Magyar Kriptopénz Fórum

Minden ami kriptopénz => Pénzügyek - Tőzsdézés, pénzváltás, adózás => A témát indította: miklos1296 - december 03, 2016, 06:18:19 pm

Cím: Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: miklos1296 - december 03, 2016, 06:18:19 pm
Sziasztok!!
Ezt a topikot azért nyitottam mert erről nem volt még normális téma, ugy gondolom hogy ha ez külön lenne akkor jobban áttekinthető, a kezdők számára is, Ha rosszul gondolom akkor nyugodtan töröljétek.
Arról lenne itt szó hogy megbeszéljük ezeket a poloniex és coinbase közötti kapcsolatot meg a coinbase és a debit cartya közötti kapcsolatot mert nekem sem világos teljesen minden. És ha az adózást is belekeverjük akkor nagyon nehéz kijönni a  dolgokból én úgy gondolom.
Az első kérdésem az lenne hogy:
-Coinbase-röl hogy lehet rendes pl OTP s kártyára pénz kiküldeni egy az egyben?
-Ki milyen debit kártyát használ mert én regiztem az UQUID-re és vettem egy 1dolláros virtual card-ot de semmi nem tudom használni hiába raktam rá pénzt (nekem az is nehézségeket okozott) Pl egy ebay vagy aliexpressen sem fogták el.
-És hogy most nem tudom használni a UQUID s VISA virtuális kártyámat le kellene szedni róla a pénzt és kiküldeni vissza a coinbase-re ha lehetséges.
Meg szeretném próbálni a xapo debit kártyát hogy az működik e esetleg azzal valakinek valami tapasztalata?
Köszönöm hogy végig olvastad :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - december 03, 2016, 06:24:33 pm

Arra emlékszel hogy kiírt-e valamit a paypal, miért nem jó neki az a visa számlaszám?
én is uquidon regisztráltam, de kártyát semmilyet sem csináltam, de plastik kártyát akarnék.
Ahogy én számoltam költségbe kb egy árban van az xapo és az uquid.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: bacsoka - december 03, 2016, 07:38:27 pm
Az OTP-s számla teljesen jól működik a Coinbasel. Egy Sepa utalást kell csinálnod Coinbase-re, a settingsbe payment methods, show SEPA information alatt megtalálod az Utazáshoz szükséges adatokat. FIGYELEM! Én 1 Eurót utaltam át, hogy a számlám aktiválódjon. Ez mindössze 2500Ft-ba került. SEPA utalás 2-3 nap míg jelentkezik a Coinbasen. Most már nyugodtan utalhatok az OTP-s számlámra minimum 1945Ft-ért vagy összegről függően a OTP kondíciós lista alapján. Előtte nézzetek utána.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: GepyMiner - december 03, 2016, 07:57:18 pm
Ahogy Bacsoka irta, SEPA utalás kell oda vissza, SZÁMLÁRA, kártyára nem lehet utalni, azzal általában csak fizetni lehet.
HA online banking-ban deviza átutalásnál választható SEPA akkor minden oké, kell egy 1-2 eurós próbautalás coinbase-re a megadott adatokkal és közleménnyel, 2-3 munkanap míg megkapják és megjelenik, utána már mehet a saját számlára az EURÓ lekérése, elvileg 2 euró díjjal, azaz nem érdemes kis adagokban lehívni, bár első alkalommal próbaként, hogy tényleg működik-e, érdemes egy 5 eurónyit (ha forintszámla van megadva akkor automatikusan átváltódik és forintként érkezik meg)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: miklos1296 - december 04, 2016, 03:53:55 am
Egy pár darab képpel (akár számokat kitakarva) tudnátok küldeni ehhez egy folyamatot?
Köszönöm!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: miklos1296 - december 04, 2016, 03:55:08 am
Az uquid vel hogy lehet azt megoldani hogy visszautalom a dollárt a coinbase re ? valaki csinálta már ?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: dioda - december 04, 2016, 04:00:33 am
Sziasztok!!
Ezt a topikot azért nyitottam mert erről nem volt még normális téma, ugy gondolom hogy ha ez külön lenne akkor jobban áttekinthető, a kezdők számára is, Ha rosszul gondolom akkor nyugodtan töröljétek.
Arról lenne itt szó hogy megbeszéljük ezeket a poloniex és coinbase közötti kapcsolatot meg a coinbase és a debit cartya közötti kapcsolatot mert nekem sem világos teljesen minden. És ha az adózást is belekeverjük akkor nagyon nehéz kijönni a  dolgokból én úgy gondolom.
Az első kérdésem az lenne hogy:
-Coinbase-röl hogy lehet rendes pl OTP s kártyára pénz kiküldeni egy az egyben?
-Ki milyen debit kártyát használ mert én regiztem az UQUID-re és vettem egy 1dolláros virtual card-ot de semmi nem tudom használni hiába raktam rá pénzt (nekem az is nehézségeket okozott) Pl egy ebay vagy aliexpressen sem fogták el.
-És hogy most nem tudom használni a UQUID s VISA virtuális kártyámat le kellene szedni róla a pénzt és kiküldeni vissza a coinbase-re ha lehetséges.
Meg szeretném próbálni a xapo debit kártyát hogy az működik e esetleg azzal valakinek valami tapasztalata?
Köszönöm hogy végig olvastad :D

Próbálj meg PayPal -ra regelni vele, azzal meg mér tudsz több helyen fizetni.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: miklos1296 - december 04, 2016, 09:27:36 am
Nem tudtam paypal al sem összehozni mert ott is hibát irt ki.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - december 04, 2016, 09:58:48 am
A paypales összekötésnek működnie kellene, milyen hibát írt ki?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: boti123 - december 04, 2016, 08:17:17 pm
Most tértám át krakenre poloniexről számomra még szokatlan és furcsa a kraken azt jól olvasom/látom hogy van 1 adot összeg amiért át tudom váltani illetve ki tudom rakni tözsdére az összeget mint poloniexen? aki jártas ebben tudna esetleg segiteni?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Danika - december 10, 2016, 11:53:03 pm
Coinbase-n az SMSazonosítást ti bekapcsolva hagytátok?  Nem kerül az pénzbe??
Egyenlőre még nem láttam, hogy bármit is levontak volna, de ki tudja..
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Roller - december 11, 2016, 04:54:57 pm
Coinbase-n az SMSazonosítást ti bekapcsolva hagytátok?  Nem kerül az pénzbe??
Egyenlőre még nem láttam, hogy bármit is levontak volna, de ki tudja..

Nem pénzes az sms
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: noel89 - december 12, 2016, 05:02:25 pm
Valaki tudja esetleg hogy a Poloniex miért tiltotta le az ip Címemet ? Csak mobilnetről tudok belépni az itthoni hálozatrol nem.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: DrPascal - december 12, 2016, 07:46:32 pm
Valaki tudja esetleg hogy a Poloniex miért tiltotta le az ip Címemet ? Csak mobilnetről tudok belépni az itthoni hálozatrol nem.

Ezt csak ők tudhatják. Írtál nekik?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: DrPascal - december 12, 2016, 09:17:23 pm
De rohadt nehéz depit kártyát választani.

A UQUID jónak tűnik, de most nem elérhető a honlapjuk - nem jó ómen.
A WIREX a XAPO meg a SPECTROCOIN valamiért a nem ajánlott kategóriában van ITT: https://bitcointalk.org/index.php?topic=1242788.0 (https://bitcointalk.org/index.php?topic=1242788.0)

Pedig a SpectroCoin most akciózik, ingyen adják a kártyát. https://bitcointalk.org/index.php?topic=1037139.0 (https://bitcointalk.org/index.php?topic=1037139.0)

Szerintetek? Ki mit használ pro/kontra?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Roller - december 12, 2016, 09:33:29 pm
A margin traddel mit tudsz csinálni poloniex-en?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: headway - december 12, 2016, 09:36:16 pm
@DrPascal

Az http://advcash.com/en/ (http://advcash.com/en/) használható, support is elmegy. Ha a legelején rendelsz kártyát akkor olcsobb is. Persze ott is van fee.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: DrPascal - december 12, 2016, 09:44:27 pm
A margin traddel mit tudsz csinálni poloniex-en?

Kereskedni. Nagypálya!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - december 13, 2016, 08:12:13 am
De rohadt nehéz depit kártyát választani.

A UQUID jónak tűnik, de most nem elérhető a honlapjuk - nem jó ómen.
A WIREX a XAPO meg a SPECTROCOIN valamiért a nem ajánlott kategóriában van ITT: https://bitcointalk.org/index.php?topic=1242788.0 (https://bitcointalk.org/index.php?topic=1242788.0)

Pedig a SpectroCoin most akciózik, ingyen adják a kártyát. https://bitcointalk.org/index.php?topic=1037139.0 (https://bitcointalk.org/index.php?topic=1037139.0)

Szerintetek? Ki mit használ pro/kontra?

Ahogy én néztem xapo, és uquid "egy árban van". Ott kb mindegy, uquidnak van virtual kártya opciója 1 usd-ért. Ugyanúgy használható mint a plastic, paypalon simán működik. xapo-nál nem láttam ilyen opciót.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - december 13, 2016, 11:25:18 am
Működik az uquid? Már legalább 2 napja nem elérhető a website-juk!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - december 13, 2016, 11:30:26 am
De rohadt nehéz depit kártyát választani.

A UQUID jónak tűnik, de most nem elérhető a honlapjuk - nem jó ómen.
A WIREX a XAPO meg a SPECTROCOIN valamiért a nem ajánlott kategóriában van ITT: https://bitcointalk.org/index.php?topic=1242788.0 (https://bitcointalk.org/index.php?topic=1242788.0)

Pedig a SpectroCoin most akciózik, ingyen adják a kártyát. https://bitcointalk.org/index.php?topic=1037139.0 (https://bitcointalk.org/index.php?topic=1037139.0)

Szerintetek? Ki mit használ pro/kontra?

A Spectrocoin nagyon gyanús! Több helyen is olvastam, h nagyobb összegeket lopnak. Én hanyagolnám.
https://archive.is/QUAuc
https://bitcointalk.org/index.php?topic=1515839.0

Uquidot akartam rendelni, de vagy 2 napja offline...

Ami még jónak tűnik: https://cryptopay.me
De nincs vele tapasztalatom, írja meg ha valaki használja plz.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: DrPascal - december 13, 2016, 11:38:11 am
Működik az uquid? Már legalább 2 napja nem elérhető a website-juk!

Nem túl bizalomgerjesztő, hogy 2 nap alatt nem tudták kiküszöbölni a hibát!
Bár ők is csak viszonteladó, és ha már a kártya a kezedben van, akkor az működik, feltéve, hogy tudtál rátölteni pénzt. :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Zorg33 - december 13, 2016, 11:44:05 am
De rohadt nehéz depit kártyát választani.

A UQUID jónak tűnik, de most nem elérhető a honlapjuk - nem jó ómen.
A WIREX a XAPO meg a SPECTROCOIN valamiért a nem ajánlott kategóriában van ITT: https://bitcointalk.org/index.php?topic=1242788.0 (https://bitcointalk.org/index.php?topic=1242788.0)

Pedig a SpectroCoin most akciózik, ingyen adják a kártyát. https://bitcointalk.org/index.php?topic=1037139.0 (https://bitcointalk.org/index.php?topic=1037139.0)

Szerintetek? Ki mit használ pro/kontra?

Mondom Cryptopay.
Ugyanaz mint a uquid csak sokkal korrektebb a weboldal es bizalomgerjesztobb az egesz.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: DrPascal - december 13, 2016, 11:47:24 am
De rohadt nehéz depit kártyát választani.

A UQUID jónak tűnik, de most nem elérhető a honlapjuk - nem jó ómen.
A WIREX a XAPO meg a SPECTROCOIN valamiért a nem ajánlott kategóriában van ITT: https://bitcointalk.org/index.php?topic=1242788.0 (https://bitcointalk.org/index.php?topic=1242788.0)

Pedig a SpectroCoin most akciózik, ingyen adják a kártyát. https://bitcointalk.org/index.php?topic=1037139.0 (https://bitcointalk.org/index.php?topic=1037139.0)

Szerintetek? Ki mit használ pro/kontra?

A Spectrocoin nagyon gyanús! Több helyen is olvastam, h nagyobb összegeket lopnak. Én hanyagolnám.
https://archive.is/QUAuc
https://bitcointalk.org/index.php?topic=1515839.0

Uquidot akartam rendelni, de vagy 2 napja offline...

Ami még jónak tűnik: https://cryptopay.me
De nincs vele tapasztalatom, írja meg ha valaki használja plz.

A Cryptopay szimpi, csak náluk fizetsz 1€ havidíjat, meg még a feltöltésekből is levesznek 1%-ot.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: CryptoMan - december 17, 2016, 11:04:16 am

A Uquid-nél is van havidij+0,5% feltöltési fee. 2 napig nem lehetett feltölteni rá pénzt de a kártyát addig is tudtam használni (Mychoise). Én nem vesztettem el a bizalmamat.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Roller - december 21, 2016, 07:55:54 am
A margin traddel mit tudsz csinálni poloniex-en?

Kereskedni. Nagypálya!

VAlaki szokott így kereskedni?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: iparivaddiszno - december 21, 2016, 02:40:00 pm
Nálam: nyitottam egy EUR alapú devizaszámlát xy banknál, kraken-re tolom direktbe a ZEC-et, onnan SEPA transferrel egyből mehet a ZEC-ről az EUR devizaszámlára, fee 0.09EUR/whitdraw, és ennyi.

Más megoldásban egyelőre nem bízok.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: PeetHunBp - december 21, 2016, 06:10:11 pm
De rohadt nehéz depit kártyát választani.

A UQUID jónak tűnik, de most nem elérhető a honlapjuk - nem jó ómen.
A WIREX a XAPO meg a SPECTROCOIN valamiért a nem ajánlott kategóriában van ITT: https://bitcointalk.org/index.php?topic=1242788.0 (https://bitcointalk.org/index.php?topic=1242788.0)

Pedig a SpectroCoin most akciózik, ingyen adják a kártyát. https://bitcointalk.org/index.php?topic=1037139.0 (https://bitcointalk.org/index.php?topic=1037139.0)

Szerintetek? Ki mit használ pro/kontra?

A Spectrocoin nagyon gyanús! Több helyen is olvastam, h nagyobb összegeket lopnak. Én hanyagolnám.
https://archive.is/QUAuc
https://bitcointalk.org/index.php?topic=1515839.0

Uquidot akartam rendelni, de vagy 2 napja offline...

Ami még jónak tűnik: https://cryptopay.me
De nincs vele tapasztalatom, írja meg ha valaki használja plz.

A Cryptopay szimpi, csak náluk fizetsz 1€ havidíjat, meg még a feltöltésekből is levesznek 1%-ot.

A Uquid-nél is van havidij+0,5% feltöltési fee. 2 napig nem lehetett feltölteni rá pénzt de a kártyát addig is tudtam használni (Mychoise). Én nem vesztettem el a bizalmamat.

Uquid-nél hogyan tudtatok kártyát igényelni???
Nekem nem engedi, mert egyfolytában a ZIP coddal van gondja???? Írtam már nekik, írták a felhasználó nevet pontosítsam megtettem és még mindig nem enged tovább a körzetszámnál. Nektek, hogyan sikerült? Mit ronthatok el?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: atideath - december 22, 2016, 08:27:15 am
Ha jól látom Uquid-nál és általában mindenhol 3% átváltási költséget számolnak fel ha mondjuk bemegyek MO-n egy üzletbe és szeretnék venni egy 10.000 Ft-os cuccot akkor arra rátolnak még 10.000 + 3% költséget? Ergó 10300 Ft lesz a ténylegesen levont összeg? Vagy ezt most hogy kell értelmezni?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Til - december 29, 2016, 08:32:09 pm
Uquid vagy Cryptopay?
Tudnátok írni pro contrát?Tapasztalatokat?
Vásárlás üzletekben, pénzfelvét atm ből,paypal elfogadás,online bankkártyá fizetés.
Köszönöm
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: PeetHunBp - december 30, 2016, 08:50:30 pm
Hétfőn rendeltem XAPO kártyát, persze ekkor munkaszüneti nap volt, gyorsítással kértem és meglepetésre a 7 nap helyett már a mai nap reggelén megjött 4 nap ez igen!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: bazsy - december 30, 2016, 09:30:46 pm
Melyik debit kártyát érdemes venni magyarba?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - január 03, 2017, 12:57:52 pm
Hétfőn rendeltem XAPO kártyát, persze ekkor munkaszüneti nap volt, gyorsítással kértem és meglepetésre a 7 nap helyett már a mai nap reggelén megjött 4 nap ez igen!

A xapo-s kártyára lehet HUF-be is tenni a kincseket, és HUF-ban is vásárolni vagy dollár, font, euro?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: reloopbenny - január 04, 2017, 07:51:35 am
XAPO-s kártya is anonim? :o Mert tudtommal úgy csak 2500$ ig tudod használni!!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Til - január 04, 2017, 08:01:42 am
XAPO-s kártya is anonim? :o Mert tudtommal úgy csak 2500$ ig tudod használni!!
Az mit jelent?A kártya egész életére van ez a limit vagy csak mondjuk max 2500$ tudok felvenni egy alkalommal?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: bacsoka - január 04, 2017, 08:36:51 am
Hétfőn rendeltem XAPO kártyát, persze ekkor munkaszüneti nap volt, gyorsítással kértem és meglepetésre a 7 nap helyett már a mai nap reggelén megjött 4 nap ez igen!

A xapo-s kártyára lehet HUF-be is tenni a kincseket, és HUF-ban is vásárolni vagy dollár, font, euro?
Én is most keresgélek, de gyakorlatilag majdnem mindenben megegyeznek. A kártya díja lehet egy kicsit különböző! A havi díj általában mindenhol 1 dollár a xaponal egy évre 12$, van ahol ha nincs tranzakciód aktuális hónapban akkor nem kell fizetned 1 $-t. ATM tranzakciók GBP EUR USD-ben 2.5$, más fajta valutában 3.5$. Vásárlás kártyával GBP EUR USD-ben ingyenes, de más valutában általában 3%.
Xaponal van HUF pénztárca is, de szerintem akkor is 3%ért vásárolhatsz.
Az uquidnál viszont lehet egyből ZEC-et tenni rá így nincsenek exchanges fee-k.
A Xaponal van BTC pénztárca is az uquidnál egyből átváltanak USD-re, EUR-ra, GBP-ra.
Én is agyalok még egy kicsit,de szerintem a Uquid lesz a nyerő az altcoinok használata miatt és egyszerűbbnek is tűnik.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: atideath - január 04, 2017, 08:49:35 am
Én pont ma fizettem UQUID-dal. Csináltam egy virtuális kártyát kb 2 perc alatt készen volt és tudtam is fizetni vele egy pillanat alatt. Még Plastic kártyát nem rendeltem de szerintem azt is fogok.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: bacsoka - január 04, 2017, 08:53:41 am
Én pont ma fizettem UQUID-dal. Csináltam egy virtuális kártyát kb 2 perc alatt készen volt és tudtam is fizetni vele egy pillanat alatt. Még Plastic kártyát nem rendeltem de szerintem azt is fogok.
Szerinted Uquidnál a virtuális kártya ugyanazt az egyenleget használja mint a plastic? Az internetes vásárlás biztonságára gondolok, hogy csak annyi lóvé legyen a virtuálison, amennyiért vásárolok. A plastic meg a zsebemben tele lóvéval! :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - január 04, 2017, 11:03:12 am
Én pont ma fizettem UQUID-dal. Csináltam egy virtuális kártyát kb 2 perc alatt készen volt és tudtam is fizetni vele egy pillanat alatt. Még Plastic kártyát nem rendeltem de szerintem azt is fogok.
Szerinted Uquidnál a virtuális kártya ugyanazt az egyenleget használja mint a plastic? Az internetes vásárlás biztonságára gondolok, hogy csak annyi lóvé legyen a virtuálison, amennyiért vásárolok. A plastic meg a zsebemben tele lóvéval! :)

Nem ugyanazt az egynleget használja, mert a virtuális kártyának van egy száma, van az uquid balance egyenleged, és a kártyának külön. Kollegám virtuált csinált, és azzal vásárol neten. Annyi pénz van a virtuális/plastic kártyán amennyit ráteszel.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: reloopbenny - január 04, 2017, 11:07:24 am
Xapo-nál 2500$ a lifetime költési limit amig meg nem erősíted az ID-dat stb.. ::) Nekem az UQUID a nyerő(igazábol a Cryptopay is ugyan ez csak ott van havidíjad ami magasabb) kártya megrendelve ideér kíváncsi vagyok mit lehet vele kezdeni  ;D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: bacsoka - január 04, 2017, 11:49:25 am
Én pont ma fizettem UQUID-dal. Csináltam egy virtuális kártyát kb 2 perc alatt készen volt és tudtam is fizetni vele egy pillanat alatt. Még Plastic kártyát nem rendeltem de szerintem azt is fogok.
Szerinted Uquidnál a virtuális kártya ugyanazt az egyenleget használja mint a plastic? Az internetes vásárlás biztonságára gondolok, hogy csak annyi lóvé legyen a virtuálison, amennyiért vásárolok. A plastic meg a zsebemben tele lóvéval! :)

Nem ugyanazt az egynleget használja, mert a virtuális kártyának van egy száma, van az uquid balance egyenleged, és a kártyának külön. Kollegám virtuált csinált, és azzal vásárol neten. Annyi pénz van a virtuális/plastic kártyán amennyit ráteszel.
Köszi! Én is erre gondoltam, hogy csinálok egy VR kártyát azzal intézni a netes vásárlásokat és a debit kártyán meg marad a többi cash.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: andysk - január 05, 2017, 02:11:17 am
Ha valaki BTCt akar venni direktbe akkor coinbase vagy kraken. Az utobbi picit tan olcsobb bar tegnap az tortent hogy 2 1mas utan kovetkezo €-s utalasnal a masodikat nem konfirmalta a g..i hanem holdba tette. De semmi emailt nem kuldott vagy ilyesmi. Pont amikor az arfolyam szokdos felfele percrol-percre. Magyarul atqrtak. 10 ezer € ott pihen a szamlajukon, forgatjak es nem irjak jova. A valasz megjott hogy tevedes majd holnap jovairjak. A bukta kb. 500€ egy ki......t nap alatt....
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - január 05, 2017, 11:02:58 am

Nem az volt, h 2 egyforma összeget utaltál egymás után?
"If you recently made multiple deposits in the same amount, one or more of the deposits may have been put on hold to make sure they aren't part of a duplicate deposit - a single deposit that's been sent to your account multiple times due to a technical issue. The best way to avoid this situation is to send different amounts whenever you send multiple deposits within 72 hours."
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - január 05, 2017, 11:05:14 am
Mennyi a normál átfutási ideje ha SEPA-val küldök eurót krakenre? Mintha azt olvastam volna, hogy 1 nap alatt át kellene menjen. Én tegnap utaltam, de még nem jelent meg a krakenen...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: drizzt_do_urden - január 05, 2017, 11:08:21 am
en meg csak kivettem penzt a krakenrol de altalaba 2-3 nap alatt jott at! egyszer volt amikor 1 nap alatt utalta at.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - január 05, 2017, 11:14:28 am
Oké, kösz, akkor még várok... pedig reméltem 1 nap alatt meglesz. F@kking csiga bankok. Mennyivel gyorsabb is a BTC transzfer, legszivesebben már csak bitciont használnék!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: drizzt_do_urden - január 05, 2017, 11:56:20 am
fugg hogy mennyi confirmalast kernek.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: ZserboTe - január 05, 2017, 01:59:57 pm
Valaki esetleg tudja, hogy suprnova-án belehet állítani poloniexre direktbe a fizetést vagy csak mymonero és társai címekre?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Danika - január 05, 2017, 02:39:35 pm
Főleg az UQUID kártya érdekelne, nekem az a szimpatikus. Ha küldök rá "X"BTC-t akkor az továbra is fog mozogni a bitcoin árával, vagy esetleg ha áttküldöm automatikusan euróra váltja és akkor az már fix összeg ami nem fog nőni vagy csökkenni?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: DrPascal - január 05, 2017, 02:51:34 pm
Főleg az UQUID kártya érdekelne, nekem az a szimpatikus. Ha küldök rá "X"BTC-t akkor az továbra is fog mozogni a bitcoin árával, vagy esetleg ha áttküldöm automatikusan euróra váltja és akkor az már fix összeg ami nem fog nőni vagy csökkenni?

Tulajdonképpen megveszik tőled a BTC-t, és az árát írják jóvá a számládon euróban vagy dollárban, ahogy választod.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - január 05, 2017, 03:17:48 pm
Valaki esetleg tudja, hogy suprnova-án belehet állítani poloniexre direktbe a fizetést vagy csak mymonero és társai címekre?

supernova nem enged poloniex addressbe kiutalni.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Danika - január 05, 2017, 07:39:35 pm
Volna még két kérdésem. UQUID-re Polonoiex-ről nem lehet utalni vagy csak én vagyok hozzá buta? Eddig coinbase-re utaltam ki a bitcoint, mert gondoltam paypal-ra majd áttrakom. De most már más a tervem. A kérdés az, ha létre hozok egy kártyát vagy virtuális kártyát akkor banktransfer-al át tudom utalni coinbase-ről a pénzt?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - január 05, 2017, 07:55:12 pm
Volna még két kérdésem. UQUID-re Polonoiex-ről nem lehet utalni vagy csak én vagyok hozzá buta? Eddig coinbase-re utaltam ki a bitcoint, mert gondoltam paypal-ra majd áttrakom. De most már más a tervem. A kérdés az, ha létre hozok egy kártyát vagy virtuális kártyát akkor banktransfer-al át tudom utalni coinbase-ről a pénzt?

De lehet, az uquid oldalon kell a deposit-nál megadnod mit szeretnél rátenni az uquid balance-ra.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Danika - január 05, 2017, 10:36:48 pm
Volna még két kérdésem. UQUID-re Polonoiex-ről nem lehet utalni vagy csak én vagyok hozzá buta? Eddig coinbase-re utaltam ki a bitcoint, mert gondoltam paypal-ra majd áttrakom. De most már más a tervem. A kérdés az, ha létre hozok egy kártyát vagy virtuális kártyát akkor banktransfer-al át tudom utalni coinbase-ről a pénzt?

De lehet, az uquid oldalon kell a deposit-nál megadnod mit szeretnél rátenni az uquid balance-ra.

Úgy néz ki sikerül. Köszönöm
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: phpman - január 08, 2017, 09:20:15 pm
Sziasztok!

Amikor uquid accountot csináltok akkor gondolom valós adatokat kell megadni?
Csak azért kérdezem mert én is szeretnék csinálni 1et csak akkor így nem anonim a dolog?
Vagy nem számít és lehet nyugodtan megadni a személyes adatokat.
Köszönöm.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: andysk - január 08, 2017, 09:38:31 pm
Mennyi a normál átfutási ideje ha SEPA-val küldök eurót krakenre? Mintha azt olvastam volna, hogy 1 nap alatt át kellene menjen. Én tegnap utaltam, de még nem jelent meg a krakenen...
Kb 1 nap. A SEPA max 3 lehet de altalaban 1-2
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - január 08, 2017, 09:42:39 pm
Mennyi a normál átfutási ideje ha SEPA-val küldök eurót krakenre? Mintha azt olvastam volna, hogy 1 nap alatt át kellene menjen. Én tegnap utaltam, de még nem jelent meg a krakenen...
Kb 1 nap. A SEPA max 3 lehet de altalaban 1-2
Igen, végül másnapra átért.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Danika - január 09, 2017, 11:00:06 am
Sziasztok!

Amikor uquid accountot csináltok akkor gondolom valós adatokat kell megadni?
Csak azért kérdezem mert én is szeretnék csinálni 1et csak akkor így nem anonim a dolog?
Vagy nem számít és lehet nyugodtan megadni a személyes adatokat.
Köszönöm.

Mivel kéri a nevet és a címet így nem anonim. Én kitalált nevet sem adnék meg. Rendesen kitöltöttem valós adatokat megadva. Szerintem nem kell tőle félni
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: qwe92 - január 09, 2017, 09:51:51 pm
Sziasztok én is elkezdeném végre :)
Csak nem sikerül az uquid plastic card-od meg igényelni valamiért nem enged tovább a cím megadásánál.
Már rátöltöttem 15 eurót de szerintem ez a Address 1 Address 2 Address 3 mas kitöltendő rész nem jó nekem aki már kitöltötte és jó az tudna segíteni ? Köszi :) (már 2 órám van benne de nem jövök rá)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: phpman - január 09, 2017, 09:59:54 pm
Sziasztok!

Amikor uquid accountot csináltok akkor gondolom valós adatokat kell megadni?
Csak azért kérdezem mert én is szeretnék csinálni 1et csak akkor így nem anonim a dolog?
Vagy nem számít és lehet nyugodtan megadni a személyes adatokat.
Köszönöm.

Mivel kéri a nevet és a címet így nem anonim. Én kitalált nevet sem adnék meg. Rendesen kitöltöttem valós adatokat megadva. Szerintem nem kell tőle félni

Én is erre gondoltam hogy valós adatokat írok.
Köszönöm a megerősítést.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: qwe92 - január 10, 2017, 08:50:01 am
Sziasztok én is elkezdeném végre :)
Csak nem sikerül az uquid plastic card-od meg igényelni valamiért nem enged tovább a cím megadásánál.
Már rátöltöttem 15 eurót de szerintem ez a Address 1 Address 2 Address 3 mas kitöltendő rész nem jó nekem aki már kitöltötte és jó az tudna segíteni ? Köszi :) (már 2 órám van benne de nem jövök rá)

Ékezetek voltak a baja megoldva.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - január 10, 2017, 09:41:17 am
Megvolt az első vásárlásom az uquid plastic kártyámmal.

595 Ft volt a próbaösszeg. 2.02 $-ra jött ki az 595 Ft, ehhez jött még 0,02 $ fee ami kb 17,54 Ft.

Minden gond nélkül sikeült a vásárlás.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Danika - január 14, 2017, 08:41:58 pm
Poloniex-ről UQUID-re kinek mennyi idő alatt szokott át menni a pénz??
Már volt egy 5€ BTC teszt utalásom 2 órán belül át is ment.
Utána 2.70€ XMR utalás "Monero Wallet by Freewallet" tárcából ami 2 napig "Pending" státuszba volt majd "Cancelled"re váltott, és nem jött meg a pénz. De tárcában azt írta, hogy completed. De ezt elengedtem mondván biztos szar az a tárca.
Most ismét Poloniex-ről küldtem 15€ BTC-t ami már 7órája pendingel. Kezdek kicsit aggódni, hogy úgy fogok járni vele mint az XMR-el. Poloniex már rég "Complete" státuszt adott az utalásnak.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - január 14, 2017, 08:58:54 pm

Nekem a poloniex-ről az Uquidra kb 1 óra volt az utolsó 2 tranzakciónak az ideje.
A minergate-poloniex között volt sikertelen xmr átküldés.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: ZsZolee - január 14, 2017, 10:00:40 pm
Létezik, hogy a rohadt ID verification nem működik a coinbase oldalon? 3 böngészőből próbáltam (Chrome, Firefox, IE) és amikor kiválasztom a ID card-ot, akkor egy üres rész töltődik be a helyére. Tudtok esetleg más oldalt, ahol bitocoin/ZEC-ből USD-t tudnék olcsón, gyorsan hazautalni?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Dàvid - január 14, 2017, 10:15:01 pm
Létezik, hogy a rohadt ID verification nem működik a coinbase oldalon? 3 böngészőből próbáltam (Chrome, Firefox, IE) és amikor kiválasztom a ID card-ot, akkor egy üres rész töltődik be a helyére. Tudtok esetleg más oldalt, ahol bitocoin/ZEC-ből USD-t tudnék olcsón, gyorsan hazautalni?
Nekem telefonos app-al sikerült befényképezni az igazolványt. De hazai bankok deviza fogadás díjai miatt 50k alatt nem érdemes számlára utalni szerintem. Kevés pénznél anycoin lehet jó megoldás. Lehet paypal-ra is küldeni vele.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: DrPascal - január 14, 2017, 10:15:11 pm
Létezik, hogy a rohadt ID verification nem működik a coinbase oldalon? 3 böngészőből próbáltam (Chrome, Firefox, IE) és amikor kiválasztom a ID card-ot, akkor egy üres rész töltődik be a helyére. Tudtok esetleg más oldalt, ahol bitocoin/ZEC-ből USD-t tudnék olcsón, gyorsan hazautalni?

Mobilon csináld, ott működött nekem anno.
Bitcoin automata Pesten a leggyorsabb.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: ZsZolee - január 14, 2017, 10:29:06 pm
Köszi srácok, a mobilos verzió működik! :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: gerorge - január 14, 2017, 11:45:39 pm
Coinbaseról nekem egyszer egy nagyobb összeget sikeresen kiutaltak. De nagyon sokan panaszkodnak rá. Kinek mi a tapasztalata? Érdemes egy uquid kártyát használni helyette ATMnél?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: andysk - január 15, 2017, 10:13:08 am
Poloniex-ről UQUID-re kinek mennyi idő alatt szokott át menni a pénz??
Már volt egy 5€ BTC teszt utalásom 2 órán belül át is ment.
Utána 2.70€ XMR utalás "Monero Wallet by Freewallet" tárcából ami 2 napig "Pending" státuszba volt majd "Cancelled"re váltott, és nem jött meg a pénz. De tárcában azt írta, hogy completed. De ezt elengedtem mondván biztos szar az a tárca.
Most ismét Poloniex-ről küldtem 15€ BTC-t ami már 7órája pendingel. Kezdek kicsit aggódni, hogy úgy fogok járni vele mint az XMR-el. Poloniex már rég "Complete" státuszt adott az utalásnak.
Nekem a poloniexről kissebb összeg olyan 10 perc de mondjuk 2 BTC az má olyan 20-25 perc gondolom több komfirmáció kell hozzá.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: bacsoka - január 15, 2017, 02:33:05 pm

Uquiddal jártam egyszer úgy, hogy a Jaxx waletemből küldtem 30 eurt, de közben valami hibával elszállt. Aztán egyből 30 dolcsit utaltam rá és kb 15 perc és az uquidon volt. Lógott a levegőben a 30 EUR 2 napig, majd a Jaxx walletem supportjánál megreklamáltam és 4-5 üzenet váltás alatt vissza tolták a 30 eurót. A bibi ott volt, hogy az uquid kér egy címet, amire vissza tudja küldeni a pénzt, ha valami rosszul sülne el, meg is adtam az aktuális jaxx Zec címemet. Csak azt nem tudtam, hogy a Jaxx minden tranzakció után címet módosít. Ezért mivel nem tudta a régi címre visszaküldeni, lógott a levegőben. Most már minden rendben. Szóval figyeljetek arra, hogy a Jaxx minden tranzakció után címet módosít.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: proziroxx - január 15, 2017, 10:16:03 pm
Sziasztok!
Erről az oldalról mi a véleményetek?
https://anycoindirect.eu/
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sperho - január 16, 2017, 05:32:21 pm
Sziasztok, Coinbasel melyik bankok számlái működnek? Budapest bank is jó, Otp olvastam azzal jó. Válaszokat köszi
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Worlynox - január 16, 2017, 07:35:55 pm
Sziasztok, Coinbasel melyik bankok számlái működnek? Budapest bank is jó, Otp olvastam azzal jó. Válaszokat köszi

Szerintem bármelyik bankkal működik a számlás része. K&H-val és Budapest Bankkal 100%.
Viszont a K&H van 3D secure -os kártyája, amit a kártyás rész megkövetel a Coinbase-n. (Mondjuk nekem azzal is problémára futott a coinabse)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: bacsoka - január 16, 2017, 08:04:52 pm
Sziasztok, Coinbasel melyik bankok számlái működnek? Budapest bank is jó, Otp olvastam azzal jó. Válaszokat köszi
Szerintem,  minden olyan bankkal működik, ahol a SEPA utalás megoldható. Nem vagyok benne biztos, de minden nevesebb banknál kell legyen SEPA utalási lehetőség.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: fefe - január 16, 2017, 08:08:05 pm
Nekem simán működik de azért 1 jó tanács!
Utaltam próbaképpen euroszámlámra 5 eur
Meg is érkezett de a számlaegyenleg -4 eur
Utaltam 10 eur forintszámlára 80 ft vont le .
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Levente - január 17, 2017, 10:00:00 pm
Pénz kifizetés olcsón Europában is.

Bitwala Prepaid Cards cost only €1 (https://my.bitwala.io/r/KXSMQAP4dZANbdGFB).
fee 0.5

Use #bitcoin and send money to the SEPA zone (EUR), Hungary (HUF) Australia (AUD), Brazil (BRL), China (CNY), Japan (JPY), Malaysia (MYR), Mexico (MXN), the Philippines (PHP), South Korea (KRW) and Vietnam (VND) at a flat 0.5% fee! Best rates, minimum cost, and maximum convenience only on bitwala.io (https://my.bitwala.io/r/KXSMQAP4dZANbdGFB)

The most affordable SEPA and SWIFT bank transfers across borders and currencies within one business day using Bitcoin and Altcoins. Get a free SEPA transfer for every new user who makes a transfer.
(https://i.imgsafe.org/e84c82d345.jpg) (https://my.bitwala.io/r/KXSMQAP4dZANbdGFB)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: atideath - január 18, 2017, 06:53:29 am

Érdekesen hangzik, tetszik hogy 2$ csak a kártya viszont szükséged van azonosítani magad dokumentumokkal ami nem túlzottan előny.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: AnCrypto - január 18, 2017, 11:52:17 am
Nézegettem az Uquid oldalát. Ti bitcoin plastic cardot vagy altcoin plastic cardot igényeltetek? Vagy rosszul értettem, hogy van kettő fajta különböző kártya? PayPal-al simán összeköthető a kártya? Amikor átutaltok coinokat akkor egyből átváltja a rendszer dollárba vagy euroba vagy akkor történik az átváltás amikor pl. vásárolok a kártYával és aktuális árfolyamot használja?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - január 18, 2017, 12:06:51 pm
Nézegettem az Uquid oldalát. Ti bitcoin plastic cardot vagy altcoin plastic cardot igényeltetek? Vagy rosszul értettem, hogy van kettő fajta különböző kártya? PayPal-al simán összeköthető a kártya? Amikor átutaltok coinokat akkor egyből átváltja a rendszer dollárba vagy euroba vagy akkor történik az átváltás amikor pl. vásárolok a kártYával és aktuális árfolyamot használja?

Palstic kártyából egyfajta van, nem tudsz váltogatni. Az uquid egyenlegedre tudsz tőleni BTC-t, vagy altcoint amiből USD/EUR/GBP lesz, ezt te döntöd el milyen devizába jelenlen meg az átváltott coin-od. Majd az uquid egyelnegedet tudod átvezetni a plastic kártyára. Igen simán összeközhető a plastic kártya a paypal-val. Amikor vásárolsz akkor átváltást az adott banki atm/pos termiál banki árfolyamán váltja, legalábbis szerintem. De lehet valami egéb közép árfolyamon vált...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: bazsy - január 18, 2017, 12:44:16 pm
Pénz kifizetés olcsón Europában is.

Bitwala Prepaid Cards cost only €1 (https://my.bitwala.io/r/KXSMQAP4dZANbdGFB).
fee 0.5

Use #bitcoin and send money to the SEPA zone (EUR), Hungary (HUF) Australia (AUD), Brazil (BRL), China (CNY), Japan (JPY), Malaysia (MYR), Mexico (MXN), the Philippines (PHP), South Korea (KRW) and Vietnam (VND) at a flat 0.5% fee! Best rates, minimum cost, and maximum convenience only on bitwala.io (https://my.bitwala.io/r/KXSMQAP4dZANbdGFB)

The most affordable SEPA and SWIFT bank transfers across borders and currencies within one business day using Bitcoin and Altcoins. Get a free SEPA transfer for every new user who makes a transfer.
(https://i.imgsafe.org/e84c82d345.jpg) (https://my.bitwala.io/r/KXSMQAP4dZANbdGFB)

Érdekesen hangzik, tetszik hogy 2$ csak a kártya viszont szükséged van azonosítani magad dokumentumokkal ami nem túlzottan előny.
Nem találtam minimum kikerest SEPA utalásra
Valaki tud valami infót erről?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Levente - január 19, 2017, 12:00:36 pm
Idézet
Nem találtam minimum kikerest SEPA utalásra

mi az a kikerest SEPA
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: bazsy - január 19, 2017, 12:22:41 pm
Idézet
Nem találtam minimum kikerest SEPA utalásra

mi az a kikerest SEPA
Ki kérés vagy kifizetés
Mobilról írtam és siettem
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kicsidzsi - január 19, 2017, 09:30:16 pm
Szevasztok, csak annyi lenne a kérdésem, hogy Coinbase-ről tudok kiutalni egyből OTP-s kártyára? ( mivel MasterCardos )
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: CryptoMan - január 19, 2017, 11:08:40 pm
Szevasztok, csak annyi lenne a kérdésem, hogy Coinbase-ről tudok kiutalni egyből OTP-s kártyára? ( mivel MasterCardos )

Csak Euro-s devizaszámlára, nyitnod kell egyet.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: bacsoka - január 20, 2017, 09:54:58 am
Szevasztok, csak annyi lenne a kérdésem, hogy Coinbase-ről tudok kiutalni egyből OTP-s kártyára? ( mivel MasterCardos )
Tudsz Utalni SEPA-val forintszámlára is csak annak a kezelési költsége 2500-3000 Ft. Devizaszámlára meg ha jól tudom EUR-ban ingyenes.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: fefe - január 20, 2017, 12:36:35 pm
Nekem pont fordítva működik.
Van eur és forintszámlám is.
Utaltam 5 eur a eur számlára számlaegyenleg -4.45 eur.
Utaltam 9 eurót a forintszámlára arra csak 80 ft vont le.
Lehet hogy ez is változik bank-tol függően.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: bbencee - január 20, 2017, 12:47:03 pm
Nekem pont fordítva működik.
Van eur és forintszámlám is.
Utaltam 5 eur a eur számlára számlaegyenleg -4.45 eur.
Utaltam 9 eurót a forintszámlára arra csak 80 ft vont le.
Lehet hogy ez is változik bank-tol függően.

Nekem is ez a tapasztalat.. Fenntartani két számlát sem olcsó éves viszonylatban.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Sipi - január 20, 2017, 05:01:44 pm
Sziasztok. ZECet bányászok. A kérdésem az lenne hogy  Poloniexről ha uquidra szeretnék átküldeni, akkor hogy járok jobban? Ha egy az egyben átküldöm a ZECet,vagy ha előbb átváltom BTCre? Mert ugye oda lehetne ZECet is küldeni ha jól tudom. Köszönöm a segítséget.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - január 20, 2017, 05:10:23 pm
Sziasztok. ZECet bányászok. A kérdésem az lenne hogy  Poloniexről ha uquidra szeretnék átküldeni, akkor hogy járok jobban? Ha egy az egyben átküldöm a ZECet,vagy ha előbb átváltom BTCre? Mert ugye oda lehetne ZECet is küldeni ha jól tudom. Köszönöm a segítséget.

Elvileg mindegy szerintem, én meg szoktam nézni hogy melyik éri meg jobban úgy az átvlátandó ZEC-et megnézem mennyit ért ZEC/USD árfolyamon utána meg ZEC/BTC majd BTC/USD árfolyam mennyi az annyi. Nemsok különbség szokott lenni.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: qwe92 - január 22, 2017, 01:34:55 am
Nem tudom ti hogy vagytok vele de nekem egyre több problémám van a uquid-de.
18adikán átutaltam 18 eurót (bitcoinban 2órakor) hozzájuk, de előtte volt 2 sikertelen xmr utalásom is, a btc az átment ma 14 órakor.Miután nekem kellett nekik szólni support-ban hogy töröljék a két xmr utalást ez tegnap 7 órakor, meg is jött az üzenet hogy törölték meg elnézést a bent maradt hibáért.
Viszont ma reggel 9 órakor még mindig nem jött meg a 18 euró a számlámra ezért szóltam is nekik megint hogy az a Poloniex szerint átment, erre is megjött az elnézést kérő üzenet hogy az az előtti két tranzakció tartotta fel de már rendben van. Haha gondoltam végre megoldódott, de csak gondoltam idézem mit ír most az oldal:
Your account was suspended by admin. All your transaction will be currently blocked. Please contact UQUID support.
(szerintem ezek szeretik ha beszélgetek velük :) )
De mivel már megvan a kártya nem fogok még másik bankot keresni kapnak még 1 esélyt.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Sipi - január 22, 2017, 03:04:58 pm
Uquidon ha már nyitottam egy euros virtual cardot akkor azért tudok mellé nyitni egy dollárost is? Vagy azt másik családtagra kellene? Köszönöm a segítséget.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: bacsoka - január 22, 2017, 05:00:47 pm
Uquidon ha már nyitottam egy euros virtual cardot akkor azért tudok mellé nyitni egy dollárost is? Vagy azt másik családtagra kellene? Köszönöm a segítséget.
Igen tudsz plussz akár 2 őt is. Usd GBP-t is. Gondolom annyiszor 1 dollár. De biztos, hogy nem kell külön regisztráció. Én csak Usd-t nyitottam, hisz neten ez a leggyakrabban használt valuta.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Sipi - január 22, 2017, 08:44:30 pm
Uquidon ha már nyitottam egy euros virtual cardot akkor azért tudok mellé nyitni egy dollárost is? Vagy azt másik családtagra kellene? Köszönöm a segítséget.
Igen tudsz plussz akár 2 őt is. Usd GBP-t is. Gondolom annyiszor 1 dollár. De biztos, hogy nem kell külön regisztráció. Én csak Usd-t nyitottam, hisz neten ez a leggyakrabban használt valuta.
Nekem azt írja: In order to get A New Card , please change these information: Address 1, Name on card, Date of birth, Phone number, Email. Már egy euros van csak én is szeretnék dollárost. Azért kérdem hogy valaki csinált e kettőt hogy azt másik (email cím, lakcím, tulajdonos)-ra kell vagy valamit rosszul írtam be?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - január 23, 2017, 02:37:01 pm
Ha poloniexen átváltom a zec-et usdt-be, akkor azt majd át tudom váltani btc-be?
Jó stratégia az, hogy amikor megy lefelé a zec, akkor átváltom usdt-be, Aztán amikor lemegy a btc, akkor meg az usdt-t btc-be?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sperho - január 24, 2017, 06:26:26 pm
Sziasztok, sepa utalást küldtem coinbasere múlt héten csütörtökön, a bankom vissza igazolta az utalás sikeres volt. Coinbasen nem látom azóta sem a 3 nap letelt. Véleményetek mi lehet a gond? Tapasztalata van valakinek?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: lakat - január 24, 2017, 09:44:36 pm
Ha poloniexen átváltom a zec-et usdt-be, akkor azt majd át tudom váltani btc-be?
Jó stratégia az, hogy amikor megy lefelé a zec, akkor átváltom usdt-be, Aztán amikor lemegy a btc, akkor meg az usdt-t btc-be?

 ;)
Ja tuti  ;D

Már csak az a kérdés, hogy honnan tudod, hogy épp lefelé megy és fél óra múlva nem fog felfelé elindulni és +50%-ot nőni?

Egyébként az USDT a pont shortolásra fasza, mármint ahogy le is írtad.. De ez inkább a Tőzsde topikba való eszmefuttatás..
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - január 25, 2017, 06:59:18 pm
Már csak az a kérdés, hogy honnan tudod, hogy épp lefelé megy és fél óra múlva nem fog felfelé elindulni és +50%-ot nőni?
Megkérdezem Satoshi Nakamoto-t  ;D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: andysk - január 25, 2017, 09:39:10 pm
Sziasztok, sepa utalást küldtem coinbasere múlt héten csütörtökön, a bankom vissza igazolta az utalás sikeres volt. Coinbasen nem látom azóta sem a 3 nap letelt. Véleményetek mi lehet a gond? Tapasztalata van valakinek?
Az lehet a gond hogy több dellát küldtél a megengedettnel. Azaz túllépted a napi limitet. Vannak ott valami verification szintek. Igazolnod kell magad hogy te vagy az stb. ID, lakhelykártya s hasonló faszságokat kérnek. De ha írsz nekik akkor 1 napon belül válaszolnak. Amugy az is lehet hogy rosszul adtad meg a payment id-t
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: qwe92 - január 30, 2017, 03:46:37 pm
Nem értem mért ver az uquid-del az isten.(előző problémát már megoldottam erre még egy, nem igazán merek már rá tölteni kicsit fapadosak)
Nálatok is ezt írja ki ha akartok euró-t feltölteni a kártyára?:
Transfer funds request submitted for an amount greater than the available balance.
Csak mert 70 euró van a számlán és 1 euróra is ezt írja.(a kártyán meg van 25euró és tudtam ma levenni róla 18-at tesztből szóval azzal elvileg nincs gond)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: CryptoMan - január 30, 2017, 03:59:07 pm
Nem értem mért ver az uquid-del az isten.(előző problémát már megoldottam erre még egy, nem igazán merek már rá tölteni kicsit fapadosak)
Nálatok is ezt írja ki ha akartok euró-t feltölteni a kártyára?:
Transfer funds request submitted for an amount greater than the available balance.
Csak mert 70 euró van a számlán és 1 euróra is ezt írja.(a kártyán meg van 25euró és tudtam ma levenni róla 18-at tesztből szóval azzal elvileg nincs gond)

Mennyi volt az összes forgalmad eddig? Mert limites ha nem upgrade-eled.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: qwe92 - január 30, 2017, 06:39:03 pm

70+40+18 összesen az accon.(1000res a limit a kártyára elvileg)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: qwe92 - január 30, 2017, 07:24:42 pm

Nah megoldódott már tudok rá utalni megint :) (Most az egyszer nem írtam nekik de nem voltam messze az elküldéstől)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kicsidzsi - január 31, 2017, 08:17:43 pm
Szevasztok, abba tud valaki segíteni, hogy PayPal accountot hogyan tudok összekötni Coinbase-el?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Worlynox - január 31, 2017, 09:25:37 pm
Szevasztok, abba tud valaki segíteni, hogy PayPal accountot hogyan tudok összekötni Coinbase-el?

https://support.coinbase.com/customer/portal/articles/2458534
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kicsidzsi - február 01, 2017, 08:39:12 pm
Szevasztok, abba tud valaki segíteni, hogy PayPal accountot hogyan tudok összekötni Coinbase-el?

https://support.coinbase.com/customer/portal/articles/2458534

Végül utánanéztem és csak amerikai accountot lehet összekötni PayPal-al :(
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: bbarna - február 01, 2017, 09:49:32 pm
Hölgyek, Urak!

A poloniex-en mennyi ideig lehet nyitott egy ajánlat?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - február 01, 2017, 10:07:39 pm
Hölgyek, Urak!

A poloniex-en mennyi ideig lehet nyitott egy ajánlat?

Szerintem nincs limitálva, kb 2 hete van egy orderem ami nem zárult le, nem törölték úgyhogy gondolom míg el nem adod addig nyitott marad.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: bbarna - február 01, 2017, 10:10:25 pm
Köszi!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - február 02, 2017, 12:50:31 pm
valaki talált megbízható debit kártyát amit lehet Magyarországon használni, és tűrhető a fee je? és persze BTC vel lehet tölteni.

Nekem Uquid-os visa kártyám van, használtam már, szerintem nem váltott olyan rosszul. 3 % fee-je van vásárlásonként. Elég sokféle coint lehet directbe rátenni.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: fefe - február 02, 2017, 01:20:06 pm
Én most próbálom ezt a kártyát de nem tűnik rossznak ez sem.
A tapasztalatokat majd megosztom.
https://payeer.com/en/
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - február 02, 2017, 01:44:01 pm
valaki talált megbízható debit kártyát amit lehet Magyarországon használni, és tűrhető a fee je? és persze BTC vel lehet tölteni.

Nekem Uquid-os visa kártyám van, használtam már, szerintem nem váltott olyan rosszul. 3 % fee-je van vásárlásonként. Elég sokféle coint lehet directbe rátenni.
azt próbáltad hogy felteszed az appot és nfc -n keresztül is lehet e vele fizetni?
ha lehet akkor felesleges a kártya nem? lenne nfc a bank automatán akkor még pénzt is tudnál kivenni.

Azt nem próbáltam, de minimum egy virtuális kártyát kell csinálni, mert az uquid-on "csak a balance"-ra tudod tenni a coinokat, kell mellé egy kártya amire az uquid balance-ról réteszed a dellát. A virtuális kártya 1$, a plastic 17$. Így is kitudod venni atm-ből a fee attól még megmarad hogy nfc-vel használod.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: FrenkyAti - február 06, 2017, 04:22:01 pm
Sziasztok! Lehet buta kérdés, de a Coinbase oldalon a személyi megadásával nem csinálok bajt? Nem élnek vissza valami adattal? Esetleg valami más mód(Paypal stb)?
Köszi
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kidface - február 08, 2017, 03:00:12 pm
nem tudom hol olvastam régebben (pár napja) hogy paypalt lehet btc vel tölteni? vagy valamit rosszul olvastam?
En ugy tudom direktbe nem lehet. Csak ha valaki megveszi toled es Paypal-en fizet.
Probald meg itt eladni, en itt szoktam es Paypal-re kerem a lovet :)
https://localbitcoins.com/
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: andysk - február 09, 2017, 09:15:31 am
Sziasztok! Lehet buta kérdés, de a Coinbase oldalon a személyi megadásával nem csinálok bajt? Nem élnek vissza valami adattal? Esetleg valami más mód(Paypal stb)?
Köszi
Ma már sajna majdnem mindenhol meg kell adni. Ez van..
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: CryptoMan - február 09, 2017, 10:59:15 am
regisztráltam a uquid oldalra és küldtem is rá kis pénzt , az lenne a kérdés hogy ilyenkor automatikusan küldik ki a kártyát a címemre? kb mennyi idő múlva kaptátok meg ?

Hali!

Neked kell igényelni a My cards fülnél, ott megadod a devizatípust és a címedet. 4-6 munkanap míg megjön.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - február 09, 2017, 11:11:25 am
ha jól értelmezem előre kell rátenni a 15 eurót a kártya kiküldéshez.

Nem teljesen, van egy egyenleged az uquid oldalon. Először oda kerül a polonies-ről kiutalt pénzed, ha ott megvan a pénz akkor abból vonják le a kártya árát. Ha rendeled a kártyát az adatok megadásánal ne használj ékezetes betüket mert nem fog elfogadni a rendszer...
Nekem kb 2 hét volt mire megkaptam a kártyát, lesz még vele dolgod mert aktiválni kell, de a mellékelt levélben le van írva minden.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - február 09, 2017, 12:52:28 pm
ha jól értelmezem előre kell rátenni a 15 eurót a kártya kiküldéshez.

Nem teljesen, van egy egyenleged az uquid oldalon. Először oda kerül a polonies-ről kiutalt pénzed, ha ott megvan a pénz akkor abból vonják le a kártya árát. Ha rendeled a kártyát az adatok megadásánal ne használj ékezetes betüket mert nem fog elfogadni a rendszer...
Nekem kb 2 hét volt mire megkaptam a kártyát, lesz még vele dolgod mert aktiválni kell, de a mellékelt levélben le van írva minden.
kíváncsi vagyok hogy fog majd működni, esgyenlőre standard kártyát igényelek , még nem nyomom akkorába hogy expresst igényeljek, az anonimitás kicsit aggasztó is tud lenni, nem tudom hogy lehet visa val így szerződést kötni , nehogy a hatalmon lévők terrorveszélyre hivatkozva megszüntessék, bízok benne hogy max mindenkinek majd pasportal kell igazolnia magát, nem nyúlják le a pénzt.
szerintem úgy érdemesebb csinálni hogy btc ben őrzöd a pénzed saját walletban és csak annyit utalsz a kártyára amennyit éppen ki szeretnél venni,

Eddig nekem működött. A stanard nem a shippngre vonatkozik? Nem szükséges megadni az adataitdat, használható úgy is bizonyos megkötések mellett. Mivel visa kártya így nemzetközileg a hatóságok láthassák mik folynak a kártyákkal. Kis esélyt látok arra, hogy havi 2-300 $-os tételek nagyon feltünnének, vagy figyelemfelkeltőek lennének.
Én is csak annyit töltök a kártyára amennyire szükségem van
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Danika - február 10, 2017, 06:12:46 am
Az a 200-300$/hó szerintem máshol apró pénznek számít  ;D Bárcsak ott tartanék már én is  ::)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Roller - február 12, 2017, 06:00:27 pm
Sziasztok! Mi a legolcsóbb éslegegyszerűbb módja, hogy a kibányászott pénzedet forintban lásd?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - február 12, 2017, 09:59:14 pm
Sziasztok! Mi a legolcsóbb éslegegyszerűbb módja, hogy a kibányászott pénzedet forintban lásd?

Szerintem keress olyan boltot ahol tudsz btc-vel fizetni pl 220volt.hu. Poloniex-ről btc számláról tudsz fizetni kb 20 Ft jutalékot vonnak le.  Olcsóbb megoldást nem tudok.   :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: bbarna - február 12, 2017, 10:14:49 pm
Sziasztok! Mi a legolcsóbb éslegegyszerűbb módja, hogy a kibányászott pénzedet forintban lásd?

szerdán-csütörtökön én pl. vennék!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Roller - február 13, 2017, 07:31:18 am
Sziasztok! Mi a legolcsóbb éslegegyszerűbb módja, hogy a kibányászott pénzedet forintban lásd?

szerdán-csütörtökön én pl. vennék!

Én is szeretnék "pénzt" bányászni.. Azt hogy kell?
Meg lehet venni is.. Mennyi az árfolyama jelenleg a "pénz"-nek??  ???

A kriptopénz is pénz :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: imrex6 - február 13, 2017, 08:22:47 am
Sziasztok!
Remélem jó topikba írok, nekem olyan kérdésem lenne, hogy Poloniexre hogy jut el a k&h-tól a pénz? Kell csinálnom valamilyen oldalon egy pénztárcát? Melyiken a legérdemesebb?
Esetleg ha valaki letudná írni a bankszámládról a poloniexre eljutó pénz folyamatát azt megköszönném! :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: andysk - február 13, 2017, 08:37:38 am
Sziasztok!
Remélem jó topikba írok, nekem olyan kérdésem lenne, hogy Poloniexre hogy jut el a k&h-tól a pénz? Kell csinálnom valamilyen oldalon egy pénztárcát? Melyiken a legérdemesebb?
Esetleg ha valaki letudná írni a bankszámládról a poloniexre eljutó pénz folyamatát azt megköszönném! :)
Én a www.kraken.com - on veszem a BTC-t euróért. Általában olyan 10 euróval olcsóbb 1 BTC mint a www.coinbase.com-on. Onnan utalom poloniexre vagy a hardver walletomba (ledger nano s).
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: imrex6 - február 13, 2017, 10:56:09 am

Köszönöm a segítséget!
Coinbase-nél tényleg kell csinálnom egy személyazanosítót fényképpel meg minden?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - február 13, 2017, 11:07:24 am

Ott tényleg. Kraken-en viszont bizonyos összeg alatt (asszem havi $10k) elég a nevet, címet, telszámot megadni, nem kér ID cardot sem más igazolást. Úgyhogy én is ezt használom, SEPA-val 1 nap alatt átmegy oda a bankszámláról a juró.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: drizzt_do_urden - február 13, 2017, 11:55:21 am
kraken a nyero szerintem europaba.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Worlynox - február 13, 2017, 12:14:47 pm
kraken a nyero szerintem europaba.

Krakenre lehet egyből bányászni ?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: drizzt_do_urden - február 13, 2017, 12:45:43 pm
kraken a nyero szerintem europaba.

Krakenre lehet egyből bányászni ?

monerot oda banyaszom es a nicehash BITCOIN -t is. Ja ZEC -et is.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Roller - február 13, 2017, 07:51:49 pm
Sziasztok! Mi a legolcsóbb éslegegyszerűbb módja, hogy a kibányászott pénzedet forintban lásd?

szerdán-csütörtökön én pl. vennék!

Én is szeretnék "pénzt" bányászni.. Azt hogy kell?
Meg lehet venni is.. Mennyi az árfolyama jelenleg a "pénz"-nek??  ???

A kriptopénz is pénz :D

Igen. Akkor a válasz egyszerű... Ahhoz hogy a kibányászott pénzedet forintban lásd, át kell váltani..  Remélem tudtam segíteni. . ;)

Igen Laca, ez mind tiszta és világos, de ott ez a sok váltás, pascalt btc-be btc-t dollárbba a dollárt elutalni aztán még egy dollár huf váltás... Gondolom mindenhol van egy kis fee meg eljárási költség, ami mondjuk, ha csak egy kártyád van sokat jelenthet a haszonból.? Ha mondjuk csinálok egy kártyával egy hónapban 30 dollárt, az ugye kb 9000 ft, akkor mennyi lesz belőle, mire a két kis kezemben forintban látom megtestesülni?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - február 13, 2017, 09:06:44 pm
UQUID
Poloniexről ingyen megy át a pénz sok féle coinban.
Visa kártyával fizetés 0%, havi díj €1, atm €2.25, kártya ára egyszer € 14.99.
költségek (https://uquid.com/fees)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Roller - február 13, 2017, 09:12:49 pm
UQUID
Poloniexről ingyen megy át a pénz sok féle coinban.
Visa kártyával fizetés 0%, havi díj €1, atm €2.25, kártya ára egyszer € 14.99.
költségek (https://uquid.com/fees)

700 forintért kb le tudom venni a pénzt, jól értem? Már megyekis és regelek :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - február 13, 2017, 09:23:03 pm
UQUID
Poloniexről ingyen megy át a pénz sok féle coinban.
Visa kártyával fizetés 0%, havi díj €1, atm €2.25, kártya ára egyszer € 14.99.
költségek (https://uquid.com/fees)

700 forintért kb le tudom venni a pénzt, jól értem? Már megyekis és regelek :D
Nem muszáj. Biztos van egy csomó bank aki ingyen ad mindent.  :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Roller - február 13, 2017, 09:26:50 pm
UQUID
Poloniexről ingyen megy át a pénz sok féle coinban.
Visa kártyával fizetés 0%, havi díj €1, atm €2.25, kártya ára egyszer € 14.99.
költségek (https://uquid.com/fees)

700 forintért kb le tudom venni a pénzt, jól értem? Már megyekis és regelek :D
Nem muszáj. Biztos van egy csomó bank aki ingyen ad mindent.  :D

:D :D :D :D pubi, nagy figura vagy! Köszönöm a segítséget :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Roller - február 13, 2017, 10:12:33 pm
És ha szeretném megfordítíni a dolgokat és a forintomból csinálni bitcoint, akkor meg utalás uqidre dollárban és btc- ben vagy más altcoinban meg kiküldeni a poloniexre? És a BTC és az altcoin kártya semmiben nem térnek el, csak abban, hogy az egyikben csak btc-ben lehet a pénzed, a másikon meg tarthatod altcoinban is? Milyen rátával kerül váltásra a cryptokess? Ha forintban vásárolok, akkor először altcoinról usd-re aztán hufra vált?btc usd és usd huf között mi alapján vált? poloniex,MNB középárfolyam? :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - február 14, 2017, 08:06:41 am
UQUID
Poloniexről ingyen megy át a pénz sok féle coinban.
Visa kártyával fizetés 0%, havi díj €1, atm €2.25, kártya ára egyszer € 14.99.
költségek (https://uquid.com/fees)

700 forintért kb le tudom venni a pénzt, jól értem? Már megyekis és regelek :D
Nem muszáj. Biztos van egy csomó bank aki ingyen ad mindent.  :D

:D :D :D :D pubi, nagy figura vagy! Köszönöm a segítséget :D

Azt kihagytad hogy 3% fee a valutaváltásra, ha mondjuk euro-s kártyád van, és forintot veszel fel...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - február 14, 2017, 08:18:35 am

Meg azt is, hogy nem is veszek fel pénzt atm-ből. Felesleges. Kiveszem az otp kártyáról ami kell, a visa-val meg fizetek bármit. Ha kell.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Roller - február 14, 2017, 08:34:16 am

Az OTP-re is uquiden keresztül küldöd a pénzt?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Fireball - február 14, 2017, 08:43:34 am
UQUID
Poloniexről ingyen megy át a pénz sok féle coinban.
Visa kártyával fizetés 0%, havi díj €1, atm €2.25, kártya ára egyszer € 14.99.
költségek (https://uquid.com/fees)

700 forintért kb le tudom venni a pénzt, jól értem? Már megyekis és regelek :D
Nem muszáj. Biztos van egy csomó bank aki ingyen ad mindent.  :D

:D :D :D :D pubi, nagy figura vagy! Köszönöm a segítséget :D

Azt kihagytad hogy 3% fee a valutaváltásra, ha mondjuk euro-s kártyád van, és forintot veszel fel...

+ gondolom ha Poloniexen azt mutatja 1000$ a Bitcoin a vásárlás pillanatában, és fizetsz a kártyával, a BTC-t átváltja 900$ körül (ez kb -10%)+ rájön amit előttem írtatok.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - február 14, 2017, 09:03:55 am
+ gondolom ha Poloniexen azt mutatja 1000$ a Bitcoin a vásárlás pillanatában, és fizetsz a kártyával, a BTC-t átváltja 900$ körül (ez kb -10%)+ rájön amit előttem írtatok.
Szerintem ez nem így van, mert a kártyára eleve euroban teszem ki a pénzt. Amikor poloniexről átküldöm a btc-t, akkor az aktuális árfolyamon rögtön átváltja euroba. A kártyával vásárlásnál már mindegy, hogy mennyi a btc árfolyam.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - február 14, 2017, 02:18:40 pm
+ gondolom ha Poloniexen azt mutatja 1000$ a Bitcoin a vásárlás pillanatában, és fizetsz a kártyával, a BTC-t átváltja 900$ körül (ez kb -10%)+ rájön amit előttem írtatok.
Szerintem ez nem így van, mert a kártyára eleve euroban teszem ki a pénzt. Amikor poloniexről átküldöm a btc-t, akkor az aktuális árfolyamon rögtön átváltja euroba. A kártyával vásárlásnál már mindegy, hogy mennyi a btc árfolyam.

Amikor át akarsz vezetni a poloniex-ről az uquidra, az uquid kiírja mennyit kell rátenni. Ahogy néztem aktuális árfolyamon vált. Erre még rámegy a poloniex jutaléka (btc-nél 0,00001-vel kell többet a kivételi összeghez adni), az uquid ugye deposit-ért nem számít fel semmit. Az uquidon meg usd, eur, gbp-ben van a pénzed, annak köze nincs már a btc árfolyamhoz. A kártyára tevésnek van még némi kölsége de az maximalizával van.
Nekem USD kártyám van (már nemtudom, miért usd-t csináltam) és mikor vásároltam vele kb 600 ft-ért próba képpen kb 15 forint volt a plusz költség.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - február 14, 2017, 02:36:00 pm

Így van. Nekem is csak azért van, ha neten akarok visa fizetni. Bankszámlára küldéshez meg kraken.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Roller - február 14, 2017, 07:57:56 pm
Amikor a krakenről küldessz ki a számládra, annak mennyi a díja?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: ZserboTe - február 14, 2017, 08:16:31 pm
Amikor a krakenről küldessz ki a számládra, annak mennyi a díja?

sepa utalással 0,15 euro cent kb. aztán a bank megsarcol kb 600FT-al+ba
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Roller - február 14, 2017, 08:22:40 pm
Amikor a krakenről küldessz ki a számládra, annak mennyi a díja?

sepa utalással 0,15 euro cent kb. aztán a bank megsarcol kb 600FT-al+ba

Lényegében kb ez akkor ugyanott van, mint az uquid. Ott 700-800 ft-ról beszéltünk.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Roller - február 15, 2017, 12:52:01 am
Megéri usdt-be váltani a coinokat és úgy kivenni?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: johnypapa - február 15, 2017, 11:00:27 am
Sziasztok, egy gyors kerdes, ha a postan tudsz VISA kartyaval fizetni, akkor elvileg a Uquid kartya is VISA, lehet vele fizetni? Probalta mar valaki? Vagy ez teljesen felejtos tema?
Koszi, Udv!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kidface - február 15, 2017, 12:08:24 pm
Megéri usdt-be váltani a coinokat és úgy kivenni?

Az USDT-t nem tudod kivenni, az a Poloniex saját "valutaja" és csak kereskedesre tudod használni!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kidface - február 15, 2017, 12:10:32 pm
Sziasztok, egy gyors kerdes, ha a postan tudsz VISA kartyaval fizetni, akkor elvileg a Uquid kartya is VISA, lehet vele fizetni? Probalta mar valaki? Vagy ez teljesen felejtos tema?
Koszi, Udv!
Ahol elfogadjak a VISA kártyát ott tudsz vele fizetni!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: andysk - február 15, 2017, 12:15:09 pm
Megéri usdt-be váltani a coinokat és úgy kivenni?

Az USDT-t nem tudod kivenni, az a Poloniex saját "valutaja" és csak kereskedesre tudod használni!
Ja pontosan. Én is csak ideiglenesen váltom oda hogy aztán később valamilyen coint vegyek rajta. De úgy látom usdt-t lehet már küldözgetni is. Biztosan több platform támogatja mert ezt irja a poloniex:
IMPORTANT: Do not send Tether USD anywhere unless you are certain the destination supports Omni transactions. If it does not, you could permanently lose access to your coins.

Csak nehogy ez legyen a kriptovaluta veszte hogy már dolcsit is lehet könnyen össz-vissz küldözgetni olcsón és percek alatt.....
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Retek - február 15, 2017, 03:33:04 pm
Sziasztok!
Megérkezett az UQUID kártyám. Tudnátok abban segíteni hogy hogyan kell aktiválni a kártyát!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - február 15, 2017, 05:10:54 pm
Sziasztok!
Megérkezett az UQUID kártyám. Tudnátok abban segíteni hogy hogyan kell aktiválni a kártyát!
Van a levélben egy webcím, meg egy telefonszám. A weben egyszerűbb. Meg kell adni a kártyaszámot, a születési dátumodat. Ezután megadja az atm pin kódot. Utána az uquid-n aktiválni kell a pin kódoddal. De ez nem a kártya pin kódja, hanem a regisztrációkor kapott aktiváló mailben lévő 6 jegyű pin. Ennyi.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Retek - február 15, 2017, 09:06:36 pm
Köszi a segítséget! Sikerült minden ok!  :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Retek - február 21, 2017, 06:33:52 pm
Egy kis segítséget kérnék!
Nanopoolon bányászok pascalt a poloniexre. A nanopoolról már három kifizetés nem érkezett meg a ploniexre. Mit lehet ilyenkor tenni? Az eddigi kifizetések kb 5 perc átfutással megérkeztek, most meg fél nap telt el és semmi.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Til - február 21, 2017, 06:43:41 pm
Egy kis segítséget kérnék!
Nanopoolon bányászok pascalt a poloniexre. A nanopoolról már három kifizetés nem érkezett meg a ploniexre. Mit lehet ilyenkor tenni? Az eddigi kifizetések kb 5 perc átfutással megérkeztek, most meg fél nap telt el és semmi.
Nálam ugyanez a helyzet!En varok, ha nalad is ez van.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Retek - február 21, 2017, 06:49:33 pm
Hát akkor várjunk! :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: bacsoka - február 21, 2017, 09:42:10 pm
Úgy néz ki, hogy a poloniex szünetelteti egy kicsit a kereskedést, de nem hiszem hogy leállnak vele, mert jó volt a volumene.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - február 21, 2017, 10:27:19 pm
Temporary disabled - volt, de már újra működik. Közben kb. 30%-ot ugrott az ára. Hát nemtom kicsit gyanús mit műveltek a háttérben.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Retek - február 21, 2017, 10:57:56 pm
Egy kis segítséget kérnék!
Nanopoolon bányászok pascalt a poloniexre. A nanopoolról már három kifizetés nem érkezett meg a ploniexre. Mit lehet ilyenkor tenni? Az eddigi kifizetések kb 5 perc átfutással megérkeztek, most meg fél nap telt el és semmi.
Nálam ugyanez a helyzet!En varok, ha nalad is ez van.
2 kifizetés megjött 1 nem!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - február 21, 2017, 11:06:43 pm
Egy kis segítséget kérnék!
Nanopoolon bányászok pascalt a poloniexre. A nanopoolról már három kifizetés nem érkezett meg a ploniexre. Mit lehet ilyenkor tenni? Az eddigi kifizetések kb 5 perc átfutással megérkeztek, most meg fél nap telt el és semmi.
Nálam ugyanez a helyzet!En varok, ha nalad is ez van.
2 kifizetés megjött 1 nem!
Nálam dtto. A reggeli 7:46-os nem ment át, a két utána következő igen. Nyitottam ticketet.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Retek - február 21, 2017, 11:24:37 pm
Egy kis segítséget kérnék!
Nanopoolon bányászok pascalt a poloniexre. A nanopoolról már három kifizetés nem érkezett meg a ploniexre. Mit lehet ilyenkor tenni? Az eddigi kifizetések kb 5 perc átfutással megérkeztek, most meg fél nap telt el és semmi.
Nálam ugyanez a helyzet!En varok, ha nalad is ez van.
2 kifizetés megjött 1 nem!
Nálam dtto. A reggeli 7:46-os nem ment át, a két utána következő igen. Nyitottam ticketet.
Nekem is pont így volt. Mit írtál nekik? Nekem nem nagyon megy az angol.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - február 22, 2017, 09:12:31 am

https://poloniex.freshdesk.com, beregisztrálsz, aztán "(+) New support ticket" és kitöltöd:

Subject: PASC deposit missing from Poloniex
Type: Deposit Issue
Description:
Hi,

The following Pascal transaction from nanopool is not appearing in my Poloniex deposit history:

<tranzakció ID>

Can you please look into it?

Thank you,
<név>
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Retek - február 22, 2017, 10:00:06 am

Köszi a segítséget!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - február 22, 2017, 10:43:58 am

Szívesen, de tanuljatok meg angolul gyerekek! Tényleg megéri és a mai világban alap. És fiatalon még sokkal könnyebben megy.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: FrenkyAti - február 22, 2017, 08:44:37 pm
Sziasztok.
Valaki esetleg tud valamit a minergate progiról? A kérdésem többek közt ez a fránya Fantomcoin lenne. Mit lehet vele kezdeni, mert a poloniex-en nem láttam ilyen valutát.
Köszi
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Retek - február 24, 2017, 08:05:32 am
Egy kis segítséget kérnék!
Nanopoolon bányászok pascalt a poloniexre. A nanopoolról már három kifizetés nem érkezett meg a ploniexre. Mit lehet ilyenkor tenni? Az eddigi kifizetések kb 5 perc átfutással megérkeztek, most meg fél nap telt el és semmi.
Nálam ugyanez a helyzet!En varok, ha nalad is ez van.
2 kifizetés megjött 1 nem!
Nálam dtto. A reggeli 7:46-os nem ment át, a két utána következő igen. Nyitottam ticketet.
Sebajtóbiás neked megjött az elmaradt kifizetés? + még lett két elmaradásom.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - február 24, 2017, 11:23:33 am

Dtto., tegnap de. 8-11 közötti 2 tranzakció nem ment át.
A Polosok visszaírtak, hogy foglalkoznak az üggyel, de egyelőre semmi eredmény.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - február 24, 2017, 01:49:31 pm
Hibát találtak a Cloudflare-ben, érzékeny adatok szivároghattak ki. Érintett weboldalak pl. coinbase, poloniex, kraken. Ajánlott lecserélni a jelszót.

További részletek és érintett webek listája az alábbi linken:
https://github.com/pirate/sites-using-cloudflare/blob/master/README.md

Between 2016-09-22 - 2017-02-18 passwords, private messages, API keys, and other sensitive data were leaked by Cloudflare to random requesters. Data was cached by search engines, and may have been collected by random adversaries over the past few months.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Shifty - március 03, 2017, 07:46:57 pm
Ha a poloniexen van 40$-nyi BTC-m azt hogy tudom $-ban paypalra juttatni?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kidface - március 03, 2017, 07:51:10 pm
Ha a poloniexen van 40$-nyi BTC-m azt hogy tudom $-ban paypalra juttatni?

Pl. Localbitcoins.com
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Shifty - március 03, 2017, 08:22:27 pm
Ha a poloniexen van 40$-nyi BTC-m azt hogy tudom $-ban paypalra juttatni?

Pl. Localbitcoins.com

Át kell utalni a localbitcoinos addressre és aztán tudom eladni az oldalon?
A sell bitcoins menüpontban a paypal methodnál 1300 és 800USD közti árak is vannak, ezek a felhasználók által felajánlott összegek 1db bitcoinért?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kidface - március 03, 2017, 09:10:56 pm
Ha a poloniexen van 40$-nyi BTC-m azt hogy tudom $-ban paypalra juttatni?

Pl. Localbitcoins.com

Át kell utalni a localbitcoinos addressre és aztán tudom eladni az oldalon?
A sell bitcoins menüpontban a paypal methodnál 1300 és 800USD közti árak is vannak, ezek a felhasználók által felajánlott összegek 1db bitcoinért?

Igen, at kell utalni az ottani bitcoin address-re és ki választod a neked megfelelő árat.
Azt vedd figyelembe, hogy van egy kis díj a paypal-nál is amit levonnak az összegből!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: LePoti - március 05, 2017, 11:17:03 pm
Sziasztok! Nem igazán értem ,hogy működik ez a fórum. Mindenesetre lenne pár kérdésem . Hogyan lehet utalni poloniex-ről egyből a folyószámlámra eurot vagy forintot vagy valami ilyesmit? Vagy egyáltalán lehet-e , érdemes-e?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kidface - március 05, 2017, 11:22:10 pm
Sziasztok! Nem igazán értem ,hogy működik ez a fórum. Mindenesetre lenne pár kérdésem . Hogyan lehet utalni poloniex-ről egyből a folyószámlámra eurot vagy forintot vagy valami ilyesmit? Vagy egyáltalán lehet-e , érdemes-e?

Poloniex-rol nem tudsz közvetlen utalni
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Parano1d - március 06, 2017, 08:00:47 am
Sziasztok! Nem igazán értem ,hogy működik ez a fórum. Mindenesetre lenne pár kérdésem . Hogyan lehet utalni poloniex-ről egyből a folyószámlámra eurot vagy forintot vagy valami ilyesmit? Vagy egyáltalán lehet-e , érdemes-e?

https://www.kraken.com/ (https://www.kraken.com/) Én ezt használom. Innen tudsz utalni deviza, vagy forint számlára is.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: LePoti - március 06, 2017, 11:08:10 am
Helló én nem értem a regisztrációt a kraken-en. Mik ezek a Public key ,meg hasonlók? Mit kell oda írni? Nem értem a regelést.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: AnCrypto - március 06, 2017, 09:14:46 pm
Sziasztok! Ha megcsináltatom ezt az Uquid kártyát akkor arról csak pénz tudok költeni vagy akár utalhatok is rá mondjuk eurot? Amiből aztán átváltom uquidnál pl. BTC-re vagy altokra?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - március 06, 2017, 09:25:49 pm
Sziasztok! Ha megcsináltatom ezt az Uquid kártyát akkor arról csak pénz tudok költeni vagy akár utalhatok is rá mondjuk eurot? Amiből aztán átváltom uquidnál pl. BTC-re vagy altokra?

Utalni utalhatsz rá eurót is, de váltani tudtommal csak egy irányba lehet, crypto -> fiat, szóval nem lehet róla bit/alt-coint kivenni.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Parano1d - március 06, 2017, 11:22:08 pm
Helló én nem értem a regisztrációt a kraken-en. Mik ezek a Public key ,meg hasonlók? Mit kell oda írni? Nem értem a regelést.

Ne foglakozz azzal.
Regisztrálsz, aztán rá mész a "Get Verified" menüpontra, és megadod a személyes adataidat, annyit, hogy legalább Tier 2-es szintet elérd. Neved, telefonszámod, lakcímed. Ha csak ennyit megadsz, akkor napi 2000, havi max 10000$-ig utalgathatsz.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: proziroxx - március 07, 2017, 10:22:27 pm
Sziasztok!
Ha már utalgatás, akkor sajnos ismét szívok a bitcoin tranzakcióval. Múlt hét hétfőn szerettem volna pénzt kivenni a rendszerből, ezért indítottam egy utalást a váltócég címére, két címről. A két tranzakció közül egyiket sem erősítették meg, szerencsére a nagyobb tételű el is tűnt, így egy másik címemre át tudtam azt utalni. A kisebb tétel viszont még mindig kering mint gólyaf*s a levegőben. Múlt hét közepén úgy tűnt, hogy az is már eltűnt, ezért azt is át akartam utalni a váltócég helyett a saját címem (azóta jobb is lett az árfolyam), de a mai napig, azaz már másfél hete megerősítetlen mind a két tranzakció.
Tényleg csak a szerencsén múlik ilyenkor, hogy vissza tudom-e szerezni a pénzem és akár az örökkévalóságig is bent lehet a mempool-ban megerősítetlenül? :(
Mit tudnék tenni?
Ez a címem: https://blockchain.info/address/1FNYGzxoaFBFq3giqKg2xuNsQVW9ekP2fJ
Innen szeretnék 0.0162 BTC-t átutalni ide: https://blockchain.info/address/14kTpmzdEU9ivZ9Ub7WyBb7a4Z4X4fNiap

Minden segítséget köszönök!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - március 08, 2017, 02:29:09 am

Nagyon alacsony tranzakciós díjjal próbáltad küldeni. A bitcoin hálózat viszonylag kevés tranzakciót tud feldolgozni adott idő alatt és az utóbbi hónapokban igencsak megnövekedett a tranzakziók száma. Így egyszerűen mindig van a tiédnél nagyobb díjú tx a sorban, ami előnyt élvez.

Gondolom ez lehetette az eredeti tx-ód, 24.664 sat/B az elég kevés:
https://blockchain.info/tx/a941ab13dfe38fb985e76583760b9e23cd2d55f32cd06a5f06e4777435bb98b9

Ha megnézed a többi megerősítetlen tx-ód is 22-35 sat/B körül van, nagyon alacsony.
Tegnap este utaltam, 226.387 sat/B-ra jött ki a díj, kb. 20 perc alatt került blokkba a tx.

Várj amíg újra enged költeni a pénztárcád, és aztán utalj újra magasabb tx díjjal.

Lásd még:
http://www.szekelyvegan.info/forum/index.php?topic=15.msg6999#msg6999

UPDATE: most látom, a múltkor is neked válaszoltam, ugyanilyen problémára, hát tán el se olvastad, hogy most megint így jártál? :P
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: proziroxx - március 08, 2017, 08:36:54 am

De elolvastam, azóta ha jól emlékszem, tízszer akkora tranzakciós díjjal próbálkoztam, ám sajnos ez sem volt elég ezek szerint. Harmadszorra már biztosan nem fogok ezen spórolni, de itt most a konkrét kérdés az az, hogy hogyan sürgethetném meg, hogy visszakapjam a pénzem. Ugyanis már másfél hete nincs sehol, a három cím között "lebeg".
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - március 08, 2017, 10:34:36 am

- Írtam a múltkor, hogy ha bekapcsolod a Replace by Fee opciót még küldés előtt, akkor utólag is tudod módosítani.
- Másik lehetőség egy új tranzakcióval kifizetni, 'child pays for parent', de ezt még sose próbáltam:

http://docs.electrum.org/en/latest/faq.html#my-transaction-has-been-unconfirmed-for-a-long-time-what-can-i-do
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: DrPascal - március 12, 2017, 10:39:10 am
Lehet én vagyok a vaksi, vagy nem jó helyen keresem, de nem találom, hogy az UQUID mennyiért is váltja a coinokat.
Találkozott már vele valaki?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - március 12, 2017, 11:01:36 am
Lehet én vagyok a vaksi, vagy nem jó helyen keresem, de nem találom, hogy az UQUID mennyiért is váltja a coinokat.
Találkozott már vele valaki?

Piaci áron, amikor fel akarod tölteni a számládat, megadod az összeget USD/EUR/GBP-ben, és kiírja mennyi BTC-t küldjél.
https://youtu.be/fVkjlhuY4k0?t=654
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: DrPascal - március 12, 2017, 12:57:03 pm
Lehet én vagyok a vaksi, vagy nem jó helyen keresem, de nem találom, hogy az UQUID mennyiért is váltja a coinokat.
Találkozott már vele valaki?

Piaci áron, amikor fel akarod tölteni a számládat, megadod az összeget USD/EUR/GBP-ben, és kiírja mennyi BTC-t küldjél.
https://youtu.be/fVkjlhuY4k0?t=654

Igen, ezt tudom. Használom is a kártyát, de az a piaci ár azért elég kézzel-foghatatlan.
Akkor marad a visszaszámolgatás.

Viszont kellemes meglepetés, hogy az OTP automata felajánlotta, hogy EUR-ban teszi a terhelést a számlára, így nincs 3% conversion fee csak a fix 2.25€.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Sipi - március 12, 2017, 06:16:40 pm
Van az uquidon virtuális kártyám amit a paypallal össze is tudtam kötni. Használni tudom így az Ebayen. Aliexpressen viszont nem tudtam vásárolni ezzel a virtuális kártyával. Ha rendelnék plastic kártyát az szerintetek működne Aliexpressen? Az rendes visa kártya ugye? Valakinek van erről tapasztalata?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: DrPascal - március 12, 2017, 06:29:26 pm
Van az uquidon virtuális kártyám amit a paypallal össze is tudtam kötni. Használni tudom így az Ebayen. Aliexpressen viszont nem tudtam vásárolni ezzel a virtuális kártyával. Ha rendelnék plastic kártyát az szerintetek működne Aliexpressen? Az rendes visa kártya ugye? Valakinek van erről tapasztalata?

Szerintem a virtuális kártyának is kellene működnie, bár nekem nincs vele tapasztalatom.
A plasztik kártya teljes értékű kártya. Én már használtam Banggood-on, Aliexpress-en, boltban, automatában.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Sipi - március 12, 2017, 06:44:09 pm

A supportjuk azt írta hogy a virtuális kártya nem működik. Nekem állandóan valami hibát írt ki. De szerintem a plasztik kártya lesz a megoldás. Gondolom az rendes visa kártya és azt el fogja fogadni. Meg láttam te írtad hogy OTP-nél kedvezőbben tudtad használni mint eddig. Forintos kp felvételnél vont le most már kevesebbet?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: CryptoMan - március 12, 2017, 06:53:19 pm
Sziasztok!

Másnál is elfordult már, hogy az Uquid-on lévő pénzt nem tudjátok rátenni a kártyátokra. pl.: van 1500Euro az uquid fiókomon és a kártyára akarok tenni 300 Euro-t, de nem engedi mert arra hivatkozik hogy nincs elegendő fedezet a számlámom.(pedig több is van rajta  ??? ). Az account LEVEL 2-es és még egy emberről tudok akinél ugyanez van.  :o :-\

Írtam a supportnak, de még nem válaszoltak.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: DrPascal - március 12, 2017, 07:16:23 pm
Van az uquidon virtuális kártyám amit a paypallal össze is tudtam kötni. Használni tudom így az Ebayen. Aliexpressen viszont nem tudtam vásárolni ezzel a virtuális kártyával. Ha rendelnék plastic kártyát az szerintetek működne Aliexpressen? Az rendes visa kártya ugye? Valakinek van erről tapasztalata?

Szerintem a virtuális kártyának is kellene működnie, bár nekem nincs vele tapasztalatom.
A plasztik kártya teljes értékű kártya. Én már használtam Banggood-on, Aliexpress-en, boltban, automatában.

A supportjuk azt írta hogy a virtuális kártya nem működik. Nekem állandóan valami hibát írt ki. De szerintem a plasztik kártya lesz a megoldás. Gondolom az rendes visa kártya és azt el fogja fogadni. Meg láttam te írtad hogy OTP-nél kedvezőbben tudtad használni mint eddig. Forintos kp felvételnél vont le most már kevesebbet?

Forintot vettem fel, és választhattam, hogy forintban vagy az eredeti valutában ez esetben euróban terheljék a számlára.
301.22 Huf árfolyamon váltotta, egyéb költséget nem vont le az OTP.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Worlynox - március 12, 2017, 07:42:42 pm

Nem jobb inkább rautalni a számlára, hogy devizában számoljon és utána felvenni a forintot?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: DrPascal - március 12, 2017, 07:56:24 pm

Nem feltétlenül. Van egy határ, ami felett adózni kell, és a bankszámlára direktben rálátnak...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Sipi - március 12, 2017, 08:09:16 pm

Köszi a segítséget. Hasznos info volt.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: qwe92 - március 13, 2017, 05:04:29 pm
Olyan apró gondom van hogy nem fogadják el a személyimet meg a lakcím kártyám azonosításhoz az Uquid ezzel az üzenettel utasítja vissza.(jah és ült rajta 2 hetet)
Message: Document Verification Failed. Proof of Identity (POI): DOB does not match / No DOB on the document Proof of Address (POA): Address does not match Upload Fresh Documents for Verification.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Sipi - március 13, 2017, 06:16:39 pm
Olyan apró gondom van hogy nem fogadják el a személyimet meg a lakcím kártyám azonosításhoz az Uquid ezzel az üzenettel utasítja vissza.(jah és ült rajta 2 hetet)
Message: Document Verification Failed. Proof of Identity (POI): DOB does not match / No DOB on the document Proof of Address (POA): Address does not match Upload Fresh Documents for Verification.

Általában náluk a hiba akkor volt ha ékezetes betűket használtál az adataidban. Ez másnál is gond volt.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: qwe92 - március 13, 2017, 06:55:01 pm

Most tettem vissza az ékezeteket a nevemre ugyan azokat a képeket küldtem el utána mint ez előtt, majd kiderül mi lesz.
Én sem tudok eurót küldeni a kártyámra tegnap óta, most lejárt a ki írásuk ami arról szolt hogy 1 órán belül megoldják, de ezek szerint nem.(Support level 100 :) )
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: CryptoMan - március 14, 2017, 09:35:42 am

Nekem anno ugyanilyen problémám volt, de én a mychoicecorporate.com oldalon oldottam meg. Mert ugye ők adják ki a Visa kártyádat. Az uquidot hagyd ki a LEVEL 2-es buliból. Menj fel mychoicecorporate.com oldaladra...amikor beregisztráltad a kártyádat ugyebár létre kellett hoznod egy felhasználóit oda is. Ott nézd meg az adataidat, hogy megegyeznek-e az igazolványaidon lévőkkel, majd ott van is van "level" szint növelés. Ott töltsd fel az irataid adatait és jó lesz. Egyébként sokkal jobb a felületük és az Uquid csak közvetítő, tehát ő is csak továbbítja a mychoiscorporate-nek.

Szép napot!  8)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: boti123 - március 15, 2017, 02:23:29 am
Sziasztok!

Zárolták krakenes accountomat!
nem tudtam a jelszot kikértem - beírtam az újat - nem engedett be
megint kikértem - beírtam az újjat - nem enged be ezt megcsináltam 10x az accountom zárolva van.
 6x írtam supportnak (3 napja legelöször) semmi választ nem kaptam. 250$ van rajta kb az a pénz kéne csütörtökre. Szerintettek mit tegyek? kihez forduljak stb stb? esetleg telefonáljak nekik?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: ZsZolee - március 15, 2017, 07:33:46 am
Sziasztok!

Zárolták krakenes accountomat!
nem tudtam a jelszot kikértem - beírtam az újat - nem engedett be
megint kikértem - beírtam az újjat - nem enged be ezt megcsináltam 10x az accountom zárolva van.
 6x írtam supportnak (3 napja legelöször) semmi választ nem kaptam. 250$ van rajta kb az a pénz kéne csütörtökre. Szerintettek mit tegyek? kihez forduljak stb stb? esetleg telefonáljak nekik?

Na ez kemény dolog. Szerintem simán telefonálj oda, mert ha sürgősen kell a pénz, ne várj még válaszolnak!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kidface - március 15, 2017, 11:36:33 am
Sziasztok!

Zárolták krakenes accountomat!
nem tudtam a jelszot kikértem - beírtam az újat - nem engedett be
megint kikértem - beírtam az újjat - nem enged be ezt megcsináltam 10x az accountom zárolva van.
 6x írtam supportnak (3 napja legelöször) semmi választ nem kaptam. 250$ van rajta kb az a pénz kéne csütörtökre. Szerintettek mit tegyek? kihez forduljak stb stb? esetleg telefonáljak nekik?
Telefonalj! Es felejtsd el a Kraken-t  >:(
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: boti123 - március 15, 2017, 01:33:55 pm
Sziasztok!

Zárolták krakenes accountomat!
nem tudtam a jelszot kikértem - beírtam az újat - nem engedett be
megint kikértem - beírtam az újjat - nem enged be ezt megcsináltam 10x az accountom zárolva van.
 6x írtam supportnak (3 napja legelöször) semmi választ nem kaptam. 250$ van rajta kb az a pénz kéne csütörtökre. Szerintettek mit tegyek? kihez forduljak stb stb? esetleg telefonáljak nekik?
Telefonalj! Es felejtsd el a Kraken-t  >:(

sehol nem találom a telefonszámukat. Ismét írtam emailt nekik de még arra sem hajlandoak hogy válaszoljanak..
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: drizzt_do_urden - március 15, 2017, 02:02:02 pm
nem-e a fake Kraken oldalra iratkoztal fel. mert az is van...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: boti123 - március 15, 2017, 02:23:33 pm
nem-e a fake Kraken oldalra iratkoztal fel. mert az is van...

https://www.kraken.com/

mindig ezt használtam eddig müködött rendesen minden. Ide termeltem innen utaltam tovább stb. Semmi gondom nem volt kb 1,5 hónapja nem használom csak most akartam belépni kiküldeni a rajta levő pénzt
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: drizzt_do_urden - március 15, 2017, 02:24:50 pm
karken telefonszam

Telephone: +81-3-4588-3922  (Japan timezone)

masfel honap hosszu ido lehet azert deaktivaltak a kontod!

Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - március 15, 2017, 03:42:13 pm
Krakenen withdraw inditottam. Status = on hold. Ez mit jelent?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Parano1d - március 15, 2017, 03:50:13 pm
Krakenen withdraw inditottam. Status = on hold. Ez mit jelent?

Meg kell erősítened, hogy tényleg te akarod kivenni a lét. Kaptál egy e-mailt elvileg.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - március 15, 2017, 04:03:31 pm
Krakenen withdraw inditottam. Status = on hold. Ez mit jelent?

Meg kell erősítened, hogy tényleg te akarod kivenni a lét. Kaptál egy e-mailt elvileg.
Nincs benne szo megerositesrol.

A withdrawal request has been made for the withdrawal address named otp. If you requested this action, great, it was successful.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: drizzt_do_urden - március 15, 2017, 04:07:56 pm
Turelem...utaljak szerintem egy ket nap mig odaer. legalabbis nalam ugy szokott lenni. soha nem nezem it ir mondjuk a statusznal.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - március 15, 2017, 04:18:50 pm
Turelem...utaljak szerintem egy ket nap mig odaer. legalabbis nalam ugy szokott lenni. soha nem nezem it ir mondjuk a statusznal.
Ok várok még. 3 munkanap telt el.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: boti123 - március 15, 2017, 04:23:55 pm
hihetlen ez a kraken annyira sem méltanak hogy válaszoljanak. 5 napja várok ma is irtam vagy 5 emailt nekik. És holnapra kéne a pénz...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: ZsZolee - március 15, 2017, 04:29:12 pm
hihetlen ez a kraken annyira sem méltanak hogy válaszoljanak. 5 napja várok ma is irtam vagy 5 emailt nekik. És holnapra kéne a pénz...

Felhívtad a fentebb megadott telefonszámot?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: boti123 - március 15, 2017, 04:34:10 pm
hihetlen ez a kraken annyira sem méltanak hogy válaszoljanak. 5 napja várok ma is irtam vagy 5 emailt nekik. És holnapra kéne a pénz...

Felhívtad a fentebb megadott telefonszámot?

Telephone: +81-3-4588-3922
(open from 10am to 5pm on weekdays) (Japan time)

Most ott fél 1 van éjjel tehát várhatok még 9,5 órát és telefonálhatok.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: ZsZolee - március 15, 2017, 04:41:34 pm
hihetlen ez a kraken annyira sem méltanak hogy válaszoljanak. 5 napja várok ma is irtam vagy 5 emailt nekik. És holnapra kéne a pénz...

Felhívtad a fentebb megadott telefonszámot?

Telephone: +81-3-4588-3922
(open from 10am to 5pm on weekdays) (Japan time)

Most ott fél 1 van éjjel tehát várhatok még 9,5 órát és telefonálhatok.

Készülj fel addig, minden infóval. Mikor írtál nekik először, mit írtál, mit akarsz elérni, mik azok az adatok, amit a krakennek regisztrációkor megadtál (ezt kérdezhetik ellenőrzésképpen) stb.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Retek - március 17, 2017, 08:20:50 am
Sziasztok!

Elutaltam 35 eurónak megfelelő ETH-t a Poloniexről az UQUID-ra. Törölték a tranzakciót, írtam nekik. Az írták hogy vissza fog menni  az utalás. Van erre esély?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: bazsy - március 17, 2017, 08:50:30 am
Ha ennyi gond van az Uquidal akkor miért választja mindenki?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Retek - március 17, 2017, 09:23:18 am
Ha ennyi gond van az Uquidal akkor miért választja mindenki?

Eddig nem volt vele gond!
Szerinted mi a jó megoldás?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - március 17, 2017, 12:07:31 pm
Ha ennyi gond van az Uquidal akkor miért választja mindenki?

Eddig nem volt vele gond!
Szerinted mi a jó megoldás?

Szerintem a supporttal beszéld meg hogy mi legyen, ha várnod kell kérdezd meg meddig, én úgy látom meg szokták oldani a problémákat. A bitcointalkon is elég aktívak, ha valami nem okés oda is írhatsz:
https://bitcointalk.org/index.php?topic=1485950.0
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Retek - március 17, 2017, 02:18:32 pm

Írta: exertech001 - március 17, 2017, 07:11:42 pm
Sziasztok! Elkezdtem bányászni myetherwallet.com -os fiókra. Ha ethermine.org -on elérem az 1 ETH -t, oda utalódik? Ha igen, hogy tudom forinttá tenni? Bocsi, lehet hogy alap kérdés, olvasgattam de nem igazán értem pontosan. Pedig ez fontos úgy gondolom. Valaki tudna segíteni?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kidface - március 17, 2017, 10:44:16 pm
Sziasztok! Elkezdtem bányászni myetherwallet.com -os fiókra. Ha ethermine.org -on elérem az 1 ETH -t, oda utalódik? Ha igen, hogy tudom forinttá tenni? Bocsi, lehet hogy alap kérdés, olvasgattam de nem igazán értem pontosan. Pedig ez fontos úgy gondolom. Valaki tudna segíteni?

Ha jól allitottal be mindent akkor igen, oda megy az eth majd.
Hogy hogyan tudod forintositani az több mindentől fugg:
Cash-ben szeretnéd látni a bankszamladon, kezedben
Visa plastic kartyan is jó, csak vásárlásra.
Paypal számlára akarod e?
Milyen banknál vagy.
hányszor kell tranzakciós díjat fizetned. stb.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - március 18, 2017, 07:46:46 am
Megjött az első kikérés a krakenről. Össz költség 60e ft után 630 ft volt. Korábban szidva volt a uquid visa kártyának a 2,2 eurós atm költsége. Hát ez sem kevesebb lényegesen. Viszont a visa egy fokkal láthatatlanabb a nav előtt. Mindegy, lényeg, hogy megjött.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: exertech001 - március 18, 2017, 10:46:16 am
Sziasztok! Elkezdtem bányászni myetherwallet.com -os fiókra. Ha ethermine.org -on elérem az 1 ETH -t, oda utalódik? Ha igen, hogy tudom forinttá tenni? Bocsi, lehet hogy alap kérdés, olvasgattam de nem igazán értem pontosan. Pedig ez fontos úgy gondolom. Valaki tudna segíteni?

Ha jól allitottal be mindent akkor igen, oda megy az eth majd.
Hogy hogyan tudod forintositani az több mindentől fugg:
Cash-ben szeretnéd látni a bankszamladon, kezedben
Visa plastic kartyan is jó, csak vásárlásra.
Paypal számlára akarod e?
Milyen banknál vagy.
hányszor kell tranzakciós díjat fizetned. stb.
Úgy gondolom a PayPal lenne a leg egyszerűbb számomra. Csak ahova eddig regisztráltam, bankszámlát ajánl csak fel. Azt meg, meg kell erősítenem. Szerintetek melyik a legjobb oldal ahol el tudom adni az ETH-t és az összeget PayPal-ra ki tudom utalni?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kidface - március 18, 2017, 12:01:06 pm

Próbáld ki a Localbitcoins.com oldalt
Először át kell váltanom az eth-t btc-re, majd azt át kell utalni a localbitcoins számládra és ott él tudod adni olyannak aki paypal-ra utal
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kidface - március 18, 2017, 05:27:52 pm
Valami nem stimmel egy ideje a poloniex-el nalam..
Most pl. uton voltam es pont elkaptam (volna) a pillanatot amikor a ZEC felment 0.09BTC-re, de a kib*@# poloniex nem akart betolteni teljesen... >:(

A mobil verziot egyebkent utalom, de telefonon elsore mindig azt erolteti, aztan atkapcsolom "desktop" modba, de mindket verzioban lassabb mint egy doglott lajhar..
A grafikonnal meg az aktualis eladasok-vetelek lista ablakaban csak porog a nyil korbe-korbe, de nem akarnak az adatok megjelenni. Csak a jobb oldali tablazatban jelennek meg az arfolyamok, hogy lasd mit szalajtasz el..

Fel ora alatt keptelen voltam a telefonomrol eladni a zcashemet, haza kellett erjek es itt a laptopomon tudtam gyorsan eladni 0.061BTC aron.. Azert ez also hangon is csak a 2/3 ar mintha akkor sikerul..
Az internet savszelesseg nem lehet baj, full hd-ben akadas nelkul megy a youtube, minden mas oldal azonnal megjelenik reklamostol, animaciostol..stb.
A telefon Galaxy S4 (android) Probaltam chrome es a gyari bongeszoben is.
Ugyanerrol a telefonrol megosztott nettel a tabletemen valamivel jobb a helyzet, ugyan percek kerdese, de vegul betolt legalabb..
Laptopon is docogos, de meg ez a legjobb..

Kinek mi a tapasztalata? A weboldaluk a sz@r, tulterhelt pl., vagy masnal hasit mint az allat es csak nalam van ez a problema?
Koszi

En mar Pc-rol sem tudok csatlakozni :(
Le van terhelve mindenki BTC-t ad el meg vesz ezerrel! :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - március 19, 2017, 01:19:35 am

Azt írták, DDoS:
https://twitter.com/Poloniex/status/843139698667257859
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: gl81 - március 19, 2017, 03:25:30 pm
Szeretnék némi pénzt küldeni a kraken-es acc-omra, a deposit alatt a SEPA vagy a Wire transfert válasszam? Mind a kettő utalás, de mi a különbség? K&H-ból történne az utalás.

Köszönöm!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: FrenkyAti - március 19, 2017, 08:04:14 pm
Sziasztok. A poloniex-re ma nem ment át a pascal a nanopoolról. Remélem csak ideiglenes probléma van náluk és gyorsan megoldják. Valakinek hasonló tapasztalata?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: ZsZolee - március 19, 2017, 08:29:01 pm
Én addig a gépemen lévő Walletre bányászom. Szóljatok ha megoldódott.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - március 19, 2017, 08:47:37 pm
Szeretnék némi pénzt küldeni a kraken-es acc-omra, a deposit alatt a SEPA vagy a Wire transfert válasszam? Mind a kettő utalás, de mi a különbség? K&H-ból történne az utalás.

Köszönöm!

Ha eurót küldesz, akkor a SEPA-t érdemes, az altalában olcsóbb és gyorsabb EU-n belül, erre van kitalálva gyakrolatilag.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - március 19, 2017, 08:53:16 pm
Sziasztok. A poloniex-re ma nem ment át a pascal a nanopoolról. Remélem csak ideiglenes probléma van náluk és gyorsan megoldják. Valakinek hasonló tapasztalata?

Volt nekem ilyen, írjál a poloniexes supportnak, küldd el nekik a txid-ket amik nem mentek át, mert nálam is kézzel kellett helyrerakniuk.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: ZsZolee - március 19, 2017, 09:12:10 pm
Sziasztok. A poloniex-re ma nem ment át a pascal a nanopoolról. Remélem csak ideiglenes probléma van náluk és gyorsan megoldják. Valakinek hasonló tapasztalata?

Volt nekem ilyen, írjál a poloniexes supportnak, küldd el nekik a txid-ket amik nem mentek át, mert nálam is kézzel kellett helyrerakniuk.

Poloniexnél a PASC depositnál nincsenek gombok "Temporary Disabled".
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: FrenkyAti - március 19, 2017, 09:22:43 pm
Sziasztok. A poloniex-re ma nem ment át a pascal a nanopoolról. Remélem csak ideiglenes probléma van náluk és gyorsan megoldják. Valakinek hasonló tapasztalata?
És az odaküldött összeg elveszik, vagy majd jóváírják?

Volt nekem ilyen, írjál a poloniexes supportnak, küldd el nekik a txid-ket amik nem mentek át, mert nálam is kézzel kellett helyrerakniuk.

Poloniexnél a PASC depositnál nincsenek gombok "Temporary Disabled".
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - március 20, 2017, 12:25:58 pm
A krakenen be lehet valahogy állítani, hogy ETH/USD legyen a nézet megnyitáskor?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Fendrou - március 20, 2017, 03:13:49 pm
Sziasztok, most fogom kezdeni a bányászatot :) Ha minden alkatrész időben jön akkor csütörtökön már megy a dolog.

Kérnék egy kis segítséget !
Krakenről, hogy a jó istenbe utaltassam majd át a pénzem OTP-s számlára? Kb havi 100ezer fog átjönni rajta.

(https://www.kephost.com/images/2017/03/20/Nevtelencf8e7.png)

Hogy töltsem ki? Köszi
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - március 20, 2017, 03:22:23 pm
Sziasztok, most fogom kezdeni a bányászatot :) Ha minden alkatrész időben jön akkor csütörtökön már megy a dolog.

Kérnék egy kis segítséget !
Krakenről, hogy a jó istenbe utaltassam majd át a pénzem OTP-s számlára? Kb havi 100ezer fog átjönni rajta.

(https://www.kephost.com/images/2017/03/20/Nevtelencf8e7.png)

Hogy töltsem ki? Köszi

Ami fontos hogy ékezetek nélkül vidd fel az adataidat. :)

Description: Leírás a számláról, ha jól értem a krakennek kell
Name on account: Adj nevet a számládnak, ezen a néven jelenik meg a Krakenen a számlád
IBAN: Bankszámlaszámod nemzetközi száma, bankod megtudja mondani vagy webbankon is megtalálod
Bank name: Bankod neve
BIC: SWIFT kód, bank nemzetközi kódja http://swiftkod.hu/ (ftp://swiftkod.hu/)
Address: bankod valós címe

Remélem segítettem
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Fendrou - március 20, 2017, 03:34:05 pm
Köszönöm a gyors választ :)

Még vacilálok, hogy Coinbase-n mennyen a dolog vagy Kraken-en
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - március 20, 2017, 03:50:24 pm
Köszönöm a gyors választ :)

Még vacilálok, hogy Coinbase-n mennyen a dolog vagy Kraken-en

Én megnézném a xapo-t vagy az uquidot is
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Fendrou - március 20, 2017, 04:01:39 pm
Köszönöm a gyors választ :)

Még vacilálok, hogy Coinbase-n mennyen a dolog vagy Kraken-en

Én megnézném a xapo-t vagy az uquidot is

Te melyiket ajánlod? OTP forintalapú számlára utalnám a pénzt.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - március 20, 2017, 07:31:28 pm
Krakenen eth-t hogy lehet váltani telefonról? Nem tudom átállítani xbt/eur-t eth/usd-re. Nincs valami app,  vagy mobil verzió?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - március 20, 2017, 07:52:12 pm
Köszönöm a gyors választ :)

Még vacilálok, hogy Coinbase-n mennyen a dolog vagy Kraken-en

Én megnézném a xapo-t vagy az uquidot is

Te melyiket ajánlod? OTP forintalapú számlára utalnám a pénzt.

Én az uquidot választottam, csináltam egy plastic kártyát náluk, oda teszem a pénzt. Az elmúlt pár napban aktívan használtam vásárlásra, és nem volt drágább mint a saját banki kártyám használata. Viszont nem "mutatom" a nav felé hogy valahonnan van még egy kis pénzem. Legalábbis olyan nyíltan..
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Artthur - március 20, 2017, 08:23:12 pm

Pont ezt akartam kérdezni, igazából a jövedelem ami után adózni kell, tehát a uquidon csak altcoinok vannak amiről tudsz egyből vásárolni? Mert akkor igazából nincs jövedelem, mert egyből elköltöd ami után persze szintén adózol áfát.  Vagy át kell váltanod vásárlás előtt Euróba?
Ez túl naív gondolkodás? :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Fendrou - március 20, 2017, 08:31:49 pm

Plasztik kártyáról le lehet venni kp-ban?!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - március 20, 2017, 08:38:00 pm

A plastic kártyára USD/EUR/GBP kerülnek a coinok, ebből a háromból választhatsz. Visa kártyát kapsz, azt meg elfogadják az egész világon mindenhol. Igaz a Visa kártyákat jobban "figyelik", viszont ha csak vásárolsz vele, egy email cím, egy név elég hozzá, nem kérnek személyi iratot. Van pár korlátozás kp felvét-nél a limit így max 1000 $ ha jól emlékszem, de vásárlással kapcsolatban nincs ilyen. Simán fel lehet venni vele kp-ban is a pénzt.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: gl81 - március 20, 2017, 08:41:45 pm
Regisztrálok valamelyik bitcoin debit kártya weboldalon, igényelek egy plasztik kártyák, használom fél évig, leveszek havonta néhány 100ezret, eladom a bányarémemet, megszünik a bevételi forrás, hogyan mondhatom le ezt a kártyát? Ami szimpatikus lenne az a cryptopay. Van ezeknél valami "hűségidő"?

THX
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - március 21, 2017, 08:23:42 am
Regisztrálok valamelyik bitcoin debit kártya weboldalon, igényelek egy plasztik kártyák, használom fél évig, leveszek havonta néhány 100ezret, eladom a bányarémemet, megszünik a bevételi forrás, hogyan mondhatom le ezt a kártyát? Ami szimpatikus lenne az a cryptopay. Van ezeknél valami "hűségidő"?

THX

Az uquid esetében nincs ilyen hogy hűségidő. Ha nem "azonosítod" be magad akkor van limit az pl ATM felvételen. https://uquid.com/features-and-limits (https://uquid.com/features-and-limits)
Ha eléred a limited igényelsz egy új kártyát és kész persze ha akarsz. nem láttam még hogy lehet törölni a acc-od, de nem teszel fel több pénzt rá, kártyát szétvágod...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: fpeter - március 21, 2017, 10:57:39 am
Sziasztok! Kezdő kísérletező bányász barátom bepróbálkozott egy poloniexről anycoinon keresztül paypalra mozgatással, ami 4 órás timeout-al elhalt, és most nincsen nyoma a zec-nek se a polo-n, se az any-n, se a paypalon - szerencsére viszonylag kis összeg volt. A panaszjelzésre nem válaszolnak... Esetleg ezzel valakinek hasonló gyakorlati tapasztalata van? Milyen más ajánlott alternatívák vannak arra hogy a pénzt polo-ról paypal felé eljuttassuk? Nekem is még csak most fog összeállni az első rigem, úgyhogy én is kíváncsi vagyok rá hogy mi a legjobb megoldás...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - március 21, 2017, 12:37:53 pm

Ami tuti működik regisztrálsz pl xapo, uquid oldalon, tudsz csinálni virtual debit kártyát amit fogad a paypal. A poloniex-ről -> xapo, uquid -> feltöltöd a virtual debit kártyára, innentől kezdve meg használhatod fizetéshez a paypalon keresztül.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: fpeter - március 21, 2017, 08:24:57 pm

uquid-on regeltem, de jól értem a depositban a minimumot, hogy ZEC és ETH esetén kerek 1500$ a min ráutalható összeg, BTC-nél viszont már 0.1$-t is rá lehet küldeni 0% lehúzással? Tehát a polo-n érdemes BTC-re váltani az altcoinokat és abból viszonylag kis összeget is átküldhetünk uquid-ra? Polo-n a withdraw-ban tényleg pontosan az uquid által megadott összeget kell beírni vagy valami lehúzási %-ot még rá kell számolni?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - március 21, 2017, 09:46:29 pm

Én BTC-ér váltom a coinokat a poloniexen, majd az uquidnál a depositba Btc rakok be. Bár valamivel másképpen számol/vált az uquid mint a poloniex. Ha Btc-t veszel ki a poloniexről azért 0,0001 Btc jutalékot kér. Ez a jutalék coinonként változik. Én az uquid által megadott Btc mennyiséget plusz a jutalékot szoktam beírni a poloniexen. Az uquid akkor von le némi jutalékot ha "töltesz" a kártyára pénzt.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: johnypapa - március 22, 2017, 08:26:03 am
Sziasztok, tudtok abban segíteni, hogyan kell értelmezni a UQUID-on a kártyaigénylésnél az adress 1-2-3 sorokat, tényleges fizikai kártyát szeretnék igényelni és nem lenne jó potyára kifizetni a 17USD-t, köszönöm.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - március 22, 2017, 08:55:03 am
Sziasztok, tudtok abban segíteni, hogyan kell értelmezni a UQUID-on a kártyaigénylésnél az adress 1-2-3 sorokat, tényleges fizikai kártyát szeretnék igényelni és nem lenne jó potyára kifizetni a 17USD-t, köszönöm.

Elég az address 1-et kitölteni, véigig házszámig, arra kell még figyelni hogy ékezeteket ne használj.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Sol4r - március 22, 2017, 08:31:31 pm
Sziasztok! Én sikeresen regeltem UQUID-ra sikeresen sikerült utaljak rá BTC-t. Csak arra nem jövök rá, hogy a BALANCES-be ez az érték hogy is fog átkerülni, hogy kártyát tudjak csináltatni? Tudna valaki valami épkézláb leírást eszközölni a működéséről?

Bocsánat, hogy nem olvastam végig az egész fórumtémát és örültem h ráleltem magyar közösségben eme remek oldalra mivel eléggé töröm az angolt :)

Várom válaszaitokat/kifejtéseiteket!

Köszönöm!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: fpeter - március 22, 2017, 10:37:27 pm

Én is ma játszottam végig... Ha a főoldalon a balances-nál ott a $, akkor my uquid card-ban buy new card. Utána ne felejtsd el az aktiválást is, írd fel a kártyaszámot és minden adatát mert utána már nem biztos hogy ki tudod nyerni, majd a load balance into card-al tudod a főszámláról a kártyára tenni a pénzt. Én sikeresen fizettem vele utána aliexpress alipay-en...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Sol4r - március 23, 2017, 11:04:25 am
Köszönöm szépen! Mára jóvá is írodott! Már csak az a kérdés h fizikai vagy virtuális kártya legyen? Elég vicces lenne bemenni egy számtek boltba és azzal vásárolni az ujjab vga-kat :) Lehet élből garit nem is adnnak a karira XD
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - március 23, 2017, 08:37:27 pm
Köszönöm szépen! Mára jóvá is írodott! Már csak az a kérdés h fizikai vagy virtuális kártya legyen? Elég vicces lenne bemenni egy számtek boltba és azzal vásárolni az ujjab vga-kat :) Lehet élből garit nem is adnnak a karira XD
A virtuálissal csak neten tudsz lásárolni. A plasztikot postán kiküldik, minden visa elfogadóhelyen használhatod. Neten is.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - március 23, 2017, 09:02:14 pm
Köszönöm szépen! Mára jóvá is írodott! Már csak az a kérdés h fizikai vagy virtuális kártya legyen? Elég vicces lenne bemenni egy számtek boltba és azzal vásárolni az ujjab vga-kat :) Lehet élből garit nem is adnnak a karira XD

Nem kell félnek a plasztik kártyától mostanában elég sok helyen használtam - benzikút, teszkó, kisbolt, gyógyszertár, stb - sehol nem volt gond, elfogadták mindenhol.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: lhajnal - március 24, 2017, 10:25:11 am
Sziasztok

Valaki próbált már egyből tárcába bányászni? Lehet egyáltalán?
Nekem most Poloniexre megy, onnan meg átküldöm Coinbase-re és ott váltom át, és utalom ki. De mehetne egyből a Coinbase címemre is?
Van ennek valami akadálya?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Székely Vegán - március 24, 2017, 10:53:27 am
Sziasztok

Valaki próbált már egyből tárcába bányászni? Lehet egyáltalán?
Nekem most Poloniexre megy, onnan meg átküldöm Coinbase-re és ott váltom át, és utalom ki. De mehetne egyből a Coinbase címemre is?
Van ennek valami akadálya?

Én direkt a coinbase-re bányászom az ETH-t már első naptól.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - március 24, 2017, 09:25:27 pm
HI. ha péntek este depozitálok uquidre csak hétfőn kapom meg a pénzt? vagy valaki kapott már hétvégén?  múlthét pénteken így jártam , írtam nekik levelet és manuálisan konfirmálták,
ezt a választ kaptam arra a kérdésre miért ilyen lassú, de ebből nekem nem derül ki a hiba oka. ha 50 eurót utalok 49,91 érkezik meg és azt irja 0 fee, az lenne a baja hogy nem pont 50 eur?
Dear Valued Customer
many thank for contact us
i can see you did make payment with not correct amount requested then you have to wait up to 72 hour for manual accepted by our finance team

i already sent them requested for faster processing your deposit if it was not completed

Köszi

Azt írják nem a pontos értéket küldted át nekik, és ilyenkor kézzel kell jóváhagyniuk a tranzakciót ami nyilván tovább tart.

Nem az történt véletlenül, hogy váltóról utaltál és elfelejtetted hozzáadni a withdraw fee-t? Pl. a Poloniex
0.0001 feet számol fel BTC withdrawnál, ezért ezt bele kell kalkulálnod.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: exertech001 - március 24, 2017, 09:33:15 pm
Első kiutalásomat tervezem.  uquid deposit-nál ennyire rosszak a váltószámok vagy valamit nem jól csináltam? beírtam, hogy 3 eurót szeretnék, kiirta hogy 0,11 ETH-t küldjek. Ami jelenlegi árfolyamon közel 5 eurót ér.  Ez igy normális? Ha igen, melyik az az oldal ahol nincs ekkora eltérés?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - március 25, 2017, 08:14:39 pm
HI. ha péntek este depozitálok uquidre csak hétfőn kapom meg a pénzt? vagy valaki kapott már hétvégén?  múlthét pénteken így jártam , írtam nekik levelet és manuálisan konfirmálták,
ezt a választ kaptam arra a kérdésre miért ilyen lassú, de ebből nekem nem derül ki a hiba oka. ha 50 eurót utalok 49,91 érkezik meg és azt irja 0 fee, az lenne a baja hogy nem pont 50 eur?
Dear Valued Customer
many thank for contact us
i can see you did make payment with not correct amount requested then you have to wait up to 72 hour for manual accepted by our finance team

i already sent them requested for faster processing your deposit if it was not completed

Köszi

Azt írják nem a pontos értéket küldted át nekik, és ilyenkor kézzel kell jóváhagyniuk a tranzakciót ami nyilván tovább tart.

Nem az történt véletlenül, hogy váltóról utaltál és elfelejtetted hozzáadni a withdraw fee-t? Pl. a Poloniex
0.0001 feet számol fel BTC withdrawnál, ezért ezt bele kell kalkulálnod.
nem adtam hozzá a feet, gondoltam ha egyszer beírom a hogy pl 50 eurot akarok akkor hozzá adja a feet és azt az összeget írja ki nekem , szerintem így kellene működnie, de lehet hogy hozzá is adja csak ameddig intézem a kiutalást változhat annyit a btc értéke és máris nem annyit ér,
végül ma reggel megkaptam a pénzt ,,,

Nem az uquid fee-jéről van szó, hanem a váltóéról. Azt külön hozzá kell adnod, legalábbis Poloniexen, de írja is, szóval látod hogy valójában mennyit fog utalni.
Vagy te nem BTC-t küldtél?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: gergo - március 26, 2017, 12:25:27 am
Sziassztok. Ha jól értelmezem a uquid plastic kárgyáról ha nincs felfejlesztve 2 szintre atm-ből csak összesen 1000 dollárt lehet felvenni?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - március 26, 2017, 07:37:25 am
Sziassztok. Ha jól értelmezem a uquid plastic kárgyáról ha nincs felfejlesztve 2 szintre atm-ből csak összesen 1000 dollárt lehet felvenni?

Igen jól érted. Viszont a kártyás vásárlás nincs limitálva... :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: szevasz - március 26, 2017, 09:19:18 am
Igen jól érted. Viszont a kártyás vásárlás nincs limitálva... :)
max 2500$
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: david.kovacs1 - március 26, 2017, 12:15:03 pm
Hali srácok!

Én most csinálnám az első kifizetésemet, UK-ban élek. Valaki tudna valamit ajánlani hogy lehet poloniexen keresztül paypalra vagy bankártyára utalni pénzt a legegyszerűbben? Coinbasre beregeltem egy nagy rak xar.
Rátettem 40 fontot, és nem lehet használni paypalt és kártyára utalni sem lehet, csak nemzetközi utalások vannak legalábbis aki UK-ban él. Valaki valami?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: david.kovacs1 - március 26, 2017, 01:58:32 pm
Végigolvastam a mind a 19 oldalt és úgy vettem hogy érdemes Uquidra beregelni, ha rendelek visa kártyát akkor azt használhatom  akármeddig? Mert láttam limiteket. Havi szinten 200 fontot akarok kivenni ezt megtehetem akármeddig? Meg akkor úgy működik a kártya hogy poloniexről ráutalok uquidra és onnan meg már kártyával tudom használni ez így helyes?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: drizzt_do_urden - március 26, 2017, 02:04:03 pm
https://www.kraken.com/en-us/login

ez a legjobb!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kidface - március 26, 2017, 02:28:08 pm
Hali srácok!

Én most csinálnám az első kifizetésemet, UK-ban élek. Valaki tudna valamit ajánlani hogy lehet poloniexen keresztül paypalra vagy bankártyára utalni pénzt a legegyszerűbben? Coinbasre beregeltem egy nagy rak xar.
Rátettem 40 fontot, és nem lehet használni paypalt és kártyára utalni sem lehet, csak nemzetközi utalások vannak legalábbis aki UK-ban él. Valaki valami?
Localbitcoins.com
Itt vannak vevok akik Paypal-ra is fizetnek!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: david.kovacs1 - március 26, 2017, 10:08:08 pm
Na srácok most ezt találtam a kifizetésekkel kapcsolatban.

Poloniex=Blockchain=Virwox=Paypal/Bank account vagy ezt vagy az Uquidet fogom használni vagy még a Coinbasen a Sepa átutalás. Krakent nem értem. Nekem az kéne hogy a számlámra megérkezzen a cash. Angol fontban.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kicsidzsi - március 26, 2017, 11:27:40 pm
Hali ha van egy Uquid kártyám akkor arról milyen ATM-ből tudok levenni pénzt ?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: david.kovacs1 - március 26, 2017, 11:48:23 pm
Azt valaki tudja hogy hogyan tudok poloniexről ráutalni uquidra. Itt pontosan mikre kell kattintani? És a másik ha rajta van ez az összeg. Zcash ről kéne fontba. Akkor ha van kártyám ki is vehetem az atm-nél?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kidface - március 27, 2017, 01:55:46 am
Hali ha van egy Uquid kártyám akkor arról milyen ATM-ből tudok levenni pénzt ?
Amelyik elfogad VISA kartyat, ugy kb. az osszes! :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - március 27, 2017, 09:00:56 am
Azt valaki tudja hogy hogyan tudok poloniexről ráutalni uquidra. Itt pontosan mikre kell kattintani? És a másik ha rajta van ez az összeg. Zcash ről kéne fontba. Akkor ha van kártyám ki is vehetem az atm-nél?

Belépsz az uquid fiókodba, ott megkeresed a deposit menüt, azon belül ki tudod választani mit akarsz rátölteni a balancodra. Ki fog adni egy coin address-t amit majd a poloniexen a coinod whitdrow opciójánál meg kell adnod. Nagyjából ennyi, remélem érthető volt valamennyire, mert most valamiért nagyon nem megy nekem ez az írás... :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - március 27, 2017, 09:02:09 am
Na srácok most ezt találtam a kifizetésekkel kapcsolatban.

Poloniex=Blockchain=Virwox=Paypal/Bank account vagy ezt vagy az Uquidet fogom használni vagy még a Coinbasen a Sepa átutalás. Krakent nem értem. Nekem az kéne hogy a számlámra megérkezzen a cash. Angol fontban.

Én a poloniex -> uquid -> Visa útvonalat ajánlanám, mert rövedebbnek tűnik, és direct fontba tudod a kártyára tenni.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: david.kovacs1 - március 27, 2017, 09:35:16 am
Igen, tényleg az köszi. Ezt fogom választani. Már tudom hogy kell Zcast rátenni. A kérdésem ha már rajta van az angol font az Uquiden. És ha van kártyám tőlük akkor ez az összeg már felvehető atm-nél vagy még az Uquid oldalon kéne valamit csinálni?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - március 27, 2017, 09:52:34 am
Igen, tényleg az köszi. Ezt fogom választani. Már tudom hogy kell Zcast rátenni. A kérdésem ha már rajta van az angol font az Uquiden. És ha van kártyám tőlük akkor ez az összeg már felvehető atm-nél vagy még az Uquid oldalon kéne valamit csinálni?

Ha már a rátöltötted a kártyára a pénzed akkor onnantól kezdve olyan mintha "hagyományos" bankártyád lenne. Ott használhatod ahogy elfogadják a VISA kártyát. Itthon eddig csak a apple store nem fogadta el ezt a kártyát... :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: david.kovacs1 - március 27, 2017, 02:15:09 pm
Ha Poloniexről átküldöm a zcasht Uquidra ahol már angol font lesz. Akkor az már azt jelenti hogy a kártyán van? Vagy még az Uquid oldalról kell kezdeményezni egy átutalást a az uquidos kártyára?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - március 27, 2017, 02:59:39 pm
Ha Poloniexről átküldöm a zcasht Uquidra ahol már angol font lesz. Akkor az már azt jelenti hogy a kártyán van? Vagy még az Uquid oldalról kell kezdeményezni egy átutalást a az uquidos kártyára?

Az Uquidon amikor a balance-on megjelenik a font-od akkor van egy menü my uquid card. Ha van már van kártyád akkor ott van egy load balance opció ahol a kártyára tudod rakni a fontodat. Ez már pillanatok műve utána :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kond - március 27, 2017, 03:28:37 pm
Az Uquid-nál ti is tapasztaltátok azt hogy ha mondjuk 17 eurot írtam be a BTC Depositba, és az Uquid számlára csak 16,81 euro érkezet meg, amúgy Poloniexről utaltam rá.(ez kb 1%-os eltérésnek mondható)  (nálam ez volt)
+ számolgattam hogy alapba kb mennyiért váltja át a Poloniexhez képest az Uquid a BTC-t, hát kb 2%-al lehet mondani hogy roszabul számol.
+ erre akkor még rájön a vásárlásnál a váltó díj ami +3%

Ha rosszul gondolom kérem javítsatok ki, köszi. :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - március 27, 2017, 03:54:04 pm
Az Uquid-nál ti is tapasztaltátok azt hogy ha mondjuk 17 eurot írtam be a BTC Depositba, és az Uquid számlára csak 16,81 euro érkezet meg, amúgy Poloniexről utaltam rá.(ez kb 1%-os eltérésnek mondható)  (nálam ez volt)
+ számolgattam hogy alapba kb mennyiért váltja át a Poloniexhez képest az Uquid a BTC-t, hát kb 2%-al lehet mondani hogy roszabul számol.
+ erre akkor még rájön a vásárlásnál a váltó díj ami +3%

Ha rosszul gondolom kérem javítsatok ki, köszi. :)

Az nekem is feltünt hogy az az összeg amit az uquid megad mondjuk BTC-ben és amit  a poloniex megad ugyanarra az összegre BTC-ben nem egyezik... Nemtudom hogy milyen árfolyamon váltja a BTC-t az uquid, meg ugye van a 0,0001 jattja a poloniexnek. Erre a két dolgora tudok gondolni
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Monster111 - március 27, 2017, 04:40:14 pm
Helló!

Valaki letudná irni hogy hogyan tudok a Poloniex számlámra pénzt utalni?? Mi kell hozzá?

 Előre is köszönöm.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: porci - március 27, 2017, 05:30:11 pm
Srácok, jól értem, hogy ha utalok x ETH-t uquid-ra, és van kártyám, akkor csak annyi a dolgom,h odacsattogok' egy ATM-hez, és ha kiszeretnék venni x Huf-ot, akkor már adja is az adott árfolyamon?! :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: david.kovacs1 - március 27, 2017, 05:59:42 pm
Hello!

És az Uquiden a Load Balance opciónak amikor a kártyára tenném a fontot annak van valami kezelési díja?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: david.kovacs1 - március 27, 2017, 06:04:53 pm
Srácok, jól értem, hogy ha utalok x ETH-t uquid-ra, és van kártyám, akkor csak annyi a dolgom,h odacsattogok' egy ATM-hez, és ha kiszeretnék venni x Huf-ot, akkor már adja is az adott árfolyamon?! :)

Igen ezt jól érted én is ezt kérdeztem az előbb, poloniexről átküldöd az altcoint vagy bitcoint kiválasztod mibe váltsa ár USD/EUR/GBP és utánna ha van kártyád akkor kell lennie egy olyan opciónak hogy load balance és ezáltal ráteszi a kártyára a pénzt. És felveheted egy atm-nél. Most én is ezt akarom megcsinálni.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - március 27, 2017, 06:09:40 pm
Az Uquid-nál ti is tapasztaltátok azt hogy ha mondjuk 17 eurot írtam be a BTC Depositba, és az Uquid számlára csak 16,81 euro érkezet meg, amúgy Poloniexről utaltam rá.(ez kb 1%-os eltérésnek mondható)  (nálam ez volt)
+ számolgattam hogy alapba kb mennyiért váltja át a Poloniexhez képest az Uquid a BTC-t, hát kb 2%-al lehet mondani hogy roszabul számol.
+ erre akkor még rájön a vásárlásnál a váltó díj ami +3%

Ha rosszul gondolom kérem javítsatok ki, köszi. :)

Egy oldallal előbbre volt róla szó, hogy a Poloniexen hozzá kell számolnod a withdraw fee-t (0.0001 BTC) az utalt összeghez, hogy ugyanannyi érkezzen az uquidra, amennyit kért. Az egy dolog hogy milyen árfolyamon számol az uquid (különben tudomásom szerint viszonylag jón a többi hasonló "cryptocoinváltóhoz" képest), de szerintem valószínű a polo withdraw fee-jével kevesebb BTC érkezett az uquidodra, azért kaptál kevesebb eurót.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kicsidzsi - március 27, 2017, 10:49:10 pm
Hali ha van egy Uquid kártyám akkor arról milyen ATM-ből tudok levenni pénzt ?
Amelyik elfogad VISA kartyat, ugy kb. az osszes! :)
Köszi! :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Til - március 28, 2017, 06:55:13 am
Sziasztok!
Az uquid virtualis szamlanal milyen dijak vannak?
Van letrehozasi dij valamint havidij?
Vagy a plasztik kartyanal van csak?
Koszonom
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - március 28, 2017, 07:50:37 am
Sziasztok!
Az uquid virtualis szamlanal milyen dijak vannak?
Van letrehozasi dij valamint havidij?
Vagy a plasztik kartyanal van csak?
Koszonom

Szia!

1$ a számlanyitás, utána havi 1$ számlavezetés, a többi díj megegyezik a plastic kártya díjakkal.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kond - március 28, 2017, 10:46:32 am
Az Uquid-nál ti is tapasztaltátok azt hogy ha mondjuk 17 eurot írtam be a BTC Depositba, és az Uquid számlára csak 16,81 euro érkezet meg, amúgy Poloniexről utaltam rá.(ez kb 1%-os eltérésnek mondható)  (nálam ez volt)
+ számolgattam hogy alapba kb mennyiért váltja át a Poloniexhez képest az Uquid a BTC-t, hát kb 2%-al lehet mondani hogy roszabul számol.
+ erre akkor még rájön a vásárlásnál a váltó díj ami +3%

Ha rosszul gondolom kérem javítsatok ki, köszi. :)

Egy oldallal előbbre volt róla szó, hogy a Poloniexen hozzá kell számolnod a withdraw fee-t (0.0001 BTC) az utalt összeghez, hogy ugyanannyi érkezzen az uquidra, amennyit kért. Az egy dolog hogy milyen árfolyamon számol az uquid (különben tudomásom szerint viszonylag jón a többi hasonló "cryptocoinváltóhoz" képest), de szerintem valószínű a polo withdraw fee-jével kevesebb BTC érkezett az uquidodra, azért kaptál kevesebb eurót.

Hozzá lett adva a Poloniexen a withdraw fee.(0,0001 BTC), annyival többet utaltam, de ennek ellenére is kevesebb érkezett meg a Uquid-ra. :(
Nálad a pontos összeget sikerült megkapni?

Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Andokaaa - március 28, 2017, 08:46:15 pm
Használja valaki az Advcash-t ? Csak , mert nagyon jók a fee-k és atmbol 3000 € lehet kivenni per nap. Nincs kezelési koltség a számlára és kártyára és lehet btc-ben is bemenni , csak mert én most rendeltem meg a kártyám (mastercard) a btc megérkezett oda majd kipróbálom , de sokan dicsérik és mukodik az atm-ben is. Ha esetleg ki akarjátok próbálni bedobom a linkem. Ha arra regisztálsz , akkor koszi szépen delekeeek :D http://wallet.advcash.com/referral/09695849-ecb4-4719-a66a-3700b0d8f800
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: gl81 - március 30, 2017, 08:24:02 am
Kraken.com K&H-ból való deposit esetében Tier3-at kér. Erste Bank-os utalásnál is kell a Tier3?
Nem gond, megcsinálom, ha kell, csak ha az Erste esetében nem kell, akkor nem fogok Tier3-al szórakozni, utalok az Erste számláról.

THX
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Lord11 - március 30, 2017, 10:23:12 am
Kraken.com K&H-ból való deposit esetében Tier3-at kér. Erste Bank-os utalásnál is kell a Tier3?
Nem gond, megcsinálom, ha kell, csak ha az Erste esetében nem kell, akkor nem fogok Tier3-al szórakozni, utalok az Erste számláról.

THX
Még nem csináltam deposit-ot, viszont ahogy én látom, EUR-hoz elég a Tier 2, USD-hez kell Tier3.
Nálam a kraken csak a számlaszámot adja meg, hova utaljak, meg hogy mit írjak a közlemény rovatba, nem is kérdezi a küldő bankot.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: gl81 - március 30, 2017, 12:10:24 pm

Eurot küldtem, de hold on-ba tették. Írtam nekik, megérdeklődtem, hogy miért kerűlt ebbe a fázisba. Erre jöt az a válasz, hogy a bankomtól csak úgy fogadnak el deposit-ot, ha tier3 ki van töltve.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Lord11 - március 30, 2017, 08:27:14 pm

Nem lehet, hogy esetleg az a gond, hogy a K&H-nál másképp van vezetve a neved, mint a Kraken-nél? (pl. második keresztnév, ékezetek stb.) Talán ezért kérik a tier3-mat hogy lássák, hogy van az irataidon.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: nnnmiki - március 30, 2017, 09:59:39 pm
Sziasztok!

Poloniexen a ZEC fel lett függesztve -Temporarily Disabled- ilyenkor mi a teendő, érdemes várni? Más is tapasztalt ilyet korábban? Lehet valahol ezekől a leállásokról olvasni valamit? Köszi...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: ZsZolee - március 30, 2017, 10:05:25 pm
Sziasztok!

Poloniexen a ZEC fel lett függesztve -Temporarily Disabled- ilyenkor mi a teendő, érdemes várni? Más is tapasztalt ilyet korábban? Lehet valahol ezekől a leállásokról olvasni valamit? Köszi...

Várj, kb. 1 nap és megoldódik. Nemrég volt ilyen a Pasclallal és 1-2 nap alatt megoldották.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Til - március 31, 2017, 05:57:46 am
Sziasztok!

Poloniexen a ZEC fel lett függesztve -Temporarily Disabled- ilyenkor mi a teendő, érdemes várni? Más is tapasztalt ilyet korábban? Lehet valahol ezekől a leállásokról olvasni valamit? Köszi...

Várj, kb. 1 nap és megoldódik. Nemrég volt ilyen a Pasclallal és 1-2 nap alatt megoldották.
A zec most fog felfele indulni.Milyen erdekes,hogy pont most fuggeszti fel.Bentragadt az egesz ejjeli keresetem,epp ma akarom eladni a tobbit is.Remelem nem lesz tartos a felfuggesztes.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: gtxminer - március 31, 2017, 08:17:41 am
Én se kaptam meg az éjjel kibányászott ZEC-et polora. De ugye nem veszik el? Utólag majd megkapom?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: FrenkyAti - március 31, 2017, 09:26:09 am
Sziasztok! A poloniexről hogyan lehet uquid-re utalni lóvét? Még nincs kártya aktiválva ezért szeretnék rátenni egy kis lóvét. Köszi
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Andokaaa - március 31, 2017, 10:04:36 am
Sziasztok! A poloniexről hogyan lehet uquid-re utalni lóvét? Még nincs kártya aktiválva ezért szeretnék rátenni egy kis lóvét. Köszi

Szia , utalhatsz poloról uquidre rákell számolni a polon a kuldési fee-t , viszont ha adhatok tanácsot , akkor ne az uquidot válszd , nejkem is van és xapom is van , de mind a 2-vel volt bajom , nem annyi érkezett € ban mint amit kuldtem , atm-ben nem mutatta az egyenlegem , néha nem is tudtam levenni stb.
Nekem ami bevált és mukodik is szépen , kártyám is van onnan az-az advcash , a számlavezetés is nagyon jó és kártya (mastercard) is nagyon szépen teszi a dolgát , gond nélkul , már tobbszor is használtam atm-ben is.
Nyitottam egy témát ezzel kapcs. Advcash mastercard , alacsony fee ... nézz utánna.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: FrenkyAti - március 31, 2017, 10:26:11 am

Köszönöm, megnézem
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Til - április 01, 2017, 08:12:02 am

Az advcash nem orosz?Nem kell ettol felni?Oroszorszag nem a tisztessegerol hires
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: drizzt_do_urden - április 01, 2017, 10:12:40 am
en nem akarok beleszolni de 2017 -es a site. de megis azt mondjak hogy 2014 tol aktivak...szoval nekem ez buzlik. idaig semmit se lehetett hallani rola es most megis egybol itt van. ha elolvassatok alol a kicsi betus reszt akkor irja, hogy meg csak kerte a Mastercard jovahagyast stb. en nem mernek ide utalni az az igazsag...vagy ha igen is csakis kis mennyisegekbe es egybol kivenni.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: lakat - április 01, 2017, 03:33:20 pm
en nem akarok beleszolni de 2017 -es a site. de megis azt mondjak hogy 2014 tol aktivak...szoval nekem ez buzlik. idaig semmit se lehetett hallani rola es most megis egybol itt van. ha elolvassatok alol a kicsi betus reszt akkor irja, hogy meg csak kerte a Mastercard jovahagyast stb. en nem mernek ide utalni az az igazsag...vagy ha igen is csakis kis mennyisegekbe es egybol kivenni.

Nekem van Advcash kártyám, de bevallom még soha nem használtam... Lehet hogy én nézek el valamit, de nekem úgy tűnik, hogy Belize a cég központja..
https://advcash.com/en/contacts/
Persze ez népszerű offshore központ így a tényleges tulajdonosok bárkik lehetnek...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: drizzt_do_urden - április 01, 2017, 03:36:28 pm
ha jol lattam van postafiokja Angliaba vagy Amerikaba :)))) persze hogy offshore ceg. ha lepni kell legyen konnyu :))
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Filius - április 01, 2017, 07:46:45 pm
Bocsánat ha volt már a kérdés, de van olyan BTC debit card ami működik Magyarországon?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: drizzt_do_urden - április 01, 2017, 08:00:56 pm
olvasd vegig a forumot. biztos megkapod. ugyes vagy te!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Filius - április 01, 2017, 08:40:23 pm
:)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - április 01, 2017, 10:50:14 pm
Bocsánat ha volt már a kérdés, de van olyan BTC debit card ami működik Magyarországon?
https://uquid.com/
Itt (https://www.youtube.com/watch?v=PfJbTtYSP-0) éppen megkapja a srác. Örül neki.  :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: knorbi - április 02, 2017, 08:47:34 pm
A poloniex vs uquid utalásnak mennyi idő kell? Poloniex history azt írja folyamatban van.
Azt furcsálom hogy amikor uquid depositnál beváltod hogy mekkora összegű btc akarsz küldeni és utána kapsz egy depositot, utánna az 15 perc múlva lejár és sehol se látom. Ha többet küldesz arra a depositra vagy kevesebbet akkor hogy írják jóvá?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Lord11 - április 02, 2017, 11:25:03 pm
A poloniex vs uquid utalásnak mennyi idő kell? Poloniex history azt írja folyamatban van.
Azt furcsálom hogy amikor uquid depositnál beváltod hogy mekkora összegű btc akarsz küldeni és utána kapsz egy depositot, utánna az 15 perc múlva lejár és sehol se látom. Ha többet küldesz arra a depositra vagy kevesebbet akkor hogy írják jóvá?
Úgy emlékszem, hogy 5 vagy 6 konfirmáció kell. Kinézed a polo-n a withdrawal history-ból a TXid-t és rákeresel a blockchain.info-n.
Arra figyelj, hogy pontos összeget utalj (add hozzá a poloniex tranzakciós díját is, azt látni fogod mennyi, annyival többet küldjél).
Ha nem pontos összeget utalsz, akkor nem fog automatikusan megtörténni a deposit, 2-3 napot várni kell, míg manuálisan lekezelik. Egyszer így jártam, de akkor az 5. nap után már írtam a supportnak és akkor végre jóváíródott.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - április 03, 2017, 06:28:48 am
A poloniex vs uquid utalásnak mennyi idő kell? Poloniex history azt írja folyamatban van.
Azt furcsálom hogy amikor uquid depositnál beváltod hogy mekkora összegű btc akarsz küldeni és utána kapsz egy depositot, utánna az 15 perc múlva lejár és sehol se látom. Ha többet küldesz arra a depositra vagy kevesebbet akkor hogy írják jóvá?

KN 1-2 óra mire átmegy a póló-ról az uquidra. Attól nem kell félni hogy 15 perc utána lejár az address, működik a dolog utána is de csak ahhoz a tranzakcióhoz.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: knorbi - április 03, 2017, 07:46:07 am

Köszönöm a válaszokat, persze hogy nem a pontos összeget utaltam :( Mostmár az irja a polo hogy succesfully a uquid-on meg 0 lové van.
Várjak, vagy írjak a poloniexnek levelet?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Lord11 - április 03, 2017, 12:22:32 pm

Az uquid supportnak írjál, de szerintem csak 3-4 nap múlva érdemes, mert azt írják, hogy:
"If you make payment under the amount requested your transaction will be hold from 48 hour to 72 hour for manual accepted by our staff."
Szóval alapból 2-3 napra ígérik az ilyen megoldását.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: knorbi - április 03, 2017, 12:24:00 pm
ok, köszi akkor please wait
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: molmat1013 - április 03, 2017, 05:55:59 pm
Sziasztok!

Nektek volt már problémátok a cryptonatorral? Jelenleg nem kapom meg a visszaigazoló sms-t így se kivenni se átutalni nem tudok semmit...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: drizzt_do_urden - április 03, 2017, 06:27:57 pm
en nem is hallottam meg cryptonatorrol!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Lord11 - április 03, 2017, 06:57:43 pm
Sziasztok!

Nektek volt már problémátok a cryptonatorral? Jelenleg nem kapom meg a visszaigazoló sms-t így se kivenni se átutalni nem tudok semmit...
Nem sok jót találni erről a cryptonatorról. Én is most hallok róla először. A netes vélemények szerint vagy nagyon bugos vagy scam az egész...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: molmat1013 - április 03, 2017, 07:03:17 pm
Eddig számomra tökéletesen ment. Ma akartam kiutalni pénzt (3x tökéletesen ment) ,de nem jön sms. Írtam a supportnak várom a válaszukat...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: molmat1013 - április 03, 2017, 10:06:36 pm
A biztonság kedvéért átálltam Poloniexre!
Csak a tisztán látás kedvéért. Poloniexre bejön a Zcash. Ezt átváltom BTC-ba majd ez átutalom Coinbase-re ahol eladom valutába amit majd ki tudok utalni bankkártyára?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: knorbi - április 04, 2017, 07:52:58 am
Összehasonlítottam a zcash flypool utolsó 20 kiutalását a poloniexre. A poloniexnél 2 nem íródott jóvá, ez nem is lenne probléma ha 0,01 zec lenne, de direkt hogy ne legyen sok utalás 0,1 zec-e állítottam. Valaki nézte ezt? Így jól becsapják az embert hogy nem íródik jóvá a polon.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Lord11 - április 04, 2017, 03:58:16 pm
UQUID megint alkotott: depozitáltam 400 EURót, jött a levél, hogy jóváhagyva. Amikor belépek, minden EURó eltűnt, helyette volt 95 dollárom (soha az életben nem töltöttem rá dollárt). Aztán viszont látom, hogy a tranzakciókat jól mutatja, meg a kártyára való áttöltésnél is OK az egyenleg.
Aztán egyszer csak úgy tűnt, rendbe jött. Amikor meg próbálom áttölteni az egyenleget a kártyára, kiírja hogy "Transfer funds request submitted for an amount greater than the available balance." Ilyen már másodszor fordult elő. Megint írnom kellett a supportnak. Lehet, hogy inkább rendelek egy AdvCash kártyát, mert ez az UQUID eléggé gagyi.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Andokaaa - április 04, 2017, 04:20:28 pm
Az uquid lopja az emberek pénzét !!! Nyilvánvaló , hogy 10 bol legalább 2 embernél baj van vele.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: danihidi18 - április 04, 2017, 06:10:39 pm
[Sziasztok!Az lenne problémám hogy Coinbase re csináltam egy Sepa átutalást 1 eurót ezz meg is érkezett  Április 3 10:30 kor Coinbasre és hittellesitete is de én még mindig nem tudok rá utalni mertt nem adja ki és ezzért nem lehet!Várjak még egy kicsit vagy egyből müködnie kellet volna ?Írjak a supportnak? Választ előre is köszönöm :)    Még van képek                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                     
http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=547coinbase_3.jpg
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: danihidi18 - április 04, 2017, 06:25:49 pm
http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=265coinbase_1.jpg
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: szevasz - április 04, 2017, 06:49:31 pm
Bizonyítékod van rá, vagy csak fröcsögsz?
Az uquid lopja az emberek pénzét !!! Nyilvánvaló , hogy 10 bol legalább 2 embernél baj van vele.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: magician_hu - április 04, 2017, 07:09:05 pm
Bizonyítékod van rá, vagy csak fröcsögsz?
Az uquid lopja az emberek pénzét !!! Nyilvánvaló , hogy 10 bol legalább 2 embernél baj van vele.

Én is most lepődtem meg, amikor bementem az Uquid oldalamra... pénteken utaltam coinbase-ről 0,5 Ether-t (20€), néhány órán belül konfirmálták is, láttam az egyenlegen. Mivel már van egyenlegem, szombaton megrendeltem a 14.99€ plastic kártyát. Maradék egyenleg 5.01€. Ezt még tegnap láttam is, de most már 0€ egyenleget hoz.
A mellékelt képen tisztán látszik a folyamat. Az első két pending tranzakció próba volt, akkor tanultam az Ether utalás minkéntjét. :) De a két completed tranzakció rendben ment.
De egyenlegnek ott kellene lennie 5 eurónak és nincs ott !!!!!!!!!!????????

Írtam a supportnak, hogy gyorsan csináljanak valamit, mert hatalmas lejárató kampányt csinálok...

Az fenti legördülőnél ha kiválasztom az €-t akkor tegnap még látszott az 5 €, ma már nincs ott. Bocsánat a képet nem úgy készítettem, hogy rajta legyen az, hogy az €-t választottam ki, de higgyétek el nincs ott.... :(
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: david.kovacs1 - április 04, 2017, 07:25:03 pm
Srácok nekem volt 25 font egyenlegem az Uquidon és most 0 mutat szerintetek? Írtam a supportnak. Lehet ennyi volt az Uquid?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: magician_hu - április 04, 2017, 07:34:36 pm
Srácok nekem volt 25 font egyenlegem az Uquidon és most 0 mutat szerintetek? Írtam a supportnak. Lehet ennyi volt az Uquid?

Mint lejjeb írtam én is hasonlóan jártam, kiváncsi vagyok mások jártak-e így... Eddig nagyon tetszett ez a cég, míg nem volt rajta egyenlegem, de most meginogtam... ha el-el tűnik az egyenleg, valami más után kell nézni, de az advcash-ról sem nem túl jók a hírek, milyen más lehetőség van szerintetek?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 04, 2017, 07:37:08 pm
nekem egyenlőre jól mutatja az egyenlegemet a uquid, ma vásároltam is vele spárban, és 0,03%-ot fee-t számol fel a vásárolt összeg után. De amúgy kis geci cég, már eleve mikor kérsz pl 10 dollár utalást eleve csak 9,76-ot írnak jóvá plusz szarul is váltja a btc/usd-t. Majd mikor a kártyádra töltöd az egyenleged ott is lenyúlnak 0.10 dollárral meg még a vásárlásoknál is 0,03%al :). Mondjuk ha azt nézzük ez az anonimitás ára akkor ezt el kell fogadni.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Parano1d - április 04, 2017, 07:38:00 pm
Valami bug van az oldallal, a balance-nál nem írja az összeget, de mikor a kártyára akartam áttölteni, ott már felajánlotta, és rá is tudtam tölteni a kártyára.
Nézzétek meg.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Andokaaa - április 04, 2017, 07:43:23 pm
Bizonyítékod van rá, vagy csak fröcsögsz?
Az uquid lopja az emberek pénzét !!! Nyilvánvaló , hogy 10 bol legalább 2 embernél baj van vele.

Miért te nem olvasod mennyi baj van az uquiddal ? Nem csak itt olvasok errol a btalk-on is szarozzák az uquidot.   ´´fröcsögsz´´ ??? Erre csak annyi , hogy anyád fröcsög.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: szevasz - április 04, 2017, 07:45:22 pm
Nah, még egy iq huszár. Anyád biztosan büszke rád.

Bizonyítékod van rá, vagy csak fröcsögsz?
Az uquid lopja az emberek pénzét !!! Nyilvánvaló , hogy 10 bol legalább 2 embernél baj van vele.

Miért te nem olvasod mennyi baj van az uquiddal ? Nem csak itt olvasok errol a btalk-on is szarozzák az uquidot.   ´´fröcsögsz´´ ??? Erre csak annyi , hogy anyád fröcsög.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Andokaaa - április 04, 2017, 07:49:20 pm
Nah, még egy iq huszár. Anyád biztosan büszke rád.

Bizonyítékod van rá, vagy csak fröcsögsz?
Az uquid lopja az emberek pénzét !!! Nyilvánvaló , hogy 10 bol legalább 2 embernél baj van vele.

Na elég , nem foglalkozom veled , buta vagy , beszólsz és még neked van bajod , húzzál aludni. Vagy kidobatlak innen.
Miért te nem olvasod mennyi baj van az uquiddal ? Nem csak itt olvasok errol a btalk-on is szarozzák az uquidot.   ´´fröcsögsz´´ ??? Erre csak annyi , hogy anyád fröcsög.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: szevasz - április 04, 2017, 07:51:30 pm
Ki is kezdte az anyázást kicsihuszár?
Egyébént hol szarozzák a talkon?

Na elég , nem foglalkozom veled , buta vagy , beszólsz és még neked van bajod , húzzál aludni. Vagy kidobatlak innen.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Andokaaa - április 04, 2017, 07:52:53 pm
Ki is kezdte az anyázást kicsihuszár?
Egyébént hol szarozzák a talkon?

Na elég , nem foglalkozom veled , buta vagy , beszólsz és még neked van bajod , húzzál aludni. Vagy kidobatlak innen.

Ne kérdezz , mondtam , hogy nem foglalkozom veled és állítsd le magad.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: szevasz - április 04, 2017, 07:55:26 pm
Okké, de az advcash nagyon jó ugye?  ;D
Ne kérdezz , mondtam , hogy nem foglalkozom veled és állítsd le magad.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Andokaaa - április 04, 2017, 07:57:12 pm
Okké, de az advcash nagyon jó ugye?  ;D
Ne kérdezz , mondtam , hogy nem foglalkozom veled és állítsd le magad.

Így van. Te nagyon okos :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: szevasz - április 04, 2017, 08:19:42 pm
Akkor olvasgass talkot, ott scam kategóriába sorolják ;D

Így van. Te nagyon okos :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Andokaaa - április 04, 2017, 08:28:56 pm
Akkor olvasgass talkot, ott scam kategóriába sorolják ;D

Így van. Te nagyon okos :D

Ha az lenne nem igen tudnám használni , meg sokan mások és gond nélkul. :D na elég !
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: knorbi - április 04, 2017, 09:00:08 pm
Bizonyítékod van rá, vagy csak fröcsögsz?
Az uquid lopja az emberek pénzét !!! Nyilvánvaló , hogy 10 bol legalább 2 embernél baj van vele.

Szerintem is lopja, az én utalásom se jött meg és még válaszra se méltatnak.
szvsz tipli innen még jó hogy csak 30 eurót utaltam rá
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: drizzt_do_urden - április 04, 2017, 09:11:03 pm
a veszekedest fejezzetek be. beszeljetek meg privatba ne itt megkerlek.

amugy minden ceg ugymond "lopja" az ugyfeleit. A fee szerintetek mi? na neha egyes helyeken tobb fee -t fizetsz mint szeretnel :)))

puszikaljatok meg egymast es legyen szent a beke mert hanem tiltasok lesznek!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Andokaaa - április 04, 2017, 09:15:56 pm
Igazad van , ne haragudj szevasz , túlreagáltam az egészet :) Bocs még 1x.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Sipi - április 04, 2017, 09:16:37 pm
Nekem sem mutatott semmit először. De ahogy rátöltöttem a debit kártyára utánna rendbe jött minden. Most mutatja az egyenleget minden hol.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - április 04, 2017, 09:22:54 pm
Nekem sem mutatott semmit vagyis csak 0-t, de a kártya töltés után helyreállt a világbéke a kicsi lelkemben... Valamelyik nap néztem a xapo-t ők fee-t emeltek a Btc tranzakciós díjjainak emelkedése miatt...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: hoppus - április 05, 2017, 08:56:26 am
a veszekedest fejezzetek be. beszeljetek meg privatba ne itt megkerlek.

amugy minden ceg ugymond "lopja" az ugyfeleit. A fee szerintetek mi? na neha egyes helyeken tobb fee -t fizetsz mint szeretnel :)))

puszikaljatok meg egymast es legyen szent a beke mert hanem tiltasok lesznek!

nem mondanám azért ezt lopásnak. ők nyújtanak egy szolgáltatást amit te igénybe veszel. a fee-ről pedig tájékoztatást kapsz (ha elolvasod), hogy mennyi az annyi. kérdés nélkül nem fognak meglopni az exchangedről és nem is kényszeritenek semmire. ingyen nyilván nem fognak jót tenni senkivel, ha meg már a lopás szintünek érzed egy adott helyen a fee-t akkor tovább kell állni másikra ahol kevesebbel sarcolnak meg.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: magician_hu - április 05, 2017, 10:53:29 am
Nekem sem mutatott semmit először. De ahogy rátöltöttem a debit kártyára utánna rendbe jött minden. Most mutatja az egyenleget minden hol.

Valóban, nálam is megoldódott töltés után.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Lord11 - április 05, 2017, 01:32:23 pm
Nekem sem mutatott semmit először. De ahogy rátöltöttem a debit kártyára utánna rendbe jött minden. Most mutatja az egyenleget minden hol.

Valóban, nálam is megoldódott töltés után.

Support visszaírt, hogy most oké, most már át is tudtam tölteni a kártyára. Szóval én nem mondanám, hogy lopnak, csak baromira bizonytalan a rendszerük, állandóan írogatni kell a supportnak. Meg az ugyebár probléma lenne, ha egyszer sürgősen kellene levenni és pont akkor kellene várni 1-2 napot, hogy megoldják...
Viszont pozitívum, hogy ahányszor írtam nekik, mindig válaszoltak és megoldották.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: szevasz - április 05, 2017, 01:45:10 pm
A frontenddel vannak problémák, de no para ha már kártyán van a pénz.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: danihidi18 - április 05, 2017, 04:29:16 pm
Sziasztok!Az lenne problémám hogy Coinbase re csináltam egy Sepa átutalást 1 eurót ezz meg is érkezett  Április 3 10:30 kor Coinbasre és hittellesitete is de én még mindig nem tudok rá utalni mertt nem adja ki és ezzért nem lehet!Várjak még egy kicsit vagy egyből müködnie kellet volna ?Írjak a supportnak? Választ előre is köszönöm :)    Még van képek                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                     
http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=547coinbase_3.jpg
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: gipszklipsz - április 05, 2017, 07:10:16 pm
Üdv Urak! Ma új hibaüzenet fogadott Uquid load balance-nál: "Your loading card amount greater than Max loading rules per day: 1000.00EURO"

Mivel ma 360 eur-t akartam rátölteni, ezért kizárt, hogy átléptem volna a napi 1000 eur load limitet. De milyen 1000eur? A Card Limits táblázatban napi 2500 eur szerepel.

Összeadtam a kártyám transaction history-jában a LOAD tételeket, és 940 eur jött ki. Kipróbáltam, hogy töltök rá 61 eur-t, ugyanezzel az üzenettel elutasította, viszont 60 eur-t engedett rátöltelni. Ezek szerint összesen 1000 eur-t lehet plastik kártyára tölteni?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Roller - április 05, 2017, 10:02:06 pm
Igen.

Nekem az lenne a kérdésem, hogy mejött a uquid kártyám és felhívtam őket, aktiváltam a kártyát, tudom apint is és nem tudom megnézni az atm pint. Enne van egy kis átfutási ideje amíg téyleg aktív nem lesz?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Arkenso - április 05, 2017, 11:30:58 pm
Üdv Urak! Ma új hibaüzenet fogadott Uquid load balance-nál: "Your loading card amount greater than Max loading rules per day: 1000.00EURO"

Mivel ma 360 eur-t akartam rátölteni, ezért kizárt, hogy átléptem volna a napi 1000 eur load limitet. De milyen 1000eur? A Card Limits táblázatban napi 2500 eur szerepel.

Összeadtam a kártyám transaction history-jában a LOAD tételeket, és 940 eur jött ki. Kipróbáltam, hogy töltök rá 61 eur-t, ugyanezzel az üzenettel elutasította, viszont 60 eur-t engedett rátöltelni. Ezek szerint összesen 1000 eur-t lehet plastik kártyára tölteni?

SILVER ( KYC1 Level 1) en 1000 pénz a limit. Alább a link :)

https://uquid.com/features-and-limits

Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: szevasz - április 06, 2017, 05:51:12 am
Miért hívtad fel őket? :o
A pint már akkor meg tudod nézni amikor megrendeled a kártyát, nem kell aktiválni hozzá.

Igen.

Nekem az lenne a kérdésem, hogy mejött a uquid kártyám és felhívtam őket, aktiváltam a kártyát, tudom apint is és nem tudom megnézni az atm pint. Enne van egy kis átfutási ideje amíg téyleg aktív nem lesz?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - április 06, 2017, 06:19:55 am
Üdv Urak! Ma új hibaüzenet fogadott Uquid load balance-nál: "Your loading card amount greater than Max loading rules per day: 1000.00EURO"

Mivel ma 360 eur-t akartam rátölteni, ezért kizárt, hogy átléptem volna a napi 1000 eur load limitet. De milyen 1000eur? A Card Limits táblázatban napi 2500 eur szerepel.

Összeadtam a kártyám transaction history-jában a LOAD tételeket, és 940 eur jött ki. Kipróbáltam, hogy töltök rá 61 eur-t, ugyanezzel az üzenettel elutasította, viszont 60 eur-t engedett rátöltelni. Ezek szerint összesen 1000 eur-t lehet plastik kártyára tölteni?

SILVER ( KYC1 Level 1) en 1000 pénz a limit. Alább a link :)

https://uquid.com/features-and-limits

1000 az ATM withdraw-ra, de loading-ra 2500 a tablazat szerint.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Uhura - április 06, 2017, 11:06:13 am
Bizonyítékod van rá, vagy csak fröcsögsz?
Az uquid lopja az emberek pénzét !!! Nyilvánvaló , hogy 10 bol legalább 2 embernél baj van vele.

Szerintem is lopja, az én utalásom se jött meg és még válaszra se méltatnak.
szvsz tipli innen még jó hogy csak 30 eurót utaltam rá

Oksa és akkor hova tovább?
Mik vannak még?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - április 06, 2017, 11:53:38 am
Én jelenleg 3 kártya között hezitálok....
https://uquid.com (https://uquid.com)
https://cryptopay.me/ (https://cryptopay.me/)
https://spectrocoin.com (https://spectrocoin.com)

A harmadik ugyan nem VISA, de ha ki tudom venni a pénzt cash-ben, akkor nem érdekel..
GB-ben lakom, szóval angol fontban akarom használni.
Vélemények-ellenvélemények?

A plastic kártya a harmadiknál csak £6.  mivel £800 a lifetime limit mindenhol ha anonim, lehet számít.
Ahogy elnéztem minden más fee hasonló. (ATM withdraw  1.7% vagy 2%), de kérdés, hogy lehetne őket úgy összehasonlítani, hogy lássuk a váltási bitcoin árfolyamokat egymás mellett... Mert szerintem az a leg láthatatlanabb de lehet leg érzékenyebb pont..

A spectrocoin-t én inkább hanyagolnám...
https://bitcointalk.org/index.php?topic=1515839.0
https://archive.is/QUAuc
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 06, 2017, 12:09:01 pm
Nah eddig nekem is minden jól ment az Uquid-nál de ma reggel a 46 dollárnyi btc utalásomat nem látja a rendszer. Elfelejtettem rányomni a linkre, hogy kész az utalás mikor számol vissza a kis ikon. Eddig minidig megjelent, hogy pending de most az sincs ott, ha ma délutánig nem látom a zs-t én is irok a supportnak. Szóval elvileg van jelentősége neki, hogy az utalás indításnál rá kell nyomni arra, hogy megtörtént az utalás.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Uhura - április 06, 2017, 12:59:34 pm
Én ezt találtam:

https://steemit.com/bitcoin/@bitcoinshirtz/a-full-list-of-bitcoin-debit-cards-for-2017 (https://steemit.com/bitcoin/@bitcoinshirtz/a-full-list-of-bitcoin-debit-cards-for-2017)

Már az első is kedvezőbb bármelyik eddig bemutatottnál, de rá kellet jönnöm, hogy a legtöbbnek a mychoice adja a kártyát vagyis nem akártya rendszer lesz az ami meghatározza a cég megbízhatóságát.

Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 06, 2017, 01:30:02 pm
Nah eddig nekem is minden jól ment az Uquid-nál de ma reggel a 46 dollárnyi btc utalásomat nem látja a rendszer. Elfelejtettem rányomni a linkre, hogy kész az utalás mikor számol vissza a kis ikon. Eddig minidig megjelent, hogy pending de most az sincs ott, ha ma délutánig nem látom a zs-t én is irok a supportnak. Szóval elvileg van jelentősége neki, hogy az utalás indításnál rá kell nyomni arra, hogy megtörtént az utalás.

nah nem az Uqudinál van a pobléma hanem a poloniexen ragadt be az összeg.....
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: hoppus - április 06, 2017, 01:31:49 pm
https://www.shiftpayments.com/card

erről mi a vélemény? a legegyszerűbb megoldásnak tűnik ha úgy van ahogy írják. összekapcsolom a coinbase-el és már vehetem is fel ATM-ből $3.5ért.

tapasztalat?

érdekes mert a coinbase faq-ban azt irják csak USA tagállamban lehet használni, a kártya oldalán viszont ez van:

The Shift Card is a VISA card. It works everywhere VISA is accepted. It works offline, online, and internationally. You can use the Card for everyday purchases at all your favorite merchants and at ATMs for cash withdrawals.

Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - április 07, 2017, 07:55:27 am

Szerintem arra vontakozik, hogy ha a coint nem váltod át dollárra vagy más valutára csak amerikába használhatod vagy valami ilyesmi
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - április 12, 2017, 09:57:48 am
Többször volt téma, hogy a UQUID problémás. Tegnap utaltam oda poloniexről, kb 10 perc alatt jóvá írták. A poloniex withdraw-nál pontosan annyi összegnek kell szerepelni, mint amit a UQUID a deposit-nál megad. Ha nem annyi, akkor a rendszer nem tudja jóváírni, de a kezelő akkor is jóváírja manuálisan.
Krakenről is tegnap utaltam sepa otp-re, az is kb egy óra alatt megjelent a számlán.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - április 12, 2017, 05:27:56 pm
Többször volt téma, hogy a UQUID problémás. Tegnap utaltam oda poloniexről, kb 10 perc alatt jóvá írták. A poloniex withdraw-nál pontosan annyi összegnek kell szerepelni, mint amit a UQUID a deposit-nál megad. Ha nem annyi, akkor a rendszer nem tudja jóváírni, de a kezelő akkor is jóváírja manuálisan.
Krakenről is tegnap utaltam sepa otp-re, az is kb egy óra alatt megjelent a számlán.

Azt esetleg meg tudnád mondani nekem , hogy milyen árfolyamon váltotta?
Még mindig azt próbálom kideríteni,  hogy hol húznak le legkevésbé...
Ha géphez érek megnézem pontosan.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - április 12, 2017, 06:48:20 pm
Azt esetleg meg tudnád mondani nekem , hogy milyen árfolyamon váltotta?
Még mindig azt próbálom kideríteni,  hogy hol húznak le legkevésbé...
Megnéztem a részleteket:
poloniex-uquid-visa
poloniex withdawal: BTC 0.128045  fee: BTC 0,0001(vagy 0,00001 nem emlékszem)  time: 06:44
uquid deposit: €143.76 Fee: 0.  árfolyam €/BTC:1122,73  time: 06:47
visa upload: €143.00 Fee: €0.72

poloniex-kraken-otp
poloniex withdawal: BTC 0.043824 fee: BTC 0,0001(vagy 0,00001 nem emlékszem)
kraken deposit: BTC 0.04372
kraken withdrawal sepa: €207.91 fee: €0.09 time: 8:05
otp: 64.411Ft fee: Ft610(kb) time: 15:33
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - április 12, 2017, 07:27:26 pm
Köszi.
Közben regisztráltam én is, aztán akartam feltölteni £9.99-ot  hogy meg tudjam venni a kártyát. Szépen meg is találtam mindent, beírtam az összeget, kiírta, mennyi BTC-t utaljak. Poloniexről át is utaltam a (poloniex fee-vel növelt) összeget. Pár perc alatt meg is jelent de csak £9.80 A feltöltésnél azt írta 0% fee akkor mi is ez a 2%???
De a jobb kérdés,  hogy mivel így nem volt elég a pénz a kártya vásárlásra, utaltam még £1-ot. Na abból meg már csak £0.83 érkezett meg.  Az már -17%.
Szóval  hogy is működik ez?
Mert ha  £500-ól majd levesz £85-ot és csak £415 fog megérkezni biztos kitépem a hajam... (aztán meg majd azt hiszitek csak utánozom a Robit)
Ezt sajnos nem tudom, hogy van. Sosem szerettem más számlájára tanácsot adni, ezért nem tudom ezt sem ajánlani.
Nekem is volt olyan, hogy supportnak kellett írni, hogy írják jóvá a depositot, de akkor nem a pontos összeget küldtem. A support viszont pár óra múlva jóváírta. Valós pénzt még nem küldtem oda.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: magician_hu - április 12, 2017, 07:38:48 pm
Köszi.
Közben regisztráltam én is, aztán akartam feltölteni £9.99-ot  hogy meg tudjam venni a kártyát. Szépen meg is találtam mindent, beírtam az összeget, kiírta, mennyi BTC-t utaljak. Poloniexről át is utaltam a (poloniex fee-vel növelt) összeget. Pár perc alatt meg is jelent de csak £9.80 A feltöltésnél azt írta 0% fee akkor mi is ez a 2%???
De a jobb kérdés,  hogy mivel így nem volt elég a pénz a kártya vásárlásra, utaltam még £1-ot. Na abból meg már csak £0.83 érkezett meg.  Az már -17%.
Szóval  hogy is működik ez?
Mert ha  £500-ól majd levesz £85-ot és csak £415 fog megérkezni biztos kitépem a hajam... (aztán meg majd azt hiszitek csak utánozom a Robit)

Én is ma utaltam a poloniex-ről 10€ nak megfelelő BTC-t, de csak 9.78€ érkezett meg. Jóváírási idő kb 4 óra. A poloniexről a fee-vel növelt értéket küldtem, hogy pont annyi érkezzen meg, amennyit kiirt, hogy küldjek. Szerintem a váltás miatt van ez. Valami drága exchange-en váltják le a BTC-t + rárakják a hasznukat... gondolom...
De nekem is kiirta, hogy 0%fee, ezt mondjuk így már én sem értem.

Update: Arra gondoltam az lehet még az eltérés oka, hogy ingadozott a BTC árfolyam és pont lejjebb ment kicsit amikor ők leváltották euróra. Másra nem tudok gondolni...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - április 12, 2017, 07:43:20 pm
Most jutott eszembe, hogy én is 144 eurót depositoltam és 143.76 érkezett. 0,24€, 75Ft költség. Sok, vagy kevés? Relatív.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - április 12, 2017, 07:54:52 pm
Ha valaki bemutat tapasztalatból valami jobbat visa kártyával, szívesen váltanék én is. Ezt ismertem amikor nyitottam, ezért itt maradtam.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 12, 2017, 08:12:45 pm
sajnos ez ilyen, nekem is kevesebb érkezett meg mint amennyit ráutaltam, sőt ma ebay-en vásároltam, hozzá rendeltem a USD dolláros visa kártyát a paypalomhoz, azzal vettem meg a risereket. Ebayen a riserek ára 27,95 dollár, de az uquid-nál ez így jelentkezett.

12/Apr/2017   $0.87   TransactionFee   Authorised   Transaction Fee   
12/Apr/2017   $29.23   Unload   Authorised   Unload   PAYPAL *SHENZHENSHI

amit észrevettem, hogy az ebayen mikor rányomok a vásárlásra kiírja, hogy 1 gibraltári font 1,19valamennyi dollár....   Szóval hiába van USD kártyám valamiért gibraltári font-ként konverzálja. Alapból ez a cég székhelye gibraltár, szóval valami köze csak lehet hozzá.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 12, 2017, 09:28:24 pm

Nálad az más. Az egy "előre jelzett" és dokumentált valós fee amit látsz az accountodban mint levonás.

"Spend Money -> Foreign Currency Conversion" 3%

A paypalod úgy van beállítva, hogy a bankod vált valuták között, ami ez esetben a UQUID.

Én anno Magyarországon átállítottam az enyémet, mert a b...i Unicredit olyan szar árfolyamon váltott hogy az szégyenletes.
Onnantól kezdve a paypal vált, tehát hiába az eladó valutaneme különböző, M.o.-on mindig forintot vont le, itt U.K.-ben meg mindig £-ot, szóval nincs meglepi, meg elég jól is vált hasonlítva az Unicredit "rablásával".

a 3% fee az teljesen tiszta, azzal nincs is baj, de ha USD kártyám van és az van beállítva, hogy a bank váltsa a pénzt és USD-ben fizetek akkor miért lesz 27,95 helyett 29,23 :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 13, 2017, 09:24:13 am

Szerintem azért mert ha az eladó "international" listáz, akkor az ebay.com-on USD-ben mutatja az árakat, az ebay.co.uk-n angol fontban, de ha az eladó account számlája ausztrál dollárban van akkor az más pénznem és az már konvertálódik. (vagy ha gibraltári font)
Be tudnád linkelni azt az ebay terméket ha nem titok?

http://www.ebay.com/itm/301894195252?_trksid=p2057872.m2749.l2649&ssPageName=STRK%3AMEBIDX%3AIT
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Székely Vegán - április 13, 2017, 09:50:44 am

Ver002?? Valami régi stock? Ver006-007-nél tartunk manapság.
Habár hallottam olyant is hogy össze-vissza számozzák őket..
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 13, 2017, 10:06:39 am
Ez tényleg furcsa. Nem látok semmi indokot, hogy változzon az ár.. Paypal visszaigazoló email melyik összeget mutatja?
Most már baromira kiváncsi vagyok, hogy a Paypal vagy a UQUID  húzta le az extrát...  :-\

Paid with
VISA x-6395

You'll see "PAYPAL *SHENZHENSHI" on your card statement.
Exchange rate
23,39 GIP = 27,95 USD
1 GIP = 1,2 USD

Seller info
深圳市奇可皮可科技有限公司 ‏(chic_pick‏)

Purchase details
USB 3.0 PCI-E Express 1x To 16x Extender Riser Card Adapter Power Cable Mining (Qty 5)27,95 USD

Item #301894195252
Total27,95 USD

Az uquid a https://mychoicecorporate.com/ bank kártyáit használja aminek a székhelye gibraltáron van aminek a helyi pénze a gibraltáli font, a paypalos bizonylaton is gibraltári font szerepel, ez nem lehet véletlen.

De vásároltam már vele a spárban is és ott csak a 3% feet számolták fel, maga a vásárolt összeg USD/HUF középárfolyamon lett átváltva, az viszont nem rossz.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 13, 2017, 10:07:23 am

bízom benne, hogy a kép régi de maga a riserek napra készek...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 13, 2017, 01:05:33 pm
nekem ez elvileg így van beállítva, de lehet ezt minden újonnan hozzáadott kártyánál be kell állítani, meg is lesem.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - április 13, 2017, 02:18:05 pm
nekem ez elvileg így van beállítva, de lehet ezt minden újonnan hozzáadott kártyánál be kell állítani, meg is lesem.
Kíváncsi vagyok. Ha ez van beállítva  akkor az további kérdéseket vetne fel.

A paypal már egy ideje szivat ezzel, hogy mindig visszaállítja, hogy ő váltson a pénznemek között. És persze rontottak a váltási arányon, több menjen nekik... épp pár hete számolgattuk a kollégámmal mert neki is feltűnt. Régebben sokkal egyszerűbben ki lehetett ezt választani fizetéskor, most pedig el van rejtve. Az a screenshot amit Laca012 berakott, nekem sokszor már elő sem jön, és csak bonyolult keresgélés és vagy 3-4 kattintás után tudom beállítani, hogy a webshop pénznemében számlázzon, a konvertálást pedig hagyja a bankomra. És ezt minden fizetéskor el kell játszani, hiába állítottad már be egyszer az accountodon. Szándékosan nehezítik, hogy átkapcsold. Gondolom a júzerek 99%-a észre se veszi mi történik. Szóval nyerészkednek, nem szeretem már őket.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Csongor - április 14, 2017, 02:03:06 pm
Sziasztok!
Holnap lesz 1 hete, hogy elkezdtem banyaszni, es szep lassan mar kezdenek bejonni kissebb-nagyobb oszegek Poloniex-re. A penz kivetelen gondolkodom, pontosabban hogy hova utaljam tovabb.
Eloszor az UQUID szimpatikus volt, mert Poloniexrol egyenesen lahat utalni ra akar alcoinokat is, de sok negativ velemenyt olvastam rola 6-7 oldalt visszatekintve.
Nekem egy olyan kartya kellene, amivel egy honapban 1-2X a ratett penzt ki tudom venni bankautomatanal, eBay-en tudok vasarolni, es ritkan tudok a boltban fizetni vele.
Melyiket janljatok, melyik az ami a legjobban megfelel az elvarasaimnak?
Koszi!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Arkenso - április 14, 2017, 02:42:38 pm
Nekem eddig nem volt problémás a UQUID.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Csongor - április 14, 2017, 04:40:43 pm
Nekem eddig nem volt problémás a UQUID.
Olyasmit olvastam, hogy nem erkezik meg az utalt osszeg/nem annyi erkezik mint amennyi kellene erkezzen.(Tudom, hogy vannak kulombozo fee-k, de nem azokra gondolok.)
Illetve akarmilyen bankautomatanal ki tudom venni a kartyan levo penzt?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Arkenso - április 14, 2017, 05:19:03 pm
Ha a kártyán van pl VISA logó és az automatán is látsz VISA logót, akkor nagy valószínűséggel fel tudod venni a pénzt.
MasterCard esetén is hasonló lehet a szitu. :)

Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: mz/x - április 15, 2017, 08:50:13 am
Sziasztok,

 mivel anny tözsde van nehéz kiigazodni közöttük melyik mire a legalkalmassabb.
Biztonságos, fizet, gond nélkül verifikál
Ha befektetni akarok (gondolom ezekbol vagyunk kevesebben) :
SEPA(EUR) átutalás a tőzsdére ahol SEPA feet + 1 BTC átutalást leszámítva a legtöbb BTCt kapom
pl. Bitstamp
  SEPA díj 0 - 1107,78 EUR/BTC (1177,25USD)- Bitcoin vételi díj  0,25% 2,77EUR- 1BTC átutalás más bitcoin címre 0% azaz ha 1BTC akarok valahova akkor 1110,55 eurot kell küldeni
  Poloniex nem lehet sepazni
  Kraken lehet sepazni, nem lehet átküldeni máshova legalábbis én nem találom BTC, ugyanezt kártyával depositra
         
Ha bányászok :
lehet e direktbe beadni a coincimet vagy külön wallet kell, akkor annak a fee je hozzáadni
legmagassabb ar a coinnak (BTC,ETH,ZEC de jon a bajkal, musiccoin vagy azokat váltsam at a 3 nagyra ?)
lehet sepazni alacsony feevel ugyanez kártyára

Tudom magam is megkereshetnem de biztos van itt aki mar tudja és nem szeretem feltalálalni újból a kereket.

Egyébként így utólag egy kis bemutatkozás Pozsonyból/Rajkáról csákányolok 1x6 kartyaval (referencia 470 Sapphire 4GB, +3x480 Gigabyte 4GB,   most rendeltem meg ket bajkalt és jön a többi rig min 5), adózási mód szlovák kft. /ha ismersz felvidéki könyvelőt aki tud bányát könyvelni szóljál- eddig 3 ment el sírva. Ja és nem tudom tudjátok e de egy kisebb összetűzés után a helyi adóőrökkel az altcoin/bitcoin az saját termék amit szerződéses áron váltunk hivatalos pénzre amely folyamat áfamentes http://eur-lex.europa.eu/legal-content/hu/TXT/HTML/?uri=CELEX:62014CC0264 (http://eur-lex.europa.eu/legal-content/hu/TXT/HTML/?uri=CELEX:62014CC0264), sajnos mire idejutottunk kiosztottak 1000euronyi halmozott büntivel, kár lehetett volna belőle plusz egy rig.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - április 15, 2017, 12:12:34 pm
Szia, hát a szabatos fogalmazás nem az erősséged, elég nehéz kibogozni, hogy pontosan mit is kérdezel...

Krakenre/-ről lehet utalni EUR-t is és kriptót is oda-vissza, ahogy tetszik, bizonyos összeg alatt még verifikálni se kell magad. Szóval itt egyszerűen tudsz venni BTC-t ill. a nagyobb altokat.

Bányászni általában lehet egyenesen váltóra is, pl. Poloniexre, de attól függ milyen coinról van szó. Ott aztán eladhatod BTC-ért, azt pedig átküldheted a Krakenre, ott átváltod EUR-ra, és SEPA-val átutalod bankszámlára.

A váltók 0.15/0.25% és hasonló díjjaival én nem nagyon foglalkozok, hisz eleve a coinok ára többet változik pár óra alatt. Inkább számít az, hogy mikor adod el, mint az hogy melyik váltón. Igaz, különbségek azért szoktak lenni, pl. most pár napja a Bitstamp és Bitfinex között kb. 2.5% eltérés van BTCUSD árban, de nem tudok róla hogy ez törvényszerű lenne.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: drizzt_do_urden - április 15, 2017, 12:19:34 pm
ez mind megtalalhato a forumon...ezert nem kell uj topic.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 15, 2017, 01:21:59 pm
Srácok ti hogyan raktok  be pénzt a poloniexre? Mármint dollárt.  Vagy vegyek Btc-t  és azt küldjem át?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Csongor - április 15, 2017, 02:46:18 pm
A tegnap (azaz ma) kora hajnalig gyujtottem az informaciokat az UQUID kartya hasznalatarol.
Ha jol ertettem akkor a kovetkezok vannak:
Mikor megrendelek egy kartyat, tudok valasztani, hogy EUR, USD, vagy GBP alapu legyen, tehat mikor en Poloniexrol az UQUID-ra utalom a BTC-t, a korabban megadott valutaban jelenik meg, amit majd atutalok a kartyara, es ATM-nel ki tudom venni. ETH-t es egyeb altkoint is tudok ra utalni direkt Poloniexrol, amit az UQUID oldalan tudok majd EUR-ba valtani, azt ugyanugy ki tudom venni ATM-nel.
Es van valami szamottevo kulombseg a "Bitcoin Debit Card", es az "Alcoin Debit Card" kozt? Mert en nem veszek eszre semmit
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - április 15, 2017, 03:28:57 pm

Előbb az uquid kontódat kell feltöltened, és nem úgy hogy akármennyi bit/altcoin-t átküldesz, hanem az uquid oldalon kiválasztod milyen coint küldenél, majd választasz EUR/USD/GBP kontó közül és megadod az összeget (EUR/USD/GBP-ben), az uquid pedig megmondja hogy *pontosan* mennyi bit/altcoint kell küldjél mennyi időn belül. Tehát itt rögtön megtörténik a konverzió, az uquiden aztán már EUR/USD/GBP egyenleget kezelsz, ebből vonódik le a kártya díja ha rendelsz, ebből töltheted fel őket, stb.

Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Csongor - április 15, 2017, 05:17:06 pm

Elkuldtem az UQUID altal BTC-ben megadott osszeget, a megadott cimre. Meg is jott UQUID-on, de a 16eurobol csak 15.74 jott meg, pedig Poloniexen raszamoltam a 0.0001BTC Feet. Miert van ez? Elmeletileg ha BTC-t kuldok UQUID-ra nincs fee, nem?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Arkenso - április 15, 2017, 05:22:24 pm
Ez van, ne foglalkozz vele :) (nincs rá magyarázat)
Én eleve úgy indultam neki ennek az egésznek, hogy a bányászott pénz 5-10%-a el fog menni különböző fee-k re stb.

1000 euronként számoljunk veszteséget:
- plastic kártya ára: -15 juró
- uquidon belül utalás a kártyára 1000 eurónként újabb 5 juró megy a levesbe: -5 juró
- ATM 200 eurónként 2,25 euró megy a levesbe, szóval ez: -11.25 juró

Ez eddig kb:31, 25 juró.

Még hozzászámolod, hogy mennyit nyel be a pool, mennyi az átutalási fee, pontosan ott leszel az 5-10 % os értékvesztésnél.

Ha ezt benyeled akkor bányássz, ha nem akkor felejtsd el a picsába. Ezen változtatni sehogyan sem fogsz tudni :)

Idegeskedni ezen és fölösleges változtatni úgysem fogsz tudni rajta.

Ők ebből élnek, nyújtanak egy szolgáltatást, te meg fizetsz érte és kész :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: ZsZolee - április 15, 2017, 06:03:47 pm

+1
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Csongor - április 15, 2017, 06:15:24 pm

Igen, erre gondoltam en is, vegulis amit munkaban megkeresek, annak is egy jelentos reszet az allam lenyulja.
Amugy az Address-hez  csak az utca neve es hazszam kell? Csakmert sehol nincs feltuntetve a megye? (mar nem emlekszem, hogy regisztracional kerte-e)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Arkenso - április 15, 2017, 07:09:32 pm
UQUID -> My Account -> Settings

Nem tudom pontosan mire van szükséged, de ha a regisztrációs adataidra, akkor ott lesz minden.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Csongor - április 15, 2017, 07:21:02 pm
UQUID -> My Account -> Settings

Nem tudom pontosan mire van szükséged, de ha a regisztrációs adataidra, akkor ott lesz minden.
Jaj igen, nem mondtam mit akarok.
Kartyat akarok rendelni, es az adatok kitoltesenel orszag, varos es cimet ker. Kulon megyet/regiot nem ker.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Arkenso - április 15, 2017, 07:22:59 pm
De mi a gondod ezzel?
Add meg a címedet és kész :) Hidd el, ezek Gibraltáron magasról tesznek rá, hogy melyik megyében élünk :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Csongor - április 15, 2017, 10:08:04 pm
De mi a gondod ezzel?
Add meg a címedet és kész :) Hidd el, ezek Gibraltáron magasról tesznek rá, hogy melyik megyében élünk :)
Nem is tudom...
Ertesitenek meg valamirol mielott meghozna a postas a kartyat? Pl, hogymikor keszult el a kartya, vagy hogy mikor kuldtek el?
Van az az opcio, hogy KYC2-re fejlesszem a profilom, megnyomom az "Upgrade"  gombot, es megjelenik egy ablak, ahova 2 lehetoseg, gondolom szemelyirol egy fenykepet/dokumentumot kell feltolteni. Mivel jar ha fejlesztem a fiokomat (azonkivul hogy elonyokhoz jutok)? Konnyebben nyomonkovethetoek lesznek a tranzakcioim, vagy egyszerubben ramtalal az adohivatal, hogy kerdezoskodjon a kis plusz bevetelemrol?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Arkenso - április 15, 2017, 11:35:45 pm
1 héten belül tuti megkapod a kártyát. Sima boríték, pont mintha egy hazai bank küldte volna.
A kérdésed második felére megadtad a választ. :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - április 16, 2017, 09:56:53 pm
Ismeri valaki a budapesti btc automatát? Lehet váltani btc-t készpénzre? Vagy csak fordítva?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: ZsZolee - április 16, 2017, 09:58:25 pm
Ismeri valaki a budapesti btc automatát? Lehet váltani btc-t készpénzre? Vagy csak fordítva?

Elméletileg oda-vissza lehet, de nem próbáltam, mert nagyon sz@r az árfolyam.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - április 16, 2017, 10:03:20 pm
Ismeri valaki a budapesti btc automatát? Lehet váltani btc-t készpénzre? Vagy csak fordítva?
Elméletileg oda-vissza lehet, de nem próbáltam, mert nagyon sz@r az árfolyam.
Majd "fizetésnapon" megnézem. Lehet, hogy nem rosszabb mint a sepa, vagy atm költségek.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: filamester - április 17, 2017, 01:03:14 am
A Netellert nem használja senki? Nekem nagyon bejön. Kb 2 éve használom már, csak ajánlani tudom ;)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: jzsolt - április 17, 2017, 09:49:46 am
Csak amegerősítés végett a kérdés:

uquid ugye nem kezeli a pascal coint. Tehát ha van poloniex-en pascalom, azt előbb mondjuk exchange to btc és azt áttolom uquidra? Vagy van más egyszerűbb/gazdaságosabb módszer, hogy pascalból "kenyeret tudjak venni"?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: knorbi - április 17, 2017, 10:41:08 am
Poloniexen lehet automata altcoin váltást beállítani pl. ha felmegy 72$ a zec akkor váltsa át Bitcoinba?
Asszem a kraken tudja.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: knorbi - április 17, 2017, 10:45:08 am
Csak amegerősítés végett a kérdés:

uquid ugye nem kezeli a pascal coint. Tehát ha van poloniex-en pascalom, azt előbb mondjuk exchange to btc és azt áttolom uquidra? Vagy van más egyszerűbb/gazdaságosabb módszer, hogy pascalból "kenyeret tudjak venni"?

én minden altcoin átváltok BTC-re (tudom ott a fee) megszokás, jobb kezelni sztem és utána utalom.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - április 17, 2017, 12:45:01 pm
Poloniexen lehet automata altcoin váltást beállítani pl. ha felmegy 72$ a zec akkor váltsa át Bitcoinba?
Asszem a kraken tudja.

Ha az aktuálisnál magasabb áron akarod eladni, akkor ez egy sima (pontosabban "limit") order, ez alap, ezt minden váltó "tudja" amelyiken van order book. Konkrétan a poloniexen a SELL ZEC boxban a Price mezőbe írod a $72-őt, az Amount-ba pedig a mennyiséget, amit el akarsz adni, aztán a Sell-re kattintasz.

Lejjebb a MY OPEN ORDERS alatt fogod látni az adott coinhoz felrakott várakozó ordereidet, a TRADE HISTORY / MY TRADES alatt pedig a teljesülteket. A fenti menüben ugyanezeket az ORDERS -> MY OPEN ORDERS ill. MY TRADE HISTORY alól éred el, de itt az összeset látni fogod (nem csak az adott coinhoz tartozót).
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: knorbi - április 17, 2017, 08:09:56 pm

ok köszi, kipróbálom.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: andysk - április 18, 2017, 11:06:24 am
Aszem volt már itt arról szó hogy az USD az annyi mint a poliniexen az USDT.
Sajna ma rá kellett jönnöm  nem így van. A krakenen van páros USD/USDT ami kb. 0.92 és 0.97 között mozog. Tiszta szívás. 1 Theter-ért kapsz 0.95 $-t.
Meg tudná ezt valaki magyarázni??
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Worlynox - április 18, 2017, 11:31:23 am
Aszem volt már itt arról szó hogy az USD az annyi mint a poliniexen az USDT.
Sajna ma rá kellett jönnöm  nem így van. A krakenen van páros USD/USDT ami kb. 0.92 és 0.97 között mozog. Tiszta szívás. 1 Theter-ért kapsz 0.95 $-t.
Meg tudná ezt valaki magyarázni??

Nem a váltás fee miatt van ?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: andysk - április 18, 2017, 11:36:36 am
Aszem volt már itt arról szó hogy az USD az annyi mint a poliniexen az USDT.
Sajna ma rá kellett jönnöm  nem így van. A krakenen van páros USD/USDT ami kb. 0.92 és 0.97 között mozog. Tiszta szívás. 1 Theter-ért kapsz 0.95 $-t.
Meg tudná ezt valaki magyarázni??

Nem a váltás fee miatt van ?
Nem hiszem. Rendes adok-veszek van. Order stb.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: ZsZolee - április 18, 2017, 12:47:29 pm
Aszem volt már itt arról szó hogy az USD az annyi mint a poliniexen az USDT.
Sajna ma rá kellett jönnöm  nem így van. A krakenen van páros USD/USDT ami kb. 0.92 és 0.97 között mozog. Tiszta szívás. 1 Theter-ért kapsz 0.95 $-t.
Meg tudná ezt valaki magyarázni??

Ez tényleg szívás, én is azt feltételeztem, amit te. Sőt, úgy is terveztem, hogy használom az USDT, mint árfolyambiztos pénzt, de ezek után mégsem.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 18, 2017, 02:58:22 pm
Ez tényleg furcsa. Nem látok semmi indokot, hogy változzon az ár.. Paypal visszaigazoló email melyik összeget mutatja?
Most már baromira kiváncsi vagyok, hogy a Paypal vagy a UQUID  húzta le az extrát...  :-\

Paid with
VISA x-6395

You'll see "PAYPAL *SHENZHENSHI" on your card statement.
Exchange rate
23,39 GIP = 27,95 USD
1 GIP = 1,2 USD

Seller info
深圳市奇可皮可科技有限公司 ‏(chic_pick‏)

Purchase details
USB 3.0 PCI-E Express 1x To 16x Extender Riser Card Adapter Power Cable Mining (Qty 5)27,95 USD

Item #301894195252
Total27,95 USD

Az uquid a https://mychoicecorporate.com/ bank kártyáit használja aminek a székhelye gibraltáron van aminek a helyi pénze a gibraltáli font, a paypalos bizonylaton is gibraltári font szerepel, ez nem lehet véletlen.

De vásároltam már vele a spárban is és ott csak a 3% feet számolták fel, maga a vásárolt összeg USD/HUF középárfolyamon lett átváltva, az viszont nem rossz.

Úgy tűnik nem te vagy az egyedüli..

http://bittrust.org/bitcoin-debit-card-uquid (http://bittrust.org/bitcoin-debit-card-uquid)

A "Anon - March 14, 2017" bejegyzést olvasd...

Szerk. :
És itt a megoldás.

https://bitcointalk.org/index.php?action=profile;u=142948;sa=showPosts

Valóban mivel gibraltári cég, a Paypal automatikusan úgy ismeri fel, hogy a kártya pénzneme GIP.
Neked kell átállítani a paypal-on, hogy a kifizetés az eladó pénznemében történjen..
Ez egy kicsit kacifántosnak tűnhet így,  meg logikus értelme sincs, mert ugye egyszer te már kiválasztottad, hogy $ alapú kártyát akarsz, de sajnos ez egy ilyen sztori.
A Paypal úgy látszik a kiadó ország valutáját veszi alapértelmezettnek, és ebben az esetben pont az a rossz választás amit én montam először, hogy a paypal váltson a valuták között nem a bank.
Úgyhogy tanulságos eset, erre is figyelnünk kell..

(https://ip.bitcointalk.org/?u=https%3A%2F%2Fwww.giffgaff.com%2Fmoney%2Fimages%2Fuploads%2Ftip%2F131_Untitled-1.jpg&t=575&c=ExxV0rijhH09UQ)

ez volt a baj tényleg, ezen a kártyán ez nem volt beállítva, most vettem cuccot ebayről és a 18 dollár most 18 dollár volt és semmilyen más fee-t nem számolt fel.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - április 18, 2017, 04:18:21 pm
Aszem volt már itt arról szó hogy az USD az annyi mint a poliniexen az USDT.
Sajna ma rá kellett jönnöm  nem így van. A krakenen van páros USD/USDT ami kb. 0.92 és 0.97 között mozog. Tiszta szívás. 1 Theter-ért kapsz 0.95 $-t.
Meg tudná ezt valaki magyarázni??

Ez tényleg szívás, én is azt feltételeztem, amit te. Sőt, úgy is terveztem, hogy használom az USDT, mint árfolyambiztos pénzt, de ezek után mégsem.

Ja, valami galiba van, ha jól értem összefügg a Bitfinex-es üggyel, mivel ugyanaz az anyacég a tulajdonosa mindkettőnek. Pár napja nem lehet USD-ben kivenni a pénzt a Bitfinexről, mert a bankjuk (Wells Fargo) letiltotta a transzfereket. Emiatt ment fel náluk a BTC ára, most is több mint 50$ a különbség a Bitstamphez képest:

Coinbase BTCUSD 1196
Bitstamp BTCUSD 1205
Bitfinex BTCUSD 1260
Poloniex BTCUSDT 1260

EDIT:
https://themerkle.com/wells-fargo-blocks-180m-in-funds-belonging-to-ifinex-and-tether-customers/

It is evident the banking giant is targeting both iFinex and Tether specifically. A lot of banks are not too keen on service providers dealing with virtual currencies, especially not when they hold onto customer funds. That is the danger when dealing with centralized services relying on traditional financial institutions. It is possible both companies will switch to a new banking partner, although that has not been confirmed as of yet.

According to a bitfinex representative, the company is taking the bank to court in order to establish a precedence where banks can’t just willingly shut down Bitcoin businesses.

“The decision to initiate legal action is because we cannot allow precedence in this industry where clearing houses can disrupt businesses that are by all metrics complying with the rules in place. If we allow them to simply flip a switch and disrupt business, then there becomes a precedence in the Bitcoin industry beyond just Bitfinex, so we believe it is the appropriate time to take action to prevent precedence.” – bfx_brandon
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 18, 2017, 04:22:30 pm

Szuper. Akkor ez a talány megoldva.
Reméljük másnak is segít megúszni a tanulópénzt.
Köszi, hogy visszaigazoltad a tapasztalatot.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Dàvid - április 18, 2017, 05:18:17 pm
Átolvastam a témát és uquid elég szimpatikus. Egy két dolog nem tiszta még.
Az oldalon van bitcoin és altcoin card. Nektek melyik van?
Másrészt elvileg nincs díja a feltöltésnek de sokan írjátok hogy kevesebbet írnak jóvá... Van akinek pont annyit tesznek rá?
Esetleg nem írja, hogy milyen árfolyamon váltja a cryptopénzt amit ráteszünk? És a wallet/exchange árfolyam és uquid árfolyam közti különbség az oka?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - április 18, 2017, 05:46:41 pm
Átolvastam a témát és uquid elég szimpatikus. Egy két dolog nem tiszta még.
Az oldalon van bitcoin és altcoin card. Nektek melyik van?
Másrészt elvileg nincs díja a feltöltésnek de sokan írjátok hogy kevesebbet írnak jóvá... Van akinek pont annyit tesznek rá?
Esetleg nem írja, hogy milyen árfolyamon váltja a cryptopénzt amit ráteszünk? És a wallet/exchange árfolyam és uquid árfolyam közti különbség az oka?
Az nem bitcoin vagy altcoin card. USD, EUR, vagy GBP card. Bármelyik coint utalod a uquid számládra, azt átváltja a 3 pénznem valamelyikére.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Dàvid - április 18, 2017, 06:04:42 pm

Akkor ez parasztvakítás?
https://uquid.com/bitcoin-debit-card
https://uquid.com/altcoin-debit-card
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 18, 2017, 06:18:35 pm
Átolvastam a témát és uquid elég szimpatikus. Egy két dolog nem tiszta még.
Az oldalon van bitcoin és altcoin card. Nektek melyik van?
Másrészt elvileg nincs díja a feltöltésnek de sokan írjátok hogy kevesebbet írnak jóvá... Van akinek pont annyit tesznek rá?
Esetleg nem írja, hogy milyen árfolyamon váltja a cryptopénzt amit ráteszünk? És a wallet/exchange árfolyam és uquid árfolyam közti különbség az oka?
Az nem bitcoin vagy altcoin card. USD, EUR, vagy GBP card. Bármelyik coint utalod a uquid számládra, azt átváltja a 3 pénznem valamelyikére.

Services

Bitcoin Debit Card
Altcoin Debit Card
Mobile Recharge
Co-brand Debit Card

Az USD/EUR/GBP kártya (Co-brand) is egy dolog meg a bitcoin-altcoin is szerintem. Míg a Co-brand kártyát az accountodról töltöd fel a már criptoból átváltott USD/EUR/GBP -vel a választott pénznemnek megfelelően, a bitcoin kártya:
"Bitcoin debit card is a card that links directly to your bitcoin..."
Azt nem tudom ez hogyan műxik, de szerintem bitkoint töltesz rá és amikor költesz csak akkor váltódik át valami előre meghatározhatatlan "azonnali" árfolyamon. Ha ez így van akkor ez kicsit  lutri szerintem.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - április 18, 2017, 06:19:40 pm

https://uquid.com/bitcoin-debit-card (https://uquid.com/bitcoin-debit-card)
https://uquid.com/altcoin-debit-card (https://uquid.com/altcoin-debit-card)
Azt nem írja, hogy az egyenleged coinban van. Amikor igényeled a kártyát, akkor választod ki, hogy milyen pénznem legyen.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Dàvid - április 18, 2017, 06:37:56 pm

Services

Bitcoin Debit Card
Altcoin Debit Card
Mobile Recharge
Co-brand Debit Card

Az USD/EUR/GBP kártya (Co-brand) is egy dolog meg a bitcoin-altcoin is szerintem. Míg a Co-brand kártyát az accountodról töltöd fel a már criptoból átváltott USD/EUR/GBP -vel a választott pénznemnek megfelelően, a bitcoin kártya:
"Bitcoin debit card is a card that links directly to your bitcoin..."
Azt nem tudom ez hogyan műxik, de szerintem bitkoint töltesz rá és amikor költesz csak akkor váltódik át valami előre meghatározhatatlan "azonnali" árfolyamon. Ha ez így van akkor ez kicsit  lutri szerintem.
Szerintem a Co-brand nem az amire gondolsz. Az egy saját márkás kártya szolgáltatás akár több kártyát beleértve és emailben vagy skype-on kell igényelni.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: andysk - április 18, 2017, 08:20:13 pm
Aszem volt már itt arról szó hogy az USD az annyi mint a poliniexen az USDT.
Sajna ma rá kellett jönnöm  nem így van. A krakenen van páros USD/USDT ami kb. 0.92 és 0.97 között mozog. Tiszta szívás. 1 Theter-ért kapsz 0.95 $-t.
Meg tudná ezt valaki magyarázni??

Ez tényleg szívás, én is azt feltételeztem, amit te. Sőt, úgy is terveztem, hogy használom az USDT, mint árfolyambiztos pénzt, de ezek után mégsem.

Ja, valami galiba van, ha jól értem összefügg a Bitfinex-es üggyel, mivel ugyanaz az anyacég a tulajdonosa mindkettőnek. Pár napja nem lehet USD-ben kivenni a pénzt a Bitfinexről, mert a bankjuk (Wells Fargo) letiltotta a transzfereket. Emiatt ment fel náluk a BTC ára, most is több mint 50$ a különbség a Bitstamphez képest:

Coinbase BTCUSD 1196
Bitstamp BTCUSD 1205
Bitfinex BTCUSD 1260
Poloniex BTCUSDT 1260

EDIT:
https://themerkle.com/wells-fargo-blocks-180m-in-funds-belonging-to-ifinex-and-tether-customers/

It is evident the banking giant is targeting both iFinex and Tether specifically. A lot of banks are not too keen on service providers dealing with virtual currencies, especially not when they hold onto customer funds. That is the danger when dealing with centralized services relying on traditional financial institutions. It is possible both companies will switch to a new banking partner, although that has not been confirmed as of yet.

According to a bitfinex representative, the company is taking the bank to court in order to establish a precedence where banks can’t just willingly shut down Bitcoin businesses.

“The decision to initiate legal action is because we cannot allow precedence in this industry where clearing houses can disrupt businesses that are by all metrics complying with the rules in place. If we allow them to simply flip a switch and disrupt business, then there becomes a precedence in the Bitcoin industry beyond just Bitfinex, so we believe it is the appropriate time to take action to prevent precedence.” – bfx_brandon

De hogy miért mindig én szívok?? Ma 70 BTCnyi USDT-T akartam utalni krakenre polorol. Nem akartam 3-7% ot bukni ezért átlöktem LTCbe mert úgy tűnt ott nem bukok. Ha átmegy majd usdbe váltom. Erre kezdett zuhanni az LTC. Végeredmény: mínusz 5500$ Komolyan mondom elegem van a qrva bankokból ha ez miattuk van!!

Még akkor is ha az 1ik 7 éve nekem perkál bérleti díjat. Menjen tönkre az összes!!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: jzsolt - április 19, 2017, 09:28:27 am
Lett volna 35 euronyi eth átutalásom poloról uquid-ra. Először 45 euot akartam, de valami 0,001 ezreddel kevesebbem volt (megjegyezném itt, hogy ez egy nagyon fasz rendszer, hogy "be kell jelenteni" ha betenni akarok, ráadául úgy, hogy csak akkor tudom meg mennyit kell utalni, mikor a tranzakció már elindult...). Vártam 10 percet, hogy lejárjon és törölve legyen. Ez nem történt meg, úgyhogy gondoltam elindítok egy tök új tranzakciót 35 euroval. Meg is történt, Polonál a tranzakció végbement, de uquid-nál még mind2 tranzakció pendingben volt. Pár óra múlva a 35 euros (???) tranzakció törölve lett, a 45-ös pendingben. Ok, mondom, majd csak kibogozzák ezek a Nobel-díjasok... Annyira nem sikerült ez nekik, hogy a 45 euros tranzakció is törölve lett, és a 35 euro elment boré'. Se uquidon, se poloniexen. Ilyenkor most mi van? :D Azon túl, hogy természetesen első dolgom volt írni nekik. Volt már valakinek hasonló esete? Ha igen, mi lett a vége? A tranzakcióknál megadtam visszacímként a poloniexes eth címet. Lehet, hogy csak várnom kéne egy kicsit, amig visszaérkezik?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - április 19, 2017, 10:15:26 am
Lett volna 35 euronyi eth átutalásom poloról uquid-ra. Először 45 euot akartam, de valami 0,001 ezreddel kevesebbem volt (megjegyezném itt, hogy ez egy nagyon fasz rendszer, hogy "be kell jelenteni" ha betenni akarok, ráadául úgy, hogy csak akkor tudom meg mennyit kell utalni, mikor a tranzakció már elindult...). Vártam 10 percet, hogy lejárjon és törölve legyen. Ez nem történt meg, úgyhogy gondoltam elindítok egy tök új tranzakciót 35 euroval. Meg is történt, Polonál a tranzakció végbement, de uquid-nál még mind2 tranzakció pendingben volt. Pár óra múlva a 35 euros ( ??? ) tranzakció törölve lett, a 45-ös pendingben. Ok, mondom, majd csak kibogozzák ezek a Nobel-díjasok... Annyira nem sikerült ez nekik, hogy a 45 euros tranzakció is törölve lett, és a 35 euro elment boré'. Se uquidon, se poloniexen. Ilyenkor most mi van? :D Azon túl, hogy természetesen első dolgom volt írni nekik. Volt már valakinek hasonló esete? Ha igen, mi lett a vége? A tranzakcióknál megadtam visszacímként a poloniexes eth címet. Lehet, hogy csak várnom kéne egy kicsit, amig visszaérkezik?
Meg fogják oldani.
Ha nem akarod elindítani a küldést, akkor nem kell megvárni míg lejár az idő. "Cancel this transaction"
Amikor a polo withdraw emailt visszaigazoltad, majd a polo írta, hogy succesful, utána a uquid-n rá kell kattintani
"Ok i have paid"-re.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: exertech001 - április 19, 2017, 10:17:06 am
Hali! Coinbase-ra küldtem 1 eurót amivel megerősítettem a fiókom. 314 Ft ot vont le plusz 2600 Ft kezelési költséget. Eddig oké. Haza szeretnék utalni Eurót. Tesztnek 10 et. 0,15 euro a fee a coinbase részéről. Ilyenkor az OTP von le vagy ilyenkor csak átváltja és egy az egyben megkapom?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - április 19, 2017, 10:20:39 am
Hali! Coinbase-ra küldtem 1 eurót amivel megerősítettem a fiókom. 314 Ft ot vont le plusz 2600 Ft kezelési költséget. Eddig oké. Haza szeretnék utalni Eurót. Tesztnek 10 et. 0,15 euro a fee a coinbase részéről. Ilyenkor az OTP von le vagy ilyenkor csak átváltja és egy az egyben megkapom?
OTP költség is van kb 620 huf.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Dàvid - április 19, 2017, 10:23:17 am
Hali! Coinbase-ra küldtem 1 eurót amivel megerősítettem a fiókom. 314 Ft ot vont le plusz 2600 Ft kezelési költséget. Eddig oké. Haza szeretnék utalni Eurót. Tesztnek 10 et. 0,15 euro a fee a coinbase részéről. Ilyenkor az OTP von le vagy ilyenkor csak átváltja és egy az egyben megkapom?
OTP-t nem tudom. De Erste bejövőnek is levon 0.402%-ot de minimum 2034 Ft-ot.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - április 19, 2017, 10:26:34 am
Hali! Coinbase-ra küldtem 1 eurót amivel megerősítettem a fiókom. 314 Ft ot vont le plusz 2600 Ft kezelési költséget. Eddig oké. Haza szeretnék utalni Eurót. Tesztnek 10 et. 0,15 euro a fee a coinbase részéről. Ilyenkor az OTP von le vagy ilyenkor csak átváltja és egy az egyben megkapom?
OTP-t nem tudom. De Erste bejövőnek is levon 0.402%-ot de minimum 2034 Ft-ot.
Az otp-t sem értem, de ez a 2034 azért durva. Tök automata a rendszer. Mi indokolja ezt az összeget? Ez miért nem bűncselekmény?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: jzsolt - április 19, 2017, 10:33:20 am
Lett volna 35 euronyi eth átutalásom poloról uquid-ra. Először 45 euot akartam, de valami 0,001 ezreddel kevesebbem volt (megjegyezném itt, hogy ez egy nagyon fasz rendszer, hogy "be kell jelenteni" ha betenni akarok, ráadául úgy, hogy csak akkor tudom meg mennyit kell utalni, mikor a tranzakció már elindult...). Vártam 10 percet, hogy lejárjon és törölve legyen. Ez nem történt meg, úgyhogy gondoltam elindítok egy tök új tranzakciót 35 euroval. Meg is történt, Polonál a tranzakció végbement, de uquid-nál még mind2 tranzakció pendingben volt. Pár óra múlva a 35 euros ( ??? ) tranzakció törölve lett, a 45-ös pendingben. Ok, mondom, majd csak kibogozzák ezek a Nobel-díjasok... Annyira nem sikerült ez nekik, hogy a 45 euros tranzakció is törölve lett, és a 35 euro elment boré'. Se uquidon, se poloniexen. Ilyenkor most mi van? :D Azon túl, hogy természetesen első dolgom volt írni nekik. Volt már valakinek hasonló esete? Ha igen, mi lett a vége? A tranzakcióknál megadtam visszacímként a poloniexes eth címet. Lehet, hogy csak várnom kéne egy kicsit, amig visszaérkezik?
Meg fogják oldani.
Ha nem akarod elindítani a küldést, akkor nem kell megvárni míg lejár az idő. "Cancel this transaction"
Amikor a polo withdraw emailt visszaigazoltad, majd a polo írta, hogy succesful, utána a uquid-n rá kell kattintani
"Ok i have paid"-re.

Igazából ez az első kísérletem volt, és igazság szerint nem nagyon vettem észre hirtelen az ok-t. Akkor ez volt a baj. Kösz, ez hasznos infó volt, legközelebb már látni fogom, hogy mit kell :D

Mondjuk a polon is eltartott egy fél napig mire completed lett a tranzakció
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: exertech001 - április 19, 2017, 10:34:39 am
Hali! Coinbase-ra küldtem 1 eurót amivel megerősítettem a fiókom. 314 Ft ot vont le plusz 2600 Ft kezelési költséget. Eddig oké. Haza szeretnék utalni Eurót. Tesztnek 10 et. 0,15 euro a fee a coinbase részéről. Ilyenkor az OTP von le vagy ilyenkor csak átváltja és egy az egyben megkapom?
OTP-t nem tudom. De Erste bejövőnek is levon 0.402%-ot de minimum 2034 Ft-ot.
Az otp-t sem értem, de ez a 2034 azért durva. Tök automata a rendszer. Mi indokolja ezt az összeget? Ez miért nem bűncselekmény?
Hát ez vicc... 2600 on is felhuztam magam, pedig sejtettem. OTP-t már tapasztaltad? Vagy csak olvastad hogy 620?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Dàvid - április 19, 2017, 10:38:38 am

Azért nem bűncselekmény mert önként írtad alá a bankszámlaszerződést :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 19, 2017, 10:49:21 am
Hali! Coinbase-ra küldtem 1 eurót amivel megerősítettem a fiókom. 314 Ft ot vont le plusz 2600 Ft kezelési költséget. Eddig oké. Haza szeretnék utalni Eurót. Tesztnek 10 et. 0,15 euro a fee a coinbase részéről. Ilyenkor az OTP von le vagy ilyenkor csak átváltja és egy az egyben megkapom?
OTP-t nem tudom. De Erste bejövőnek is levon 0.402%-ot de minimum 2034 Ft-ot.
Az otp-t sem értem, de ez a 2034 azért durva. Tök automata a rendszer. Mi indokolja ezt az összeget? Ez miért nem bűncselekmény?
Hát ez vicc... 2600 on is felhuztam magam, pedig sejtettem. OTP-t már tapasztaltad? Vagy csak olvastad hogy 620?

nekem mikor coinbase-ről utalok otp-ra nagyon minimális díjat számolnak valami pár száz forintot.
Az hogy az otp-ről küldtél a coinbasre 1 eurot és felszámoltak kétezer valamennyi azt csak otp-ről coinbasre, visszafele nekem lofasz költségem volt.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 19, 2017, 10:59:39 am
nu kivettem uquid kártyával otp ATM-ből pénzt, így fest ez az uquid részéről:

23246625   19/Apr/2017   $3.50   TransactionFee   Authorised   Transaction Fee   
23246624   19/Apr/2017   $2.76   TransactionFee   Authorised   Transaction Fee   
23246623   19/Apr/2017   $92.25   Unload   Authorised   Unload   ATM Cash Withdrawal

Otp pedig kb 284ért váltotta a dollárt.

amúgy esküszöm egy ilyen szolgáltatást még én is össze tudok dobni csak keresni kell hozzá egy bankot aki ad hozzá visa kártyát.

azt nem tudom miért van két fee, mondjuk elsőre túl sokat akartam kivenni és vissza dobott az ATM másodszorra már sikerült. Lehet az első kísérletre is számolt fel fee-t?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: exertech001 - április 19, 2017, 11:01:50 am
Hali! Coinbase-ra küldtem 1 eurót amivel megerősítettem a fiókom. 314 Ft ot vont le plusz 2600 Ft kezelési költséget. Eddig oké. Haza szeretnék utalni Eurót. Tesztnek 10 et. 0,15 euro a fee a coinbase részéről. Ilyenkor az OTP von le vagy ilyenkor csak átváltja és egy az egyben megkapom?
OTP-t nem tudom. De Erste bejövőnek is levon 0.402%-ot de minimum 2034 Ft-ot.
Az otp-t sem értem, de ez a 2034 azért durva. Tök automata a rendszer. Mi indokolja ezt az összeget? Ez miért nem bűncselekmény?
Hát ez vicc... 2600 on is felhuztam magam, pedig sejtettem. OTP-t már tapasztaltad? Vagy csak olvastad hogy 620?

nekem mikor coinbase-ről utalok otp-ra nagyon minimális díjat számolnak valami pár száz forintot.
Az hogy az otp-ről küldtél a coinbasre 1 eurot és felszámoltak kétezer valamennyi azt csak otp-ről coinbasre, visszafele nekem lofasz költségem volt.
Lehet nem tesztelgetek, kiveszek egy 100 ast egybe aztán cső. csaknem tünik el :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 19, 2017, 11:05:07 am

ű

nyugodtan küldj egy 100ast minimális levonással meg is kapod sőt eddig nekem az otp marha jól forintosította az eurot mikor coinbase-ről utaltam.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 19, 2017, 11:11:39 am
nu kivettem uquid kártyával otp ATM-ből pénzt, így fest ez az uquid részéről:

23246625   19/Apr/2017   $3.50   TransactionFee   Authorised   Transaction Fee   
23246624   19/Apr/2017   $2.76   TransactionFee   Authorised   Transaction Fee   
23246623   19/Apr/2017   $92.25   Unload   Authorised   Unload   ATM Cash Withdrawal

Otp pedig kb 284ért váltotta a dollárt.

amúgy esküszöm egy ilyen szolgáltatást még én is össze tudok dobni csak keresni kell hozzá egy bankot aki ad hozzá visa kártyát.

azt nem tudom miért van két fee, mondjuk elsőre túl sokat akartam kivenni és vissza dobott az ATM másodszorra már sikerült. Lehet az első kísérletre is számolt fel fee-t?

nah kiderítettem a 2,76 dolcsi a Foreign Currency Conversion   Per transaction   3 %
a 3,5 dolcsi pedig a ATM Transaction (International)*   Per transaction   $3.00     ami ezek szerint nem 3 dolcsi hanem 3,5.......
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - április 19, 2017, 12:12:51 pm
... OTP-t már tapasztaltad? Vagy csak olvastad hogy 620?
Tapasztaltam többször is. Igaz, hogy kraken, nem coinbase de az szerintem mindegy.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: exertech001 - április 19, 2017, 12:32:33 pm
... OTP-t már tapasztaltad? Vagy csak olvastad hogy 620?
Tapasztaltam többször is. Igaz, hogy kraken, nem coinbase de az szerintem mindegy.
Köszi a segítségeket, a többieknek is. megy a próba hamarosan.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - április 19, 2017, 01:00:22 pm
... (megjegyezném itt, hogy ez egy nagyon fasz rendszer, hogy "be kell jelenteni" ha betenni akarok, ráadául úgy, hogy csak akkor tudom meg mennyit kell utalni, mikor a tranzakció már elindult...).
...
Ennek megvan az az előnye, hogy így előre tudod, milyen árfolyamon lesz váltva. Egyébként elég bizonytalan lenne h mennyi eurót kapsz a coinok gyorsan változó árfolyama miatt.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Sol4r - április 19, 2017, 05:47:59 pm
Kedves Tagok!

Poloniexről utaltam UQUID-re BTC-t az első próba a második kisebb tétel rendben megérkezte, poloniex elutalástól számítva 3 napon belül már a plasztik kártyán volt a pénzem. Ám most ismét küldtem 2 kisebb címletet ami valami útveszőbe került, poponiexről már levonták a küldéskor, de uquid-hez semmilyen formában nem érkezett meg. Irtam uquid-nek, hogy mi lehet a baj, ők ekkor ezt a linket küldték vissza ahol meg tudom nézni az ??aktualitását?? a dolgoknak. https://blockchain.info/ ide bemásolom a keresőmezőbe az uquid álltal generált címet, amire a pénzt küldtem, először 0-ás volt, majd 1 nap múlva már megjelentek az értékek.

A két cím:
1Bxy42tHZXeNE9J8C8PifzpFcf3zud96vP
12wtJrhqLGDnCxhDFTQouc4pwf5Z38uikM

Időrendben a történet:
2017-04-06 Poloniexről az utalás
2017-04-13 UQUID reklamálás
2017-04-14 Válaszoltak h ezen a linken elenőrizhetem   https://blockchain.info/
2017-04-15 A linken megjelent  https://blockchain.info/

És most itt vagyok 2017-04-19 és még mindíg nem történt semmi változás POLONIEX-re nem jött vissza a pénz UQUID-hez nem érkezett semmi.

Kérlek segítsetek mi van ilyenkor? Továbbá segítsetek, kérlek, értelmezni ezt a csekkoló oldalt, mert én nem értem :(

Várom segítségeteket!!!!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: jzsolt - április 19, 2017, 05:56:52 pm

Hát lehet, hogy én most nézek másik ilyen szolgáltató után,mert nekem is pont most van 35 euróm az éterben valahol és őszíntén szólva fsznak sincs kedve ezekkel hisztériázni minden 3. 4. tranzakciónál... ahogy elnézem erre nagy esély lesz, amúgy is vonzom az ilyeneket sajnos...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Andokaaa - április 20, 2017, 07:53:27 am

Advcash.com , Màr 100x ìrtam
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: jzsolt - április 20, 2017, 08:03:56 am

Mennyi ideje vagy náluk? Hány tranzakciód volt eddig? Mennyinél volt ebből gond?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: jzsolt - április 20, 2017, 08:58:37 am
Engem egyébként érdekelne olyanok válasza, akik itthoni bankba utalják a pénzt, itthoni automatából vesznek fel eurot, miközben <100km-re tudnának külföldről is, forintban veszik fel a pénzt.

Miért? Ha még adózni sem kíván utána, akkor dupla miért?

Nekem sosem jutna eszembe olyan megoldást használni, amivel a tranzakcióimnak bármilyen köze lenne ehhez az országhoz, ha csak nem elkerülhetetlen. Pest mellett lakom, kb 75km szlovákia. Nekem simán megér 2 havonta 3000ft benzinpénzt, hogy ne itthoni automatából vegyek fel eurot.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: jzsolt - április 20, 2017, 09:02:23 am
Lett volna 35 euronyi eth átutalásom poloról uquid-ra. Először 45 euot akartam, de valami 0,001 ezreddel kevesebbem volt (megjegyezném itt, hogy ez egy nagyon fasz rendszer, hogy "be kell jelenteni" ha betenni akarok, ráadául úgy, hogy csak akkor tudom meg mennyit kell utalni, mikor a tranzakció már elindult...). Vártam 10 percet, hogy lejárjon és törölve legyen. Ez nem történt meg, úgyhogy gondoltam elindítok egy tök új tranzakciót 35 euroval. Meg is történt, Polonál a tranzakció végbement, de uquid-nál még mind2 tranzakció pendingben volt. Pár óra múlva a 35 euros (???) tranzakció törölve lett, a 45-ös pendingben. Ok, mondom, majd csak kibogozzák ezek a Nobel-díjasok... Annyira nem sikerült ez nekik, hogy a 45 euros tranzakció is törölve lett, és a 35 euro elment boré'. Se uquidon, se poloniexen. Ilyenkor most mi van? :D Azon túl, hogy természetesen első dolgom volt írni nekik. Volt már valakinek hasonló esete? Ha igen, mi lett a vége? A tranzakcióknál megadtam visszacímként a poloniexes eth címet. Lehet, hogy csak várnom kéne egy kicsit, amig visszaérkezik?

Hát letelt a 24 óra, amit válaszadási időnek megadtak. Válasz sehol, úgyhogy uquid ettől a perctől nálam feketelistás. 35 euro... mondhatnám, hogy tanulópénz, de igazából ebből semmit nem tanultam, mert ez bármelyik hasonló szolgáltatónál megeshet. Illetve valamit tanultam: uquid messzire kerülendő.

Azért írok nekik újra, de ez már nem lesz illedelmes hangvételű...az első még az volt.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: hoppus - április 20, 2017, 09:34:38 am
Engem egyébként érdekelne olyanok válasza, akik itthoni bankba utalják a pénzt, itthoni automatából vesznek fel eurot, miközben <100km-re tudnának külföldről is, forintban veszik fel a pénzt.

Miért? Ha még adózni sem kíván utána, akkor dupla miért?

Nekem sosem jutna eszembe olyan megoldást használni, amivel a tranzakcióimnak bármilyen köze lenne ehhez az országhoz, ha csak nem elkerülhetetlen. Pest mellett lakom, kb 75km szlovákia. Nekem simán megér 2 havonta 3000ft benzinpénzt, hogy ne itthoni automatából vegyek fel eurot.

ha már a magyar bankszámlájára utalja ki az ember akkor oly mindegy, hogy magyar forint/euro ATM-ből veszi fel vagy külföldi ATM-ből akármilyen devizában.

tehát a dupla miértet nem értem.

az egyszeres miértre meg az a válasz, hogy nem sokaknak nem sok bizadalma van ezekben az online offshore bankokban. mindegyiket szidja valaki valamiért. instabilok és megbizhatatlanok. uquid talán a number 1 mégis sokan azt is szidják.
advcash-ről meg jobb nem beszélni. kábé fele-fele arányban támogatják és szidják.

Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Andokaaa - április 20, 2017, 09:36:30 am
Kedves Tagok!

Poloniexről utaltam UQUID-re BTC-t az első próba a második kisebb tétel rendben megérkezte, poloniex elutalástól számítva 3 napon belül már a plasztik kártyán volt a pénzem. Ám most ismét küldtem 2 kisebb címletet ami valami útveszőbe került, poponiexről már levonták a küldéskor, de uquid-hez semmilyen formában nem érkezett meg. Irtam uquid-nek, hogy mi lehet a baj, ők ekkor ezt a linket küldték vissza ahol meg tudom nézni az ??aktualitását?? a dolgoknak. https://blockchain.info/ ide bemásolom a keresőmezőbe az uquid álltal generált címet, amire a pénzt küldtem, először 0-ás volt, majd 1 nap múlva már megjelentek az értékek.

A két cím:
1Bxy42tHZXeNE9J8C8PifzpFcf3zud96vP
12wtJrhqLGDnCxhDFTQouc4pwf5Z38uikM

Időrendben a történet:
2017-04-06 Poloniexről az utalás
2017-04-13 UQUID reklamálás
2017-04-14 Válaszoltak h ezen a linken elenőrizhetem   https://blockchain.info/
2017-04-15 A linken megjelent  https://blockchain.info/

És most itt vagyok 2017-04-19 és még mindíg nem történt semmi változás POLONIEX-re nem jött vissza a pénz UQUID-hez nem érkezett semmi.

Kérlek segítsetek mi van ilyenkor? Továbbá segítsetek, kérlek, értelmezni ezt a csekkoló oldalt, mert én nem értem :(

Várom segítségeteket!!!!

Hát lehet, hogy én most nézek másik ilyen szolgáltató után,mert nekem is pont most van 35 euróm az éterben valahol és őszíntén szólva fsznak sincs kedve ezekkel hisztériázni minden 3. 4. tranzakciónál... ahogy elnézem erre nagy esély lesz, amúgy is vonzom az ilyeneket sajnos...

Advcash.com , Màr 100x ìrtam

Mennyi ideje vagy náluk? Hány tranzakciód volt eddig? Mennyinél volt ebből gond?

Kb. 3-4 hónapja , tranzakcióm volt vagy 20 , abból egyszer sem volt gond , pénz levétel is szépen megy vele atm-ben. Nálam a legjobb.
Na meg az sem mellékes , hogy alacsony a fee. Igaz a btc-t nem a legjobb áron veszik meg , de a tobbi sem sokkal jobb és a btc árfolyam látható a fooldalon.
De nekem ez megéri azt , hogy gond nélkul megy a dolog.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - április 20, 2017, 09:37:54 am
BTC/USD árfolyam
advcash 1187
polo 1266
Ez is egy fajta fee.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Andokaaa - április 20, 2017, 09:40:49 am
Engem egyébként érdekelne olyanok válasza, akik itthoni bankba utalják a pénzt, itthoni automatából vesznek fel eurot, miközben <100km-re tudnának külföldről is, forintban veszik fel a pénzt.

Miért? Ha még adózni sem kíván utána, akkor dupla miért?

Nekem sosem jutna eszembe olyan megoldást használni, amivel a tranzakcióimnak bármilyen köze lenne ehhez az országhoz, ha csak nem elkerülhetetlen. Pest mellett lakom, kb 75km szlovákia. Nekem simán megér 2 havonta 3000ft benzinpénzt, hogy ne itthoni automatából vegyek fel eurot.

ha már a magyar bankszámlájára utalja ki az ember akkor oly mindegy, hogy magyar forint/euro ATM-ből veszi fel vagy külföldi ATM-ből akármilyen devizában.

tehát a dupla miértet nem értem.

az egyszeres miértre meg az a válasz, hogy nem sokaknak nem sok bizadalma van ezekben az online offshore bankokban. mindegyiket szidja valaki valamiért. instabilok és megbizhatatlanok. uquid talán a number 1 mégis sokan azt is szidják.
advcash-ről meg jobb nem beszélni. kábé fele-fele arányban támogatják és szidják.

Nem tudok igazat adni , az uquid egy nagy rakás szar, nekem is van ,de le is fogom mondani és eldobom a francba.
Az advcash eddig hiba nélkul megy.
Nem azt mondom , hogy bízom bennuk , csak azt hogy mukodik és nincs vele baj , nem kell ott tartani a pénzt , hó végén ráteszem és leveszem , ennyi.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Andokaaa - április 20, 2017, 09:44:01 am
BTC/USD árfolyam
advcash 1187
polo 1266
Ez is egy fajta fee.

A poloról mióta lehet levenni pénzt atm-ben ? Nem lehet osszevetni egy exchgange és egy pénztárca árfolyamát. Megkell fizetned az árát annak , hogy kp.-t akarsz a btc-bol.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - április 20, 2017, 09:46:43 am
BTC/USD árfolyam
advcash 1187
polo 1266
Ez is egy fajta fee.

A poloról mióta lehet levenni pénzt atm-ben ? Nem lehet osszevetni egy exchgange és egy pénztárca árfolyamát. Megkell fizetned az árát annak , hogy kp.-t akarsz a btc-bol.
Én nem mondtam, hogy lehet. Védeni sem akarom egyiket sem. Csak ott is van fee. Ilyen formában.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: jzsolt - április 20, 2017, 09:49:04 am
Engem egyébként érdekelne olyanok válasza, akik itthoni bankba utalják a pénzt, itthoni automatából vesznek fel eurot, miközben <100km-re tudnának külföldről is, forintban veszik fel a pénzt.

Miért? Ha még adózni sem kíván utána, akkor dupla miért?

Nekem sosem jutna eszembe olyan megoldást használni, amivel a tranzakcióimnak bármilyen köze lenne ehhez az országhoz, ha csak nem elkerülhetetlen. Pest mellett lakom, kb 75km szlovákia. Nekem simán megér 2 havonta 3000ft benzinpénzt, hogy ne itthoni automatából vegyek fel eurot.

ha már a magyar bankszámlájára utalja ki az ember akkor oly mindegy, hogy magyar forint/euro ATM-ből veszi fel vagy külföldi ATM-ből akármilyen devizában.

tehát a dupla miértet nem értem.

az egyszeres miértre meg az a válasz, hogy nem sokaknak nem sok bizadalma van ezekben az online offshore bankokban. mindegyiket szidja valaki valamiért. instabilok és megbizhatatlanok. uquid talán a number 1 mégis sokan azt is szidják.
advcash-ről meg jobb nem beszélni. kábé fele-fele arányban támogatják és szidják.

A dupla miért nem a kivétel mikéntjére vonatkozik, hanem arra, hogy a felsoroltak közül miért csinálja azt bárki, akinek adózni sincs utána szándékában.

A pénzkivét forintban árfolyam függő. Ha kiveszem euroban, akkor tuti, hogy jobb árfolyamon át tudom váltani a megfelelő helyen, mint amennyiért bármelyik bank bármelyik automatája tenné ezt.

A bizalomhiányos érvelést elfogadom.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: jzsolt - április 20, 2017, 09:52:18 am
Kedves Tagok!

Poloniexről utaltam UQUID-re BTC-t az első próba a második kisebb tétel rendben megérkezte, poloniex elutalástól számítva 3 napon belül már a plasztik kártyán volt a pénzem. Ám most ismét küldtem 2 kisebb címletet ami valami útveszőbe került, poponiexről már levonták a küldéskor, de uquid-hez semmilyen formában nem érkezett meg. Irtam uquid-nek, hogy mi lehet a baj, ők ekkor ezt a linket küldték vissza ahol meg tudom nézni az ??aktualitását?? a dolgoknak. https://blockchain.info/ ide bemásolom a keresőmezőbe az uquid álltal generált címet, amire a pénzt küldtem, először 0-ás volt, majd 1 nap múlva már megjelentek az értékek.

A két cím:
1Bxy42tHZXeNE9J8C8PifzpFcf3zud96vP
12wtJrhqLGDnCxhDFTQouc4pwf5Z38uikM

Időrendben a történet:
2017-04-06 Poloniexről az utalás
2017-04-13 UQUID reklamálás
2017-04-14 Válaszoltak h ezen a linken elenőrizhetem   https://blockchain.info/
2017-04-15 A linken megjelent  https://blockchain.info/

És most itt vagyok 2017-04-19 és még mindíg nem történt semmi változás POLONIEX-re nem jött vissza a pénz UQUID-hez nem érkezett semmi.

Kérlek segítsetek mi van ilyenkor? Továbbá segítsetek, kérlek, értelmezni ezt a csekkoló oldalt, mert én nem értem :(

Várom segítségeteket!!!!

Hát lehet, hogy én most nézek másik ilyen szolgáltató után,mert nekem is pont most van 35 euróm az éterben valahol és őszíntén szólva fsznak sincs kedve ezekkel hisztériázni minden 3. 4. tranzakciónál... ahogy elnézem erre nagy esély lesz, amúgy is vonzom az ilyeneket sajnos...

Advcash.com , Màr 100x ìrtam

Mennyi ideje vagy náluk? Hány tranzakciód volt eddig? Mennyinél volt ebből gond?

Kb. 3-4 hónapja , tranzakcióm volt vagy 20 , abból egyszer sem volt gond , pénz levétel is szépen megy vele atm-ben. Nálam a legjobb.
Na meg az sem mellékes , hogy alacsony a fee. Igaz a btc-t nem a legjobb áron veszik meg , de a tobbi sem sokkal jobb és a btc árfolyam látható a fooldalon.
De nekem ez megéri azt , hogy gond nélkul megy a dolog.

Akkor erre majd térjünk vissza 1-2 év múlva vagy 2-300+ tranzakció után.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: hoppus - április 20, 2017, 10:01:09 am
Használja valaki az Advcash-t ? Csak , mert nagyon jók a fee-k és atmbol 3000 € lehet kivenni per nap. Nincs kezelési koltség a számlára és kártyára és lehet btc-ben is bemenni , csak mert én most rendeltem meg a kártyám (mastercard) a btc megérkezett oda majd kipróbálom , de sokan dicsérik és mukodik az atm-ben is. Ha esetleg ki akarjátok próbálni bedobom a linkem. Ha arra regisztálsz , akkor koszi szépen delekeeek :D http://wallet.advcash.com/referral/09695849-ecb4-4719-a66a-3700b0d8f800

Már csak azt nem értem, hogy ha 3-4 hónapja sikeresen használod ezt, akkor miért csak ekkor rendeltél kártyát? És eddig mire használtad sikeresen? Tegyük fel, hogy egy hét alatt megkaptad a kártyát, szóval kb 2 hete van kártyád, 2 hét alatt volt 20 tranzakciód???

Másolj már be egy history-t. Bocs, hogy kételkedem, de elég zavaros a történeted amit előadsz.

A UQUID-nak az ég világon semmi baja, ha úgy használod, ahogy azt a rendszer elvárja.

ahogy a rendszer elvárja? túl nagy a kinálat ahhoz, hogy én igazodjak a rendszerhez :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: jzsolt - április 20, 2017, 10:02:22 am
Használja valaki az Advcash-t ? Csak , mert nagyon jók a fee-k és atmbol 3000 € lehet kivenni per nap. Nincs kezelési koltség a számlára és kártyára és lehet btc-ben is bemenni , csak mert én most rendeltem meg a kártyám (mastercard) a btc megérkezett oda majd kipróbálom , de sokan dicsérik és mukodik az atm-ben is. Ha esetleg ki akarjátok próbálni bedobom a linkem. Ha arra regisztálsz , akkor koszi szépen delekeeek :D http://wallet.advcash.com/referral/09695849-ecb4-4719-a66a-3700b0d8f800

Már csak azt nem értem, hogy ha 3-4 hónapja sikeresen használod ezt, akkor miért csak ekkor rendeltél kártyát? És eddig mire használtad sikeresen? Tegyük fel, hogy egy hét alatt megkaptad a kártyát, szóval kb 2 hete van kártyád, 2 hét alatt volt 20 tranzakciód???

Másolj már be egy history-t. Bocs, hogy kételkedem, de elég zavaros a történeted amit előadsz.

A UQUID-nak az ég világon semmi baja, ha úgy használod, ahogy azt a rendszer elvárja.

http://www.szekelyvegan.info/forum/index.php?topic=30.msg16988#msg16988 (http://www.szekelyvegan.info/forum/index.php?topic=30.msg16988#msg16988)

A legelső tranzakcióm lett volna. És ha jól tudom, úgy használtam, ahogy azt a rendszer elvárta... jelentsen ez bármit is.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Andokaaa - április 20, 2017, 10:04:13 am
Használja valaki az Advcash-t ? Csak , mert nagyon jók a fee-k és atmbol 3000 € lehet kivenni per nap. Nincs kezelési koltség a számlára és kártyára és lehet btc-ben is bemenni , csak mert én most rendeltem meg a kártyám (mastercard) a btc megérkezett oda majd kipróbálom , de sokan dicsérik és mukodik az atm-ben is. Ha esetleg ki akarjátok próbálni bedobom a linkem. Ha arra regisztálsz , akkor koszi szépen delekeeek :D http://wallet.advcash.com/referral/09695849-ecb4-4719-a66a-3700b0d8f800
ok
Már csak azt nem értem, hogy ha 3-4 hónapja sikeresen használod ezt, akkor miért csak ekkor rendeltél kártyát? És eddig mire használtad sikeresen? Tegyük fel, hogy egy hét alatt megkaptad a kártyát, szóval kb 2 hete van kártyád, 2 hét alatt volt 20 tranzakciód???

Másolj már be egy history-t. Bocs, hogy kételkedem, de elég zavaros a történeted amit előadsz.

A UQUID-nak az ég világon semmi baja, ha úgy használod, ahogy azt a rendszer elvárja.

Semmi képpen nem fogom itt neked megmutatni mikor és mennyit veszek le , a másik dolog pedig az , hogy csináljátok ahogy akarjátok :D
Én orulok , hogy mukodik , ti meg szívjatok akkor amivel akartok , az ember tanácsot ad , ti pedig nyavajogtok állandóan , hát megvagytok ti részegedve ? :D

Imádom mikor valaki azt írja , hogy ez az oldal csak most jelent meg a semmibol , vagy hogy 20 tranzakcióóóó , óó hát akkor az még semmi majd 2 év múlva térjunk rá vissza :D
Szerintetek az uquid és a tobbi , hogy jelent meg ? 11 évvel elotte bejelentették hogy majd jovunk 11 múlva készuljetek fel mert elotte még csinálunk vagy 10 ezer tranzakciót , hogy hitelesek legyunk :D
Nagyon sotét van itt :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: hoppus - április 20, 2017, 10:18:48 am

Írta: jzsolt - április 20, 2017, 10:35:10 am
Nem tudom, hogy a térjünk vissza rá 1-2 év múlva dologgal mi a gondod? Szerinted pár hét aktív használatból és 20 tranzakcióból lehet objektív véleményt alkotni egy pénzügyi szolgáltatóról? Engem meg lehet győzni használható adatokkal, de a 20 tranzakció testvérek között is kevés erre.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: gipszklipsz - április 20, 2017, 10:40:59 am
Most volt egy kis sikerélményem az UQUID-del. Miután a Plastic card-ra nem engedett összesen 1000 eur-nál többet tölteni (a 2500eur helyett), gondoltam kipróbálom a Virutual card-ot is. Depositoltam 400 eur-t btcben, ami 6 confirm után azonnal success lett, és az iponnál "bankkártyás online vásárlással" fizettem rendeléskor a Virtual card-dal, simán működött.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: hoppus - április 20, 2017, 10:41:16 am
Nem tudom, hogy a térjünk vissza rá 1-2 év múlva dologgal mi a gondod? Szerinted pár hét aktív használatból és 20 tranzakcióból lehet objektív véleményt alkotni egy pénzügyi szolgáltatóról? Engem meg lehet győzni használható adatokkal, de a 20 tranzakció testvérek között is kevés erre.

szerintem ezeknél a fiktiv bankoknál minden sikeres tranzakcionak örülni kell függetlenül hogy 20 vagy 20 ezer volt elötte :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Andokaaa - április 20, 2017, 10:48:57 am
Nem tudom, hogy a térjünk vissza rá 1-2 év múlva dologgal mi a gondod? Szerinted pár hét aktív használatból és 20 tranzakcióból lehet objektív véleményt alkotni egy pénzügyi szolgáltatóról? Engem meg lehet győzni használható adatokkal, de a 20 tranzakció testvérek között is kevés erre.

szerintem ezeknél a fiktiv bankoknál minden sikeres tranzakcionak örülni kell függetlenül hogy 20 vagy 20 ezer volt elötte :)

Jogos.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: jzsolt - április 20, 2017, 11:08:40 am
Nem tudom, hogy a térjünk vissza rá 1-2 év múlva dologgal mi a gondod? Szerinted pár hét aktív használatból és 20 tranzakcióból lehet objektív véleményt alkotni egy pénzügyi szolgáltatóról? Engem meg lehet győzni használható adatokkal, de a 20 tranzakció testvérek között is kevés erre.

szerintem ezeknél a fiktiv bankoknál minden sikeres tranzakcionak örülni kell függetlenül hogy 20 vagy 20 ezer volt elötte :)

Jogos.

Ennek fényében térjünk vissza arra, hogy miért is van ez olyan nagyon rohadtul ajánlva, mint olyan rohadt jól működő intézmény? Csak én látom itt az ellentmondást?
Egyébként az ajánlás valóban hitelesebb lett volna Andokaaa, ha a másik témában az első jónéhány hozzászólásodban nem linkelgetted volna olyan lelkesen a linket, hogy hova regisztráljunk. Köszi az ajánlást meg minden, de ez így nálam csak 1 a százból, se több, se kevesebb.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Levente - április 20, 2017, 12:11:31 pm
Helló.
ma rátaláltam a bitfinex.com oldarra. itt van több virtuális pénz beváltó direkt dolárra. Meg a dollárt bankszálára ki lehet kárni.
a BTC-nek is nagyon jó árfolyamata van másokhoz képest.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: omshree - április 20, 2017, 12:14:07 pm
Jó az időzítés:)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: proziroxx - április 20, 2017, 12:27:34 pm
Nem bántásból írom, de legközelebb próbáld meg kicsit jobban átolvasni az üzeneted és javítani a helyesírási hibáid, mielőtt elküldöd :)
Ezzel áttekinthetőbb, olvashatóbb lesz a fórum.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - április 20, 2017, 01:10:51 pm
A Bitfinexen múlt hét óta nem lehet kivenni az USD-t! Ezért is van ott ennyivel magasabb ára a BTC-nek. Ugyanaz a helyzet, mint az USDT-vel (pl. a Poloniexen).
http://www.szekelyvegan.info/forum/index.php?topic=30.msg16631#msg16631

Különben a Bitfinex egy fasza tőzsde lenne, csak állandóan történik velük valami, tavaly kirabolták őket, most meg ez a bank ügy  :-\
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 20, 2017, 02:13:42 pm
eddig nekem sem veszett még el pénzem az uquidnál, de amúgy én sem vagyok vele megelégedve kár, hogy eddig nem találtam jobbat nála :D.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Andokaaa - április 20, 2017, 02:24:42 pm
Nem tudom, hogy a térjünk vissza rá 1-2 év múlva dologgal mi a gondod? Szerinted pár hét aktív használatból és 20 tranzakcióból lehet objektív véleményt alkotni egy pénzügyi szolgáltatóról? Engem meg lehet győzni használható adatokkal, de a 20 tranzakció testvérek között is kevés erre.

szerintem ezeknél a fiktiv bankoknál minden sikeres tranzakcionak örülni kell függetlenül hogy 20 vagy 20 ezer volt elötte :)

Jogos.

Ennek fényében térjünk vissza arra, hogy miért is van ez olyan nagyon rohadtul ajánlva, mint olyan rohadt jól működő intézmény? Csak én látom itt az ellentmondást?
Egyébként az ajánlás valóban hitelesebb lett volna Andokaaa, ha a másik témában az első jónéhány hozzászólásodban nem linkelgetted volna olyan lelkesen a linket, hogy hova regisztráljunk. Köszi az ajánlást meg minden, de ez így nálam csak 1 a százból, se több, se kevesebb.

A link auton , volt betéve , egyébként ha direkt is raktam volna be , akkor sem érteném a feltételezett aggodalmad , mert semmi haszna az embernek abból ha a linkre regisztráltat másokat :) Náluk , mint máshol is a 20% referal , arra vonatkozik hogy mikor egy regisztrált kivesz pénz és váltási fee van akkor keresnek rajta pl 2 € t és abból te kapsz 20 % , ennyi a nagy varázslat , de én mindenkinek azt ajánlottam hogy szlovákiában vegyel le a cash-t szóval még ezzel sem akartam az embereket húzni :D

Az a ti bajotok , hogy csak a hátsószándékot keresitek mindenben , a gépekkel én a pár ezer € val nagyon megelékszek , nem kellenek még a referal + 0,20 € centek :) De , ahogy mondtam mindenki úgy csinálja ahogyan akarja :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: jzsolt - április 20, 2017, 02:42:14 pm
eddig nekem sem veszett még el pénzem az uquidnál, de amúgy én sem vagyok vele megelégedve kár, hogy eddig nem találtam jobbat nála :D.

Nekem eddig az uquid 1-ből semmi... ez elég szar arány akárhonnan nézem :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: bazsy - április 20, 2017, 05:15:27 pm
cryptopay-el ugyan ott vagy csak nem tudsz altcoint utalni rá
poloniexen átváltod a btc-t meg kiutalod cryptopay kártyára és már mehetsz is az atmhet
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 20, 2017, 06:12:01 pm
cryptopay-el ugyan ott vagy csak nem tudsz altcoint utalni rá
poloniexen átváltod a btc-t meg kiutalod cryptopay kártyára és már mehetsz is az atmhet

kérdés mennyiért váltja btc/eur -t, amúgy ez tényleg ugyan az még a fee-k is és a limitek is ugyan azok, lefogadom a bank is ugyan az lehet ami az uquidnál is.
A bank amúgy jól működik azzal nincs is baj inkább az uquid a fos a rendszerben.

Valaki használja a cryptopay-t? ATM felvételnél nézi az aktuális btc/EUR árfolyamot vagy hogy a rákba számolja ki mennyit ér a felvételnél a BTC-d?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Andokaaa - április 20, 2017, 06:20:48 pm

:D:D:D Szerintem ez is úgy csinálja mint a tobbi debit card , mégpedig : mikor rákuldod a btc-t , akkor az már € lesz azonnal , vagyis a kártyádon már € van nem btc.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - április 20, 2017, 06:22:55 pm
cryptopay-el ugyan ott vagy csak nem tudsz altcoint utalni rá
poloniexen átváltod a btc-t meg kiutalod cryptopay kártyára és már mehetsz is az atmhet

kérdés mennyiért váltja btc/eur -t, amúgy ez tényleg ugyan az még a fee-k is és a limitek is ugyan azok, lefogadom a bank is ugyan az lehet ami az uquidnál is.
A bank amúgy jól működik azzal nincs is baj inkább az uquid a fos a rendszerben.

Valaki használja a cryptopay-t? ATM felvételnél nézi az aktuális btc/EUR árfolyamot vagy hogy a rákba számolja ki mennyit ér a felvételnél a BTC-d?

Ezek nem bitcoin kártyák, hanem EUR kártyák, és feltöltéskor váltja a btc-t eur-ra, nem pedig amikor a kártyát használod. Kb. 101-szer le volt már írva, hány kört futunk még? :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Andokaaa - április 20, 2017, 06:27:36 pm

Ez a fórum már sosem javul meg e téren , úgy hiszem :D Itt a kezdok nem olvasnak , hanem témát nyitnak :D Kéne nyitni egy témát hogy ,,merre forog nektek a ventillátor ? ´´ :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 20, 2017, 06:34:52 pm
cryptopay-el ugyan ott vagy csak nem tudsz altcoint utalni rá
poloniexen átváltod a btc-t meg kiutalod cryptopay kártyára és már mehetsz is az atmhet

kérdés mennyiért váltja btc/eur -t, amúgy ez tényleg ugyan az még a fee-k is és a limitek is ugyan azok, lefogadom a bank is ugyan az lehet ami az uquidnál is.
A bank amúgy jól működik azzal nincs is baj inkább az uquid a fos a rendszerben.

Valaki használja a cryptopay-t? ATM felvételnél nézi az aktuális btc/EUR árfolyamot vagy hogy a rákba számolja ki mennyit ér a felvételnél a BTC-d?

Ezek nem bitcoin kártyák, hanem EUR kártyák, és feltöltéskor váltja a btc-t eur-ra, nem pedig amikor a kártyát használod. Kb. 101-szer le volt már írva, hány kört futunk még? :)

bocsáss meg, hogy eddig 1 millió hozzászólás helyett csak huszonötezret olvastam át és nem jutottam el oda ahol épp erről beszéltetek. ;D

de amúgy köszönöm a választ.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - április 20, 2017, 06:43:57 pm

és szerinted hogy keletkezett az 1 millió hozzászólás? :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 20, 2017, 07:25:29 pm

Sajnos maga a fórum egy ilyen dolog, nem én leszek az első és nem is az utolsó aki ezt megkérdezni :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: ennyi - április 20, 2017, 07:29:40 pm
Gyerekek,
az Easyjettel repultem es a mostani aprilisi flight magazinjukban egy bitcoin hitelkartya hirdetest talaltam nagy meglepetesemre:

http://traveller.easyjet.com/emagazine/2692/april-2017/

108-as oldalra lapozzatok.

Hasznalja valaki mar ezt a kartyat? Mik a tapasztalatok vele? Hogy lehet ratolteni bitcoint?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: drizzt_do_urden - április 20, 2017, 07:34:42 pm
ez nem easyjet bitcoin kartya csak az o repulojukon olvastal rola :))
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Andokaaa - április 20, 2017, 07:34:47 pm
Poloniex, Coinbase, Debit Card, utalások kezelések téma !
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: jzsolt - április 20, 2017, 07:49:36 pm
De azért folytatja a dolgot, érzi a ritmust a gyerek :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: jzsolt - április 20, 2017, 08:02:12 pm
Lett volna 35 euronyi eth átutalásom poloról uquid-ra. Először 45 euot akartam, de valami 0,001 ezreddel kevesebbem volt (megjegyezném itt, hogy ez egy nagyon fasz rendszer, hogy "be kell jelenteni" ha betenni akarok, ráadául úgy, hogy csak akkor tudom meg mennyit kell utalni, mikor a tranzakció már elindult...). Vártam 10 percet, hogy lejárjon és törölve legyen. Ez nem történt meg, úgyhogy gondoltam elindítok egy tök új tranzakciót 35 euroval. Meg is történt, Polonál a tranzakció végbement, de uquid-nál még mind2 tranzakció pendingben volt. Pár óra múlva a 35 euros (???) tranzakció törölve lett, a 45-ös pendingben. Ok, mondom, majd csak kibogozzák ezek a Nobel-díjasok... Annyira nem sikerült ez nekik, hogy a 45 euros tranzakció is törölve lett, és a 35 euro elment boré'. Se uquidon, se poloniexen. Ilyenkor most mi van? :D Azon túl, hogy természetesen első dolgom volt írni nekik. Volt már valakinek hasonló esete? Ha igen, mi lett a vége? A tranzakcióknál megadtam visszacímként a poloniexes eth címet. Lehet, hogy csak várnom kéne egy kicsit, amig visszaérkezik?

Hát letelt a 24 óra, amit válaszadási időnek megadtak. Válasz sehol, úgyhogy uquid ettől a perctől nálam feketelistás. 35 euro... mondhatnám, hogy tanulópénz, de igazából ebből semmit nem tanultam, mert ez bármelyik hasonló szolgáltatónál megeshet. Illetve valamit tanultam: uquid messzire kerülendő.

Azért írok nekik újra, de ez már nem lesz illedelmes hangvételű...az első még az volt.

Hello
i just checked for you and found

{"status":"failed","address":"0x69904e29d7ff791f7ecc3f5e336156d62d9a472e","withdraw":"15C1pH4HgyVTsapBHFbmG7CbG7fBQbcWhB","incomingCoin":0.84520164,"incomingType":"ETH","error":"Your
pending transaction expired before we received your deposit and will be returned to you shortly."}

if you do not see money refund within 24h please let me know

Cukik, hogy visszaadják a pénzem... feltételezem a sarcot azért megtartják... szarházi banda

Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - április 20, 2017, 08:48:24 pm

Milyen sarcot? Szerintem ugyanannyi étert küldenek vissza, amennyit eredetileg utaltál nekik.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - április 20, 2017, 08:50:08 pm
cryptopay-el ugyan ott vagy csak nem tudsz altcoint utalni rá
poloniexen átváltod a btc-t meg kiutalod cryptopay kártyára és már mehetsz is az atmhet

kérdés mennyiért váltja btc/eur -t, amúgy ez tényleg ugyan az még a fee-k is és a limitek is ugyan azok, lefogadom a bank is ugyan az lehet ami az uquidnál is.
A bank amúgy jól működik azzal nincs is baj inkább az uquid a fos a rendszerben.

Valaki használja a cryptopay-t? ATM felvételnél nézi az aktuális btc/EUR árfolyamot vagy hogy a rákba számolja ki mennyit ér a felvételnél a BTC-d?

Ezek nem bitcoin kártyák, hanem EUR kártyák, és feltöltéskor váltja a btc-t eur-ra, nem pedig amikor a kártyát használod. Kb. 101-szer le volt már írva, hány kört futunk még? :)

bocsáss meg, hogy eddig 1 millió hozzászólás helyett csak huszonötezret olvastam át és nem jutottam el oda ahol épp erről beszéltetek. ;D

de amúgy köszönöm a választ.

és szerinted hogy keletkezett az 1 millió hozzászólás? :D

Sajnos maga a fórum egy ilyen dolog, nem én leszek az első és nem is az utolsó aki ezt megkérdezni :D

hát első, az már nem, az tuti...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: qwe92 - április 20, 2017, 09:43:57 pm
Lett volna 35 euronyi eth átutalásom poloról uquid-ra. Először 45 euot akartam, de valami 0,001 ezreddel kevesebbem volt (megjegyezném itt, hogy ez egy nagyon fasz rendszer, hogy "be kell jelenteni" ha betenni akarok, ráadául úgy, hogy csak akkor tudom meg mennyit kell utalni, mikor a tranzakció már elindult...). Vártam 10 percet, hogy lejárjon és törölve legyen. Ez nem történt meg, úgyhogy gondoltam elindítok egy tök új tranzakciót 35 euroval. Meg is történt, Polonál a tranzakció végbement, de uquid-nál még mind2 tranzakció pendingben volt. Pár óra múlva a 35 euros (???) tranzakció törölve lett, a 45-ös pendingben. Ok, mondom, majd csak kibogozzák ezek a Nobel-díjasok... Annyira nem sikerült ez nekik, hogy a 45 euros tranzakció is törölve lett, és a 35 euro elment boré'. Se uquidon, se poloniexen. Ilyenkor most mi van? :D Azon túl, hogy természetesen első dolgom volt írni nekik. Volt már valakinek hasonló esete? Ha igen, mi lett a vége? A tranzakcióknál megadtam visszacímként a poloniexes eth címet. Lehet, hogy csak várnom kéne egy kicsit, amig visszaérkezik?

Hát letelt a 24 óra, amit válaszadási időnek megadtak. Válasz sehol, úgyhogy uquid ettől a perctől nálam feketelistás. 35 euro... mondhatnám, hogy tanulópénz, de igazából ebből semmit nem tanultam, mert ez bármelyik hasonló szolgáltatónál megeshet. Illetve valamit tanultam: uquid messzire kerülendő.

Azért írok nekik újra, de ez már nem lesz illedelmes hangvételű...az első még az volt.

Hello
i just checked for you and found

{"status":"failed","address":"0x69904e29d7ff791f7ecc3f5e336156d62d9a472e","withdraw":"15C1pH4HgyVTsapBHFbmG7CbG7fBQbcWhB","incomingCoin":0.84520164,"incomingType":"ETH","error":"Your
pending transaction expired before we received your deposit and will be returned to you shortly."}

if you do not see money refund within 24h please let me know

Cukik, hogy visszaadják a pénzem... feltételezem a sarcot azért megtartják... szarházi banda
Bocsi a sok idézetért nem szokásom, de velem is megesett a dolog velem xmr -el és 160 dollárral.Jelzem a Poloniex szerint "Complete XMR" magyarul sikerült az utalás.
Nagy vonalakban ami történt (12nap alatt) :
1.nap- Uquid-dal felvettem a kapcsolatot 7db üzenet személyében  (ár úgy is szeretnek).
2.nap- Jött a válasz hogy nyugodjak meg 24 órán belül visszakerül a számlámra.
4.nap- Újra írtam nekik hogy ez nem történt meg ,és hogy nézzek utána hol akadt meg a dolog.
6.nap- Megjött a válasz hogy a közvetítő cégnél volt valami keresem őket (shapeshift.zendesk.com) meg persze az utalási adatok (Txid:Address). Fel is vettem a kapcsolatot az említett céggel.
7.nap- Küldtem nekik fényképet hogy Poloniex-ről elment az xmr viszont Uquid-ra nem jött meg.
8.-10.nap- Váratnak mire elismerték a hibát (és küldtek egy ellenőrző oldalt amin ezt az egy tranzakciót lehet követni) és tanácsolták vegyem fel a kapcsolatot a Poloniexel és kérjem meg őket hogy ellenőrizzék a tranzakciójukat.
Ezt meg is tettem és nekik is elküldtem a screenshot-okat.
12.nap (gondolom sikerült megnézni mostanra már 4 screenshot-ot) jött az üzenet(személyiségi jogok meg mi egy más miatt nem idézem, csak a neveket változtattam meg):
Hi qwe92,
Thank you for this information.
We will look into the matter and get back to you as soon as possible.
Best regards,
Megoldó Ember
Poloniex Support
Aznap este vissza is jött csak a poloniex fee-t buktam. köszönöm annak a kb 7 support-os nak akik megoldották (poloniex-nél volt 4 a nevekből ítélve)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: DrPascal - április 20, 2017, 11:07:33 pm

Ezek szerint nem annál a nyomorult UQUID-nál volt a gond!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: qwe92 - április 20, 2017, 11:13:11 pm
Azért volt náluk is egy párszor :) én viszont még kitartok mellettük.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: DrPascal - április 20, 2017, 11:25:04 pm
Azért volt náluk is egy párszor :) én viszont még kitartok mellettük.

Lemaradt a végéről a :)

Nekem is Uquid Visa van, de még nem volt nagy problémám.
Max kicsit lassan jelenik meg a zsé néha, de pár óra alatt megoldódik.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: jzsolt - április 21, 2017, 02:55:42 am
Bocsi a sok idézetért nem szokásom, de velem is megesett a dolog velem xmr -el és 160 dollárral.Jelzem a Poloniex szerint "Complete XMR" magyarul sikerült az utalás.
Nagy vonalakban ami történt (12nap alatt) :
1.nap- Uquid-dal felvettem a kapcsolatot 7db üzenet személyében  (ár úgy is szeretnek).
2.nap- Jött a válasz hogy nyugodjak meg 24 órán belül visszakerül a számlámra.
4.nap- Újra írtam nekik hogy ez nem történt meg ,és hogy nézzek utána hol akadt meg a dolog.
6.nap- Megjött a válasz hogy a közvetítő cégnél volt valami keresem őket (shapeshift.zendesk.com) meg persze az utalási adatok (Txid:Address). Fel is vettem a kapcsolatot az említett céggel.
7.nap- Küldtem nekik fényképet hogy Poloniex-ről elment az xmr viszont Uquid-ra nem jött meg.
8.-10.nap- Váratnak mire elismerték a hibát (és küldtek egy ellenőrző oldalt amin ezt az egy tranzakciót lehet követni) és tanácsolták vegyem fel a kapcsolatot a Poloniexel és kérjem meg őket hogy ellenőrizzék a tranzakciójukat.
Ezt meg is tettem és nekik is elküldtem a screenshot-okat.
12.nap (gondolom sikerült megnézni mostanra már 4 screenshot-ot) jött az üzenet(személyiségi jogok meg mi egy más miatt nem idézem, csak a neveket változtattam meg):
Hi qwe92,
Thank you for this information.
We will look into the matter and get back to you as soon as possible.
Best regards,
Megoldó Ember
Poloniex Support
Aznap este vissza is jött csak a poloniex fee-t buktam. köszönöm annak a kb 7 support-os nak akik megoldották (poloniex-nél volt 4 a nevekből ítélve)

Én most tratok ott, hogy: "2.nap- Jött a válasz hogy nyugodjak meg 24 órán belül visszakerül a számlámra."
Fasza, akkor ezek szerint jó esélyem van rá, hogy még 10 napig lebegőpontos legyen a lóvém... jól hangzik :D
Már bánom, hogy belefogtam ebbe az egészbe... de muszáj csinálni addig, amig legalább a beletett pénz visszajön, mert az viszont sok... utána átgondolom, hogy megér-e ennyi pénzt ez a rengeteg agyvérzés az ilyenek miatt...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: jzsolt - április 21, 2017, 10:30:11 am
Úgy tűnik, ezt most szerencsésen megúsztam, visszakerült a lóvé polo számlámra. Merjem újra próbálni? :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: qwe92 - április 21, 2017, 10:34:44 am
Azóta nekem se volt gondom vele szóval nyugodtan lehet hogy egyszeri esetbe futottál te is bele.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: jzsolt - április 21, 2017, 10:39:59 am
Azóta nekem se volt gondom vele szóval nyugodtan lehet hogy egyszeri esetbe futottál te is bele.

Próba 20 euroval, 2 perc alatt a helyén volt a lóvé. Miért nem tud mindig minden így működni... sosem fogom megérteni ezeket a dolgokat...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - április 21, 2017, 10:43:21 am
Úgy tűnik, ezt most szerencsésen megúsztam, visszakerült a lóvé polo számlámra. Merjem újra próbálni? :D
A polon a wthdrawban a total legyen pont annyi mint amit a uquid vár.
Total = amount - fee.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: jzsolt - április 21, 2017, 10:54:18 am
Úgy tűnik, ezt most szerencsésen megúsztam, visszakerült a lóvé polo számlámra. Merjem újra próbálni? :D
A polon a wthdrawban a total legyen pont annyi mint amit a uquid vár.
Total = amount + fee.
Igen, köszi, ebből már kiokosítottak előre :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - április 21, 2017, 01:53:23 pm
Úgy tűnik, ezt most szerencsésen megúsztam, visszakerült a lóvé polo számlámra. Merjem újra próbálni? :D
A polon a wthdrawban a total legyen pont annyi mint amit a uquid vár.
Total = amount + fee.
Igen, köszi, ebből már kiokosítottak előre :)

Meg kell fizetni a tanulópénzt  :D

BTC volt vagy valamilyen alt most ez a második?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: jzsolt - április 21, 2017, 02:02:40 pm
Úgy tűnik, ezt most szerencsésen megúsztam, visszakerült a lóvé polo számlámra. Merjem újra próbálni? :D
A polon a wthdrawban a total legyen pont annyi mint amit a uquid vár.
Total = amount + fee.
Igen, köszi, ebből már kiokosítottak előre :)

Meg kell fizetni a tanulópénzt  :D

BTC volt vagy valamilyen alt most ez a második?

Ez is ETH volt, mint az előző. Egyébként most megnéztem jobban, valaki mutatott egy képet BTC küldésről, hogy ott volt valami ok meg cancel lehetőség is. ETH-nál semmi ilyesmit nem kell és nem is lehet nyomni. Csak elindítom és megy... jön a levél poloról a megerősítésről, közben néztem az állapotfrissülést, 2 perc volt az egész most.

A különbség annyi volt, hogy most megvártam az állapotablakkal a végét, nem zártam be. És legközelebb is így fogom csinálni.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 22, 2017, 02:14:34 am
Megjöttek a plastic kártyáim (Tulajdonképpen már 4 napja, szóval megrendeléstől számítva 6nap alatt kaptam meg őket)
3db-ot rendeltem,
UQUID GBP,
Spectrocoin GBP és
Spectrocoin EUR.
Mindegyik egyszerre érkezett, mindegyik My Choice VISA card.
A UQUID -ot aktíváltam elsőnek, nemrég küldtem Poloniexről BTC-t £101, várom mikor jelenik meg az accounton és mennyi..
(Írásom közben megérkezett és csodák-csodája!!! £101-ból £101 meg is érkezett!!! )

Telepítettem a mobil alkalmazást, de ott egy totál más kártyaszámot mutat, mint amit kaptam. A weboldalon jót mutat. írtam az ügyfélszolgálatnak. Ha válaszolnak megírom mit mondanak. ???

Lassan haladok ezzel a posttal, mert közben csinálom, (próbálom) átvarázsolni a pénzt a kártyáról az accountra. De nem megy. Azt írja, hogy amit át akarok rakni, nagyobb mint az egyenlegem.. Szerintetek?

(http://www.kephost.com/images/2017/04/22/2017-04-2201.08.56.md.png) (http://www.kephost.com/image/wz8D)
Aki használja, tapasztalt már ilyet?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: jzsolt - április 22, 2017, 04:23:42 am
Lassan haladok ezzel a posttal, mert közben csinálom, (próbálom) átvarázsolni a pénzt a kártyáról az accountra. De nem megy. Azt írja, hogy amit át akarok rakni, nagyobb mint az egyenlegem.. Szerintetek?

Ja, ez a matek sehogy nem jön ki mert 100,5 + fee = 101,0025
Egyáltalán a 100-ból hogy lesz 100,5?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Worlynox - április 22, 2017, 07:02:45 am
Lassan haladok ezzel a posttal, mert közben csinálom, (próbálom) átvarázsolni a pénzt a kártyáról az accountra. De nem megy. Azt írja, hogy amit át akarok rakni, nagyobb mint az egyenlegem.. Szerintetek?

Ja, ez a matek sehogy nem jön ki mert 100,5 + fee = 101,0025
Egyáltalán a 100-ból hogy lesz 100,5?

Szerintem 100-at akar küldeni és a 100.5 az már a fee-vel terhelt összeg az utaláshoz.

De érdekes, hogy  a rendszer szerint 101.64 < 100.5
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: szevasz - április 22, 2017, 07:42:06 am
Néha csinál ilyent, várj egy kicsit, menni fog.

Lassan haladok ezzel a posttal, mert közben csinálom, (próbálom) átvarázsolni a pénzt a kártyáról az accountra. De nem megy. Azt írja, hogy amit át akarok rakni, nagyobb mint az egyenlegem.. Szerintetek?
Aki használja, tapasztalt már ilyet?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 22, 2017, 09:08:36 am
Néha csinál ilyent, várj egy kicsit, menni fog.

Lassan haladok ezzel a posttal, mert közben csinálom, (próbálom) átvarázsolni a pénzt a kártyáról az accountra. De nem megy. Azt írja, hogy amit át akarok rakni, nagyobb mint az egyenlegem.. Szerintetek?
Aki használja, tapasztalt már ilyet?

Most reggel bepróbáltam és ugyanazt csinálja, vagyis még mindig nem csinálja amit kellene..
Egyébként tegnap próbálgattam alacsonyabb összegekkel is, de £97-ot sem akart átrakni. Az is több mint a £101.64 UQUID-éknál..  :-\

A mobilalkalmazást használja valaki? Kártyaszám egyezik neki?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - április 22, 2017, 10:55:40 am

Az uquidhoz turelem kell :)

"The problem will magically disappear after a random amount of time..." :)
https://bitcointalk.org/index.php?topic=1485950.msg17302442#msg17302442

http://www.szekelyvegan.info/forum/index.php?topic=30.msg6498#msg6498
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 22, 2017, 12:16:49 pm

A türelemmel nem is lenne baj, de a tranzakció el sem kezdődik, mert azt mondja kevesebb az összeg.  ???
Ez nagyon nyomi..
Jah látom... Ugyan az a szitu...

Ellenben:
Kipróbáltam a Spectrocoint is.. itt ugye annyi btc-t küldesz amennyit akarsz, nem "Ő" mondja meg "pontosan" mennyit küldjél..
Árfolyamban pontosan úgy váltja mint a UQUID,  csak itt a váltás nem egyből történik, hanem van saját btc wallet meg exchange.
Szóval te döntöd el mikor váltod USD/EUR/GBP-re
Transzferáltam, átváltottam, done.
Elsőre a virtuális kártyámat töltöttem fel £100-tal, de nem jött meg az SMS kód a transzferhez. Szerencsére náluk van live chat, ahol kiscsaj 2perc alatt átállította email-ra és megkaptam azonnal a kódot és minden megy mint a karikacsapás..
Szóval át is ment mind a £100 (nem mint a UQUID -nál ahol még a 0,5%fee is leesne ha egyáltalán működne), meg ki is fizettem vele egy számlát £55-ot. Minden patent.
Most feltöltöttem a plastic kártyát, de eszembe jutott, hogy ATM-nél van £1.75 fee, úgyhogy akartam megint, confirmáltam is, de elqrtam és véletlenül a virtuálisra töltöttem. Kiscsajjal chateltem megint 2 percet aki megtalálta miért nem látom és hol látom azt az összeget. Égő pofával kértem elnézést..
Mostmár a jó helyre töltöttem és megyek le az ATM-hez kivenni...
UQUID  még mindig b*szik működni... :'(
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kond - április 22, 2017, 01:01:41 pm

Spectrocoint-nál mikor rátöltötted a £100-ott pontosan annyit kaptál, nem vontak le itt is úgy mint az Uquidnál mikor btc-t kér mondjuk £100-ért de mire odaér lesz belőle mondjuk £95?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 22, 2017, 01:26:12 pm

Röviden NEM volt olyan.
De mivel itt nem is mondja meg mennyit küldjél, mert nem vált azonnal. ha küldesz 0,1BTC-t, akkor pontosan annyi érkezik (-0.0001 de az a poloniex)
Utána az ő exchange-ükön váltasz, amit meg tudsz nézni csak leellenőrizni hogy mennyiért vált, engedi kitölteni akkor is ha nincs még BTC-d az accountodon. Amit ott kiírt annyiért utaltam, aztán váltottam, utána pedig transzferáltam a kártyára.. annyi lett a vége, nem több, nem kevesebb.
És a kártya nem £15 volt hanem csak £6!!!!!!
Easy..
Azért voltak fenntartásaim vele, mert a weboldalukon nincs semmiféle Visa vagy mastercard logo a kártya fényképén, és azt hittem ez valami  "törvényen kívüli újszülött", de ott a visa logo a kártyám. ha hazaérek lehet töltök fel képet
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: jzsolt - április 22, 2017, 01:34:32 pm

Az uquidhoz turelem kell :)

Ebből leehetne egy új szállóige a "az élet túl rövid ahhoz, hogy az usb eszközöket biztonságosan távolítsuk el" mondás után:

Az élet túl rövid ahhoz, hogy végigcsináljunk egy uquid utalást :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kond - április 22, 2017, 01:36:15 pm

Hmmm király, köszi az infót :) és még az oldaluk is barátságosabb, sokkal átláthatóbb ;) ha elfogyasztottam az Uquid kártyámat kifogom próbálni a Spectrocoin-t.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 22, 2017, 01:41:38 pm

Ráadásul a bejegyzett londoni központjuk itt van tőlem nem is olyan messze.. Mondjuk kétlem, hogy több mint egy magánlakás, de akkoris...  ;D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 22, 2017, 02:08:25 pm
jó tudni, hogy olyan szolgáltatás ami jobban működik mint az uquid :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 22, 2017, 02:21:29 pm
Csinàltam egy  videót az első ATM pénzfelvételnél.
Szerettem.volna a UQUID -del is, de az még mindig nem működik..
https://youtu.be/v0XP1kmJljs
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kond - április 22, 2017, 02:33:45 pm
Csinàltam egy  videót az első ATM pénzfelvételnél.
Szerettem.volna a UQUID -del is, de az még mindig nem működik..
https://youtu.be/v0XP1kmJljs

 8) 8) 8)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 22, 2017, 02:37:07 pm
Csinàltam egy  videót az első ATM pénzfelvételnél.
Szerettem.volna a UQUID -del is, de az még mindig nem működik..
https://youtu.be/v0XP1kmJljs

nagyon baba :) megvan a következő kártyám ha az uquidos-t lemerítettem, köszi az infókat.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: willow - április 22, 2017, 02:42:55 pm
Csinàltam egy  videót az első ATM pénzfelvételnél.
Szerettem.volna a UQUID -del is, de az még mindig nem működik..
https://youtu.be/v0XP1kmJljs

 8) 8) 8)
Gratula..... ;) ;)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 22, 2017, 03:05:41 pm
Egyébként azonnal jött az email, hogy £100 ki lett véve ATM-ből, ha nem én voltam.... blabla. Nagyon zsír.

Ha a UQUID pl. ezzel is késik napokat, (ha egyáltalán ők küldenek emailt) akkor az is haszontalan..
És mekkora arcuk van már....A UQUID a deposit visszaigazoló   emailek fejlécében "Make Everything Simple"...
Hát ja B+.... odaadni a pénzemet egyszerű  volt, csak hozzájutni már nem az...  :'(
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 22, 2017, 03:07:26 pm
utolsó 2 utalásnál poloniex ezt írja "Awaiting Approval" feél napig. uquid meg várja a pénzt .. ezelőtt poloniex csak ritkán csinált ilyet, mitől függ ez ?
Visszaigazoló emailben ráböktél a linkre?
Vagy ez csak nálam van a 2lépcsős azonosítás miatt?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 22, 2017, 03:56:11 pm
utolsó 2 utalásnál poloniex ezt írja "Awaiting Approval" feél napig. uquid meg várja a pénzt .. ezelőtt poloniex csak ritkán csinált ilyet, mitől függ ez ?
Visszaigazoló emailben ráböktél a linkre?
Vagy ez csak nálam van a 2lépcsős azonosítás miatt?

"Awaiting Approval" nekem is csinálja néha az uquid fele, fél napot kell rá várni mire odaér...  meglestem poloniexen és ott ilyenkor manuálisan ellenőrzik az utalást.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - április 22, 2017, 05:29:36 pm
Csinàltam egy  videót az első ATM pénzfelvételnél.
Szerettem.volna a UQUID -del is, de az még mindig nem működik..
https://youtu.be/v0XP1kmJljs (https://youtu.be/v0XP1kmJljs)
Pont így műxik a uquid + otp atm.
Nem éri meg, nem is használom atm-re, de nagyobb összegnél lehet, hogy nem rosszabb mint a sepa + atm.
Email, sms, amit akarsz.
https://www.youtube.com/watch?v=dvV3hAJuh7E (https://www.youtube.com/watch?v=dvV3hAJuh7E)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 22, 2017, 05:45:58 pm
Csinàltam egy  videót az első ATM pénzfelvételnél.
Szerettem.volna a UQUID -del is, de az még mindig nem működik..
https://youtu.be/v0XP1kmJljs (https://youtu.be/v0XP1kmJljs)
Pont így műxik a uquid + otp atm.
Nem éri meg, nem is használom atm-re, de nagyobb összegnél lehet, hogy nem rosszabb mint a sepa + atm.
Email, sms, amit akarsz.
https://www.youtube.com/watch?v=dvV3hAJuh7E (https://www.youtube.com/watch?v=dvV3hAJuh7E)

Akarod mondani működne, ha valahogy át tudnám varázsolni a pénzemet az accountomról a bankkártyára ugye..
Mert sajnos addig qwa nehéz eljutni, és nem csak nekem...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kond - április 22, 2017, 05:52:13 pm
Csinàltam egy  videót az első ATM pénzfelvételnél.
Szerettem.volna a UQUID -del is, de az még mindig nem működik..
https://youtu.be/v0XP1kmJljs (https://youtu.be/v0XP1kmJljs)
Pont így műxik a uquid + otp atm.
Nem éri meg, nem is használom atm-re, de nagyobb összegnél lehet, hogy nem rosszabb mint a sepa + atm.
Email, sms, amit akarsz.
https://www.youtube.com/watch?v=dvV3hAJuh7E (https://www.youtube.com/watch?v=dvV3hAJuh7E)

Egy tipp, legközelebb a terhelésnél az EURO-t próbáld meg így ha minden igaz megúszod majd a 3% Fee-t.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - április 22, 2017, 06:11:21 pm
Csinàltam egy  videót az első ATM pénzfelvételnél.
Szerettem.volna a UQUID -del is, de az még mindig nem működik..
https://youtu.be/v0XP1kmJljs (https://youtu.be/v0XP1kmJljs)
Pont így műxik a uquid + otp atm.
Nem éri meg, nem is használom atm-re, de nagyobb összegnél lehet, hogy nem rosszabb mint a sepa + atm.
Email, sms, amit akarsz.
https://www.youtube.com/watch?v=dvV3hAJuh7E (https://www.youtube.com/watch?v=dvV3hAJuh7E)

Akarod mondani működne, ha valahogy át tudnám varázsolni a pénzemet az accountomról a bankkártyára ugye..
Mert sajnos addig qwa nehéz eljutni, és nem csak nekem...
Elhiszem, hogy nehéz, bár én nem azt tapasztalom. Nem akarom se védeni, se támadni, nekem működik. Lerágott csont.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - április 22, 2017, 06:12:48 pm
Csinàltam egy  videót az első ATM pénzfelvételnél.
Szerettem.volna a UQUID -del is, de az még mindig nem működik..
https://youtu.be/v0XP1kmJljs (https://youtu.be/v0XP1kmJljs)
Pont így műxik a uquid + otp atm.
Nem éri meg, nem is használom atm-re, de nagyobb összegnél lehet, hogy nem rosszabb mint a sepa + atm.
Email, sms, amit akarsz.
https://www.youtube.com/watch?v=dvV3hAJuh7E (https://www.youtube.com/watch?v=dvV3hAJuh7E)

Egy tipp, legközelebb a terhelésnél az EURO-t próbáld meg így ha minden igaz megúszod majd a 3% Fee-t.
Nem használom atm-re. Csak netes vásárlás, paypal, stb. A többi pénzt sepa utalom.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 22, 2017, 06:51:44 pm
Megjöttek a plastic kártyáim (Tulajdonképpen már 4 napja, szóval megrendeléstől számítva 6nap alatt kaptam meg őket)
3db-ot rendeltem,
UQUID GBP,
Spectrocoin GBP és
Spectrocoin EUR.
Mindegyik egyszerre érkezett, mindegyik My Choice VISA card.
A UQUID -ot aktíváltam elsőnek, nemrég küldtem Poloniexről BTC-t £101, várom mikor jelenik meg az accounton és mennyi..
(Írásom közben megérkezett és csodák-csodája!!! £101-ból £101 meg is érkezett!!! )

Telepítettem a mobil alkalmazást, de ott egy totál más kártyaszámot mutat, mint amit kaptam. A weboldalon jót mutat. írtam az ügyfélszolgálatnak. Ha válaszolnak megírom mit mondanak. ???

Lassan haladok ezzel a posttal, mert közben csinálom, (próbálom) átvarázsolni a pénzt a kártyáról az accountra. De nem megy. Azt írja, hogy amit át akarok rakni, nagyobb mint az egyenlegem.. Szerintetek?

(http://www.kephost.com/images/2017/04/22/2017-04-2201.08.56.md.png) (http://www.kephost.com/image/wz8D)
Aki használja, tapasztalt már ilyet?
sajnos elég gyakran tapasztalom

Mobilalkalmazás megint új meglepi...
Most már nem csak az van, hogy egy nem létező kártyaszámot mutat, hanem már balance is van rajta.. £7,74
A weboldalon a valós balance-om £111,64..
Most online levásároljam, mert az valaki más kártyája, vagy mi a fene?
Mondjuk a kártyán szereplő névnek, meg az én nevem van.
De akkor milyen kártya ez?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 22, 2017, 07:03:36 pm

Aztaqwa.. megvan.. A UQUID-os applikáció mivel ugyanaz a cég (My Choice ) adta ki a kártyákat, a Spectrocoin-os virtuális kártyámat mutatja..
Mivel az email cím amivel regisztráltam az ugyan az..
Hát ez fasza... Remélem nem keveredik bele a system, márcsak azért sem, mert elvileg egy email címmel nem lehetne 2plastic kártyám ugyan abban a pénznemben..  :-\

" Háát pádig dá" (by Boborján)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - április 22, 2017, 07:32:24 pm

Arra lennék kíváncsi hogy a Spectrocoin kártyával vásárolsz akkor van 2% fee mint az Uquid-ná. Azért kérdezem mert az oldalon csak annyi van kírva hogy napi 5 és heti 10 db pos terminálos vásárlás engedett ha nem azonosítod be magad, de fee nincs írva, hacsak nem ez a darabszám van a fee helyett. Meg hát ugyanaz a cég csinálja a kártáykat... Ha nem lenne vásárlásos fee akkor valamivel jobb lenne mintha az Uquidon keresztül csinálsz kártyát, és még olcsóbb is a kártya...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 22, 2017, 08:17:05 pm

Megkérdeztem neked, mert ugye a UQUID nem válaszol lassan 24 órája, de itt azonnal van help...

(http://www.kephost.com/images/2017/04/22/2017-04-2219.13.13.md.png) (http://www.kephost.com/image/wRAc)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Arkenso - április 22, 2017, 08:34:31 pm
Szimpatikus ez a valami. Reméljük így is marad :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - április 22, 2017, 08:48:28 pm

Mi ez a 2% már megint? :) A currency conversion 3%, ha nem a kártya pénznemében vásárolsz, más fee pedig tudtommal nincs uquidnél sem... A conversion fee az ugyanúgy 3% a spectrocoinnál is.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Parano1d - április 22, 2017, 11:43:50 pm
De látom már kezdik felfedezni a visszaéléseket.
Az UQID oldalon azt írják, hogy a franciaországi címre postázott kártyákat felfüggesztik, amíg fel nem töltik a hozzá tartozó személyes adatokat/okmányokat.
Május 1-től lép életbe a dolog. Szerintem a többi EU-s országban is hamarosan bevezetik ezt.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 23, 2017, 09:08:56 am
nah most engem is szivat az uquid :) nekem sem engedi feltölteni a dollárt a kártyára mert állítólag többet akarok rátölteni mint amennyim van....
Nektek ez hogyan oldódott meg? Support vagy várni kell?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 23, 2017, 10:31:43 am
nah most engem is szivat az uquid :) nekem sem engedi feltölteni a dollárt a kártyára mert állítólag többet akarok rátölteni mint amennyim van....
Nektek ez hogyan oldódott meg? Support vagy várni kell?
nálam úgy oldódott meg hogy vártam vele pár napot, most a poloniex szivat "Awaiting Approval" már több mint 24 órája, :(
Pár napot???
Szép egy baleset ez a UQUID..
Írtam nekik, még van pár órájuk a 24-ből..
Eddig azt hittem,  a nagyobbik "szopás" optimalizálni a hardvert-beállításokat-szoftvert.. Hát van "új" a nap alatt..
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Til - április 23, 2017, 07:04:55 pm
Sziasztok!
Aki hasznal kraken vagy coinbase oldalakat, kerem irja meg lehet e rajtuk euroban vagy dollarban tarolni a bevaltott coinokat.?
Koszonom
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Profjohnnie - április 23, 2017, 08:43:58 pm
Sziasztok!

Csak most ismerkedem a bányászélettel...
Még nem teljesen tiszta, hogy a megtermelt coinok hogyan kerülnek a kezembe készpénz formájában. A coinbase-el próbálkoztam de azt írták, hogy az országomban nem elérhető a szolgáltatásuk. :(
A kérdésem az lenne, hogy hol tudom megnézni az uquid nem támogatott országainak listáját?

Válaszokat előre is köszönöm!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Worlynox - április 23, 2017, 09:28:33 pm
Sziasztok!
Aki hasznal kraken vagy coinbase oldalakat, kerem irja meg lehet e rajtuk euroban vagy dollarban tarolni a bevaltott coinokat.?
Koszonom

Coinbasen tudsz eurót tárolni.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 23, 2017, 09:47:31 pm
Sziasztok!
Aki hasznal kraken vagy coinbase oldalakat, kerem irja meg lehet e rajtuk euroban vagy dollarban tarolni a bevaltott coinokat.?
Koszonom

Coinbasen tudsz eurót tárolni.

Jah, de ha én egyszer átváltom "fizikai" pénznembe akkor ki is veszem.  Eddig az volt a jó, hogy ha kicsit kereskedni akartál akkor nem kellett ezerféle fee-vel  máshonnan bitcoinra konvertálni aztán transzferálni, hanem csak kereskedtél aztán  pihentettél azzal az összeggel amit még nem akartál azonnal elkölteni..
Így viszont már 100-szor meggondolandó, mert ha agyon-vissza transzferálsz, mire az Exchange -en van a pènzed, kapásból annyit vesztesz amennyit sokszor csak jó esetben nyerhetnél egy-egy short-on. Ez így lóf...ütty...
Másfelől  jelen pillanatban Poloniex->Spectrocoin->Kp. nem 93% minusz fee (Ha 1USDT=0.93USD) annál szerintem még mindig jobb..
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - április 23, 2017, 10:43:34 pm
Sziasztok!
Aki hasznal kraken vagy coinbase oldalakat, kerem irja meg lehet e rajtuk euroban vagy dollarban tarolni a bevaltott coinokat.?
Koszonom

Krakenen lehet eurót is, dollárt is; váltani, küldeni oda-vissza, tárolni, ami tetszik.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Dàvid - április 23, 2017, 10:52:46 pm
Jah, de ha én egyszer átváltom "fizikai" pénznembe akkor ki is veszem.  Eddig az volt a jó, hogy ha kicsit kereskedni akartál akkor nem kellett ezerféle fee-vel  máshonnan bitcoinra konvertálni aztán transzferálni, hanem csak kereskedtél aztán  pihentettél azzal az összeggel amit még nem akartál azonnal elkölteni..
Így viszont már 100-szor meggondolandó, mert ha agyon-vissza transzferálsz, mire az Exchange -en van a pènzed, kapásból annyit vesztesz amennyit sokszor csak jó esetben nyerhetnél egy-egy short-on. Ez így lóf...ütty...
Másfelől  jelen pillanatban Poloniex->Spectrocoin->Kp. nem 93% minusz fee (Ha 1USDT=0.93USD) annál szerintem még mindig jobb..

1USDT=0.93USD de ameddig ez nem mozdul addig nem fog kevesebbet érni a pénzünk tether-ben sem. Persze csak akkor ha 0.93-on vesszük.
Javítsatok ki ha nem így van
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 23, 2017, 10:55:53 pm
Más... Vagyis csak az előző hsz-től, de valójában ugyan az a UQUID probléma még mindig.
Mivel még mindig nem tudom áttölteni a kártyára az account balance-omat, megpróbáltam csinálni egy virtuális kártyát is, hátha arra tudom, de azt írja, hogy új kártyához meg kell változtatnom a címem, a születési időmet, a telefonszámomat és az email címemet...
Másnak sem engedte ugyanazon adatokkal a virtuális kártyát mint a plastic kártyát??

Van valami trükk, hogy akár a bitcoint visszatranszferáljam, vagy valahogy máshogy leürítsem ezt a sz*rt? Mert esküszöm, ha bárhogy máshogy hozzá tudok jutni a pénzemhez, nem érdekelnek a transzfer feek sem, de utána kapásból kettévágom ezt a £15-os kártyát és repül a kukába...
Emailre, üzenetre applikációból+webes felületről természetesen még semmi válasz... (24óra mi?? röhely...)

Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Sipi - április 23, 2017, 11:00:54 pm
Ugyanazon a pénznemben lehet virtuális és plasztik kártya is. Ha másik pénznemben akarsz akkor kell másik e-mail cím.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 23, 2017, 11:19:19 pm
Más... Vagyis csak az előző hsz-től, de valójában ugyan az a UQUID probléma még mindig.
Mivel még mindig nem tudom áttölteni a kártyára az account balance-omat, megpróbáltam csinálni egy virtuális kártyát is, hátha arra tudom, de azt írja, hogy új kártyához meg kell változtatnom a címem, a születési időmet, a telefonszámomat és az email címemet...
Másnak sem engedte ugyanazon adatokkal a virtuális kártyát mint a plastic kártyát??

Van valami trükk, hogy akár a bitcoint visszatranszferáljam, vagy valahogy máshogy leürítsem ezt a sz*rt? Mert esküszöm, ha bárhogy máshogy hozzá tudok jutni a pénzemhez, nem érdekelnek a transzfer feek sem, de utána kapásból kettévágom ezt a £15-os kártyát és repül a kukába...
Emailre, üzenetre applikációból+webes felületről természetesen még semmi válasz... (24óra mi?? röhely...)

A Uquidnak Vége...!  ;D Max. Csak egy c,vagy d terv...A Spectrocoin lett a befutó!Ugye?  ;D Azóta semmi gixer?

Lekopogom, az egyelőre müxik mint a Doxa..
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 23, 2017, 11:21:18 pm
Ugyanazon a pénznemben lehet virtuális és plasztik kártya is. Ha másik pénznemben akarsz akkor kell másik e-mail cím.

Akkor nem tudom mi van.. semmilyen más kártyám nincs a UQUID -nál, csak 1 db GBP plastic  és GBP virtuálist próbálok. ..
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Uhura - április 23, 2017, 11:27:19 pm
Más... Vagyis csak az előző hsz-től, de valójában ugyan az a UQUID probléma még mindig.
Mivel még mindig nem tudom áttölteni a kártyára az account balance-omat, megpróbáltam csinálni egy virtuális kártyát is, hátha arra tudom, de azt írja, hogy új kártyához meg kell változtatnom a címem, a születési időmet, a telefonszámomat és az email címemet...
Másnak sem engedte ugyanazon adatokkal a virtuális kártyát mint a plastic kártyát??

Van valami trükk, hogy akár a bitcoint visszatranszferáljam, vagy valahogy máshogy leürítsem ezt a sz*rt? Mert esküszöm, ha bárhogy máshogy hozzá tudok jutni a pénzemhez, nem érdekelnek a transzfer feek sem, de utána kapásból kettévágom ezt a £15-os kártyát és repül a kukába...
Emailre, üzenetre applikációból+webes felületről természetesen még semmi válasz... (24óra mi?? röhely...)

A Uquidnak Vége...!  ;D Max. Csak egy c,vagy d terv...A Spectrocoin lett a befutó!Ugye?  ;D Azóta semmi gixer?

Lekopogom, az egyelőre müxik mint a Doxa..

Jónak tűnik, ha jól értem 0 -ás balance nál inankív a kártya és nem vonja a havi 1 dolcsit/eur/stb.  ?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 23, 2017, 11:32:35 pm

Így van.
Ráadásul kollégám ismerőse aki nekem is ajánlotta, azt mondja, hogy feltöltötte az adatait a verify-hez már több mint egy éve és heti £300 körül veszeget kifele.. Még senki nem csengetett az adó miatt... ???
Mondjuk ez UK. Itt £5 alatt nem kell számlát adni, meg a számla lehet egy sorszám nélküli kézzel írt fecni, vagy ha profi akarsz lenni akkor egy Word-be begépeled.. Nagyobb cégek-multik persze használnak számlázó programot, de nem kötelező..
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Uhura - április 23, 2017, 11:35:52 pm
Pöppenc, a 8 dolcsi sem a világ és tetszik ha azt mondod jó regelek is. Az Advacash a Puttyina maciland miatt nem tetszik habár már mindent tudnak rólam :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 23, 2017, 11:38:24 pm
Pöppenc, a 8 dolcsi sem a világ és tetszik ha azt mondod jó regelek is. Az Advacash a Puttyina maciland miatt nem tetszik habár már mindent tudnak rólam :)
Nekem jobban hangzik egy működő kártya £6-ért mint egy nem működő £15-ért...  :-\
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Uhura - április 23, 2017, 11:41:08 pm
Pöppenc, a 8 dolcsi sem a világ és tetszik ha azt mondod jó regelek is. Az Advacash a Puttyina maciland miatt nem tetszik habár már mindent tudnak rólam :)
Nekem jobban hangzik egy működő kártya £6-ért mint egy nem működő £15-ért...  :-\

Igen , amúgy a XAPO vagy a WIRED ? nem probáltad vagy nincs tapasztalat ?

Annyira vonz az a ki.... fekete kártya ....    8)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 24, 2017, 12:45:37 am
Pöppenc, a 8 dolcsi sem a világ és tetszik ha azt mondod jó regelek is. Az Advacash a Puttyina maciland miatt nem tetszik habár már mindent tudnak rólam :)
Nekem jobban hangzik egy működő kártya £6-ért mint egy nem működő £15-ért...  :-\

Igen , amúgy a XAPO vagy a WIRED ? nem probáltad vagy nincs tapasztalat ?

Annyira vonz az a ki.... fekete kártya ....    8)

Cryptopay volt a harnadik amik közül válogattam, aztán végül a UQUID-et választottam.. Pechemre..
Spectrocoin-t csakn"B" tervnek rendeltem. Úgy voltam vele, £6-ért a plastic, meg £0.50-ért egy virtuális úgy, hogyha üres akkor nincs a havi £1 díj sem, elfér talonban..
Álmomban sem gondoltam volna, hogy a legolcsóbb lesz a leg patentabb....  ::)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: somogyi betyár - április 24, 2017, 02:13:28 am
cryptopay-el ugyan ott vagy csak nem tudsz altcoint utalni rá
poloniexen átváltod a btc-t meg kiutalod cryptopay kártyára és már mehetsz is az atmhet

kérdés mennyiért váltja btc/eur -t, amúgy ez tényleg ugyan az még a fee-k is és a limitek is ugyan azok, lefogadom a bank is ugyan az lehet ami az uquidnál is.
A bank amúgy jól működik azzal nincs is baj inkább az uquid a fos a rendszerben.

Valaki használja a cryptopay-t? ATM felvételnél nézi az aktuális btc/EUR árfolyamot vagy hogy a rákba számolja ki mennyit ér a felvételnél a BTC-d?

Ezek nem bitcoin kártyák, hanem EUR kártyák, és feltöltéskor váltja a btc-t eur-ra, nem pedig amikor a kártyát használod. Kb. 101-szer le volt már írva, hány kört futunk még? :)

bocsáss meg, hogy eddig 1 millió hozzászólás helyett csak huszonötezret olvastam át és nem jutottam el oda ahol épp erről beszéltetek. ;D

de amúgy köszönöm a választ.

és szerinted hogy keletkezett az 1 millió hozzászólás? :D

Pont így ;)

Spectrocoin-ra csak BTC-t, és DASH-tlehet küldeni?
Az nagyjából sztenderd, hogy account verification nélkül csak a limitált kártyát tudom használni? ..vagy azt sem?
Nem teljesen értem, mert hol van itt a névtelenség, ha igazolnom kell magam, akár egy kártya igényléshez is?
(Spectrocoin, és Cryptopay érdekelne leginkább)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Til - április 24, 2017, 05:57:31 am
Jah, de ha én egyszer átváltom "fizikai" pénznembe akkor ki is veszem.  Eddig az volt a jó, hogy ha kicsit kereskedni akartál akkor nem kellett ezerféle fee-vel  máshonnan bitcoinra konvertálni aztán transzferálni, hanem csak kereskedtél aztán  pihentettél azzal az összeggel amit még nem akartál azonnal elkölteni..
Így viszont már 100-szor meggondolandó, mert ha agyon-vissza transzferálsz, mire az Exchange -en van a pènzed, kapásból annyit vesztesz amennyit sokszor csak jó esetben nyerhetnél egy-egy short-on. Ez így lóf...ütty...
Másfelől  jelen pillanatban Poloniex->Spectrocoin->Kp. nem 93% minusz fee (Ha 1USDT=0.93USD) annál szerintem még mindig jobb..

1USDT=0.93USD de ameddig ez nem mozdul addig nem fog kevesebbet érni a pénzünk tether-ben sem. Persze csak akkor ha 0.93-on vesszük.
Javítsatok ki ha nem így van
En szerintem nem.igy van.
Januar ota tartom az ossz coinom.tether -be.Mondvan ha lesz egy kis toke kereskedek vele.
Akkor 1usdt=0.997-1 usd, most 1usdt=0.919 usd, maris buktam egy csomot, kozel 10%.
Most vagy megvarom mig visszamegy a tether 1 dollarra vagy muszaj kivigyem krakenre es $,€ taroljam.
De most ezt nem ertem amugy.
A poloniexen maradt a tether 1 dollar?
Ott hogyhogy nem valtoztak a coin arak?Pl krakenen a zec 68 polon pedig 73.
Mert krekenen a tether 0.92$.De akkor poloniexen mennyi,ha ott a tobbi coin is magasabb aron van mint krakenen?Meg sem tudom nezni polon, hogy mennyi jelenleg az usdt arfolyama.
Hogy is van ez?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - április 24, 2017, 09:55:44 am

Poloniexen nincs USD, csak Tether, ezért ott abban látod az árakat. Amikor írtál akkor épp 1 ZEC = 68 USD = 73 USDT volt a helyzet.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kond - április 24, 2017, 10:20:47 am
Nekem sikerült az Uquid-nál feltöltenem a kártyára az összeget.
Nálam nem balhézott a rendszer, eddig megúsztam... remélem így is marad a továbbiakba is :-[
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: CryptoMan - április 24, 2017, 10:49:29 am
Jah, de ha én egyszer átváltom "fizikai" pénznembe akkor ki is veszem.  Eddig az volt a jó, hogy ha kicsit kereskedni akartál akkor nem kellett ezerféle fee-vel  máshonnan bitcoinra konvertálni aztán transzferálni, hanem csak kereskedtél aztán  pihentettél azzal az összeggel amit még nem akartál azonnal elkölteni..
Így viszont már 100-szor meggondolandó, mert ha agyon-vissza transzferálsz, mire az Exchange -en van a pènzed, kapásból annyit vesztesz amennyit sokszor csak jó esetben nyerhetnél egy-egy short-on. Ez így lóf...ütty...
Másfelől  jelen pillanatban Poloniex->Spectrocoin->Kp. nem 93% minusz fee (Ha 1USDT=0.93USD) annál szerintem még mindig jobb..

1USDT=0.93USD de ameddig ez nem mozdul addig nem fog kevesebbet érni a pénzünk tether-ben sem. Persze csak akkor ha 0.93-on vesszük.
Javítsatok ki ha nem így van
En szerintem nem.igy van.
Januar ota tartom az ossz coinom.tether -be.Mondvan ha lesz egy kis toke kereskedek vele.
Akkor 1usdt=0.997-1 usd, most 1usdt=0.919 usd, maris buktam egy csomot, kozel 10%.
Most vagy megvarom mig visszamegy a tether 1 dollarra vagy muszaj kivigyem krakenre es $,€ taroljam.
De most ezt nem ertem amugy.
A poloniexen maradt a tether 1 dollar?
Ott hogyhogy nem valtoztak a coin arak?Pl krakenen a zec 68 polon pedig 73.
Mert krekenen a tether 0.92$.De akkor poloniexen mennyi,ha ott a tobbi coin is magasabb aron van mint krakenen?Meg sem tudom nezni polon, hogy mennyi jelenleg az usdt arfolyama.
Hogy is van ez?

Valaminem kerek, mert a 1 USDT=1 USD-nek kellene lennie a rögzített érték miatt. De tény hogy esett vagy 8%-ot.
https://tether.to/ (https://tether.to/) : 'Every tether is always backed 1-to-1, by traditional currency held in our reserves. So 1 USD₮ is always equivalent to 1 USD'
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - április 24, 2017, 11:28:07 am

Kellene, de ez csak elméletben van így, mint most kiderült. Nem tudták a Tetheresek az 1:1 arányt tartani. A bankokkal van gondjuk, az a kiváltó ok...
http://www.szekelyvegan.info/forum/index.php?topic=163.msg17725#msg17725

Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Til - április 24, 2017, 11:58:46 am

Arra mennyi az esely,hogy egy szep napon holnap reggel ranezek az arfolyamra es a tether csak 0.7 dollart fog erni?
Par napja 0.95 volt, jelen pillanatban 0.919.
Nem szeretnek megijedni,de nem tudom mi tevo legyek.
Az az erzesem, hogy,minden visszaall a regi kerekvagasba,DE arra mennyi az esely,hogy szep lassan lemegy az erteke mondjuk 0.7 -re es ott marad tartosan vagy akar az ala esik?Mert akkor mar keso lesz.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 24, 2017, 12:05:09 pm
Vagy elértéktelenedik teljesen zéróra.. Na az "szép" lenne..

Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 24, 2017, 12:11:37 pm
Más kérdés...
Volt már  közületek bárki is anikek a UQUID válaszolt egy üzenetre, megkeresésre?
 Legalább egy automata email, hogy megkaptuk, foglalkozunk vele, folyamatban van... stb. ???

Visszatérve a UQUID vs. Spectrocoin összehasonlításra...
Mivel a Spectrocoinnak van sajàt exchange-e, ha véletlenül hasonlóan nem működne a kártya, van esély visszaváltani a pénzt  bitcoinra pl. és nem az van, mint most nekem, hogy vagy megjavul a dolog, vagy életem végéig nèzegethetem a £111.64 -omat a UQUID accountomon...  :-\
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: jzsolt - április 24, 2017, 12:17:51 pm

Volt. Igaz nem a leírt 24 órán belül, hanem egy fél nappal később, de válaszoltak, és nem automata volt, Sarah-val leveleztem :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - április 24, 2017, 12:19:08 pm
Más kérdés...
Volt már  közületek bárki is anikek a UQUID válaszolt egy üzenetre, megkeresésre?
 Legalább egy automata email, hogy megkaptuk, foglalkozunk vele, folyamatban van... stb. ???

Visszatérve a UQUID vs. Spectrocoin összehasonlításra...
Mivel a Spectrocoinnak van sajàt exchange-e, ha véletlenül hasonlóan nem működne a kártya, van esély visszaváltani a pénzt  bitcoinra pl. és nem az van, mint most nekem, hogy vagy megjavul a dolog, vagy életem végéig nèzegethetem a £111.64 -omat a UQUID accountomon...  :-\

Nekem már volt dolgom az uquid "ügyfélszolgálattal" vagy kétszer. "24" órán belül válaszoltak, segítettek (azért idézőjel mert tuti van időeltolódás).
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Andokaaa - április 24, 2017, 12:26:06 pm
Pöppenc, a 8 dolcsi sem a világ és tetszik ha azt mondod jó regelek is. Az Advacash a Puttyina maciland miatt nem tetszik habár már mindent tudnak rólam :)
Nekem jobban hangzik egy működő kártya £6-ért mint egy nem működő £15-ért...  :-\

Igen , amúgy a XAPO vagy a WIRED ? nem probáltad vagy nincs tapasztalat ?

Annyira vonz az a ki.... fekete kártya ....    8)

Az advcash kártya mukodik , aki azt mondja hogy nem , csak találgat. Én használom , és a kártya 15 € ha egy hét után rendeled , ha regisztráció utáni héten még megrendeled , akkor 5 € . :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Andokaaa - április 24, 2017, 12:28:37 pm

https://bitcointalk.org/index.php?topic=1515839.0 ?

https://forum.bitcoin.com/scam-accusations/spectrocoin-scam-of-100-bitcoin-t7310.html ?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 24, 2017, 12:35:10 pm
Pöppenc, a 8 dolcsi sem a világ és tetszik ha azt mondod jó regelek is. Az Advacash a Puttyina maciland miatt nem tetszik habár már mindent tudnak rólam :)
Nekem jobban hangzik egy működő kártya £6-ért mint egy nem működő £15-ért...  :-\

Igen , amúgy a XAPO vagy a WIRED ? nem probáltad vagy nincs tapasztalat ?

Annyira vonz az a ki.... fekete kártya ....    8)

Az advcash kártya mukodik , aki azt mondja hogy nem , csak találgat. Én használom , és a kártya 15 € ha egy hét után rendeled , ha regisztráció utáni héten még megrendeled , akkor 5 € . :)

https://bitcointalk.org/index.php?topic=1515839.0 ?

Ha jól látom nincs GBP kártyájuk..  Akkor viszont nekem nem pálya...

Raffiakötö, jzsolt: Köszi srácok, akkor elvileg van remény.
A webes felületet használtátok, vagy email a support@uquid.com -nak??
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Uhura - április 24, 2017, 12:40:57 pm
Andokaaa: igen a 15 vs 5 dolcsi/eur/stb. miatt van problémám. Annyira olcsó trükk, hogy gyorsban rendelj kártyát. Amúgy a bitcointalkon vagy hol az Advacash magas minőségű, olcsó és megbízható szolgáltatónak van jelölve. Ott pl., a Uquid fent sincs de a többi általánosan a fórumozok által használt szolgáltató sem. Bár lehet ez csak a topic gazda slendriánsága.

Én már reggeltem az Advasahnél meg volt a fullos autentikáció is , elfogadták de éppen az orosz háttér miatt egyenlőre gondolkodom a használatán. Inkább a wired lesz nálam a befutó bár az árakat egyenlőre nem tudom, mert éppen most nyomtak bele 0.3 milliárd yen-nyi inveszticiót japán befektetők. Vagy a XAPO a gyönyörű fekete kártyájával :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: CryptoMan - április 24, 2017, 12:41:13 pm
Más kérdés...
Volt már  közületek bárki is anikek a UQUID válaszolt egy üzenetre, megkeresésre?
 Legalább egy automata email, hogy megkaptuk, foglalkozunk vele, folyamatban van... stb. ???

Visszatérve a UQUID vs. Spectrocoin összehasonlításra...
Mivel a Spectrocoinnak van sajàt exchange-e, ha véletlenül hasonlóan nem működne a kártya, van esély visszaváltani a pénzt  bitcoinra pl. és nem az van, mint most nekem, hogy vagy megjavul a dolog, vagy életem végéig nèzegethetem a £111.64 -omat a UQUID accountomon...  :-\

Az Uquid mostanában mindig banki fedezethiányra hivatkozik ami röhej. Általában Skype-on szoktam velük chat-elni és ott szoktak szólni, hogy mikor küldhetem ki a kártyára a pénzemet....röhely 2.0 ! :-\
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Uhura - április 24, 2017, 12:44:40 pm

Lehet túl gyorsan fejlődtek és nem bírta a cash flow a meg növekedett igényeket vagy csak összeborult a háttér infra :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: CryptoMan - április 24, 2017, 12:46:25 pm
Andokaaa: igen a 15 vs 5 dolcsi/eur/stb. miatt van problémám. Annyira olcsó trükk, hogy gyorsban rendelj kártyát. Amúgy a bitcointalkon vagy hol az Advacash magas minőségű, olcsó és megbízható szolgáltatónak van jelölve. Ott pl., a Uquid fent sincs de a többi általánosan a fórumozok által használt szolgáltató sem. Bár lehet ez csak a topic gazda slendriánsága.

Én már reggeltem az Advasahnél meg volt a fullos autentikáció is , elfogadták de éppen az orosz háttér miatt egyenlőre gondolkodom a használatán. Inkább a wired lesz nálam a befutó bár az árakat egyenlőre nem tudom, mert éppen most nyomtak bele 0.3 milliárd yen-nyi inveszticiót japán befektetők. Vagy a XAPO a gyönyörű fekete kártyájával :)

Uquid topic:

https://bitcointalk.org/index.php?topic=1485950.0 (https://bitcointalk.org/index.php?topic=1485950.0)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 24, 2017, 12:57:37 pm
Más kérdés...
Volt már  közületek bárki is anikek a UQUID válaszolt egy üzenetre, megkeresésre?
 Legalább egy automata email, hogy megkaptuk, foglalkozunk vele, folyamatban van... stb. ???

Visszatérve a UQUID vs. Spectrocoin összehasonlításra...
Mivel a Spectrocoinnak van sajàt exchange-e, ha véletlenül hasonlóan nem működne a kártya, van esély visszaváltani a pénzt  bitcoinra pl. és nem az van, mint most nekem, hogy vagy megjavul a dolog, vagy életem végéig nèzegethetem a £111.64 -omat a UQUID accountomon...  :-\

Az Uquid mostanában mindig banki fedezethiányra hivatkozik ami röhej. Általában Skype-on szoktam velük chat-elni és ott szoktak szólni, hogy mikor küldhetem ki a kártyára a pénzemet....röhely 2.0 ! :-\

Lehet túl gyorsan fejlődtek és nem bírta a cash flow a meg növekedett igényeket vagy csak összeborult a háttér infra :)

Az de kemény...
Akkor azt hiszem ez az utolsó összeg amit reckíroztam függetlenül hogy valaha le tudom-e venni.....  És elkönyvelhetem, hogy buktam kib. £15-ot... Fasza...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - április 24, 2017, 01:10:27 pm
Fagyi Zoli live-ba valaki írta,hogy a XAPO faszán működik eu-ba...Az csak jó ha több lehetőség van...Persze működjön is rendesen!  ;D Esetleg xapo felhasználó közöttünk?

Illetve ami még érdekel,hogy anonimba is total jól működjön a kártya...az nem baj ha 1000euronként kuka és újat kell igényelni...most 1000euro mínusz a 10-15eurós használati+egyéb díjak...legyen az az adó! :) Vagy hosszú távon verificalni kell magad?Kötelező vagy csak érdemes,ajánlott?

Nekem van Uquid is meg Xapo is, de csak az uquidot használom, eddig nekem nem volt ilyen bajom velük.
Működik még a XAPO is azonosítás nélkül, viszont ott pár hete olvastam hogy emeltek a költségeken valamennyit. De ha van aki használja aktívan majd pontosít.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Uhura - április 24, 2017, 01:54:16 pm
Más kérdés...
Volt már  közületek bárki is anikek a UQUID válaszolt egy üzenetre, megkeresésre?
 Legalább egy automata email, hogy megkaptuk, foglalkozunk vele, folyamatban van... stb. ???

Visszatérve a UQUID vs. Spectrocoin összehasonlításra...
Mivel a Spectrocoinnak van sajàt exchange-e, ha véletlenül hasonlóan nem működne a kártya, van esély visszaváltani a pénzt  bitcoinra pl. és nem az van, mint most nekem, hogy vagy megjavul a dolog, vagy életem végéig nèzegethetem a £111.64 -omat a UQUID accountomon...  :-\

Az Uquid mostanában mindig banki fedezethiányra hivatkozik ami röhej. Általában Skype-on szoktam velük chat-elni és ott szoktak szólni, hogy mikor küldhetem ki a kártyára a pénzemet....röhely 2.0 ! :-\

Lehet túl gyorsan fejlődtek és nem bírta a cash flow a meg növekedett igényeket vagy csak összeborult a háttér infra :)

Az de kemény...
Akkor azt hiszem ez az utolsó összeg amit reckíroztam függetlenül hogy valaha le tudom-e venni.....  És elkönyvelhetem, hogy buktam kib. £15-ot... Fasza...

Laca: én csak gondolom, mert a topicban leírtak arra utalnak, hogy valami rendszer szintű gebasz van .. és ez vagy pénzügyi problémákat takar vagy infra nem bírja a folyamatos nagy arányú adat kérdés, küldés , elszámolást. És ha beszarik a infra akkor ha nem volt tartalék vagy nem voltak felkészülve egy fejlesztési kényszerre akkor ez egy darabig ílyen szar  is lesz.

A XAPO meglátjuk rendelek egyett és megnézzük milyen az olyan :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 24, 2017, 03:14:01 pm
Jah, lássuk. De elsőre oda se utalj többet mint a kártyadíj, meg max egy "20-as"-t.. Az ördög nem alszik.
Egyébként azt gondolom, hogy csak pihentetik kicsit a pénzt.. Tudod hány embernek mennyi pénze be lehet ragadva??
Azt tudod, az mennyit kamatozik még rövidtávon is??
Szerintem ez (is) egy lehetséges dolog a háttérben..
Válaszra még mindig nem méltattak...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: drizzt_do_urden - április 24, 2017, 03:27:58 pm
szerintem tozsdeznek a penzzel. Scalpolnak egy ket napot aztan utaljak tovabb!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 24, 2017, 03:38:05 pm
szerintem tozsdeznek a penzzel. Scalpolnak egy ket napot aztan utaljak tovabb!
Az is egy lehetőség.. De hogy valamit játszanak az tuti..
De akkir legalább lenne egységesen 5nap pl. aztán akkor nem idegeli magàt az ember...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Uhura - április 24, 2017, 03:53:57 pm
Jah, lássuk. De elsőre oda se utalj többet mint a kártyadíj, meg max egy "20-as"-t.. Az ördög nem alszik.
Egyébként azt gondolom, hogy csak pihentetik kicsit a pénzt.. Tudod hány embernek mennyi pénze be lehet ragadva??
Azt tudod, az mennyit kamatozik még rövidtávon is??
Szerintem ez (is) egy lehetséges dolog a háttérben..
Válaszra még mindig nem méltattak...

Elképzelhető.

A XAPO javára legyen írva szinte bármilyen pénznemben lehet számlázat vezetni :) ez nem rossz, pl. alapból feldobja a HUF-ot .
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Uhura - április 24, 2017, 09:03:47 pm
OKsa akkor eddigi tapasztalatok a xapo-val:

- a poloniexről 4 perc alatt ott volt az transfer a Xapo-nál
- 2 óra alatt írt jóvá kb.
- a regisztráció gyors, van lehetőség 2 lépcsős autentikációra
- van mobil app is
- a biztonság több lépcsős (PIN, jelszó + 2. autentikáció google hitelesítővel )
- nyithatsz több számlát (akár forint ban is vagy másik 100 fajta pénzben)
- az éves kártya díj (az első évben 0 , a második évtől 10 Eur)
- kártya postázása: 25 napos idővel 0 Eur, gyorsított 10 napos : 50 EUR
- vásárlás a kártya pénznemében (EUR/USD/GBP) 0% egyéb esetben 3%
- Bitcoint tud fogadni más cripto pénzt nem kezel
- Van Bitcoin Cold storage - egyenlőre fingom nincs ez mire jó :)

Ennyi. Amint megérkezik a kártya dobok fel képet és leírom a tapasztalataimat itthon és külföldön egyaránt. Ha megérkezik akkor letesztelem: itthon, a finneknél meg japánban.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Til - április 24, 2017, 09:16:44 pm
Xapo-n van havidij?
Akinek van cryptopay kerem irja meg,hogy kezel altcoinokat is?
Valamint mennyi a havidij?
Koszonom
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Uhura - április 24, 2017, 09:18:11 pm
Xapo-n van havidij?
Akinek van cryptopay kerem irja meg,hogy kezel altcoinokat is?
Valamint mennyi a havidij?
Koszonom

XAPO: 1 év: 0 EUR  2.évtől: 10 eur / év
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 25, 2017, 07:28:01 am
Megtörtént a csoda.... 5percel ezelőtt megint rápróbáltam és átment a pénz a UQUID kártyára.. reméljük az ATM-nél működni fog...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 25, 2017, 07:59:09 am
Megtörtént a csoda.... 5percel ezelőtt megint rápróbáltam és átment a pénz a UQUID kártyára.. reméljük az ATM-nél működni fog...

jaja nekem is kb 1 nappal később tudtam felrakni a zs-t a kártyára, nevetséges... Amint elérem a limitet váltok másik szolgáltatóra.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: hadrianus - április 25, 2017, 02:56:56 pm
Böngészem már egy ideje ezt a topicot. Nincs egyforma megoldás...  :o

Poloniex -> cryptopay -> SEPA utalás

vagy

Poloniex -> cryptopay -> plasztik kártya -> EUR levétel.

Ezt látom egy járható útnak. Mi a véleményetek? Csinálja így valaki?  :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: drizzt_do_urden - április 25, 2017, 04:13:26 pm
Böngészem már egy ideje ezt a topicot. Nincs egyforma megoldás...  :o

Poloniex -> cryptopay -> SEPA utalás

vagy

Poloniex -> cryptopay -> plasztik kártya -> EUR levétel.

Ezt látom egy járható útnak. Mi a véleményetek? Csinálja így valaki?  :)

Kraken ---> SEPA
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: 2DA - április 25, 2017, 08:37:51 pm
Ja,Kraken a legjobb. Én eleve oda bányászok,ott váltani is tudok,majd sepával ki is utalom a bankszámlámra.
Ennyi.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 25, 2017, 08:53:23 pm
Megtörtént a csoda.... 5percel ezelőtt megint rápróbáltam és átment a pénz a UQUID kártyára.. reméljük az ATM-nél működni fog...

jaja nekem is kb 1 nappal később tudtam felrakni a zs-t a kártyára, nevetséges... Amint elérem a limitet váltok másik szolgáltatóra.

Az az egy nap is "nevetséges", de akkor az én 3napom?? Röhelyes??? Tragikus.. és nem túl bizalomgerjesztő..
Ma nem volt időm és nem jártam ATM közelében, de holnap leveszem (megpróbàlom) a pénzt..
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kond - április 25, 2017, 11:49:32 pm
Gyerekek itt egy megoldás arra hogy ne vegyen le 3% fee-t átváltásnál a POS Terminálos fizetéseknél ;)
https://www.otpbank.hu/static/portal/sw/file/DCC_POS_Kezikonyv_20160210.pdf (https://www.otpbank.hu/static/portal/sw/file/DCC_POS_Kezikonyv_20160210.pdf)
Természetesen ezt a szolgáltatást nem minden üzletnek a terminálja fogja tudni csak az aki hozzá rendelte, érdemes próbálkozni hol fogadja el én eddig a Tescoba voltam de sajnos nem ajánlotta fel a lehetőséget, de még megpróbálok pár nagyobb áruházat hátha szerencsével járok valahol...
Aki talál ilyen elfogadó helyek kérlek ossza meg velünk, én is ha sikerrel járok leírom.
Részemről max legutolsó opcioként marad a saját üzletbe lévő terminálom, meg is rendeltem hozzá ezt a plus szolgáltatást. :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: somogyi betyár - április 26, 2017, 01:11:56 am

"Az alábbi okok miatt nem jelenhet meg a DCC tranzakció a terminálon:
• A kártya nem VISA, MasterCard vagy Maestro típusú.
• A kártyabirtokos kártyájának devizanemére a Bank nem biztosítja a DCC szolgáltatás választásának lehetőségét."

Ezek szerint ez bank-, nem terminálfüggő...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 26, 2017, 09:52:01 am
Megtörtént a csoda.... 5percel ezelőtt megint rápróbáltam és átment a pénz a UQUID kártyára.. reméljük az ATM-nél működni fog...
nem tudom tudtad e de én szivtam vele, 2 pin kodod van, az egyik a kártyás fizetésnél és egy az atm pénzfelvétnél

nemtudom de nekem uquidnál atm és kártyás fizetés is ugyan azzal a pin koddal történt és működött.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Uhura - április 26, 2017, 10:02:06 am

De ez teljesen normális szerintem.  Az OTP csak plusz szolgáltatásként elad olyan lehetőséget amely szolgáltatás csak olyan - magyarországi székhellyel nem rendelkező kibocsájtó szervezetek -
 kártyáin működik ahol a kibocsájtó szervezet nem korlátozta le vagy nem állította be "magára" a minden deviza / valuta tekintetében a váltást és a le nem korlátozott esetekben engedi a  DCC-t. Ez pedig szerintem csak olyan bank lesz ami nincs napi kapcsolatban mondjuk forint tranzakciókkal, és nem akar vesződni így hagyja, hogy ha van ilyen szolgáltatás akkor azt használja az ügyfele. Azon sem lennék meglepődve ha ezt  a szolgáltatást is csak a bank "átvilágítása " után engednék meg.

Nézd meg ezt:

https://www.kh.hu/documents/20184/490480/Fizet%C5%91k%C3%A1rtya-elfogad%C3%B3i+szerz%C5%91d%C3%A9s+kieg%C3%A9sz%C3%ADt%C3%A9se+DCC+szolg%C3%A1ltat%C3%A1ssal/2b4e1fa0-526e-4e1a-978e-a78df72fe99a (https://www.kh.hu/documents/20184/490480/Fizet%C5%91k%C3%A1rtya-elfogad%C3%B3i+szerz%C5%91d%C3%A9s+kieg%C3%A9sz%C3%ADt%C3%A9se+DCC+szolg%C3%A1ltat%C3%A1ssal/2b4e1fa0-526e-4e1a-978e-a78df72fe99a)

Itt fent írja a korlátozásokat érdemes elolvasni.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kond - április 26, 2017, 10:42:49 am

De terminál függő is mert pl ez egy külön extra szolgáltatás amit külön kell kérni a banktól hogy rendelje hozzá a terminálhoz, ha nincs hozzá rendelve akkor hiába próbálkozok az istenek se fogja  felajánlani ezt a választási lehetőséget...
Mindegy én az üzletem termináljához igényeltem, Otp-s kemény 0,5% ott fognak levonni, meglássuk mi fog történni, majd beszámolok róla.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Lord11 - április 26, 2017, 10:48:00 am
Gyerekek itt egy megoldás arra hogy ne vegyen le 3% fee-t átváltásnál a POS Terminálos fizetéseknél ;)
https://www.otpbank.hu/static/portal/sw/file/DCC_POS_Kezikonyv_20160210.pdf (https://www.otpbank.hu/static/portal/sw/file/DCC_POS_Kezikonyv_20160210.pdf)
Természetesen ezt a szolgáltatást nem minden üzletnek a terminálja fogja tudni csak az aki hozzá rendelte, érdemes próbálkozni hol fogadja el én eddig a Tescoba voltam de sajnos nem ajánlotta fel a lehetőséget, de még megpróbálok pár nagyobb áruházat hátha szerencsével járok valahol...
Aki talál ilyen elfogadó helyek kérlek ossza meg velünk, én is ha sikerrel járok leírom.
Részemről max legutolsó opcioként marad a saját üzletbe lévő terminálom, meg is rendeltem hozzá ezt a plus szolgáltatást. :)

"Az alábbi okok miatt nem jelenhet meg a DCC tranzakció a terminálon:
• A kártya nem VISA, MasterCard vagy Maestro típusú.
• A kártyabirtokos kártyájának devizanemére a Bank nem biztosítja a DCC szolgáltatás választásának lehetőségét."

Ezek szerint ez bank-, nem terminálfüggő...

De ez teljesen normális szerintem.  Az OTP csak plusz szolgáltatásként elad olyan lehetőséget amely szolgáltatás csak olyan - magyarországi székhellyel nem rendelkező kibocsájtó szervezetek -
 kártyáin működik ahol a kibocsájtó szervezet nem korlátozta le vagy nem állította be "magára" a minden deviza / valuta tekintetében a váltást és a le nem korlátozott esetekben engedi a  DCC-t. Ez pedig szerintem csak olyan bank lesz ami nincs napi kapcsolatban mondjuk forint tranzakciókkal, és nem akar vesződni így hagyja, hogy ha van ilyen szolgáltatás akkor azt használja az ügyfele. Azon sem lennék meglepődve ha ezt  a szolgáltatást is csak a bank "átvilágítása " után engednék meg.

Nézd meg ezt:

https://www.kh.hu/documents/20184/490480/Fizet%C5%91k%C3%A1rtya-elfogad%C3%B3i+szerz%C5%91d%C3%A9s+kieg%C3%A9sz%C3%ADt%C3%A9se+DCC+szolg%C3%A1ltat%C3%A1ssal/2b4e1fa0-526e-4e1a-978e-a78df72fe99a (https://www.kh.hu/documents/20184/490480/Fizet%C5%91k%C3%A1rtya-elfogad%C3%B3i+szerz%C5%91d%C3%A9s+kieg%C3%A9sz%C3%ADt%C3%A9se+DCC+szolg%C3%A1ltat%C3%A1ssal/2b4e1fa0-526e-4e1a-978e-a78df72fe99a)

Itt fent írja a korlátozásokat érdemes elolvasni.
Azt sem ártana tudni, hogy az OTP DCC váltása vajon kedvezőbb e annál a 3%-os UQUID díjnál.
A paypal pl. 5-6%-kkal rosszabb árfolyamot ad, ha ő váltaná át forintra (és csak egy apróbetűs linken lehet átállítani, hogy inkább a kártyakibocsátó váltson)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: markkovacs76 - április 26, 2017, 02:23:08 pm
Helló!

Én nemrég találtam rá erre a szolgáltatásra:

https://www.tenx.tech

Android alatt lehet egy tenx OneBit nevű alkalmazást feltelepíteni és lehetőség van virtuális vagy fizikai debit kártyát igényelni. A forintot is ki lehet választani a valutáknál. Azt írják, nincs költség az átváltásnál.
A leglényegesebb előnye viszont elvileg az lesz, hogy kártya nélkül, NFC technológiával lehet majd használni POS terminálokon, paypass-szal, de ez még nem működik, mert béta szoftver. Várom a végleges verziót, mert akkor ez egy király eszköz lehet fizetéshez.
Jelenleg most a virtuális kártya se működik, de erről küldtek egy email-t, hogy pár héten belül rendben lesz. Meglátjuk.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Til - április 26, 2017, 06:54:59 pm
Sziasztok!
Aki hasznalja a krakent legyszi segitsen.
A tier1 azonositas jelenleg folyamatban.A tier2, ahhoz kell, hogy ki tudjam vinni bankkartyara a penzt?
A tier2 lehetoseg akkor valaszthato, ha megtortent a tier1,mert jelenleg sehol sem talalom.?
Koszi
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: 2DA - április 26, 2017, 07:14:50 pm
Szia,
Igen,kell a tier2 ha ki akarod venni.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: bazsy - április 26, 2017, 07:15:10 pm
Sziasztok!
Aki hasznalja a krakent legyszi segitsen.
A tier1 azonositas jelenleg folyamatban.A tier2, ahhoz kell, hogy ki tudjam vinni bankkartyara a penzt?
A tier2 lehetoseg akkor valaszthato, ha megtortent a tier1,mert jelenleg sehol sem talalom.?
Koszi
Igen,Igen
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Til - április 26, 2017, 08:39:21 pm
Köszönöm!
Meg egy utolso kerdesem lenne krakennel kapcsolatban.
Lehet oda direkt zcash-t banyaszni?
Azt irja,hogy a zcash cimnek van lejarati ideje,meg, hogy 5 cim hozhato letre, de ezt nem teljesen tiszta,hogy ilyenkor hogyan van a direkt ide valo banyaszas?
Köszönöm
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 26, 2017, 09:45:56 pm
Megtörtént a csoda.... 5percel ezelőtt megint rápróbáltam és átment a pénz a UQUID kártyára.. reméljük az ATM-nél működni fog...
nem tudom tudtad e de én szivtam vele, 2 pin kodod van, az egyik a kártyás fizetésnél és egy az atm pénzfelvétnél

nemtudom de nekem uquidnál atm és kártyás fizetés is ugyan azzal a pin koddal történt és működött.

Ezt mar lehet sosem fogom megtudni. Reggel levettem £100-ot, aztan azzal a slunggal kiprobaltam a pin modositast. Az is rendben ment, es utana a shopban vettem egy vizet meg egy muzliszeletet £2.40-ert. Oda is az a pinkod volt jo amire modositottam.

Viszont tegnap felmondtam az elozo autom biztositasat ahol £28.50 cancel feet kellett volna telefonon fizetnem.. bepotyogtem a kartyaszamot, de nem fogadta el, gondolom, mert nem UK kartyanak szamit... A normal bankkartyam elfogadta..
Es hajnalban jott 2db email a UQUID-tol, elso, hogy akkor most probaljam meg atteni a penzt a kartyara.... (mar megtortent koszi)
A masik email pedig a skype cim ahol ha meg mindig nyugom van akkor beszelgethetunk vagy chatelhetunk..
"Villamgyors" a cucc (a működés és a support is)... ;)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: rob - április 27, 2017, 12:15:45 am
vigyázzatok az uquiddal,engem behúztak 2.3 etherrel...3 napja várok hogy jóváírják az egyenlegem idáig pending volt a státusz most pedig canceled...support baszik visszaírni,skypeon se e-mailbe se,semmire nem reagálnak.

szerk.: közben többszöri unszolás hatására kifizettek...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Dàvid - április 27, 2017, 09:30:46 am
Localbitcoins-on van valakinek eladási tapasztalata paypalra? Elvileg a paypal fizetési mód high risk és vannak akiktől már visszakérték a paypalon keresztül.
De egy trader 3000+ tranzakcióval és 100% elégedettségi statisztikával már nem csinál ilyet gondolom. Vagy?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Arkenso - április 27, 2017, 09:33:52 am
vigyázzatok az uquiddal,engem behúztak 2.3 etherrel...3 napja várok hogy jóváírják az egyenlegem idáig pending volt a státusz most pedig canceled...support baszik visszaírni,skypeon se e-mailbe se,semmire nem reagálnak

Nekem továbbra sincsenek rossz tapasztalataim, remélem így is marad :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Andokaaa - április 27, 2017, 12:25:20 pm
Lehet úgy van ez , hogy az uquid valakit szeret , valakit meg nem :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 27, 2017, 12:48:31 pm
Lehet úgy van ez , hogy az uquid valakit szeret , valakit meg nem :D

Jah.. Gyanítom én is.. Más magyarázat nem igazán lehet..   ;D
Lehet ha eleget aludtam rá, akkor egy £20-tal megint bepróbálom...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Danika - április 27, 2017, 01:05:14 pm
Idézet
Nekem továbbra sincsenek rossz tapasztalataim, remélem így is marad :)

Ezek szerint neked még minden utalásod elfogadható határidőn belül jóváíródott?! Leírnád, hogy milyen coint utalsz? Pontosan annyit utalsz amennyit az Uquid kér vagy rászámolsz még valamit? A 15 perces számlálót végig hagyod számolni?
Lehet ilyen apróságon múlik az egész.  :-\
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - április 27, 2017, 01:59:35 pm
Idézet
Nekem továbbra sincsenek rossz tapasztalataim, remélem így is marad :)

Ezek szerint neked még minden utalásod elfogadható határidőn belül jóváíródott?! Leírnád, hogy milyen coint utalsz? Pontosan annyit utalsz amennyit az Uquid kér vagy rászámolsz még valamit? A 15 perces számlálót végig hagyod számolni?
Lehet ilyen apróságon múlik az egész.  :-\

Eddig nekem sem volt problémám, legalábbis olyan amikor eltünt pénz. Szerencsére.
BTC-t szoktam poloniexről Uquid balance-ra küldeni. Azt a 15 perces számlálós oldalról bambaságból már egyszer kétszer elkattintottam viszont megkaptam a pénzt. Az bosszantó tud lenni hogy mikor a poloniexen már completed akkor még az uquidnál nem látszik pendig-ként. A poloniexen kb 10 perc alatt vált completed-re az uquidon 1-2 óra mire megjelenik. Utána nem volt gond a kártyára rakni. Vagyis akkor volt amikor valami karbantartás miatt nem sikerült a kártyára rakni a pénzt, meg nem láttam az egyenlegem de utána sikerült minden.
Én úgy szoktam hogy ha mondjuk 100 $ BTC-t akarok kivenni a poloniexről megnézem hogy az uquid a btc deposit résznél a 100 $-ra mennyi BTC-t hoz ki, azt kimásolom, majd a poloniex btc whtidraw-hoz beírom, majd hozzáteszem a poloniex fee-t, és utána indítom a kivétet. Eddig nem volt ezzel a metódussal gondom.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 27, 2017, 02:02:49 pm

ez módszer nálam is eddig nekem sem volt gondom, csak a múltkor nem tudtam felrakni a kártyára a pénzt mert azt hazudta nincs is annyi egyenlegem :D, aztán 1 nap múlva megoldódott....  ;D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Arkenso - április 27, 2017, 02:08:56 pm
Kb 80 perc telt el az újabb UQUID számla generálásától az átutalás beérkezéséig. (gmail.png)

BTC-ben indítottam tranzakciót 20 euro értékben. (Ebből lesz a plasztik, a többit majd, ha zsebben a kártya és ülök az ATM előtt az autóban :) )
Feldobta a tranzakció ablakot (btc_eur.pnga képernyőkép, ez a kép csak a bemutató miatt, ez cancel-ezve lett :))
Poloniexen megadtam a UQUID által adott címet és az elvárt összeget megnövelve a transaction fee vel. +0.0001
Mikor a Polon a státusz "Complete" lett (polo.png), UQUID tranzakciós ablakában ráböktem az "Ok, i have paid"-re és vártam :)

Aztán egyszer csak jött az imél és kész. (uquid.png)

Szerintem semmit nem csináltam másképpen, mint ahogy Ti szoktátok :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 27, 2017, 02:52:45 pm
Idézet
Nekem továbbra sincsenek rossz tapasztalataim, remélem így is marad :)

Ezek szerint neked még minden utalásod elfogadható határidőn belül jóváíródott?! Leírnád, hogy milyen coint utalsz? Pontosan annyit utalsz amennyit az Uquid kér vagy rászámolsz még valamit? A 15 perces számlálót végig hagyod számolni?
Lehet ilyen apróságon múlik az egész.  :-\

Eddig nekem sem volt problémám, legalábbis olyan amikor eltünt pénz. Szerencsére.
BTC-t szoktam poloniexről Uquid balance-ra küldeni. Azt a 15 perces számlálós oldalról bambaságból már egyszer kétszer elkattintottam viszont megkaptam a pénzt. Az bosszantó tud lenni hogy mikor a poloniexen már completed akkor még az uquidnál nem látszik pendig-ként. A poloniexen kb 10 perc alatt vált completed-re az uquidon 1-2 óra mire megjelenik. Utána nem volt gond a kártyára rakni. Vagyis akkor volt amikor valami karbantartás miatt nem sikerült a kártyára rakni a pénzt, meg nem láttam az egyenlegem de utána sikerült minden.
Én úgy szoktam hogy ha mondjuk 100 $ BTC-t akarok kivenni a poloniexről megnézem hogy az uquid a btc deposit résznél a 100 $-ra mennyi BTC-t hoz ki, azt kimásolom, majd a poloniex btc whtidraw-hoz beírom, majd hozzáteszem a poloniex fee-t, és utána indítom a kivétet. Eddig nem volt ezzel a metódussal gondom.

ez módszer nálam is eddig nekem sem volt gondom, csak a múltkor nem tudtam felrakni a kártyára a pénzt mert azt hazudta nincs is annyi egyenlegem :D, aztán 1 nap múlva megoldódott....  ;D

Akkor szerintem itt minden random időbe telik..
Nálam az accountra rakni az összeget soha nem volt több mint 5-10perc.
Azután miután a poloniexen a pending confirmedre váltott párszor még kattintottam a feliratra (max 30sec a 3 klikk ), hogy igen fizettem és amikor már nem ugyan az a szöveg jött vissza, hanem megköszönték, hogy fizettem, meg is jelent az accountomon. Bőven a 15perc visszaszámlálásba belefért mindig. Ez így volt az eddigi mindhárom alkalomnál amit eddig utaltam, de nyilván ha már elinditottad akkor átmegy akkor is ha nem klikkelgetsz.
A probléma csak ezután következett, hogy a kártyára nem tudtam áttenni egy fityinget sem, csak több mint 3nap után..
Meg az, hogy nem tudok ugyan azzal a névvel-címmel-emaillel virtuális GBP kártyát is venni a plastic GBP mellé, de ez egy másik műsor..

Arkenso: "(Ebből lesz a plasztik, a többit majd, ha zsebben a kártya és ülök az ATM előtt az autóban :) )"

Na pont ezt nem tenném a helyedben.. Lehet 3 napot ott ülsz az autóban ha ugyanúgy jársz. Úgyhogy vigyél pokrócot, kaját, meg vizet eleget.. ;)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: somogyi betyár - április 27, 2017, 03:38:36 pm
Spectrocoin-ra csak BTC-t, és DASH-tlehet küldeni?
Az nagyjából sztenderd, hogy account verification nélkül csak kártyával tudok a zsetonhoz jutni? ..vagy azzal sem?
Nem teljesen értem, mert hol van itt a névtelenség, ha igazolnom kell magam, akár egy kártya igényléshez is?
(Spectrocoin, és Cryptopay, esetleg AdvCash érdekelne leginkább)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - április 27, 2017, 04:08:17 pm
...
A probléma csak ezután következett, hogy a kártyára nem tudtam áttenni egy fityinget sem, csak több mint 3nap után..
...

Nem esett ebbe bele véletlenül egy hétvége vagy valami ünnepnap?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 27, 2017, 05:37:06 pm
...
A probléma csak ezután következett, hogy a kártyára nem tudtam áttenni egy fityinget sem, csak több mint 3nap után..
...

Nem esett ebbe bele véletlenül egy hétvége vagy valami ünnepnap?
Hetvege igen... De nem azt akarod mondani, hogy minden egyes osszeget kezzel rakosgatnak at?? Szerintem automatikusan azonnal at kellene menjen.. Es mi van a hetfovel? Elqrtak es egy hettel kesobb unnepeltek a husvetot??  ;D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 27, 2017, 05:44:49 pm
Spectrocoin-ra csak BTC-t, és DASH-tlehet küldeni?
Az nagyjából sztenderd, hogy account verification nélkül csak kártyával tudok a zsetonhoz jutni? ..vagy azzal sem?
Nem teljesen értem, mert hol van itt a névtelenség, ha igazolnom kell magam, akár egy kártya igényléshez is?
(Spectrocoin, és Cryptopay, esetleg AdvCash érdekelne leginkább)
1.- BTC,DASH.Blackcoin,Bitshares,Peercoin,Vertcoin.
2.- Kartya nelkul hogy akarsz penzhez jutni? Cash motoros futarral megfelel??  ;D
3.- Kartya igenyleshez ha elfogadod a limiteket, semmifele igazolas nem kell. A virtualis kartyahoz meg valos cim sem, a plastichoz is csak a postazas miatt, de azt sem kell igazolni, tehat semmi nem bizonyithato..
Remelem erted..  ;)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Uhura - április 27, 2017, 06:03:30 pm
Nem lehet, hogy a probléma egy ügyfél körrel volt és valami rendszer probléma miatt csak egy részét érintette az ügyfeleknek,  csak nem vallják be ?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 27, 2017, 06:35:03 pm
Nem lehet, hogy a probléma egy ügyfél körrel volt és valami rendszer probléma miatt csak egy részét érintette az ügyfeleknek,  csak nem vallják be ?
De lehet.. Azokat erintette akinek L betu van a neveben...  ;) ;D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Uhura - április 27, 2017, 06:39:58 pm
Nem lehet, hogy a probléma egy ügyfél körrel volt és valami rendszer probléma miatt csak egy részét érintette az ügyfeleknek,  csak nem vallják be ?
De lehet.. Azokat erintette akinek L betu van a neveben...  ;) ;D

Ja minden nap az irodában megpörgetnek egy szerencse kereket, amelyik betű kijön az nap azokkal basznak ki akiknek az adott napi betűvel kezdődőik a nevük. :) Aztán ha nem érti a viccet és kiabál a supportal, akkor ....... már ki sem kell pörgetni a nevük kezdő betűjét. :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - április 27, 2017, 08:09:09 pm
...
A probléma csak ezután következett, hogy a kártyára nem tudtam áttenni egy fityinget sem, csak több mint 3nap után..
...

Nem esett ebbe bele véletlenül egy hétvége vagy valami ünnepnap?
Hetvege igen... De nem azt akarod mondani, hogy minden egyes osszeget kezzel rakosgatnak at?? Szerintem automatikusan azonnal at kellene menjen.. Es mi van a hetfovel? Elqrtak es egy hettel kesobb unnepeltek a husvetot??  ;D

Csak mert írták valamelyik fórumon, be is volt ide linkelve már, hogy hagyományos bankszámlák között kell utalgatniuk a fiat-ot, hogy az a váltás után a kártyára kerüljön. És a banki utalás ugye lassú, munkaszüneti napokon pedig teljesen áll.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 27, 2017, 11:32:28 pm

Akkor holnap megprobalom.. Elvegre "Ha pentek akkor nagyzolok, a miniszterrel tacolok..."
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 28, 2017, 12:46:01 am
Na belendültem.. Megy a verseny (tulajdonképpen már van is nyertes..)
Gyorsan vettem bitcoint és ~0.15-0.15BTC-t toltam mindkettőre. 23.00-kor inditottam, és természetesen a UQUID -ot küldtem először.. Aztán a Spectrocoinnak is..
A Spectrocoinnál már a kártyàn volt a pénz 23.20-kor. (Igazából közben megvacsoràztam, ès nem figyeltem folyamatosan, csak kb 5perc után megnéztem hogy a poloniex végzett-e, akkor még a SC-on nem látszott. Befejeztem a vacsit (kb 15perc a poloniexes bitcoin vèteltől számolva) átváltottam a bitcoint  (mert itt azt is kell) aztán átküldtem a kártyára ami azonnal megjelent.
Már 45perc eltelt, Uquidnál enben a pillanatban màr az accountomon a pènz!!!

Szerk.:
WOWWWW...  Csak ráklikkeltem és màr a kàrtyán is van a pénz. HURÁ, úgy tűnik múkodik ez is..  ;D
Higyjétek el lesz*rom azt a fèl óra különbséget.. Ha mindig fog így működni èn nem bánom.. 8)

Megvalami..
UQUID 0.146975BTC = £150 (+£0.75 fee) -> 1BTC=£1020.58
SpectroCoin 0.15BTC= £150.36 (+£0 fee) -> 1BTC=£1002.4
Tehat igy, hogy a UQUID-nal a feevel nem is szamoltam, csak azzal, hogy mennyit adott tisztan, es meg ugy is jobb aron valtotta mint a S.C.
Tehat tok jo, hogy hivatalosan nincs 0.5% fee mint a UQUID-nel, ellenben annyival szarabbul valt, hogy az mindjart 2%fee.  >:(
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: somogyi betyár - április 28, 2017, 03:35:37 am
Spectrocoin-ra csak BTC-t, és DASH-t lehet küldeni?
Az nagyjából sztenderd, hogy account verification nélkül csak kártyával tudok a zsetonhoz jutni? ..vagy azzal sem?
Nem teljesen értem, mert hol van itt a névtelenség, ha igazolnom kell magam, akár egy kártya igényléshez is?
(Spectrocoin, és Cryptopay, esetleg AdvCash érdekelne leginkább)
1.- BTC,DASH.Blackcoin,Bitshares,Peercoin,Vertcoin.
2.- Kartya nelkul hogy akarsz penzhez jutni? Cash motoros futarral megfelel??  ;D
3.- Kartya igenyleshez ha elfogadod a limiteket, semmifele igazolas nem kell. A virtualis kartyahoz meg valos cim sem, a plastichoz is csak a postazas miatt, de azt sem kell igazolni, tehat semmi nem bizonyithato..
Remelem erted..  ;)

Nem, nem értem, nem is tudok ilyent majd csinálni, és bármilyen névvel találnák is meg nálam bármely kormányszerv emberei, nekem semmi közöm nincs hozzá, és nem is tudom, hogy kerülhetett oda.
...és egyébként is, én szeretlek, Viktor, Te bölcs, és igazságos  :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 28, 2017, 11:06:56 am

Ennyi. Errol van itt nagy ba szo...  kedves holgyeim es uraim.. ;)  ;D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 28, 2017, 01:41:30 pm
Es itt a masodik kurva nagy szopas keremszepen holgyeim es uraim.. Akarok venni 2 video kartyat, es a virtualis kartyaval akarom kifizetni..
Szepen at is utaltam a spectrocoinra a btc-t amit $1418-on vettem.. (£330-nyi BTC-rol van szo.. )
Namost ilyenkor kell 10perc mig ater a BTC. De ha kozben kipukkan a lufi mint most.... es leesik a kib. BTC $1380-ra es csak zug lefele, akkor UQUID-nal lehet megiscsak jobb hogy azonnal atvaltja..
Es most erdekes modon tetu lassu a spectrocoin, had zuhanjon az ar a beka segge ala...
Szerk.:
Kaptam £326.95-ot... Hogy a fene egye meg.. £6 bukta az amugy is szar arfolyamhoz.. A legrosszabb pedig, hogy most meg kell transzferalni penzt, mert nem eleg par font hijan a vasarlashoz.. Agyfaszt kapok.. :o :'( >:(
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Uhura - április 28, 2017, 03:46:30 pm
Laca012: bírom a burádat  azért mondom, túl sokat foglalkoztok a 0.1-2,x %-al , nem élvezed ki a munka gyümölcsét ha mindig nézed mikor és hol hagysz el 1-2-6 fontot. Tudom "sok" pénz de nem foglalkozzál vele.  8) nem éri meg.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: ZsZolee - április 28, 2017, 04:09:15 pm
Laca012: bírom a burádat  azért mondom, túl sokat foglalkoztok a 0.1-2,x %-al , nem élvezed ki a munka gyümölcsét ha mindig nézed mikor és hol hagysz el 1-2-6 fontot. Tudom "sok" pénz de nem foglalkozzál vele.  8) nem éri meg.

+1
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: somogyi betyár - április 28, 2017, 04:17:36 pm
Es itt a masodik kurva nagy szopas keremszepen holgyeim es uraim.. Akarok venni 2 video kartyat, es a virtualis kartyaval akarom kifizetni..
Szepen at is utaltam a spectrocoinra a btc-t amit $1418-on vettem.. (£330-nyi BTC-rol van szo.. )
Namost ilyenkor kell 10perc mig ater a BTC. De ha kozben kipukkan a lufi mint most.... es leesik a kib. BTC $1380-ra es csak zug lefele, akkor UQUID-nal lehet megiscsak jobb hogy azonnal atvaltja..
Es most erdekes modon tetu lassu a spectrocoin, had zuhanjon az ar a beka segge ala...
Szerk.:
Kaptam £326.95-ot... Hogy a fene egye meg.. £6 bukta az amugy is szar arfolyamhoz.. A legrosszabb pedig, hogy most meg kell transzferalni penzt, mert nem eleg par font hijan a vasarlashoz.. Agyfaszt kapok.. :o :'( >:(

Akkor azt megtanultuk, hogy centizni felesleges...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 28, 2017, 05:13:59 pm

Igazából én sem vagyok az a centizgetős szerencsére.. Amikor a multkor probakeppen kifizettem egy szamlat akkor £60-at toltam ra amiből maradt £7.74, most meg nem £320-ot hanem £330-at  (szerettem volna... csak megszokasbol, mert el is felejtettem, hogy szerencsere vasarlaskor mar nincs fee), ezert centire ugyan, de pont eleg volt az összeg ami a kartyan volt. Csak hirtelen olyan ez amikor latod a szitut, mint egy pofon.. Először felkapod a vizet, aztán nézed csak meg ki adta..  ;D
Ugyhogy utolso 2db hianyzo  MSI RX470 4G megrendelve,
Most pedig megyek kiprobálom a kátyákat megint.. Uquid-ról 300-at akarok levenni, meglatjuk mit szól hozzá, Spectrocoin-ról £150-et..   ;) 8)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: reysys - április 28, 2017, 05:23:39 pm
Üdv

segitséget kérnék ,debit kártyát(fizikait) tervezek venni ..Uquid-ra gondoltam ,csak a POS fee-t nem találtam (fizetés pénztárnál)

nem derült ki ,hogy 0% a dij.....
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Székely Vegán - április 28, 2017, 06:45:17 pm
Üdv

segitséget kérnék ,debit kártyát(fizikait) tervezek venni ..Uquid-ra gondoltam ,csak a POS fee-t nem találtam (fizetés pénztárnál)

nem derült ki ,hogy 0% a dij.....

Zéró, az üzlet fizeti a dijt.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 28, 2017, 07:29:54 pm
Nincs vége a napnak...
"Thank you for placing the above order with us. Unfortunately the order is on hold at the moment as the card used for payment is not a UK registered card. If you would like to proceed with this order we can provide our bank details for payment to be made via bank transfer alternatively please replace using a UK registered card.
Kind Regards"

Köcsög meg én vagyok.. Policy -be le van írva, hogy American Expres -t nem fogadnak el, de azt, hogy más nem UK kártyát azt nem.. Chateltem a Spectros kiscsajokkal megint, max 14nap amig visszakerül a kártyára a pénz.. Gratulálok.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: somogyi betyár - április 29, 2017, 12:36:06 am
Es itt a masodik kurva nagy szopas keremszepen holgyeim es uraim.. Akarok venni 2 video kartyat, es a virtualis kartyaval akarom kifizetni..
Szepen at is utaltam a spectrocoinra a btc-t amit $1418-on vettem.. (£330-nyi BTC-rol van szo.. )
Namost ilyenkor kell 10perc mig ater a BTC. De ha kozben kipukkan a lufi mint most.... es leesik a kib. BTC $1380-ra es csak zug lefele, akkor UQUID-nal lehet megiscsak jobb hogy azonnal atvaltja..
Es most erdekes modon tetu lassu a spectrocoin, had zuhanjon az ar a beka segge ala...
Szerk.:
Kaptam £326.95-ot... Hogy a fene egye meg.. £6 bukta az amugy is szar arfolyamhoz.. A legrosszabb pedig, hogy most meg kell transzferalni penzt, mert nem eleg par font hijan a vasarlashoz.. Agyfaszt kapok.. :o :'( >:(

Akkor azt megtanultuk, hogy centizni felesleges...
Igazából én sem vagyok az a centizgetős szerencsére.. Amikor a multkor probakeppen kifizettem egy szamlat akkor £60-at toltam ra amiből maradt £7.74, most meg nem £320-ot hanem £330-at  (szerettem volna... csak megszokasbol, mert el is felejtettem, hogy szerencsere vasarlaskor mar nincs fee), ezert centire ugyan, de pont eleg volt az összeg ami a kartyan volt. Csak hirtelen olyan ez amikor latod a szitut, mint egy pofon.. Először felkapod a vizet, aztán nézed csak meg ki adta..  ;D
Ugyhogy utolso 2db hianyzo  MSI RX470 4G megrendelve,
Most pedig megyek kiprobálom a kátyákat megint.. Uquid-ról 300-at akarok levenni, meglatjuk mit szól hozzá, Spectrocoin-ról £150-et..   ;) 8)

Jaja, ismerős...egyik kézzel nyúlsz a zsebben kinyílott bicskáért, a másikkal meg át a monitoron...  ;D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Til - április 29, 2017, 05:33:15 am
Uquid-re lehet zec vagy eth-t is atkuldeni?
Ilyenkor crypto cimet kell megadni?Megtortenik a transzfer es az uquid valtja pl a zec-et dollarba vagy euro?
Mehet kozvetlenul poloniexrol vagy kell kozbeiktatni coinbase-t vagy krakent?
Valaki legyen szives irja le a folyamatat, hogyan lesz uquidon dollar a cryptobol.
Elore is köszönöm!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Csongor - április 29, 2017, 08:16:50 am
Uquid-re lehet zec vagy eth-t is atkuldeni?
Ilyenkor crypto cimet kell megadni?Megtortenik a transzfer es az uquid valtja pl a zec-et dollarba vagy euro?
Mehet kozvetlenul poloniexrol vagy kell kozbeiktatni coinbase-t vagy krakent?
Valaki legyen szives irja le a folyamatat, hogyan lesz uquidon dollar a cryptobol.
Elore is köszönöm!
En BTC-t utaltam a tegnap eloszor az EUR alapu szamlamra, de EUR-ban kellett megadjam, hogy mennyit akarok feltolteni, es o megadta mennyi BTC-t luldjek az altaluk megadott cimre. Gondolom ZEC vagy ETH eseten is hasonloan mukodik a rendszer.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: atideath - április 29, 2017, 09:16:42 am
Üdv mindenkinek. Találtam egy ígéretesnek tűnő debitcard kibocsátót. Az érdekessége hogy Hongkong-ban van a székhely így EU-n kívüli de küldenek MO-ra is kártyát simán. Kicsit drágább a kártya ára mert 0.04 BTC de cserébe anonim. Ráadásul most a virtuális kártya az ingyen van. Ha lehet az én linkemen keresztül regisztráljatok ezzel is támogatva. Köszi! :) https://wagecan.com/s/unorCIUB (https://wagecan.com/s/unorCIUB)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 29, 2017, 11:16:38 am
Uquid-re lehet zec vagy eth-t is atkuldeni?
Ilyenkor crypto cimet kell megadni?Megtortenik a transzfer es az uquid valtja pl a zec-et dollarba vagy euro?
Mehet kozvetlenul poloniexrol vagy kell kozbeiktatni coinbase-t vagy krakent?
Valaki legyen szives irja le a folyamatat, hogyan lesz uquidon dollar a cryptobol.
Elore is köszönöm!
En BTC-t utaltam a tegnap eloszor az EUR alapu szamlamra, de EUR-ban kellett megadjam, hogy mennyit akarok feltolteni, es o megadta mennyi BTC-t luldjek az altaluk megadott cimre. Gondolom ZEC vagy ETH eseten is hasonloan mukodik a rendszer.

Ha raklikkelek, hogy ETH es megadom az osszeget USD/EUR/GBP-ben, eloszor csak a limitet irja ki, hogy mennyi lehet maximum es ki lehet tolteni a return address-t "ha valami szarul sulne el" meg email cimet ahova ertesitest kersz a tranzakciorol.
Kovetkezo oldalon jon az address es az amount, hogy hova es mennyit.
Szoval hasonlo mint a BTC, de kicsit mas, mert a BTC-nel nincs a masodik oldal.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - április 29, 2017, 11:24:32 am
Üdv mindenkinek. Találtam egy ígéretesnek tűnő debitcard kibocsátót. Az érdekessége hogy Hongkong-ban van a székhely így EU-n kívüli de küldenek MO-ra is kártyát simán. Kicsit drágább a kártya ára mert 0.04 BTC de cserébe anonim. Ráadásul most a virtuális kártya az ingyen van. Ha lehet az én linkemen keresztül regisztráljatok ezzel is támogatva. Köszi! :) https://wagecan.com/s/unorCIUB (https://wagecan.com/s/unorCIUB)

" Kicsit drágább a kártya ára mert 0.04 BTC de cserébe anonim"

Miert, melyik nem anonim?
Mindegyik anonim amig nem validalod nagyobb limitekhez utana egyik sem az.
Ez is "csak" egy sima  Transforex kartya, mint ahogy a UQUID meg a Spectrocoin is MyChoice...

Egyebkent lehet valogatni:

https://bitcoinnewsmagazine.com/bitcoin-debit-card-options/

Mas...
Meg egy kis tapasztalat, aztan a vegen majd osszeszedek mindent egy posztba asszem..
PIN kodot valtoztattam az ATM-nel mindegyik kartyamon UQUID chargeolt £0.60-ot, SpectroCoin nem chargeolt semennyit sem a GBP, sem az EUR kartyanal..
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - április 29, 2017, 12:30:01 pm
nah ma nekem is probléma mentesem ment az uquid, 3 óra alatt uquidon volt a pénz majd 2 perc alatt a kártyán, amit az aliexpressen el is költöttem :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: somogyi betyár - április 29, 2017, 06:20:58 pm
Üdv mindenkinek. Találtam egy ígéretesnek tűnő debitcard kibocsátót. Az érdekessége hogy Hongkong-ban van a székhely így EU-n kívüli de küldenek MO-ra is kártyát simán. Kicsit drágább a kártya ára mert 0.04 BTC de cserébe anonim. Ráadásul most a virtuális kártya az ingyen van. Ha lehet az én linkemen keresztül regisztráljatok ezzel is támogatva. Köszi! :) https://wagecan.com/s/unorCIUB (https://wagecan.com/s/unorCIUB)

15 kiló a kártya!??!?  :o
Ennyiért már a pálinkát is ki kell tudnia tölteni :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Uhura - április 29, 2017, 06:50:20 pm

Mire Somogyba eljut szerintem tudni fogja :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: somogyi betyár - április 29, 2017, 07:41:55 pm

Megyehatáron próbakör - vámellenőrzés, haggyámáááá'... :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: mz/x - május 01, 2017, 02:47:00 am
https://payeer.com (https://payeer.com) kartyat hasznalja valaki ? nekem az a gondomvele, hogy nem valt rendesen eurora a ruszkik inkabb a dollart veszik, namarmost van nekem usd kartyam is toluk,de mivel Euroban elekjobb lenne   a btc->btcpayyer -> usd> 100eur kivetele mastercardos arfolyamon +3.5usd feeaz1.99helyetta kartya vanEUR,USD,plastic,virtual 9,98plasticja
Eleg sokat vagyok az oroszoknal online ok a payeert szeretik mert van rajta rubel tudtok valami jobb alternativat ahol van rubel, euros kartya/sepa,btc ?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mickey - május 01, 2017, 09:54:30 am
UQUID kártyára lehetséges készpénzt befizetni? Van némi GBP kp.-m azt rátenném, ha lehetséges. Tud ilyen lehetőségről valaki?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Igore - május 01, 2017, 07:10:58 pm
UQUID fióknál tudna valaki segíteni?
Rendeltem kártyát, meg is kaptam, eladtam egy x összegű eth-t, meg is jelent rögtön a fiókban.
Viszont, ha kártyáról szeretném levenni a pénzt, akkor először a fiókban át kell rakni a kártyára és csak utána tudom felvenni? Ez így működik? Majd miután átraktam így 1000eurót, kiírja, hogy elfogyott a limitem, és még nem upgradelem, addig nem tudok több pénzt így átrakni.

Én csinálok valamit rosszul, vagy ez tényleg így működik?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: somogyi betyár - május 01, 2017, 07:48:04 pm
UQUID fióknál tudna valaki segíteni?
Rendeltem kártyát, meg is kaptam, eladtam egy x összegű eth-t, meg is jelent rögtön a fiókban.
Viszont, ha kártyáról szeretném levenni a pénzt, akkor először a fiókban át kell rakni a kártyára és csak utána tudom felvenni? Ez így működik? Majd miután átraktam így 1000eurót, kiírja, hogy elfogyott a limitem, és még nem upgradelem, addig nem tudok több pénzt így átrakni.

Én csinálok valamit rosszul, vagy ez tényleg így működik?

Ezek ilyenek.
Ha nem igazolod a személyazonosságod, akkor viszonylag alacsony limitet kapsz.
..de elvileg más ímélcímmel tudsz másikat nyitni ;)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: G-Magic - május 01, 2017, 10:34:21 pm
Én április 10 körül igényltem UQUID és Cryptopay kártyát is és mind2 oldalon igazoltam a személyazonosságomat is.

Az Uquid kártyám kb 10 nap alatt meg is érkezett szépen, de a személyazonosságomat április 30án hitelesítették szóval eléggé elhúzódott.

A Cryptopay kártyánál fordítva történt. Kb 3 nap múlva meg is emelték a limitemet elfogadták a hitelesítést, de a kártya kb 3 hét alatt érkezett meg.

Mindkét kártyára bitcoint utaltam és hibátlanul működött is. A kártyákra is gyorsan rá tudtam tölteni az összeget. Igaz kis összegekben próbáltam eddig, de amit ígérnek azt hozzák. Bár a dollárt 281 forintos árfolyamon váltotta pénzkivételnél az OTP autómata.

Többen írták, hogy a Uquid körülményes, de én nem tapasztaltam. Annyi, hogy az utalásnál a pontos összeget kell utalni majd OK. gombot megnyomni, különben az automata nem érzékeli. Az első utalásomat el is rontottam, mert nem volt pontos, de szóltam a supportnak és másnap már ott is volt a számlámon az összeg.

Egyébként szerintem mindkettő ugyanaz a típusú kártya mivel ugyanúgy a MyChoice prepaid card-tól jött a levél.

Szerintem mégis a legköltséghatékonyabb módja a pénzkivétnek Sepa Euro utalás bankszámlára. Igaz nem anonim, de a legkevessebbet von le.
Itt is vannak buktatók.
Anno 2013-ban még Raiffeisen eurós számlámra utaltam le bitstamp váltóoldalról és simán megérkezett 1-2 nap alatt.
Idén áprilisban próbáltam szintén ugyanezt a tranzakciót és a Raiffeisen bank elutasította az utalásom, mivel bitcoinnal nem szimpatizálnak és letiltották az onnan érkező összegeket.  2013-ban még nem ismerte a bank és simán tudtam oda vissza utalgatni. Most felhívnak és figyelmeztetnek, ha bitcoin váltóoldalra utalok, hogy veszélyes és biztos el akarom-e küldeni.

Mivel nem tudtam már fogadni a Raiffeisenre bitstampról eurót így nyitottam az OTP-nél is egy eurós számlát, hogy majd akkor oda utalom az átváltott bitcoinomat.  Az eredmény ugyanaz. Az OTP bank is elutasította a Sepa utalásom! Egyedül a nemzetközi utalást engedte ami korábban a forint számlámra meg is érkezett szépen... annak a hátránya, hogy kb 4 nap mire megérkezik és legalább 15 dollar utalási díjat von le és nagyon rosszul váltja mind a dollart mind az eurot.

Végül találtam egy kisebb helyi bankot ahol nyitottam egy eurós számlát. Ismét megpróbáltam leutalni sepa átutalással az összeget és láss csodát 1 nap alatt az euró a számlámon is volt!  Utalási költség mindössze 1.9 euró.
Pénzfelvétel euróban a banknál 0.9%. 

Persze aki teljesen anonim akar maradni annak ez nem megoldás, de szerintem pár százezres tételekkel nem foglalkoznak :)

Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Profjohnnie - május 03, 2017, 06:23:32 pm
Sziasztok!

Én kb. Egy hete rendeltem Spectrocointól plastic kártyát, ami ma meg is érkezett. A kérdésem az lenne, hogy a pin kódhoz hogyan jutok hozzá?

Ha lehet lépésről lépésre... :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Sipi - május 03, 2017, 06:37:49 pm
Uquid plastic kártyánál meg lehet nézni valahol vagy lekérdezni hogy mennyi van még hátra a limitjéből(not upgrade)? Vagy egyszer csak nem lehet rátölteni majd?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: GepyMiner - május 03, 2017, 06:41:18 pm
UQUID/ Cryptopay kérdések:

Jelenleg Paypal-ról szoktam havi kb 100e-t leutalni bankszámlára, és bányászatból kb 70e-t SEPA-val utalva. Ez így feltűnő, vagy ennyiért még nem jelent a bank?
Gondolkodtam az UQUID-n, és hogy paypalrol vennék BTC-t és úgy venném/vásárolnám le őket, de így kb 3 havonta kéne új kártyát rendelni, sőt, ha igaz, hogy nem is 2000 hanem 1000 euro vagy kevesebb a limit, akkor akár havonta. A 15 eurós költség nem számít, de jön 2 kérdés:
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - május 03, 2017, 09:26:12 pm
Sziasztok!

Én kb. Egy hete rendeltem Spectrocointól plastic kártyát, ami ma meg is érkezett. A kérdésem az lenne, hogy a pin kódhoz hogyan jutok hozzá?

Ha lehet lépésről lépésre... :)

elvileg kapnod kellett egy levelet a kártya mellé ahol rajta van egy telefonszám, azt kell felhívni, majd ott az automatával kell pár menüt átlépni ahol elmondja szóban a pin kódod. Legalább is uquidnál így csináltam és működött, de mivel a bankkártya forgalmazója ugyan az így gondolom a folyamat is ugyan az.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - május 03, 2017, 09:26:52 pm
Uquid plastic kártyánál meg lehet nézni valahol vagy lekérdezni hogy mennyi van még hátra a limitjéből(not upgrade)? Vagy egyszer csak nem lehet rátölteni majd?

ez egy jó kérdés erre még én sem jöttem rá.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mulder - május 03, 2017, 09:32:35 pm
UQUID/ Cryptopay kérdések:

Jelenleg Paypal-ról szoktam havi kb 100e-t leutalni bankszámlára, és bányászatból kb 70e-t SEPA-val utalva. Ez így feltűnő, vagy ennyiért még nem jelent a bank?
Gondolkodtam az UQUID-n, és hogy paypalrol vennék BTC-t és úgy venném/vásárolnám le őket, de így kb 3 havonta kéne új kártyát rendelni, sőt, ha igaz, hogy nem is 2000 hanem 1000 euro vagy kevesebb a limit, akkor akár havonta. A 15 eurós költség nem számít, de jön 2 kérdés:
  • Ha verifikálom magam onnantól pénzfelvétkor/vásárláskor ha használom a kártyát akkor jelenteni fog NAV-nak név szerint?
  • Ha NEM verifikálok és rendelnék mindig újat, mindig új név kell? és új cím? vagy elég új kamunév de a cím az lehet ugyanaz? Érdemes egyszerre pl 3-4-et lerendelni (más accounttal) hogy ha egyik limitje lejár akkor simán azonnal átválthassak egy másikra, vagy pl. ha nem használom x napig akkor inaktív lesz?

a bank nem jelent le semmit a nav-nak, a nav viszont bármikor lekérheti a banktól, viszont ennek eléggé kicsi az esélye hogy valakit így átvilágítanak.

Nem kell mindig új név használhatod ugyan azt amit eredetileg, de ha téged megnyugtat használhatsz kamunevet, viszont a címnek valódinak kell lennie mert a kártyát oda küldik. Nem válik inaktívvá a kártya ha nem használod és ha gondolod rendelhetsz több kártyát is egyszerre. Nekem pl van euros és usa dolláros kártyám is.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Profjohnnie - május 03, 2017, 10:09:43 pm
Sziasztok!

Én kb. Egy hete rendeltem Spectrocointól plastic kártyát, ami ma meg is érkezett. A kérdésem az lenne, hogy a pin kódhoz hogyan jutok hozzá?

Ha lehet lépésről lépésre... :)

elvileg kapnod kellett egy levelet a kártya mellé ahol rajta van egy telefonszám, azt kell felhívni, majd ott az automatával kell pár menüt átlépni ahol elmondja szóban a pin kódod. Legalább is uquidnál így csináltam és működött, de mivel a bankkártya forgalmazója ugyan az így gondolom a folyamat is ugyan az.

Köszi!
Az angolom gyengécske, de megpróbálom. :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: lhajnal - május 04, 2017, 10:03:02 am
Sziasztok

Van egy akkumulátor webshopom. Azon gondolkodok, hogy fizető eszközként elfogadok BTC-t is. De ez vajon pontosan hogyan is működne?
Gondolom úgy, mint az előre utalás, csak itt a Coinbase címet adnám meg. Onnan meg mehet a HUF számlára.
Szerintetek?
És vajon a bolti terminál hogy működik? A Bitpayről tud valaki bővebb infót?
Van erről valakinek valamilyen tapasztalata?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: raffiakötö - május 04, 2017, 10:20:23 am
Sziasztok!

Én kb. Egy hete rendeltem Spectrocointól plastic kártyát, ami ma meg is érkezett. A kérdésem az lenne, hogy a pin kódhoz hogyan jutok hozzá?

Ha lehet lépésről lépésre... :)

elvileg kapnod kellett egy levelet a kártya mellé ahol rajta van egy telefonszám, azt kell felhívni, majd ott az automatával kell pár menüt átlépni ahol elmondja szóban a pin kódod. Legalább is uquidnál így csináltam és működött, de mivel a bankkártya forgalmazója ugyan az így gondolom a folyamat is ugyan az.

Köszi!
Az angolom gyengécske, de megpróbálom. :D

A levélben van egy weboldal ahol telefonálás nélkül be tudod aktiválni a kártyát. Legalábbis nekem volt az uquid-os kártya esetében, de mivel egy cég adja ki a kártyákat gondolom nincs másképpen.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - május 04, 2017, 10:46:07 am
Sziasztok!

Én kb. Egy hete rendeltem Spectrocointól plastic kártyát, ami ma meg is érkezett. A kérdésem az lenne, hogy a pin kódhoz hogyan jutok hozzá?

Ha lehet lépésről lépésre... :)

Bejelentkezel a Spectrocoin accountodba.A főoldalon látod a wallet-jeidet alatta a kártyáidat.
Először is ráklikkelsz a kártyára ahol mutatja a balance-ot, meg minden adatot. (View hystori -> )
Beállítod, hogy a kártya megérkezett.
Ràböksz, hogy "Credentials"
Ott pedig "Get pin"

Vigyàzat! Nyomtasd ki, írd fel, ne veszítsd el! Csak 3-szor mutatja meg, soha többet!

Màsodik opciò a telefon, de szerintem baromira felesleges telefonköltsèg, ha az angolod nem jó akkor kapkodàs, esetleg hibalehetőség.
Online egyszerű ès nagyszerű. ;)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: nagymag - május 04, 2017, 10:54:25 am
Sziasztok

Van egy akkumulátor webshopom. Azon gondolkodok, hogy fizető eszközként elfogadok BTC-t is. De ez vajon pontosan hogyan is működne?
Gondolom úgy, mint az előre utalás, csak itt a Coinbase címet adnám meg. Onnan meg mehet a HUF számlára.
Szerintetek?
És vajon a bolti terminál hogy működik? A Bitpayről tud valaki bővebb infót?
Van erről valakinek valamilyen tapasztalata?

Tapasztalatom sajnos nincs, de én személy szerint biztos tőled rendelnék, ha lehetne btc-vel fizetni.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: lhajnal - május 04, 2017, 01:44:05 pm

Örülök, csak idő kérdése. Egyébként hajnalakku.hu
Talán a legegyszerűbb módja az lenne, mint előre utalásnál. Megadom a BTC wallet címet, és oda lehet utalni. Ezzel az az egy baj van, hogy nincs feedbac egyik oldalon se, hogy a vásárló tényleg utalt, és hogy a vevő tényleg fogadott valamit... Első körbe erre gondoltam, de ez így nem biztos, hogy megállja a helyét. Ugyebár, mi van, ha a vevő azt mondja, hogy elutalta, én meg azt, hogy nem kaptam meg... ki hazudik?
Utána nézek a BitPay Inc-nek, hogy is működik, aztán jelentkezem.
Ha van javaslat, akkor várom.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: lhajnal - május 04, 2017, 01:45:54 pm
Hogy működik, mi a lényege, hogy kell alkalmazni egy webáruház esetén?
Ki-mit tud róla? Gyakorlatilag egy "közvetítő", aki szavatolja, hogy tényleg elutalásra került egy összeg? Mettől meddig folyik bele? Egyáltalán meddig tud belefolyni?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: bbarna - május 04, 2017, 01:48:32 pm
Sziasztok

Van egy akkumulátor webshopom. Azon gondolkodok, hogy fizető eszközként elfogadok BTC-t is. De ez vajon pontosan hogyan is működne?
Gondolom úgy, mint az előre utalás, csak itt a Coinbase címet adnám meg. Onnan meg mehet a HUF számlára.
Szerintetek?
És vajon a bolti terminál hogy működik? A Bitpayről tud valaki bővebb infót?
Van erről valakinek valamilyen tapasztalata?

Tapasztalatom sajnos nincs, de én személy szerint biztos tőled rendelnék, ha lehetne btc-vel fizetni.

Örülök, csak idő kérdése. Egyébként hajnalakku.hu
Talán a legegyszerűbb módja az lenne, mint előre utalásnál. Megadom a BTC wallet címet, és oda lehet utalni. Ezzel az az egy baj van, hogy nincs feedbac egyik oldalon se, hogy a vásárló tényleg utalt, és hogy a vevő tényleg fogadott valamit... Első körbe erre gondoltam, de ez így nem biztos, hogy megállja a helyét. Ugyebár, mi van, ha a vevő azt mondja, hogy elutalta, én meg azt, hogy nem kaptam meg... ki hazudik?
Utána nézek a BitPay Inc-nek, hogy is működik, aztán jelentkezem.
Ha van javaslat, akkor várom.
A vevő "prtsc" képpel tudja igazolni a befizetést, amit akkor készítsen, ha nála a rendszer sikeresnek jelzi az utalást.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Tiba - május 04, 2017, 01:49:17 pm
Pl ha én a mobilomon lévő bread walletre utalok azonnal megjelenik, hogy jött pénz csak még nincs konfirmálva.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - május 04, 2017, 03:00:26 pm
Sziasztok

Van egy akkumulátor webshopom. Azon gondolkodok, hogy fizető eszközként elfogadok BTC-t is. De ez vajon pontosan hogyan is működne?
Gondolom úgy, mint az előre utalás, csak itt a Coinbase címet adnám meg. Onnan meg mehet a HUF számlára.
Szerintetek?
És vajon a bolti terminál hogy működik? A Bitpayről tud valaki bővebb infót?
Van erről valakinek valamilyen tapasztalata?

Tapasztalatom sajnos nincs, de én személy szerint biztos tőled rendelnék, ha lehetne btc-vel fizetni.

Örülök, csak idő kérdése. Egyébként hajnalakku.hu
Talán a legegyszerűbb módja az lenne, mint előre utalásnál. Megadom a BTC wallet címet, és oda lehet utalni. Ezzel az az egy baj van, hogy nincs feedbac egyik oldalon se, hogy a vásárló tényleg utalt, és hogy a vevő tényleg fogadott valamit... Első körbe erre gondoltam, de ez így nem biztos, hogy megállja a helyét. Ugyebár, mi van, ha a vevő azt mondja, hogy elutalta, én meg azt, hogy nem kaptam meg... ki hazudik?
Utána nézek a BitPay Inc-nek, hogy is működik, aztán jelentkezem.
Ha van javaslat, akkor várom.

A bitpay elintézi helyetted a bitcoin fogadást és váltást, és te árusként rendesen fiatot kapsz a számládra. Levonja a maga százalékát, cserébe nem kell a változó BTC árfolyammal foglalkoznod, esetleg a NAV-val b*szakodnod, mert nálad már EUR vagy HUFban jelenik meg az összeg.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Mickey - május 04, 2017, 09:40:22 pm
UQUID kártyára lehetséges készpénzt befizetni? Van némi GBP kp.-m azt rátenném, ha lehetséges. Tud ilyen lehetőségről valaki?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: xXFelaXx - május 05, 2017, 03:23:08 pm
Üdv!

ETH-t miért nem lehet direktbe rakni az UQUID kártyámra? Szinte minden más altcoint lehet... idegesít :D Így most nincs más választásom mint átváltani BTC-be?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Worlynox - május 05, 2017, 04:05:22 pm
Ide is beírom.
LTC-t vásárolnék. (jó pár darabot)
Ha valaki nem akar váltogatással és utalással vesződni, bátran jelentkezzen.
Köszi
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Danika - május 05, 2017, 04:32:27 pm
Üdv!

ETH-t miért nem lehet direktbe rakni az UQUID kártyámra? Szinte minden más altcoint lehet... idegesít :D Így most nincs más választásom mint átváltani BTC-be?

Nem az "Altcoins" ban keresd. Külön van mint a BTC,Dash, stb. ,hogy "Ether"
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - május 05, 2017, 04:42:33 pm
Sziasztok!

Én kb. Egy hete rendeltem Spectrocointól plastic kártyát, ami ma meg is érkezett. A kérdésem az lenne, hogy a pin kódhoz hogyan jutok hozzá?

Ha lehet lépésről lépésre... :)

Bejelentkezel a Spectrocoin accountodba.A főoldalon látod a wallet-jeidet alatta a kártyáidat.
Először is ráklikkelsz a kártyára ahol mutatja a balance-ot, meg minden adatot. (View hystori -> )
Beállítod, hogy a kártya megérkezett.
Ràböksz, hogy "Credentials"
Ott pedig "Get pin"

Vigyàzat! Nyomtasd ki, írd fel, ne veszítsd el! Csak 3-szor mutatja meg, soha többet!

Màsodik opciò a telefon, de szerintem baromira felesleges telefonköltsèg, ha az angolod nem jó akkor kapkodàs, esetleg hibalehetőség.
Online egyszerű ès nagyszerű. ;)

Sikerült?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: xXFelaXx - május 05, 2017, 05:01:07 pm
Nem az "Altcoins" ban keresd. Külön van mint a BTC,Dash, stb. ,hogy "Ether"

Ma eddig csak a ETC volt külön nekem... most kis idő elteltével vissza loggoltam és megjelent az ETH is. Érdekes. Lényeg h megvan :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Worlynox - május 06, 2017, 10:04:21 pm
Az Anonym kártyákat milyen névre és címre rendelitek ?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Uhura - május 06, 2017, 10:58:15 pm
Az Anonym kártyákat milyen névre és címre rendelitek ?

Annyira nem anonum :( avgyis kell hozzá a címed és a neved.

Bár a XAPO-s kártyám sem ajánlott levélben jött. Így ...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: somogyi betyár - május 06, 2017, 11:05:49 pm
Az Anonym kártyákat milyen névre és címre rendelitek ?

Annyira nem anonum :( avgyis kell hozzá a címed és a neved.

Bár a XAPO-s kártyám sem ajánlott levélben jött. Így ...

Cím kell csak valós -bármi, ahova be tudja dobni a postás, és hozzá tudsz jutni- a név lehet kamu.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Uhura - május 06, 2017, 11:29:03 pm
Az Anonym kártyákat milyen névre és címre rendelitek ?

Annyira nem anonum :( avgyis kell hozzá a címed és a neved.

Bár a XAPO-s kártyám sem ajánlott levélben jött. Így ...

Cím kell csak valós -bármi, ahova be tudja dobni a postás, és hozzá tudsz jutni- a név lehet kamu.

Amúgy olyan problémátok még nem volt , hogy ha vásárolni akartál a kártyával kértek tőled személyit .. ? csak mert azért vicces lenne, hogy bocsi nem tudok adni Tóth János-os személyit mert én Kulcsár Győző vagyok. Aztán meg magyarázd meg neki, hogy nem loptad .. :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: somogyi betyár - május 06, 2017, 11:51:27 pm

Személyit??  :o
Ugyanúgy kezelik, mint bármely más bankkártyát: ha van PIN-ed, használhatod.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: ZsZolee - május 07, 2017, 04:57:31 pm
Az Anonym kártyákat milyen névre és címre rendelitek ?

Annyira nem anonum :( avgyis kell hozzá a címed és a neved.

Bár a XAPO-s kártyám sem ajánlott levélben jött. Így ...

Cím kell csak valós -bármi, ahova be tudja dobni a postás, és hozzá tudsz jutni- a név lehet kamu.

Amúgy olyan problémátok még nem volt , hogy ha vásárolni akartál a kártyával kértek tőled személyit .. ? csak mert azért vicces lenne, hogy bocsi nem tudok adni Tóth János-os személyit mert én Kulcsár Győző vagyok. Aztán meg magyarázd meg neki, hogy nem loptad .. :D

Egy fontos van: Férfiként ne legyen női név rajta, illetve fordítva.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Filius - május 07, 2017, 05:24:16 pm
egy hete nem érkezik meg coinbase-ről az utalásom, várjak még vagy írjak a supportnak, nektek volt hogy lassabban érkezett meg mint 1-2 nap? :-[
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: petiznet - május 07, 2017, 08:06:55 pm
cryptopay vagy bármi ilyen kártyával nem gáz amúgy ha mész aztán veszed fel a 200eurókat otp atmből?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: evko81 - május 08, 2017, 12:07:24 am
Sziasztok!

ethpoolra bányászok, onnan polonix-re..
Na most, az első egyenlegem akkor jelent meg, amikor túlléptem az 1ETH-t.
Most viszont 2* 0,5 eth-t utaltak már és sehol semmi.
Ez csak 1ETH után jelenítni meg az egyenleget? Vagy hogy van ez?
Szóval, ahhoz, hogy valami megjelenjen, mindenképp kell 1ETH-t elérni?
Poolról való utalás után mennyivel szokott megjelenni polonixen?

Köszönöm. :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: somogyi betyár - május 08, 2017, 02:11:17 am
Sziasztok!

ethpoolra bányászok, onnan polonix-re..
Na most, az első egyenlegem akkor jelent meg, amikor túlléptem az 1ETH-t.
Most viszont 2* 0,5 eth-t utaltak már és sehol semmi.
Ez csak 1ETH után jelenítni meg az egyenleget? Vagy hogy van ez?
Szóval, ahhoz, hogy valami megjelenjen, mindenképp kell 1ETH-t elérni?
Poolról való utalás után mennyivel szokott megjelenni polonixen?

Köszönöm. :)

Igen, vannak minimum összegek, amikor a címedet kimásolod az adott coinhoz, ott írja ;)
Nekem viszonylag gyorsan megjelent, de ha 2x0.5 formában utaltad, akkor írj rá a polosokra..
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - május 08, 2017, 07:42:33 am

Valószínűleg nem lesz az pontosan 2x0.5.. ha összességében 0.9999999 akkor sem jelenik meg. Ezért van nekem az ethermine.org-on 1.01-re állítva a kifizetés is.. Mert néha fizettek 0.9999xx-et és nem jelent meg..
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - május 08, 2017, 12:42:25 pm

Ez sem törvényszerű. Nekem sokszor jött már kevesebb, és jóváírták.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - május 08, 2017, 08:48:08 pm

Nekem sosem. De lehet nálam más poloniex van, mert nekem a history is másképp néz ki, nem úgy mint egy excell tábla..  ;) ;D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - május 09, 2017, 09:37:56 pm

Export Complete Deposit History
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kond - május 11, 2017, 10:09:49 pm
Jelentem kb 1 óra alatt sikerült poloniexről uquid kártyára rakni a pénzt.  8)
+ már lehet USDT-t küldeni uquidra poloniexről.
Csak így tovább csinálják csak, fejlesszék csak a népnek a cuccost ;)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - május 11, 2017, 11:46:50 pm
Jelentem kb 1 óra alatt sikerült poloniexről uquid kártyára rakni a pénzt.  8)
+ már lehet USDT-t küldeni uquidra poloniexről.
Csak így tovább csinálják csak, fejlesszék csak a népnek a cuccost ;)

Kerdes mar csak az, hogy ugy jobb a valtas USDT-rol GBP-re vagy EUR-ra, vagy meg mindig poloniexen jobb valtani es BTC-t kuldeni?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - május 12, 2017, 12:19:15 am
Csak tanulsag keppen Spectrocoin..
Virtualis kartyat feltoltottem, mert online akartam megrendelni a maradek 2db videokartyamat. £370 van rajta.
Elso szopi, az idiota kereskedo visszadobta a fizetest, mert "nem UK bankkartya" azt irjak a honlapon, hogy American Expresst nem fogadnak el, de azt, hogy "nem UK kartyat" sem azt nem.
Kerdeztem spectrocoint, azt mondjak, lehet azert, mert nem verified..
Ok, kifizettem a normal szamlamrol, de ott van az a kib. £370 amit le kellene venni.
Viszont Spectrocoin nem engedi direktben attolni a plastic kartyara, hanem csak vissza bitcoinba, azt meg megint angol fontra valtani, amikor a plastic kartyara akarod tenni. viszont eleve a fee az meg hagyjan, £1+0.5% ami £370 eseten £2.85, mert az semmi, de megneztem, es a bitcoin konverzio miatt, csak £339 menne a kartyara, minusz a fee £336
Azert ez bazi durva, hogy nem az en hibam miatt ha nem vasarolom le akkor siman lehuznak  £34-tal, mert azert az majdnem 10% a semmire.
Valakinek otlete, hogy tudnam virtualis kartyarol levenni a penzt, vagy valahogy mashogy hozzajutni? Paypalra be van regisztralva, nem tudom, ha sajat magamnak kuldenek penzt (friend or family) akkor az hogyan mukodne? vagy van mas trukk?

Slussz poen, a fizetes es a refund is bele szamit a kartya forgalmaba, szoval 2x£370=£740 hamar le is ugrott a £2400 limitbol...
 
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: somogyi betyár - május 12, 2017, 01:46:37 am

Elvileg a paypal számládat fel tudod tölteni róla, és onnan a kutya nem nézi, UK-ból, júeszéből, vagy Devecserből, a lomisoktól ered-e a kártyád.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kidface - május 12, 2017, 02:56:04 am
Csak tanulsag keppen Spectrocoin..
Virtualis kartyat feltoltottem, mert online akartam megrendelni a maradek 2db videokartyamat. £370 van rajta.
Elso szopi, az idiota kereskedo visszadobta a fizetest, mert "nem UK bankkartya" azt irjak a honlapon, hogy American Expresst nem fogadnak el, de azt, hogy "nem UK kartyat" sem azt nem.
Kerdeztem spectrocoint, azt mondjak, lehet azert, mert nem verified..
Ok, kifizettem a normal szamlamrol, de ott van az a kib. £370 amit le kellene venni.
Viszont Spectrocoin nem engedi direktben attolni a plastic kartyara, hanem csak vissza bitcoinba, azt meg megint angol fontra valtani, amikor a plastic kartyara akarod tenni. viszont eleve a fee az meg hagyjan, £1+0.5% ami £370 eseten £2.85, mert az semmi, de megneztem, es a bitcoin konverzio miatt, csak £339 menne a kartyara, minusz a fee £336
Azert ez bazi durva, hogy nem az en hibam miatt ha nem vasarolom le akkor siman lehuznak  £34-tal, mert azert az majdnem 10% a semmire.
Valakinek otlete, hogy tudnam virtualis kartyarol levenni a penzt, vagy valahogy mashogy hozzajutni? Paypalra be van regisztralva, nem tudom, ha sajat magamnak kuldenek penzt (friend or family) akkor az hogyan mukodne? vagy van mas trukk?

Slussz poen, a fizetes es a refund is bele szamit a kartya forgalmaba, szoval 2x£370=£740 hamar le is ugrott a £2400 limitbol...
 
Ha paypalon be van regisztrálva akkor vásárláskor fizess paypallal és amikor kerdi honnan szedje le a pénzt add meg neki a kártyát.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: GH - május 12, 2017, 08:44:04 am
Jelentem kb 1 óra alatt sikerült poloniexről uquid kártyára rakni a pénzt.  8)
+ már lehet USDT-t küldeni uquidra poloniexről.
Csak így tovább csinálják csak, fejlesszék csak a népnek a cuccost ;)
USDT t szintén át kell váltani devizára , mi a jó benne?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kond - május 12, 2017, 09:34:45 am
Jelentem kb 1 óra alatt sikerült poloniexről uquid kártyára rakni a pénzt.  8)
+ már lehet USDT-t küldeni uquidra poloniexről.
Csak így tovább csinálják csak, fejlesszék csak a népnek a cuccost ;)
USDT t szintén át kell váltani devizára , mi a jó benne?

Hát gondolom az ha valaki ott szeretné átváltani Uquidon az USDT-t...
Az hogy ott miért jobb passz, én csak mellékesen megjegyeztem hogy bővült ezzel a szolgáltatása, ennyi...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: somogyi betyár - május 12, 2017, 11:01:54 am
Az USDT nem a Polo belső valutája, azaz nem kerül(het) kívül a rendszeren?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Dàvid - május 12, 2017, 12:57:08 pm
Az USDT nem a Polo belső valutája, azaz nem kerül(het) kívül a rendszeren?
Nem a belső valutája. USDT az a Tether. https://tether.to/ (https://tether.to/)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: ditibo - május 12, 2017, 02:11:58 pm
Coinbase-ről lehet dombornyomott mastercard-dal eurós számlára utalni egyenesen. Mert én beregisztráltam de valahogy nem sikerül. Vagy a mastercard-dal csak venni lehet bitcoint? Azt tudom hgy SEPA utalás lehetséges lenne, de még "verify" alatt van az eurós számlám. Meg SEPA utalásnál állÍtólag több a "fee"?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Worlynox - május 12, 2017, 03:20:42 pm
Coinbase-ről lehet dombornyomott mastercard-dal eurós számlára utalni egyenesen. Mert én beregisztráltam de valahogy nem sikerül. Vagy a mastercard-dal csak venni lehet bitcoint? Azt tudom hgy SEPA utalás lehetséges lenne, de még "verify" alatt van az eurós számlám. Meg SEPA utalásnál állÍtólag több a "fee"?
Kártyával 3% fee van és csak 3D secure-os kártyát fogadnak el, K&H-nál van ilyen, én más bankról nem tudok.
"Add a Payment Method" rész alatt megtalálod ezeket az infokat.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: GH - május 12, 2017, 03:25:32 pm
Coinbase-ről lehet dombornyomott mastercard-dal eurós számlára utalni egyenesen. Mert én beregisztráltam de valahogy nem sikerül. Vagy a mastercard-dal csak venni lehet bitcoint? Azt tudom hgy SEPA utalás lehetséges lenne, de még "verify" alatt van az eurós számlám. Meg SEPA utalásnál állÍtólag több a "fee"?
OTP Master Card deviza, is jó
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: ditibo - május 12, 2017, 07:01:05 pm
Coinbase-ről lehet dombornyomott mastercard-dal eurós számlára utalni egyenesen. Mert én beregisztráltam de valahogy nem sikerül. Vagy a mastercard-dal csak venni lehet bitcoint? Azt tudom hgy SEPA utalás lehetséges lenne, de még "verify" alatt van az eurós számlám. Meg SEPA utalásnál állÍtólag több a "fee"?
Kártyával 3% fee van és csak 3D secure-os kártyát fogadnak el, K&H-nál van ilyen, én más bankról nem tudok.
"Add a Payment Method" rész alatt megtalálod ezeket az infokat.
A Payment Method-ot megtaláltam, a 3D kártya is meg van be is regisztráltam, el is fogadta  csak nem tudok rá utalni.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: somogyi betyár - május 12, 2017, 07:49:57 pm
Az USDT nem a Polo belső valutája, azaz nem kerül(het) kívül a rendszeren?
Nem a belső valutája. USDT az a Tether. https://tether.to/ (https://tether.to/)

"Every tether is always backed 1-to-1, by traditional currency held in our reserves. So 1 USD₮ is always equivalent to 1 USD."
Mintha azt hallottam volna, hogy ez már nem áll..
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - május 12, 2017, 09:57:43 pm
Csak tanulsag keppen Spectrocoin..
Virtualis kartyat feltoltottem, mert online akartam megrendelni a maradek 2db videokartyamat. £370 van rajta.
Elso szopi, az idiota kereskedo visszadobta a fizetest, mert "nem UK bankkartya" azt irjak a honlapon, hogy American Expresst nem fogadnak el, de azt, hogy "nem UK kartyat" sem azt nem.
Kerdeztem spectrocoint, azt mondjak, lehet azert, mert nem verified..
Ok, kifizettem a normal szamlamrol, de ott van az a kib. £370 amit le kellene venni.
Viszont Spectrocoin nem engedi direktben attolni a plastic kartyara, hanem csak vissza bitcoinba, azt meg megint angol fontra valtani, amikor a plastic kartyara akarod tenni. viszont eleve a fee az meg hagyjan, £1+0.5% ami £370 eseten £2.85, mert az semmi, de megneztem, es a bitcoin konverzio miatt, csak £339 menne a kartyara, minusz a fee £336
Azert ez bazi durva, hogy nem az en hibam miatt ha nem vasarolom le akkor siman lehuznak  £34-tal, mert azert az majdnem 10% a semmire.
Valakinek otlete, hogy tudnam virtualis kartyarol levenni a penzt, vagy valahogy mashogy hozzajutni? Paypalra be van regisztralva, nem tudom, ha sajat magamnak kuldenek penzt (friend or family) akkor az hogyan mukodne? vagy van mas trukk?

Slussz poen, a fizetes es a refund is bele szamit a kartya forgalmaba, szoval 2x£370=£740 hamar le is ugrott a £2400 limitbol...
 
Ha paypalon be van regisztrálva akkor vásárláskor fizess paypallal és amikor kerdi honnan szedje le a pénzt add meg neki a kártyát.

Igen, azt szerettem volna màr utàna, de a pènz be volt foglalva több mint egy hètig, a rendelès vissza volt utasítva, volt utolsó 6db MSI rx470 4gb kàrtya volt kèszleten. Azt mondtàk ha akarok a kàrtyàkbòl akkor rendeljem újra azonnal. Ìgy is egy nap alatt az eredeti £185 helyett màr £195 volt az àr, de "korrektek" voltak, ki kellett fizessem teljes àron ès refundoltak £20-ot...
Amikor megèreztek a kàrtyàk rà 4-5napra oldottàk fel a foglalàst ès volt újra hozzàfèrhető az összeg..
Most meg màr teljes a 2db 7 kàrtyàs rig, szóval jelenleg semmit nem akarok venni £370-èrt, vissza akarom tenni kp-ba vagy a normál uk bankszàmlàmra.
Ezt az account feltöltèst megnèzem megint, most laptopról desktop verziòban, mert tableten úgy nèztem, csak a bankszàmlàról volt opció feltölteni, kàrtyàròl nem..

Szerk.:

Igen, ugy van ahogy mondtam. Feltolteni csak a fokartyahoz tartozo bankszamlarol engedi, tehat az nem palya.
Van egy masik Paypal accountom a magyar bankkartyamhoz. (Csak azert, mert innen nem tudom bezarni azt a kib. Unicredit szamlat es a havidijat valahogy ra kell utaljam. Lassan 5 eve csinalom ezt, de mivel egyelore nem tervezek "haza" latogatni, addig marad ez a szitu)
Szoval megprobaltam, mi lenne, ha "friends and family" odakuldenem a £370-ot, meg aztan vissza. Ha a bank accountomrol utalnam akkor £1.85 lenne a fee, de ha barmelyik bankkartyamrol akkor mar £14.63.
Ebben az esetben oda-vissza 2x £14.63 = £29.26 amivel ugyan ott vagyok mintha visszavaltanam bitcoinba, aztan meg feltoltenem a plastic kartyara...
Ki van ez talalva, hogy a fene egye meg.
Lehet azzal voltam hulye, hogy hozzaadtam a normal paypalomhoz ezt a kartyat, mert attol tartok, ha most kitorlom es megprobalom hozzaadni egy uj paypalhoz, lehet a paypal bannolja a kartyat, dual account miatt, vagy meg lehet az evek ota jol mukodo "eredeti" accomat is bezarja aztan nyithatok uj UK bankszamlat ha paypalt akarok...
Ha meg lenne azon az aron kartya, rendelnek meg 2db-ot, aztan bontatlanul tovabbadnam, mert tuti el lehetne adni ha csak a postakoltseggel megfejelve adnam tovabb, de mar kifogyott a fene egye meg, mast meg hogyan?
Vagy gondolkodtam, hogy rendelni barmit ebben az arban es mielott elkuldik megmondani tevedes volt es kerni refundot?
 De az meg azert kockazatos, mert mivan, ha azt mondjak, hogy megrendelted wazze, ugyhogy megy a cucc aztan kosd a golyoidra vagy ahova akarod...
Meg ha elobb refundoljak mint a paypal levonja a penzt, (ami altalaban 2-3nap) akkor a paypal sztem le sem vonja, ugyhogy akkor megint szarnak egy pofon.. ::)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: somogyi betyár - május 13, 2017, 12:48:15 am
Meg vok keveredve...
Étert tudok bányászni közvetlenül Poloniexre (vagy Krakenre), vagy először Coinbase, s aztán Polo (vagy Kraken)?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kidface - május 13, 2017, 01:40:17 am
Meg vok keveredve...
Étert tudok bányászni közvetlenül Poloniexre (vagy Krakenre), vagy először Coinbase, s aztán Polo (vagy Kraken)?

Poloniex-re tudsz
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: somogyi betyár - május 13, 2017, 03:42:12 am
Meg vok keveredve...
Étert tudok bányászni közvetlenül Poloniexre (vagy Krakenre), vagy először Coinbase, s aztán Polo (vagy Kraken)?

Poloniex-re tudsz

S mikor tudom megváltoztatni a címet, hogy ne maradjon bent semmi a poolon (..mert  én most coinbase-re játszok)?
Akkor kell, amikor épp kiutal, s nullázza, vagy bármikor lehet, mert folyamatosan gyűjtögeti a pool-on, és utaláskor nézi csak a címet?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kidface - május 13, 2017, 07:40:10 am
Meg vok keveredve...
Étert tudok bányászni közvetlenül Poloniexre (vagy Krakenre), vagy először Coinbase, s aztán Polo (vagy Kraken)?

Poloniex-re tudsz

S mikor tudom megváltoztatni a címet, hogy ne maradjon bent semmi a poolon (..mert  én most coinbase-re játszok)?
Akkor kell, amikor épp kiutal, s nullázza, vagy bármikor lehet, mert folyamatosan gyűjtögeti a pool-on, és utaláskor nézi csak a címet?
Az utóbbi
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Worlynox - május 13, 2017, 07:52:55 am

Ha egyik PayPal alól kitörlod a bankszamlaszamod és vársz pár nap, max egy hetet utána hozza tudod rendelni másikhoz. Csak a névnek kell stimmelne. Ha gyorsabban akarod vagy nem engedi írj a supportnak. Ok csak azt tiltják, hogy egyszerre két helyen legyen egy számla.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: rx470 - május 13, 2017, 08:54:53 am
Ha elhasználom a Uquid kártya 1000eur keretet (nem akarok verifieolni) és már a monthly maintenance fee-re se marad keret rajta akkor mi történik ? Simán rendelhetem más email címmel a következőt ? Vagy jobban megéri ugyan arra a címre rendelni usd kártyát ?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - május 13, 2017, 09:21:36 am

Na akkor megpróbálom a virtuális Spectrocoin kártyát törölni, és akkor gondolom ha egy vadonatúj paypal accounthoz csatolom akkor ott nem csak kártyaként lesz hanem ott lesz bank account is generàlva valahogy ahhoz a kártyához?.. (Már nem emlékszem, hogy a normál accountjaimnál így volt, vagy meg kellett adnom a bank adataimat is direct debit-hez...)
Bár ha nem, és kártyaként csak egyik irányba kell utaljak, ott már akkor is feleződik a fee (veszteség) az előző lehetőségekhez képest..
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: GH - május 13, 2017, 12:34:49 pm
Ha elhasználom a Uquid kártya 1000eur keretet (nem akarok verifieolni) és már a monthly maintenance fee-re se marad keret rajta akkor mi történik ? Simán rendelhetem más email címmel a következőt ? Vagy jobban megéri ugyan arra a címre rendelni usd kártyát ?
én ugyan arra a cimre rendeltem usd kártyát az eur mellé így +1000 euroig nem kell igazolni magad ,  de nem érdemes trükközni , beküldtem az adataim és levették a limitet ez igy tiszta.
Ha egyszer a nav véletlen meglátja hogy trükközöl a kártyákkal az bűncselekmény. titkolt jövedelem , adócsalás, pénzmosás, stb . szerintem nem ér annyit.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: ironsnowman - május 13, 2017, 12:54:11 pm
Udv. Nemreg vagtam bele a banyaszasba es jelenleg csak kiserletezek a dologgal.
Eddig eth-t banyasztam poloniexre de ahogy latom 1 eth alatt nem eri meg kifizetni es ha jol tudom poloniexre nem is lehet kuldeni 1 eth alatt.
Coinbasnel pedig ezt olvastam a talca cim alatt: Warning: Do not send ETH mining rewards or ETC directly to this address.
Akkor nem ajanlatos coinbasere direkt banyaszni?
Coinbasre mennyi a minimum utalasi osszeg? Nem talaltam sehol.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Arkenso - május 13, 2017, 01:03:18 pm
Ha elhasználom a Uquid kártya 1000eur keretet (nem akarok verifieolni) és már a monthly maintenance fee-re se marad keret rajta akkor mi történik ? Simán rendelhetem más email címmel a következőt ? Vagy jobban megéri ugyan arra a címre rendelni usd kártyát ?
én ugyan arra a cimre rendeltem usd kártyát az eur mellé így +1000 euroig nem kell igazolni magad ,  de nem érdemes trükközni , beküldtem az adataim és levették a limitet ez igy tiszta.
Ha egyszer a nav véletlen meglátja hogy trükközöl a kártyákkal az bűncselekmény. titkolt jövedelem , adócsalás, pénzmosás, stb . szerintem nem ér annyit.

Hallod?! Nálad vannak bajok rendesen :) Röhejes amit a NAV-os dologról írsz :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: GH - május 13, 2017, 01:11:59 pm

Röhejes, sajna már láttam ilyet , pár milla  nem stimmelt , mindenét zárolták , lefoglaltak csomo dolgot és előzetesbe került, .  lehet álomvilágba élni de sajnos a valóság mást mutat . Erre csak akkor döbben rá az ember mikor már késő.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Arkenso - május 13, 2017, 01:47:06 pm
Te be vagy szívva haver!
Fogalmad sincs, hogy miről beszélsz :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: somogyi betyár - május 13, 2017, 01:47:44 pm
Ha elhasználom a Uquid kártya 1000eur keretet (nem akarok verifieolni) és már a monthly maintenance fee-re se marad keret rajta akkor mi történik ? Simán rendelhetem más email címmel a következőt ? Vagy jobban megéri ugyan arra a címre rendelni usd kártyát ?
én ugyan arra a cimre rendeltem usd kártyát az eur mellé így +1000 euroig nem kell igazolni magad ,  de nem érdemes trükközni , beküldtem az adataim és levették a limitet ez igy tiszta.
Ha egyszer a nav véletlen meglátja hogy trükközöl a kártyákkal az bűncselekmény. titkolt jövedelem , adócsalás, pénzmosás, stb . szerintem nem ér annyit.

Hallod?! Nálad vannak bajok rendesen :) Röhejes amit a NAV-os dologról írsz :)
Röhejes, sajna már láttam ilyet , pár milla  nem stimmelt , mindenét zárolták , lefoglaltak csomo dolgot és előzetesbe került, .  lehet álomvilágba élni de sajnos a valóság mást mutat . Erre csak akkor döbben rá az ember mikor már késő.

Be vagy-e szívva, tesvírem??!?!? :D
...már ami az alaptézist illeti.
Ha nem erősíted meg az adataidat, mégis mi módon veszik le, hogy "trükközöl a kártyákkal", hogy KONKRÉTAN TE vagy az? (Reálisan gondolkodva, tudom, hogy mindenkit megfigyelnek)
Felhívják a kajmánszigeteki kártyakibocsátót, a kamuímélcím provájderedet, meg az üresen álló lakcím tulajdonosát, ahová a kártyát kézbesíttetted? (csak vázoltam egy életképes megoldást)
..és ha neveden van minden, megerősítve, de nem adózol a jövedelmed után, szerinted akkor meg majd megveregetik a vállad, hogy "Ez az tesó, mintapógár vagy, jómunkásember!!"??
Olyan sok sebből vérzik a kijelentésed, hogy a Vérnász ehhez képest apácaképzős novíciák pizsipartija volt.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: somogyi betyár - május 13, 2017, 01:48:48 pm
Te be vagy szívva haver!
Fogalmad sincs, hogy miről beszélsz :)

Azért lehet alapja, ha mindketten erre gondoltunk :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: somogyi betyár - május 13, 2017, 01:50:15 pm
Meg vok keveredve...
Étert tudok bányászni közvetlenül Poloniexre (vagy Krakenre), vagy először Coinbase, s aztán Polo (vagy Kraken)?

Poloniex-re tudsz

S mikor tudom megváltoztatni a címet, hogy ne maradjon bent semmi a poolon (..mert  én most coinbase-re játszok)?
Akkor kell, amikor épp kiutal, s nullázza, vagy bármikor lehet, mert folyamatosan gyűjtögeti a pool-on, és utaláskor nézi csak a címet?
Az utóbbi
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: GH - május 13, 2017, 01:54:42 pm
Ha elhasználom a Uquid kártya 1000eur keretet (nem akarok verifieolni) és már a monthly maintenance fee-re se marad keret rajta akkor mi történik ? Simán rendelhetem más email címmel a következőt ? Vagy jobban megéri ugyan arra a címre rendelni usd kártyát ?
én ugyan arra a cimre rendeltem usd kártyát az eur mellé így +1000 euroig nem kell igazolni magad ,  de nem érdemes trükközni , beküldtem az adataim és levették a limitet ez igy tiszta.
Ha egyszer a nav véletlen meglátja hogy trükközöl a kártyákkal az bűncselekmény. titkolt jövedelem , adócsalás, pénzmosás, stb . szerintem nem ér annyit.

Hallod?! Nálad vannak bajok rendesen :) Röhejes amit a NAV-os dologról írsz :)
Röhejes, sajna már láttam ilyet , pár milla  nem stimmelt , mindenét zárolták , lefoglaltak csomo dolgot és előzetesbe került, .  lehet álomvilágba élni de sajnos a valóság mást mutat . Erre csak akkor döbben rá az ember mikor már késő.

Be vagy-e szívva, tesvírem??!?!? :D
...már ami az alaptézist illeti.
Ha nem erősíted meg az adataidat, mégis mi módon veszik le, hogy "trükközöl a kártyákkal", hogy KONKRÉTAN TE vagy az? (Reálisan gondolkodva, tudom, hogy mindenkit megfigyelnek)
Felhívják a kajmánszigeteki kártyakibocsátót, a kamuímélcím provájderedet, meg az üresen álló lakcím tulajdonosát, ahová a kártyát kézbesíttetted? (csak vázoltam egy életképes megoldást)
..és ha neveden van minden, megerősítve, de nem adózol a jövedelmed után, szerinted akkor meg majd megveregetik a vállad, hogy "Ez az tesó, mintapógár vagy, jómunkásember!!"??
Olyan sok sebből vérzik a kijelentésed, hogy a Vérnász ehhez képest apácaképzős novíciák pizsipartija volt.
Látom még nem vagytok jártasok a témában, NAV rádszál. 1. házkutatás, 2 figyelmetlen voltál eddig és a bankkártyádat megtalálják, hoppá nem a te neveden van? ATM arcot is rögzít, ... és sorolhatnám de ez nem az a fórum , nem mondom hogy lehetlen de amiket itt olvasok az 0 ,  azt hiszitek hogy a NAV hülye. ha nem vagy egy lépéssel előttük vesztettél.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Arkenso - május 13, 2017, 01:56:54 pm
Töröld már magad újra kérlek, és gyere vissza csak csendes szemlélőként!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - május 13, 2017, 02:06:43 pm
Töröld már magad újra kérlek, és gyere vissza csak csendes szemlélőként!

NAV= James Bond+MATRIX+NCIS+...
Ez marhajo.. Lehet mar nyomkoveto chip is van a borunk alatt, csak nem tudok rola??  ;D

Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: rx470 - május 13, 2017, 02:11:38 pm
Ha elhasználom a Uquid kártya 1000eur keretet (nem akarok verifieolni) és már a monthly maintenance fee-re se marad keret rajta akkor mi történik ? Simán rendelhetem más email címmel a következőt ? Vagy jobban megéri ugyan arra a címre rendelni usd kártyát ?
én ugyan arra a cimre rendeltem usd kártyát az eur mellé így +1000 euroig nem kell igazolni magad ,  de nem érdemes trükközni , beküldtem az adataim és levették a limitet ez igy tiszta.
Ha egyszer a nav véletlen meglátja hogy trükközöl a kártyákkal az bűncselekmény. titkolt jövedelem , adócsalás, pénzmosás, stb . szerintem nem ér annyit.

Hallod?! Nálad vannak bajok rendesen :) Röhejes amit a NAV-os dologról írsz :)
Röhejes, sajna már láttam ilyet , pár milla  nem stimmelt , mindenét zárolták , lefoglaltak csomo dolgot és előzetesbe került, .  lehet álomvilágba élni de sajnos a valóság mást mutat . Erre csak akkor döbben rá az ember mikor már késő.

Be vagy-e szívva, tesvírem??!?!? :D
...már ami az alaptézist illeti.
Ha nem erősíted meg az adataidat, mégis mi módon veszik le, hogy "trükközöl a kártyákkal", hogy KONKRÉTAN TE vagy az? (Reálisan gondolkodva, tudom, hogy mindenkit megfigyelnek)
Felhívják a kajmánszigeteki kártyakibocsátót, a kamuímélcím provájderedet, meg az üresen álló lakcím tulajdonosát, ahová a kártyát kézbesíttetted? (csak vázoltam egy életképes megoldást)
..és ha neveden van minden, megerősítve, de nem adózol a jövedelmed után, szerinted akkor meg majd megveregetik a vállad, hogy "Ez az tesó, mintapógár vagy, jómunkásember!!"??
Olyan sok sebből vérzik a kijelentésed, hogy a Vérnász ehhez képest apácaképzős novíciák pizsipartija volt.
Látom még nem vagytok jártasok a témában, NAV rádszál. 1. házkutatás, 2 figyelmetlen voltál eddig és a bankkártyádat megtalálják, hoppá nem a te neveden van? ATM arcot is rögzít, ... és sorolhatnám de ez nem az a fórum , nem mondom hogy lehetlen de amiket itt olvasok az 0 ,  azt hiszitek hogy a NAV hülye. ha nem vagy egy lépéssel előttük vesztettél.
Évi 1-2k euróért rámszálnának ? Egyáltalán honnan tudnának a kártyáról ? Én úgy tudom nem jelentenek le. Sőt a kártya nem is az én tulajdonom hanem az uquid-é.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kond - május 13, 2017, 02:43:25 pm
Gyerekek nálatok is befagyot a poloniex? de ha jól látom a többi ilyenfajta oldal is...   :o
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Turcy086 - május 13, 2017, 02:45:11 pm
Srácok tudtok olyan plastic card alapú oldalt ahol tudok csinálni bitcoin, ethereum pénztárcát?
Cryptopay nekem nagyon bevállt bitcoinra de sajnos ott nincs ethereum. Így ki lehetne kerülni a váltás poloniexre meg a felesleges tranzakciókat.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - május 13, 2017, 03:42:42 pm
Gyerekek nálatok is befagyot a poloniex? de ha jól látom a többi ilyenfajta oldal is...   :o

Igen, valami beleszart a ventilatorba es mar jo hosszu ideje nincs kereskedes.. Remeljuk minden coin ott marad, meg a banyaszott coinok is jovairodnak a vegen..

Valaki irta, meg en is latom a UQUID oldalan, hogy lehet USDT-t kuldeni bankkartyara.. De nem talalom hol. Lehet, hogy azt csak USD kartyanal lehet? Mert nekem csak GBP kartyam van es ott nincs ilyen opcio..
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kond - május 13, 2017, 03:46:45 pm
s

Nálam itt van:
Deposit-->harmadik oszlop közepén, Tether néven van (zöld színű T betű logo)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kidface - május 13, 2017, 03:56:29 pm
Meg vok keveredve...
Étert tudok bányászni közvetlenül Poloniexre (vagy Krakenre), vagy először Coinbase, s aztán Polo (vagy Kraken)?

Poloniex-re tudsz

S mikor tudom megváltoztatni a címet, hogy ne maradjon bent semmi a poolon (..mert  én most coinbase-re játszok)?
Akkor kell, amikor épp kiutal, s nullázza, vagy bármikor lehet, mert folyamatosan gyűjtögeti a pool-on, és utaláskor nézi csak a címet?
Az utóbbi
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - május 13, 2017, 03:58:43 pm
s
Gyerekek nálatok is befagyot a poloniex? de ha jól látom a többi ilyenfajta oldal is...   :o

Igen, valami beleszart a ventilatorba es mar jo hosszu ideje nincs kereskedes.. Remeljuk minden coin ott marad, meg a banyaszott coinok is jovairodnak a vegen..

Valaki irta, meg en is latom a UQUID oldalan, hogy lehet USDT-t kuldeni bankkartyara.. De nem talalom hol. Lehet, hogy azt csak USD kartyanal lehet? Mert nekem csak GBP kartyam van es ott nincs ilyen opcio..

Nálam itt van:
Deposit-->harmadik oszlop közepén, Tether néven van (zöld színű T betű logo)

Tenyleg.. Koszi.
Na kivancsi leszek, hogy milyen arfolyamon valtja dollarra vagy angol fontra...  8)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: kidface - május 13, 2017, 04:12:52 pm
Laca012: Nincs egy haverod akinek van Paypal account-ja es tudnal neki kuldeni lovet mint friends or family? Mert az tok ingyen lenne UK-n belul!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: FeLe - május 13, 2017, 08:31:10 pm
Sziasztok!
Új vagyok itt és 50 oldalnyi kommentet ezzel a táméval kapcsolatban sok lenne végigolvasni. Esetleg lenne valaki olyan kedves, hogy összegezné az eddigiket?
poloniex aztán coinbase, eddig megvagyok, utána hova kellene utalni? milyen megoldások vannak? előnyök, hátrányok?

üdv
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: ironsnowman - május 13, 2017, 09:17:22 pm
Sziasztok!
Új vagyok itt és 50 oldalnyi kommentet ezzel a táméval kapcsolatban sok lenne végigolvasni. Esetleg lenne valaki olyan kedves, hogy összegezné az eddigiket?
poloniex aztán coinbase, eddig megvagyok, utána hova kellene utalni? milyen megoldások vannak? előnyök, hátrányok?

üdv
En is ezt szerettem volna kerni. Nagyon jol jonne egy osszefoglalo minden temaban ugy mint prohardveren.
Igy nagyon atlathatatlan a forum az ujak szamara es muszaly kerdezni ami lehet, hogy mar meg volt valaszolva.
Ma is feltettem egy par kerdest de meg nem sikerult valakinek megvalaszolnia.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: drizzt_do_urden - május 13, 2017, 09:20:51 pm
olvassgassatok. van kereso is. mindeki azt csinalja...ne egybol kerdest tegyetek fel. en is atolvasok 100 oldalt is ha keresek valamit...ha ugyse talalsz valaszt kerdesedre akkor segitunk. de egy kisit dolgozzatok ra a tudasra egybol ne varjatok el azt hogy valaki megoldja helyetekbe!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: ironsnowman - május 13, 2017, 09:37:22 pm
Mindig ez megy a magyar forumokon sajnos :(. Kolfoldi forumokon mindig segitenek.
S persze ilyenkor megkapom, hogy akkor menjek oda. Tipikus magyar mentalitas.
Bezzeg jopar hozzaszolassal ezelott ment az off es a szemelyeskedes, persze arra mindig van ido :).

Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: drizzt_do_urden - május 13, 2017, 09:41:08 pm
a kulfoldi forumon felteszel egy ilyen kerdest akkor eloszor felszolitnak masodszor banelnek es harmadszor torolik a usered! szoval itt meg mindeig jol vagytok de ha gondolod dolgozhatunk ugy mint a kulfoldi forumokon!

ki mondta menjel kulfoldi forumra? annyit mondtam hogy meg egy kicsit keress olvass ne egybol kerdezz...azthiszed en es a tobbi igy szulettunk? mi is sok sok ora es olvasas utan tudunk valami kicsit! es amugy  is ha helyetted vegzi el a munkat valaki akkor soha nem tanulsz semmit...szoval csak nyugodtan...essetek neki ti is es olvassatok...en igerem ha nem kapod meg a valaszt a kerdesedre akkor segitek es megvalaszolom!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: bbarna - május 13, 2017, 09:42:02 pm
Tipikus magyar mentalitas.

Te bantu vagy?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: ditibo - május 13, 2017, 09:44:24 pm
Tudja esetleg valaki hogy 3d dombornyomott Mastercard kártyára ami eurós számlához tartozik lehet Coinbase-ről utalni vagy csak vásárolni lehet vele bitcoint? Vagy inkább érdemesebb egyenesen a számlára utalni. Láttam anno Fagyi Zoli videóján ő azt állította hogy lehet ilyen kártyára utalni, sőt olcsóbb is mint a SEPA utalás. Van valakinek ezzel tapasztalata?
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: drizzt_do_urden - május 13, 2017, 09:47:52 pm
Coinbaserol nem tudok semmit nem hasznalom...de a krakenen egy sepa utalas 0.09 cent...szoval ennel olcsobb nem hiszem letezik!
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: ironsnowman - május 13, 2017, 09:48:36 pm
a kulfoldi forumon felteszel egy ilyen kerdest akkor eloszor felszolitnak masodszor banelnek es harmadszor torolik a usered! szoval itt meg mindeig jol vagytok de ha gondolod dolgozhatunk ugy mint a kulfoldi forumokon!

Hat a delelott 20 oldal hsz-t olvastam at es nem talaltam valaszt a kerdeseimre,
Ha lessz egy kis idom akkor elolvasom mind az 51 oldalt.
Ha akkor sem talalok akkor feltehetem megegyszer a kerdeseimet?
Amugy miert vagytok ilyen ellensegesek? Senkit sem sertettem meg es nem szemelyeskedtem csak segitseget kertem.
No offence.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: drizzt_do_urden - május 13, 2017, 10:44:21 pm
en nem ellensgeskedek csak leirtam az A/T -t :) van kereso nem muszaj mindent elolvass...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: PeetBp - május 14, 2017, 12:59:15 am
Sziasztok!
Új vagyok itt és 50 oldalnyi kommentet ezzel a táméval kapcsolatban sok lenne végigolvasni. Esetleg lenne valaki olyan kedves, hogy összegezné az eddigiket?
poloniex aztán coinbase, eddig megvagyok, utána hova kellene utalni? milyen megoldások vannak? előnyök, hátrányok?

üdv

Figyu ezt egy kicsit sok lenne ide leírni és azért nem válaszolnak neked mert egy oldalt kellene leírni és miért várod el mástól azt, hogy leírjon neked egy ilyen összegzést ha magad nem vagy hajlandó kicsit többet tenni az információ megszerzéséért?

Szerintem egy kicsit túl komplikálod a dolgot ennyire nem kell belemélyedni.

Összegezve azért, hogy segítsek is picit azt már ugye érted, hogy tudsz bányászni poolokra. Hogy melyikre érdemes azt mindig az adott valuta határozza meg, van amelyiknél valutánál tudsz választani a poolok közül mert mindegyikre tud dolgozni, van amelyiknél nem mert csak egyre működik! Na már most a Poolokon keresztül tudod a pénzt kezelni vagyis tovább küldeni. Én úgy tudom, hogy poolról nem tudsz sajátszámlára utalni, ha igen az nagyon ritka és max egy-egy esetben A Saját számla alatt a bankszámládat értem! Ezért kell nyitni egy elektronikus számlát, ami kétféle lehet vagy ad bankkártyát vagy nem ad.... Ha olyat választasz ami ad akkor a poolról oda mehet a pénz --úgy hogy átküldőd, vagy van amelyik valuta tud átmenni automatikusan-- és kiveheted,  hazautalhatod vagy teheted elektronikus trezorba. Ha olyat választasz, ami nem ad bankkártyát akkor onnan csak utalhatod a számládra vagy elektronikus trezorba.... ugye ebből adódik, hogy melyiket célszerű használni!

Az hogy milyen valutában teszed meg ezen tranzakciókat az megint teljesen egyedi, amit enged egy-egy a felület...és hogy melyikben éri meg az meg megint a te munkád hogy nézd az árfolyamot és kiválasztd a legkedvezőbbet, legolcsóbbat...

Vázlatokban ennyi...HAJRÁ
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: pube111 - május 14, 2017, 08:46:14 am
Gyerekek nálatok is befagyot a poloniex? de ha jól látom a többi ilyenfajta oldal is...   :o

Igen, valami beleszart a ventilatorba es mar jo hosszu ideje nincs kereskedes.. Remeljuk minden coin ott marad, meg a banyaszott coinok is jovairodnak a vegen..

Valaki irta, meg en is latom a UQUID oldalan, hogy lehet USDT-t kuldeni bankkartyara.. De nem talalom hol. Lehet, hogy azt csak USD kartyanal lehet? Mert nekem csak GBP kartyam van es ott nincs ilyen opcio..
Ezt írja:
Uquid now supported for withdraw USDT from poloniex to UQUID CARD
Szerintem ez csak annyit jelent, hogy a depositnál usdt-t is választhatsz. De az egyenleg akkor is a 3 valós valuta valamelyikében fog megjelenni.
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: bazsy - május 14, 2017, 11:50:53 am
Valaki tud valamit poloniexről hajnaltól fogva pendingel a cucc befelé
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - május 14, 2017, 11:52:54 am
Gyerekek nálatok is befagyot a poloniex? de ha jól látom a többi ilyenfajta oldal is...   :o

Igen, valami beleszart a ventilatorba es mar jo hosszu ideje nincs kereskedes.. Remeljuk minden coin ott marad, meg a banyaszott coinok is jovairodnak a vegen..

Valaki irta, meg en is latom a UQUID oldalan, hogy lehet USDT-t kuldeni bankkartyara.. De nem talalom hol. Lehet, hogy azt csak USD kartyanal lehet? Mert nekem csak GBP kartyam van es ott nincs ilyen opcio..
Ezt írja:
Uquid now supported for withdraw USDT from poloniex to UQUID CARD
Szerintem ez csak annyit jelent, hogy a depositnál usdt-t is választhatsz. De az egyenleg akkor is a 3 valós valuta valamelyikében fog megjelenni.

Ez eddig tiszta, csak az nem, hogy pl ha utalsz 1usdt-t akkor abbol mennyi jelenik meg (egyszeruseg kedveert) az USD kartyan?
Aztan persze mivel nekem GBP masnak meg az EUR a jo, kerdes milyen aron valtja tovabb...
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: willow - május 14, 2017, 12:58:43 pm
Én nem bányászom. Még. Lehet, hogy soha. Csak kereskedem kriptóval. Ami idáig nekem működött, az az, hogy , a magyarországi, vagy bármilyen bankból kártyával utaltam eurót az upholdra. Ide:https://uphold.com/login?returnTo=%252Fsignup%252Fconfirm. Itt tarthatod a pénzedet akár aranyban is. Én BTC kártyára utaltam, ami azt jelenti, hogy az eurómból autómatikusan btc-t csináltak. Ettől kezdve tök egyszerű. Van btc-d, és oda utalod, ahova akarod. Természetesen ha a pólóra bányászik valaki, akkor a kibányászott valutát átváltja a pólón btc-------re , majd azt átküldi az uplódra, onnan pedig vissza a bankba. Biztos, hogy ennél van sokkal egyszerűbb megoldás is. Én ezt használom, nekem működik. Ha valakinek tudtam segiteni, akkor már megérte leirnom.  ;)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - május 14, 2017, 01:44:02 pm
Laca012: Nincs egy haverod akinek van Paypal account-ja es tudnal neki kuldeni lovet mint friends or family? Mert az tok ingyen lenne UK-n belul!

Van, de megcsinaltam, hogy mostmar kulon accounton van az a virtualis kartya, ugyan azzal a cimmel, tehat mostmar baromi kozeli ismerose-lakotarsa es baratja vagyok onmagamnak.. ;)
A szitu viszont ugyan az..

Elso kanyarban a£365-ra valami 390GiBP-t akart levonni (Gibraltari Poundot), aztan eszrevettem es javitottam a beallitasokat, hogy a bank valtson ne a PayPal.
De a fee igy is ott van..  Gondolom cimnek es a bankkartya kiallitojanak is UK -ben regisztraltnak kellene lennie.. Igy viszont meg mindig van fee..

(http://kephost.com/images/2017/05/14/PP.md.png) (http://kephost.com/image/0vgl)

Asszem ennel jobbat nem tudunk kitalalni. Ez a tanulopenz..  :'( >:(
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - május 14, 2017, 05:06:37 pm
Es akkor egy kis segitseg ehhez a Uquid Tether szuper uj szolgaltatashoz..

Megneztem a valtasi ratakat es arra a kovetkeztetesre jutottam, hogy jelen pillanatban meg mindigg jobb a POLO-n bitcoinra valtani az USDT-t es azt kuldeni UQUID-ra.

Kezdjuk ott, hogy UQUID azt mondja 1USDT=1USD

(http://kephost.com/images/2017/05/14/Uquidtether1-1-usdt.md.png) (http://kephost.com/image/0vIJ)

De ez nem igaz, hazudnak Mert ha utalni akarok $100-t... Akkor (0fee) kuldjek 108.23 tethert..

(http://kephost.com/images/2017/05/14/Uquid100USD-usdt.md.png) (http://kephost.com/image/0vIB)

Meg az anyukatok tergye kalacsat.. 100 nalam nem egyenlo 108-cal..

Na mindegy, probakeppen 100GBP-hez 138.666USDT-t (Tethert) kellene atutalni.

(http://kephost.com/images/2017/05/14/Uquid100GBP-usdt.md.png) (http://kephost.com/image/0vI0)

Viszont £100-hoz bitcoinban 0.073909BTC-t kell kuldeni

(http://kephost.com/images/2017/05/14/Uquid100GBP-BTC.md.png) (http://kephost.com/image/0vIw)

Amit a poloniexen ugyan abban az idoben 133.896USDT aron tudok megvenni.. (0.001 fee beleszamolva!)

(http://kephost.com/images/2017/05/14/Uquid-polo100GBP-BTC.md.png) (http://kephost.com/image/0vIE)

Osszegezve £100 Poloniexrol USDT-bol
Poloniexen USDT-bol valtva BTC-re es azt utalva UQUID-ra 133.896USDT (a 0.001BTC fee beleszamolva)
Poloniexrol Direktben USDT kuldve UQUID-nak                  138.666USDT
Szoval £100-nal kozel 5USDT-vel dragabb

Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: somogyi betyár - május 14, 2017, 08:28:27 pm
Gyerekek nálatok is befagyot a poloniex? de ha jól látom a többi ilyenfajta oldal is...   :o

Igen, valami beleszart a ventilatorba es mar jo hosszu ideje nincs kereskedes.. Remeljuk minden coin ott marad, meg a banyaszott coinok is jovairodnak a vegen..

Valaki irta, meg en is latom a UQUID oldalan, hogy lehet USDT-t kuldeni bankkartyara.. De nem talalom hol. Lehet, hogy azt csak USD kartyanal lehet? Mert nekem csak GBP kartyam van es ott nincs ilyen opcio..
Ezt írja:
Uquid now supported for withdraw USDT from poloniex to UQUID CARD
Szerintem ez csak annyit jelent, hogy a depositnál usdt-t is választhatsz. De az egyenleg akkor is a 3 valós valuta valamelyikében fog megjelenni.

Ez eddig tiszta, csak az nem, hogy pl ha utalsz 1usdt-t akkor abbol mennyi jelenik meg (egyszeruseg kedveert) az USD kartyan?
Aztan persze mivel nekem GBP masnak meg az EUR a jo, kerdes milyen aron valtja tovabb...

Kíváncsian várjuk, hogy teszteld :D
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: somogyi betyár - május 14, 2017, 08:32:26 pm
Es akkor egy kis segitseg ehhez a Uquid Tether szuper uj szolgaltatashoz..

Megneztem a valtasi ratakat es arra a kovetkeztetesre jutottam, hogy jelen pillanatban meg mindigg jobb a POLO-n bitcoinra valtani az USDT-t es azt kuldeni UQUID-ra.

Kezdjuk ott, hogy UQUID azt mondja 1USDT=1USD

(http://kephost.com/images/2017/05/14/Uquidtether1-1-usdt.md.png) (http://kephost.com/image/0vIJ)

De ez nem igaz, hazudnak Mert ha utalni akarok $100-t... Akkor (0fee) kuldjek 108.23 tethert..

(http://kephost.com/images/2017/05/14/Uquid100USD-usdt.md.png) (http://kephost.com/image/0vIB)

Meg az anyukatok tergye kalacsat.. 100 nalam nem egyenlo 108-cal..

Na mindegy, probakeppen 100GBP-hez 138.666USDT-t (Tethert) kellene atutalni.

(http://kephost.com/images/2017/05/14/Uquid100GBP-usdt.md.png) (http://kephost.com/image/0vI0)

Viszont £100-hoz bitcoinban 0.073909BTC-t kell kuldeni

(http://kephost.com/images/2017/05/14/Uquid100GBP-BTC.md.png) (http://kephost.com/image/0vIw)

Amit a poloniexen ugyan abban az idoben 133.896USDT aron tudok megvenni.. (0.001 fee beleszamolva!)

(http://kephost.com/images/2017/05/14/Uquid-polo100GBP-BTC.md.png) (http://kephost.com/image/0vIE)

Osszegezve £100 Poloniexrol USDT-bol
Poloniexen USDT-bol valtva BTC-re es azt utalva UQUID-ra 133.896USDT (a 0.001BTC fee beleszamolva)
Poloniexrol Direktben USDT kuldve UQUID-nak                  138.666USDT
Szoval £100-nal kozel 5USDT-vel dragabb

...ami közben meg is történt, csak a ratyi böngészőm bszott frissíteni, hiába nyomtam rá :)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: Laca012 - május 14, 2017, 09:35:04 pm

Nem baj az.. Legalább látom valakit érdekel... ;)
Cím: Re:Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb
Írta: sebajtóbiás - május 14, 2017, 10:43:19 pm

... sokat ...

Osszegezve £100 Poloniexrol USDT-bol
Poloniexen USDT-bol valtva BTC-re es azt utalva UQUID-ra 133.896USDT (a 0.001BTC fee beleszamolva)
Poloniexrol Direktben USDT kuldve UQUID-nak                  138.666USDT
Szoval £100-nal kozel 5USDT-vel dragabb

...ami közben meg is történt, csak a ratyi böngészőm bszott frissíteni, hiába nyomtam rá :)

Nem baj az.. Legalább látom valakit érdekel... ;)

Én bevallom néha már nevettem azon, hogy milyen részletekbe képes vagy elmerülni ezekkel a kártyákkal :) De mindenképp értékelem a sok tesztelést és megosztást, segít képben lenni, köszi! :)