Poloniex, Coinbase,Novaexchange,Bittrex, Debit Card, utalások,kezelések és egyéb

Indította miklos1296, december 03, 2016, 06:18:19 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználók és 3 Vendégek van a témában

Melyikben bízol meg leginkább?

Kraken
Coinbase
Bittrex
Poloniex
egyikben sem

proziroxx

Sziasztok!
Ha már utalgatás, akkor sajnos ismét szívok a bitcoin tranzakcióval. Múlt hét hétfőn szerettem volna pénzt kivenni a rendszerből, ezért indítottam egy utalást a váltócég címére, két címről. A két tranzakció közül egyiket sem erősítették meg, szerencsére a nagyobb tételű el is tűnt, így egy másik címemre át tudtam azt utalni. A kisebb tétel viszont még mindig kering mint gólyaf*s a levegőben. Múlt hét közepén úgy tűnt, hogy az is már eltűnt, ezért azt is át akartam utalni a váltócég helyett a saját címem (azóta jobb is lett az árfolyam), de a mai napig, azaz már másfél hete megerősítetlen mind a két tranzakció.
Tényleg csak a szerencsén múlik ilyenkor, hogy vissza tudom-e szerezni a pénzem és akár az örökkévalóságig is bent lehet a mempool-ban megerősítetlenül? :(
Mit tudnék tenni?
Ez a címem: https://blockchain.info/address/1FNYGzxoaFBFq3giqKg2xuNsQVW9ekP2fJ
Innen szeretnék 0.0162 BTC-t átutalni ide: https://blockchain.info/address/14kTpmzdEU9ivZ9Ub7WyBb7a4Z4X4fNiap

Minden segítséget köszönök!

sebajtóbiás

#181
Idézetet írta: proziroxx Dátum március 07, 2017, 10:22:27 DÉLUTÁN

Nagyon alacsony tranzakciós díjjal próbáltad küldeni. A bitcoin hálózat viszonylag kevés tranzakciót tud feldolgozni adott idő alatt és az utóbbi hónapokban igencsak megnövekedett a tranzakziók száma. Így egyszerűen mindig van a tiédnél nagyobb díjú tx a sorban, ami előnyt élvez.

Gondolom ez lehetette az eredeti tx-ód, 24.664 sat/B az elég kevés:
https://blockchain.info/tx/a941ab13dfe38fb985e76583760b9e23cd2d55f32cd06a5f06e4777435bb98b9

Ha megnézed a többi megerősítetlen tx-ód is 22-35 sat/B körül van, nagyon alacsony.
Tegnap este utaltam, 226.387 sat/B-ra jött ki a díj, kb. 20 perc alatt került blokkba a tx.

Várj amíg újra enged költeni a pénztárcád, és aztán utalj újra magasabb tx díjjal.

Lásd még:
http://www.szekelyvegan.info/forum/index.php?topic=15.msg6999#msg6999

UPDATE: most látom, a múltkor is neked válaszoltam, ugyanilyen problémára, hát tán el se olvastad, hogy most megint így jártál? :P

proziroxx

Idézetet írta: sebajtóbiás Dátum március 08, 2017, 02:29:09 DÉLELŐTT

De elolvastam, azóta ha jól emlékszem, tízszer akkora tranzakciós díjjal próbálkoztam, ám sajnos ez sem volt elég ezek szerint. Harmadszorra már biztosan nem fogok ezen spórolni, de itt most a konkrét kérdés az az, hogy hogyan sürgethetném meg, hogy visszakapjam a pénzem. Ugyanis már másfél hete nincs sehol, a három cím között "lebeg".

sebajtóbiás

Idézetet írta: proziroxx Dátum március 08, 2017, 08:36:54 DÉLELŐTT

- Írtam a múltkor, hogy ha bekapcsolod a Replace by Fee opciót még küldés előtt, akkor utólag is tudod módosítani.
- Másik lehetőség egy új tranzakcióval kifizetni, 'child pays for parent', de ezt még sose próbáltam:

http://docs.electrum.org/en/latest/faq.html#my-transaction-has-been-unconfirmed-for-a-long-time-what-can-i-do

DrPascal

Lehet én vagyok a vaksi, vagy nem jó helyen keresem, de nem találom, hogy az UQUID mennyiért is váltja a coinokat.
Találkozott már vele valaki?

sebajtóbiás

Idézetet írta: DrPascal Dátum március 12, 2017, 10:39:10 DÉLELŐTT

Piaci áron, amikor fel akarod tölteni a számládat, megadod az összeget USD/EUR/GBP-ben, és kiírja mennyi BTC-t küldjél.
https://youtu.be/fVkjlhuY4k0?t=654

DrPascal

Idézetet írta: sebajtóbiás Dátum március 12, 2017, 11:01:36 DÉLELŐTT
Idézetet írta: DrPascal Dátum március 12, 2017, 10:39:10 DÉLELŐTT
Lehet én vagyok a vaksi, vagy nem jó helyen keresem, de nem találom, hogy az UQUID mennyiért is váltja a coinokat.
Találkozott már vele valaki?

Piaci áron, amikor fel akarod tölteni a számládat, megadod az összeget USD/EUR/GBP-ben, és kiírja mennyi BTC-t küldjél.
https://youtu.be/fVkjlhuY4k0?t=654

Igen, ezt tudom. Használom is a kártyát, de az a piaci ár azért elég kézzel-foghatatlan.
Akkor marad a visszaszámolgatás.

Viszont kellemes meglepetés, hogy az OTP automata felajánlotta, hogy EUR-ban teszi a terhelést a számlára, így nincs 3% conversion fee csak a fix 2.25€.

Sipi

Van az uquidon virtuális kártyám amit a paypallal össze is tudtam kötni. Használni tudom így az Ebayen. Aliexpressen viszont nem tudtam vásárolni ezzel a virtuális kártyával. Ha rendelnék plastic kártyát az szerintetek működne Aliexpressen? Az rendes visa kártya ugye? Valakinek van erről tapasztalata?

DrPascal

Idézetet írta: Sipi Dátum március 12, 2017, 06:16:40 DÉLUTÁN

Szerintem a virtuális kártyának is kellene működnie, bár nekem nincs vele tapasztalatom.
A plasztik kártya teljes értékű kártya. Én már használtam Banggood-on, Aliexpress-en, boltban, automatában.

Sipi

Idézetet írta: DrPascal Dátum március 12, 2017, 06:29:26 DÉLUTÁN

A supportjuk azt írta hogy a virtuális kártya nem működik. Nekem állandóan valami hibát írt ki. De szerintem a plasztik kártya lesz a megoldás. Gondolom az rendes visa kártya és azt el fogja fogadni. Meg láttam te írtad hogy OTP-nél kedvezőbben tudtad használni mint eddig. Forintos kp felvételnél vont le most már kevesebbet?

CryptoMan

Sziasztok!

Másnál is elfordult már, hogy az Uquid-on lévő pénzt nem tudjátok rátenni a kártyátokra. pl.: van 1500Euro az uquid fiókomon és a kártyára akarok tenni 300 Euro-t, de nem engedi mert arra hivatkozik hogy nincs elegendő fedezet a számlámom.(pedig több is van rajta  ??? ). Az account LEVEL 2-es és még egy emberről tudok akinél ugyanez van.  :o :-\

Írtam a supportnak, de még nem válaszoltak.

DrPascal

Idézetet írta: Sipi Dátum március 12, 2017, 06:44:09 DÉLUTÁN
Idézetet írta: DrPascal Dátum március 12, 2017, 06:29:26 DÉLUTÁN
Idézetet írta: Sipi Dátum március 12, 2017, 06:16:40 DÉLUTÁN
Van az uquidon virtuális kártyám amit a paypallal össze is tudtam kötni. Használni tudom így az Ebayen. Aliexpressen viszont nem tudtam vásárolni ezzel a virtuális kártyával. Ha rendelnék plastic kártyát az szerintetek működne Aliexpressen? Az rendes visa kártya ugye? Valakinek van erről tapasztalata?

Szerintem a virtuális kártyának is kellene működnie, bár nekem nincs vele tapasztalatom.
A plasztik kártya teljes értékű kártya. Én már használtam Banggood-on, Aliexpress-en, boltban, automatában.

A supportjuk azt írta hogy a virtuális kártya nem működik. Nekem állandóan valami hibát írt ki. De szerintem a plasztik kártya lesz a megoldás. Gondolom az rendes visa kártya és azt el fogja fogadni. Meg láttam te írtad hogy OTP-nél kedvezőbben tudtad használni mint eddig. Forintos kp felvételnél vont le most már kevesebbet?

Forintot vettem fel, és választhattam, hogy forintban vagy az eredeti valutában ez esetben euróban terheljék a számlára.
301.22 Huf árfolyamon váltotta, egyéb költséget nem vont le az OTP.

Worlynox

Idézetet írta: DrPascal Dátum március 12, 2017, 07:16:23 DÉLUTÁN

Nem jobb inkább rautalni a számlára, hogy devizában számoljon és utána felvenni a forintot?

DrPascal

Idézetet írta: Worlynox Dátum március 12, 2017, 07:42:42 DÉLUTÁN

Nem feltétlenül. Van egy határ, ami felett adózni kell, és a bankszámlára direktben rálátnak...

Sipi

Idézetet írta: DrPascal Dátum március 12, 2017, 07:56:24 DÉLUTÁN

Köszi a segítséget. Hasznos info volt.

qwe92

Olyan apró gondom van hogy nem fogadják el a személyimet meg a lakcím kártyám azonosításhoz az Uquid ezzel az üzenettel utasítja vissza.(jah és ült rajta 2 hetet)
Message: Document Verification Failed. Proof of Identity (POI): DOB does not match / No DOB on the document Proof of Address (POA): Address does not match Upload Fresh Documents for Verification.

Sipi

Idézetet írta: qwe92 Dátum március 13, 2017, 05:04:29 DÉLUTÁN

Általában náluk a hiba akkor volt ha ékezetes betűket használtál az adataidban. Ez másnál is gond volt.

qwe92

Idézetet írta: Sipi Dátum március 13, 2017, 06:16:39 DÉLUTÁN

Most tettem vissza az ékezeteket a nevemre ugyan azokat a képeket küldtem el utána mint ez előtt, majd kiderül mi lesz.
Én sem tudok eurót küldeni a kártyámra tegnap óta, most lejárt a ki írásuk ami arról szolt hogy 1 órán belül megoldják, de ezek szerint nem.(Support level 100 :) )

CryptoMan

Idézetet írta: qwe92 Dátum március 13, 2017, 06:55:01 DÉLUTÁN

Nekem anno ugyanilyen problémám volt, de én a mychoicecorporate.com oldalon oldottam meg. Mert ugye ők adják ki a Visa kártyádat. Az uquidot hagyd ki a LEVEL 2-es buliból. Menj fel mychoicecorporate.com oldaladra...amikor beregisztráltad a kártyádat ugyebár létre kellett hoznod egy felhasználóit oda is. Ott nézd meg az adataidat, hogy megegyeznek-e az igazolványaidon lévőkkel, majd ott van is van "level" szint növelés. Ott töltsd fel az irataid adatait és jó lesz. Egyébként sokkal jobb a felületük és az Uquid csak közvetítő, tehát ő is csak továbbítja a mychoiscorporate-nek.

Szép napot!  8)

boti123

Sziasztok!

Zárolták krakenes accountomat!
nem tudtam a jelszot kikértem - beírtam az újat - nem engedett be
megint kikértem - beírtam az újjat - nem enged be ezt megcsináltam 10x az accountom zárolva van.
6x írtam supportnak (3 napja legelöször) semmi választ nem kaptam. 250$ van rajta kb az a pénz kéne csütörtökre. Szerintettek mit tegyek? kihez forduljak stb stb? esetleg telefonáljak nekik?