Kriptovaluta tőzsdei kereskedés

Indította lakat, január 05, 2017, 09:02:41 DÉLELŐTT

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználók és 20 Vendégek van a témában

Karcsi papa

Ismét mozgásban?

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.03.04!

BTC, a változás apró jelei figyelhetőek meg, de ebből a 100$-os lejjebb költözésből még nem lehet levonni túl sok végkövetkeztetést, mivel az sem kizárt, hogy a február 27.-ei 3,682$-os szintet elérő leszúráshoz hasonló folytatás következik és a napot azzal töltjük, hogy vissza kapaszkodjunk a 3,800$-os szintek magasságába!
Ezzel a 100$-os mínusszal. megérkeztünk a zöld támasz zónába, ahonnan egy ideális visszafordulási lehetőség tudna kialakulni, tehát már csak az a kérdés, élünk-e ezzel a lehetőséggel és végre lezárjuk, azt a bizonyos Bart Simpson fordított fejformát.
Kettő nyíl még látszik a tegnapi elképzelésekből, végeredmény a rózsaszínnek felel meg, habár itt is még a csökkenést megelőzően, vártam volna egy csapda állítást.
Folytatásban az a lényeg, hogy a zöld támasz zónát csökkenő irányba ne hagyjuk el, ami azt jelenti, hogy még további 100$-os csökkenés belefér, viszont ideális esetben ez a 100$ kimerül egy leszúrásban!

Napos: a 8.-ai kiugrást követően, a 8.-9. napon kezdett ismételten mozgolódni az ár, jelenleg is valami hasonlót látunk, mivel a 24.-ei zuhanást követő szintén a 8-9 tehát a mai napon láthatunk valami mozgolódásszerűséget csökkenő irányba.
Csökkenő irányba, tehát ez nem egy jól kinéző előjel,  de az sem kizárt, hogy nap végére ez is elhal! Tegyük fel hogy a megkezdett irányba, tehát lefelé folytatjuk, ami lehetőség a háromszög csúcsának vagy az 50-es mozgóátlagnak a vissza-tesztelésére! Durvább megindulás esetén, visszaeshetünk abba a 3k magasságában húzódó támasz zónába, ami ugyebár annak az oldalazásnak az alsó szintje, ami a novemberi 3,000$-os zuhanás után kialakult december 15.-én.
Az RSI csík 10-es szintjébe kapaszkodtunk bő 1 héten át, tehát volt még itt mozgástér csökkenő irányba, ez kerülhet most kihasználásra, ha valami nagyobb visszaesésben gondolkodik az ár! De ezek a gondolatok felfelé mozgás esetén is előkerülhetnek, ahol már sokkal nagyobb tér áll rendelkezésre, akár több ezer dolláros elmozdulás esetére is, viszont egy nagyobb kiugrásra, max akkor lehet számítani, ha megérkezünk a 80 fölötti zónába! 
Tehát kíváncsian várjuk, mi lesz a jelenlegi mozgolódás végeredménye, de mint tegnap is írtam, csalódottak akkor se kell legyünk, ha csökkenő irány történik jelentősebb elmozdulás.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a bikák aktivitás az utóbbi 4-5 napban egyenlő a nullával,  de szégyenkezniük nem kell, mivel a macik is csak a minimum szintjén teszik oda magukat!  Ez a semmittevés, főleg a bikák részéről furcsa, akit a maciktól megkapták az irányítást lehetőségét és ha nem vigyáznak kiéneklik a szájukból a sajtot. De az sem kizárt, hogy mazochisták és azt szeretik ha szorult helyzetből kell kikeveredni, amely szorult helyzet, az előzményeket figyelembe véve 3k-s magasságot jelentheti.
Tehát hogy a bikák most észhez térjenek, ahhoz egy minimum 24,500-as szintet kellene megugrani, macik részéről szerintem egy ilyen megugrási szint 21 ezer magassága, de ha lehetőség van rá, ezt inkább ne várják meg a bikák!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/EXv3my2M/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/4wUV5CfH/

Hetes nézet: 2 héttel ezelőtti piros ellenálláson átszúrás, ahogy jelenleg is érzékeljük, sikeresen befagyasztotta a mozgást,  ezen a fagyott hangulaton múlt héten sem tudtunk javítani. A jelenlegi hét enyhe mínusszal indult,  ami a hét további részében még jelentősen változhat mindkét irányba! 
Felfelé egyértelműen a piros ellenállás átlépése a fő feladat, ha ez nem jön össze, akkor még mindig ott van csökkenő irányba az a 200-as mozgóátlag, amit sajnos nem teszteltünk vissza, se január utolsó, se február első hetében, ennek hiánya még a jelenlegi mozgásra is lehet ráhatással,  tehát ez indokolhatna egy 3,400$ magasságával történő visszalépést!
Az RSI csíkok megérkeztek a felső zónába, ennek az árra is hatással kellene lenni, ami remélhetőleg még azelőtt kiváltja jótékony hatását, mielőtt meg nem történik a kereszt. Tehát ha a 200-as mozgóátlag visszatesztelésében gondolkodunk, és azt sikerül az RSI 80-as zónája fölött átvészelni, azzal talán visszalehet kényszeríteni az árat 4k-s magasságába!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/qe2Omtr6/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/mCF7dp1N/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/19iy3R1b/
https://www.tradingview.com/x/qSC7oXJ5/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/6jPBPC0n/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Van egy százasod, Bitcoinra kell!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.03.05!

BTC, mindenféle pozitív várakozás mellett, nem nagyon akar az erősödés útjára lépni az ár. A tegnapi nap első felében, csökkenés uralkodott, ez hasonlít a néhány nappal ezelőtt is látható, sokkal hirtelenebb mozgáshoz. Tehát a végeredmény egy ugyanolyan zöld támasz zónában megérkezés, ami talán szerencsés módon, most is egy leszúrással záródott. A nap második felében, sajnos már nem alakult olyan pozitívan a folytatás, mint a február 27.-ei hasonló szituációban, tehát nem sikerült visszaerősödni abba a szűk rózsaszínnel jelölt oldalazó sávba, amelybe ha megérkezünk, most sokkal pozitívabb gondolatokat lehetne megfogalmazni!
Természetesen a pozitív hozzáállás tőlem mindig elvárható, de miért is gondolkodnék negatívan, ha abba az irányba elvárás nélkül is könnyű a haladás. Jelen szituációban a legfőbb pozitívum, a zöld támasz zónában, nem a tartózkodás, hanem hogy a február 24.-ei megérkezés óta tegnap 3. alkalommal is egy leszúrással sikerült zárni, csak hát a visszafelé kapaszkodásnál problémák jelentkeztek, amit még mostanra sem sikerült kijavítani.
A zöld támasz zónából, ha nem sikerült visszakapaszkodni és csökkenő irányba elhagyjuk, akkor a napos oldalazó mozgásnak megfelelően célba vehetjük a 3,200$ alatti szinteket! Egyenlőre még nem kell feladni, a Bart Simpson fordított fejformával történő utóbbi bő 1 hét mozgását lezáró erősödés lehetőségét, de azzal hogy a beszorulás jeleit mutatjuk a zöld támasz zónában, csak rontani tudjuk a lehetőségeinket!

Napos: ez már ott nagyon el lett rontva, mikor a 24.-ei zuhanást követő, esetleg 2 nappal később nem folytattuk a február 8.-án megkezdett határozott emelkedést. Elrontottuk, tehát mivel már az utóbbi egy hét mozgása is afelé halad, talán sokkal egyszerűbb lenne ezt most elengedni!
Utat engedni azoknak a short pozícióknak, melyek nagyon nem tornyosulnak, de talán ha kielégülnek az igényeik, akkor a 3,000$ környéki támasz zónából újra nekilehet vágni annak a hegymenetnek, amelynek csúcsára 6k-s magasságban érkezhetnénk meg.
Hetek óta rajzolgatok egy felfelé ívelő kék görbét, amelyhez már a 24.-ei zuhanást követően nem kellett volna hogy hozzányúljak, de az egyhetes alvó üzemmód nem így kívánta. Tehát ennek az ívnek a követése egyre halványabb lehetőséget kínál, de ahhoz hogy a novemberi 3,000$-os zuhanásra megfelelőképpen tudjunk válaszolni, ahhoz a kék ívtől eltérő, sokkal meredekebb erősödésre lenne szükség, akár napon belüli ezer dolláros méreteket is elérve!
Tehát azt gondolom, ha az órás elvárásoknak nem tudunk megfelelni, akkor inkább ezt most engedjük el,  azt teszem én is a 3,600$-os szinten nyitott pozíció haszon nélküli zárásával. Ennek megfelelően még az sem kizárható, hogy az a 2,965$-os támaszra tervezett pozíció nyitás, az eredeti formában fog megtörténni, erre egyértelmű választ remélhetőleg egy néhány száz dolláros leszúrással rendelkező gyertya fogja megadni!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: tegnap sem voltak valami jó formában a bikák, ennek eredménye egy szerény hátrálás, tehát nem sikerült hozni a minimumot sem. Most mintha egy kicsit élénkülni kezdene a mozgásuk,  hajrá van mit bepótolni, reméljük az igyekezet nap végére legalább 24,5-25 ezer körüli szinteket jelenti!
Köszönet abban a tekintetben, hogy jelenleg nem zuhan az ár olyan mértékben, mint amit egy ilyen bikák által mutatott teljesítmény indokolná, a macinak jár! Akik mostanában nincsenek túl jó formában, sőt ha az néhány napot megnézzük, mintha még a rossznál is rosszabb szituációban próbálnák magukat belehajtani.
Tehát a shorts pozíciók egyre jobban megfelel annak a két hetes oldalazó elképzelésnek, amely kitarthat a világoskék ellenállásig,  majd hogy ott mi lesz a folytatás az még kétséges, de ár szempontjából egyértelműen csak pozíciók számának csökkenése lehet segítségünkre!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/WczgH6ru/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/RfqhCgvS/

Hetes nézet: 2 héttel ezelőtti piros ellenálláson átszúrás, ahogy jelenleg is érzékeljük, sikeresen befagyasztotta a mozgást,  ezen a fagyott hangulaton múlt héten sem tudtunk javítani. A jelenlegi hét enyhe mínusszal indult,  ami a hét további részében még jelentősen változhat mindkét irányba! 
Felfelé egyértelműen a piros ellenállás átlépése a fő feladat, ha ez nem jön össze, akkor még mindig ott van csökkenő irányba az a 200-as mozgóátlag, amit sajnos nem teszteltünk vissza, se január utolsó, se február első hetében, ennek hiánya még a jelenlegi mozgásra is lehet ráhatással,  tehát ez indokolhatna egy 3,400$ magasságával történő visszalépést!
Az RSI csíkok megérkeztek a felső zónába, ennek az árra is hatással kellene lenni, ami remélhetőleg még azelőtt kiváltja jótékony hatását, mielőtt meg nem történik a kereszt. Tehát ha a 200-as mozgóátlag visszatesztelésében gondolkodunk, és azt sikerül az RSI 80-as zónája fölött átvészelni, azzal talán visszalehet kényszeríteni az árat 4k-s magasságába!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/y6d9NxdD/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/AoQYYgDQ/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/AepSv1kB/
https://www.tradingview.com/x/B0bGg7h1/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/ArylKzWH/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Köszi a százast, 5k fölött visszaadom!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.03.06!

BTC, izgalmas egy napot töltöttünk a zöld támasz zónában, amelyből szerencsés módon felfelé sikerült távozni, de az amit ettől a zöld támasz zónából visszafordulás után eredményként lehetne elkönyvelni, az a 4,400$ magasságában húzódó ellenállási zóna. Ezt a 4,400$-os ellenállási zónát, hasonlóképpen kellene átlépni, mint ahogy ezen a zöld november óta meghatározó zónán sikerült a jelek szerint, de legyünk óvatosak a vásárlásnál!
Tehát megvan a recept, amit követni kellene,  ennek első lépése, most a zöld támasz zónából történő indulással egy 800-1000$-os 3 részre bontható mozgással kellene végrehajtani. Kezdésként most a Bart Simpson fej lezárása  4074- 4200$-os szintek magasságában,  majd megtámadni a 4,328$-os alsó szinttel és 4,467$-os felső szinttel rendelkező ellenállási zónát, végül ennek a rohamnak lezárásaként 2-300$-os várhatóan nagyon felszúrásakol fűszerezett módon zárhatnánk egy megérdemelt kövér erősödést.
Ezt az iménti hosszúra sikeredett mondatot, azonban könnyebb volt leírni, mint végül megvalósulva látni majd a charton. Viszont ennek az elképzelésnek is túl kell teljesülni, ha azt az 5k magasságába történő megérkezést szeretnénk látni, amely ha minden igaz már annak, a nagyobb erősödés utáni korrekciónak kellene megfelelő erős támasza legyen, amelynek végül új ATH kialakulásában is szerepe kell hogy legyen!
Tehát az órás mozgáson elég jól látszik, hogy visszaerősödtünk a kék oldalazó sáv ellenállása alá, ahol egy elég látványos oldalazás vette kezdetét. Viszont ha ugyanolyan sikeresen megoldjuk a feladatot, mint a zöld zónából történő visszafordulásnál,  akkor ezt a kék sávot is néhány órán belül sikerülhet elhagyni.
A fekete emelkedő ellenállásnak mi lesz a szerepe, azt még nem tudni,  de előfordulhat hogy erről vissza-teszteljük a kék sávot,  azonban a ha sikerről a megfelelő határozottsággal megérkezni a 4,200$ alatti területre, akkor ez a fekete vonal a támasz szerepét is betöltheti.
Az RSI szerencsére jól kihasználta, ezt a tegnapi kiugrásszerű emelkedés utáni oldalazást és visszacsorgott az alsó zónában, ahonnan most megkezdheti a felfelé történő építkezést.

Napos: ha az előző nap jelentőséggel bíró gyertyáját, másnap sikerül  betakarni, az mindig egy jó jel, az ellenkező irányú folytatásra!  Ennek a folytatásnak 100%-os eredményéről akkor beszélhetünk, ha sikerül megfelelőképpen válaszolni a febr. 24.-ei zuhanásra. Ennél hosszabb távon egyenlőre nem érdemes gondolkodni, mivel ha ez nincs meg, akkor a következő tégláknak sincs meg az alapja.
Az RSI csíkot megnézve, azt láthatjuk, hogy próbálkozik az alsó zónából kitörni a mozgás,  amelyhez remélhetőleg csatlakoznak a gyertyák is, ezek hiányában csak elfecsérelt idő az emelkedés várása és újra a 3k környéki szintek kerülhetnek fókuszba! Tehát ha azt megelőzően sikerül az árnak megérkezni a 4,200$ alatti szintekre, mielőtt az RSI eléri felső zónát, ez egy elég pozitív jelzés lehet az 5k irányába történő folytatásra!
Találgatunk, viszont a megoldásra csak ráhibázni tudunk, ezért is jeleztem tegnap, hogy a 3,600$-os szinten nyitott pozíciót, haszon nélkül muszáj lesz elengedni, ha csökkenő irányba mozog az ár, de amíg ez nem történik meg, addig bízok abban hogy jó döntés volt az előrehozott pozíció nyitás, amelyet megérdemelten zárhatok majd 5k-s szintek környékén, feltéve hogy olyan jelek mutatkoznak, amelyek egy nagyobb korrekcióra utalnak!
Mai elvárás, határozott megérkezés a 4,200$ állati zónába, ezen kívül minden más csak időhúzásra alkalmas, ami lehetőséget biztosíthat az eladóknak mindenféle huncutságra!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: hasznos volt ár szempontjából a tegnapi 100$-os erősödés, ez azonban nem volt ilyen jó hatással a longs gyertyákra, ahol ha megnézve a tegnapi semmitmondó gyertyát, nem csodálkozhatunk ha a mai nap se indul túl fényesen. Azonban mint tudjuk, a remény hal meg utoljára, ez a remény nálunk a zöld vonal megközelítését, jobb esetben átlépését kell jelentse, amelyhez egy ezer egységnyi emelkedést kellene előhúzni a kalapból!
A maciknak ismét csak köszönet jár azért, hogy ezt a bikák oldaláról látható, ismételt szerencsétlenkedést nem használják ki kegyetlenül. Ahhoz azonban, hogy ismételten több ezer dolláros kárt okozzanak, a jellegi képet megnézve elég gyengék, de a 3,000$-os árat még ebből a gyászos mélységből is kitudnák kényszeríteni, ha a bikák egy-két napon belül nem kapják össze magukat!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/1AdznZAf/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/AgwUCZyJ/

"Hetes nézet: 2 héttel ezelőtti piros ellenálláson átszúrás, ahogy jelenleg is érzékeljük, sikeresen befagyasztotta a mozgást,  ezen a fagyott hangulaton múlt héten sem tudtunk javítani. A jelenlegi hét enyhe mínusszal indult,  ami a hét további részében még jelentősen változhat mindkét irányba! 
Felfelé egyértelműen a piros ellenállás átlépése a fő feladat, ha ez nem jön össze, akkor még mindig ott van csökkenő irányba az a 200-as mozgóátlag, amit sajnos nem teszteltünk vissza, se január utolsó, se február első hetében, ennek hiánya még a jelenlegi mozgásra is lehet ráhatással,  tehát ez indokolhatna egy 3,400$ magasságával történő visszalépést!
Az RSI csíkok megérkeztek a felső zónába, ennek az árra is hatással kellene lenni, ami remélhetőleg még azelőtt kiváltja jótékony hatását, mielőtt meg nem történik a kereszt. Tehát ha a 200-as mozgóátlag visszatesztelésében gondolkodunk, és azt sikerül az RSI 80-as zónája fölött átvészelni, azzal talán visszalehet kényszeríteni az árat 4k-s magasságába!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Bqj0CTKh/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/TUYIgJaX/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/LaUP00I0/
https://www.tradingview.com/x/V5ROAGry/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/GOSOXoOB/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Bart Simpsonon már csak a piócás ember segíthet!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.03.07!

BTC, kialakult egy enyhén emelkedő piros csatornában való mozgás, egy ilyen csatorna akkor vált volna hasznunkra, ha csökken irányba alakul ki és lehetőséget biztosít egy zászlóval történet továbblépésre!  Ebből a csatornából is folytatódhat az emelkedés, csak sokkal kisebb eséllyel,  viszont amit én ebbe bele látok az inkább a csökkenő irányú mozgás. Ez a csökkenés remélhetőleg nem a zöld támasz zónába landol, hanem sokkal szerényebb max a 200-as mozgóátlagot elélvez visszalépése számítok, tehát itt ismét kialakulhat egy oldalazás. 
Elég szűk ez a piros emelkedő csatorna ahhoz, hogy ebből történjen meg a 4074-4200$-os szintek közé történő hirtelen megérkezés, de ha méltóképpen leszeretném zárni azt a most már hetek óta emlegetett Bart Simpson fejet, akkor szükséges.
Az utóbbi hetek elég bizonytalan mozgásából, jól érzékelhető hogy nincs biztonságban az ár,  amit habár a macik nem nagyon erőltetettnek, de a kivárás, a semmittevés  végeredmény tekintetében a macik oldalára hajtja a vizet! 
Tehát nincs más lehetőség vagy határozat emelkedéssel mutatják a vevők, hogy a febr.8. óta érzékelhető erősödés, nem a semminek köszönhető, hanem egy olyan remélhetőleg kialakuló hangulatnak, aminek a végén kicsivel fényesebb magasságba kerülhet az ár!

Napos: a tegnapi gyertya nem sokat tett hozzá a hangulat fokozásához vagy rontásához, tehát itt a lehetőség a tegnap elmulasztott dolgokat bepótolni és megérkezni minimum 300$-ral feljebbi szintekre!
Az RSI lassan mindkét vonalával kilép az alsó zónából, de mivel nem kapja meg a azt a minimum támogatást sem, hogy lassú emelkedéssel haladjon át a középső zónán,  így ebben a helyzetben csak egy kiugrásszerű erősödés adhat biztosítékot. Amelyet követő két-három napos oldalazás tudná segíteni, ezeknek az RSI csíkoknak a felső zónába érkezését, ahol végre minden kocka összeállna, majd ha további meglepetések nem jelentkeznek, akkor az 5k fölötti szintek nemcsak a vágyak terén jöhetnek szóba!
Talán megint jobban elszálltam az 5k fölötti gondolatokkal, mint azt a jelen helyzet mutatja, viszont ugyanígy el lehet szállni csökkenő irányba is,  ahol a 3k-s szintek környékén lévő támasz zóna, még mindig igényelheti azt a megérkezést, ami a január végi, február eleji bő egy hetes oldalazásnál kimaradt.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: sajnos a longs pozíciók tegnap sem a zöld ellenállás irányába mozogtak, ez az árban is szép semmittevéssel jelentkezett, a mai gyertya az elmúlt néhány órájában, már többet tett mint utolsó 6 megelőző napban. Tehát a mai gyertyánk erősödést mutat, ami egy védekező reakció lehet a macik, kicsi sokkal élénkebb mozgására. Ezzel a lendülettel remélhetőleg megérkeznek a 7. napja várt zöld ellenállás fölötti 25 ezres magasságába.
A shorts pozíciók tegnapi és a most is látható emelkedése, egyelőre még nem kell hogy pánikot okozzon, mert ez még mindig annak az oldalazó mozgásnak a része, amellyel remélhetőleg kitartanak a világoskék ellenállásig, majd ott szintén csak a reményeinkre alapozva várhatnánk a csökkenő irányú folytatást.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/iXaZWUTZ/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/hwAUoUm8/

"Hetes nézet: 2 héttel ezelőtti piros ellenálláson átszúrás, ahogy jelenleg is érzékeljük, sikeresen befagyasztotta a mozgást,  ezen a fagyott hangulaton múlt héten sem tudtunk javítani. A jelenlegi hét enyhe mínusszal indult,  ami a hét további részében még jelentősen változhat mindkét irányba! 
Felfelé egyértelműen a piros ellenállás átlépése a fő feladat, ha ez nem jön össze, akkor még mindig ott van csökkenő irányba az a 200-as mozgóátlag, amit sajnos nem teszteltünk vissza, se január utolsó, se február első hetében, ennek hiánya még a jelenlegi mozgásra is lehet ráhatással,  tehát ez indokolhatna egy 3,400$ magasságával történő visszalépést!
Az RSI csíkok megérkeztek a felső zónába, ennek az árra is hatással kellene lenni, ami remélhetőleg még azelőtt kiváltja jótékony hatását, mielőtt meg nem történik a kereszt. Tehát ha a 200-as mozgóátlag visszatesztelésében gondolkodunk, és azt sikerül az RSI 80-as zónája fölött átvészelni, azzal talán visszalehet kényszeríteni az árat 4k-s magasságába!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/SwEuIH3y/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/NUwILJgu/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/jEZqkQSh/
https://www.tradingview.com/x/BfyeWkvW/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/nZIVI1vk/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Léket kapott hajók csatája!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.03.08!

BTC, sajnos ismét egy olyan oldalazásban, annak is nagy valószínűséggel a vége felé járhatunk, amelyből a vágyálmaink felfelé távozást (kivéve akik short pozíciók szerelmesei)  szeretnének látni,  erre utaló jelek vannak is a charton, de az ilyen hosszú oldalazásoknak nem mindig észszerű a folytatása.
A megjelenített órás chart képen sokkal több látszik, mint amit egy normál mozgásnál látni kellene, tehát annak a február 24.-ei zuhanásnak már rég nem kellene hatni a jelen mozgásra! Ez a jelenlegi 3,900$-os szint 2 napja támadás alatt áll, ennek eredményeként kialakult egy emelkedő háromszög szerűség, de mivel ennek a támasz érintései nem teljesen szabályosak, ezért ennek alapján nem vehetünk biztosra egy 80$-os fekete ellenállás elérő emelkedést. Kora reggel megpróbálkozott egy kiugrással az ár, egyelőre úgy tűnik sikertelenül.
Bart Simpsonhoz tegnap kihívtuk a piócás embert, pontosabban Bendegúzt elküldtük vízért, tehát kezdődhet a kezelés! A jelenlegi mozgásból, azzal a kiugrással szeretném szembesülni, amelynek már a két nappal ezelőtt a 4,200$ alatti szintekre kellett volna repíteni az árat. Ez a jelenlegi lassabb építkezés, remélem tévedek, de szerintem egy újabb jelentős csökkenés előkészítése, aminek csak egy kiugrással tudjuk kihúzni a méregfogát.
Tehát akik a 24.-ei zuhanásért felelősek, azok akik most is szurkolnak ennek a lassabb erősödésnek, amelyre 3950-4000$-os magasságból ismét rátehetnek 3-400$-os zuhanást. Azért ebből a magasságból, mert ez még a 24.-ei zuhanás szempontjából egy 5%-os haszon küszöb(erre korábban is volt példa), amely egy kiugrás esetén realizálódik a shortos kollégáknál, ha nem jön be, akkor is 5% haszonnal boldogan lépnek át a történéseken.

Napos: tegnap sem sikerült megoldani a problémát, tehát nem csak egy napos pihenőről volt szó az 5.- ei jónak látszó kezdeti lépés után. Van mögöttünk 2 ismételt semmittevő nap, ez csak fokozható 1 mai hasonló teljesítménnyel és ezáltal fotózható a bizonytalanság, sikerül-e kiugrással megmenteni a február 8.-án kezdődött pozitív hangulatot vagy ez a két-három hónaposra nyújtott rétes újra összeáll, ami ha menthető, akkor 3k magasságában újra kell nyújtani!  Viszont ha lehetőség van rá, akkor ne teszteljük le 3k magasságában hogy újranyújtható-e a rétes, mert ha nem sikerül akkor dobhatjuk a kukába!
Az RSI csíkok emelkedésében, az ilyen apró oldalazásra hajazó gyertyák is segítségre lehetnek,  de ahhoz hogy egy ilyen szerény teljesítménnyel, a felső zónába sikerüljön eljutni, nagyon hosszú oldalazó mozgása van szükség, ami még teljesíthető is,  viszont jelentős 12 napos oldalazás van már most is a hátunk mögött és ez nagyon hangosan megoldásért kiált!
A stratégia továbbra sem változott, a 3,600$-os pozíció haszon nélkül elengedésre kerül, csökkenő irányú mozgás esetén és független attól hol záródik egy esetleges nagyobb visszaesés, a 2,965$-os pozíció a helyére kerül! Tehát megvan a vészforgatókönyv, arra az esetre ha nem jól sülnek el a dolgok, de ugyanilyen forgatókönyv van kiugrás esetére is,  ami a 4,950$-os, még szuperebb esetben a 6180$-os ellenállások elérése esetén, haszon realizálást tenne lehetővé!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: vészhelyzet van, küzdenek a bikák és próbálják betömni a süllyedő hajón keletkezett léket,  ebben a legnagyobb probléma, hogy látszik a tenger feneke ott 16 ezres mélységben. Katasztrófára egyelőre még nem kell gondolni,mivel elég kicsi még a rés, amit könnyen be lehet tömni, viszont a legnagyobb probléma hogy a matrózok még alszanak és nem is sejtik hogy szivárog befelé a víz! 
A macik szempontjából, akik szintén egy süllyedő, de másik  hajó utasai örülnek, mivel ők ütötték a bikák hajóján a léket. Tehát egy éber matrózra van szükség, aki ezt a jelleg még apró léket betömi a bikák hajóján és a zöld ellenállás fölé tér vissza az aktivitás, viszont ha hasonló mentőakció a macik oldalán jár sikerrel, azzal tovább léket üthetnek a bikák hajóját!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/3FA4SekP/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/nshiIJbU/

"Hetes nézet: 2 héttel ezelőtti piros ellenálláson átszúrás, ahogy jelenleg is érzékeljük, sikeresen befagyasztotta a mozgást,  ezen a fagyott hangulaton múlt héten sem tudtunk javítani. A jelenlegi hét enyhe mínusszal indult,  ami a hét további részében még jelentősen változhat mindkét irányba! 
Felfelé egyértelműen a piros ellenállás átlépése a fő feladat, ha ez nem jön össze, akkor még mindig ott van csökkenő irányba az a 200-as mozgóátlag, amit sajnos nem teszteltünk vissza, se január utolsó, se február első hetében, ennek hiánya még a jelenlegi mozgásra is lehet ráhatással,  tehát ez indokolhatna egy 3,400$ magasságával történő visszalépést!
Az RSI csíkok megérkeztek a felső zónába, ennek az árra is hatással kellene lenni, ami remélhetőleg még azelőtt kiváltja jótékony hatását, mielőtt meg nem történik a kereszt. Tehát ha a 200-as mozgóátlag visszatesztelésében gondolkodunk, és azt sikerül az RSI 80-as zónája fölött átvészelni, azzal talán visszalehet kényszeríteni az árat 4k-s magasságába!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/qgoXmlSn/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/KhCM8a57/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/J0p2JwSw/
https://www.tradingview.com/x/bxfcyQaI/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/A3eBIFjw/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Akciódús hétvége lehet, ha a macik mozgolódása mögött komolyak a szándékok!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.03.09!

BTC, tegnap kicsit megrázta magát az ár, ez egy 100$-os zuhanással jelentkezett, végén jelentős leszúrassál, ez a jelek szerint egy medve csapda, ennek megfelelően nem kellene hogy gond legyen a további erősödéssel! Ismét egy kék oldalazó sáv előjelei bontakozhatnak ki, ha a behúzott 3,812$-os támasszal és 3,935$-os ellenállással rendelkező sáv fogságába kerülne az ár.
A jelenlegi időhúzásban legnagyobb hátrány, hogy habár várjuk, a most már elúszni látszó Simpson fordított fejforma lezárását, de két hét után ez már nehézkes, sőt a jelenlegi magasságból nem is lehet, mivel az alapja a zöld támasz zóna környékén kellene hogy legyen, viszont azt a tegnapi 100$-os visszalépés nem tudta elérni.
A rózsaszín 3,671 és a 3,795$-os leszúrásoknak köszönhetően, kialakult egy emelkedő trendvonal, illetve ezt még kiegészítettem egy következő remélhetőleg szintén a trendvonal szerepét betöltő rózsaszín támasszal.
Tehát ha a jelenlegi trendvonalnak szerepe lesz a folytatásban, az remélhetőleg kék sávból kilépést követő vissza-tesztnél lesz látható, viszont ehhez még egy  4 napos semmittevés szükséges!
Azért hogy ne húzzuk ilyen sokáig az időt, ha a következő még meg nem erősített trendvonal/támasz átvenné a stafétabotot és sikerülne a 4k-s szint  fölé erősíteni az árat, az még a jelen állapotból eléggé elképzelhetetlen tűnő, utolsó rohammal megkarcolhatná 5k környékét.

Napos: a tegnapi mozgás elég szépen megsétáltatta az árat, ennek az eredménye egy jelentéktelennek nevezhető gyertya, a mai mozgás ismét jól indult, remélhetőleg a nap végére nem úgy jár mint a tegnapi. Tehát továbbra sem lettünk okosabbak, bezuhan-e 3k s támasz zónába vagy sikerül legyőznie 4,400$ környéki ellenállási zónát, illetve először még 4,200$ alatt is lesz egy kis felad!
Bármi lesz a megoldás, csak határozott elmozdulás tud segíteni, amelyben még a csökkenő mozgás is pozitív hatású lehet, mivel kavicsot dob az állóvízbe, amely kavics ha véletlenül szikla nagyságú...
RSI csík ahogy várható volt, az oldalazás esetén is emelkedésnek tud indulni, és a tempóját figyelembe véve 2 nap  lehet mire eléri a felső zónát, ott viszont már az árnak is be kellene segíteni egy kiugrással, különben elhal a buli.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: maradva a tegnap süllyedő hajós hasonlatnál, még továbbra is szivárog befelé a víz, sőt ha a mai mozgást nézzük, a szivárgás kicsit begyorsult. Ideje lenne felrázni a matrózokat, kezdjék betömni a léket és kezdjék kimerni a vizet, különben tényleg süllyedésnek indul a hajó!
A macik hajóján már nincs lék és ha a jelen állapot szerinti fekete támasz, a nyugalmi állapotát jelenti, amire ma esetleg holnap vissza-tesztel a mozgás, annak elég világos, ár szempontjából csökkenő hatása lehet, feltéve hogy a bikák tényleg engedik elsüllyedni a hajót.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/nHFG1HYq/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/HXXgoBVl/

"Hetes nézet: 2 héttel ezelőtti piros ellenálláson átszúrás, ahogy jelenleg is érzékeljük, sikeresen befagyasztotta a mozgást,  ezen a fagyott hangulaton múlt héten sem tudtunk javítani. A jelenlegi hét enyhe mínusszal indult,  ami a hét további részében még jelentősen változhat mindkét irányba! 
Felfelé egyértelműen a piros ellenállás átlépése a fő feladat, ha ez nem jön össze, akkor még mindig ott van csökkenő irányba az a 200-as mozgóátlag, amit sajnos nem teszteltünk vissza, se január utolsó, se február első hetében, ennek hiánya még a jelenlegi mozgásra is lehet ráhatással,  tehát ez indokolhatna egy 3,400$ magasságával történő visszalépést!
Az RSI csíkok megérkeztek a felső zónába, ennek az árra is hatással kellene lenni, ami remélhetőleg még azelőtt kiváltja jótékony hatását, mielőtt meg nem történik a kereszt. Tehát ha a 200-as mozgóátlag visszatesztelésében gondolkodunk, és azt sikerül az RSI 80-as zónája fölött átvészelni, azzal talán visszalehet kényszeríteni az árat 4k-s magasságába!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/2WdOLokW/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/GHOGL4PG/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Dt14eZ9r/
https://www.tradingview.com/x/fEZ4hGlT/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/8syyFV6C/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Akciódús hétvége, hát persze, max a rántott hús evés lehet akciódús!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.03.10!

BTC, ha lerágtuk a körmünket, ha nem, a helyzet akkor sem változott, de változhat ha az a bizonyos meredekebb rózsaszín trendvonal megerősítést nyer, a jelenlegi szintről egy minimum 100$-os kiugrásszerű lendületes emelkedéssel!
Három darab nyíllal tegnap felvázoltam a lehetőségeket,  a felső rózsaszín egyértelműen a szintén rózsaszín támaszról történő fordulat esetén működhet, a kék nyíl egy sokkal erősebb trendvonal elérésénél kaphat szerepet, a zöld sajnos a rosszabbik megoldás, amellyel visszatérhetünk a kék oldalazó sáv támaszára, ahonnan ha vissza-teszteljük a jelenleg még erősnek tűnő trendvonalat, akkor visszapottyanhatunk sokadjára a zöld támasz zónába.
Tehát ha a 8.-ai 3,795$-os csúcs kijelölésekor a lendület visszaviszi az árat a zöld támasz zónába,  akkor elképzelhető hogy már a Simpson fej is le lenne zárva, de nem ez történt, hanem sikeresen összekeveredtek ismételten szálak.
Ahogy látjuk a meredekebb rózsaszín trendvonal egy apró leszúrással már érintésre került, viszont ez a trendvonal csak találomra lett berajzolva, tehát még óvatosan a kiugrási gondolatokkal, de sikerhez csak ez a megoldás vezethet!
Az RSI csíkon piros színnel bekarikázott felső zónában mozgás, jól tükrözi a kiugrás előtti történéseket,  ennek elkerülése érdekében jelenleg igaz fordított felállásban de az alsó zónából kellene a visszafordulás jeleit mutatni, ha nem szeretnénk szembesülni, további a zöld nyílnak megfelelő, kék támaszt elérő durván 100$-os visszalépéssel.

Napos: nagyon szerény, napos nézetben említésre sem méltó 30$-os bika gyertyát sikerült tegnap összevakarni, ezt inkább a szégyentáblára érdemes kitűzni, de ez van ezzel kell megelégedni, főleg ha a macik lassacskán de növekedő aktivitását nézzük. Az RSI csík emelkedő mozgásának sokkal jobban örülhetünk, de még mindig ott a gond, ha nem jön egy az ár szempontjából emelkedő megerősítés, akkor hiába érjük el a felső zónát. Ez most ilyen nyúlfarknyira sikeredett, de a semmit kerülgetni nem érdemes!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a bikák ezres mínusszal zárták a napot, ez szerencsére az árban 30$-os plusszal jelentkezett, de nem örülhetünk ennek a lassan két hete tartó csökkenő aktivitásnak. Viszont elég könnyen kijavítható ez a jelenleg még bakinak nevezhető süllyedés, de ha átnézünk a túloldalra, ott a macik szűk egy hét alatt, elég jól összekapták magukat. Tehát a bikák nagyon elronthatják, ha tartják ezt az irányt és a sárga színnel jelzett 20 ezres támaszon tudnak csak megkapaszkodni.
A shorts oldalon tegnap egy pihenőnapra lehetett számítani, ennek a feltételnek nagyjából meg is feleltek,  viszont ez a pihenőnap és az azt megelőző 3 napos intenzív emelkedés, most elérve a világoskék ellenállást,  ha követi a csökkenő ékben való mozgást, akkor újabb gyengülő sorozatot kellene lássunk. Ennek a gyengülő sorozatnak a lezajlása alatt kellene feltolni az árat 5-6 ezres dolláros magasságba, mert ebből az ékből mindenképp ki fogunk lépni felfelé, csak az a kérdés most vagy 1 hónappal később és nagy valószínűséggel a 30 ezres magasságba el is fogunk jutni.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/8Yn4NyBD/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/oOJsETMd/

"Hetes nézet: 2 héttel ezelőtti piros ellenálláson átszúrás, ahogy jelenleg is érzékeljük, sikeresen befagyasztotta a mozgást,  ezen a fagyott hangulaton múlt héten sem tudtunk javítani. A jelenlegi hét enyhe mínusszal indult,  ami a hét további részében még jelentősen változhat mindkét irányba! 
Felfelé egyértelműen a piros ellenállás átlépése a fő feladat, ha ez nem jön össze, akkor még mindig ott van csökkenő irányba az a 200-as mozgóátlag, amit sajnos nem teszteltünk vissza, se január utolsó, se február első hetében, ennek hiánya még a jelenlegi mozgásra is lehet ráhatással,  tehát ez indokolhatna egy 3,400$ magasságával történő visszalépést!
Az RSI csíkok megérkeztek a felső zónába, ennek az árra is hatással kellene lenni, ami remélhetőleg még azelőtt kiváltja jótékony hatását, mielőtt meg nem történik a kereszt. Tehát ha a 200-as mozgóátlag visszatesztelésében gondolkodunk, és azt sikerül az RSI 80-as zónája fölött átvészelni, azzal talán visszalehet kényszeríteni az árat 4k-s magasságába!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/IH0tMxLg/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/tC3vTVJL/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/scAArSkA/
https://www.tradingview.com/x/fEZ4hGlT/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/8syyFV6C/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Akciódús hétvégével számoltam, elmaradt! Így járunk a héttel is?

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.03.11!

BTC, sajnos a hétvége semmilyen akciót nem tartogatott, pedig pénteken a kék ellenállás átlépésével úgy tűnt, az ellenkezőjéről lesz szó, de végül ismételten beszorultunk egy kék színnel jelölt oldalazó sávba. Annak ellenére, hogy a felfelé mutató rózsaszín nyílnak és a végül csak pár órára szerepet kapó rózsaszín támasznak már semmi jelentősége, még legalább 1 napig a charton marad!
A kék oldalazó sáv ellenállásáról, szinte hajszál pontosan visszafordult hajnalban az ár és elég határozottan a trendvonal szerepét betöltő rózsaszín támaszon pihent meg, hogy egyenlőre vagy véglegesen ezt még nem tudjuk, de ha véglegesen, akkor annak csak örülhetünk feltéve hogy a kék nyílnak megfelelően, határozás emelkedés kezdődik. Azonban ha ez a trendvonal nem állja meg a helyét, akkor sajnos marad a kék oldalazó sáv ellenállásáról a reménybe kapaszkodás, ami ha nem jól sül el, akkor marad a zöld nyílnak megfelelő, durván 200$-os zuhanás a zöld támasz zónába!
Ennél a pontnál ha rápillantunk a volume oszlopokra, azok szinte nincsenek is, tehát elég gyászos képet mutatnak. Ebből kiindulva ha, itt egy nagyobb kiugrással/bezuhanással szembesülhetünk hamarosan, ami zuhanás esetén elképzelhető hogy túlnyújtózkodik a kék támaszom, tehát a zöld nyíllal elképzelt mozgás is máshogy alakul, kiugrás esetén nincsenek ilyen akadályok, felfelé szabad az út, de 2-300$-nál nagyobb kiugrás itt sem valószínű, ahhoz már tolni kellene a longs megbízásokat!

Napos: akik a február 24.-ei 400$-os zuhanásnál lenyomták az árat, ők biztosan arra gondoltak kapnak ehhez megfelelő támogatást, de jelenleg  nem egészen úgy tűnik,  hogy ez az elképzeléseinek megfelelően alakult, mivel a bezuhanáskor keletkezett szinthez képest, az utóbbi két hét mozgása 4%-os erősödés mutat. Viszont még mindig van 4% hasznuk, ha a 9.-ei kisebb bika gyertya zárási magasságát nézzük, ezzel arra utalok hogy a 9.-ei gyertya, a 3,940$-os zárási szintjével kialakította azt a magasságot, amely átlépése esetén realizálhatják a 24.-ei akció használt és ha csak a pénzről van szó, akkor meg is fordíthatják és egy kiugrással ellenkező irányba tehetnek próbát. 
Sajnos muszáj találgatni, mivel konkrétum híján vagyunk, de remélhetőleg valamelyik meglátásunk helyesnek bizonyul, amire lehet építeni az elkövetkezendő napokat!
AZ RSI szépen lassan megérkezett a felső zóna aljához, de még itt van feladat, abba a zónában konkrétan meg is kell érkezni, majd ezt a megérkezést követően egy nagyobb vagy néhány kisebb bika gyertyával több napos nyomást fenntartva láthatóvá is kell tenni, amit építettünk! 
A fő kérdés azonban továbbra is nyitott, ennek a jelenleg céltalannak látszó, közel egy hónapos mozgás lezárásaként, a 3k magasságában húzódó támasz zóna, vagy kisebb sikert elérő 4,400$ környéki,  jobb esetben az 5k magasságában húzódó ellenállási zóna a célállomás?

BTCUSD Shorts/Longs chartok: változatlanul csökkenő irányba mozognak a longs pozíciók, viszont ez nem jelenti azt, hogy egy váratlan jó hír vagy egy pumpálási akció, ne tudná pillanatok alatt az ellenkezőjére fordítani a helyzetet.
Ha megnézzük az utóbbi hetek apró gyertyáiból álló csökkenő aktivitást, ennek nem kell hogy oka legyen, elég ha a bizonytalanság okán a meglévő pozíciók kipotyognak, ujjak hiányában pedig lassú csökkenés kezdődik.
A shorts pozíciók növekedése mögötti okokat sem kell túlgondolni, a rossz hírekre hamar összegyűlnek az érdeklődők, de ugyanilyen gyorsan távozhatnak is, ennek a fekete támasz lehet egy olyan szintje, ami alatt meggyorsulhatnak a távozók léptei. A világoskék ék ellenállásának elérése, majd annak határozott átlépése, az órás és napos idősíkon is boncolgatott 3k-s szintre történő visszalépés lehetőségét erősítheti, amely esetén  30 ezres magasságában húzódó sárga ellenállások lehetnek a célok. Ár szempontjából, a 2k-s mélységben történő zuhanáshoz,  a shorts pozícióknak nagy valószínűséggel át kell lépni ezt a 30 ezres szintet, viszont hogy ez mennyire sikeres, az a longs oldalon is múlik!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/Aj8FKGDf/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/IOsQxRif/

Hetes nézet: 9 hete szinte teljesen beállt a hetes mozgás(ahogy a novemberi zuhanást megelőzően is), azt megelőzően utoljára a piros körrel megjelölt nagyobb maci gyertyánál lehetett arra számítani, hogy újra a 3k-s szint átlépésre kerülhet.
De itt mintha megtörni látszana, az előző esetekben, a piros színnel bekarikázott gyertyák utáni kötelező csökkenés. Ennek a további csökkenés elmaradásnak az is oka lehet, hogy megjelent a 200-as mozgóátlag, tehát ha itt piros jelzésnek megfelelően, tovább zuhan az ár és a 200-as mozgóátlag átlépése kerül, majd ha alulról ez a mozgóátlag vissza-tesztelődik, ott  jöhettek volna az aggódó 2k-s szint környéki várakozások.
Viszont amiért jelenleg sem örömteli a hangulat, az a felülről történő 200-as mozgóátlag vissza-teszt elmaradása is okozhatja. Ez a vissza-teszt, a január utolsó heti zárásnál lett volna aktuális,  azóta ez lóg a levegőben, tehát a jelenlegi bizonytalanságnak ez a vissza-teszt hiány is lehet az okozója, amit 3,400$ környékén lehetne pótolni! 
RSI a plafont súrolja, tehát sürgősen döntésre kell jutni, átlépjük-e a piros ellenállást, majd megtámadjuk 5k-s magasságot, esetleg megpróbálkozunk a vissza-teszttel és ha kicsit túlszalad a szekér, akkor 3k közelében kezdhetik dörzsölni a tenyerüket azok, akik 2k környékén szeretnének vásárolni, de ha már idáig kitartottalak, akkor várják meg 1k-t is!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/HWsOIFnI/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/afr7btcr/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/EGYPGGcO/
https://www.tradingview.com/x/3I5KqyGA/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/Kjc7ePfy/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Csak nyugodtan, eddig se volt sürgős?

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.03.12!

BTC, úgy néz ki, sikerül ezt a kék oldalazó sávot a ma hajnali támaszt megközelítő mozgással megerősíteni, amit az azóta látható erősödés, főleg az utolsó gyertyával meg is erősített.  Lehet hogy kicsit túl sok minden van a chartra lerajzolva, ezért nehezen látjuk a fától az erdőt,  de ez van ha előre elképzelt mozgást is, és a meghiúsult lehetőségeket is boncolgatni szeretnénk. A lehetőségeket három különböző színnel jelöltem, ezek közül mindkét felfelé mutató lehetőség sikertelen volt, ami még életben van, az a zöld, amelybe egy durván 200$-os visszaesést lehet előre belelátni.
Tehát ez a visszaesés az én elképzelésem szerint, a rózsaszín átlépett trendvonalra történő vissza-teszt után alakulhat ki!
Ennek a csökkenő irányú mozgásnak kiküszöbölésére talán egy fordított fej-váll lehetőség megoldás lehet, amelynek a durván 70$-os emelkedési lehetőségét, bőven túl kellene teljesíteni,  mivel ha a fekete emelkedő ellenálláson fennakad, az még mindig egy visszaesés lehetőségét tartogathatja.

Napos: sajnos a tegnapi nap is ugyanolyan szürke volt mint az előzőek és ha ránézünk az RSI csík felső zónát el nem érő mozgására, akkor láthatjuk valakik nagyon nem szeretnék ha egy túl pozitív hangulat kezdene kialakulni. A helyzeten sajnos egy hangulat építéssel nem menthető a jelen helyzet, azt csak egy nagyobb kiugrás tehetné helyre vagy egy nagyobb a 3k környéki támasz zónát elérő visszaesés, de ha választani lehet, akkor inkább felfelé mozduljunk el.
A volume eléggé leült az utóbbi szűk 3 hétben, ezt megelőzően is csak a február 24.-ei 400$-os visszaesés tudtál felrázni a macikat. Mindenképp kellene az a 6,180$ magasságában húzódó ellenállás elérés, majd arról egy korrekció és folytatni a megkezdett hegymenetet! Viszont amíg ennek a háromezres túrának a kezdeti lépéseit sem tudjuk megtenni, addig benne van a csökkenés lehetősége, utána is csak akkor már lesz egy 3,000$-os előnyünk, legalábbis azoknak, akik az előző 3,000$-os mélységnél bevásároltak.
Napi elvárás mindig van, ebben természetesen első helyen áll a pozitív elmozdulás, amelyből most egy 400$-os kiugrásra lenne szükség, viszont ha ez nem hozható össze, akkor jöjjön egy ennél nagyobb visszaesés, de jó lenne ha ez is tartaná a 700$-os mértéket, tehát elérje a december 15.-ei mélypontot!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a bikáknak sajnos tegnap is negatív napjuk volt, talán szerencsének nevezhető hogy maradtak a  csökkenés enyhe tempója mellett, amelybe egy nagyobb pozitív változás, az utóbbi két hét csökkenő trendjét gyorsan megfordíthatná!  A mai mozgás egyelőre még semminek nevezhető, de ha az RSI csíkra tekintünk, akkor az utóbbi két hét is ennek a feltételnek megfelel, tehát amíg ebből az alsó zónából nem tudunk kikeveredni, addig nem várható pozitív ráhatás az ára.
A macik megtorpantak a csökkenő ék ellenállásán és mivel a tegnapi gyertya, aminek feladata lett volna ezt az ellenállást egy legalább 2000 egységnyi emelkedéssel áttérni, de mivel ez is elmaradt, ami így talán még nyitottá teszi a csökkenő irányú folytatás lehetősége, viszont ezt is határozottan minimum a fekete támaszt átlépő csökkenéssel kellene jelezni!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/fhjTyjBw/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/kgs2Ez3H/

"Hetes nézet: 9 hete szinte teljesen beállt a hetes mozgás(ahogy a novemberi zuhanást megelőzően is), azt megelőzően utoljára a piros körrel megjelölt nagyobb maci gyertyánál lehetett arra számítani, hogy újra a 3k-s szint átlépésre kerülhet.
De itt mintha megtörni látszana, az előző esetekben, a piros színnel bekarikázott gyertyák utáni kötelező csökkenés. Ennek a további csökkenés elmaradásnak az is oka lehet, hogy megjelent a 200-as mozgóátlag, tehát ha itt piros jelzésnek megfelelően, tovább zuhan az ár és a 200-as mozgóátlag átlépése kerül, majd ha alulról ez a mozgóátlag vissza-tesztelődik, ott  jöhettek volna az aggódó 2k-s szint környéki várakozások.
Viszont amiért jelenleg sem örömteli a hangulat, az a felülről történő 200-as mozgóátlag vissza-teszt elmaradása is okozhatja. Ez a vissza-teszt, a január utolsó heti zárásnál lett volna aktuális,  azóta ez lóg a levegőben, tehát a jelenlegi bizonytalanságnak ez a vissza-teszt hiány is lehet az okozója, amit 3,400$ környékén lehetne pótolni! 
RSI a plafont súrolja, tehát sürgősen döntésre kell jutni, átlépjük-e a piros ellenállást, majd megtámadjuk 5k-s magasságot, esetleg megpróbálkozunk a vissza-teszttel és ha kicsit túlszalad a szekér, akkor 3k közelében kezdhetik dörzsölni a tenyerüket azok, akik 2k környékén szeretnének vásárolni, de ha már idáig kitartottalak, akkor várják meg 1k-t is!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/lr11g9Rs/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/qvUu0HM2/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/BN9rvCGW/
https://www.tradingview.com/x/xXZmbKkJ/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/KUVizr6Z/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Egy százas kavics, ismét beindíthatja a hullámzást!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.03.13!

BTC, ebből az újabb egy napos, a szűkebbnél is szűkebb oldalazásból, a folytatást viszonylag biztosan meghatározni elég nehéz, de muszáj lesz. Kettő, a lehetőségek szempontjából felfele mutató alkalmat is elmulasztottunk néhány napja, most pedig maradt egy a zöld nyíllal jelzett lefelé mutató lehetőség,  ami ebből a jelenlegi egy napos igencsak szűk oldalazásból, akár egy hirtelen 200$-os zuhanással megvalósítható.
Tegnap reggel viszonylag biztosra vehető volt a rózsaszín néhány napja még a trendvonal szerepét betöltő támasz vissza-tesztelése, ez elég pontosan meg is történt. Ezzel a vissza-teszttel jóval nagyobb esélyt adok a csökkenő irányú határozott elmozdulásra, de óvatosan ezekre biztosra menő meglátásokkal, mert ilyenkor jön a meglepetés, ami ellen jelen esetben egyáltalán nem tiltakoznánk. 
Volt itt berajzolva egy fordított fej-váll lehetőség, ennek a lehetősége még mindig adott, de még formálódnia kell! Ennek helyettesítésére, de tulajdonképpen ugyanazt a végeredményt elérve, piros színnel láthatunk egy aprócska zászló lehetőséget, amely a kék oldalazásból történő kilépést tudná megalapozni.  Viszont ahogy a fordított fej-váll lehetőségnél, úgy itt is jóval túl kell teljesíteni a 3,950$-os magasságot elérő erősödést! 
A volume oszlopok ismét csökkenő aktivitást mutatnak és ahogy néhány nappal ezelőtt, úgy most is szinte biztosan jelzés értékkel bírnak a jelenleginél intenzívebb mozgásra,  csak hát ami a lényeg nem tudjuk meg melyik irányba. Itt talán kicsit okosabbak lehetünk, ha napközben figyeljük a zászló lehetőség piros csatornájában a mozgást!.

Napos: bővítsük ki a chartot egy újabb a alakzattal, ami egy emelkedő háromszög kisebbik formája(de nagyobbra is hízhat 4,452$-os megerősítéssel), ez tulajdonképpen a November vége óta zajló oldalazó mozgás megoldása is lehet!
Ebben az oldalazásban volt egy elég veszélyes zöld színnel berajzolt háromszög, ami árbócként működve, az 1,000$-os szint alá áldott egy jelzést, ebből a háromszögből azonban Február 18.-án szerencsés módon felfelé kiléptünk. 
Kilépés után felszaladtunk 4,193$-os magasságba, amely 7$ híján elmarad a December 24.-ei felszúrás csúcsával és ez a két szint ad nekünk egy olyan ellenállást, amely a háromszög részeként, viszonylag nagyobb eséllyel felfelé elmozdulást jelezhet.
Tehát ennek a háromszögnek lehet egy durván 800$-os emelkedési jelzése,  ami abba az 5k fölötti ellenállási zónában mutat, amely majdnem pontosan a novemberi 3,000$-os zuhanás korrekció szempontjából fibo 0.61 szintje! 
Ennél az ellenállásnál, feltéve hogy sikeres a küldetés, elég fontos dolgok történhetnek! Például sikerül-e fibo 0.61 fölé erősödni és hogy ezt az ellenállási zónát elérő erősödést egy kiugrással vagy lassabb emelkedéssel érjük el, ami egy korrekciót követően próbálkozik meg a 6k-s novemberi magasság elérésével.
Természetesen az időhúzás itt sem kifizetődő, ezért a jelen szintről egy durvának tűnő 700$-os visszaesés is humánusabb megoldás lehet, mint ebben a piros háromszögben, akár Április közepéig is elszórakozni.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: kicsit nagyobb áttekintés benézek a longs chartot, akkor elég tisztán látszik, hogy a napokon, heteken át tartó erősödés után, egy nap alatt akkora zuhanások történik(mint ahogy február 18.-án is történt), hogy azt követően beletelik egy kis időbe amíg újra rendeződnek a sorok! Ha erre a gondolatmenetre építjük a folytatást, akkor az utóbbi hetek apró lépteivel elért 20 ezres támasz még egy barátságos alsó szint lehet, de az sem kizárt, hogy itt egy-két nap alatt megközelítjük a piros támaszt is. Ez ha megtörténik, akkor a tavaly április óta rajzolódó piros csökkenő csatornán belül, az utolsó érintési pont is kipipálható. Viszont hogy ennél a chatnál is működik-e, az ebből a csatornából nagyobb eséllyel felfelé kilépés szabálya, csak utólag fog kiderülni. De ha erről a piros támaszról megtörténik a fordulat és azzal egy erősödés kezdődik, majd valahol 30 ezres magasságban újra megérkezik a csatorna felső szintjére, ott egy nagyon hosszan tartó, áremelkedés szempontjából is szenvedős időszak végére tehetünk pontot!
Shorts chart szempontjából nem megyünk ilyen hosszan vissza az időben, mivel jelenleg is van egy olyan csökkenő ék, amelyből ha elmarad a határozat felfelé kilépés, az nagy segítség lehet a bikák számára! A tegnapi gyertya kilépett ebből az ékből, de elmaradt a határozottság, tehát ez még egyáltalán nem az a mozgás, amellyel a 30 ezer irányába történő mozgás kiindulhat, sőt ha ilyen apró léptekkel közelítünk az 50-es mozgóátlaghoz, akkor ott is lehetnek problémák, ami olyan nagyobb visszaeséshez is vezethet, mint például Február 18-19.-ei mélyrepülés!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/37gtTTRC/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/BHfvwItI/

"Hetes nézet: 9 hete szinte teljesen beállt a hetes mozgás(ahogy a novemberi zuhanást megelőzően is), azt megelőzően utoljára a piros körrel megjelölt nagyobb maci gyertyánál lehetett arra számítani, hogy újra a 3k-s szint átlépésre kerülhet.
De itt mintha megtörni látszana, az előző esetekben, a piros színnel bekarikázott gyertyák utáni kötelező csökkenés. Ennek a további csökkenés elmaradásnak az is oka lehet, hogy megjelent a 200-as mozgóátlag, tehát ha itt piros jelzésnek megfelelően, tovább zuhan az ár és a 200-as mozgóátlag átlépése kerül, majd ha alulról ez a mozgóátlag vissza-tesztelődik, ott  jöhettek volna az aggódó 2k-s szint környéki várakozások.
Viszont amiért jelenleg sem örömteli a hangulat, az a felülről történő 200-as mozgóátlag vissza-teszt elmaradása is okozhatja. Ez a vissza-teszt, a január utolsó heti zárásnál lett volna aktuális,  azóta ez lóg a levegőben, tehát a jelenlegi bizonytalanságnak ez a vissza-teszt hiány is lehet az okozója, amit 3,400$ környékén lehetne pótolni! 
RSI a plafont súrolja, tehát sürgősen döntésre kell jutni, átlépjük-e a piros ellenállást, majd megtámadjuk 5k-s magasságot, esetleg megpróbálkozunk a vissza-teszttel és ha kicsit túlszalad a szekér, akkor 3k közelében kezdhetik dörzsölni a tenyerüket azok, akik 2k környékén szeretnének vásárolni, de ha már idáig kitartottalak, akkor várják meg 1k-t is!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/3jK55Npe/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/NJmBAiNN/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/6q7M9ivT/
https://www.tradingview.com/x/PDLhwwmQ/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/GKwyEYXq/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

A hullámvasúton ilyenkor jön a lassú hegymenet, de mi van ha ez egy csúszós hegyoldal?!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.03.14!

BTC, természetesen tegnap sem arra számítottunk, hogy még ettől a szűk piros csökkenő csatornától sem tudunk megszabadulni, dél környékén kinézett az ár, de gyorsan vissza is állt a csatornában való mozgás! Tehát a zászló lehetőség még nem tudott kibontakozni,  de a lehetősége még mindig adott, viszont mivel telik az idő és a csatornában egyre lejjebb kerülünk, így a sikeres folytatás esetén nem elég csak zászló jelzése alapján a 80$-os lehetőséggel élni, itt minimum a duplájára lenne szükség, ami még mindig nem oldja meg a helyzetet.
A fekete emelkedő ék, a fekete nyílnak megfelelően ugyancsak a zöld támasz zónába kényszerítheti vissza az árat, ezért csak egy a 4074-4200$ közötti zónába vagy ezt meghaladó kiugrás állíthatna elő új szituációt!
A 4,020$-os magasságban, várhatóan érintésre kerülő fekete ellenállás párjaként, ha nem az ék alakzat lesz a végső megoldás, hanem egy szélesebb emelkedő csatorna, akkor ennek a támasza a sárga színnel behúzott 3,800$ alatti érintéssel kaphat megerősítést.
No, de megint túlságosan előre szaladtunk a lehetőségek terén, először oldjuk meg ez a piros csatorna problémáját, amivel ha lehet húzzuk be a zászló lehetőséget,  majd jöhet a kék oldalazó sáv kilépési problémájának megoldása, ami ebben a tempóban még holnap is probléma lesz!
A volume továbbra is arra vár, hogy az igényeknek megfelelően bemutathasson egy kiugrást, viszont a zászló érdekében egy zöld oszlopra kellene számítsunk...

Napos: az utóbbi 3 hét mozgása tökéletesen megegyezik a  január közepétől, február közepéig tartó mozgással, amit most is egy nagyobb medve gyertya nyitotta meg. Ezt a gondolatmenetet folytatva került az RSI csíkra egy megerősítés nélküli kék támasz, ennek a támasznak a dőlésszöge még változhat, de ha ugyanaz a stratégia mint január-februári esetben, akkor ezen a támaszon látnunk kell egy fordulatot, amelyet követően a február 8.-február 23. közötti 800$-os erősödéshez hasonló folytatást kellene lássunk, illetve ha ezt sikerül teljesíteni, akkor a februárban elmulasztott 5k környékére érkezést is bepótolhatjuk!
A volume oszlopok földszint közeli mozgása egy ilyen erősödésre megkezdésére tökéletes nyugalmi állapotban van, viszont ha azt az oszlopok tetejére huzat piros ellenállást egy zöld oszloppal sikerülne áttörni, az egy elég pozitív jelzés értékkel bírhat, csak hát ehhez komoly fundamentális alátámasztásra is szükség volna! 
Mindezek ellenére én pozitívan látom a helyzetet, ennek ellenkezőjére akkor kellene gondoljak, ha a 3k-s támasz zóna közelében mutatkoznának vészjósló jelek, ilyenről egyelőre még nincs szó!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a longs pozíciók tegnap ismét eljutottak arra a szintre, hogy tartottak egy pihenőnapot, illetve a kialakított gyertyával még a fordulat alapkövét is letehették, ezt megerősítendő 23 ezres szint fölé történő erősítést kellene a mai napon lássunk.
A shorts pozíciók kiugrásszerű emelkedését, a világoskék csökkenő égből kilépéskor kellett volna lássuk, esetleg másnap, ami szerencsére elmaradt, a mai mozgás egyelőre csökkenő irányú, ami akkor segíthet a bikák szerencsétlenkedésén, ha a 8.-án átlépett fekete ellenállás nem csak vissza-tesztelésre, hanem áttörésre is kerül!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/tiHr7eyj/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/2QVyoWaT/

"Hetes nézet: 9 hete szinte teljesen beállt a hetes mozgás(ahogy a novemberi zuhanást megelőzően is), azt megelőzően utoljára a piros körrel megjelölt nagyobb maci gyertyánál lehetett arra számítani, hogy újra a 3k-s szint átlépésre kerülhet.
De itt mintha megtörni látszana, az előző esetekben, a piros színnel bekarikázott gyertyák utáni kötelező csökkenés. Ennek a további csökkenés elmaradásnak az is oka lehet, hogy megjelent a 200-as mozgóátlag, tehát ha itt piros jelzésnek megfelelően, tovább zuhan az ár és a 200-as mozgóátlag átlépése kerül, majd ha alulról ez a mozgóátlag vissza-tesztelődik, ott  jöhettek volna az aggódó 2k-s szint környéki várakozások.
Viszont amiért jelenleg sem örömteli a hangulat, az a felülről történő 200-as mozgóátlag vissza-teszt elmaradása is okozhatja. Ez a vissza-teszt, a január utolsó heti zárásnál lett volna aktuális,  azóta ez lóg a levegőben, tehát a jelenlegi bizonytalanságnak ez a vissza-teszt hiány is lehet az okozója, amit 3,400$ környékén lehetne pótolni! 
RSI a plafont súrolja, tehát sürgősen döntésre kell jutni, átlépjük-e a piros ellenállást, majd megtámadjuk 5k-s magasságot, esetleg megpróbálkozunk a vissza-teszttel és ha kicsit túlszalad a szekér, akkor 3k közelében kezdhetik dörzsölni a tenyerüket azok, akik 2k környékén szeretnének vásárolni, de ha már idáig kitartottalak, akkor várják meg 1k-t is!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/yi7uDTnR/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/9UBmFSVy/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/7hhD3COM/
https://www.tradingview.com/x/s0sqdl4T/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/GKwyEYXq/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Leszállt a köd!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.03.15!

BTC, a február 24.-ei határozott visszaesés után nem találjuk a továbblépést nyitját, de a mögöttünk hagyott 3 nap még ennél is rosszabb képet mutat, pedig mint látjuk mindkét irányba van lehetőség! Tegnap 15 óra magasságában láthatunk egy kicsit fürgébb mozgolódás, ez azonban csak egy a kék oldalazó sáv támaszára történő leszúrást jelentett, illetve volt felfele is egy kisebb kiugrásszerűség, aminek ugyebár a piros zászló lehetőséget kellett volna megvalósítani.
A fekete színnel látható, enyhén emelkedő ék támaszán kúszik felfelé lassan az ár, ami a tegnapi hirtelen le-fel mozgolódást követően, apró gyertyából álló mozgással az 50-es mozgóátlag fölé kerekedett, majd arról mintha elindult volna egy lassú eléggé gyenge lábakon álló emelkedés,  de nyilvánvaló hogy ez kevés.
Tehát ha a fekete ék támasza fölötti kapaszkodásnak van jelentősége, akkor erről most az ellenállás irányába kellene elmozdulni, amit gyorsabb tempóval 4,020$ magasságában,  lassan akár egy hétig is elhúzott mozgással 4,050$ magasságában lehetne elcsípni. 
A volume oszlopoknál is megtörtént a kiugrás, csak hát ez a kiugrás egyenlő a nullával, ezért nem is vesszük annak ami, de a mögöttes szándékra azért kíváncsiak lennénk.
Ha kék oldalazó sávon belüli mozgást nézzük, akkor most az ellenállás lenne a soros, illetve ha visszamenőleg megnézzük hányszor járt ennek az ellenállásán, támaszán az ár, akkor itt már felfelé távozással is számolnunk kellene,  ezzel a pozitív elvárással szettnénk holnap szembesülni!

Napos: a tegnapi napot is sikerült megúszni izgalommentesen, ebben csak az-az egy darab 15 óra magasságában látható szurkálódás tudott némi izgalmat belevinni. A volume változatlanul alacsony, de mint említettem ehhez jó néhány száz dolláros elmozdulásra lenne szükség, amit iránytól függetlenül várunk sok szeretettel! Az irány mindegy, de elsősorban akkor is az emelkedésre várunk, amelyben ha szerepe van a chartra rajzolt piros emelkedő háromszög alakzatnak, akkor ennek a jelzésnek megfelelően egy 800$-os erősödéssel nézhetnénk szembe! AZ RSI csík még meg nem erősített kék támasza, nem tudni kap-e szerepet, esetleg a most látható fordulásszerű mozgás újra az felső zóna irányába veszi az útját, majd ezt a megérkezést a már említett 800$-os erősödési lehetőséggel sikerül megtámogatni!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: úgy néz ki az előző napi pihenő annyira megtetszett a bikáknak, hogy ezt tegnap megismételték, tehát elég hosszú hétvégére készülnek, ettől függetlenül számítsunk tőlük meglepetésre, hátha a hétvégi bulira készültek rá, amelynek igen jól kellene elsülni hogy hatásos is legyen! 
A macik részéről még mindig nehéz eldönteni, csak beetetés zajlik vagy ezek a mostanában látható alacsony szintek tényleg rossz passzra utalnak. A tegnapi nap visszalépése semmit sem jelent, viszont ha erre a mai napon sikerről további mínuszos mozgással ráerősíteni, az jó iránynak számít áremelkedés szempontjából, de még mindig elmarad attól a fekete támasztól, amely alatt jöhetnének a medve gondok. Erről a fekete támaszról vagy a jelenlegi mozgásból megtörik a sárga ellenállást, esetleg az 50-es mozgóátlagot, az egy elég világos szándék némi maci erősödésre!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/rJiiyobg/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/shjFrS5S/

"Hetes nézet: 9 hete szinte teljesen beállt a hetes mozgás(ahogy a novemberi zuhanást megelőzően is), azt megelőzően utoljára a piros körrel megjelölt nagyobb maci gyertyánál lehetett arra számítani, hogy újra a 3k-s szint átlépésre kerülhet.
De itt mintha megtörni látszana, az előző esetekben, a piros színnel bekarikázott gyertyák utáni kötelező csökkenés. Ennek a további csökkenés elmaradásnak az is oka lehet, hogy megjelent a 200-as mozgóátlag, tehát ha itt piros jelzésnek megfelelően, tovább zuhan az ár és a 200-as mozgóátlag átlépése kerül, majd ha alulról ez a mozgóátlag vissza-tesztelődik, ott  jöhettek volna az aggódó 2k-s szint környéki várakozások.
Viszont amiért jelenleg sem örömteli a hangulat, az a felülről történő 200-as mozgóátlag vissza-teszt elmaradása is okozhatja. Ez a vissza-teszt, a január utolsó heti zárásnál lett volna aktuális,  azóta ez lóg a levegőben, tehát a jelenlegi bizonytalanságnak ez a vissza-teszt hiány is lehet az okozója, amit 3,400$ környékén lehetne pótolni! 
RSI a plafont súrolja, tehát sürgősen döntésre kell jutni, átlépjük-e a piros ellenállást, majd megtámadjuk 5k-s magasságot, esetleg megpróbálkozunk a vissza-teszttel és ha kicsit túlszalad a szekér, akkor 3k közelében kezdhetik dörzsölni a tenyerüket azok, akik 2k környékén szeretnének vásárolni, de ha már idáig kitartottalak, akkor várják meg 1k-t is!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/mZ8Frw6R/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/jKDiRv3j/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/nP3nOPUF/
https://www.tradingview.com/x/s0sqdl4T/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/GKwyEYXq/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A rendszeresen követet altok táborából hármat kiemelve, az ETH esetében szintén egy emelkedő háromszög adhat 56$-os kiugrásszerű emelkedési lehetőséget, ennek a célja nagyjából a 220$-os színt,  ami ha összejön majd vissza-teszteljük az 50 es mozgóátlagot, tehát a háromszög ellenállását, akkor jöhetnek sokkal nagyobb gondolatok, viszont ehhez a Bitcoin támogató erősödésére is szükség lenne! https://www.tradingview.com/x/rmq7wdhm/
LTC már megmutatta tud ha akar, viszont ahogy a kék nyíllal még a február 8.-ai kiugrást követően felvázoltam, kicsit határozottabb és magasabbra szárnyaló mozgást is mutathatna. További erősödésre az 55$-os szinten napok óta látható pihenést követően kellene számítsunk, de gondolom itt is világos hogy egy Bitcoin határozott emelkedés, milyen jó hatással tudna bírni! https://www.tradingview.com/x/RYlZrQzS/
Az STR(stellar) csak azért kerül említésre mivel bekerült coinbase kínálatában, ez a hír a mögöttünk hagyott néhány napban tudott enyhe erősödést eredményezni, viszont ez nagyon szerény teljesítmény. Tehát egyértelműen látszik, hogy itt is a Bitcoinnak kellene kicsit megalapozni a hangulatot és máris jöhetnének az eredmények, ennek hiányában csak apró fellángolásszerű események tudnak kialakulni! https://www.tradingview.com/x/xAcICDBC/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

A zászló bontás sikerült, már csak fújni kell hogy lobogjon!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.03.16!

BTC, jól néz ki az 50-es mozgóátlagról történő vissza-teszt utáni 185$-os erősödés, ezzel csak részben lehetünk elégedettek, mivel itt egy ilyen apró mozgással történő emelkedés nem sokat segít, határozat  100$-os méreteket elérő kiugrásokra lenne szükség!  Ebben a 185$-os emelkedésben féltávnál, tehát a kék oldalazó sáv ellenállásának elérésekor egy tökéletes vissza-teszt alakult ki, ami talán jobb eredményre vezethetett volna ha a sáv fölött alakul ki, de így sem panaszkodhatunk, nagyjából annál a 4,020$-os magasságnál értük el a fekete ellenállását, ahova vártuk.
Ezen az ékén viszont fennakadhatunk, ahogy erre a fekete leforduló nyíllal is utalok,  tehát ez a jelenlegi 4,058$-os kisebb felszúrás nem maradhat ennyiben, mert ha igen, akkor fel kell készülni egy kisebb csökkenésre.
Ez a csökkenés ha bekövetkezik, akkor ahogy a fekete nyíllal mutatom, a zöld támasz zónába érkezhet meg az ár, illetve előtte még van egy sárga emelkedő támasz, amely egy emelkedő csatornát tudna kialakítani, erről még kialakulhat egy fordulat, ezt indokolná fekete ék is!  Viszont ha sikerül legyőzni ezt a fekete éket, tehát kihúzni azzal a méregfogát, akkor most egy kisebb pihenőt követően, a tegnapi intenzitással megtámadhatjuk a 4,200$-os tavaly December 24.-ei csúcsot  és ezzel egy nagy piros pontot teszünk a trendforduló lehetősége mellé!

Napos: iszonyúan hosszúnak néz ki az itt  látható oldalazó mozgás, amely még a novemberi 3,000$-os zuhanás után alakult ki,  viszont lényegtelen milyen hosszú az oldalazás, ha a végén sikerül hasonló mértékű válasszal 6k-s szintek magasságában lezárni ezt a fejezetet. Tegnap órás nézetben egy nagyon minimális erősödés ki tudott alakulni, hasonlóan hosszú oldalazást követően mint itt csak kisebb eredménnyel, de tulajdonképpen ugyanazt kell itt is előhúzni a kalapból!
A volume már méreteiben is eltér az előző 3 hét oszlopaitól, amit a nap további részében, akár még a piros ellenállásig is fellehet tornázni, de eredményre csak akkor vezet ha megfelelő mértékű áremelkedés is csatlakozik hozzá.
Az RSI csík még mindig meg nem erősítette kék támasza,  egyelőre marad a helyén, habár láthatunk egy kisebb fordulatot, amelyből ha megérkezünk a felső zónában, az igényelheti ennek a támasznak módosítását!
Mai elvárás, ennek az idáig jól induló bika gyertyának minél nagyobbra növelése, amellyel legalább a piros emelkedő háromszög ellenállását 4,200$ magasságában jó lenne elcsípni, majd az elkövetkezendő napok feladata lesz ennek az átlépésének előkészítése! Viszont azt se bánnánk, ha most egy határozott 4-500$-os gyertya megérkezne a következő vékonyka ellenállási zónába, amely fölött 4,452$-os szinten megvalósulhatna a trendforduló, majd ez megnyithatná azt a kaput, amivel novemberi zuhanásra megfelelő választ sikerülne adni!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: tegnap sikerült pozitívan zárni, ami egy minimális siker, de ahogy látjuk, a mai gyertya jelentős felszúrással indul, viszont ha a felszúrást sikerül egy kövér gyertyára váltani, az egy olyan pozitív történés, amire ahogy az ár alakulását nézzük életbevágóan szükség volna! Tehát ez a felszúrás elérte azt a zöld ellenállást, amelyről a február 23.-ai határozat visszafordulás követően nem vártunk volna 22 ezres mélyrepülést.
Áremelkedés várása szempontjából, nem egy pozitív történés a macik tegnapi szintén jó teljesítménye, amely határozottan átlépte a sárga ellenállást és még az 50-es mozgóátlag fölé zárás is elég látványosra sikeredett. Ugyanolyan felszúrással indulunk itt is, mint a bikák oldalán, de bízzunk benne, hogy a nap további részében negatív irányba épül tovább, amely ha a tegnapi pozitív hangulat gyertyáját betakarná, az világossá tehetné hogy a macik csak pillanatnyi fellángolásban vannak.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/c9qHiU6i/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/77RF64d4/

"Hetes nézet: 9 hete szinte teljesen beállt a hetes mozgás(ahogy a novemberi zuhanást megelőzően is), azt megelőzően utoljára a piros körrel megjelölt nagyobb maci gyertyánál lehetett arra számítani, hogy újra a 3k-s szint átlépésre kerülhet.
De itt mintha megtörni látszana, az előző esetekben, a piros színnel bekarikázott gyertyák utáni kötelező csökkenés. Ennek a további csökkenés elmaradásnak az is oka lehet, hogy megjelent a 200-as mozgóátlag, tehát ha itt piros jelzésnek megfelelően, tovább zuhan az ár és a 200-as mozgóátlag átlépése kerül, majd ha alulról ez a mozgóátlag vissza-tesztelődik, ott  jöhettek volna az aggódó 2k-s szint környéki várakozások.
Viszont amiért jelenleg sem örömteli a hangulat, az a felülről történő 200-as mozgóátlag vissza-teszt elmaradása is okozhatja. Ez a vissza-teszt, a január utolsó heti zárásnál lett volna aktuális,  azóta ez lóg a levegőben, tehát a jelenlegi bizonytalanságnak ez a vissza-teszt hiány is lehet az okozója, amit 3,400$ környékén lehetne pótolni! 
RSI a plafont súrolja, tehát sürgősen döntésre kell jutni, átlépjük-e a piros ellenállást, majd megtámadjuk 5k-s magasságot, esetleg megpróbálkozunk a vissza-teszttel és ha kicsit túlszalad a szekér, akkor 3k közelében kezdhetik dörzsölni a tenyerüket azok, akik 2k környékén szeretnének vásárolni, de ha már idáig kitartottalak, akkor várják meg 1k-t is!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/KYgCK71Z/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/gL6JLoQc/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/8GHoFyFL/
https://www.tradingview.com/x/sEe5jNq3/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/Yt5rA1mg/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Kínlódunk, kínlódunk, inkább fussunk neki újra!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.03.17!

BTC, a tegnapi körkép címe sokkal pozitívabbra sikeredett, mint amilyen helyzettel szembeállunk, legalábbis órás megközelítésben. Abban a tekintetben nem volt túlzás, hogy a piros zászló lehetőséget behúztuk és kialakult egy olyan, a kék csatornát elhagyó lehetőség, ami bizakodásra adott okot, viszont van itt egy fekete ék, amely minimum egy 200$-os korrekciót igényelhet. Ez nagyjából akkor válik biztossá, ha ezzel a lassabb csökkenéssel elérjük a fekete támaszt, addig még van egy halvány esély, esetleg a kék oldalazós sáv ellenállásának vissza-tesztelését követő nagyobb kiugrással!
A 4,058$-os felszúrást követő csökkenő mozgásba, egy következő zászlót is be lehetne látni, de az én véleményem szerint, ezt már el kell engedni! Mindenképp, még ha minimálisan is, de ki kell lépni csökkenő irányba a fekete ékből és ahogy tegnap is említettem, ennek legbarátságosabb alsó szintje lehet a sárga támasz 3,780$ magasságában, viszont ezzel kialakulhat egy emelkedők csatorna, újabb bizonytalan folytatással.
Tehát marad a fekete nyíllal is felvázolt zöld támasz zóna, amelybe hirtelen kellene megérkezni, majd ugyanilyen hirtelen visszakorrigálással távozni, legalábbis ha nem szeretnénk ennél sokkal lejjebbi szinteket meglátogatni.

Napos: itt nincsenek olyan izgalmak mint órás nézetben, 3 hete tök nyugodtan oldalazunk, illetve enyhén emelkedik az ára, viszont ha az RSI csíkra tekintünk, lassan megérkezünk a felső zónába, ami izgalmassá teheti a dolgokat! Izgalmas történéseket akkor várhatnánk, ha a gyertyák is a piros emelkedő háromszög ellenállását ostromolják, még azt megelőzően hogy az RSI felső zónájában kialakul a kereszt! Azonban ez első nekifutásra elképzelhető hogy csak egy 400$-os kiugrásszerű emelkedéshez lesz elég, ami nem is baj, mert így lehetőséget kap a háromszög vissza-tesztelése, amelyről ha újra erőre-kap az ár, akkor nagyjából biztosra vehető az 5k-s magasság.
Tehát még nincs biztonságban az ár, de ha az elkövetkezendő napokban jönnek az építkezéshez szükséges történések, akkor kis idő múlva viszonylag jobban kinéző szintekre kerülhetünk!
A Facebookon egy tegnap este indított szavazás: -Szerinted melyik árszinttel találkozunk előbb? 6,000$ vagy 2,000$  Jelentős többségiségben vannak azok, akik szerint a 6k-s ár elérése a valószínűbb! Ez szerintem is rendben van, habár az ehhez szükséges pozitív hírek terén még mindig elvagyunk maradva és abban is lehet igazság, hogy az ehhez szükséges alap nem úgy kellene kinézzen, mint amit az utóbbi 3 hét mozgása tükröz.
Amiért én mégis pozitívan látom a szituációt, az még a február 8.-ai határozat 200-as mozgóátlag áttöréséhez nyúlik vissza, azóta sikerül ezen mozgóátlag fölött tartani a gyertyák mozgását. Ez a mozgóátlag Március 4.-én, illetve 14.-én 2 leszúrással is vissza-tesztelésre került, ami egy jó pont, viszont sokáig mégsem kellene húzgálni az oroszlán bajszát!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a tegnapi longs gyertya olyan felszúrósra sikeredett, amiből csak annyit lehet leszűrni, erő híján tovább léptek a bikák, feltéve csak azzal a szándékkal, hogy ezt jövő hétre elnapolják! Sok lehetőségük viszont nincs, különben hamar a 20 ezres támaszon találják magukat, amely szituáció kialakítására nem kellene megvárni, hogy reagálnak a macik.
Az a bizonyos felszúrás megvolt a shorts oldalán is, tehát ismét azt kell mondjuk, a bikák szerencsétlenkedésének nem kihasználását, megköszönhetjük a maciknak!
Tehát abban hogy az utóbbi 3 hét izgalommentesen telik, mindkét oldal szerepet vállal, viszont ha nem becsapósak az utóbbi bő 1 hónap történései, akkor közel van az a pont, amelyen átbillenve, a 6k-s várakozások nemcsak várakozások lesznek, hanem konkrét tények! A folyón átkelés pedig majd akkor legyen probléma, ha odaértünk!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/TG2Zvsy4/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/JHbe4aeC/

"Hetes nézet: 9 hete szinte teljesen beállt a hetes mozgás(ahogy a novemberi zuhanást megelőzően is), azt megelőzően utoljára a piros körrel megjelölt nagyobb maci gyertyánál lehetett arra számítani, hogy újra a 3k-s szint átlépésre kerülhet.
De itt mintha megtörni látszana, az előző esetekben, a piros színnel bekarikázott gyertyák utáni kötelező csökkenés. Ennek a további csökkenés elmaradásnak az is oka lehet, hogy megjelent a 200-as mozgóátlag, tehát ha itt piros jelzésnek megfelelően, tovább zuhan az ár és a 200-as mozgóátlag átlépése kerül, majd ha alulról ez a mozgóátlag vissza-tesztelődik, ott  jöhettek volna az aggódó 2k-s szint környéki várakozások.
Viszont amiért jelenleg sem örömteli a hangulat, az a felülről történő 200-as mozgóátlag vissza-teszt elmaradása is okozhatja. Ez a vissza-teszt, a január utolsó heti zárásnál lett volna aktuális,  azóta ez lóg a levegőben, tehát a jelenlegi bizonytalanságnak ez a vissza-teszt hiány is lehet az okozója, amit 3,400$ környékén lehetne pótolni! 
RSI a plafont súrolja, tehát sürgősen döntésre kell jutni, átlépjük-e a piros ellenállást, majd megtámadjuk 5k-s magasságot, esetleg megpróbálkozunk a vissza-teszttel és ha kicsit túlszalad a szekér, akkor 3k közelében kezdhetik dörzsölni a tenyerüket azok, akik 2k környékén szeretnének vásárolni, de ha már idáig kitartottalak, akkor várják meg 1k-t is!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/9CwUJAha/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/yRoUpY7b/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Ws5dcRx6/
https://www.tradingview.com/x/sEe5jNq3/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/Yt5rA1mg/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Egy kisebb vihar is kisöpörheti a szemetet!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.03.18!

BTC,  próbálkozás tegnap is megvolt valami szebbet bemutatni, de a jelenlegi igen erős csökkenő irányba várt elmozdulás tekintetében nem változott a helyzet. Tehát továbbra is marad a fekete ékből, csökkenő irányba történő tavazás, nagyjából 200$-os méretet elérő korrekciója.
A volume ismét leült, ez kitűnő jelzés egy következő jelentősebb elmozdulásra, ami a fekete ék igényeit, teljes mértékben kitudná elégíteni! Ahhoz hogy egy nagyobb elmozdulás erősödést eredményezzen, elég nagy szerencsére volna szükség, illetve egy olyan pozitív hírre, amellyel nem csak néhány száz dollárt, hanem sokkal jobb eredményt sikerült elérni. Viszont ha ez a korrekció most nem hajtódik végre, akkor ez a levegőben lógva marad, mint egy fekete vihart jelző felhő! Ezért, habár mindig jobban mutat egy erősödés, az összegyűlt szemetet időnként le kell rakni, amit ez a korrekció tudná végrehajtani!

Napos: a tegnapi teljesítmény elég ingerszegényre sikeredett, pedig ha sikerült volna minimum a szombati teljesítményt megismételni, akkor most a piros háromszög ellenállása közelében várhatnánk, azt a kiugrásszerű erősödés, amire az órás volume oszlopok is utalnak!
Tehát a tegnapi gyengeség nem segítség a mai napra nézve, viszont ha azt a bizonyos korrekciós visszalépést egy nap lefogása alatt sikerülne végrehajtani, az már egy egészen más és jobb szituáció lenne!
Az RSI kék, még mindig meg nem erősített támasza, tulajdonképpen a februári  800$-os erősödésnél kialakult támasz másolata, ami remélhetőleg a piros háromszög ellenállásának elérését követően lesz megerősítve, tehát a mostani órás nézetben várt 200$-os visszalépésnek, erre nem kellenek hogy kihatása legyen, ezért is fontos a korrekciónak, majd az abból történő erősödésnek a gyors lefolyása.
Ezzel a mögöttünk hagyott 3 hetes gyengécske erősödéssel fűszerezett oldalazással, sikerült a februári pozitívba forduló hangulatot leültetni, viszont hogy mivel lehetne ezt felrázni, az egy nagy rejtély, de hamarosan kiderül!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: tehát a longs pozíciók tekintetében a javítás átcsúszik erre a hétre, amely hét, ha a hetes idősík gondolatait idevesszük, bővelkedhet meglepetésekben. Az RSI csík alsó zónája mutatja az utóbbi 3 hét gyászmenetét, most megérkezünk felülre és ha visszatekintünk az RSI csík mozgására, akkor itt a lehetőség hozzásegíteni az árat 6k magasságába!
Shorts oldalon, ha az RSI az irányadó, akkor még nem lehetünk biztosak abban, hogy a gyengülés útjára lépnek a macik. Ez a gyenge állapot akkor állna fenn, ha még mindig a világoskék éken belül tartózkodnánk, de alakulhatnak úgy a történések, főleg a fekete támasz környékén, fűszerezve az RSI csík felső zónájának elhagyásával.
Tehát nagy kérdés, hogy a bikák utóbbi hetek gyenge sorozatán lehet-e javítani , illetve a macik oldalán érzékelhető néhány hetes erősödés, továbbra is kitart és a veszélyes 30 ezres magasságába erősödik?
Short chart: https://www.tradingview.com/x/mciNEo2K/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/Vdnd5uAg/

Hetes nézet: zöld színnel bekarikáztam az utóbbi 9 hét fölöttébb gyenge teljesítményét, hasonló 9 héten vagyunk túl, mint a tavaly novemberi 3,000$-os zuhanást megelőzően, tehát ha ebből indulunk ki, akkor az előttünk álló hétnek lesz dolga bőven!
Az elmúlt hét gyertyája is ügyelt arra, hogy ne lépje át azt a 4,000$-os erősnek látszó ellenállást, ami fölött fényesebben süthetne a nap, viszont ezzel a 3,986$-os zárással továbbra is borús maradt az ég, se a napsütés, se a vihar előjelei nem mutatkoznak, pedig biztosan közel van mindkettő! Tehát csak egy határozat ellenállás átlépéssel és jó néhány száz dolláros fölötte zárással lehetnénk elégedettek, majd ahogy a charton is jelzem irány az 50-es mozgóátlag, azalatt semmiféle pihenő nem megengedett.
Csökkenő irányú mozgás tekintetében, továbbra sem tudni, hogy az a január végi, február eleji elmulasztott 200-as mozgóátlag vissza-teszt, mikor kerül bepattanásra, viszont ha jelentős elmozdulás történik, hasonlóképpen mint ezt a novemberi példa mutatja, az csökkenő irányba nem csak a mozgóátlagot, hanem még 3k környéki támaszt is érintheti, ha szerencsénk van egy nagyobb lesszúrással!
RSI a plafonon, ez mindkét irányba tökéletes lehetőség, amíg viszont mindkét érték a százas szintet mutatja, a jelentős kiugrás lehetősége benne van a pakliban, viszont ha itt megadják magukat a vevők, akkor nem lesz egyszerű feladat a süllyedő hajóból kimerni a vizet.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/znhb2HlL/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/YrSG9nGX/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/JuXNwERb/
https://www.tradingview.com/x/t7EjEuUW/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/G0lRYDHe/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Okos HODLer enged, makacs shortos szenved!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.03.19!

BTC,  nehezen akar kialakulni a korrekció, ami csak erősebbé teszi ennek a jelentőségét, viszont a feszültség növekszik, aminek akár barátságtalan végkifejlete is lehet. Ez a barátságtalan végkifejlet, a zöld támasz zóna alá érkezést jelenthetné, amire nem mondhatjuk hogy nincs igény, mivel napos tekintetben hiányzik egy 3,150$ környéki alj megerősítés.
Tehát alakulhat rosszabbul is a folytatás, mint azt várnánk, ezért ha választani lehet én arra szavaznék, hogy hirtelen mozgással érkezzünk meg a zöld támasz zónába, majd abból ugyanilyen hirtelen távozunk is felfelé! Viszont ezzel sokkal mélyebbre érkeznénk vissza, mint azt a fekete ék igényelné, ezért továbbra is barátságos alj lehet 3,800$ környéke!
A volume továbbra is jelzi a közelgő változást, de sajnos a leglényegesebb infót, hogy ez milyen irányba várható azt nem. Erre az irányra, talán az utolsó előtti pillanatban a Ribbon indikátor adhat választ, viszont ehhez nagyon résen kell lenni!
Tulajdonképpen az utóbbi 3 nap mozgására is ráfoghatjuk hogy oldalazás, de ennek még legalább 4-5 napig ki kellene tartani, hogy a fekete ék méregfogát kihúzzuk, tehát hogy ne legyen szükség 200$-os korrekciós visszalépésre.

Napos: gondolom mondani se kell, tegnap se jutottunk előbbre, érdekesség azonban így is található,  például a volume és az RSI rajzolódásában! Amit én érdekességnek nevezek, azokat fekete négyzettel a jelöltem, tehát van egy hasonlóság a volume oszlopok január 10.-ei zuhanást követő mozgásában, illetve a február 24.-ei zuhanás óta kialakult oszlopok alakulásában! Illetve van egy hasonlóság az RSI február elejétől a 24.-ei csúcs kijelöléséig tartó mozgásában és  a március 4.-e óta kialakult nagyjából 400$-os erősödést alátámasztó RSI emelkedő mozgása között. Ez a két hasonlóság a végén lehet hogy semmit nem fog érni, ha egy váratlan húzás kizökkent az árat, ami ha emelkedő irányba történik, még meg is bocsájtható, csökkenő irányba már nem lennénk ilyen vidámak, mivel az ujabb hónapokra elintézheti az árat!
Tehát összefoglalva, ha a volume ugyanazzal a piros oszloppal jelentkezik, akkor a február 24-ei zuhanás megismétlődik, de ha a végén kivételesen nem a macik, hanem a bikák húznak be egy nagyobb 400$-os gyertyát, azzal egészen jó lehetőségek nyílhatnak meg felfele!
Az RSI mozgásában a két terület közötti hasonlóság remélhetőleg addig tudja tartani a kék támasz fölötti mozgást, amíg a gyertyák a piros emelkedő háromszögből nagyjából a 4,400$ környéki támasz zónát el nem érik, ahol talán egy-két napos pihenés esetleg enyhe csökkenés, elegendő időt biztosít az RSI alsó zónájának meglátogatására, majd frissült erővel visszatér legalább a középső zónába, ez esetben lehet gondolkodni az 5k fölötti árban!
Ez lehet hogy ismét túl bonyolultra sikeredett, videós mutogatásnál sokkal könnyebb dolgom lenne, viszont remélem a lényeg így is átjött, ne ismétlődjön meg a február 24.-ei zuhanás, tehát a négyzeteken belüli mozgás, amíg hasonló, addig a végeredmény is ugyanaz lehet!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: nem mondható termékenynek ezeken a chartokon látható mozgás sem, ami elég szépen kihatott az ár semmitmondó teljesítményére, tehát maradt az előző napokban is meghatározó álmos hangulat. Viszont az jól érzékelhető, hogy a 22 ezres szinthez mindkét oldalon ragaszkodnak, talán ennek a valamelyik oldalán történő elesése lesz a kulcs pillanat, de ha mindkét oldal ugyanúgy gondolkodik, az továbbra is ugyanabba a posványba taszíthatná bele az árat, mint ami a mögöttünk hagyott hetek mozgását is meghatározta!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/A0Z8dctU/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/WYA6dMLc/

Hetes nézet: zöld színnel bekarikáztam az utóbbi 9 hét fölöttébb gyenge teljesítményét, hasonló 9 héten vagyunk túl, mint a tavaly novemberi 3,000$-os zuhanást megelőzően, tehát ha ebből indulunk ki, akkor az előttünk álló hétnek lesz dolga bőven!
Az elmúlt hét gyertyája is ügyelt arra, hogy ne lépje át azt a 4,000$-os erősnek látszó ellenállást, ami fölött fényesebben süthetne a nap, viszont ezzel a 3,986$-os zárással továbbra is borús maradt az ég, se a napsütés, se a vihar előjelei nem mutatkoznak, pedig biztosan közel van mindkettő! Tehát csak egy határozat ellenállás átlépéssel és jó néhány száz dolláros fölötte zárással lehetnénk elégedettek, majd ahogy a charton is jelzem irány az 50-es mozgóátlag, azalatt semmiféle pihenő nem megengedett.
Csökkenő irányú mozgás tekintetében, továbbra sem tudni, hogy az a január végi, február eleji elmulasztott 200-as mozgóátlag vissza-teszt, mikor kerül bepattanásra, viszont ha jelentős elmozdulás történik, hasonlóképpen mint ezt a novemberi példa mutatja, az csökkenő irányba nem csak a mozgóátlagot, hanem még 3k környéki támaszt is érintheti, ha szerencsénk van egy nagyobb lesszúrással!
RSI a plafonon, ez mindkét irányba tökéletes lehetőség, amíg viszont mindkét érték a százas szintet mutatja, a jelentős kiugrás lehetősége benne van a pakliban, viszont ha itt megadják magukat a vevők, akkor nem lesz egyszerű feladat a süllyedő hajóból kimerni a vizet.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/fBgeEwe3/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/foRa8skr/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/hM6rAxEp/
https://www.tradingview.com/x/t7EjEuUW/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/G0lRYDHe/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

MA Exp Ribbon, ahogy én látom/használom!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.03.20!

BTC,  úgy néz ki, az idei év rengeteg a mostanihoz hasonló idősíktól független hosszabb oldalazásokkal lesz fűszerezve, ezzel az a legnagyobb baj, hogy tervezhetetlen bármelyik irányba is magabiztosan spekulálni.
A tegnapi nap már kicsit zűrösebb mozgásokat is eredményezett az előző papok viszonylag nyugodtabb gyertyáihoz képest, megoldásra azonban ezekkel sem jutottunk. A részletekkel tegnap sem nagyon foglalkoztam, gondolván arra, hogy hamarosan kizökkenünk ebből az állapotból! Viszont ez a  kizökkenés nem történt meg, sőt még jobban bonyolódott.
A Ribbon indikátort főleg napközben használom tájékozódási célokra, ami sokszor segítség az eligazodásban, főleg ha azt alátámasztják alakzatok is, jelen esetben egy piros árbóc vagy csökkenés esetére felvázolt zöld ék, fekete hullámzó nyíllal jelölve.
Tehát számomra a Ribbon átlagainak egymáshoz képesti mozgása a lényeges, itt ugyebár sárga a 20-as, bordó az 55-ös átlag, ezek most szépen fentről lefelé helyezkednek el,  ez azt jelenti hogy még a csökkenésre nincs megerősítés, viszont mivel ennyire közel vannak egymáshoz, magabiztosan egyik irányba sem javasolt gondolkodni.
Sárga színnel bekarikáztam egy hasonló szituációt, amit a Március 11. környéki hasonlóan zűrös mozgás után született, egy olyan csökkenő enyhébb megoldás, mint amellyel most is kiegyeznénk végeredményként.
A márciusi esetnél is csak az utolsó pillanatban egy nagyobb bika gyertyának köszönhetően történt meg, igaz jóval később a 20-as átlag csökkenő irányú keresztező mozgása. Ezért kell most is óvatosan a pozíció belépési lehetőséggel bánni , főleg ha ennek rövidtávú célja van. Tehát lezárva a gondolatmenetet, mivel még nem fordultak le a Ribbon átlagai, ezért a piros árbóc 4,200$-os célkitűzése tűnik reálisabb elvárásnak, viszont a márciusi példa tökéletesen rámutat, mennyire becsapós a szitu, ha sok apró gyertyával építkezünk, majd ránk omlik a tető is!

Napos: itt nagyobb nézetben is hatékony lehet a Ribbon indikátor, ezt a novemberi lefordulás előtti szituáció is jól mutatja! Ha a mostani órás felfelé irányuló lehetőséget és a novemberi lefordulás Ribbon átlagainak mozgását megnézzük, akkor mivel a novemberi esetben sem indult meg a 20-as átlag keresztbe, majd egy hirtelen csökkenéssel erre a gyertyák is megerősítettek, ott a shortosok nyugodtan ráugorhattak és mint végül kiderült, közel 40%-os haszon zárhattak. Tehát ha a jelenlegi órás mozgásra is igaz, amit a novemberi zuhanás is jó mutat példaként, akkor egy kiugrást bemutató gyertya után, a piros árbóc 4,200$-os célja megjátszható.
Visszatérve a jelenbe, de maradva a Ribon indikátornál, azt láthatjuk hogy a februári pozitív hangulatnak köszönhetően, a sárga 20-as átlag felfelé mozogva kezdte keresztezni a többi átlagot, majd amikor ezt magabiztosan az utolsó 55-ös átlaga is megtehette volna, jött a 24.-ei 400$-os bika gyertya, ami lehűtötte a kedélyeket. Ezt követő, a most már lassan egy hónapos mozgás, nem nagyon tudta ezt kiheverni, de ha itt is pozitívan kezelhetjük ezeknek az átlagot föntről-lefelé egymás alatti elrendeződését, akkor a februárban elkezdett mozgolódásnak nagyon jó végkifejlete is lehet. Viszont a márciusi órás bekarikázott mozgás, illetve itt napos nézetben a tavaly novemberi lefordulást megelőző mozgás, megfelelő példa arra, hogy mennyire bizonytalan a jelenlegi szituáció! Tehát amíg egy nagyobb gyertya, nem jelöli ki az irányt, addig lutri az egész, de ha megvan az irány, akkor még mindig megfelelő a szitu haszonszerzés céljából!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: ha már a Ribbon indikátorra épült az egész körkép, akkor ennél a két chartnál se térjünk ettől el!
Longs tekintetben elég meggyőző az a 16.-ai felszúrás, illetve a tegnapi nagyobb gyertyával történő Ribbon elérés, ami nálam a legelső jel arra, hogy lehet keresnivalónk, nem biztos hogy azonnal, de idővel az ilyen első érintés után nem marad annyiban a dolog, ebben bízva kellene a 29 ezres szint irányába mozogni.
Shorts oldalon az ellenkezőjét látjuk, ahol szintén elérésre került egy kisebb zuhanás után az indikátor, de mivel ezt nem egy hirtelen felszúrás vagy egy nagyobb gyertyával történt, ezért a jelenlegi erősödő mozgásban nem bíznék annyira, hogy az a 30 ezres magasságig kitart, ennek kifulladását már most  24 ezer alatt látnunk kellene.
Kizárólag az indikátorra alapozva, illetve hogy azt a gyertyák milyen módon érintették, saját meglátásom szerint a bikák erősödés, a macik egy újabb gyöngülési sorozat előtt állnak.  Azonban ez a kezdeti lépéseknél még nem garantálja a jelentős árelmozdulást, mivel nem tudni, melyik oldal, mekkora csomagokat rejt egy-egy megbízás mögé. Tehát például ha a bikák több nap keresztül tudják tartani a nyomást, abban már benne lehet a kiugrás lehetősége, főleg ha eközben a macik oldalán gyengülési sorozat kezdődött!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/ujlN7raV/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/zor6F4VK/

Hetes nézet: zöld színnel bekarikáztam az utóbbi 9 hét fölöttébb gyenge teljesítményét, hasonló 9 héten vagyunk túl, mint a tavaly novemberi 3,000$-os zuhanást megelőzően, tehát ha ebből indulunk ki, akkor az előttünk álló hétnek lesz dolga bőven!
Az elmúlt hét gyertyája is ügyelt arra, hogy ne lépje át azt a 4,000$-os erősnek látszó ellenállást, ami fölött fényesebben süthetne a nap, viszont ezzel a 3,986$-os zárással továbbra is borús maradt az ég, se a napsütés, se a vihar előjelei nem mutatkoznak, pedig biztosan közel van mindkettő! Tehát csak egy határozat ellenállás átlépéssel és jó néhány száz dolláros fölötte zárással lehetnénk elégedettek, majd ahogy a charton is jelzem irány az 50-es mozgóátlag, azalatt semmiféle pihenő nem megengedett.
Csökkenő irányú mozgás tekintetében, továbbra sem tudni, hogy az a január végi, február eleji elmulasztott 200-as mozgóátlag vissza-teszt, mikor kerül bepattanásra, viszont ha jelentős elmozdulás történik, hasonlóképpen mint ezt a novemberi példa mutatja, az csökkenő irányba nem csak a mozgóátlagot, hanem még 3k környéki támaszt is érintheti, ha szerencsénk van egy nagyobb lesszúrással!
RSI a plafonon, ez mindkét irányba tökéletes lehetőség, amíg viszont mindkét érték a százas szintet mutatja, a jelentős kiugrás lehetősége benne van a pakliban, viszont ha itt megadják magukat a vevők, akkor nem lesz egyszerű feladat a süllyedő hajóból kimerni a vizet.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/XlULLwvG/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/foRa8skr/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/NnTGnCrv/
https://www.tradingview.com/x/WJvYFUMt/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/G0lRYDHe/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Jól jönne ismét egy százas!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.03.21!

BTC, szép lassan araszolunk felfelé, ami látványnak jó, de haszna még mindig nincs.
Sárga színnel már tegnap is jeleztem, azt a hasonló Március 11.-ei szituációt, ahol szintén egy ilyen becsapós apró gyertyákból álló emelkedés előzte meg a hirtelen lefordulást.
Kék körrel jelölök egy másik szituációt is, amellyel sikerült Március 16.-án elhagyni a kék oldalazó sávot és ha a mostani kék ellenállás elérést megnézzük, hasonló szituáció alakulhat ki!
Jelölve van még egy piros 4,200$-os szintet elérő árbóc lehetőség, amit most háttérbe szoríthat a kék ellenállás és az árbóc meghosszabbított támaszának emelkedő háromszög jelzése, amely egy minimum 100$-os háromszög fölötti mozgásra adhat lehetőséget.
A zöld ék, a fekete nyíllal még a charton marad, mivel ha nem is ott, de a kék ellenállás alatti esetleges sikertelen kitörési kísérlet, ugyanezt a fekete nyílnak megfelelő mozgást eredményezheti!
Tehát eléggé bonyolult a helyzet ahhoz, hogy ne tudjuk pontosan mi fog következni, de továbbra is bízunk abban, hogy a február elején elkezdett pozitív irányú mozgolódás nem csak délibáb, hanem minimum a 6k-s szinte elérése érdekében történik!

Napos:  egy érdekes múltbéli és a jövőben is hasznos információra mutat rá a Kripto Akadémia, CBOE határidős kereskedéssel is foglalkozó videója https://youtu.be/PxDyAKOi_1M?t=74
Tehát ha ennek a határidős lejáratnak valóban lesz ráhatása az árra, az tökéletesen passzol az általam elképzelt folytatásba is, viszont a 6k-s szintet szerintem már jóval előtte elérjük, majd ez a Május végi lejárati idő, erről a 6k-s szintről történő korrekció aljánál (4,200-4,500) vagy az abból történő erősödésnél, ha szerencsénk van 6k környékén érheti az árat, ami további megerősítés a minimum 10k-s szintet elérő évzáráshoz!
Ismét rendesen előreszaladtunk az időben, viszont még a mostani gordiuszi csomó sincs megoldva, de egyelőre csak remélni tudjuk, hogy nem a 3k irányába történő mozgással, hanem 5k irányába oldódik meg ez a csomó!
A volume továbbra is túlságosan nyugvó állapotban, ami tökéletes jelzés arra hogy valamelyik irányba eldőljön a kérdés. Az RSI szintén jól alakul, megerősödni látszik a felső zónában, amíg ez így van, addig 5k lehet a nyerő irány,

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a bikák igyekeznek összehozni a minimumot, de még van dolgod bőven, először is megnyomni a 29 ezres ellenállás alatti teljesítményt, majd ezen átlépve, ahogy az februárban és félig-meddig sikerült, megtámadni a 40 ezres magasságot, ami ha sikerül, annak érezhető hatása lesz ár szempontjából is!
Ezzel szemben a macik, a tegnapi negatív teljesítménnyel újra visszaeshetnek a veszélyzónába, amely igazán akkor lehet pozitív értelemben hasznos, ha a 17-18 ezres magasság is elesik! Tehát itt is nagyon egyszerű a recept, a bikáknak 29k fölé kell tolni a szekeret, a maciknak pedig 17-18k alá beszorulni, ezzel talán nem csak a 6,000$-os, hanem sokkal jobb eredmény is születhet!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/kCVusW6D/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/aqdTtkC3/

"Hetes nézet: zöld színnel bekarikáztam az utóbbi 9 hét fölöttébb gyenge teljesítményét, hasonló 9 héten vagyunk túl, mint a tavaly novemberi 3,000$-os zuhanást megelőzően, tehát ha ebből indulunk ki, akkor az előttünk álló hétnek lesz dolga bőven!
Az elmúlt hét gyertyája is ügyelt arra, hogy ne lépje át azt a 4,000$-os erősnek látszó ellenállást, ami fölött fényesebben süthetne a nap, viszont ezzel a 3,986$-os zárással továbbra is borús maradt az ég, se a napsütés, se a vihar előjelei nem mutatkoznak, pedig biztosan közel van mindkettő! Tehát csak egy határozat ellenállás átlépéssel és jó néhány száz dolláros fölötte zárással lehetnénk elégedettek, majd ahogy a charton is jelzem irány az 50-es mozgóátlag, azalatt semmiféle pihenő nem megengedett.
Csökkenő irányú mozgás tekintetében, továbbra sem tudni, hogy az a január végi, február eleji elmulasztott 200-as mozgóátlag vissza-teszt, mikor kerül bepattanásra, viszont ha jelentős elmozdulás történik, hasonlóképpen mint ezt a novemberi példa mutatja, az csökkenő irányba nem csak a mozgóátlagot, hanem még 3k környéki támaszt is érintheti, ha szerencsénk van egy nagyobb lesszúrással!
RSI a plafonon, ez mindkét irányba tökéletes lehetőség, amíg viszont mindkét érték a százas szintet mutatja, a jelentős kiugrás lehetősége benne van a pakliban, viszont ha itt megadják magukat a vevők, akkor nem lesz egyszerű feladat a süllyedő hajóból kimerni a vizet. "

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/GJJz8OWv/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/nLCxJhuw/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/uuZ2GLdN/
https://www.tradingview.com/x/WJvYFUMt/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/G0lRYDHe/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Korrigáljunk, de csak szerényen!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.03.22!

BTC, nagy nehezen 3. nekifutásra megszületett a fekete ékből kilépés, ennek igénye először a sárga körrel jelzet csökkenés után merült fel, majd egy 250$-os erősödéssel fordulni látszott a kocka, de ez is csak megerősítette a fekete éket!
Az utóbbi két napban, habár a piros árbóc jelzése alapján máshogy is alakulhatott volna, elkerülhetetlennek látszott egy nagyjából 200$-os korrekciós visszalépés. Tehát ahogy a sárga körrel jelzett március 11.-ei esetben, most is lefordult az ár, az első körben 120$-osra sikeredett, majd visszakorrigáltuk a fekete ék támaszát, ez arra utal hogy nagy eséllyel folytatódik a csökkenő irányú mozgás.
Ezt az utóbbi 1 hetes mozgását jellemezhetjük oldalazásként is, kék színnel láthatunk is egy sávot,  a tegnapi 120$-os visszaesés ebből kinézett, tehát  ha az oldalazást nézzük, akkor ez egy sikertelen vissza-teszt! Ennek az oldalazásnak az lenne a lényege, hogy megmentse az árat további zuhanástól, nem attól a nagyjából 120$-tól ami még hátra lehet, hanem egy jóval nagyobb 3,640$-os alsó szinten rendelkező támasz zóna átlépésétől.
Tehát ha kilépünk csökkenő irányba az oldalazó sávból az további 100$-os zuhanással befejezheti a fekete ék igényeinek megfelelő korrekciót, viszont hogy mekkora lesz a lendület és ez tényleg csak 100$-t fog-e végül eredményezni, az csak utólag derül ki.

Napos:  csak egy kisebb kellemetlenség a tegnapi, órás tekintetben nagyon visszalépés, viszont itt napos nézetben még ez a piros színnel felvázolt emelkedő háromszög bőven elbírja az a 100$-os visszalépést, amire az órás idősíkon igény tart a fekete ék utáni korrekció és talán jót is tesz a folytatásnak, ha ennek a piros háromszögnek a támaszáról tud újra elrugaszkodni az ár.
Az RSI csíkra felhúzott kék támasz, most kaphat majd szerepet, ha ugyanaz a forgatókönyv, mint a februári 800$-os erősödésnél látott esetben. Viszont az is elég jól látszik, ha ez az akció most nem egy barátságos pár száz dolláros visszalépéssel, hanem sokkal durvább mozgolódással zárul, annak könnyen a 3k környéki támasz zónában landolás lehet a végeredménye!
Tehát a lehetőségek mindkét oldal előtt nyitottak, azonban a november óta tartó elég látványos oldalazó mozgás megoldására, néhány száz dolláros elmozdulás nem elég, itt már ezer dollárokat súroló megoldás szükséges!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a longs oldal jól teljesített, tehát az első fontos lépéseket megtették, most már csak az a kérdés volt e értelme. A shorts oldal pont az ellenkezőjét csinálta, tehát csökkenő irányba tett határozott lépéseket, viszont értelme ennek is csak a fekete támasz alatt, legjobban a 17-18k-s támaszok alatt lenne.
Tehát ez a bikák részéről bemutatott erősödés, illetve a macik részéről gyengülés, áremelkedés szempontjából tökéletes előkészítő mozgás, már csak az a kérdés, robban-e a bomba és mikor?
Short chart: https://www.tradingview.com/x/ysg8QiXO/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/r6AZqMhv/

"Hetes nézet: zöld színnel bekarikáztam az utóbbi 9 hét fölöttébb gyenge teljesítményét, hasonló 9 héten vagyunk túl, mint a tavaly novemberi 3,000$-os zuhanást megelőzően, tehát ha ebből indulunk ki, akkor az előttünk álló hétnek lesz dolga bőven!
Az elmúlt hét gyertyája is ügyelt arra, hogy ne lépje át azt a 4,000$-os erősnek látszó ellenállást, ami fölött fényesebben süthetne a nap, viszont ezzel a 3,986$-os zárással továbbra is borús maradt az ég, se a napsütés, se a vihar előjelei nem mutatkoznak, pedig biztosan közel van mindkettő! Tehát csak egy határozat ellenállás átlépéssel és jó néhány száz dolláros fölötte zárással lehetnénk elégedettek, majd ahogy a charton is jelzem irány az 50-es mozgóátlag, azalatt semmiféle pihenő nem megengedett.
Csökkenő irányú mozgás tekintetében, továbbra sem tudni, hogy az a január végi, február eleji elmulasztott 200-as mozgóátlag vissza-teszt, mikor kerül bepattanásra, viszont ha jelentős elmozdulás történik, hasonlóképpen mint ezt a novemberi példa mutatja, az csökkenő irányba nem csak a mozgóátlagot, hanem még 3k környéki támaszt is érintheti, ha szerencsénk van egy nagyobb lesszúrással!
RSI a plafonon, ez mindkét irányba tökéletes lehetőség, amíg viszont mindkét érték a százas szintet mutatja, a jelentős kiugrás lehetősége benne van a pakliban, viszont ha itt megadják magukat a vevők, akkor nem lesz egyszerű feladat a süllyedő hajóból kimerni a vizet. "

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/FO6JT7cU/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/PWNtZZZX/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/67zG7FGI/
https://www.tradingview.com/x/S7Vs1Ex6/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/G0lRYDHe/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Termékenyebb hetet vártam, de már itt a hétvége.

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.03.23!

BTC, tegnap odáig jutottunk, hogy a 3,911$-os fordulatot követően vissza-teszteltük a fekete ék támaszát, majd vártuk a következő csökkenő hullámot, ami nagyon nehezen akar megérkezni, azonban a sok apró gyertya mégis azt a gondolatot erősíti, hogy előbb-utóbb meg fog érkezni. Ha ennek ellenére mégsem érkezik meg, az ellen sem fogunk tiltakozni.
A fekete ékben közel 400$-os erősödést sikerült végrehajtani, ennek egy max 250$-os korrekciója teljesen elfogadható, ez a felhúzott fibo 0.61-es szint környékét jelenti, tehát nagyjából a sárga színnel behúzott, de még meg nem erősített támasz magasságát.
Ha ez a sárga támasz elérése kerül és azon a kék nyíllal felvázolt módon kialakul egy a visszaforduláshoz szükséges mozgás, az nagy valószínűséggel az ékben elért 4,060$ környéki szintet eléri, ahol egy kisebb korrekció ismét közbeszólhat, de ez szükséges a továbblépéshez!
A Fibonacci szintek is adnak némi információt, mivel ahogy látjuk, az első hullám átszúrt a 0.38 szinten, majd arról hirtelen fordulattal elérve a fekete ék támaszát és hajszál pontosan vissza-teszteltük a 0.23-as szintet, amely így gyengíti a visszafordulás lehetőségét. Viszont az kifogásolható, hogy sok apró gyertya nem egy ideális alátámasztása, a tovább erősödő mozgásnak. Az hogy a 0.23-as szint nem engedte tovább csökkenteni az árat, még a továbblépés problémáját is megoldhatja, ebből kiindulva várnánk felfelé a kék oldalazó sáv elhagyását, majd a vissza-tesztet követően 4,200$-os szintre irányába történő erősödés.
Az utóbbi 1 hét ismét csak egy oldalazó mozgása volt képes, amelyből valamelyik irányba történő kilépés és az azt követő vissza-teszt, hamarabb és egyszerűbben is megoldhatja a továbblépés problematikáját!
Ez a saját elképzelésem, ami lehet hogy hibás, majd eldől, de mivel előre kell kitalálni hogy is alakulhat, így már nem olyan egyszerű a dolog, viszont a befektetésem ezektől függetlenül "remélhetőleg" stabil lábakon áll!

Napos:   lassan 2 hete azt várjuk hogy  a piros emelkedő háromszög ellenállását elérjük és ha lehet ezt még azelőtt hajtsuk végre, mielőtt az RSI felső zónát elhagyjuk vagy a kék támasz el nem esik.
Köszönhetően a tegnapelőtti 100$-os visszaesésnek, illetve az úgymond tegnapi semmittevésnek, elhagytuk a felső zónát, sőt a támasz is ellesni látszik. Tehát az a gondolat itt megállhatja a helyét, hogy először az emelkedő háromszög támasza kerül érintésre, majd onnan próbálkozhatunk meg valami határozottabb, remélhetőleg a 4,200$-os ellenállást is elérő mozgással!
Azzal is szembe kell néznünk, hogy az a 3k környéki támasz zóna, köszönhetően az utóbbi hónapok szerencsétlenkedésének, nagyon gyorsan, akár két-három nap alatt is elérhető, amelyben pozitívum lehet a gyors mozgás, viszont erre megfelelő gyorsaságú válasznak is meg kell születni, ha nem akarunk ott ragadni és esetleg azzal szembesülni, ami a novemberi zuhanórepülést is eredményezte!
Összefoglalásként az egyértelműen kijelenthető, hogy az apró gyertyából álló lassan 1 hónapos szöszmötölés, nem egy hasznos mozgás ha elmélkedést szeretnénk látni, arra viszont vészjósló előjelként alkalmas, hogy akár egy ezer dolláros zuhanással szembesüljünk.
Tehát ha esetleg meg is próbálkozol vételi pozíciót nyitni, esetleg hosszú távra gondolkozol, ezért stop szintet sem állítasz be, abban esetben ha mégis a 3,000$-os szint felé mozdulunk el, ott is pozícióba kell lépni! Ezért javaslom, ha van 2,000$ tőkéd, akkor azt ne tedd bele mind, csak 1/4 részét, így igaz hogy kevesebb hasznod lesz ha mégis jól sül el a dolog, viszont ha mégse, akkor 3, 2, vagy akár az ezer dolláros szinten is tudsz miből gazdálkodni!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: szerencsére a bikák még mindig jól tartják magukat, habár eredményre nem vezetett,  szerintem 27k magasságában a mozgóátlagok környékén vagy a 29k sárga ellenállás magasságában láthatunk ár tekintetében is erősödést!
A macik részéről, az utóbbi 1 hét ismételt semmittevése is nagyban hozzájárul az egy helyben toporgáshoz, ha ezt nézzék, akkor még szerencsésnek is nevezhető a dolog!
Amit a napos és órás nézetben is boncolgattam, tehát annak a bizonyos 3k vagy 5k irányába történő határozott elmozdulásnak, talán 10%-kal adhatunk több esélyt  az 5k-s végeredmények, de egyik chart mozgása se mutatja azt a határozottságot, ami az egyik vagy másik oldalra javára billentené azt a bizonyos mérleg nyelvét.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/CZSiI2Lb/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/6eGqeJVQ/

"Hetes nézet: zöld színnel bekarikáztam az utóbbi 9 hét fölöttébb gyenge teljesítményét, hasonló 9 héten vagyunk túl, mint a tavaly novemberi 3,000$-os zuhanást megelőzően, tehát ha ebből indulunk ki, akkor az előttünk álló hétnek lesz dolga bőven!
Az elmúlt hét gyertyája is ügyelt arra, hogy ne lépje át azt a 4,000$-os erősnek látszó ellenállást, ami fölött fényesebben süthetne a nap, viszont ezzel a 3,986$-os zárással továbbra is borús maradt az ég, se a napsütés, se a vihar előjelei nem mutatkoznak, pedig biztosan közel van mindkettő! Tehát csak egy határozat ellenállás átlépéssel és jó néhány száz dolláros fölötte zárással lehetnénk elégedettek, majd ahogy a charton is jelzem irány az 50-es mozgóátlag, azalatt semmiféle pihenő nem megengedett.
Csökkenő irányú mozgás tekintetében, továbbra sem tudni, hogy az a január végi, február eleji elmulasztott 200-as mozgóátlag vissza-teszt, mikor kerül bepattanásra, viszont ha jelentős elmozdulás történik, hasonlóképpen mint ezt a novemberi példa mutatja, az csökkenő irányba nem csak a mozgóátlagot, hanem még 3k környéki támaszt is érintheti, ha szerencsénk van egy nagyobb lesszúrással!
RSI a plafonon, ez mindkét irányba tökéletes lehetőség, amíg viszont mindkét érték a százas szintet mutatja, a jelentős kiugrás lehetősége benne van a pakliban, viszont ha itt megadják magukat a vevők, akkor nem lesz egyszerű feladat a süllyedő hajóból kimerni a vizet. "

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/fw4QeuRY/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/8PVxeq8i/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/YldyebJa/