépni, viszont mivel kedden elég szépen belelendült a mozgás, ezt a minimum igényt már 4,950$-os ellenállásra helyeztük és mint látjuk,  szépen föle is zártunk.
Magasról lehet nagyot esni lehetőség itt is fennáll, aminek azonban valószínűleg előjele is lesz, ilyen lehet az 50-es mozgóátlagon átszúró gyertya, majd a hetet a jelenlegi  plusz-mínusz 100$-ral záró gyertya jelentheti, de ugyanilyen csökkenést jelezhet egy hirtelen záró gyertya, ami ha eléri 6,180$-os napos nézetben említett ellenállást, ott jöhet az említett haszonrealizálás!
Az RSI csíkra kérdőjellel felírt 1200$-os emelkedési lehetőség kipipálható, sőt ez már 1,800$-t is eléri, de ha hozzáadjuk a decemberről maradt kezdeti pluszt, majd még most ezen a szinten is tudunk növelni, akkor olyan 3000$ körüli eredmény is összehúzható, mint volt tavaly februárban vagy áprilisban!
Tehát az előttünk álló hét, a múlt heti gyertyát figyelembe véve, akár korrekciós hét is lehet, ezért sem kell azonnal a kidurrant a lufi felkiáltással élni, mert a lufi nem csak kidurranni, hanem leereszteni is képes!"
 
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ZHtIt89W/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/GTtqfcfp/
https://www.tradingview.com/x/L2ATqKb2/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/slZFAWxu/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Nem elérhető Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Hozzászólások: 1689
    • Profil megtekintése
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Válasz #3121 Dátum: április 14, 2019, 11:26:05 am »
Volume alapján bármi jövet, még az ellenkezője is!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.04.14!

BTC,  hozzuk a semmittevős hétvégi formát, ez ki is alakított egy szűk 100$-os sávot. amit felülről a 200-as mozgóátlag tart kordában, alulról pedig az 50-es próbálja kisebb kilengésekkel. Tehát a pénteki mozgóátlag kereszt utáni mozgás, nem okoz semmi meglepetést, de a folytatásban, remélhetőleg holnap már egy újabb kereszten vagyunk túl.
Az RSI mozgásra is szétszórt lett, de pozitívum hogy az alsó zóna kétszeri meglátogatása sem okozott árvisszaesést. Volume alacsony, ez mindig megbízható előjele az érkező valamelyik irányba történő határozott elmozdulásnak.
A mai nap mozgásától talán annyit elvárhatunk, hogy a 200-as mozgóátlagot egy határozott bika gyertya 5,150$ környéki zárással áttöri.
Ebből a csatornából csökkenő irányba történő kinézés, a 4,950$-os támasz érintésével könnyen összejöhet, viszont az ez alatti zárás max olyan formában történhet meg, mint az előző 4,872$-os leszúrást elérő gyertyát követő hirtelen visszafordulásnál. Tehát ha nem jól sülnek el a dolgok és 4,950$ támasz alá benézünk, az visszaviheti a szélesebb oldalazó sáv támaszára az árat.
 
Napos: a piros Elliott hullám elképzelést már néhány hete felvázoltam, ami szinte ugyanolyan mint a decemberi erősödést követő, akkor kimaradt lehetőség. Ez a lehetőség most életképesebb, legalábbis a 3. hullámban 1,200$-os előnyben vagyunk, de még nagyjából ugyanennyire lenne szüksége, hogy ez a 3. hullám úgy nézzen ki, ahogy annak ki kell nézni!
A világoskék színnel felvázolt Elliott hullám, az első két hullámnál megegyezik a pirossal, a 3. hullámot ha rövidebbre vágjuk és az 5,420$-os csúcsban lezárjuk, akkor az utóbbi napokban kialakult 500$-os visszaesés, tökéletes a 4. hullámnak, viszont egy elég méretes utolsó hullámra lenne szükség, ha a 6,180$ környéki vagy a tavaly novemberi zuhanást megelőző 6,481$-os szintet szeretnénk elérni.
Tehát ha megnézzük a világoskék Elliott hullámot, annak a 3. hullám rövidsége miatt elég csenevész formája van, esetleg ha nem a formára adunk és már csak az 5. impulzus lezárva hullámra várunk, akkor a célunkat is lejjebb kell tenni, talán arra piros jellegi mozgás szerinti ellenállásra, ami tavaly az utolsó félév erős támaszának bizonyult.
Ez a piros ellenállás, még a piros 4. korrekciós hullám támasza is lehet, de ez még kicsit odébb van, először az 5,755 és 6,180$-os ellenállások közötti zónát kellene határozottan átlépni és ezt azzal a hullámmal megvalósítani, ami a jelenlegi zónából történő remélhetőleg felfelé kitörést követően kialakul.
Ismét tele vagyunk találgatásokkal, ez is rámutat a jelenlegi ellenállási zóna erejére, tehát nagyon nem mindegy kinézünk lefelé és visszaesünk a 4,400$ környéki támaszokra vagy felfelé érintjük a világoskék impulzus céljaként kitűzött piros ellenállást, esetleg jobban kiugrunk és a piros Elliott 3. hullámát megfelelően kövérre rajzoljuk!
 
BTCUSD Shorts/Longs chartok: a bikáknak sikerült megfelelő negatív hozzáállással egy helyben tartani az árat, amellyel elértük azt a zöld támaszt, amelyről ma, esetleg holnap vissza kellene fordulni! Ezzel csak annyi a baj, ha azt szeretnénk látni hogy az ár a piros vagy a világoskék Elliott hullámokat segítve tovább emelkedjen, akkor már most még ha szerényen is, de nőni kellene a pozíciók számának nem csökkenni.
Továbbra is szerencsénk van azzal, hogy a macik még nem tudták eldönteni megpróbálnak visszakapaszkodni és a 21k-s szintet átlépve megpróbálkozni az ár csökkentésével vagy elengedik azt a 18k-s szintet amibe jelenleg kapaszkodnak és a piros körbe zuhanással feladják.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/KFAVQX7O/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/7jH81Ldj/

"Hetes nézet: nagyszerű hetet sikerült zárni, ez a kirobbanó siker elég meglepő húzás, de mivel valahol el kell kezdeni, ezért előbb vagy utóbb meg kellett hogy érkezzen! A hét elején minimum annyit vártam, hogy a felső piros ellenállást sikerüljön zárással átlépni, viszont mivel kedden elég szépen belelendült a mozgás, ezt a minimum igényt már 4,950$-os ellenállásra helyeztük és mint látjuk,  szépen föle is zártunk.
Magasról lehet nagyot esni lehetőség itt is fennáll, aminek azonban valószínűleg előjele is lesz, ilyen lehet az 50-es mozgóátlagon átszúró gyertya, majd a hetet a jelenlegi  plusz-mínusz 100$-ral záró gyertya jelentheti, de ugyanilyen csökkenést jelezhet egy hirtelen záró gyertya, ami ha eléri 6,180$-os napos nézetben említett ellenállást, ott jöhet az említett haszonrealizálás!
Az RSI csíkra kérdőjellel felírt 1200$-os emelkedési lehetőség kipipálható, sőt ez már 1,800$-t is eléri, de ha hozzáadjuk a decemberről maradt kezdeti pluszt, majd még most ezen a szinten is tudunk növelni, akkor olyan 3000$ körüli eredmény is összehúzható, mint volt tavaly februárban vagy áprilisban!
Tehát az előttünk álló hét, a múlt heti gyertyát figyelembe véve, akár korrekciós hét is lehet, ezért sem kell azonnal a kidurrant a lufi felkiáltással élni, mert a lufi nem csak kidurranni, hanem leereszteni is képes!"
 
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Ec86eQ6s/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/0stOt7SA/
https://www.tradingview.com/x/L2ATqKb2/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/slZFAWxu/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Nem elérhető Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Hozzászólások: 1689
    • Profil megtekintése
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Válasz #3122 Dátum: április 15, 2019, 10:45:05 am »
Ha csak beleolvasol, neki se állj!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.04.15!

BTC,  a charton ismét kinyitott a lehetőségek tárháza, ezek megismerése előtt nézzünk vissza a tegnapi elvárásokra és hogy azokból mennyi teljesült.
Sok lehetőségünk nem volt, adott volt egy nagyjából az 50-es és a 200-as mozgató közé beszorult ár, ebből szerettük volna felfelé egy határozat gyertyával átlépni a 200-as mozgóátlagot. Ez a kívánságunk teljesült, mivel még a napi gyertyazárás előtt jött a bika gyertya, átugrotta és főleg zárt a 200-as mozgóátlagnak, majd 5,147$-os szinten sikerült megkapaszkodni! Nagyjából az 5,150$-os szint környékéről kellene most továbblépni, amely továbblépésre szintén csak elvárásaink lehetnek, biztosat nem tudunk.
Én abban bízok, hogy a piros csatornában, a fekete szélesebb oldalazó sáv ellenállásához megérkezve kijelöljük a C érintési pontot, majd ezt követően újabb piros támasz érintése nem kerül sor. Tehát a C pontnál ki kell lépnünk a csatornából, illetve a fekete oldalazó sávból, ahol egy sikeresebb vissza-tesztet kell végrehajtani, mint azt a 10.-ei 5,420$-os csúcsból történő visszanézés után összehoztuk!
Az RSI mozgása azzal tud hatékonyan hozzájárulni és a továbblépéshez segíteni az árat, ha egy olyan szaggatott mozgást produkál, mint amit április 6.-ai mozgásnál piros színnel bekarikáztam. De ha kicsit visszább nézünk, ahol ezt a szaggatott csökkenő mozgást megelőzően, az alsó zónából 2. nekifutásra sikerült a felső zónába eljutni, amit ha a jelen szituációnál is megnézünk, ugyanúgy az alsó zónából 2. nekifutásra sikerült felülre eljutni, de a folytatásban kicsit sikeresebben kellene megoldani, mint az akkori 5,200$-os szintre történő felszúrással! Szerintem akkor lehetünk sikeresebbek, ha ez a szaggatott csökkenő mozgás visszanéz a középső zónába és legjobb esetben féltáv környékéről visszafordul a felső zónába vagy akár lejjebb megyünk, de nem nézünk be az alsó zónába, tehát egy olyan szituáció alakulna ki most, mint az előző esetben, ha az első hullám nem az 5,200$-os, hanem az 5,420$-os csúcsig repíti az árat.
Összefoglalva, abból kiindulva hogy a volume továbbra is megfelelően alacsony, illetve hogy a shorts pozíciók számos nem tudott növekedni, szemben kismértékű longs erősödéssel, jelentősebb csökkenéssel nem számolnék, igaz jelentős emelkedésnek is csak apró jelei mutatkoznak, de hogy valami nagyobb dolog készülődik, arra a volume önmagában is jelzés értékkel bír!
 
Napos: amíg nem hagyjuk el a jelenlegi ellenállási zónát, addig nincs biztonságban az ár, sőt ha még elhagyjuk ezt a zónát és a világoskék impulzust sikerül összehozni, a korrekciós igény onnan is megfelelő erővel visszaránthatja az árat.
Ezért életképes és hasznos megoldás, a piros Elliott hullámnak megfelelő 6,500$ magasságban megkapaszkodni, esetleg visszatérve a világoskék lehetőségre, annak az 5. hullámát megnyújtani 6,180$-os ellenállás környékére, majd onnan már nem a legjobb, de elfogadható magasságból, akár egy 2,000$-os minden igényt kielégítő korrekciós csökkenés is következhet!
Az hogy a shorts pozíció nyitogatóinak vágyai is kielégüljenek,   sokkal nagyobb nyomásra lenne szükség, ez viszont még hiánycikk, tehát a 3,600$-os szinten nyitott pozíció zárásárnak minimális gondolata sem merül fel. Ahol ez a gondolat felmerülhet az a  6,180$-os magasság, de csak megnövekedett short pozíció vagy a további emelkedésben nem bízó longosok meghátrálása esetén jöhetnek a haszonrealizálási gondolat, de nem a 3,600$-os, csak a 4,950$-os pozíció esetén és igen, a 3,600$-os pozíció zárásával sokkal nagyobb hasznot érhetnék el, de nincs garancia arra, hogy ebben a mélységben visszaesik az ár. Tehát ha hosszabb távon is gondolkodunk, akkor a 3,600$-os pozíció megtartása nagyon is hasznos a jövőbeni ár tekintetében és mivel a 4,950$-os támaszra történő ismételt visszanézésre elég jó esélyt látok. Viszont ha mégis beüt egy katasztrofális zuhanás, akkor haszon nélkül kiszállunk és ha kell az eredeti 2,965$-os szinten történő megnyitással helyére kerül minden, ami hosszabb távon, még az előzőnél is jobb lehetőségeket kínál!
Az elkalandozás végén vissza a chartra, ahol az utolsó 3 nap gyertyái még mindig nem nyújtanak kapaszkodót áremelkedés szempontjából, de a világoskék Elliott 4. hullámának zárását adó leszúrás, talán jó kapaszkodási lehetőség és már az 5. hullám része, ami napokon belül remélhetőleg kap egy nagyobb lökést!
A volume itt is leülni látszik, de annyira nem meggyőző mint az április 2.-ai kiugrást megelőzően, az RSI határozottan megérkezett az alsó zónába, de a visszafordulás jelei  még nem mutatkoznak, tehát egyelőre nem segíti az ellenállási zónából kiszúrt gyertya utáni 5. hullámban várt erősödést. Mozgóátlag keresztre valahol 4,500$ magasságában kerülhet sor, esetleg 4,600$ magasságában ha most hirtelen mozgással emelkedésnek indul az ár, tehát ha erre alapozzuk a pozitív folytatást, akkor még nagyon a kezdeti lépéseknél tartunk és itt még bőven van tartalék, amiről long trend kezdeti lépései után némi biztosítékot is kapunk.
 
BTCUSD Shorts/Longs chartok: ahogy látjuk a zöld támaszon elég határozottan sikerül kialakítani egy fordulatot, de hogy ennek értelme is legyen, a tegnapi pozitív kezdeti lépéseket legalább egy hasonlóval ma is ki kell egészíteni! Elég meggyőző jelzés lenne a kék csökkenő ellenállás határozott átszakítása, majd ezt követően legalább a 200-as mozgóátlagig történő folytatás!
A macik tovább játsszák a szerencsétlent vagy tényleg ennyire elgyengültek és az utóbbi 6 nap mozdulatlanságára, a 8.-ai 5k-s gyengüléshez hasonló módon reagálnak, aminél jobb lehetőséget árkiugrás szempontjából nem is kívánhatnánk. Tehát ha a bikáknak bizonyíték kell a macit gyengeségére, akkor ezt további jelentős csökkenéssel megadhatják, amit a bikák részéről eközben naponkénti minimum 1-2k-s erősödés követ, azzal az árat végre megfelelő haszonnal kecsegtető magassága várhatjuk!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/G2b0dBZI/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/zYvfOqL9/

Hetes nézet: itt most nem lehet gyengeséget mutatni, mivel a múlt heti gyertya és az azt megelőző méretes bika gyertya, ezen a héten egy esetleges 1,000$-os visszaesésével nagy problémákat is okozhat. Időhúzás szempontjából a múlthetihez hasonló bizonytalan gyertya is elég lesz, de ezzel vissza utalva az első mondatra, a következő héten lehetnek problémák.
Tehát egy jó lehetőség maradt, pozitívan megoldani az előttünk álló hetet és ezt, az 50-es mozgóátlag fölé történő zárással sikerül megvalósítani. Ezt a mozgóátlagot 5,500$ magasságában érhetjük el, tehát a kisebb idősíkokon látható ellenállási zóna felső szintjének magasságában, ezért ha a mozgóátlagot 6k-s magasságából tesztelnénk vissza, azzal visszatesztelnénk az ellenállási zónát is, ami azt feltételezné hogy a napos idősíkon felvázolt 7,770$ környéki impulzus zárási elképzelés még realitás is lehet.
Az RSI már lassan két hónapja túlvett állapotot mutat, tehát ha lehetnek kívánságaink, nem kellene sokáig húzni a dolgot, mivel ha elkezdenek nőni a short pozíciók és rákapnak az ízére, akkor jó néhány hetes negatív sorozat kezdődhet, de ezt se bánnánk, ha ezt megelőzően 6k-s magasságot sikerülne elérni.
 
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/SSafywK0/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/mzBsyfzw/
https://www.tradingview.com/x/gO15niPx/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/ANgsOQAW/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Nem elérhető Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Hozzászólások: 1689
    • Profil megtekintése
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Válasz #3123 Dátum: április 16, 2019, 10:21:48 am »
Múlt és jelen közti hasonlóság!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.04.16!

BTC,  a tegnapi gondolkodás, mint utólag kiderült teljesen a zsákutca, ahol bízhattunk abban hogy a hét kezed kicsit felélénkíti a mozgást, de nem így történt 5,165$-os magasságában elfáradt az ár, majd jött egy gyors iramú csökkenés, kerek 4,950$-os leszúrással. Lényeg hogy napot szinten maradtunk továbbra is a kék színnel jelölt ellenállási zónában!
Új szitu, új alakzatok a charton, piros színnel támasz és ellenállás, formáját tekintve nyíló ék, de inkább nevezzük csatornának. Van egy lila csökkenő ellenállás, ez egy trendvonal szerepét is betölthet, amelyről ha lefordul az ár, annak nem fogunk örülni. A fekete színnel felvázolt oldalazó sáv már 12. napja tartja bizonytalanságban a folytatás irányt, az viszont hogy a short pozíció 7. napja beálltak 18k-s magasságra, egyelőre még nem arra utal, hogy jelentős árbedöntésre készülnének.
A folytatásban azt várnám, hogy a 4,950$-os leszúrásnap legyen legalább annyi értelme, mint az előző 4,872$-os leszúrás utáni első hullámban határozott, majd lassabb erősödésnek!
A volume oszlopok kicsit felrázásra kerültek a tegnapi hirtelen csökkenő mozgással, amikor az RSI is gyorsabb tempóval megérkezett alulra, mint azt a 6.-a magasságában bekarikázott szaggatott mozgáshoz hasonlóval vártuk volna.
Az RSI most hasonló gyorsasággal tör felé, talán ez a gyertyákra is kihatással lesz és ezt követően megoldódik a fekete oldalazó sávunk problémája is!
 
4 órás idősíkon visszamegyünk a 2017-es 5 és 6k-s mozgásokhoz, ezt azért tesszük, mert a jelen mozgás véletlenül vagy direkt, legalábbis a kezdeti lépéseiben hasonló. Az a bizonyos  ellenállási zóna, amelyben jelenleg mozog az ár, az ebben a 2017-es mozgásnál lett kijelölve!
A 2017 szeptember 11.-e csúcs az alját, majd a fekete bekarikázott mozgáson belül többször bizonyult az 5,500$-os szint a megfelelő támasznak, ezen két szint közötti zónában mozgunk jelenleg!
Akkor 2017-ben, első körben megérkeztünk 5,862$ magasságába, ami a mostani mozgásnál 5,420$, majd 1 héttel később leszúrt 5,100$-os szintre, ahogy most 4,950$-os szintre láthatunk egy leszúrást.
Ezzel a gondolatmenettel ára szeretnék rámutatni, ha a 2017-es fekete színnel bekarikázott mozgást, nagy vonalakban de sikerülhet a jelen mozgásra is ráültetni, ha sikerül akkor még van keresni valónk és 5,420$-os jelenlegi csúcs nem a végleges, azelőtt a korrekciós mozgás előtt, ami a 2017-es 7,770$-os felszúrást követően 5,151$-os szintre történő zuhanással úgymond előkészítette a 19k-s magasságba szárnyalást.
Tehát van még előttünk egy olyan feladat, ami 2017-ben a 6,180$-os csúcsot kijelölte, ugyanez a szint a jelen mozgásban is betöltheti ugyanezt a szerepet és még ennél a pontnál se kellene azzal a nagyobb korrekcióval találkozzunk, csak az ezt követő, a 2017-hez hasonló 7,770$-os magasságból, ami a jelenbe ugorva, ugyanennek a feltételnek már a tavaly novemberi 3,000$-os zuhanás kiindulópontjának számító 6,500$ környéke is megfelel. https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/

Napos: tegnapi gyertya a leszúrásával megkarcolta az ellenállási zóna alját, ami hasonló a 11.-ei közel 500$-os leszúráshoz, majd a másnapi 4,872$-os leszúráshoz, reméljük ez a 3 sikertelen kísérletsorozat az utolsó volt a sorban! Gyertya zárás a lényeg, ami maradt az ellenállási zónában, viszont a helyzet még nem megnyugtató, ha az RSI alsó zónában még a padlót sem érintő mozgást megnézzük.
Sokat tenni nem tudunk,  várjuk mi lesz ennek a 3 leszúrás utáni történetek a vége. Én mindenképp az impulzus ellenállási zóna fölötti lezárását várnám, ami ha nem sikerül, akkor sajnos el kell fogadjuk  a 11.-ei korrekciós mozgás folytatását! Ezt a korrekciót 6k-s magasságból vártam volna, de ha most kell jönnie, akkor jöjjön most, azonban mielőtt mindenki feladná, várjuk meg hogy a napos zárás benézzen a 4,950$-os támasz alá.
 
BTCUSD Shorts/Longs chartok: annak ellenére hogy az ár csökkenő irányba mozgat, a bika megbízások nőni tudtak, viszont ha ezek a megbízások nem nőnek tovább, sőt ahogy a mai nap idáig eltelt néhány órája mutatja inkább csökkennek, azzal megint nem jutunk sehova.
Továbbra sem tudom hova tenni, a macik oldalán látható az 1 hetes mozdulatlanságot, főleg úgy nem, hogy közben a bikák rendre hagyják ki a jobbnál jobb lehetőségeket.
A mozgóátlagok a hangulatról sok mindent elárulnak, főleg azt hogy mindkét oldal részéről aktivitás növelésre lenne igény, ez a bikák részéről szerintem egy természetesen elvárás, a macik részéről a napos idősíkon említett korrekciós mozgás folytatásához lenne szükséges vagy csak úgy a rövidtávú haszonszerzés céljából, ugyanis erre mindig vevők az eladók!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/aJP8biTE/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/tQ12juRZ/

Hetes nézet: itt most nem lehet gyengeséget mutatni, mivel a múlt heti gyertya és az azt megelőző méretes bika gyertya, ezen a héten egy esetleges 1,000$-os visszaesésével nagy problémákat is okozhat. Időhúzás szempontjából a múlthetihez hasonló bizonytalan gyertya is elég lesz, de ezzel vissza utalva az első mondatra, a következő héten lehetnek problémák.
Tehát egy jó lehetőség maradt, pozitívan megoldani az előttünk álló hetet és ezt, az 50-es mozgóátlag fölé történő zárással sikerül megvalósítani. Ezt a mozgóátlagot 5,500$ magasságában érhetjük el, tehát a kisebb idősíkokon látható ellenállási zóna felső szintjének magasságában, ezért ha a mozgóátlagot 6k-s magasságából tesztelnénk vissza, azzal visszatesztelnénk az ellenállási zónát is, ami azt feltételezné hogy a napos idősíkon felvázolt 7,770$ környéki impulzus zárási elképzelés még realitás is lehet.
Az RSI már lassan két hónapja túlvett állapotot mutat, tehát ha lehetnek kívánságaink, nem kellene sokáig húzni a dolgot, mivel ha elkezdenek nőni a short pozíciók és rákapnak az ízére, akkor jó néhány hetes negatív sorozat kezdődhet, de ezt se bánnánk, ha ezt megelőzően 6k-s magasságot sikerülne elérni.
 
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/i5dduenz/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/zy2F6ivn/
https://www.tradingview.com/x/gO15niPx/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/ANgsOQAW/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Nem elérhető Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Hozzászólások: 1689
    • Profil megtekintése
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Válasz #3124 Dátum: április 17, 2019, 10:40:56 am »
Alvó macik, lapító bikák, itt a lé a tét!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.04.17!

BTC, ismét sikerült az elvárásokhoz részben igazítani a történéseket, aminek lényege a 4,950$-os leszúrást követő mozgás, ez hasonlóan sikerüljön mint a 4,872$-os leszúzást követő erősödés és ahogy látjuk, ezt sikerült teljesíteni kicsit gyorsabb tempóban.
Ez a tegnapi siker, szerintem visszavezethető a 4,950$-os leszúrására, ennek összességében a 200$-os hirtelen csökkenéssel megvalósuló eredményét láttuk, de mivel a macikban nincs elég erő és akiknek a 200$-os negatív próbálkozást köszönhetjük, ők a lyukas vödörbe tovább nem dobálták a pénzt. Így rögtön vissza is rántották az árat, majd fél-napos oldalazó pihenést követően sem kaptak ehhez támogatást, ezért tegnap este mikor az 50-es mozgóátlag fölé emelkedett az ár, a 200$-os próbálkozásból megmaradt haszonnal távoztak és ez szépen ki is váltotta az jelentkező hatását!
Megérkeztünk a piros nyíló ék ellenállására, de még nem érkeztünk meg a fekete oldalazó sáv ellenállására, ami továbbra sem egy megnyugtató állapot. Ez a piros nyíló  ék csökkenő irányú távozást igényelne, ennek elkerülése érdekében ki kell lépnünk a fekete oldalazó sávból és egyúttal a piros ékből is felfelé, kihúzva ezzel a csökkenő irányú elvárás méregfogát, ami szerintem amúgy sem fenyeget, mivel a short oldalon jó néhány napja alszik.
Napi elvárás, legalábbis itt órás nézetben, az 5,420$-os előző próbálkozáshoz hasonló fekete sáv elhagyási kísérlet, fűszerezze a megfelelő vissza-teszttel, ami azonnal nem fog óriási pozitív elmozdulást eredményezni, de kitűnő előjel az emelkedés várásának tekintetében.
 
Napos: azt magasságot amit a tegnapi pozitív történettel elértünk, már 4 nappal ezelőtt a 4,872$-os szintre történő leszúrást követő napon minimum be kellett volna húzni, de nem így történt, ezért még egy hasonló nap után sem mondható biztosnak az ellenállási zónának felfelé történő elhagyása. Az viszont biztató, hogy az ellenállási zóna, a csökkenő irányú nagyjából 5 napos nyomást kibírta, tehát nem lenne szép dolog egy ilyen tegnapi pozitív történet után, ha újabb csökkenő irányú nyomásra kerülne sor.
A volume megfelelően alacsony, de sajnos ebből csak pozitív folytatást nem lehet kiolvasni, konkrétan semmilyent csak azt, hogy nagyobb elmozdulás következhet.
Az RSI, a tegnapi gyertya mozgással csak egy nagyon apró ingert kaphatott, viszont hasonló mai folytatás esetén már az alsó zóna felső szintjének megkarcolásával pozitív történet kezdeti lépését mutathatja!
A világoskék Elliott hullám 5,755$-os piros ellenálláson történő zárási lehetősége még nyitott(megfelelve ezzel a 2017-es mozgáshoz hasonló feltételeknek), illetve ezáltal nyitott a piros 3. hullám, jelenlegi szintekhez képest talán túlzó 6,800$ környékére várt ára.
Ez a jellege szerint azért is vízválasztó, mivel a tavaly novemberi zuhanás tekintetében fibo 0,61 szintjéig tudott visszakapaszkodni az ár, amit ha most csökkenő mozgással nem engedünk el és az elkövetkezendő napokban fölötte tudunk mozogni, az csak megerősíti a piros Elliott hullám, akár még a 7,770$ magasságát is elérhető lehetőségét, de elég nagy megerősítés lehet a 6,180-6,481$-os szintek közötti magasság elérésére.
Golden cross, tehát aranykereszt lehetőség előtt durván egy héttel, de ha a 2.-ai kiugráshoz hasonló megmozdulás történik, akkor egy-két napon belül összehozott kereszt,  milyen hatással lesz az azt követő ármozgásra, egyelőre még nagy rejtély, de ha hihetünk ennek erejében, annak pozitív kihatása kell legyen az ára! Ennek ellenkezője a Dead cross(halálkereszt) 2018 március 31. vezethető vissza, amikor épp 6,790$-os mélységbe estünk vissza, a decemberi csúcsot követő korrekciós történet lezárásaként, ezt követően az első Golden Crossra szeptember vége és a novemberi zuhanást megelőző szűk oldalazó mozgásból nyílt  lehetőség, ami ha sikerül, akkor a 2018 decemberi 10k talán nem túlzó magasság.
Jelenleg ez a keresztet már nem nagyon elkerülhető, még egy nagyon hirtelen csökkenő mozgással sem, viszont néhány hónapra tudna olyan problémát okozni, ami a 2015-ös mozgásnak megfelelően tovább húzhatná az új csúcsokat döntögető kitörési lehetőségeket.
 
BTCUSD Shorts/Longs chartok: egyelőre úgy néz ki a longs chart zöld támasza továbbra is meghatározó, de egyben veszélyes is, ha nem bírja tartani a nyomást. Ennek esetleges átszakadása se kelljen katasztrófához vezessen, max az erőtlen de tágabb keretek között zajló oldalazás folytatásához, ami kizárólag a shorts oldal tevékenykedésén múlik!
A shorts oldal egyelőre barátságosan asszisztál a semmittevéshez, ami egyben elég fura is, mivel hasonlóval még nem nagyon találkozhatunk, talán a kép bal oldalán látható 18k-s mélységet megközelítő mozgásnál, ami akkor elég kegyetlenül 3,000$-os árbedöntéssel kihasználták a macik.
A jelenlegi helyzet talán kicsit megnyugtatóbb, legalábbis abban a tekintetben, hogy a bikák nem olyan gyengén állnak hozzá a dologhoz, mint a novemberi zuhanást megelőzően és a macik sincsenek olyan jó bőrben, legalábbis az utóbbi 3-4 hónapos teljesítményük nem erre utal.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/i20gk1cH/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/mrDHC0Xu/

"Hetes nézet: itt most nem lehet gyengeséget mutatni, mivel a múlt heti gyertya és az azt megelőző méretes bika gyertya, ezen a héten egy esetleges 1,000$-os visszaesésével nagy problémákat is okozhat. Időhúzás szempontjából a múlthetihez hasonló bizonytalan gyertya is elég lesz, de ezzel vissza utalva az első mondatra, a következő héten lehetnek problémák.
Tehát egy jó lehetőség maradt, pozitívan megoldani az előttünk álló hetet és ezt, az 50-es mozgóátlag fölé történő zárással sikerül megvalósítani. Ezt a mozgóátlagot 5,500$ magasságában érhetjük el, tehát a kisebb idősíkokon látható ellenállási zóna felső szintjének magasságában, ezért ha a mozgóátlagot 6k-s magasságából tesztelnénk vissza, azzal visszatesztelnénk az ellenállási zónát is, ami azt feltételezné hogy a napos idősíkon felvázolt 7,770$ környéki impulzus zárási elképzelés még realitás is lehet.
Az RSI már lassan két hónapja túlvett állapotot mutat, tehát ha lehetnek kívánságaink, nem kellene sokáig húzni a dolgot, mivel ha elkezdenek nőni a short pozíciók és rákapnak az ízére, akkor jó néhány hetes negatív sorozat kezdődhet, de ezt se bánnánk, ha ezt megelőzően 6k-s magasságot sikerülne elérni."

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/AwLfM6Gw/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/a770J1fl/
https://www.tradingview.com/x/0W7MX6Uh/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/WNsy3P8q/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Nem elérhető Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Hozzászólások: 1689
    • Profil megtekintése
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Válasz #3125 Dátum: április 18, 2019, 09:57:53 am »
6k-s szinten tartást manipulált időhúzásnak gondoltam, 3k-s szintet manipulált alacsonyan tartásnak, most 5k hasonló gondolatok pozitív értelemben!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.04.18!

BTC, ezzel az utóbbi 2 napban bemutatott, halványan emelkedő csatornaszerűségben való mozgással, még akkor se megyünk sokra, ha a fekete oldalazó sávból kilépünk felfelé. Ezt nem gondolnám, ha tegnap, mikor a short pozíciók enyhe aktivitást mutattak, a tegnapi címtől eltérően, nem alszanak, csak ismét tudatos kivárós játék zajlik, viszont látszik a gyengeségük, de ha a bikáknak komolyabb szándékaik lennének, azt biztos nem tudnák kivédeni, jelenlegi szöszmötölést viszont még igen.
Határozott mozgással egy nagyjából 200$-os kiugrásra, majd 150$-os korrekcióra lenne szükség, ami vissza-teszteli a fekete oldalazó sávot és folytatva ezt a lendületes mozgást, az 5,500$-os felső szinttel rendelkező ellenállási zóna elhagyását kellene megkísérelni, de itt már egy nagyobb 500$-t elérő bikafuttatásra lenne szükség. Semmiből kellene ennek a határozat mázgólódásnak kiindulni, szerencsére ilyeneket az utóbbi hónapokban sűrűbben láthattunk, csak hát itt van ez a jelenlegi több mint 2 hetes oldalazó bizonytalanság, ami még mindig képes lenne a fekete oldalazó sáv 4,779$-os támaszára vagy még lejjebbi szintekre rántani az árat.
A volume egy szép nagy kiugrást mutat, ennek erejét semlegesítették a macik, remélhetőleg van még tartalék, amire ha nem tudnak semlegesítő választ adni a macik, akkor van lehetőség 200$-os kiugrással elhagyni a fekete oldalazó sávot, majd később megkapaszkodni.
Az RSI felső zónába kúszásához elég volt a halvány tegnapi teljesítmény, ehhez azonban utánpótlás kellene, mert már most kifulladni látszik a dolog,  probléma pedig ott kezdődhet, ha az alsó zóna megközelítése pillanatában is a jelenlegi halvány mozgolódás az uralkodó.
 
Napos: itt magasabb szinteken, nem látszik olyan távolinak a világoskék impulzus 5,755$-os minimum szinten történő zárása, ami ideális lenne több szempontból is! Hasznos az ellenállási zóna elhagyása tekintetében és ennek a szintnek mint erős ellenállás megerősítés, főleg abból a szempontból, ha sikerülne a tavaly novemberi 6,481$-os zuhanást megelőző szintet elérni, amiről ha visszapattanna az ár, legyen egy biztosnak látszó támasz.
Tehát ha a világoskék impulzus nem zárul le, a sikeres 6,500$ környékére történő erősödéssel, ezáltal értelmét is veszti, mivel itt kiderül hogy az eredeti piros Elliot hullám elképzelés lehet a nyerő, aminek ugyebár a tervezett célszintje a 7,770$-os magasság.
Annak érdekében hogy még az idei év folyamán legalább a 10k-s magasságban meglátogassuk, én jobban örülnék a 6,180$ környéki impulzus zárásnak, majd onnan durván 2,000$-os korrekciónak!
A volume természetesen az aktivitás hiányában továbbra is alacsony, az RSI mozgásának a gyenge, de mégis pozitív mozgolódás elegendő volt arra, hogy az alsó zónából megpróbáljunk kilépni és hogy arra utaló jeleket mutasson, jó az irány csak hiányzik az erőt adó kakaó!
 
BTCUSD Shorts/Longs chartok: a bikáknak sikerült a tegnapi napot, a kezdetben még jónak látszó mozgolódás után, szerintem a macik válasz lépéseiknek hatására, semmilyen teljesítménnyel zárni. Jelenleg azt látjuk hogy az indulás hasonlít a tegnapira, amelynek erőbemutatása érdekében, a most már jelentéktelen 25k-s kék ellenállás fölött kellene zárni. Tehát nagyjából ez történik, hogy az 50-es mozgóátlagot támaszként használva próbálunk elérni valamit, ennek a valaminek a 200-as mozgóátlag és a 29k-s ellenállás hirtelen elérésével lehetnénk igazán hasznát, de amíg ezt nem tesszük meg, addig csak a létfenntartásért küzdünk.
A macik tegnapi halvány teljesítménye, ahhoz tökéletesen elég volt, hogy fokozzák a bizonytalan feszültséget, de ha nem vigyázunk odacsapnak az asztalra. Odacsapás részeként a 21k-s sárga ellenállásra történő erősödés, majd annak következő napi hasonló megerősítése már egy komolyabb jelzés, főleg ha ez még az árban nem okozott változást, de legalább időt enged a felkészülésre és arra hogy tudjuk, most csökkenő folytatás következik!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/Wn5QYvCa/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/deoihqgW/

"Hetes nézet: itt most nem lehet gyengeséget mutatni, mivel a múlt heti gyertya és az azt megelőző méretes bika gyertya, ezen a héten egy esetleges 1,000$-os visszaesésével nagy problémákat is okozhat. Időhúzás szempontjából a múlthetihez hasonló bizonytalan gyertya is elég lesz, de ezzel vissza utalva az első mondatra, a következő héten lehetnek problémák.
Tehát egy jó lehetőség maradt, pozitívan megoldani az előttünk álló hetet és ezt, az 50-es mozgóátlag fölé történő zárással sikerül megvalósítani. Ezt a mozgóátlagot 5,500$ magasságában érhetjük el, tehát a kisebb idősíkokon látható ellenállási zóna felső szintjének magasságában, ezért ha a mozgóátlagot 6k-s magasságából tesztelnénk vissza, azzal visszatesztelnénk az ellenállási zónát is, ami azt feltételezné hogy a napos idősíkon felvázolt 7,770$ környéki impulzus zárási elképzelés még realitás is lehet.
Az RSI már lassan két hónapja túlvett állapotot mutat, tehát ha lehetnek kívánságaink, nem kellene sokáig húzni a dolgot, mivel ha elkezdenek nőni a short pozíciók és rákapnak az ízére, akkor jó néhány hetes negatív sorozat kezdődhet, de ezt se bánnánk, ha ezt megelőzően 6k-s magasságot sikerülne elérni."

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/6yUdjtfP/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/bW49t6i3/
https://www.tradingview.com/x/0W7MX6Uh/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/WNsy3P8q/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Nem elérhető Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Hozzászólások: 1689
    • Profil megtekintése
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Válasz #3126 Dátum: április 19, 2019, 10:36:42 am »
19-re kellene lapot húzni, a hosszú hétvége kapujában!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.04.19!

BTC,  a helyzethez képest nem sok javulás történt, pedig a háttérben a short, long pozíciók  szép növekedésnek indultak és ezzel ki is oltották az áremelkedés/csökkenés  lehetőségét.
Megérkeztünk a fekete, bő két hetes oldalazó sáv felső szintjéhez, itt azonban erő híján nem sok mindent tudott kezdeni az ár, vissza is fordult, majd határozottan átszúrt az 50-es mozgóátlagon. Az átszúrás, majd az alatta zárás, nem egy pozitív történet, főleg az ezt követően kialakult nagyon apró gyertyákból álló erősödési folyamatot megnézve. Ebből mozgásból nem az jön át, hogy valami őrült tempójú emelkedési sorozat előtt állnánk, habár ez előjelek nélkül is bekövetkezhet, inkább a csökkenés!
Csökkenés esetén 4 lehetőség is számba vehető:
1. a 200-as mozgóátlag 5,100$ környéki érintését követő fordulat.
2. a piros nyíló ék támaszának elérése és innen egy visszafordulási kísérlet, de a nyíló ékből csökkenő irányú kilépést vizionálunk, így a támasz elérése már önmagában egy rossz élője, inkább gyalogoljunk át rajta.
3. lehetősége a 4,950$-os támasz, de ezt már egyszer eljátszottuk 15.-én.
4. lehetőség pedig a fekete oldalazó sáv 4,782$ környéki aljára megérkezés, ami szintén nem a legpozitívabb előjelek közé tartozik.
Tehát itt most megfordult a kocka és a múlt héten még inkább fölfelé kínálkozó lehetőség bőség, most inkább csökkenő irányba halmozódik! Azonban mivel a tegnapi pozitív történésekből egyik oldal sem gyengült meg jelentősen, egyenlőre teljes a bizonytalanság, de bízunk abban hogy a mögöttünk hagyott két hónap pozitív hangulata, továbbra sem változott.
 
Napos: ha visszatekintünk a mögöttünk hagyott napok mozgására és azzal szeretnénk a piros ellenállást elélvez zárni a világoskék impulzust, akkor még egy hét szenvedés előttünk lehet. Nem ezzel a héttel van a gond, hanem hogy az utóbbi két hét mozgása bármelyik pillanatban behúzhatott volna egy nagyobb zuhanást, ez szerencsére 11.-én nem okozott problémát, sőt ideális leszúrással záródott, de azt követően kialakult a megyünk is meg nem is szituáció, ez így továbbra is egy kb. 1,000$-os zuhanás lehetőségét rejtegetheti. Erre mint már sokszor írtam szükség volna, de ezt az elért 5,420$-os magasságot még kevésnek tartom, ha erre a csúcsra szeretnénk ráépíteni az új csúcsokat döntögető, váratóan az év végén kezdődő folytatást.
Tehát minél tovább húzzuk az időt, annál kevesebb a lehetőség, még ebben a hullámban a 6k-s magasságot elérni, jelenleg ez még adott, de már a háttérben látszik a mozgolódás, ami arra utalhat, ha átalusszuk a hétvégét, akkor max a jövő héten választ kapunk a kérdésekre.
A volume még alacsony, RSI egyelőre még nem kapott segítséget az alsó zónából történő elmozduláshoz.
Tegnap mivel visszakapaszkodtunk a tavaly novemberi zuhanás tekintetében fibo 0.61 magasságába, pozitívan kell hozzáállni a folytatáshoz, bízva abban hogy ez nem egy félrevezető erősödési kísérlet, hanem jelzés arra, nyugi megyünk tovább csak nem olyan egyszerű feladat. Talán a 4,500$-os mozgóátlag kereszt lesz az a momentum, amire mindenki vár!
 
BTCUSD Shorts/Longs chartok: nem lettünk sokkal okosabb, köszönhetően a mindkét oldal ugyanolyan kiugró teljesítményét látva.
Bikák, talán a jelenlegi csökkenő mozgásukkal, a március 22. környéki csúcsra húzott ellenállást, most támaszként használva próbálják megoldani a továbblépés problémáját, ezt akkor nevezhetjük sikeresnek, ha megérkezünk a 200-as mozgóátlagra, még jobb esetben fölé is zárunk.
Macik a 21k-s ellenálláson jelenleg még nem döntötték el hogy is legyen a folytatás, de az a tény hogy határozottan zárták le a gyertyát, azt kellene előjelezze, hogy a folytatás határozott visszaesés. Szerintem itt arra megy ki a játék, hogy egy nagyobb kiugrással számolnak a spekulánsok, így talán 5,500$ vagy durvább gondolattal 6-6.5k fölé helyeztek el jó néhány short megbízást, esetleg gondolván hogy a bikák két hete várnak a folytatással megpróbálnak csökkenő irányú mozgással némi hasznot realizálni. Viszont azzal nem számoltak, hogy a bikák is felveszik a kesztyűt, így most ha nagy visszaesést látunk itt shorts chaarton, ez azt jelentheti nem jött össze, továbbra is a bikáké a színpad!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/0OGi8VkQ/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/jMobmIC7/

"Hetes nézet: itt most nem lehet gyengeséget mutatni, mivel a múlt heti gyertya és az azt megelőző méretes bika gyertya, ezen a héten egy esetleges 1,000$-os visszaesésével nagy problémákat is okozhat. Időhúzás szempontjából a múlthetihez hasonló bizonytalan gyertya is elég lesz, de ezzel vissza utalva az első mondatra, a következő héten lehetnek problémák.
Tehát egy jó lehetőség maradt, pozitívan megoldani az előttünk álló hetet és ezt, az 50-es mozgóátlag fölé történő zárással sikerül megvalósítani. Ezt a mozgóátlagot 5,500$ magasságában érhetjük el, tehát a kisebb idősíkokon látható ellenállási zóna felső szintjének magasságában, ezért ha a mozgóátlagot 6k-s magasságából tesztelnénk vissza, azzal visszatesztelnénk az ellenállási zónát is, ami azt feltételezné hogy a napos idősíkon felvázolt 7,770$ környéki impulzus zárási elképzelés még realitás is lehet.
Az RSI már lassan két hónapja túlvett állapotot mutat, tehát ha lehetnek kívánságaink, nem kellene sokáig húzni a dolgot, mivel ha elkezdenek nőni a short pozíciók és rákapnak az ízére, akkor jó néhány hetes negatív sorozat kezdődhet, de ezt se bánnánk, ha ezt megelőzően 6k-s magasságot sikerülne elérni."

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/lKhiG7fb/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/PesEGVvd/
https://www.tradingview.com/x/0W7MX6Uh/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/WNsy3P8q/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Nem elérhető Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Hozzászólások: 1689
    • Profil megtekintése
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Válasz #3127 Dátum: április 20, 2019, 10:29:31 am »
50%-os esély, mert ez figyelemfelkeltő! :))

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.04.20!

BTC,  a 19-re lapot húzás, még mindig ott tart, hogy húzzuk a lapot pontosabban húzzuk az időt, ami nem véletlen, mert a mögöttünk hagyott 17 napos el nem döntött kérdés, kiugorjon vagy bezuhanjon az ár, még nem eldöntött kérdés. Tehát hogy megkezdjük azt a nagyobb korrekciót, amely előkészíti a szerintem 10k környékére érkező árat, esetleg van még itt keresnivalónk, akár 7k fölötti magasságban is és ez már egy sokkal gördülékenyebb 10k-ról történő nagyobb korrekció utáni, a lehetőleg 2017 decemberi csúcs elérését, esetleg azt meg döntő hullám előtt.
A charton ismét csúcsforgalom, de a lényeget a fekete csökkenő illetve emelkedő irányba mutató nyilak is jól összefoglalják.
Van itt egy, a 4,872$-os leszúrást követő fordulat után kialakult piros nyíló ék, ebből normál esetben csökkenő irányba kellene kilépjünk, ami nagyjából 4,500$ környékére hozhatná vissza az árat. Ennek a támasza a 4,950$-os lesszúrással nem tudni mennyire került megerősítésre, az ellenállás viszont már 4 konkrét szinte hajszálpontos érintéssel is rendelkezik. Ebből kiindulva és abból hogy eközben kék színnel kialakult egy kisebb emelkedő csatorna, ez első ránézésre sem egy pozitív történés, ennek megfelelően a csökkenő irányba mutatót fekete nyilak útját kellene kövesse az ár. Első megálló a 200-as mozgóátlag, majd az ellenállás zóna alja lehet, ennél lejjebb nem kellene jutni ezzel a történettel, főleg azért nem, mert itt találkozhatunk egy erős trendvonallal, viszont ezt csak a 6k-s szintről történő korrekció után kellene érinteni, ami szerintem arra lesz jelzés, hogy a 7,770$-os napos idősíkon felvázolt impulzus zárás sikerrel járhat!
Sokkal egyszerűbben megadhatnák a felfelé távozást, például követve a szintén fekete színnel felvázolt nyíl mozgását és az ellenállási zóna elhagyása előtt megtámaszkodva, az órás tekintetben szerepét tekintve kisebb lila trendvonalon, majd végül megérkezhetnénk 6k-s magasságba, ahonnan már ha szükséges, a csökkenő irányba mutató fekete nyilakkal elérhető lila támaszra is megengedett lenne egy nagyobb korrekció!
Tehát összefoglalva, a piros ellenállás alatti kék csatornában mozgás, nem a pozitív folytatásra utál, viszont már a piros emelkedő ék 5,234$-os csúcsánál is úgy gondoltam, itt csak egy nagyobb kiugrással lehetünk sikeresek, ami minimum eléri az ellenállási zóna 5,500$-os felső szintjét . Erre a kiugrásra még mindig várunk, amíg ez nem érkezik meg, addig a csökkenő irányú gondolatok az erősebbek!
 
Napos: a tegnapi történések nem sokat, sőt semmit nem segítettek a megoldás megtalálásában, ennek a gyertya is bizonyítékát adta, ami egy le/fel szórással rendelkező doji gyertya, ennek ugyebár trendfordító hatása is szokott lenni, itt azonban max az előző 3 napi pozitív történetet tudná megfordítani, ami az órás idősíkon felvázolt 4,950$-os támaszra történő visszaérkezést jelenthetné.
A mi napos trendünk azonban ha szigorúan a csúcsokat nézzük, akkor a tavaly december 15.-ei 3,157$-os leszúrással vette kezdetét, amire veszélyes volt a január végi enyhén csökkenő mozgás, majd a február 24.-ei 500$-os zuhanás, illetve most a 12.-ei szintén 500$-os határozott visszanézés. Tehát ha ezt a próbát is hasonlóképpen kiállja az ár, mint a február 24.-ei zuhanás utáni 35 napos szenvedéssorozatot, akkor az április 2.-ai kezdetben 700$-os kiugráshoz, majd az azt követő napokban kialakult és összességében 1,200$-os történettel záródó folytatást tudnánk a jelen szituációból is kipréselni.
Alapul véve a 2015-ös mozgást, amire elég szépen hasonlít a jelenlegi, már a februárban megkezdődött erősödési folyamatnál, ha tényleg követjük a 2015-ös történetet, akkor az áprilisi csúcsot követően, gyászos májusi folytatást kellene lássunk és ez 1-2 hónapos magára találót történet is követheti. Viszont a jelenlegi legmagasabb 5,420$-os csúcs elég halványnak tűnik, kellene minimum a tavaly novemberi zuhanást megelőző 6,500$ környéki magasság, de ha kompromisszumos megoldást kell keresünk, akkor talán a piros 5,755$-os ellenállás is elfogadható.
Lejjebb a linkek között található, 2015 a jelenre vetítve képen látható, azaz őrült iramú ár megduplázó mozgás, amire most a 6k alatti csúcs esetén, a májusi negatív folytatás után számolnunk kellene. Ezért gondolom hogy az idei évet, ilyen szerény történettel 10k magasságában lehetne zárni, ettől eltérő esetleg sokkal intenzívebb kitörési sorozat, szerintem nem tenne jót a jövőbeni árnak, mivel annak tuti teljes korrekciós visszaesés lenne a vége és a csúcsa talán még a 2017-es 20k-s magasságot sem érné el.
És ha ezt mindenki végigolvasta, akkor most a charton látható mozgásról is essen szó! A gyertyák egyelőre csak halványan segítik elő a világoskék impulzus sikeres zárását, de az alacsony volume utalhat arra, ezt még túl is teljesíthetjük, de a sikertelenségére is! Az RSI akkor is belekezdhet a középső zónában felfelé vezető útjába, ha a gyertyák továbbra sem tudnak kimozdulni az ellenállási zónából, viszont ez egy szenvedős folytatást jelent, de így elérve a felső zónát, utalhat egy olyan nyomásra, ami egy rakétaszerű kiugrással pontot tehet a dolgok végére, megerősítve a 2015-ös hasonlatok létjogosultságát.
 
BTCUSD Shorts/Longs chartok: a long chart eléggé össze-vissza történetet mutat az áprilisi kiugrást követően, de a gyertyák egy erősnek tűnő zöld támaszt alakítottak ki, az ellenállást viszont csak az április 3.-ai csúcs támasztja alá. Ez a zöld háromszög, remélhetőleg nem ezt jelenti, amit első ránézésre jelenteni kellene, tehát hogy irány a 20k-s mélység, azonban ezzel sem lenne probléma, ha eközben az ár 6k, de a még jobban kinéző 7k-s magasságot karcolná.
A macik tegnap reggeli semmittevése, később pozitív történettel záródott, most ez a pozitív történet a jelen mozgással eltűnni látszik, ismét nagy kérdés ez nap végére hogy alakul.
Együtt emelkedett mindkét oldal, most viszont együtt kezdtek csökkenésbe, ami számomra pozitív előjelű történetet jelez, tehát egyelőre még nem izgulok a 6k esetleg 7k-s magasságot elérő, nagyobb korrekció megkezdése előtti csúcs sikertelensége miatt, ettől függetlenül borotvaélen táncol a történet.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/CYmYKS7t/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/JTF2bdR2/

"Hetes nézet: itt most nem lehet gyengeséget mutatni, mivel a múlt heti gyertya és az azt megelőző méretes bika gyertya, ezen a héten egy esetleges 1,000$-os visszaesésével nagy problémákat is okozhat. Időhúzás szempontjából a múlthetihez hasonló bizonytalan gyertya is elég lesz, de ezzel vissza utalva az első mondatra, a következő héten lehetnek problémák.
Tehát egy jó lehetőség maradt, pozitívan megoldani az előttünk álló hetet és ezt, az 50-es mozgóátlag fölé történő zárással sikerül megvalósítani. Ezt a mozgóátlagot 5,500$ magasságában érhetjük el, tehát a kisebb idősíkokon látható ellenállási zóna felső szintjének magasságában, ezért ha a mozgóátlagot 6k-s magasságából tesztelnénk vissza, azzal visszatesztelnénk az ellenállási zónát is, ami azt feltételezné hogy a napos idősíkon felvázolt 7,770$ környéki impulzus zárási elképzelés még realitás is lehet.
Az RSI már lassan két hónapja túlvett állapotot mutat, tehát ha lehetnek kívánságaink, nem kellene sokáig húzni a dolgot, mivel ha elkezdenek nőni a short pozíciók és rákapnak az ízére, akkor jó néhány hetes negatív sorozat kezdődhet, de ezt se bánnánk, ha ezt megelőzően 6k-s magasságot sikerülne elérni."

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/534RWwhi/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Aidtiu6x/
https://www.tradingview.com/x/0W7MX6Uh/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/WNsy3P8q/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Nem elérhető Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Hozzászólások: 1689
    • Profil megtekintése
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Válasz #3128 Dátum: április 21, 2019, 10:53:19 am »
A penge élén csúszunk, egy csiga nyugalmával!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.04.21!

BTC,  a kék csatornán belül voltak izgalmak, de ahol a  felfelé mutató fekete nyíl útját követve kiléphetett volna az ár, csak egy félszúrásra futotta, majd jött a csökkenő irány, ahol a csatorna támasza egy elég határozottnak tűnő mozgásnak állta útját!

Ezek a tegnapi és az utóbbi néhány nap történései okán tettem fel Facebookon azt az egyszerű kérdést, hogy gondolja a többség? https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/permalink/631462293945188/
A többség felettébb pozitívan látja a folytatást és azt hogy milyen időtávra vonatkozik a kérdés? A kérdés időtávját, azért nem lehet meghatározni, mert nem is kell és ha erre vonatkozott volna a dolog lényege, akkor a kérdés is egészen más lett volna!
Az április 2.-ai bő 1,000$-os erősödést követően, kialakult egy lassan 3 hetes bizonytalan tovább erősödik vagy bezuhan kérdés, erre vonatkozott az egyik választható lehetőség a jelenlegi, tehát 5,300$ környéki áron besül a mozgás és megkezdődik egy nagyobbnak nevezhető korrekciós mozgás. Viszont mivel ezekben a hetekben a bizonytalanban csücsülünk, , miért ne mehetne tovább az ár a közeli 6k-s vagy a kicsit távolabbi 7k magasságokba!
Mint nyilvánvaló az ár egészen hasonló mozgást produkál, mint azt 2015-ben is láthattuk, ami végül a 2017-es decemberi 19k-s csúcsban végződött! Tehát ha ez a jelenlegi februárban indult emelkedő trendben mozgó hullámot, a két kisebbnek nevezhető 500$-os korrekciójával, továbbra is a 2015-ben látható eseményeket követi, akkor a tavaly novemberi zuhanást megelőző 6,481$-os szintet el kell érjük, sőt mivel 2015-ben ezt a szintet át is léptük, ezzel számolva most a 7k-s magasságot szűken elcsíphetjük. Ha izgalommentesen akarjuk ezt a 6-7k közötti mozgást figyelni(feltéve hogy a jelenlegi szinten nem sül be az ár), akkor érdemes az első, napos szinten nagyobb felszúrást bemutató gyertyát követően, biztonságba helyezni a remélhetőleg 4k alatt nyitott pozíciók hasznát, illetve ha az én stratégiámat nézzük, akkor ehhez a pozícióhoz nem nyulunk, csak a 4,950-os pozícióval keletkezett hasznot tesszük zsebre!

Tehát a kicsit hosszabb távú várakozásaink pozitívak, viszont a kék csatornában látható mozgás, egyelőre nem sok pozitívumot rejteget és ránézésre minimum 100$-os a 200-as mozgóátlagon megtámaszkodó korrekciót, de akár a 4,950$-os támaszra is visszanéző mozgással indíthatjuk a jövő hetet.
 
Napos: az RSI csíkon hagyott fekete négyzetek lényege, szeretnénk egy 3. hasonló négyzetet berajzolni, a következő remélhetőleg emelkedő hullámban való mozgást követve. Tehát az RSI alsó zónájából kilépő, egyelőre jelentéktelennek nevezhető emelkedés, remélhetőleg egy a gyertyák által is követett erősödés kezdeti lépése, ami ideális esetben az RSI felső zónába érkezés és a gyertyák ellenállási zónából történő kilépésének pillanatában éri el a csúcspontját!
Nem ide tartozik, de a BNB, főleg az utóbbi két napban látható erőteljes pumpálásának valószínű nagy zuhanás lesz a vége, amiben nem a negatívumot kell keresni, hanem a lehetőséget és azt nem a short oldalon! Ebbe a pumpálásba ha mindenki megelégedésére a legmagasabb árat sikerült elérni, akkor a haszon esetleg Bitcoinba történő áthelyezése, segítheti a Bitcoin jellegi szintről történni továbblépését, tehát ha a BNB-vel felpumpáltuk a bicikli első kereket, akkor a Bitcoinnal most ezt megtehetjük a hátsó keréknél is, majd ezt követően a crypto család többi bicikli kerekének felfújásával, megkezdődhet egy hosszabb túrán elindult kerekezés.  https://www.tradingview.com/x/ogogiuFv/
 
BTCUSD Shorts/Longs chartok: sajnos nem azt látjuk, hogy még ha lassan is, de növekednek a longs pozíciók, pedig ha eredményt szeretnénk elérni, akkor azt már napokkal előtte jelezni kellene. A tegnap és a tegnapelőtti határozott visszalépés egyelőre nem erre utal, de talán amíg a zöld támasz fölötti mozgást tudjuk tartani, addig az ár tekintetében sem kell nagyon visszaeséstől tartani.
A shorts oldal sokkal enyhébb visszalépést mutatott tegnap, ami nem egy megnyugtató történet, az ár hetek óta bizonytalan mozgására tekintettel. Tehát itt shorts charton, a tegnapi gyertyát betakaró pozitív történés, könnyen visszavihető az árat a 4,950$-os támaszra, ahol még továbbra sem dől el a kérdés, 1,000$-os csökkenő vagy emelkedő mozgással folytatjuk.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/poKRzolw/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/2VtzViHO/

"Hetes nézet: itt most nem lehet gyengeséget mutatni, mivel a múlt heti gyertya és az azt megelőző méretes bika gyertya, ezen a héten egy esetleges 1,000$-os visszaesésével nagy problémákat is okozhat. Időhúzás szempontjából a múlthetihez hasonló bizonytalan gyertya is elég lesz, de ezzel vissza utalva az első mondatra, a következő héten lehetnek problémák.
Tehát egy jó lehetőség maradt, pozitívan megoldani az előttünk álló hetet és ezt, az 50-es mozgóátlag fölé történő zárással sikerül megvalósítani. Ezt a mozgóátlagot 5,500$ magasságában érhetjük el, tehát a kisebb idősíkokon látható ellenállási zóna felső szintjének magasságában, ezért ha a mozgóátlagot 6k-s magasságából tesztelnénk vissza, azzal visszatesztelnénk az ellenállási zónát is, ami azt feltételezné hogy a napos idősíkon felvázolt 7,770$ környéki impulzus zárási elképzelés még realitás is lehet.
Az RSI már lassan két hónapja túlvett állapotot mutat, tehát ha lehetnek kívánságaink, nem kellene sokáig húzni a dolgot, mivel ha elkezdenek nőni a short pozíciók és rákapnak az ízére, akkor jó néhány hetes negatív sorozat kezdődhet, de ezt se bánnánk, ha ezt megelőzően 6k-s magasságot sikerülne elérni."

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Z3QufWay/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/0LR8HKDs/
https://www.tradingview.com/x/yq7POBlI/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/qVE9jHhN/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Nem elérhető Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Hozzászólások: 1689
    • Profil megtekintése
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Válasz #3129 Dátum: április 22, 2019, 11:04:18 am »
Nyaralásra gyűjtünk még long, nemsokára short irányba!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.04.22!

BTC, ha egy fel vagy leszúrás csúcsa kerek, tehát tized, század, ezred, stb. nélküli végeredményt mutat, főleg kiélezett szituációban, az számomra nem tök véletlenül kialakult eredményt tükröz. Ettől függetlenül lehet véletlen a tegnapi 5,225$-os, pontosan a 200-as mozgóátlagra történő leszúrás, tehát ahogy várható volt a kék csatornából csökkenő irányba egy enyhe kipottyanásnak leszünk részesei. Ezt követően egy egész napos tétovázás után, szintén pontosan egy kerek számmal 5,270$-os magasságában felszúrtunk az 50-es mozgóátlagra, majd egy kereket 5,267$-os csúccsal ezt megismételtük.
Ez volt a csökkenő hullám első felvonása, most az a kérdés, a mozgóátlagok közé beszorulva melyik enged a nyomásnak, ha az 50-es az ismételt lehetőség a fekete, órás idősíkon brutálisnak nevezhető oldalazó sáv elhagyására. Viszont ha a 200-as, akkor egy a kerek számoknál maradva 5,100$-os leszúrással olcsón is megúszhatnánk a piros támaszon vagy kicsit többet fizetve, a 4,950$-os szintén kerek szinten, de reméljük a nyuszi ennyire nem akar kitolni velünk.
A felfelé mutató fekete nyíl még marad a helyén,  mint a lehetőség kimaradásának kőbe vésett szimbóluma, de nem csak dísznek, hanem hogy a fekete oldalazó sáv elhagyása esetére mutassa a még mindig lehetőségként fennálló irányt!
A volume a tegnapi akcióval kicsit nagyobb oszlopokat alakítod ki, de összességében jelentősen alacsonynak nevezhető, ami továbbra is jelzés értékkel bír egy nagyobb elmozdulás bekövetkeztére!
Az RSI ismét hullámokban tör felfelé, ennek akkor vehetjük hasznát, ha néhány órán belül mindkét csík megkapaszkodik a felső zónában, majd ehhez csatlakozik, illetve ennek hatására az ár is kilép a fekete oldalazó sávból!
Tehát az előttünk álló napnak ugyanolyan bizonytalanul futunk neki, mint ami a kék csatornában való mozgást és végig követte, de még ha csökkenő irányba is folytatjuk, szerencsére a macik aktivitásában csak enyhe csökkenő irányú szándékok bukkannak elő.
 
Napos: a tegnapi gyertya szerencsére nem az 5,167$-os leszúrás aljánál záródott, ugyanis ezzel könnyen vérszemet kaphattam volna macik, ettől függetlenül csökkenés ma is összehúzható, de mégsem tükröz akkora gyengeséget!
Kár hogy ilyen sokáig húzzuk az időt, ebben az ellenállási zónában, viszont így utólag megnézve, még szerencse hogy ilyen tág kereteket biztosít.
A világoskék impulzus 5,755$-os piros ellenálláson történő zárása, úgy gondolom sikeres lehet, de ha erről a piros ellenállásról sikertelen lesz a zóna vissza-tesztelése, akkor a 6,180$-os megelégedést nyújtó magasság itt most kimarad a játékból.
Tehát az elkerülhetetlen korrekció, amelynek szurkolni kell hogy elérje a 4,200-4,500$ környékét, majd ott szintén nem kell gyászosan kezelni a várhatóan egy-két hónapos talpra állási folyamatot(amit ugyebár mindenki nyaralással tölt), mivel ha ez a jelenleg mögöttünk hagyott két hónap, majd a várhatoan előttünk álló egy hónapos korrekciós folyamat megvalósul, akkor elvileg ha mindenki kinyaralta magát nyugodtan hátradőlve figyelhetjük azt az erősödési hullámot, ami 9-10k magasságáig kellene eljusson és hogy senki se szokjon bele a kényelembe, egy óriási zuhanás újabb tisztítókúrát hajthat végre.
A mai elvárás, ha a tegnapi leszúró gyertyából indulunk ki, akkor hozhat enyhe pozitív történést, kicsit bízva a meglepetés erejében, de nem meglepődve akkor sem, ha az ünnepi hangulat hatására a visszaeső forgalom kisebb szabadesést okoz!
 
BTCUSD Shorts/Longs chartok: a bikák aktivitás hiányát, most nyugodtan ráfogatjuk a nyuszira, viszont ha ez így van, akkor ma sem lesztek aktívabbak, reméljük ennek az ünnep után sem fizetjük meg az árát. Bízva abban hogy a föld nem minden részén ünnepelnek, viszont a Bitcoin és az abban rejlő lehetőségek szinte mindenhol elérhetőek, nem kell az ünnepi hangulatra hivatkozva, túlságosan gyengébb teljesítménytől tartani, mindenesetre az utóbbi 3 nap békés hangulata, inkább a maciknak kedvezett.
A shorts oldal kicsit pozitívabb képet mutat, ami 3 nap alatt vált kicsit veszélyesebbé, de ez még mindig csak egy figyelemfelhívó történés, de ha komolyan gondolják a macik, akkor 24k fölé tolják az aktivitást, viszont ha ez csak egy kisebb levegőhöz jutás volt a részükről, akkor a 21k sárga támasz alá visszaesve továbbra sem térnek el az utóbbi két hónapot meghatározó nehéz időszakától, amit viszonylag jól kihasználtak a bikák, de még a koronát fel kellene tenni!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/NclVcGPS/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/stDPjJLK/

Hetes nézet: a charton jelzett ellenállást már rég megugrottuk, sőt azóta már másik 2 fontosnak tűnő ellenállást is, talán egy ilyen következő fontos akadály lehet az 50-es mozgóátlag is, csak nehogy sok legyen a jóból és sok átlépet akadály, a vissza-tesztek kimaradások okán egy csomagban kerüljön benyújtásra.
Ebből a magasságból még a 4,452$-os piros támasz vissza-tesztelése sem kellene hogy katasztrofális gondolatokat indítson el, viszont a 4,950$-os támaszra múlt héten hajszálpontosan láthattunk egy leszúrást, amely nem tudni mennyire elégítette ki a vissza-teszt igényeit. Tehát ha a vissza-teszt rendben volt, akkor annak megerősítéséül, az előttünk álló hetet pozitívan kellene eltöltsük, ami az 50-es mozgóátlag átlépését kellene mutassa!
Bízva abban hogy a májusi negatív trend megérkezése előtt, még van bő egy hetünk, amit megfelelőképpen kihasználunk, viszont ha messziről ránézünk a chartra, akkor a 6k egy szerényebb tempójú mozgásnál is reális magasság lehet, azonban a 7k, pontosabban a 7,770$-os ellenállás eléréséhez már sokkal intenzívebb napokra lenne szükség, aminek az első lépéseit, már hétfőn max kedden látnunk kellene!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/o9e7yyLP/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/w4PV0EfW/
https://www.tradingview.com/x/zbJbJVcN/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/HHJDTynU/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Nem elérhető Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Hozzászólások: 1689
    • Profil megtekintése
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Válasz #3130 Dátum: április 23, 2019, 10:58:28 am »
Keressük a csúcsot!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.04.23!

BTC, tegnap dél környékén már csipkedtük a fekete oldalazó sáv ellenállását, amit megtámogatott az 50-es mozgóátlag, de konkrét lépések csak az esti órákban történtek. Kettő határozottan induló gyertyának köszönhetően 100$ távolságra kerültünk a fekete oldalazó sávtól, majd az ezt követő órákban vártam volna a fekete sáv vissza-tesztelését, ez viszont elmaradt. A hajnali órákban történt egy erősödés, ahol az utolsó gyertya egy 100$-os felszúrással kinézett az ellenállási zónából, viszont még annyira friss az élmény, hogy ebből sok következtetést nem lehet levonni, de a felszúrás önmagában sem egy ideális történés, remélhetőleg nem itt bosszulja meg magát, a kihagyott fekete sáv vissza-tesztelése!
Visszatérve a fekete lefelé mutató nyilakra, utólag megnézve egy barátságos a 200-as mozgóátlagra történő visszalépésből 400$-os fordulatot sikerült végrehajtani, tehát amennyire lehetett sikerült megbonyolítani az ellenállási zónából történő kilépés megpróbálását.
Elmaradt a mozgóátlag kereszt, ezáltal a későbbiek folyamán, lehet már most a felszúrás után egy intenzív csökkenő mozgásnak köszönhetően bepótoljuk, de az is előfordulhat, mint például utoljára a február 2.-ai 700$-os kiugrást megelőzően, ahol hasonló módon kimaradt a kereszt, majd erre 10 nappal később az 5,420$-os csúcsból történő korrekció után került sor, hasonló megoldásnak most is örülnénk, mivel az 6,000$ fölötti szinten mozgást jelentene.
Az előttünk álló nap, órás mozgása sok mindent eldönthet azzal, hogy milyen módon hagyja el az ellenállási zónát, illetve azt el tudja-e végül hagyni, ez azonban már csak az utóhatás lesz, szerintem a fő kérdés, hogy a mögöttünk hagyott 300$-os hullám korrekciója milyen módon kerül kielégítésére. Tökéletesnek a kék támaszra, tehát a fibo 0.61-re történő visszanézést gondolnám, viszont ha ennél jobban visszaesünk, ami még a fekete oldalazó sávot is eléri, ott már sok kapaszkodó nincs, max az ellenállási zóna 4,950$-os alsó szintje.
Tehát ahogy arra egy néhány nappal ezelőtti körkép címével is utaltam, a penge élén csúszunk egy csiga nyugalmával, ezért ahogy a csigának se kell attól tartani, hogy megvágja a penge, esetleg leesik és egy picit koppan, ezzel a kisebb koppanással számolva, ha vissza is esünk 4,500$ környékére, semmi baj nem történik, csak arra a kérdésre kapunk választ, hogy az 5,597$-os csúcs volt az a csúcs, amit 6k környékén szerettünk volna látni!
 
Napos: a világoskék Elliott 5. hulláma aktív, de mint már említettem ez a hullám, ha szerencsénk van, akkor a végjátékban kap egy akkora löketet, ami teljesen értelmezhetetlenné teszi az impulzus ilyen módon történő lezárását. Viszont ezzel a világoskék Elliott hullám követésével egyáltalán nem az volt a cél, hogy a berajzolt módon az 5,755$-os piros ellenálláson zárjon, hanem hogy ez ne sikerüljön és az ellenállási zónából, az eredeti piros Elliott elképzelésnek megfelelően, bőven 6,000$ fölött jöjjenek az első visszafordulásra utaló jelek. Ebben az 5. hullámban egyelőre csak egy kisebbnek nevezhető 4,950$-os támaszra visszanézés okozott problémát, de összességében töretlenül emelkedik a hullám.
Volume oszlopokra rárajzoltam a 3. fekete négyzetet, a már meglévő 3 emelkedő piros ellenállás mellé, gondolom világos a szándék, hogy 3. alkalommal is mit szeretnék ebből kihozni. Ehhez remélhetőleg az RSI csíkon is csatlakozik egy olyan 3. fekete négyzet, amelyen belül megérkezve a felső zónában, a február 20.-a környékén, illetve az április 2.-ai kiugráshoz hasonló emelkedéssel zárjuk a február elején megkezdett, idáig 2,200$-os de akár 3,000$-os végeredménnyel is zárulható emelkedő trendben mozgást.
A 2015-ös történéseket alapul véve, a szerintem május folyamán lezajló jelentős csökkenés, nem kellene visszavigye az árat a 3,000$ környéki támasz zónába, viszont az általam várt 4,200-4,500$ környéki alsó szint, ebből a múltbéli hasonlóságból kiindulva 3,750-4,000$ környékét kellene jelentse.
Összefoglalva, egyelőre pozitívak az itt napos idősíkon mutatott előjelek, de az esetleges meglepetésszerű hirtelen kiugrást vagy bezuhanást, előre jelezni nem lehet, viszont már egy olyan magasságban mozgunk, ahol bármelyik lehetőségre nem felkészülni, nevezhetjük fejjel a falnak rohanásnak.
Mai gyertyától azt várnám, hogy kinéz az ellenállási zónából, ami nem az 5,501$-os hanem legalább az 5,600$-os magasságban zárást jelenti, majd ehhez jön holnap egy kis kiegészítés és csak ezt követően megengedett a kisebb levegőhöz jutás, további pozitív szándékok előtt!
 
BTCUSD Shorts/Longs chartok: a bikáknak, muszáj lenne sokkal intenzívebben kapaszkodni, mert igaz hogy a tegnapi gyertya lehet előjele a fordulatnak, de ezt a mai napon, egy legalább 1000 egységnyi emelkedéssel meg kellene erősíteni. Továbbra is egy zöld támasz az egyetlen kapaszkodó, amit nem kellene elengedni, legalább addig nem, amíg az ár még ha csak minimális szinten, de el nem csípi a 6k-s magasságot!
Ez ellen a 6k-s magasság elérése ellen vagy éppen erre a szintre beállított eladási megbízások sokaságával, jelentős emelkedés kezdődött shorts oldalon. Egyelőre még nem okozott problémát, tehát ez is valami a jelenleginél feljebbi szintekre elhelyezett megbízásokra utalhat, de jelentheti az 5,600$-os magasságot is, ami megmagyarázná miért csak 5,597$ a ma reggeli felszúrás teteje.  A  3 nappal ezelőtti kisebb visszalépése, csak az erő összpontosítás miatt volt szükséges, de hogy ez mire lesz elegendő, az majd ezután fog kiderülni, viszont amíg a bikák szerényen de tartják a lépést, addig megúszható visszaesés nélkül.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/i1l1wQFP/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/wUU5HSKu/

"Hetes nézet: a charton jelzett ellenállást már rég megugrottuk, sőt azóta már másik 2 fontosnak tűnő ellenállást is, talán egy ilyen következő fontos akadály lehet az 50-es mozgóátlag is, csak nehogy sok legyen a jóból és sok átlépet akadály, a vissza-tesztek kimaradások okán egy csomagban kerüljön benyújtásra.
Ebből a magasságból még a 4,452$-os piros támasz vissza-tesztelése sem kellene hogy katasztrofális gondolatokat indítson el, viszont a 4,950$-os támaszra múlt héten hajszálpontosan láthattunk egy leszúrást, amely nem tudni mennyire elégítette ki a vissza-teszt igényeit. Tehát ha a vissza-teszt rendben volt, akkor annak megerősítéséül, az előttünk álló hetet pozitívan kellene eltöltsük, ami az 50-es mozgóátlag átlépését kellene mutassa!
Bízva abban hogy a májusi negatív trend megérkezése előtt, még van bő egy hetünk, amit megfelelőképpen kihasználunk, viszont ha messziről ránézünk a chartra, akkor a 6k egy szerényebb tempójú mozgásnál is reális magasság lehet, azonban a 7k, pontosabban a 7,770$-os ellenállás eléréséhez már sokkal intenzívebb napokra lenne szükség, aminek az első lépéseit, már hétfőn max kedden látnunk kellene!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/5TUYw1qQ/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/dufucJQ5/
https://www.tradingview.com/x/V8snKsnN/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/HHJDTynU/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Nem elérhető Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Hozzászólások: 1689
    • Profil megtekintése
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Válasz #3131 Dátum: április 24, 2019, 11:21:19 am »
Egy kisebb oldalazás segítheti a továbblépést!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.04.24!

BTC, a tegnap délelőtti fibo 0.38-ra történő leszúrás, egy nagyon halvány visszalépés, amire még azt se lehet ráfogni, hogy minimális korrekció, ennek egy néhány napos oldalazással fizethetjük meg az árát. Estére sok apró gyertyával halvány erősödés kezdődött, de csak az 5,580$-os szintig sikerült eljutni, majd egy sokkal határozottabb csökkenő mozgással visszanéztünk  az ellenállási zónába, de ez is csak az oldalazó mozgás kialakulását erősíti.
Zöld nyíllal felvázolta egy elképzelést, az oldalazással történő folytatás esetére,  amelyből holnap a piros támasz elérését követően látnák esélyt, a határozatot felfelé történő folytatásra!
Időközben határozat csökkenő mozgást láthatunk, ami visszanézett a kék támaszra, ez így megkeverheti a dolgokat, de ha követjük a piros támaszt, akkor a felfelé továbblépési lehetősége továbbra is adott. Viszont ez az utolsó határozott visszalépő gyertya, komoly szándékokat is rejtegethet, amelynek sajnos van alapja, mivel a short pozíciók az utóbbi napokban jelentős emelkedésbe kezdtek, tehát van szándék árcsökkentésre, csak azt nem tudjuk mennyire komoly. Lent a linkek között érdemes ránézni a 4 órás idősíkra, ahol jobban kivehető a piros egyre meredekebben emelkedő támaszok jelentősége, tehát a zöld nyíllal felvázol továbblépési lehetőséget, ez alapján jó gondolatnak tűnik, remélhetőleg a holnapi nap folyamán, ennek megfelelően sikerül eredményes határozott emelkedő mozgásban kezdeni!
 
Napos: sajnos tegnap is csak kiszúrni tudtunk az ellenállási zónából, ez nem túl nagy segítség a pozitív folytatás tekintetében. Ezzel a tegnapi gyertyával, akár már a világoskék impulzus is lezárható 5,597$-os magasságban, de reméljük erre még nem került sor, habár a jelenlegi órás mozgás nem túl pozitív.
A probléma ott keresendő, hogy jelentősen megnőtt a short pozíciók száma,  a long oldal viszont jelentősen elmaradt, sőt ezt a jelenlegi csökkenő mozgást még a long pozíciók jelentős csökkenése is nyomja. Tehát nem tudjuk mennyire lesz pozitív az előttünk álló nap, elképzelhető hogy semennyire, de amíg az ellenállási zónát csökkenő irányba nem hagyjuk el, addig nagy baj nem történhet, utána sem, csak kicsit lehangoló hatású lesz.
A mozgóátlagok összehozták a Golden crosst, ennek ha minden igaz pozitív hatása kell legyen az elkövetkezendő napok mozgására, kicsit hosszabb távon viszont ha nem leszünk nagyon becsapva, ennek már egy emelkedő trendre is erősítő hatással kell lennie. Tehát ez a Golden cross egyelőre pozitív történés, de azonnal nem várhatunk tőle eredményt, viszont segítség lehet az RSI kitartó felső zónát megközelítő emelkedése, majd a felső zóna elérését követően, talán valami határozottabb kiugrásszerű emelkedéssel megkoronázták ezt a történetet.
Az RSI csíkon kicsit előbbre szaladva az időben, a gyertyák mozgása és az RSI csík rajzolódása között divergenciát kell lássunk, ami ha megtörténik, ott egy elég pozitív szituáció alakulhat ki! Ezért ha most nem sikerül a jelenlegi hullámmal továbblépni 6k fölé, akkor erre még durván két hetet is várhatunk, viszont ha az ellentétes mozgás kialakul, ott már elég nagy esélye van pozitív továbblépésnek.
A mai napi elvárás egyelőre annyi, hogy ez a rosszul indult kezdet, minimum egy test nélküli gyertyával záródjon, esetleg próbáljuk meg a tegnap kimaradt 5,600$ környéki gyertyazárást összehozni.
 
BTCUSD Shorts/Longs chartok: a longs charton megvan az utóbbi hetek semerre tartó mozgásának negatív végeredménye. Egyelőre még nem tudni, mennyire komoly ez a visszalépési szándék és azt is csak remélni tudjuk, hogy ennek a jelenlegi csökkenésnek nem a 20k-s támasz lesz az alja. Tehát ahogy az ár 5,500$ környéki kínlódása is mutatja, az utolsó lépés, ami a 6k-s magasságot elérhetné, csak egy nagyon intenzív kiugrásszerű emelkedéssel hozható össze, aminek ezen a longs charton nem valószínű hogy lesz előjele, de ha a jelenlegi csökkenést megnézzük, inkább arra van előjel hogy a 6k nem valószínű hogy összejön.
A macik elég mélyről indultak és azt az egy hetes kivárás 18k magasságában, a bikák sajnos nem a megfelelőképpen használták ki, ami elég jó lehetőséget biztosíthatott volna a 6k fölé történő megérkezésre, de kimaradt, ami most kinyitotta a macik szemét. Elég intenzív mozgással elértük a 200-as mozgóátlagot, ez egyelőre veszélyesnek tűnik és erősen árcsökkentő hatású szituáció, viszont ez utalhat spekulációra is. Tehát ezek a megnövekedett short pozíciók lehetnek megbízások is, amelyek egy 6k szintet elérő kiugrás esetén lesznek csak aktívak, de az sem kizárt hogy csökkenő irányba 5k alá benézés esetén segítik hozzá a mozgást, egy kicsit nagyobb visszaeséshez!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/4Zu6nri0/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/kXZgJZH1/

"Hetes nézet: a charton jelzett ellenállást már rég megugrottuk, sőt azóta már másik 2 fontosnak tűnő ellenállást is, talán egy ilyen következő fontos akadály lehet az 50-es mozgóátlag is, csak nehogy sok legyen a jóból és sok átlépet akadály, a vissza-tesztek kimaradások okán egy csomagban kerüljön benyújtásra.
Ebből a magasságból még a 4,452$-os piros támasz vissza-tesztelése sem kellene hogy katasztrofális gondolatokat indítson el, viszont a 4,950$-os támaszra múlt héten hajszálpontosan láthattunk egy leszúrást, amely nem tudni mennyire elégítette ki a vissza-teszt igényeit. Tehát ha a vissza-teszt rendben volt, akkor annak megerősítéséül, az előttünk álló hetet pozitívan kellene eltöltsük, ami az 50-es mozgóátlag átlépését kellene mutassa!
Bízva abban hogy a májusi negatív trend megérkezése előtt, még van bő egy hetünk, amit megfelelőképpen kihasználunk, viszont ha messziről ránézünk a chartra, akkor a 6k egy szerényebb tempójú mozgásnál is reális magasság lehet, azonban a 7k, pontosabban a 7,770$-os ellenállás eléréséhez már sokkal intenzívebb napokra lenne szükség, aminek az első lépéseit, már hétfőn max kedden látnunk kellene!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/hIDi185M/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/MLqLUwIT/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/lklwPwi9/
https://www.tradingview.com/x/V8snKsnN/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/HHJDTynU/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Nem elérhető Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Hozzászólások: 1689
    • Profil megtekintése
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Válasz #3132 Dátum: április 25, 2019, 10:32:22 am »
A 2015-ös múltbéli történések, negatív folytatás lehetőségére mutatnak rá!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.04.25!

BTC, ezzel a tegnapi 200$-os visszalépéssel, túl vagyunk az első ellenállási zónát elhagyó kísérleten, várjuk a következőt, ami lehet hogy csak holnap fog megérkezni, ha a bezuhanás utáni oldalazásból nem tudunk kiszabadulni vagy megvárjuk a piros támasz érintést.
A kék színű támasz és ellenállás behúzásának pillanatában nem egy oldalazó mozgásra felkészülés okán került sor. Támasznak az 5,597$-os felszúrást követő korrekciónál kellett volna szerepet kapni, az ellenállás pedig még a tegnapi visszaesést megelőző gondolatokban szerepelt, mint egy kisebb oldalazás ellenállása.
Erre a a tegnapi zuhanást követő mozgásra, nyugodtan ráfoghatjuk az oldalazást, viszont ha a csúcsokra támaszt és ellenállást húzunk, akkor egy háromszöget kapunk végeredményül, ami így a megelőző csökkenő mozgással egy fordított árbóc 5,200$ alatti végeredménnyel. A háromszög ellenállását egy nagyjából 50$-os fölé nézéssel kellene áttörni, ami ezáltal kihúzná a csökkenés méregfogát.
Tehát ha meg is történik a visszaesés, annak max kisebb formájával menthető a helyzet, esetleg folytatódó oldalazás végén érkezik egy 200$-os válasz a tegnapi visszaesésre, ami újabb lehetőség az ellenállási zónából történő kilépésre.
Volume ismét kezd leülni, ami megfelelő támogatást készíthet elő az árbócnak,  de ha még tudjuk húzni az időt és az említett rózsaszín ellenállás áttörésre kerül, úgy az oldalazás végén az a bizonyos 200$-os válasz, segítő előjel is lehet! Az RSI szintén tartogathat információt, méghozzá ha sikerült még a rózsaszín háromszögből csökkenő irányba történő kilépést megelőzően, visszakapaszkodni a felső zónába.
 
Napos: nehéz szülés lesz, ha az RSI csíkra felvázolt zöld vonalat követve, először megérkezünk a felső zónába, majd onnan a piros támasztanak kijelöljük a kezdő pontját, amit követünk csökkenő irányba, de ez még önmagában kevés, mivel ezzel a mozgással ellentétesen, tehát felfelé kellene mozogjon az ár. Ezzel a divergens mozgással, arra kaphatnánk egy viszonylag egyértelmű választ, hogy a mögöttünk hagyott február elején megkezdett folyamatos erősödés csúcsát, nagy valószínűséggel milyen magasságba várhatjuk, de itt nem pontos számra, hanem egy nagyjából magasságra tudunk esetleg következtetni, viszont ez helyzetfüggő, majd ott és akkor kiderül, van-e értelme ezeknek a gondolatoknak.
Ismét előhúzva a 2015-ös történéseket, még előre nagyon nincs minek örülni, mivel az akkori Golden Cross pillanatában az ár is elérte a csúcsát, tehát ha folytatódik ennek a múltbeli történésnek az ismétlődése, akkor a tegnapelőtti 5,597$-os csúcsban a világoskék impulzust le is zárhatjuk és felkészülhetünk egy durván 1000$-os, de akár egy sokaknak jobban fájó 2,000$-os korrekcióra, ha a 2015-ös példát maximálisan kiakarjuk használni.
Ez az esetleges nagyobb visszaesés, nálam akkor fog konkretizálódni, ha most csökkenő irányba kipottyanunk a kék zónából, majd 4,700-4,800$ környékéről ebben a zónába visszatérve, ha ismét a kifulladás jelei mutatkoznak, esetleg egy kisebb csúcs kialakulása után tovább folytatódik a csökkenés, ebben az esetben egy 2,000$-os korrekcióval számolva, a 3,600$-os szinte nyitott pozíció megmaradt használva távozok. Majd az alj ismételt  megtalálása után, vissza is szállhatunk, esetleg az eredetileg is tervezett 2,965$-os támaszon.
No de az előbb leírt, nem túl fényes folytatást, még sok mindennek meg kell erősíteni, főleg a divergens mozgásnak, addig viszont még sok váratlan húzás közbejöhet, ami teljesen más gondolatokat kell szüljön.
A tegnapi gyertyák nem a legfényesebb, de nem is a legrosszabb képet mutatja, ami az előző napi gyertya betakarása esetén alakulhatott volna ki. A  helyzet javítása érdekében, az ellenállási zóna 5,500$-os felső szintje fölé történő zárásra lenne szükség, majd a folytatásban is határozott 100-200$-os ugrásokat kellene végrehajtani, ezek között egy-két napos szüneteket tartva, tudna kialakulni az RSI és a gyertyák mozgása közötti divergencia.
 
BTCUSD Shorts/Longs chartok: ha ezzel a longs charton látható határozat visszalépéssel a szemét kisöprése volt a szándék, akkor az elég jól sikerült. Ennek megfelelően, ha van élet a bikákban és még gondolkoznak az 5500$ fölötti szintek elérésében, akkor annak max holnap mutatni kellene a jeleit. További csökkenés, egyértelműen az 5,500$ fölötti szándékok feladását jelenti, tehát csak a macikon múlik mekkora visszaesést tudnak összehozni.
A macik egyelőre megpihentek a 200-as mozgóátlagon, folytatási szándékuk egyelőre ismeretlen, de semmi jóra nem számíthatunk, ha átlépik ezt a mozgóátlagot és a békák bambán figyelnek. Itt most egy sokkal közelebbi mozgóátlag kereszt lehetőség segítségünkre lehetne, de attól még jó néhány napra, esetleg hétre vagyunk, ezen idő alatt simán a 30k-s ellenállás közelébe tolható a szekér, kialakítva egy akármelyik pillanatban megvalósuló, nagyobb árvisszaesési szituációt!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/pKH6797r/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/aboD04tJ/

"Hetes nézet: a charton jelzett ellenállást már rég megugrottuk, sőt azóta már másik 2 fontosnak tűnő ellenállást is, talán egy ilyen következő fontos akadály lehet az 50-es mozgóátlag is, csak nehogy sok legyen a jóból és sok átlépet akadály, a vissza-tesztek kimaradások okán egy csomagban kerüljön benyújtásra.
Ebből a magasságból még a 4,452$-os piros támasz vissza-tesztelése sem kellene hogy katasztrofális gondolatokat indítson el, viszont a 4,950$-os támaszra múlt héten hajszálpontosan láthattunk egy leszúrást, amely nem tudni mennyire elégítette ki a vissza-teszt igényeit. Tehát ha a vissza-teszt rendben volt, akkor annak megerősítéséül, az előttünk álló hetet pozitívan kellene eltöltsük, ami az 50-es mozgóátlag átlépését kellene mutassa!
Bízva abban hogy a májusi negatív trend megérkezése előtt, még van bő egy hetünk, amit megfelelőképpen kihasználunk, viszont ha messziről ránézünk a chartra, akkor a 6k egy szerényebb tempójú mozgásnál is reális magasság lehet, azonban a 7k, pontosabban a 7,770$-os ellenállás eléréséhez már sokkal intenzívebb napokra lenne szükség, aminek az első lépéseit, már hétfőn max kedden látnunk kellene!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/LDdBCjsS/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/rbe9wOAM/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/5ASoGgFE/
https://www.tradingview.com/x/7aLcqlqj/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/HHJDTynU/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Nem elérhető Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Hozzászólások: 1689
    • Profil megtekintése
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Válasz #3133 Dátum: április 26, 2019, 10:37:00 am »
Itt már a jengában is vesztésre állnánk!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.04.26!

BTC,  az ellenállási zóna elhagyására este 11 óra környékén volt lehetőség, ami elég látványos módon visszaverésre került, majd végül egy 370$-os intenzív zuhanás 5,110$-os szinten lehűtötte a kedélyeket. Amilyen meglepetés volt ez ekkora mértékű és ilyen hirtelen zuhanás, olyan meglepetés a hirtelen válasz, ami 5,505$-os felszúrásával megfelelő válaszcsapás volt.
Szép játék, de mi az értelme, mert ha megnézzük, azóta sem változott semmi, long pozíciók ugyanolyan mértékű visszaesését mutatnak, semmi nem indokolja 5,505$-os felszúrásnál bemutatott akciót. Tehát itt az órás mozgásba egyelőre nem sok pozitívumot lehet belelátni, de azt is mondhatnánk szabad a játszótér a kék ellenállási zónában, viszont ha nem vigyáznak a békák, akkor a macik kiéneklik a sajtot a szájukból és tényleg elkerülhetetlen az a nagyobb korrekciós visszaesés. Én abban bízok, hogy most egyelőre ilyen le/fel szurkálások lesznek az órás étlapon, talán még egy csökkenő, a  4,950$-os támaszon történő átszúrást is láthatunk.
A rozsaszin árbóc, végül egy zászló lett, köszönhetően az este 11 óra környékén kialakul bizonytalanságnak, de a lényegen nem változtatott. A megemelkedett volume jól mutatja, hogy ez egy jól megtervezett akció lehetett, majd hogy a visszaúton is problémamentes legyen az utazás, mindenféle volume emelkedés nélkül sikerült az egész akció semlegesíteni. Folytatásban ha nyugalmi helyzetbe kerülnek az álláspontok és itt 5,300$ környékén megreked a mozgás, majd eközben az RSI megérkezik a felső zónában, talán egy újabb halvány erősödés kezdődhet, egyébként minden más az árcsökkenés mellett szól!
 
Napos: már tegnap is kettő csökkenési megoldás látszott reálisnak, vagy megoldjuk gyorsan a kérdés és hirtelen zuhanási sorozat kezdődik, amelynek az utóbbi két nap mozgása tökéletes alapot biztosíthat, esetleg még két hétig elszórakozzunk ebben a széles ellenállása zónában, majd ennek a vége felé kialakuló divergens mozgás kikényszeríti a megoldást.
A tegnapi 370$-os hirtelen visszaesésre adott erősödési válasz, már ma éjjeli történet, tehát még a mai napon rengeteg idő áll rendelkezésre, a legalább 5,400-5,500$-os magasságában történő zárással arra, hogy az ellenállási zóna felfelé elhagyásának lehetősége újra nyitott kérdés legyen! Ha nem sikerül javítani, akkor sajnos a csökkenő irányú gondolatok megerősödhetnek!
Mivel jelentős emelkedő hullám tetején a szerencsétlenkedünk, amit tetéz egy impulzus zárási lehetőség, na meg az ellenállási zónából történő visszafordulás lehetősége, amelyben nem sok pozitívumot előjel  található, ezért hacsak valami váratlan húzással ki nem nézünk az ellenállási zónából, ahol egy határozott gyertyazárás történik, akkor kevés esély marad a 6k-s magasság elérésére.
Ribbon indikátor most nincs a charton, de a világoskék Elliott 4. hullám, mivel nem érintette minimum a 20-as átlagot, ebből kifolyólag nem kellene izgulni a folytatás miatt, de ez a pozitív jelzés is kevés lesz, ha most csökkenő irányba elhagyjuk az ellenállási zónát. Ennek már az első jele meg is érkezett, mivel a tegnapi 370$-os zuhanás érintett ezt a 20-as átlagot, rámutatva az emelkedő hullám kifulladására!
Egy ujabb csökkenésre utaló jelzést is behozva a játékba, amit lent a linkek között a 4 órás pillanatképre rajzoltam fel, nem más mint egy fej-váll lehetőség, ami ha a váll vonalát az ellenállási zóna alatt alakítja ki, majd onnan vissza-tesztelődik az ellenállási zóna, tehát kialakul a jobboldali váll rész és visszatérünk a  vállvonalra, akkor ez egy elég komoly 4,200$ környéki megérkezésre mutat rá, amelyben talán egy mentőöv lehet a 4,452$-os szint alatti támasz zóna.
Ahogy tegnap valaki rá is kérdezett, a Golden Cross-nak az lenne a lényege, hogy rámutat a long trend lehetőségére, de hivatkozva a 2015-ös mozgásra, ahol a Golden Cross pillanatában elért csúcsból, óriási zuhanás kezdődött. Viszont az ijedtségen és a vészmadarak megjelenésén kívül nagyobb problémát nem okozott, sőt a hónapokkal későbbi mozgásra még pozitív hatással is tudott lenni, de az a csúcs, ahonnan lefordult az ár, később egy olyan támaszt biztosított, amelyről a 2017 év végi 19k-s magasságig szaladt az ár.
 
BTCUSD Shorts/Longs chartok: szépen meghátráltak a bikák és ránézve a longs chartra, ezt a jelenlegi zuhanást talán a 15k-s  támasz előtt meg sem tudják állítani, majd talán ott a kék csökkenő ék támaszát megerősítve, sikerül a visszakapaszkodás megkezdeni. Ezen a csökkenő éken belüli mozgását figyelve, akár még a 10k-s mélység is be köszönhet, viszont a 15k-s támasz érintésénél nem csak ennek az éknek a támaszát erősíthetjük meg, hanem van itt egy a 2018-as évet is végigkísérő enyhén csökkenő csatorna, amelynek a támaszát elérve, az abban történő mozgás utolsó pontjához is elérhetünk és mivel ebbe a csatornába alulról érkeztünk, felfelé kilépést kellene megvalósítani. Tehát szerintem ebből a padló közeli állapotból, bízva a piros csatornában felfelé folytatás lehetőségében, az esetleges májusi negatív történések után 3-4 hónapos inkább oldalazásnak nevezhető mozgásban sikerült talpra állni és ha itt is visszahivatkozhatunk a 2015-ös történésekre, akkor ennek a hosszan tartó erősödésnek lezárásaként, kellene ugyanolyan ármegduplázó hirtelen erősödést megvalósítani, ami a jelenlegi ára vetítve 10k környéki csúcsban kellene végződjön.
Shorts chart tulajdonképpen azt mutatja be, amit majd a longs charton látható kék ékből történő észhez térés után kellene, majd jó néhány hónap múlva lássunk! Szeretnénk szépnek látni a helyzetet és azt gondolni, hogy ár tekintetében a nagyobb visszaesés megúszható, de ezen két chart közötti divergencia nagyon nem erre utal. Viszont ahogy már említettem, ez 2015-ben sem volt másképp, miért pont most térnénk el sokkal jobb irányba, tehát ami egyszer működött, azon miért változtassunk.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/wc92NBA8/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/1ppSCEUA/

"Hetes nézet: a charton jelzett ellenállást már rég megugrottuk, sőt azóta már másik 2 fontosnak tűnő ellenállást is, talán egy ilyen következő fontos akadály lehet az 50-es mozgóátlag is, csak nehogy sok legyen a jóból és sok átlépet akadály, a vissza-tesztek kimaradások okán egy csomagban kerüljön benyújtásra.
Ebből a magasságból még a 4,452$-os piros támasz vissza-tesztelése sem kellene hogy katasztrofális gondolatokat indítson el, viszont a 4,950$-os támaszra múlt héten hajszálpontosan láthattunk egy leszúrást, amely nem tudni mennyire elégítette ki a vissza-teszt igényeit. Tehát ha a vissza-teszt rendben volt, akkor annak megerősítéséül, az előttünk álló hetet pozitívan kellene eltöltsük, ami az 50-es mozgóátlag átlépését kellene mutassa!
Bízva abban hogy a májusi negatív trend megérkezése előtt, még van bő egy hetünk, amit megfelelőképpen kihasználunk, viszont ha messziről ránézünk a chartra, akkor a 6k egy szerényebb tempójú mozgásnál is reális magasság lehet, azonban a 7k, pontosabban a 7,770$-os ellenállás eléréséhez már sokkal intenzívebb napokra lenne szükség, aminek az első lépéseit, már hétfőn max kedden látnunk kellene!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ocf7pazF/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/83Sr088x/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/MY3fydGE/
https://www.tradingview.com/x/Zta89RId/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/HHJDTynU/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Nem elérhető Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Hozzászólások: 1689
    • Profil megtekintése
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Válasz #3134 Dátum: április 27, 2019, 10:28:10 am »
A gyors megoldás kevésbé fájdalmas!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.04.27!

BTC,  ha az történik, aminek egy kifulladt árnál történnie kell, akkor a 4 órás pillanatképre felvázolt fej-váll lehetőségnek megfelelően a 4,890$ környéki váll vonalat megerősítjük és ha megnézzük a fej részből kiindult csökkenés, idáig 2 határozat hullámot mutat, tehát nagy valószínűséggel még egy 3. hullám  hátravan. Ez a hullám, attól függően elhagyja-e az ellenállási zónát vagy nem, megadhatja azt a végső információt, ahol eldőlhet a kérdés, hogy az ellenállási zóna elhagyása, majd annak vissza-tesztelését követően meg indulunk-e abba a 4,200$-os mélységbe, amire már a short pozíció növekedése igencsak rámutat. De nem tudni ez a pozíció szám növekedés, nem-e hasonló gondolatmenetre van ráfűzve, tehát  mindenki kivár és megvárja mi történik ebben az ellenállási zónában.
Ez a jelenlegi órás mozgás, semmiben nem tér el az április 4. óta látható mozgástól, keressük annak a lehetőségét, hogy lehetne határozott kiugrással legalább a 6k-s magasságot elcsípni, aminek a lehetősége a longs pozíciók 18k-s szakadékba zuhanását megnézve talán csak 1%.
Ahogy az elején is említettem, 4 órás idősíkon a váll vonal irányába tartó mozgásnak, még egy 3. hullámra várhatóan szüksége van. Ez a 3. hullám, szerintem sok mindent eldöntheted vagy megerősíti a váll vonalat vagy a lila emelkedő trendvonalon fennakad 5,100$ magasságában, megerősítve a tegnapi leszúrást, tehát egy apró dupla alj lehetőség mentheti a szitut vagy elhúzhatja egy nappal a zónából kiesés lehetőségét.
A volume tegnap leült, várhatóan előkészítve a valamelyik irányba kicsit határozottabb elmozdulást és mivel egyaránt 200$ távolságra vagyunk a lila trendvonaltól és az ellenállási zóna felső szintjétől, ezáltal nagyjából ekkora elmozdulást is várnék, majd ezt követően lehetünk kicsit okosabbak.
 
Napos: coinmarketcap oldalán megnézze a 24h forgalmat, hasonló méreteket a 2017-es bullrun december végi időszakában láthattunk, de ha még ennél is visszamegyünk, akkor a 2017-es csúcs elérését megelőző hasonló forgalomnövekedés figyelhető meg, mint a jelenlegi február elején indult hullám kezdeti 15 milliárdos és a jelenlegi 45 milliárd között. Ez a forgalom ha tovább növekszik és eközben az ár megreked a jelenlegi szinteken, az nagy valószínűséggel arra utal, hogy itt már a csökkenő hullámra spekulálnak jó néhányan, de az ár még nem esik vissza, mivel többségben vannak a kitartóan további emelkedést várók, majd ha ők is meginognak, akkor nagy valószínűséggel 4,200$ környékére láthatunk egy zuhanásszerű csökkenést, tehát a 2015-ös történet másolása folytatódik, ami nagy valószínűséggel meghatározza a májusi és az azt követő néhány hónap hangulatát.
Az RSI  csíkra rajzolt történettől egyre jobban eltérünk, aminek lényege hogy még nagyjából 2 hétig húzzuk az időt, majd ennek utolsó napjaiban erősödési próbálkozások történnek, de azzal hogy már most az alsó zónában visszafordultak a csíkok, ez így már kezd arra utálni sokkal hamarabb eldőlhetnek a kérdések.
A 24.-25.-ei marci gyertyák még csak utalgatnak arra, hogy valami nagyobb csökkenés is lehet ennek a vége, de a short pozíciók jelenlegi 30k-s szintje ehhez még kevés, szerintem 35k-s magasságban kezdődhet a buli.
A tegnapi gyertya nem takarta be az előzőt, tehát ez sincs segítségünkre a pozitívabb gondolkodáshoz. A mai gyertyától, ha a pozitív gondolkodást szeretné segíteni, akkor az elállási zóna fölé zárással kellene előrukkolni, a maciknak elég a tegnapi bika gyertya betakarása, tehát 5,200$ környéki zárással előjönni.
 
BTCUSD Shorts/Longs chartok: a bikák jelenlegi semmilyen teljesítményét, elég jól tükrözi a longs chart utolsó 3 határozott csökkenést mutató gyertyája, ami önmagában még nem volna probléma, ha a short oldalon hasonló csökkenést vagy egy semleges messziről figyelő hozzáállást láthatnánk. De nem ez történt, hanem az ellenkezője, tehát szépen kihasználták a lehetőséget és 30k magasságában történő shorts oldali növekedéssel, ha nem vigyáznak a bikák, akár 1,000$-os árcsökkenéssel fizethetik meg az árát.
Viszont talán nem is nagy probléma ha a bikák oldalán összegyűlt szemét kisöprésre kerül, majd várhatóan az ezt követően érkező vérfrissítés, amelyet remélhetőleg az a haszon fog újra lendületbe hozni, ami a jelenlegi februárban indult hullám hasznának visszaforgatásával elértünk és bízva még ennél is fényesebb folytatásban, hasonló szituáció remélhetőleg csak 10k magasságában fog kialakulni.
Tehát a longs oldal jelenlegi 18k-s mélysége, ami akár a hétvégén 15k-s szintre is leköltözhet, csak rontani tud a helyzeten. Eközben a shorts oldal 30k-s magassága, a csökkenő irányú nyomásnak már nagyon a tetejét súrolja, amit sokáig tartani nem lehet gyenge lábakon álló bikákkal.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/Fr8tYhNJ/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/jRF53iFd/

"Hetes nézet: a charton jelzett ellenállást már rég megugrottuk, sőt azóta már másik 2 fontosnak tűnő ellenállást is, talán egy ilyen következő fontos akadály lehet az 50-es mozgóátlag is, csak nehogy sok legyen a jóból és sok átlépet akadály, a vissza-tesztek kimaradások okán egy csomagban kerüljön benyújtásra.
Ebből a magasságból még a 4,452$-os piros támasz vissza-tesztelése sem kellene hogy katasztrofális gondolatokat indítson el, viszont a 4,950$-os támaszra múlt héten hajszálpontosan láthattunk egy leszúrást, amely nem tudni mennyire elégítette ki a vissza-teszt igényeit. Tehát ha a vissza-teszt rendben volt, akkor annak megerősítéséül, az előttünk álló hetet pozitívan kellene eltöltsük, ami az 50-es mozgóátlag átlépését kellene mutassa!
Bízva abban hogy a májusi negatív trend megérkezése előtt, még van bő egy hetünk, amit megfelelőképpen kihasználunk, viszont ha messziről ránézünk a chartra, akkor a 6k egy szerényebb tempójú mozgásnál is reális magasság lehet, azonban a 7k, pontosabban a 7,770$-os ellenállás eléréséhez már sokkal intenzívebb napokra lenne szükség, aminek az első lépéseit, már hétfőn max kedden látnunk kellene!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Bprauy1K/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/lbD8DGi3/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/IBdoETSp/
https://www.tradingview.com/x/Zta89RId/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/HHJDTynU/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Nem elérhető Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Hozzászólások: 1689
    • Profil megtekintése
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Válasz #3135 Dátum: április 28, 2019, 10:22:17 am »
A hétvége csak hátráltatja az elkerülhetetlent!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.04.28!

BTC,  az 1. és 2. határozat csökkenő mozgáshoz hasonlóan, most is oldalazás előzi meg az esetleges 3. határozott csökkenő mozgást. Erre az oldalazó mozgásra rárajzolható egy emelkedő háromszög, egy nagyjából 140$-os ellenállási zóna tetejét elérő lehetőséggel. Tehát még mindig ott tartunk, ahogy a két le/fel mutató nyíllal már tegnap is jeleztem a bizonytalanságot.
Csökkenő irány mellett szól, a short pozíciók jelentősen növekedése, szemben a longs oldal jelentős visszaesésével, ide vehetjük még az alacsony volume nagyobb elmozdulást jelző szinte eltűnését. Emelkedésre egyelőre a piros háromszög ad konkrét jelzést és ehhez is hozzávehetjük az alacsony volumeot!
Az RSI csík kicsit segíthet ha a piros háromszögből a felfelé kilépés pillanatában a felső zónába érkezik, majd azzal ha tudjuk tartani ezt a felső zónát, esetleg a kék támaszt,  azzal még az ellenállási zóna elhagyására és kaphatunk egy apró megerősítést. Viszont lehet hogy ezek csak szépségtapaszok, mert amíg a longs pozíciók nem indulnak újra növekedésnek vagy a shorts oldal nem kezd örült tempóban csökkenni, addig a nagyobb visszaesés lehetősége adott.
Tehát lehettünk enyhén bizakodóak, de még nincs megoldva a továbblépés problémája, ezért akik a haszonnal kecsegtető pozíciójukat zárták, azok nem döntöttek rosszul, még akkor sem, ha a nem ritkán előforduló nagyobb felszúrás még esetleg hátravan.
 
Napos: jelenleg, de lehet hogy csak a hétvége okán, a macik nem folytatták a 24.-én, 25.-én határozottan megkezdett csökkenő mozgást, nem lett volna nehéz a feladat, mivel a tegnapelőtti gyertya elég gyengére sikeredett, amit egy laza 100$-os csökkenéssel sikerülhetett volna betakarni.
A hétvége nem indokolja hogy alacsony legyen a forgalom, ennek ellenére mégis az, ez is rámutat arra, hogy nem a hagyományos crypto váltók forgalma irányítja mostanában a piacot, ami egyáltalán nem jó a dolog, de mint látjuk sikeresen irányítható az ármozgás.
Az a tény hogy felnyomták a short oldalt és tegnap elég magabiztosan ott is tartották, szinte biztos hogy árcsökkentő céllal történt, de az ár még nem érte el azt a szintet, ahol ezen pozíciók sokasága aktivizálódhat. Tehát ha most anélkül kezdenének el csökkenni a shorts pozíciók, hogy közben az ár nem tudott elmondani a jelenlegi és esetleg az ellenállási zónán belülről, akkor az utalhat arra, hogy az árlenyomási szándék csökkent, de a 6k elérésében csak a longs oldal jelentős, talán a 24k-s magasságába növekedése esetén számolhatunk.
A mai gyertya elképzelhető hogy olyan lesz mint a tegnapi, tehát egy határozatlan apró, ez így hasonlít a múlt hétvégi mozgásra, majd hét elején egy laza 400$-os erősödéssel beköszöntek a bikák, ezt sajnos az előttünk álló héttől csak valami nagy meglepetés esetén várhatnánk, hasonló mértékű csökkenésre már nagyobb az esély, lényeg hogy valamelyik irányba sikerüljön határozottan elmozdulni.
A volume tegnap elég brutálisan visszaesett, ennek okán és a jelentős shorts oldali nyomás miatt is, az RSI csíkok újra az alsó zónába kerültek, tehát a zöld hullámos vonallal jelzett, további 2 hetes időhúzásra kicsi az esély, de egy váratlan húzás mindig boríthatja az elképzeléseket.
Én a nagyobb 4,200$ környékére történő visszajelzésben reménykedek, főleg azért hogy a 2015-ös mozgástól ne térjünk el, illetve azért is hogy a 23.-án kialakított 5,597$-os magasság az alatta/fölötte kialakult erős zónával egy következő, ennél magasabbról visszaérkező korrekciós mozgásnak erős támaszt biztosítson!
 
BTCUSD Shorts/Longs chartok: hétvégi tűzszünet alakult ki, elég intenzív 3 napos longs charton látható csökkenést követően. A folytatás a szándékokat megtippelni sem lehet, de elég rendesen hozzásegíthetik az árat jelentősebb csökkenő  folytatáshoz. De nincs ezzel semmi baj, mert akik voltak olyan bátrak hogy 3k esetleg 4K magasságában bíztak a pozitív folytatásban, hosszú idő után szeretnének némi hasznot realizálni, amely hasznot az eredeti összeggel kipótolva, ugyanilyen magabiztossággal remélhetőleg visszafogják tenni. Viszont hogy ez a nagyobb visszaesés megtörténjen, még néhány emelkedésben bízó egyén kiszállására szükség lehet, tehát már  csak rajtuk múlik a dolog, meddig húzzuk az időt, a macik már készen állnak az akció végrehajtására!
A shorts oldal, megerősítve a 30k magasságában behúzott ellenállásokat megpihent és ha jövő héten hasonló lendülettel folytatják, akkor tök mindegy a 6k elérésében bízó bikák mennyire kapaszkodnak, a csökkenés valószínű elkerülhetetlen.
Tehát a longs oldal visszaesésére lehet magyarázat, a megelégedett haszonnal távozók várakozó álláspontra helyezkedése, a short oldal meredek emelkedése ugyanennyire érthető, miért ne használnák ki sokan a várható előttünk álló korrekciós fázist. Majd ha a árcsökkenés elérte az alját és ez a jelenlegi 30k shorts oldal visszaesik 21k alá, ott újra színpadra léphetnek a longs oldal hívei, remélhetőleg sokkal intenzívebb és magasabbra törő következő emelkedő fázis kialakítása érdekében.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/FcQDqHn9/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/E4bHdtBb/

"Hetes nézet: a charton jelzett ellenállást már rég megugrottuk, sőt azóta már másik 2 fontosnak tűnő ellenállást is, talán egy ilyen következő fontos akadály lehet az 50-es mozgóátlag is, csak nehogy sok legyen a jóból és sok átlépet akadály, a vissza-tesztek kimaradások okán egy csomagban kerüljön benyújtásra.
Ebből a magasságból még a 4,452$-os piros támasz vissza-tesztelése sem kellene hogy katasztrofális gondolatokat indítson el, viszont a 4,950$-os támaszra múlt héten hajszálpontosan láthattunk egy leszúrást, amely nem tudni mennyire elégítette ki a vissza-teszt igényeit. Tehát ha a vissza-teszt rendben volt, akkor annak megerősítéséül, az előttünk álló hetet pozitívan kellene eltöltsük, ami az 50-es mozgóátlag átlépését kellene mutassa!
Bízva abban hogy a májusi negatív trend megérkezése előtt, még van bő egy hetünk, amit megfelelőképpen kihasználunk, viszont ha messziről ránézünk a chartra, akkor a 6k egy szerényebb tempójú mozgásnál is reális magasság lehet, azonban a 7k, pontosabban a 7,770$-os ellenállás eléréséhez már sokkal intenzívebb napokra lenne szükség, aminek az első lépéseit, már hétfőn max kedden látnunk kellene!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/e5GtXwg2/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/YZyYJcfC/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/mqiHh6jk/
https://www.tradingview.com/x/Zta89RId/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/HHJDTynU/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Nem elérhető Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Hozzászólások: 1689
    • Profil megtekintése
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Válasz #3136 Dátum: április 29, 2019, 10:54:56 am »
Majd usánka megoldja, ezt tették múlthéten is!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.04.29!

BTC,  a hétvégét sikerült izgalommentesen megúszni, ennek köszönhetjük azt a piros emelkedő háromszöget, ami még mindig egy 140$-os emelkedési lehetőséggel elérhetővé tenné az ellenállási zóna felső szintjét, ezzel még sok mindent nem oldunk meg, de mégis egy lépéssel előbbre tartanánk. Ennek az emelkedő háromszögnek a támasza, a tegnap este kialakított csúcsokhoz módosítva került, lényegen ez sem változtat, viszont itt már nagyon is kínlódás szaga van a felfelé történő folytatásnak.
A volume oszlopok két héttel ezelőtti mozgását megnézve, tökéletesen ugyanazt láthatjuk a mögöttünk hagyott hétvégén és ha megnézzük azt követően az ár milyen szép emelkedés tudott bemutatni, akkor az előttünk álló héten ugyanezt végre lehetne hajtani.
Tehát elképzelhető hogy lesz még egy lehetőség az ellenállási zóna határozott elhagyására és talán még a 6k szintben is lehet gondolkodni, de azoknak akik mindenképp haszonnal szeretnének kiszállni, azoknak ezt a kockázatot talán már nem éri meg bevállalni.
RSI csíkra rajzolt kék támasz, most elég konkrét ellenállásként tereli feljebb a csíkokat, ez talán még segítség a 140$-os háromszög fölötti mozgásnak, de túl kockázatos erre alapozni a folytatást.
 
Napos: itt a hétvége szintén bealtatta a gyertyákat, végeredmény 2 semmitmondó apró gyertya, ezt a 2 gyertyát ha kivesszük a játékból, akkor a pénteki gyertya 5,200$-os magasságában történő betakarásával folytatódhat a 24.-én megkezdett csökkenő mozgás.
Felfelé is kaphatunk gyors és egyszerű választ, van-e esélyünk még mindig a 6k fölötti megérkezésre, ehhez egy határozott 5,500$ fölött záródó gyertyára lenne szükség, de hogy az erőt is mutasson legyen minimum 5,600$!
Mivel az egész hétvégét órás tekintetben is alacsony volume jellemezte, ez nem lehet másképp napos tekintetben sem és ezen érdektelenség okán, az RSI csíkok is az alsó zónában landoltak.
Tovább csűrni csavarja, mindenféle találgatásokra belemenni, nagyon nem érdemes, legalábbis addig nem amíg nem kapunk érdemi választ arra, hogy innen merre tovább.
 
BTCUSD Shorts/Longs chartok: ahogy már az alacsony volume is mutatta, a hétvége nem bővelkedett eseményekben, ezt a longs chart aktivitása is jól mutatja. Tehát ebből a hétvégi történetből egyelőre nem tudtuk meg, hogy a félbehagyott intenzív visszaesés folytatódik, majd végül 15k-s mélységben találj csak megnyugvást vagy itt a semmi közepéről visszakapaszkodunk 20k fölé, mutatva apró életjelet.
Shorts oldal szintén nem adott információt az erősödés folytatására vagy annak kifulladására, viszont itt jóval intenzívebb hullám van a hátunk mögött, tehát nagyobb eséllyel lehetne, nagyobb  visszalépésre számítani, ami talán kinyitná a túloldal szemét és egy utolsó nekifutással, a hitevesztett 6k-s magasságra tehetnek egy utolsó próbát.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/ZnAFXAXK/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/gJwcUWJY/

Hetes nézet: a mögöttünk hagyott 3 hét, jól rá is mutat mi jelenleg a legfőbb probléma, konkrétan az is április eleji kiugrást követő legalább 2. héten elmaradt az a korrekciós visszalépés, ami ha visszahozza az árat a piros támaszok környékére, akkor már a mögöttünk hagyott héten a 6k-s magasság problémája leküzdhető lett volna, vagy ha ennyire nem is  sietjük el a dolgot, de a jelenlegi szintekre visszaérve, most sokkal pozitívabban állhatnánk hozzá a folytatáshoz.
Pozitív gondolatok helyett, főleg a mögöttünk hagyott bizonytalan hetek után, inkább egy 1,000$-os korrekció gondolata kezd eluralkodni. Van még itt egy 50-es mozgóátlagon átszúró, múlt héti gyertya, aminél ha nem csak átszúrásról, hanem konkrét mozgóátlag fölötti zárásról lenne szó, akkor szintén kitűnő 6k fölé megérkező lehetőséggel néznénk szembe, de mivel csak átszúrás és a gyertya is elég bizonytalan, első ránézésre is egy minimum 500$-os visszaesésben kell gondolkodjunk, ami végül elvezet minket egy nagyobb korrekcióhoz.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/vSZXzupP/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/lDqudCvN/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/GO01NZdI/
https://www.tradingview.com/x/nFVPe8li/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/KfONdw2h/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Nem elérhető Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Hozzászólások: 1689
    • Profil megtekintése
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Válasz #3137 Dátum: április 30, 2019, 10:16:59 am »
Múlt hét kedd kiugrás, most kedd zuhanás?!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.04.30!

BTC,  az emelkedő háromszögből csökkenő irányba kilépés eldöntötte a kérdést, az akkori szituációból nem lesz az ellenállási zóna tetejét megközelítő erősödés.
A jelen szituáció már egészen más, de  abban a tekintetben maradunk az előző lehetőségnél, ahol egy csökkenő irányú 3. határozott elmozdulást kellene lássunk! A csökkenő irány megvan, csak a határozottság hiányzik.
Órás tekintetben, lényegtelen történés az a lila emelkedő trendvonal, amelyik most útját állja a csökkenő mozgásnak, de ennek a trendvonalnak esetleges hirtelen átlépése, akár kiválthatja azt a zuhanásszerű visszaesést, amire 3. lefelé mutató nyíllal is utaltam már 3 nappal ezelőtt.
A 24.ei csúcsot követő lépcsőzetes visszaesés, órás tekintetben kialakított egy csökkenő trendvonalat, az a lila trendvonallal egy háromszögeket alakíthat ki, tehát itt is történhetnek érdekes dolog, ha felfelé ezt a világoskék csökkenő trendvonalat átlépjük, majd visszaerősödünk az emelkedő háromszög trendvonalának vagyis a 200-as mozgóátlag magasságába, amely fölött egy zárás, ezt az órás csökkenő trendet megfordíthatná! Ha ez megtörténik, tehát nagyjából 5,350$ magasságába visszaerősödünk, ott halványan el lehet gondolkodni azon, hogy az ellenállási zóna elhagyására tehetünk egy újabb kísérletet. Ettől függetlenül továbbra sincs olyan longs pozíció szám növekedés, ami alátámasztaná egy kiugrásszerű emelkedés létjogosultságát.
 
Napos: tovább folynak a találgatások, habár minden amellett szól, hogy ezt a történetet el kellene engedni, majd egy nagyobb korrekció után tiszta lappal folytatni, viszont ahogy telnek a napok bukkannak elő kisebb mentőövek. Ezek a mentőövek főleg támaszok, 4,950$-os még a 2017-es bullrant megelőző történésekre vezethető vissza, tehát főleg ebben kellene bízzunk, de ez is akkor lehet segítségünkre, ha történik egy hirtelen visszafordulás, majd lendületesen elszaladunk a következő 6,180$-os ellenállásig.
Erre szerintem akkor nyílik lehetőség, ha most vagy a 4 órás idősíkra felvázolt fej-váll lehetőség, váll vonalát megerősítve, visszacsorgunk 4,872$ magasságába, ami figyelembe véve a napos idősíkra felvázolt piros emelkedő ívet egy lassú 4-7 napos folyamat. Ezt követően válhat érdekessé a dolog, mivel ha kialakul a váll vonal és arról megkezdődik a jobboldali váll rész kialakítása, tehát a 4,872$-os szintről egy nagyjából 500$-os erősödést kellene lássunk. Viszont ha innen nem fordul vissza a mozgás, tehát valahol május 3. hetének magasságában nem szakítjuk át a piros emelkedő ívet, akkor újra kinyithatjuk a 6k fölé érkezés lehetőségének ládikóját.
A felfelé kanyarodó a piros ív kezdőpontja, visszamutat a tavaly december 15.-ei mélypontra, majd ez kapott egy támaszt, a január végi további zuhanással fenyegető, de végül megmentett szituációnál, majd ezt követte egy 800$-os erősödés. Február 24.-ei 400$-os zuhanás igyekezett bezavarni, de a bő egy hónapos bizonytalan oldalazás, elkészített egy nagyobb 1,000$-os kiugrást, amellyel megérkeztünk az ellenállási zónába. Tehát a jelenlegi problémák, ismét egy hónap elteltével oldódhatnak meg, de egyelőre kevés dolog utal arra, hogy egy újabb 1,000$-os kirúgással állnánk szemben, inkább arra, hogy egy 1,000$-os korrekció, a mögöttünk hagyott 2,200$-os emelkedő hullámba végez egy jótékony takarítást.
 
BTCUSD Shorts/Longs chartok: tegnap kaphattunk volna egy megerősítést a bikáktól, arra hogy a long pozíciók hétvégi pihenése után visszakapaszkodnak a 20k-s magasságba és ezzel mutatják, hogy nem hagyták magukra az emelkedésben bízók sokaságát. Nem egészen így történt, úgy néz ki a múlt heti lendületből jut erre a hétre is, erre utal a tegnapi gyengécske 600-as további csökkenés.
A shorts oldal viszont nem folytatta azt a határozott erősödést, amit a hétvége félbeszakított, ennek lehet oka, a bikák reakciójának megvárása, de mivel a bikák látszólag nem védekeznek, ez a shorts oldali erősödés folytatódhat és a szerintem már elkerülhetetlen, nagyjából 1,000$-os visszaesés még nagyobb megerősítést kap!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/P8zvn9XG/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/IKjMHVmZ/

"Hetes nézet: a mögöttünk hagyott 3 hét, jól rá is mutat mi jelenleg a legfőbb probléma, konkrétan az is április eleji kiugrást követő legalább 2. héten elmaradt az a korrekciós visszalépés, ami ha visszahozza az árat a piros támaszok környékére, akkor már a mögöttünk hagyott héten a 6k-s magasság problémája leküzdhető lett volna, vagy ha ennyire nem is  sietjük el a dolgot, de a jelenlegi szintekre visszaérve, most sokkal pozitívabban állhatnánk hozzá a folytatáshoz.
Pozitív gondolatok helyett, főleg a mögöttünk hagyott bizonytalan hetek után, inkább egy 1,000$-os korrekció gondolata kezd eluralkodni. Van még itt egy 50-es mozgóátlagon átszúró, múlt héti gyertya, aminél ha nem csak átszúrásról, hanem konkrét mozgóátlag fölötti zárásról lenne szó, akkor szintén kitűnő 6k fölé megérkező lehetőséggel néznénk szembe, de mivel csak átszúrás és a gyertya is elég bizonytalan, első ránézésre is egy minimum 500$-os visszaesésben kell gondolkodjunk, ami végül elvezet minket egy nagyobb korrekcióhoz."

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/FetT92kP/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/rCtXDR3w/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/MKkudfVA/
https://www.tradingview.com/x/nFVPe8li/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/KfONdw2h/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Nem elérhető Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Hozzászólások: 1689
    • Profil megtekintése
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Válasz #3138 Dátum: május 01, 2019, 10:46:21 am »
Fokozódó csökkenő irányú nyomás vagy jól megtervezett időhúzás, mint tavaly novemberben!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.05.01!

BTC,  hatalmas 150$-os erősödést sikerült a tegnapi nap folyamán összehozni, csak hát erre mondhatnánk sok hűhó a semmiért! Visszaerősödtünk arra piros ellenállásra, ami még 2 nappal ezelőtt egy 140$-os emelkedési lehetőséggel az ellenállási zóna 5,500$-os felső szintjét megközelíthette volna, de nem így történt.
Sok jelentőséget nem adtam annak a lila emelkedő  támasznak, de nevezhetjük trendvonalnak is, amelyről tegnap reggel fordulatot vett a mozgás, de most úgy néz ki ismét elfogyni látszik a lendület. Ha mégis menthető a helyzet, akkor egy határozott a 200-as mozgóátlag fölötti ugrásra lenne szükség, majd ezt követően vissza-tesztelni a mozgóátlagot és abból tudna úgy erőre kapni az ár, amely kiléptetné az ellenállási zónából!
A realitás viszont egészen más, ezt továbbra is a longs/shorts chartokon látható történések igazolják, itt ugyanis a shorts oldal leparkolt 30k-s magasságban, ahonnan még biztonságosan eltudják engedni, a nem tudni milyen szintre beállított megbízások sokaságát, szemben a longs oldallal, ahol 18k-s mélységben nem tudni pontosan mit is szeretnének csinálni, talán levegőhöz szeretnének jutni, ami az ár nagyjából 1,000$-os lenyomását jelenthetné. Látszólag a megoldás elég lassan születik meg, amelyhez ha van köze a lila emelkedő támasznak és a piros ellenállásnak, akkor itt egy  háromszögbe beszorulva talán még 2 napig elhúzható a dolog.
Volume a béka feneke alatt, ami a piros háromszögből felfelé kilépés esetén még valami nagyobb meglepetést is szülhetett volna, helyette láttunk 1 kicsit megugró erőtlen oszlopot. Most kezd ismét leülni ez a volume, viszont hogy mikor jön egy nagyobb kiugrás vagy egy órákon keresztül tartó nyomás, ami eldönti van-e keresnivalónk felfelé vagy az elkerülhetetlen szakadék, azt még rejtély fedi, de nem lehet nagyon messze!
RSI ismét kapott egy támaszt, ennek kellene felfelé terelni és még nagyjából egy napig a felső zónában tartani a csíkokat, jelenlegi mozgás igen csak át akar lépni ezen a támaszon, ami addig nem problémás még egy felfelé mozgás nem teszteli vissza ezt a támaszt, viszont ha ez megtörténik, akkor nyugodtan számíthatunk az alsó zónában érkezéssel.
Tehát pozitív megoldás csak egy meglepetésszerű hirtelen kiugrás jelenthet, szemben ezzel az időhúzós, napok óta fokozódó feszültséggel, ami már az elfáradás okán is okozhat nagyobb visszaesést.
 
Napos: a tavaly novemberi 3000$-os zuhanás, tulajdonképpen egy olyan csökkenő ívnek a lezárása volt, mint amit most felfelé is berajzoltam, ennek az utolsó lezáró meredekebb hullámnak, már az április 2.-ai kiugrásnál, ha megérkezik a 6k-s magasságba, eleget tudod volna tenni. De nem érkezett meg, jelenleg ennek az ívnek is szüksége lenne egy utolsó lezáró meredek hullámra, amit nagyjából a 4,950$-os támasz és a piros ív találkozásánál kellene lássunk. Tehát ott ahol eldől, a 4 órás idősíkra felvázolt fej-váll lehetőség megerősítheti a váll vonalát, majd kisebb erősödéssel kialakul a jobb oldali váll rész és bő 1,000$-os csökkenő hullám veszi kezdetét. Esetleg erről a váll vonal környéki területről kiindul az a bizonyos piros ívet megfelelőképpen lezáró, nagyjából szintén 1,000$-os végső pumpálás!
RSI ha még sokáig az alsó zónában tud maradni és ezen idő alatt a váll vonal is megerősítésre kerül, akkor kitudna indulni az a jobboldali váll részt kialakító hullám, esetleg az 1,000$-os pumpálás. Viszont ha az ár folytatja a bizonytalan oldalazását, esetleg halvány erősödésbe kezd és ezen idő alatt az RSI csíkok a felső zónába érkeznek, abban nem sok pozitívumot lehet belelátni, csak annyit mintha egy gyenge fonálon lógnánk a szakadék fölött!
Tegnapi gyertya mutathatta volna felfelé törő szándékot, de mivel csak halványan betakarni tudta az előző napi gyertyát, ez sem arra utal hogy van mögötte megfelelő támogató erő, ezt szintén tükrözi a longs chart 18k-s mélységben ragadása.
Mai gyertya még egy 200$-os pozitív zárás esetén se tudná, azt a pozitív előjelet mutatni, amire ennek az helyzetnek megmentéséhez szükségünk volna, de örömmel fogadjuk ha ez van megírva Satoshi nagykönyvében!
 
BTCUSD Shorts/Longs chartok: a longs oldal megrekedt a 18k-s szinten, csak találgatni lehet hogy ez milyen indokból történik. Egyik lehetőség ha a short oldal komolyan gondolja az árlenyomást, akkor a bikák leköltöznek a 15k-s mélységbe, megvárni amíg lenyugszanak az indulatok, majd a megfelelő alacsony árszinten jöhetnek a friss megbízások. Esetleg pont fordítva, a shorts oldal nem tud mit kezdeni a 30k-s magassággal, amit kihasználva kezdenek erősödésbe a bikák és azt,  a napos idősíkon boncolgató 1,000$-os kiugrásszerű emelkedést még kipréselik az árból.
A shorts oldal 5. napja alulról nyomja a 30k-s szintet, ha legyőzik talán a 38-40k-s magasságig meg sem állnak, ami már elkerülhetetlenné tenné a nagyobb árvisszaesést! Viszont az is igaz hogy itt egy óriási aktivitás megduplázás történt szűk 3 hét alatt, ami első ránézésre is egy legalább 4-5k-s visszalépést igényelne, tehát nagyjából a 200-as mozgóátlag vissza-tesztelését. Ez a visszalépés talán egy apró lehetőség a bikáknak egy utolsó roham elindítására, napokig tartó erdősítési folyamat igazolhat vissza, ez egy ügyes 1 esetleg 2 napos magánakcióban végrehajtott pumpálás, amit remélhetőleg kevesen kajálnak meg!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/fgJ5fuAp/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/aVG2VVfg/

"Hetes nézet: a mögöttünk hagyott 3 hét, jól rá is mutat mi jelenleg a legfőbb probléma, konkrétan az is április eleji kiugrást követő legalább 2. héten elmaradt az a korrekciós visszalépés, ami ha visszahozza az árat a piros támaszok környékére, akkor már a mögöttünk hagyott héten a 6k-s magasság problémája leküzdhető lett volna, vagy ha ennyire nem is  sietjük el a dolgot, de a jelenlegi szintekre visszaérve, most sokkal pozitívabban állhatnánk hozzá a folytatáshoz.
Pozitív gondolatok helyett, főleg a mögöttünk hagyott bizonytalan hetek után, inkább egy 1,000$-os korrekció gondolata kezd eluralkodni. Van még itt egy 50-es mozgóátlagon átszúró, múlt héti gyertya, aminél ha nem csak átszúrásról, hanem konkrét mozgóátlag fölötti zárásról lenne szó, akkor szintén kitűnő 6k fölé megérkező lehetőséggel néznénk szembe, de mivel csak átszúrás és a gyertya is elég bizonytalan, első ránézésre is egy minimum 500$-os visszaesésben kell gondolkodjunk, ami végül elvezet minket egy nagyobb korrekcióhoz."

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/7WohuqSI/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/oITPF6Xk/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/CE3zL0ss/
https://www.tradingview.com/x/nFVPe8li/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/KfONdw2h/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Nem elérhető Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Hozzászólások: 1689
    • Profil megtekintése
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Válasz #3139 Dátum: május 02, 2019, 10:55:13 am »
6,300$-os lehetőség, szemben a 4,200$-os realitással!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.05.02!

BTC,  pozitívan kellene lássuk a folytatást, főleg ami a piros ellenállás fölötti történéseket illeti! Amelyben volt egy 50$-os kiugrást mutató gyertya, majd ezt egy következő 50$-os vissza is verte leszúrással, a piros még nem tudni mennyire fontos támaszra, viszont ha most az ellenállási zóna felfelé történő elhagyására teszünk kísérletet, akkor annak ez volt az alapja!
Egy youtube-on követett elemző szerint, a következő célunk 6,300$-os magasság környéke! Erre már tegnap én is rámutattam, az 1,000$-os folytatás lehetőségével, csak nálam még nem tiszta, hogy ezt negatív vagy pozitív értelemben sikerül elérni.
Az órás kép bal oldalán látható 550$-os piros csökkenő impulzus lezárást, ami kinézett az ellenállási zónából, majd ennek jött az ABC korrekciója 5,165$-os csúccsal. Ennél a pontnál egy következő csökkenő irányú Elliott hullámmal kellett volna azt a csökkenő irányú 1,000$-os visszaesési igényt kielégíteni, de mivel ez akkor ott nem történt meg, csak a 4,950$-os támaszra sikerült leszúrni, így utólag megnézve, az 5,597$-os ellenállási zónából felfelé kinézés, már egy érthető történet. Majd innen 2 határozott hullámú csökkenést láthattunk és mivel itt a piros emelkedő háromszög lehetőség elhalt, szerintem jogos elvárás volt a 3.  csökkenő hullám!
Tehát az imént felsoroltakból kiindulva, lehet alapja a 6,300$ környékére megérkező következő hullámnak, viszont ha ez megtörténik, akkor annak egy hirtelen pumpálás  eredményének kell lenni, mert a jelenlegi 18k-s mélységben pihenő longs pozíciók, egyelőre  nem mutatnak arra utaló jeleket, hogy hozzásegítenék ez árat egy több napon át tartó hullám kialakulásához, ettől függetlenül egy magánakció bármire képes lehet!
Volume alacsony, ehhez mostanában hozzászoktunk, de kitűnő előjele egy nagyobb elmozdulásnak!
RSI mozgása tegnap az alsó zónába érkezett, de szerencsére az 50$-os kisebb kiugrásra reagáló maci akció mögötti támogatás híján, az alsó zónát csak megcsipkedni tudtuk. Tehát ha most az RSI csíkok megindulnak felfelé, és a felső zónába érkezés  pillanatában a gyertyák is pozitív képet mutatnak, akkor adott a lehetőség az 5,500$-os felső szinttel rendelkező ellenállási zónából történő kinézésre!
 
Napos: maradva a 6,300$-os magasságot elérő gondolatnál, aminek napos idősíkon van főleg jelentősége, szintén az a bizonyos youtube-os elemző szerint, ezt az 1,000$-os tovább erősödési lehetőséget a 2017-es októberi történések indokolják.
Ez a 2017-es https://www.tradingview.com/x/NCnPH2Nc/ zöld színnel bekarikázott mozgás, hasonlít a jelenlegi április 2.-át követő kiugrás utáni mozgásra, tehát ha folytatjuk ezt a gondolatmenetet és összehasonlítjuk az akkori és a mostani szituációt, akkor a most április 25.-ei 5,110$-os szintre történő lenézés ugyanaz, mint a 2017-es bekarikázott szituáció piros nyíllal megjelölt visszanézése.
Ezzel szemben az én gondolatmenetem a 2015-ös események követésére épül, ami ezen link alatt részleteztem! https://www.tradingview.com/x/ofF2LZrS/  Viszont ez a 2015-ös történet akkor is megállja a helyét, ha most következik az 1,000$-os visszalépés, illetve akkor is ha most még egy 1,000$-os hullám előttünk van, ami az előbb linkelt kép közepén húzódó piros támaszt/ellenállást alakítaná ki, amelyre a hyperwave-et követő korrekciós hullám visszakorrigál.
Az RSI jelenlegi mozgása alátámaszthatja a további erősödési lehetőséget, mivel az április 12.-ei ellenállási zónából kilépő és a 4,872$-os szinte történő leszúrás pillanatában, illetve most az április 25-30. közötti alsó zónába tartózkodásnál, kellett volna az árnak határozottan kilépni az  ellenállási zónából, majd ezt a 4,200$ környékére érkezéssel megkoronázni!

Szerencsére nálam két szálon fut a Bitcoin vásárlási stratégia, amelyben mindkét esetben 3,600$-os szinten történt vásárlás!
Az egyik szál 3,600$-os szinten nyitott pozíciója, az április 24.-ei történések után zárásra került(főleg a long pozíció jelentős visszaesése és a short oldal jelentős emelkedése okán), ennek lett is egy szép haszna. Ez a haszon, majd a várhatóan 1,000$-os korrekciós mozgást követően kerül újra pozícióba, short pozíció nyitásban nem gondolkodok, ennek oka a korábban említett erősödési lehetőség!
Másik szál, ami az itt kifejtett stratégiára épül https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra , tehát max a 4,950$-os pozíció kerülhet zárásra, ehhez viszont legalább a 6,180$-os ellenállásra kellene lássunk egy határozott felszúrást. Erre a feltételre azért van szükség, hogy a 4,950$-os pozíciót korrekciót követően vissza is tudjuk nyitni, amelynek majd egy sokkal későbbi, sokkal nagyobb haszonelérésnél lesz jelentősége, reményeim szerint 30-40k-s magasságban.
 
BTCUSD Shorts/Longs chartok: a múlt heti 3 napos intenzív visszaesést követő, most 6. napon láthatunk először olyan jeleket,  amelyek valami pozitív elmozdulásra utalhatnak. Ennek a pozitív mozgásnak majd akkor örüljünk, ha nap végén minimum a mostani képet mutatja, esetleg ha a 20k-s ellenállást elérve, határozottságra utaló jelek is felfedezhetőek lesznek, ami így hozzásegíthetné az árat, ahhoz a bizonyos 1,000$-os emelkedéshez!
Shorts oldalon is hatnapos a probléma, itt a 30k-s szintet határozottan elérő megtorpanás okán nem tudni mennyire pozitívan várhatjuk a folytatást, talán a tisztánlátásban is segítség lesz a longs oldal esetleges 20k környékére történő emelkedése. Viszont a mozgóátlagok kereszt igénye, illetve mivel az RSI csíkok az 5 napos oldalazó mozgásban is kitartóan a felső zónában maradtak, ezekre alapot biztosíthatnak 30k-s szint fölé történő emelkedésre, de ha közben a longs oldal is 20k fölé kapaszkodik, akkor a két oldal emelkedése  kioltja a másik erejét, tehát maradunk az ellenállási zónában, tovább fokozva a feszültséget!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/mP6GLuJK/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/GRUMdvaD/

"Hetes nézet: a mögöttünk hagyott 3 hét, jól rá is mutat mi jelenleg a legfőbb probléma, konkrétan az is április eleji kiugrást követő legalább 2. héten elmaradt az a korrekciós visszalépés, ami ha visszahozza az árat a piros támaszok környékére, akkor már a mögöttünk hagyott héten a 6k-s magasság problémája leküzdhető lett volna, vagy ha ennyire nem is  sietjük el a dolgot, de a jelenlegi szintekre visszaérve, most sokkal pozitívabban állhatnánk hozzá a folytatáshoz.
Pozitív gondolatok helyett, főleg a mögöttünk hagyott bizonytalan hetek után, inkább egy 1,000$-os korrekció gondolata kezd eluralkodni. Van még itt egy 50-es mozgóátlagon átszúró, múlt héti gyertya, aminél ha nem csak átszúrásról, hanem konkrét mozgóátlag fölötti zárásról lenne szó, akkor szintén kitűnő 6k fölé megérkező lehetőséggel néznénk szembe, de mivel csak átszúrás és a gyertya is elég bizonytalan, első ránézésre is egy minimum 500$-os visszaesésben kell gondolkodjunk, ami végül elvezet minket egy nagyobb korrekcióhoz."

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/cTceYi2p/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/DWDclAVI/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/XwRcjtgC/