Kriptovaluta tőzsdei kereskedés

Indította lakat, január 05, 2017, 09:02:41 DÉLELŐTT

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználók és 19 Vendégek van a témában

Karcsi papa

Az akasztásra váró elítélt nyugalmával nézünk a folytatás elé!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.02.12!

BTC, múlt héten valamelyik elemzésben azt olvastam, hogy a 12.-ei naptól nagy változásokat kellene lásunk pozitív értelemben, ennek megfelelően próbáljuk kitalálni van e ennek realitása vagy ismételten sikerült valakinek egy nagyot mondani, ezt arra alapoznál, hogy azóta ennek a valakinek az elemzései szünetelnek... 
Én már a tegnapi, sőt a tegnapelőtti naptól is megoldásra számítottam, de mint látjuk ez a kérdés továbbra is nyitott! A megoldás ismét egy hosszabb oldalazásból kell megszülessen, amit tegnap még egy csökkenő irányú háromszöggel rajzoltam fel, de a tegnapi sikertelen próbálkozások, illetve az éjjeli határozottnak indult csökkenő irányú elmozdulás, ismételten sikertelen volt.
Tehát egy kék oldalazó sáv ismét a meghatározó, amelyből csökkenő irányba a 7. sikertelen kísérlet is megvolt, szemben felfelé a 3. próbálkozással. Viszont mivel ezek a csökkenő irányú próbálkozások, egyre lejjebbi csúcsokat rajzolnak ki,  ezeket összekötve egy támasz vonallal, végeredmény a kapunk egy lila enyhén csökkenő éket, ami abból a szempontból jó hír, hogy felfelé adhat elmozdulási lehetőséget, de mivel egy nagyon enyhén csökkenő ékről beszélünk, csak arra elég hogy a kék oldalazásból történő kilépésre a 4. próbálkozás is megtörténhessen.
Órás szempontból a jelen szituációban, akkor láthatunk tisztában, ha felfelé mozgás átlépi az 50-es mozgóátlagot és visszaérkezünk a zöld ellenállás zónába, ennél a pontnál 65%-os továbblépési lehetőséget tippelnék! 
Csökkenő irányba akkor látnák problémát, ha a fibo 0.38 szint alá benézünk, majd ezt követően fibo 0.5-ig, nagyobb tempóval 0.61 is lehet a következő megálló 3,500-3,525$ magasságában!
Azt hogy mit várhatunk a 12.-ei naptól,  szerintem még annak számára is meglepetés lesz, aki nagy pozitív elmozdulásra számít, viszont az általam felvázolt lehetőségek, nem meríti ki a nagy elmozdulás kereteit, csak egy apró mozgolódásnak tudnak megfelelni!

Napos: egyelőre pozitív történés az RSI csíkok piros ellenállás fölé érkezése, viszont köszönhetően a tegnapi kis mértékben negatív napnak, létrejött egy kereszt, amelyet gyorsan ki kellene javítani! Ez a gyors javítás, természetesen egy 1 napos mozgást jelent, amelyet minimálisan a tegnapi 3,681$-os szinten nyitó maci gyertya betakarása jelentheti,  de hogy meggyőző legyen egy ilyen javítás, ismételten a kék ellenállás átlépésével kellene próbálkozni. 
A kiugrást követően, piros színnel bekarikáztam a január 6.-10. közötti Bart Simpson alakzatot, jelezve hogy a jelen mozgásból is született hasonló megoldás, és ahogy látjuk az utóbbi 3 nap mozgása, ehhez igyekszik alkalmazkodni, majd ennek a végére, a mai napon tehetnénk pontot a 3,400$-os szint alá történő bezuhanással! 
Tehát itt ismételten kimaradhat, egy a kék nyíllal is jelzett kiugrási lehetőség, ami még nem feltétlenül jelent katasztrófát, mivel a 8.-ai kiugrást megelőzően, sem láttunk olyan határozott a csökkenést lezáró mozgást, ami indokolná a jelen szituációból, az újabb kiugrással történet fordulat megerősítését. 
Viszont hogy mindenkinek megfeleljünk, inkább alakuljon ki egy olyan szerényebb 100$-os visszaesés, ami 3,500$ magasságából alakítja ki a kék nyílnak is megfelelő kiugrási lehetőséget, azzal hogy holnap visszaerősödik legalább a kék ellenállásra, ha ez megtörténik, akkor ennél a szitunál, a 2,965$-os támaszon tervezett pozíción nyitást előbbre hozom!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: longs chart szempontjából amit vártam azt megkaptam, tehát a fekete ellenállás fölött megtörtént a gyertya zárás.  Ez természetesen csak egy kis pozitívum, de kezdő lépésnek tökéletesen megteszi. A mai napon, ez megerősítés kaphat vagy jöhet egy kijózanító pofon, 1000 egységnyi visszaeséssel!
A macik is pozitív napot zártak, de nagyon szerény igyekezetnek tűnik, amit sikerült összekaparniuk, és a jelen pillanatban is látható csökkenés nem arra utal, hogy valami nagy dobásra készülnének, ennek ellenére nem becsüljük le őket sem! 
Tehát arra számítunk, hogy a bikák megtartják és élnek az ellenállás fölötti lehetőséggel,  amire ráerősítenek a macik, a támasz ismételt megközelítésével, ennek alapján ár szempontjából is felfelé kapnánk elmozdulási lehetőséget.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/AjdfnTAX/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/J1wzxZ4d/

"Hetes gyertya, az előző 3 hét gyertyáihoz képest, elég pozitívan teljesítettünk, köszönhető ez a 8.-ai kiugrásnak, de azt is megköszönhetjük, hogy  a kiugrásnak, erre a hétre átcsúszott a korrekciója. A korrekcióról még óvatosan, mert egyáltalán nem biztos, hogy ez fog következni,  tehát ha ez a korrekció elmarad, az egy konkrét válasz arra, hogy erősödés folytatódhat!
Az RSI  alsó zónájában történő keresztet követően, a szerény 800$ egy nagyon gyenge teljesítmény, néhány 2018-as erősödéshez képest, ezt most egy szerencsés 1,200$-os további emelkedő mozgásnál, az 5k-s magasság elérésével ki lehetne egészíteni, vagy az 50-es mozgóátlag 6k-s magasságával, csatlakozni a tavaly februári és áprilisi bullrun-ok táborába!
Tehát az előttünk álló héttől, pozitív értelemben az várnánk, hogy a kék ellenállást konkrétan lépjünk át, majd érkezzünk meg a piros ellenállásra! "

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/8H7vXXEH/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/OscRoShZ/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/XDK5g3A4/
https://www.tradingview.com/x/3o9hPzXi/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/w2fv5fv7/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az altok közül tegnap kiemeltem a DASH-t,  ami szerényen folytatta, az előző napokban megkezdett felfelé araszolgatást. Viszont ha ebben a templomban haladunk tovább, akkor 10 napra is szükség lesz mire a piros ellenállás közelébe érünk, ami ezáltal rengeteg visszafordulási lehetőséget kaphat! Tehát áthaladtunk az 50-es mozgóátlagon, amire 2-3 napon belül elképzelhető egy vissza-teszt, ami szépen el is fogja dönteni, megyünk e tovább az ellenállás irányába. https://www.tradingview.com/x/vQG3Fhyu/ 
Az LTC-re csak azért térek ki, mert elég konkrét visszalépést hajtott végre a 200-as mozgóátlagról, ennek a folytatására számítottunk,  hacsak valami Bitcoin rakéta, az emelkedés folytatását ki nem kényszeríti. https://www.tradingview.com/x/sjWNPqEZ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

A bika pozíciók erősödnek, de egyelőre eredmény nélkül!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.02.13!

BTC, nem igazán akar megszületni a megoldás,  ez így semmiképpen sem kedvez, az emelkedő elvárásoknak. A 12.-ei naptól várt, jelentős felfelé elmozdulás, nem meglepő módon elmaradt,  habár 2 próbálkozás is volt, ezek gyertya zárás tekintetében fennakadtak a lila ellenálláson, amellyel újra megerősítést nyert, a csökken irányába elmozdulással történő megtisztulási igény! 
Tehát egyértelműen látszik, hogy továbbra is csak tapogatózunk, az elég szűk keretek között zajló, oldalazásból történő iránymeghatározás tekintetében! Szerintem a kék oldalazó sávból kilépés után, kapjuk csak majd meg a megfelelő választ.
Ebből az oldalazó sávból, ahogy csökkenő irányba tegnap is láttuk, nem elég a kilépés, a vissza-tesztet követően át is kell lépni a kilépéskor keletkezett csúcsot, amíg ez nem történik meg, addig csak kóválygunk le fel!
Két piros karikával, azért jelöltem meg a lila támasz érintést, mert szerintem ez túl erős jelzés arra, hogy ne arra gondoljunk csak a csökkenő irány lehet a kiút. De ezt a kását tovább kerülgetni fölösleges, amíg valamelyik irányba nem történik konkrét lépés, addig okosabbak sem leszünk, tehát először tegyük meg az első lépés, amihez majd tudunk alkalmazkodni!

Napos: ahhoz képest, hogy órás idősíkon is elég értelmetlen dolgok történnek, itt napos nézetben kicsit letisztultabb a kép, amelyben nagy pozitívum, hogy 5. napja az 50-es mozgóátlag fölött tartózkodik az ár!  Ezen mozgóátlag fölött, a piros tegnapelőtti gyertyát követően, kellett volna pontot tenni a dolgok végére, de csak egy elég bizonytalan doji gyertyát sikerült összehozni, aminek ebben a szituban, akkor van jelentősége, ha valamelyik irányba megerősítést is kap legalább egy 100$-os elmozdulással!
Az a tény, hogy felülről a tegnapelőtti piros gyertyával vissza-teszteltük az 50-es mozgóátlagot, amit szerencsére a tegnapi gyertya sem rontott el, ezzel szerintem kaptunk egy 65%-ra tehető felfelé elmozdulási lehetőség, ez a lehetőség 70%-ra  növekedhet, ha a kék ellenállás fölé sikerül zárni!
Tehát összességében az állapítható meg, hogy egyelőre semmit nem tudunk megállapítani, csak az apró jelekből lehet valószínűsíteni a következő lépést. Ezzel szemben amire nekünk szükségünk volna, az legalább 8.-ai bika gyertyához hasonló továbblépés, ennél kisebb lépések, csak a napok számát növelik eggyel, a megoldáshoz közelebb nem kerülünk.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: minden kívánságunk úgy teljesüljön, ahogy a tegnapi és tegnapelőtti longs chart egymást követő két zöld gyertyájánál, ezekhez talán a mai gyertya is csatlakozik. A mai gyertyánk feladata, ismét egy ellenállás átlépése,  ehhez azonban nagyon oda kellene tenni magukat a bikáknak, főleg azért mert a mögöttünk hagyott 4. napja látható erősödés, lassan egy kisebb korrekció után kiált, amit jó volna a felső ellenállás átlépését követően végrehajtani. Abban az esetben, ha a felső ellenállást is sikerült átlépni, ott már szerintem egy olyan ötezres zónába kerülünk, ahol  szinte elvárás ár tekintetében is egy több ezer dolláros elmozdulást megkezdeni!
A macik oldalán is sikerült némi pluszt hozzátenni, viszont korántsem olyan meggyőző formában, mint azt a bikák 4. napja megvalósítják. Az itteni mozgásnak, az 50-es mozgóátlag lehet a kulcsa, ha ezt átlépik talán erősödésbe kezdhetnek,  csökken irányba továbbra is a fekete támaszok alatti mozgás esetén lehet számítani.
Tehát az a bizonyos ötezres zóna, áremelkedés szempontjából, akkor tudna egy bullrun elvárásoknak legjobban megfelelni, ha a macik oldalán megkezdődne a gyengülés és a fekete támaszok alatt, nem kezdenének eszeveszett kapkodásba, az ár mindenképp alacsonyan tartása érdekében.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/dhu6Gs8T/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/UA9N4FeT/

"Hetes gyertya, az előző 3 hét gyertyáihoz képest, elég pozitívan teljesítettünk, köszönhető ez a 8.-ai kiugrásnak, de azt is megköszönhetjük, hogy  a kiugrásnak, erre a hétre átcsúszott a korrekciója. A korrekcióról még óvatosan, mert egyáltalán nem biztos, hogy ez fog következni,  tehát ha ez a korrekció elmarad, az egy konkrét válasz arra, hogy erősödés folytatódhat!
Az RSI  alsó zónájában történő keresztet követően, a szerény 800$ egy nagyon gyenge teljesítmény, néhány 2018-as erősödéshez képest, ezt most egy szerencsés 1,200$-os további emelkedő mozgásnál, az 5k-s magasság elérésével ki lehetne egészíteni, vagy az 50-es mozgóátlag 6k-s magasságával, csatlakozni a tavaly februári és áprilisi bullrun-ok táborába!
Tehát az előttünk álló héttől, pozitív értelemben az várnánk, hogy a kék ellenállást konkrétan lépjünk át, majd érkezzünk meg a piros ellenállásra! "

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/2jMpKhnG/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/sJZrCOoT/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/o45GRCr5/
https://www.tradingview.com/x/vDlOJtfc/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/aIulscGa/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Néhány mondat az altokról!

ETH egyelőre még küzd az 50-es mozgóátlaggal, amit 4. napja próbál átlépni, ha végre sikerrel jár,  akkor jöhetnek az ellenállások 150-155$ magasságában, de az igazi feladat, majd 180-190$ magasságában a 200-as mozgóátlag! https://www.tradingview.com/x/7KcfRazS/
ZEC-nél is vannak mozgolódások, az 53$-os támasz és az 50-es mozgóátlag környékén, de ha a nem túl nehéznek látszó, de mégis bonyolult feladatot sikerül megoldani, akkor 90$ magasságában, egy ellenállás és a 200-as mozgóátlag jelenti majd az igazi erőpróba! https://www.tradingview.com/x/haXLTgNk/
LTC továbbra is benne van a korrekcióban,  viszont hogy ennek a korrekciónak, a 39$-os támaszon vagy a tegnapi 42$-os csúcs magasságában találtuk meg az alját, arra az elkövetkezendő napokban kapunk választ! https://www.tradingview.com/x/3wwHWaGr/
XRP szintén nem találja a felfelé vezető kapaszkodót, pedig ezt a kapaszkodó, a 0.32$-os támasz tudná biztosítani, ami lassan egyesül 50-es mozgóátlaggal! Ezeknek sikere esetén 0.38$ magasságában, a 200-as mozgóátlag átlépésével tudnánk valami eredményt ismételten letenni az asztalra! https://www.tradingview.com/x/A62DxNtW/
NEO chart szóra sem érdemes,  mivel november 25.-ét követően, mély álomba szenderült, azóta várj Csipkerózsika az ébresztő csókot,  ezzel a csókkal láthatóvá csak a Bitcoin rendelkezik! https://www.tradingview.com/x/NrZw3reS/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

A puskapor már betöltve! Piros vagy zöld golyó kerül a csőbe?

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.02.14!

BTC, tegnap sem jutottunk előbbre, ugyanott tartunk ahol 4-5 nappal ezelőtt, de már muszáj hogy a folytatást eldöntő pillanat közelében legyünk, viszont hogy az melyik irányba történik az még nagy rejtély! Szerintem a kék oldalazó sáv rejti a megoldást, de ennek a megállapításához nem kell sok tudomány.
Tegnap a két piros körrel megjelölt ellenállás érintés után, elég nyilvánvaló gondolat volt, a csökkenő irányú elmozdulás lehetősége, amelyet mint látjuk csak egy nagyon szerény formában, a kék sávból kilépésre volt elég. Erre szépen vissza is tesztelt a mozgás, azonban erő híján csak a kilépéskor létrejött csúcs magasságát sikerült elérni, majd vissza is kapaszkodtunk a támaszra, ettől azóta sem tudtunk megszabadulni.
Ez az elnyúló mozgás, az enyhén csökkenő ék vonalainak megnyújtását az igényli,  főleg azért, mert a sikertelen csökkenő irányú elmozdulás, ennek az ellenállásával küzd jelenleg is! Továbbra is muszáj azt gondoljam, hogy ennek az enyém csökkenő éknek a támasza, feladatot fog kapni még azt megelőzően, ha mégis sikerülne felfelé megindulni!
Van itt még egy vékony fekete vonallal jelzett emelkedő ív, ha ehhez is alkalmazkodik a folytatás, akkor vagy most 10 óra magasságában jön egy leszúrás 3,565$ környékére, vagy folytatódik az oldalazó mozgás, aminek hatására éjfél környékén érhetjük el ezt a fekete ívet, amelyről a piros nyílnak megfelelően kellene bízzunk egy a fekete ellenállást 3,790$ magasságában megtámadó hirtelen emelkedésben.
Tehát az megállapítható, hogy továbbra is tapogatózunk, de egy ilyen oldalazó mozgásban nem is lehet biztosra menni, azonban egy normális vissza-teszt utálni mozgás, esetleg egy hirtelen elmozdulás utána, már könnyebb az elindult vonatra felugrani!

Napos: 6. napja folyik az állóháború, de hogy minek hatására fog történni változás, azt egyelőre megtippelni sem lehet!
Van itt egy kék ellenállás, amelynek határozott átlépése esetén, talán kicsit egyenesbe tudna jönni az ár, ebben lett volna nagy segítség az RSI piros ellenállása fölé történő néhány nappal ezelőtti megérkezés, de mint látjuk ez a lehetőség is kezd elillanni, köszönhetően az oldalazáson belüli, csiga lassú csökkenő araszolásnak.
Maradva az RSI mozgásánál, ha megnézzük a január közepétől a 8.-ig tartó kiugrást megelőző mozgást és a gyertyák enyhén csökkenő mozgását, akkor egy enyhe divergencia rajzolódik ki, erre jött is a megfelelő reakció a 8.-ai kiugrással. A volume oszlopok is jól teljesítettek a kiugrásnál, ide is rajzoltam egy ellenállást, amelyet most egy zöld színű oszloppal kellene újból érinteni, viszont itt  már magasabb szintet kell elérni, tehet a 8,-ai kiugráshoz képest sokkal jobb teljesítményre lenne szükség. Viszont ezt a sokkal jobb teljesítményt, jelek szerint a semmiből kellene előhúzni, ami jelenleg lehet egy hátráltató tényező, és talán ez okozza a lassan 1 hetes bizonytalanságot.
Tehát két lehetőséget látok, vagy feladjuk ezt a sehova nem vezető kínlódást, és kirajzolva a Bart Simpson fejet, visszapottyanunk 3,400$ magasságába, esetleg abba az egyre jobbnak tűnő lehetőségben bízunk, amit a longs chart egyre erősödő aktivitása is mutat, szemben a shortra várók táborának egyre csökkenő aktivitásával!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a jelenlegi bizonytalanságban nem volt egyszerű 3 napon keresztül a bikáknak tartani a nyomást, de végül sikerült és leküzdötték az alsó fekete ellenállást. Tegnap tartották egy kisebb pihenőt, amit elképzelhető hogy ma még folytatnak és legrosszabb esetben vissza-tesztelik az átlépett ellenállást.  Viszont az ellen sem tiltakozzunk ha folytatódna a nyomás, és holnap már  a felső fekete ellenállás megtámadásával töltjük a napot!
Szerencsére a macik nekünk, tehát az emelkedés elősegítésén dolgoznak, ennek érdekében tegnap egy elég jelentős 3000 egységnyi visszalépést hajtottak végre! Ezzel a felső támasz hipp-hopp áttörésre került, de annyira  lendületben vannak, hogy akár már a mai napon, az alsó támasz is eleshet!
Sajnos ez az árra még mindig nincs ráhatással, de ha így folytatjuk, annak nem lehet más a végeredménye, mint egy néhány ezres felfelé történő árelmozdulás!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/15q24Rtf/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/bPWFi4Qu/

"Hetes gyertya, az előző 3 hét gyertyáihoz képest, elég pozitívan teljesítettünk, köszönhető ez a 8.-ai kiugrásnak, de azt is megköszönhetjük, hogy  a kiugrásnak, erre a hétre átcsúszott a korrekciója. A korrekcióról még óvatosan, mert egyáltalán nem biztos, hogy ez fog következni,  tehát ha ez a korrekció elmarad, az egy konkrét válasz arra, hogy erősödés folytatódhat!
Az RSI  alsó zónájában történő keresztet követően, a szerény 800$ egy nagyon gyenge teljesítmény, néhány 2018-as erősödéshez képest, ezt most egy szerencsés 1,200$-os további emelkedő mozgásnál, az 5k-s magasság elérésével ki lehetne egészíteni, vagy az 50-es mozgóátlag 6k-s magasságával, csatlakozni a tavaly februári és áprilisi bullrun-ok táborába!
Tehát az előttünk álló héttől, pozitív értelemben az várnánk, hogy a kék ellenállást konkrétan lépjünk át, majd érkezzünk meg a piros ellenállásra! "

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/7L5VEixR/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/SqlA5Qr4/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Qgw1ObAY/
https://www.tradingview.com/x/ZW0g8CGX/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/X5ffe1g3/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Kolumbusz Kristóf ebben a ködben már érezhette, hogy közel a szárazföld!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.02.15!

BTC, kicsit fordítva ülünk a lovon, ha 200-as mozgóátlagnak kell átlépni az 50-es mozgóátlagot,  viszont a jelek szerint az fog történni, ha még egy-két napig marad az oldalazó mozgás.  Ez 200-as mozgóátlag, még a 8.-ai kiugrásból táplálkozik, de már nagyon kifogyóban vannak a készletek.
Problémás a 200-as mozgóátlag alá kerülés lehet, de mint látjuk a tegnapi elvárásnak megfelelően jött is egy leszúrás, ami igyekezett nem átlépni a mozgóátlagot!
Tegnap még egy vékony fekete vonallal jelölt ívet,  kék színűre változtattam (ennek előzményei 4 órás idősíkon jól látszanak), aminek a lényege az lenne, ha ezt követi az ár, akkor  a 3,734$-os kiugrásnál keletkezett csúcs átlépésével, folytatódjon egy emelkedő trendnek megfelelő mozgás. Erre az ívre, az enyhén csökkenő ék ellenállásáról visszakorrigált a mozgás, és ahogy telik az idő, szépen kirajzol egy emelkedő háromszöget, amelyből most kellene a jelzésnek megfelelően egy 80$-os kiugrással megadni azt a kezdőlökést, amellyel a fekete ellenállás gyors tempóban 3790$ magasságában elérhető.
Most itt tulajdonképpen azt kellene megismételni, amit az elmúlt 24 órában produkált a mozgás, tehát a fekete ellenállás és a kék ív által kirajzolt háromszögbe beszorulva, majd abból felfelé kitörve, konkretizálni az emelkedő trend folytatását!
Tehát ez egy elég jó elképzelés lehet az emelkedés folytatására, viszont ebben a legkisebb baki is rögtön csökkenő irányba adhat egy lökést!

Napos: sajnos még mindig nem dőlt el, hogy a kék nyíl jelzésének megfelelően, lehetősége kap e az ár egy nagyjából 1,200$-os emelkedés megkezdésére! Ez a jelzés, a kék ellenállás határozott gyertyával történő átlépése után tud kialakulni.
A tegnapi gyertya eben sem volt segítség, de szerencsére a kisebb csökkenő irányú elmozdulásával, nagy problémát sem okozott, egyelőre!
Az RSI csíkra felkerült egy kék támasz, ezen támasz fölött kellene maradni, majd ezen ha megtörténik a fordulat és visszaerősödünk a piros ellenállás fölé, az árnak ott kellene élni a lehetőséggel és egy nagyjából 300$-os gyertyával a kék ellenállás fölött zárni.
Ha ez a kísérlet is sikertelen lesz, akkor továbbra is fenyegetőleg jelen van egy újabb visszaesés lehetősége vagy esetleg a mögöttünk hagyott bő egy hónap mozgását folytatva oldalazunk tovább!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: longs charton a tegnapelőtti bakit sikerült kijavítani, ennek köszönthetően jelenleg elég szépen folytatódik a nyomás,  ami 34,590-es ellenállástól már csak nagyon kicsivel van elmaradva,  viszont ha már idáig eljutottunk, akkor ezt a gyertyát jó lenne 35 ezres magasságban zárni!
Shorts charton rossz érzéseik lehetnek a maciknak, mivel a tegnapi, előző napihoz képest kisebb intenzitású csökkenéssel átnéztek az alsó támaszon is!
Tehát két chart mozgása között jól kivehető divergencia van, ennek sajnos még az árra nincs ráhatása, de ahogy erre a facebook valaki rá is kérdez, vihar előtti csend érzékelhető! Ez a vihar jó értelemben értendő, legalábbis ha ezt a két chartot megnézzük. Bika pozíciók száma növekszik, a maci pozíciók száma egyre jobban csökken, de itt a macik még mindig erődebnek érezhetik magukat, a mögöttünk hagyott bő egy éves kemény munkájuknak köszönhetően!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/PaRaghnO/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/cLnNBQ3Z/

"Hetes gyertya, az előző 3 hét gyertyáihoz képest, elég pozitívan teljesítettünk, köszönhető ez a 8.-ai kiugrásnak, de azt is megköszönhetjük, hogy  a kiugrásnak, erre a hétre átcsúszott a korrekciója. A korrekcióról még óvatosan, mert egyáltalán nem biztos, hogy ez fog következni,  tehát ha ez a korrekció elmarad, az egy konkrét válasz arra, hogy erősödés folytatódhat!
Az RSI  alsó zónájában történő keresztet követően, a szerény 800$ egy nagyon gyenge teljesítmény, néhány 2018-as erősödéshez képest, ezt most egy szerencsés 1,200$-os további emelkedő mozgásnál, az 5k-s magasság elérésével ki lehetne egészíteni, vagy az 50-es mozgóátlag 6k-s magasságával, csatlakozni a tavaly februári és áprilisi bullrun-ok táborába!
Tehát az előttünk álló héttől, pozitív értelemben az várnánk, hogy a kék ellenállást konkrétan lépjünk át, majd érkezzünk meg a piros ellenállásra! "

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/khXjnioe/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/BkxYer3c/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/xOsAzsWr/
https://www.tradingview.com/x/5OJRCszA/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/86nVdBs5/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Jamie és a csodalámpa, mint megmentő!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.02.16!

BTC, a 200-as mozgóátlag áttörte az 50-es mozgóátlagot, ami a mögöttünk hagyott 8 nap tétlenségének okán vízszintesen mozog, ezzel szemben a 200-as mozgóátlag, még mindig a 8.-ai kiugrásból táplálkozik. Ez a 200-as mozgóátlag is veszélybe került tegnap, amikor egy sikertelen kiugrást követően, csökken irányba kezdett mozogni az ár, de szerencsére ez sem volt egy sikeres küldetés, amit azóta teljes mértékben vissza is korrigált a mozgás! 
A kiugrási kísérletnél lett volna lehetősége a 3,790$-os fekete támasz irányába történő határozott elmozdulásnak, ebből végül annyi lett, hogy felszúrtunk a zöld ellenállási zónába, ami nem egy pozitív történés. Ez a sikertelen kiugrási kísérlet, fel is ébresztett néhány az utóbbi napokban elaludt shortra vágyó aktivistát, viszont ezek a short pozíciók,  nem lehetnek valami erősek, az azóta eltelt erősödést megnézve.
A jelen szituációt egyelőre úgy kezelem, mint a lila ék támaszára egy vissza-teszt, de az is nagyon érdekes, hogy az oldalazó kék sáv támaszára is vissza-tesztel a mozgás, ez a kettős irányú tesztelgetés egyelőre fogságban tartja az árat és teszi megtippelhetetlenné a folytatást.

Napos: természetesen tegnap se jutottunk egy lépéssel sem előbbre, ez a természetesen jelző arra vonatkozik, hogy nincsen olyan fundamentális jelzések, amelyek alapján mást kellene várjunk, csak néhány a BAKKT és az ETF-ek körüli gumicsont. Ezen két gumicsont körüli bizalom, a tavalyi év során el lett játszva, ennek köszönhetően már csak akkor tudnak hatással lenni a piacra, ha 100%-os kézzelfogható tényként lehet őket kezelni!
Itt van még Jamie Dimon barátunk, aki kezdetekben még ellensége volt a Bitcoinnak, majd meg barátkozott vele, mostanra ez a barátság odáig jutott, hogy saját conit szeretne létrehozni! Ez szerintem jó ötlet Jamie-től, mert így a crytoba beáramló nem kis összeg, a Bitcoinba vetett bizalmat is felélénkítheti, illetve ha ez bejön Jamie-nek az a többi Bank vezetőre is jó hatással lehet, tehát a tavalyi nagy kivonulásokat, követheti egy nagy bevonulás!
A chartról kevés szó esik, ennek oka, hogy akár a 4 nappal ezelőtti elemzést ide bemásolva, túl is léphetnénk a dolgon.  Tehát az a kérdés, hogy a kék nyílnak megfelelően történik e jelentős elmozdulás, az 5k-s szintek irányába, vagy erő hiányában ismételten nem fog sikerülni és muszáj lesz a jelenleg semmibe vezető oldalazást elengedni, majd újult erővel  visszatérni a 3k-stámasz zónából.
Az RSI csík kék támasza, még nem tudni állni fogja e a sarat, de látszólag ezt már csak egy hirtelen felfelé elmozdulás tudja megmenteni,  ami remélhetőleg olyan aktivitást fog kiváltani, hogy a volume oszlopok tetejére húzat piros ellenállást egy zöld színű oszloppal támasztja alá!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: az a tegnapi gondolat, miszerint a 2,965$-os támaszra beállított vételi megbízást, manuálisan tegnap megnyitom 3,600$-on, az innen a longs chart elég magabiztosnak látszó pozícióinak növekedéséből jött! Ez egyelőre nem tűnik rossz beöntésnek, annak ellenére sem, hogy a tegnapi kiugrás sikertelen volt,  és ahogy a mai napból eltelt néhány órás aktivitás nézzük, a bikák tovább tolják a szekeret.
Sikerült határozottan átlépni a felső ellenállást is, ezt itt meg is kellene tartani, esetleg még holnap egy keveset hozzátenni, majd jöhet a piros és fekete ellenállásokra egy vissza-teszt! Az a csúcs, ami itt remélhetőleg hamarosan kiépül, majd azt a vissza-tesztből tovább nevelkedő pozíciók átlépik, ott kellene elérjük azt a pontot, ahonnan kezdődhetne a február megkoronázása. Ez a korona, a hónapos gyertya 6000-6500$-os szint környékén történő zárás esetén kerülne a helyére, ami megerősítheti a jelenleg még bizonytalan trendfordulási szándékot.
A macik részéről történő pozíció növekedés, egyelőre még nem jelent problémát, viszont ha ezt sikerül a nap végén is megtartani, akkor ismételten hiába tolják a bikák a szekeret, sehova nem fognak kilyukadni, aminek következtében az ár folytatja kitartó oldalazását!
Tehát ha ideális, az ár szempontjából emelkedési szituációt szeretnénk látni, ahhoz a long pozíciók számának a felső ellenállás fölött kell maradni, a short pozíciók számának, pedig a felső támasz alá kellene visszaesni! De ha itt az alsó támasz is kifogna a macikon, ezzel szemben a bikák maradnának a felső ellenállás fölött, az lenne egy ideális újabb kiugrási lehetőség!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/3JOufKKO/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/Zcpbrw5N/

"Hetes gyertya, az előző 3 hét gyertyáihoz képest, elég pozitívan teljesítettünk, köszönhető ez a 8.-ai kiugrásnak, de azt is megköszönhetjük, hogy  a kiugrásnak, erre a hétre átcsúszott a korrekciója. A korrekcióról még óvatosan, mert egyáltalán nem biztos, hogy ez fog következni,  tehát ha ez a korrekció elmarad, az egy konkrét válasz arra, hogy erősödés folytatódhat!
Az RSI  alsó zónájában történő keresztet követően, a szerény 800$ egy nagyon gyenge teljesítmény, néhány 2018-as erősödéshez képest, ezt most egy szerencsés 1,200$-os további emelkedő mozgásnál, az 5k-s magasság elérésével ki lehetne egészíteni, vagy az 50-es mozgóátlag 6k-s magasságával, csatlakozni a tavaly februári és áprilisi bullrun-ok táborába!
Tehát az előttünk álló héttől, pozitív értelemben az várnánk, hogy a kék ellenállást konkrétan lépjünk át, majd érkezzünk meg a piros ellenállásra! "

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/7VXGc8FB/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/2p86mik7/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/uT9rXGYb/
https://www.tradingview.com/x/hfYgjPPu/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/lIPlfoIX/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

A vasárnap, vásárnap volt régen!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.02.17!

BTC, már 2 napja a fekete ellenállás környékén kellene mozogni az árnak és előkészíteni annak átlépését! Ezt az igényt a lila ékből kilépést követően kell volna végrehajtani, a 200-as mozgóátlagra történő vissza-teszt után. A tegnapi és a ma reggeli mozgás a zöld ellenállási zóna 3,640$-os alsó szintjét csipkedi, ez abból a szempontból pozitívum, hogy nem történik ebben a zónába egy konkrét megérkezés, ami elkészít egy kb. 200$-os csökkenő mozgást.
Habár az ékből kilépést követően a piros nyíllal, határozott fekete ellenállást elérő mozgás lett berajzolva, nem várhatunk azonnali emelkedést, mivel a lila ék, a zöld ellenállási zóna középső 3,682$-os ellenállására adott csak jelzést, erről kellett volna egy kisebb korrekció után 3,790$ magasságában, tegnap megérkezni a fekete ellenállásra. 
A kék emelkedő ívet sokadjára módosítom, ami először a 3,590$-os kisebb leszúrásnál mutatkozott jó lehetőségnek, majd ez másnap módosult és ezt követően most 3. alkalommal is módosításra került,  de ez csak egy utólagos mozgás követésre alkalmas, aminek főleg nagyobb idősíkon vesszük majd hasznát.
A mai naptól is, a fekete ellenállás irányába elmozdulást kellene lássunk, viszont ez szerintem ismét nem fog összejönni, hacsak ebben a macik  visszalépésekkel nem lesznek segítségünkre! Mégpedig azért, mert vasárnap van és mert a bikák tegnap is egy olyan aktív napot tudtak maguk mögött, ami szerintem egy napos pihenőt jelent számukra. Ettől függetlenül a meglepetés mindig ott van a mozgásban, ami nemcsak csökkenő irányba, hanem néha felfelé is jelentkezik.

Napos: a 8.-ai kiugrásnál, a belépőknek még megfelelő hasznuk van jelenleg is, viszont amire várhatnak, az annak a továbblépésnek az esélye, amit a bika pozíciók emelkedése is jelezhet számukra, tovább viszont azért nem tolják hasonló kiugrással, mert a maci pozíciók is jelentősen megemelkedtek, és ha itt egy hibás döntéssel kiugrasztanák az árat, például a 4k-s szintet elérve, ott a sok short pozíció között egy nagyobb csomag is rejtőzhet, ami 8.-ai hasznot szépen el is viheti.
Tehát most meg kell várni míg a pozitív hangulatba bekapaszkodva tovább emelkedik az ár, és azt meglovagolják vagy kivárnak és ha elfogy a bikát mögül az erő, akkor feladják a 8.-ai álláspontot és egy 4-5%-os haszonnal távoznak. Ezért is érdekes lehet, hogy a tegnapi intenzívebb mozgást, a mai esetleges pihenő nem e puhítja el annyira a bikák erejét, hogy ne tudjanak a folytatáshoz szükséges erővel újra előjönni.
Természetesen a mai gyertyával is a kék ellenállás fölé szeretnék látni egy határozott mozgást, ebben a tekintetben az RSI csík kék támasza fölötti mozgás egy nagy pozitívum, főleg ha ez a mozgás még a piros ellenállás fölé is eljut!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a bikák tökéletesen hozták amit tegnap elváltunk tőlük, tehát sikerült a fekete ellenállást határozottan átugrani! Szintén tegnap már megemlítésre került, ha ez sikerül, akkor egy korrekciós igénnyel vissza-tesztelődhet a fekete és piros ellenállás, amelyek ha nem állják ki a próbát, akkor a maci kapnak egy lehetőséget a javításra.
Viszont ha megnézzük a macik chartját, ott is a bikák szempontjából alakultak kedvezően a történések, mivel nem sikerült  a támasz fölé zárás,  ami egy kisebb gyengeség, de így is elég kövére sikeredett a tegnapi nap.
Tehát ár szempontjából a pozitív folytatás érdekében, ha a bikák tényleg pihenőnapot tartanak, akkor sajnos nem tudjuk kihasználják azt az előnyt, ha a macik a támasszal mégsem tudnának megküzdeni. Minden ettől eltérő mozgolódás, egyik vagy a másik oldalra billentené el a mérleg nyelvét, aminek ha ár szempontjából egy kiugrás a vége, annak örülünk, de ha a 8.-ai pozíciót visszaveszi a gazdája, akkor felesleges volt az utóbbi 9 nap oldalazásba kapaszkodása.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/AwzkQIIU/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/jr9FcXdX/

"Hetes gyertya, az előző 3 hét gyertyáihoz képest, elég pozitívan teljesítettünk, köszönhető ez a 8.-ai kiugrásnak, de azt is megköszönhetjük, hogy  a kiugrásnak, erre a hétre átcsúszott a korrekciója. A korrekcióról még óvatosan, mert egyáltalán nem biztos, hogy ez fog következni,  tehát ha ez a korrekció elmarad, az egy konkrét válasz arra, hogy erősödés folytatódhat!
Az RSI  alsó zónájában történő keresztet követően, a szerény 800$ egy nagyon gyenge teljesítmény, néhány 2018-as erősödéshez képest, ezt most egy szerencsés 1,200$-os további emelkedő mozgásnál, az 5k-s magasság elérésével ki lehetne egészíteni, vagy az 50-es mozgóátlag 6k-s magasságával, csatlakozni a tavaly februári és áprilisi bullrun-ok táborába!
Tehát az előttünk álló héttől, pozitív értelemben az várnánk, hogy a kék ellenállást konkrétan lépjünk át, majd érkezzünk meg a piros ellenállásra! "

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Cj5sVzP0/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/iNy2lTjP/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/nUH9Knei/
https://www.tradingview.com/x/lLteMtAW/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/kPLRWzsQ/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ha már ismételten kitérek az altokra, azt kezdjük ETH charttal, ahol sok mindenről nem lehet beszámolni, mivel 1 hete küzdünk az 50-es mozgóátlaggal, ez tökéletesen másolja a Bitcoin mozgását!
https://www.tradingview.com/x/tAc4so53/ 

Viszont amiért ez a kitérő van, azt főleg az LTC  mozgása indokolja, ahol a 200-as mozgóátlagról, a kék nyíllal felvázolt módon megtörtént a korrekció. Ezt a korrekciót, azonban a 39$-os támaszra vártam, mivel ez a pozíció a 200-as mozgóátlagon történő gyertya zárást követően, zárásra került! Tehát ha folytatódik az erősödés, az nem teszi lehetővé a pozíció újbóli megnyitását és ha ide még egyszer nem tért vissza az ár, az a későbbiek folyamán egy jelentős haszon kiesés lesz. Ez a mozgás azonban egy tökéletes példa arra, milyen mozgást várnánk Bitcointól!
https://www.tradingview.com/x/95N0M45T/

NEO, az elmúlt 9 napban közel 30%-os erősödést produkált,  ezzel átaraszolt 50-es mozgóátlagon, és ebben a mai nap eddig 9%-os erősödése, előkészítheti a kék ellenálláson történő átlépést. Tehát ha folytatódik ez a pozitív mozgás, akkor szűk 1 hét alatt, a 200-as mozgóátlagra is megérkeztünk 12.5$ magasságában!
https://www.tradingview.com/x/y64mbr9V/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Jó előrelépés, de még nagyon kevés!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.02.18!

BTC, kettő sikertelen próbálkozás után, végül eljutottunk a fekete ellenállásra, viszont az előző két próbálkozásnál kialakított csúcs, még szerepet kaphat, ha a következő lendülettel a fekete ellenállást nem sikerül átlépni. A fekete ellenállás elérésével kiléptünk a zöld ellenállási zónából, viszont ebbe még visszakorrigálhat az ár, jobbik esetben a 3,700$-os csúcsra.
A kék ív, a tegnapi visszanézéssel ismét módosítást igényelt, de mint mondtam, ennek sok előjelző szerepe nincs, csak utólag, ha ettől és az előző hasonló le-fel mutató ívektől eltér a mozgás! 
Visszatérve a kerek 3,700$-os tegnapi felszúrásra, ugyanaz a történet zajlott le, mint a két nappal ezelőtti 3,652$-os felszúrásnál. Ebben az esetben viszont valószínű azért tudtunk elrugaszkodni a mozgóátlagok környékéről, mert mindenki átlátott a szitán és nyilvánvalónak kezdett látszani,. hogy itt az ár nem fog nagyon bedőlni.
A jelen mozgásra könnyen rá lehet vágni, hogy megyünk felfelé, aminek meg is van az alapja, mivel a bika pozíciók 4%-os emelkedésben vannak, szemben a macik 0,2%-os teljesítményével. amelyet azonban óvatosnak kell kezelni, az olyan fundamentális hírek hiánya miatt, amelyeknek ki kellene váltani, a februári csúcs szintet elérő 6k környékét!
Tehát én ebben a szituációban is tök nyugodtan várom a folytatást, főleg mert a 2,965$-os szinte tervezett pozíció nyitást, néhány nappal ezelőtt 3,600$-os szinten megnyitottam, ennek minimum a 4,950$-os szintet el kell érni ahhoz, hogy egy nagyobb korrekciós igény felmerülése okán zárásra kerüljön.

4 órás idősíkon kicsit áttekinthetőbben látszanak azok a le-fel mutató ívek, amelyektől ha sikerül megszabadulni, akkor kiléphetünk az utóbbi hónapokat meghatározó, sehova nem vezető bizonytalanságból. Az, a jelen mozgás szerinti kék ellenállási zóna, amelyből kiléphetünk ha a fekete ellenállást sikerül átlépni,  az egy kulcsfontosságú mérföldkő lehet, mivel a 3k környéki, elég széles támasz zónában történő visszalépést a jelen mozgással el szeretnénk kerülni! Tehát a jelenlegi kék zónán, ahogy a kék nyíllal felvázoltam át kellene lépni, majd a megtámaszkodáshoz szükséges korrekcióval, a kék zónában vissza-tesztelni a fekete ellenállást, ami talán a 8.-ai kiugrás csúcs szintjének magasságában, 3,734$-os szinten fog megtörténni!

Napos: fontos történés, hogy sikerült a kék ellenállást átlépni, viszont mivel ez még nagyon friss gyertya,  a nap zárására az ellenkezőjére is fordulhat, ezért  még nincs okunk örömre, talán majd néhány nap múlva, ha megerősítést nyer a kilépés!
Hasonló gyertyával folytatni, mint a 8.-ai kiugrásnál, szerintem nem lenne egy szerencsés történés, helyette jobb választás lehet egy 200$-os emelkedés, majd ebből, esetleg egy holnapi hasonló akcióval kellene várjuk a vissza-tesztet.
A volume elég alacsony, ami jócskán elmarad 8.-ai kiugrást aktivitásától, viszont ha el szeretnénk érni a volume oszlopok tetejére húzott piros ellenállást, akkor egy sokkal nagyobb aktivitást kiváltó oszlopnak kellene kiépülni, ami a zöld színben díszeleg, azzal talán sokkal magasabb ugrás lehet végrehajtani, mind azt a jelenlegi apró próbálkozásokból kinézzük!
Az RSI csík, piros ellenállása és kék támasza, talán hasznos információkkal szolgál a folytatásra, de a piros szerepe itt most nem is annyira lényeges, viszont a kék támasz, amelyen kígyóznak felfelé a vonalak, az a felső zónába érkezéssel kiválthat egy jelentős áremelkedést!
Tehát ahogy a kék nyíllal is jelzem, határozott célunk a 200-as mozgóátlag, amire ha megérkezünk se lesz egyszerű a továbblépés, az 5k magasságában húzódó elég erősnél látszunk ellenállási zóna okán, de emiatt majd akkor is ráér fájni a fejünk ha odaértünk.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a longs chart teljesítményében, jobban mutatott volna, ha a mai napba belefektetett eddigi  energiát, már a tegnapi gyertya tartalmazza, azonban ezzel sincs probléma, ha a nap zárására is megmarad ez a pozitív hangulat! Ez már bőven az a magasság, ahol az árnak nem csak száz dollárokat elérő elmozdulás kellene mutatni, hanem már az ezres mozgolódás lenne egy minimum, viszont ez csak akkor megvalósítható, ha a macik már nem ragaszkodnak olyan görcsösen. a jelenleg nem túl fényes álláspontjukhoz.
A macik chartján, én már lassan 2 hete a kínlódás jeleit látom,  ami az utóbbi 3 próbálkozásnál az 50-es mozgóátlagon fennakadt. Ilyen fennakadás volt a tegnapi pozitív napot záró gyertya is, ami ilyen konkrét mozgóátlagon zárás után, visszaeséssel szokott folytatódni.
Ennél a szituációnál a maciknak egyáltalán nem hiányzik a visszaesés, főleg ilyen veszélyes alsó szintek környékén. Ez persze nekünk csak jót jelent, feltéve hogy a bikák tudják tartani a folyamatos nyomást, ami kiválthat egy jelentősebb felfelé történő elmozdulást!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/QvH9T8zu/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/XVf0VG8j/

Hetes gyertyával nem nagyon, sőt egyáltalán nem lehetünk megelégedve, mivel a gyertyának nem sikerült átlépni a kék ellenállást, és a kialakult Doji gyertya, továbbra is nyitva hagyta a bizonytalanság kapuját! Az RSI csíkra bejelölt értékek, a kereszt utáni teljesítményt mutatják, itt főleg annak van jelentősége, ami az alsó zónából történet fordulat után következik, viszont ahogy látjuk a decemberi kereszt után, csak 800$-os pluszt jelentett, ezt kellene még kiegészíteni egy 1,200$-os a január végi keresztet követően, ami mivel nem az alsó zónából indult, így a 800$-os kiegészítésének számít!
Amit múlt héten elmulasztottunk, tehát a piros ellenállás elérését, jobb esetben átlépését, azt az előttünk álló héten kellene bepótolni, ha ez a küldetés sikeres lesz, csak akkor állhátunk hozzá pozitívan a folytatáshoz, aminek feladata 6k magasságában az 50-es mozgóátlag elérése!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/JWUk9fPJ/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/XqZi9P6F/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Sw2PuIN8/
https://www.tradingview.com/x/5p85fwxN/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/uTZoua8v/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Alakul a molekula, mocorog a Bitcoin!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.02.19!

BTC, szép menetelés volt a tegnapi, amelyben szinte minden igény kielégítésre került, most viszont azt kellene kitalálni hogyan tovább.
Előtte még visszatérve a kielégített igényekre,  elsősorban ami az alapját adta ennek a tegnapi erősödésének, az a fekete ellenállás közeléből, a zöld támasz zónába történő apró korrekció, majd az ezt követő két határozat bika gyertya, a folytatásban pedig már a lendület vitte tovább az árat, egészen a 3,986$-os szintre! Ez a csúcs, mint látjuk már az előző gyertyánál is kiépülhetett volna, legalábbis erre volt jelzés a nagy felszúrás, de végül itt még sikerült néhány nagyobb csomagokat bedobni, majd kivenni.
Éjjel egy óra magasságában, újabb csomag eredményeként kialakult egy nagyobb bika gyertya, viszont erre már senki nem ugrott rá, majd visszaléptünk arra a 3,866$-os kék támasszal jelzett szintre, amelynek most szerepe lehet abban, hogy egy nagyobb fibo 0.61 szintet elérő korrekcióval, vissza-teszteljük a fekete támaszt.
Ennél szerényebb megoldás, ha a 3,986$ és a 3,866$-os szintek között, az előző esetben is látható bő 1 hetes oldalazás kezdődik, viszont ennél a megoldásnál a bizonytalan folytatás játszhatja a főszerepet!   
Azzal a lehetőséggel, hogy tovább menjen az ár, egyelőre nem foglalkoznék, mivel ennek csak halvány esélyét látom, de nem fogok tiltakozni ellene, ha a holnapi körkép a 4k fölötti szinteken mozog.

4 órás nézetben csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy a kék nyílnak megfelelő csökkenéssel jön e a folytatás, tehát a már említett LTC charton is látható ideális kisebb korrekció kialakuljon, majd lendületes folytatással irány a 4,400$ környéki ellenállási zóna!

Napos: itt sem panaszkodhatunk, több kívánságunk is teljesült, például egy határozat gyertyával átléptük, majd el is távolodunk a kék ellenállástól, ezen kívül a volume oszlop elérte a piros ellenállást, sőt még az RSI csíkok is fordulatot vettek a kék támaszon!
A kialakult határozott bika gyertya folytatásában, nem okoz meglepetést 1 pihenőnap, ami fűszerezhető például az óriás idősíkon említett korrekcióval, illetve az oldalazó mozgás kezdeti lépése is megalapozásra kerülhet, ismeretlen végeredménnyel.
A kék nyíllal jelzett 5k fölötti célszint irányába történő mozgás tekintetében, a tegnapi erősödés csak a próbálkozás szerepét töltheti be, minimális sikere 4,400$ magasságában húzódó ellenállási zóna környékén jöhet szóba, ebből a zónából kellene továbblépni, majd ha igény van egy nagyobb korrekcióra, azt 5k magasságából kellene végrehajtani!
Tehát jók ezek a kezdeti lépések, de a hurrá hangulattal még legyünk óvatosan! Viszont ha igazak azok a hírek, miszerint a japán amazonnak nevezett webshop, a Bitcoin mint fizetőeszköz bevezetésén gondolkodik, ez egy elég pozitív történés, amely ösztönzően hathat másokra is, amely az ár felfelé pumpálását is jelentheti.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a long chart pozícióinak 30%-a kivonásra került, de ezen a chartot nem is az a cél hogy minél magasabb jusson, hanem hogy mutassa egyik vagy másik oldal erejét! Decemberben is volt egy hasonló 30%-os csökkenés, az egy 800$-os erősödés követően alakult ki, és ha megnézzük jelenleg is egy 800$-os két fázisban lezajló emelkedés követően jött a visszalépés, ami azért csak ekkorára sikeredett, mert ahogy decemberben, úgy most is a macik igyekeztek mindent bedobni az ára visszafogása érdekében.
A short pozíciók ugyancsak közel 30% csökkenésen mentek át, ami már nem ugyanaz mint amit a decemberi történéseknél láthattunk, mivel itt már egy olyan mélységbe kerültek, ahol már csak a nagyon fanatikus shortosok rúgják a labdát.
Tehát ebben a szituációban, kár hogy a bikák is úgy gondolták, ez most így elég, viszont az a tény, hogy a macik ilyen mélységbe kerültek, meggyőzheti a bikákat, hogy újból megmásszák a hegyet, azonban erre jó lenne ha még azelőtt ráismernének, mielőtt azok a bizonyos fanatikus shortosok, be nem dobnak egy Blöfföt.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/koLof345/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/n0cbQGPA/

"Hetes gyertyával nem nagyon, sőt egyáltalán nem lehetünk megelégedve, mivel a gyertyának nem sikerült átlépni a kék ellenállást, és a kialakult Doji gyertya, továbbra is nyitva hagyta a bizonytalanság kapuját! Az RSI csíkra bejelölt értékek, a kereszt utáni teljesítményt mutatják, itt főleg annak van jelentősége, ami az alsó zónából történet fordulat után következik, viszont ahogy látjuk a decemberi kereszt után, csak 800$-os pluszt jelentett, ezt kellene még kiegészíteni egy 1,200$-os a január végi keresztet követően, ami mivel nem az alsó zónából indult, így a 800$-os kiegészítésének számít!
Amit múlt héten elmulasztottunk, tehát a piros ellenállás elérését, jobb esetben átlépését, azt az előttünk álló héten kellene bepótolni, ha ez a küldetés sikeres lesz, csak akkor állhátunk hozzá pozitívan a folytatáshoz, aminek feladata 6k magasságában az 50-es mozgóátlag elérése!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ppsiEEH4/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/QYoJ91ws/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/eEtaCyFE/
https://www.tradingview.com/x/fM1y9GuW/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/cLQP207n/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH mozgása szépen halad a 200-as mozgóátlag felé, előttem azonban még két ellenálláson is át kell verekedje magát,  ami nem lesz egy egyszerű feladat, főleg akkor nem ha a Bitcoin most a korrekciós mozgásával, az itteni mozgást is lefékezi.
https://www.tradingview.com/x/4t7uazxa/
LTC, az általam várt 39$-os támaszt elérő korrekciójához képest feljebb fordult, így sajnos nem tudtam a pozícióba visszalépni. Ettől függetlenül szépen követik a kék nyílnak megfelelő mozgást a gyertyák, viszont az nagy kérdés, hogy a Bitcoin tegnapi akciója után, mi lesz a folytatás és arra itt milyen válasz születik.
https://www.tradingview.com/x/qzGsoFUO/
NEO, erre talán még érdekes kitérni, ahol egy emelkedő háromszög ellenállását elérve, majd azon átlépve 3$-os további erősödéssel elérhetővé válik a 200-as mozgóátlag, valahol fibo 0.61 magasságában!
https://www.tradingview.com/x/Vrvi8m7N/

Viszont az itt kiemelt 3 lehetőség, hogy valóban elérje a kitűzött célját, szükség lenne arra, hogy a Bitcoin tovább erősödve, legalább a 4,400$ magasságában húzódó ellenállási zónát elérje!

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Lássuk, tud-e tovább erősödni az ár!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.02.20!

BTC, kíváncsian vártuk tegnap hogy alakul a kiugrás utáni mozgás, de ahogy a lehetőségek között is szerepelt, sok minden nem történt, ennek valószínű az lehet az oka, hogy akkora mértékű pozíció kivonások történtek mindkét oldalon, ennek okán kell egy kis idő míg újrarendeződnek a sorok. 
Azzal, hogy tegnap nem sikerült, sem visszaesni, sem határozottan továbbmenetelni,  szerintem nyissunk egy új fejezetet, amelynek témája, az elkövetkezendő napok mozgásának kitalálása, remélhetőleg ez a fejezet nem lesz olyan hosszú, mint az előző kiugrást követően.
Tegnap délután megpróbált kiugrani az ár, és a 3,986$-os csúcsot áttörni,  ez egy kerek 4,000$-os próbálkozással záródott, ami elég furcsa hogy csont nélküli 4,000$-os próbálkozást követően, kezd konkretizálódni egy oldalazó mozgás.  Erre a mozgásra enyhén emelkedett piros csatorna rajzolható rá, amelynek jelenleg a támaszáról próbál felfelé törni az ár, de ha ez csak az oldalazás folytatása,  akkor a 3,986$-os csúccsal sem tud mit kezdeni.
Az emelkedő piros csatorna, sajnos gátja annak a lehetőségét, hogy egy zászlóval lehessen további emelkedésben gondolkodni,  viszont ha sokáig tökölünk a megoldással, akkor a 3,866$-os kék támasz egy csökkenő irányú háromszög támaszaként, lehetőséget biztosíthat a fibo szintekhez is passzoló, remélhetőleg max a fekete támaszt elérő korrekcióra.

Napos:  egyelőre ugyanazzal a problémával kell megküzdenünk, mint  a 8.-ai vagy a piros színnel bekarikázott január 6.-ai kiugrás követően, Főleg akkor jöhetnek nehéz napok, ha az a bizonytalan oldalazás két-három nap után sem talál megoldásra, ennél a helyzetnél talán annyival könnyebb a helyzet, hogy a nagy nehezen átlépett kék ellenállásra egy közel 400$-os korrekció még belefér, azonban sokkal jobban örülnénk, ha a korrekciós gondolatok, majd a 4,400$-os ellenállási zóna magasságában jönne csak szóba, de ha ez a korrekció az 5k-s magasságából kezdődne, azzal mindenki megelégedésére szolgálhatna. 
A kék színnel rajzolt emelkedő ívet, ha követi a mozgás, akkor ahhoz egy mai, esetleg holnapi határozott emelkedő mozgással tudna igazodni. Viszont ez a mozgás, attól függően milyen magasra tud eljutni, szerintem elkerülhetetlen a korrekció! Ez a korrekció, ha az alját a 8.-ai kiugrást megelőző 3,400$-os szint, tetejét pedig a 4,400$-os ellenállási zóna magassága,  akkor egy 4-500$-os korrekció elfogadható lehet, 5k magasságából történő korrekció, pedig  nagyjából 6-800$-os mértéket kellene elérjen. 
Abban az esetben, ha a mai mozgás elgyengül, aminek következtében visszaesik az ár a kiugrást megelőző 3,658$-os szintre,  az mivel egy Morning Star gyertyakombinációt is kialakít, nehéz napok következhetnek, kivétel ha azzal a szándékkal történt a visszaesés, hogy a már említett kék ellenállást vissza-teszteljük, ha ez a gondolat negálja a helyét, akkor nagy eséllyel számolhatunk az 5k-s szintek meglátogatásával.
A volume oszlopok tetejére húzott ellenállást, tegnapelőtt megtámasztottuk, ami remélhetőleg egy stabil szint és ezt igyekszünk a későbbiek folyamán is megtámasztani, esetleg átlépni kiugró aktivitással. 
Viszont ami nekem most nagy talány, az a RSI csík piros ellenállása és kék támasza fölötti lehetőségek. A kék támaszról elrugaszkodva megérkeztünk a felső zónába, ahol jelenleg már a piros ellenállás fölé is sikerült megérkezni, itt még van egy olyan 3 napos, piros ellenállás fölötti mozgástér, ahol be kell mutatni valami nagyobb elmozdulást. De ha ennek a piros ellenállásnak, ha itt már nincs szerepe, akkor a kék támaszt fölötti mozgás, még a hónap zárása előtt jelzés értékkel bírhat, akár az 5k magasságát elérő utolsó rohamra is!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: tegnap remélhetőleg mindenki kiadott magából mindent, ma pedig már kezd tisztulni  a kép, ezt követően pedig sikerül ott folytatódnak, ahol 2 nappal ezelőtt elakadtunk.  Természetesen ez nem ugyanazt a 36 ezres  magasságot jelenti a bikák számára,  hanem most felfrissülve 26 ezer környékéről megindulva, hasonló lendületes mozgást sikerül kialakítani és ezzel az árat, még a hónap zárása előtt 5-6k-s magasságban felsegíteni.
Továbbra is öröm az ürömben, hogy a short pozíciók is jelentősen visszaestek, ezek tegnap megközelítették, azt a szerintem kritikus támasz magasságot, ahol ha a bikák felismerik a helyzetben rejlő lehetőséget, akkor néhány nap alatt egy-két ezer dolláros elmozdulás is végrehajtható.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/ma0WHIFX/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/lE7Bo3P3/

"Hetes gyertyával nem nagyon, sőt egyáltalán nem lehetünk megelégedve, mivel a gyertyának nem sikerült átlépni a kék ellenállást, és a kialakult Doji gyertya, továbbra is nyitva hagyta a bizonytalanság kapuját! Az RSI csíkra bejelölt értékek, a kereszt utáni teljesítményt mutatják, itt főleg annak van jelentősége, ami az alsó zónából történet fordulat után következik, viszont ahogy látjuk a decemberi kereszt után, csak 800$-os pluszt jelentett, ezt kellene még kiegészíteni egy 1,200$-os a január végi keresztet követően, ami mivel nem az alsó zónából indult, így a 800$-os kiegészítésének számít!
Amit múlt héten elmulasztottunk, tehát a piros ellenállás elérését, jobb esetben átlépését, azt az előttünk álló héten kellene bepótolni, ha ez a küldetés sikeres lesz, csak akkor állhátunk hozzá pozitívan a folytatáshoz, aminek feladata 6k magasságában az 50-es mozgóátlag elérése!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/flKehJfK/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/fS23fqLh/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/53wY8Xu5/
https://www.tradingview.com/x/w0Ys6Zmh/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/o4ytzRMY/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

#3069
Ha ma nem sikerül tovább erősödni, akkor eluralkodhat egy hétvégi unalmas hangulat!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.02.21!

BTC, kedden próbáltuk megemészteni a hétfői nap pozitív történéseit,  és kíváncsian vártuk, van e ebben még vagy ez csak egy sikertelen próbálkozás lesz, amely határozottan vissza lesz verve. A szerdai nap letisztázta, hogy ez egyelőre se tovább emelkedni nem fog, se bezuhanni, legalábbis a jelen mozgásból kiindulva erre lehet következtetni!
Kialakult egy 4000$-os csúcs, amelyet tegnap egy felszúrás 5$ híján elért, ma hajnalban pedig 10$-ral sikerült átszúrni. 
Tehát itt kék színnel kaptunk egy nagyjából 134$-os oldalazó sávot, amelyen belül egy piros emelkedő csatorna, remélhetőleg azzal a szándékkal tereli felfelé az állat, hogy sikeresen kiterelje az oldalasból! Ezen a piros csatornán belül, most meg kellene látogatni a támaszt, amelyről elrugaszkodva próbát kellene tennie a kék oldalazás elhagyására, majd kilépés után a piros csatorna ellenállásáról vissza-tesztelni a kék sávot és kideríteni van e szándék további emelkedő mozgásra, vagy csak ismételten az időt húzzuk, ahogy a 8.-ai események után is tettük.

Napos:  a mai charton,  azon kívül hogy láthatjuk az előző két nap apró gyertyáját,  a jelenlegi figyelmet a Ribbon indicator irányába próbálom terelni.  Ez  egy 6 sávos mozgóátlag indikátor, amely viszonylag az események elején ad egy kapaszkodót. A chart bal felső sarkában, a novemberi 3000$-os visszaesést megelőzően, az indikátor sárga 20-as átlaga, igyekezett a többi alatt maradni, ezzel arra utalni, hogy az emelkedés szándéka hiányzik a mozgásból. Ez a sárga 20-as átlag, azóta töretlenül a csökkenő irányú szándékokat erősítette, de a 8..-ai kiugrásnál már kezdtek ezek az átlagok egymás irányába csoportosulni, ez eredményre csak 18.-ai nyomás folytatásánál vezetett. Ennek a nyomásnak következtében a 20-as átlag,  jelenleg a 45.-ös átlagot próbálja legyőzni, de a többi mozgóátlag is igyekszik követni, ami arra utal hogy erősödik a felfele irányuló nyomás.
Csak erre az indikátorra alapozni egy stratégiát nem érdemes, ehhez kellenek más egyéb pozitív jelzések is,  ez csak egy megerősítést ad!
Az RSI csík itt most nem látszik,  de sikerült a piros ellenállás felé megérkezni, tehát a plafont súrolva jöhetne valami újabb határozott emelkedő mozgás.
A volume  oszlopoknak, valami nagy teljesítményt kellene mutatni, ahhoz hogy elérjék a piros emelkedő ellenállást, de ha megnézzük az utóbbi 7 nap  jelentős zöld nyomását, az nem arra utal, hogy itt valami csökkenő irányú mozgolódás előkészítése zajlana, ami ettől függetlenül akármelyik pillanatban beköszönhet, ez ellen védekezni csak egy 3,800$ környéki stop szinttel lehet, az én stratégiában ilyen stop szint azonban nem szerepel!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a piros színnel bekarikázott jelentős longs pozíció csökkenés aljánál, láthatóan ugyanolyan fordulási kísérlet történhet, mint az December 20.-ai hasonló szituációnál,  tehát ennek megfelelően a 29 ezres ellenállást kellene most célba venni. Eltérés a decemberi szituációhoz képest, a maci pozíciók mozgásában keresendő,  mivel amíg decemberben a macik csúcson voltak, jelenleg inkább a pincérnek nevezhető mélységben próbálnak mozgolódni.
Tehát a short pozíciók száma a 20 ezres szinten van jelenleg,  ahova tegnap egy 2000 egységnyi  emelkedés után érkeztek meg, ez azt jelenti próbálnak kapaszkodni, viszont ezt a tempót ma is tartaniuk kell, különben értékes információt küldenek a bikák irányába. Viszont ha a macik megteszik azt a szívességet, hogy tartják a jelenlegi szintet, esetleg benéznek a 17-18 ezres támaszok alá, ott lehet keresnivalójuk a bikáknak!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/EPnIzldX/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/J6frGYEI/

"Hetes gyertyával nem nagyon, sőt egyáltalán nem lehetünk megelégedve, mivel a gyertyának nem sikerült átlépni a kék ellenállást, és a kialakult Doji gyertya, továbbra is nyitva hagyta a bizonytalanság kapuját! Az RSI csíkra bejelölt értékek, a kereszt utáni teljesítményt mutatják, itt főleg annak van jelentősége, ami az alsó zónából történet fordulat után következik, viszont ahogy látjuk a decemberi kereszt után, csak 800$-os pluszt jelentett, ezt kellene még kiegészíteni egy 1,200$-os a január végi keresztet követően, ami mivel nem az alsó zónából indult, így a 800$-os kiegészítésének számít!
Amit múlt héten elmulasztottunk, tehát a piros ellenállás elérését, jobb esetben átlépését, azt az előttünk álló héten kellene bepótolni, ha ez a küldetés sikeres lesz, csak akkor állhátunk hozzá pozitívan a folytatáshoz, aminek feladata 6k magasságában az 50-es mozgóátlag elérése!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/xaKwM7AR/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/SM5wc6JO/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/9UUv6qq2/
https://www.tradingview.com/x/0c7wjBv9/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/BgW5LTVK/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Beszorultunk, mit lusta szú a kemény fába!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.02.22!

BTC, a tegnap esti kínlódásnak tűnő mozgásnál, kiírtam a Facebook poszt alá, hogy szerintem ennyi volt,  azóta viszont se ez nem került megerősítésre, se az ellenkezője, habár a gyenge 30$-os erősödést sikerült bemutatni, de a jelenlegi gyertya, ezt is igyekszik semmissé tenni.
A tegnapi körképben úgy gondoltam, először visszatérünk a piros csatorna támaszára, ez meg is történt 3,906$-os érintéssel, majd ebből megindulunk felfelé és a piros ellenállásról vissza-teszteljük a 4,000$-os szintet! Ez a határozott emelkedés, jelenleg még várat magára, viszont még egy-két piros támasz érintés és akkor lesz a csökkenő irányú nyomás, hogy visszább kell lépni egy lépcsőfokkal. Ha szerencsénk van, ez a visszalépés  a kék 3,966$-os  támasz, nagyobb igények esetén a fekete támasz 3,730$ környékére érkezik meg, ami még mindig nem egy túlzás, ha a fibo szinteket nézzük, illetve azt hogy 18.-ai határozott emelkedést követően, elmaradt a fekete ellenállás vissza-tesztelése, és végül itt van még a 200-as mozgóátlag, ami tempótól függően 3,780$ körüli eléréssel!
Tehát ahogy látjuk, csökken irányba van jó néhány indok, ami egy csökkenő mozgás esetén, magyarázatként elő lehet húzni a kalapból, de először maradjunk a pozitív megoldás mellett!
Tegyük fel hogy a piros támaszról sikerült az ellenállásra eljutni, majd vissza-tesztelni a kék oldalazás felső szintjét, ennek sikere esetén célként, a kék ellenállás és a piros emelkedő támasz által kirajzolt háromszög mélységét figyelembe véve, egy újabb határozott emelkedést lehetne megvalósítani, ami ha megkapja a megfelelő háttértámogatást, akár akkorára is nőhet, mint a 8.-ai vagy a 18.-ai 3-400$-os elmozdulásnál!

Napos:  a piros színnel bekarikázott mozgáshoz hasonló történés a 8.-ai kiugrás után elmaradt,  viszont most ismét e miatt kell izgulni, mivel a 18.-ai kiugrásszerű  emelkedést követően hasonló 3 nap van a hátunk mögött, ami akár már a mai napon benyújthat egy visszalépési igényt. Ez a csökkenés, az RSI csík kék támassza alatt, de főleg a felső zónából kilépést követően kezdhet bedurvulni.
Figyelve a tegnap említett Ribbon indikátor mozgását,  azt láthatjuk, hogy a sárga 20 napos átlag, igyekszik felfelé áttörni a többi szintet és már csak 2, az 50-es és 55-ös átlag várakozik átlépésre, tehát elvileg ennek azt kellene jelezni, hogy az utóbbi hetek néhány 100$-os utóbbi erősödései, sikerre vezethetik az árat, amit ugyebár minimálisan 5k fölött tudnánk elfogadhatónak nevezni!
Külön nem térek ki a hetes mozgás boncolgatására, de ha megnézzük a hetes chart 4,000$ magasságában húzódó piros ellenállását, annak közelében maradás, lehet igény arra, hogy ezt a hónapot egy fájdalmas oldalazással húzzuk ki a jelenlegi szinten, vagy egy sokkal hatékonyabb és talán könnyebb megoldást választva, érkezünk meg a 4,400$-os magasságba, majd ezt követően szintén a hetes gyertyához igazítva teszteljük vissza 4,000$-s szintet! Ez viszont nagyon elmarad a februári 6k-s magasságába várt szinttől, ami az egy-két hónapon belüli pozitív megoldást hátráltatja, tehát ha így nézzük, akkor ez megerősítheti a 2015-ös mozgásnál is látható, év végi megoldás megszületését!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a longs chart tegnapi gyertyája, nem azt a pozitív képet mutatja, mint a december 20. környéki hasonló jelentésbe zuhanást követően. Viszont ennél a visszaesésnél is az a nagy mákunk, hogy a macik oldalán ennél sokkal rosszabb szituáció alakult ki!
Tehát ha a bikáknak nem akadnak ugyanolyan rossz 20 ezres magasságba kerülni, most kell összekapják napokat, és ha a hónapot ár tekintetében, egy olyan magasságba tudnák feltornázni, akkor megérdemelnék a pihenőt, ebben az esetben nyugodtan elengedhetnék magukat, erőt gyűjtve a következő hegymenethez!
A shorts oldalon, mint már említettem, a macik sincsenek valami kirobbanó állapotban, ezt viszont a bikák valamiért nem ismerik fel vagy nem akarják felismerni, de ezzel sokáig nem lehet kielégíteni, a haszonnal shortra vágyók igényeit.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/1wcEQhOe/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/84J9Tv0X/

"Hetes gyertyával nem nagyon, sőt egyáltalán nem lehetünk megelégedve, mivel a gyertyának nem sikerült átlépni a kék ellenállást, és a kialakult Doji gyertya, továbbra is nyitva hagyta a bizonytalanság kapuját! Az RSI csíkra bejelölt értékek, a kereszt utáni teljesítményt mutatják, itt főleg annak van jelentősége, ami az alsó zónából történet fordulat után következik, viszont ahogy látjuk a decemberi kereszt után, csak 800$-os pluszt jelentett, ezt kellene még kiegészíteni egy 1,200$-os a január végi keresztet követően, ami mivel nem az alsó zónából indult, így a 800$-os kiegészítésének számít!
Amit múlt héten elmulasztottunk, tehát a piros ellenállás elérését, jobb esetben átlépését, azt az előttünk álló héten kellene bepótolni, ha ez a küldetés sikeres lesz, csak akkor állhátunk hozzá pozitívan a folytatáshoz, aminek feladata 6k magasságában az 50-es mozgóátlag elérése!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/q0I7MYkz/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/sXGpTFCw/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Myff9oqD/
https://www.tradingview.com/x/fZfgrecE/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/ahhOj4As/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Ez a 4k, egy horror mozi!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.02.23!

BTC, 5. napja  hímezünk-hámozunk, de végül mégis sikerült oldalazásnak kialakulni, a 18.-ai kiugrásszerű emelkedést követően. Ebben az oldalazásban, próbál néhány felfelé mutató lehetőség kialakulni, de a dolgok lényege a kék 134$ széles oldalazó sávon belül zajlik! Ezen belül van egy piros emelkedő csatorna, aminek jelen pillanatban szükség volna egy 4,060$ környéki ellenállás érintésre, majd vissza-tesztelni a 4000$-os ellenállást. Azonban mivel ennek a kék oldalazó sávnak az ellenállása, illetve a piros emelkedő csatorna támasza egy emelkedő háromszöget is kirajzol, tehát egy 3. játékost is bevehetünk a csapatba, amelynek a mélysége 127$-os lehetőséget mutat!
Tehát ennek a három lehetőségnek kellene végül megszülni a végeredményt, viszont ha nem sikerül, akkor jönnek a csökkenő irányú igények, amelyek egészen 3,720$ könnyekig kiterjedhetnek és akkor még barátságosan megússzuk.

Napos:  a novemberi 3,000$-os visszaesés tekintetében, ahogy a fibo 0.61 szintje is mutatja 5,000$ magasságában leszünk annál a pontnál, ahol választ kaphatunk arra a kérdésre, sikerült-e kimászni a gödörből vagy annak a széléről visszacsúszunk 3k magasságába. Ennek ellenére én úgy gondolom, szükség lesz még a 3k környéki ár újbóli meglátogatására! 
Jelenleg, a hetes gyertya egy nem túl ideális, ellenállási szint alatt tartózkodik és mivel ebben a szituációban alulról teszteljük a 4k-s ellenállást, amelynek további csökkenés lehet a végeredménye, a néhány ember által várt 2k környéki folytatással. Tehát 2 napja van az árnak, hogy a 4k-s szintet átlépve 4,400$-os magasságban, kihúzza ennek a csökkenő irányú lehetőségnek a méregfogát vagy még most visszább lépni és a következő hétre áttenni a 4k-s probléma megoldását!
A tegnapi gyertyából, sőt az azt megelőző háromból sem jutottunk sok információhoz, ez okozza most a legnagyobb bizonytalanságot. Ha megnézzük azt a zöld háromszöget, amit a 18.-ai emelkedéssel elhagytunk, ennek egy esetleges vissza-tesztelése 3,600$ környéki visszalépést jelentene és erre sem mondhatnánk azt, hogy váratlan dolog történt.
Az RSI továbbra is ezt mutatja túlvásárolt az ár, de mivel csökkenő irányba kezd mozogni, ez arra utalhat csökkenni fog hamarosan az ár, de amíg a 80 feletti zónában tartózkodik, addig a visszaesés elkerülhető és további erőbedobással megpróbálható plafonra tapasztalni, ennek az RSI-nek a vonalait, ami jelentős áremelkedést hozhat magával.
Tehát itt még azt is nehéz eldönteni, hogy a folytatás szempontjából mi lenne a jó megoldás, tudom erre a legegyszerűbb válasz, emelkedjen minél magasabbra az ár, ez rövid távon hatékony megoldás, később viszont teljes kudarc.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a longs charton sajnos továbbra sem javul a helyzet, és  ha itt is megnézzük az RSI csíkot, az erősen a padlót súrolja, tehát a vásárlói érdeklődés szinte egyenlő a nullával. Így nehéz lesz, a macik szintén rossz hangulatába belekapaszkodni és ár szempontjából, jobban kinéző magasságban eljutni!
A shorts chart mutatja is milyen mélységben van a macik érdeklődése, ahol 3 nappal ezelőtt egy kis levegőhöz jutottak, viszont az utóbbi 2 nap és a mai nap idáig eltelt néhány órája, tovább rántotta a levegő minőségét.
Tehát jól érzékelhető, hogy most nem azért, nem sikerül az árnak emelkedni, mert azt visszatartják, hanem mert szándék sincs arra nagy áremelkedés következzen. Ez így egy nagyon érdekes szituáció, ami azt a gondolatot erősítheti, miszerint valaminek a bejelentését meg kell várjuk, esetleg a pénzpiaci tényezőknek kell rosszra fordulni, ahhoz hogy a crypto iránti érdeklődés jelentősen megemelkedjen.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/82JSpVCm/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/2L4I1rnl/

"Hetes gyertyával nem nagyon, sőt egyáltalán nem lehetünk megelégedve, mivel a gyertyának nem sikerült átlépni a kék ellenállást, és a kialakult Doji gyertya, továbbra is nyitva hagyta a bizonytalanság kapuját! Az RSI csíkra bejelölt értékek, a kereszt utáni teljesítményt mutatják, itt főleg annak van jelentősége, ami az alsó zónából történet fordulat után következik, viszont ahogy látjuk a decemberi kereszt után, csak 800$-os pluszt jelentett, ezt kellene még kiegészíteni egy 1,200$-os a január végi keresztet követően, ami mivel nem az alsó zónából indult, így a 800$-os kiegészítésének számít!
Amit múlt héten elmulasztottunk, tehát a piros ellenállás elérését, jobb esetben átlépését, azt az előttünk álló héten kellene bepótolni, ha ez a küldetés sikeres lesz, csak akkor állhátunk hozzá pozitívan a folytatáshoz, aminek feladata 6k magasságában az 50-es mozgóátlag elérése!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/XQmQOi1M/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/sQgWjKns/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/wV3XSzX3/
https://www.tradingview.com/x/RcWM6s0B/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/be6onjA2/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Meglepő hétvégi lelkesedés!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.02.24!

BTC, órás nézetben csak óvatosan haladunk előre, de a tegnapi teljesítmény, tökéletes határozottsággal kiléptette, az emelkedő háromszögből, a kék oldalazó sávból és a piros emelkedő csatornából is az árat!
A zöld háromszög nagyjából 127$-os erősödési lehetőségét,  az első rohamban sikerült elérni, ahol akár ki is fulladhatott volna a történet, de az éjjeli mozgásnak némi plusszal 4,193$-os magasságot sikerült elérni.
A piros csatornának csak annyi volt a feladat, hogy 4,060$ környékén megérkezünk az ellenállásra, de sikerült a legjobb megoldást választva átlépni rajta.
A kék oldalazó sáv még szerepet kaphat, ha a jelenlegi magasságból azt vissza-teszteljük, azonban ez a vissza-tesztelés remélhetőleg még a mai napot kivárja,  ami alatt  a 4,400$-os ellenállási zóna is elérhetővé válik. Ebbe a 4,400$-os ellenállási zónába, azonban nem elég megérkezni, sőt ajánlott nem csak megérkezni, hanem határozottan át is kell lépni! Ezt a feladatot, ha csak ma nem csapunk nagyon a lecsóba, akkor a következő hétre kellene áttolni és habár sok idő, de ha erre 2 hét múlva kerülne csak sor,  akkor ezzel lehetőséget kapna a hetes mozgás arra, hogy a jelenlegi színtől, vissza- tesztelje a 4k-s támaszt, amiből már pozitívabban lehetne hozzáállni a folytatáshoz.
A 18.-ai erősödést 3 részre osztottam, amit behelyettesítve a jelenlegi mozgásba, jelenleg a 2. fázisban lehetünk, ha így van, akkor a 3.-kal meg kellene karcolni a 4,280-4,300$-os magasságot, tehát óvatosan a zóna alatt maradva! 

Napos:  nem meglepő módon a 4,400$-os magasságban húzódó ellenállási zóna, a novemberi 3000$-os zuhanás korrekciós erősödésének tekintetében, fibo 0.38 szintjét elérve még nem egy izgalmas magasság, viszont 5k magasságában fibo 0,61 már sok mindenbe beleszólhat! 
Maradjunk a jelenben, ahol a 4,400$-os zónát vagy el sem érni, jobb esetben a 4,600$-os magasságot elérve át kellene lépni. A volume oszlopok nem mutatnak kitörő aktivitást, tehát ez emelkedés néhány pozitívan gondolkodó befektető mozgathatja, ennek viszont ellentmondhat a longs charton is látható megnövekedett aktivitás! RSI szerencsére tartja azt a magasságot, amelyen még van feljebb, de már nem nagy a mozgástér, itt ha elővesszük a hetes igényeket, akkor ezt már csak egy napig kellene kihúzni, majd jöhet egy hetes pihenő, amely idő alatt csökkenő irányba engedhet a nyomáson.
Tehát az a széles kék csökkenő csatorna nem kapott megerősítést, köszönhetően a zöld háromszögnek, amely egy csökkenő irányú árbócot segíthetett volna, de mivel ezzel a 3000$-os csökkenő jelzésével szinte nullára vitte volna vissza az árat, így  ennek nem láttam értelmét, nem is nagyon foglalkoztam vele, viszont ahogy látjuk, a csökkenő mozgással szembement a 8.-ai kiugrás,ez a lendület viszi azóta is az árat.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a longs charts mozgása, végül mégis kezd hasonlítani a piros színnel bekarikázott decemberi mozgáshoz, ami a 29 ezres szintet elérve, ha erre van igény megérdemli a pihenőt! Már tegnap sikerült megkezdeni a vissza-kapaszkodást, ami az árban is megmutatkozott, ezt már a mai nap néhány órája alatt sikerült meghaladni, eredménye azért nincs, mert a macik is próbálnak nem lemaradva kapaszkodni.
Tehát próbálnak kapaszkodni a maci, de jelenleg egy olyan alacsony szinten vannak, hogy ha itt igazán odatennék magukat a vevők, akkor elérhetnék azt a pontot, ahol a shortosok fel is adhatnak a küzdelmet. A 18 ezres szintet tegnap megcsíptük, ami egy 2018 május 12.-én kialakított csúcs, ezt augusztusban 17 ezres mélységgel sikerült alulmúlni! Ezeket a mennyiségeket  kihasználva kellene a vevőknek még azt megelőzően jelen pillanatban 6,000$-os magasságba erősödni, azért hogy az esetleges következő eladói fellángolásnak legyen mozgástere!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/81r6kDx4/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/PIYgI4QY/

"Hetes gyertyával nem nagyon, sőt egyáltalán nem lehetünk megelégedve, mivel a gyertyának nem sikerült átlépni a kék ellenállást, és a kialakult Doji gyertya, továbbra is nyitva hagyta a bizonytalanság kapuját! Az RSI csíkra bejelölt értékek, a kereszt utáni teljesítményt mutatják, itt főleg annak van jelentősége, ami az alsó zónából történet fordulat után következik, viszont ahogy látjuk a decemberi kereszt után, csak 800$-os pluszt jelentett, ezt kellene még kiegészíteni egy 1,200$-os a január végi keresztet követően, ami mivel nem az alsó zónából indult, így a 800$-os kiegészítésének számít!
Amit múlt héten elmulasztottunk, tehát a piros ellenállás elérését, jobb esetben átlépését, azt az előttünk álló héten kellene bepótolni, ha ez a küldetés sikeres lesz, csak akkor állhátunk hozzá pozitívan a folytatáshoz, aminek feladata 6k magasságában az 50-es mozgóátlag elérése!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/hvTNOY2o/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/MFpxFc3z/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/d3TnMzWK/
https://www.tradingview.com/x/uGdacJ2y/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/AOXBattI/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH mozgására szintén nem panaszkodhatunk, ami 20.-a magasságában megérkezett a kék ellenállásra, majd 3 nappal később a piros volt a soros, ma pedig ezen átlépve jöhet a 200-as mozgóátlag! Tehát továbbra is tökéletesen követjük a Bitcoin mozgását, ennek megfelelően ha a Bitcoint 4,400$-os zóna alatt korrekcióba kezd, akkor itt is hasonlót fogunk látni remélhetőleg a 200-as mozgóátlaga elérését követően!
https://www.tradingview.com/x/1Of57tRh/
ZEC jócskán le van maradva, mivel itt is a 200-as mozgóátlag környékén kellene tartózkodni, de látszólag ez a feladat még hátravan, amire lehet hogy már csak a Bitcoin korrekcióját követően lesz lehetőség!
https://www.tradingview.com/x/10xgOr7P/
DASH szép lassan kapaszkodik a piros csatorna ellenállása irányába, ezt a tervek szerint 110$ magasságában kellene elérje, ebbe  beleszólhat a Bitcoin ha kollekcióba kezd.
https://www.tradingview.com/x/64AmUZUu/
LTC-re semmi panasz, kivéve hogy a 39$-os támasznál nem sikerült visszaszállni, de ez egyéni szocproblem. Az itteni mozgásba szintén lehetnek zűrök, egy esetleges Bitcoint korrekciós igény okán, de ha jól dolgozunk, akkor a mai napon az 55$-os ellenállás még elérésre kerülhet, aztán majd meglátjuk hogy alakú.
https://www.tradingview.com/x/7q4S5HFV/
XRP, ezzel nagyon nem foglalkoztam, mivel január eleje óta próbálja összekapni magát a 0.32$-os támaszról!  Ettől még-jobb megoldás lehet a 0.43$-os ellenállás közelében maradva, kiépíteni egy csúcstámadás előtti alaptábort!
https://www.tradingview.com/x/8V1dR8Qa/ 
REP,  január közepén ahogy a kék nyíllal is felvázolta, a 14$-os támasz vissza-tesztelését követően kellett volna megugrani a 22$-os ellenállást, itt azonban kis hiba csúszott a gépezetben, amit próbálunk korrigálni. Szerencsére a január közepén kialakult erősödés, kisebb haszon realizálást is megengedett nekünk, majd a 14$-os támaszom, kicsit korábban mint kellett volna, sikerült visszaszállni.
https://www.tradingview.com/x/L21ijgI0/ 
ETC, szintén az a probléma, hogy elvagyunk maradva, nem csak a 200-as mozgóátlagtól, hanem még a 5.65$-os ellenállástól is, de ha szerencsénk van, akkor az ellenállást még a mostani lendületből sikerül elcsípni!
https://www.tradingview.com/x/9FWMzshT/ 
XMR, az itteni emelkedő háromszög hasonlít arra, amelyből a Bitcoinnak sikerült határozottan kilépni, tehát azt a kilépést sikerülne itt is megvalósítani, akkor a 63$-os ellenállás elérhető, a 200-as mozgóátlagtól kicsit még messze vagyunk, de nem tudhatjuk milyen hangulatot alakít ki a következő napot a Bitcoin.
https://www.tradingview.com/x/Kod9sXAR/ 
NXT mozgása a béka feneke alatt van, ebből a mélységből javítani nem olyan nehéz, remélhetőleg ebbe hamarosan bele is kezdünk!
https://www.tradingview.com/x/ntIG5OQ8/
STR is nagy zűrben volt a 0.082$-os támasz magasságában, de az utóbbi egy hét mozgása próbál erősödést összehozni, viszont az ideális magasság itt is a 200-as mozgóátlag környéke!
https://www.tradingview.com/x/4241TsBP/
NEO, ez mindig a sor végén, de a teljesítményt látva az ETH és LTC mögött akár a 3. helyet is elfoglalhatná! Nagyjából 2 hete foglalkoztam utoljára az itteni árral, ahol mivel hasonló emelkedő háromszög alakult ki, mint a Bitcoin charton, így kitűztük célként a 200-as mozgóátlagot!  A jelenlegi mozgást megnézve, ez a mozgóátlag elérés akár még össze is jöhet, azt követően itt is lehetnek néhány dolláros korrekciós igények.
https://www.tradingview.com/x/as00gKT3/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Gratula a nyerteseknek, lesz ez még másképp is!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.02.25!

BTC, ennél a tegnapi, közel 500$-os visszaesésnél páran biztos feladták, főleg akik a 4k-s szint átlépését követően gondolták jónak a vásárlást. Azt már sokszor említettem, ha például 4k szintnél  vettél és nem érdekel hogy hol van támasz, ellenállás vagy bármiféle alakzat, akkor is készülj fel arra, hogy 3k-s szintnél is venni kell, ha esetleg mégsem alakulnak pozitívan a dolgok. Természetesen ez inkább már befektetői kategória, de azt a gondolkodást, amit esetleg a Forexben megszoktunk, azokat itt el kell felejteni, ha nem teszed akkor ugyanarra  a szintre jutsz vissza, mint amikorra Forexet elkezdted és minden negatív történéskor világvége hangulat kezdett eluralkodni!
Nézzük a chartot, ahol annak ellenére, hogy jelentős visszaesés láthatunk, sok tennivalónk nincs, mivel a kialakult oldalazás valószínű az egész napot uralni fogja. 
Ebben a visszaesésben én csak egy haszonszerzési akciót látok,  ami ha nem kap további eladói támogatást, akkor szépen egy 300-as gyertyával visszaáll a viszonylagos rend és a 4k-s szint fölött remélhetőleg folytatódik a tegnap félbeszakadt emelkedési kísérletsorozat!
Ez a visszaesés határozottan megérkezett abba a zöld jelenlegi támasz zónába, amelyből sajnos nem jött ez a hirtelen visszafordulás, ami még a hónap vége előtt, olyan magasságba segíthette volna az árat, ami a hónapos gyertyáknak is ideális lett volna.
Tehát ha jól alakulnak a dolgok, akkor itt egy fordított Bart Simpson fej fog kialakulni, viszont ha mégsem ilyen pozitívan alakulnak a dolgok, akkor a majd napos nézetben megemlített 3,600-3,550$ környéki folytatás következhet

Napos:  tegnap megkaptuk azt a pofont, amitől az utóbbi 2-3.hét folyamán elszoktunk, de a pofon hamarabb jött mint kellett volna, mivel a kék felfelé törő ívben még egy utolsó, legalább az 5k-s szintet elérő, úgymond mini szuper hullám lezárást kellett volna mutasson.
Sok-minden lehet a tegnapi gyertyának a szándéka, esetleg az 50-es mozgóátlag 3,600$-os vagy a zöld háromszög 3,550$-os vissza-tesztelése, de pozitív irányú folytatás is következett, ha az a bizonyos órás idősíkon említett, fordított Bart Simpson fejforma kialakul és visszarántják az árat 4k környékére!
A volume oszlopok tetejére huzat ellenállást, a tegnapi negatív történések hatására egy piros oszloppal sikerült alátámasztani.
Az RSI a felső zónában tartózkodott jó néhány napja, ebből már lehetett sejteni, hogy a túlvett közeli állapotba kerül az ár,  ezt a kék támasz is jól mutatta, viszont azt nem lehetett biztosra venni, hogy a jelenlegi csökkenő mozgást még nem-e előzi meg egy kiugrásszerű emelkedés.
Tehát összefoglalva szerintem az történt, hogy a 8.-a óta tartó erősödés 4,200$-os magasságban elfáradt, ennek okán akik a mögöttünk hagyott közel 800$-os emelkedésből hasznot szerettek volna látni és kiszálltak. Ilyen hirtelen visszaesés után, általában kell egy-két nap míg helyre rendeződik minden, ami lehet hogy kicsit még csökkenő irányba magával viszi az árat, de az is lehet, hogy pár napos oldalazást követően, miután megnyugodtak a kedélyek, a 8.-án kezdődött és tegnap célba ért rally nyertesei, ismét beülnek a volán mögé és elvezetik az árat legalább 5k-s magasságba!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: az iszonyú gáz lenne, ha a longs chart mozgása visszatérne a piros csatorna E pontjának érintése érdekében 16 ezres magasságba... Ettől a brutális visszaeséstől még remélhetőleg messze vagyunk, hacsak nem történik egy ugyanolyan két napos katasztrófa mint a 18.-19.-ei zuhanásnál. A piros színnel bekarikázott decemberi mozgás, elég fura módon még mindig hasonlít a mostanira, ugyanis akkor is volt egy felszúrás, ami megközelítette a 29 ezer szintet, ez most kicsit durvábbra sikeredett, de ha az elkövetkezendő hét is másolja a december 28. és január 6. közötti erősödést, akkor ebből ár tekintetében most sikerülhet sokkal jobban kijönni, főleg azért mert a macik, jelenleg elég mélyre elásták magukat.
A macik jelenleg a tavaly augusztusi mélypontra dobták le a vasmacskát, de azt még nem tudni, ez a vasmacska meg tud-e kapaszkodni a tenger fenekén, esetleg egy szakadékba landolt a cicus, ami tovább csökkenti a pozíciók számát.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/Y1IjDInb/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/hfrSUg2y/

Hetes gyertya ígéretesen alakult, a vasárnap délutáni visszaesést megelőzően. Ugyanis átszúrtuk azt a piros 4,000$-os ellenállást,  amely fölött ha sikerült volna megvalósítani a zárást, az egy elég pozitív végkimenetelű történés kezdeti lépése is lehetett volna.
De nem lett így, most pedig újabb 1 hetünk van arra, hogy kiderüljön ezt a piros ellenállást a következő gyertya vissza-teszteli, ami további csökkenő mozgás előkészítésének is felfogható, esetleg sikerül a tegnap elmulasztott lehetőséget még egyszer kialakítani és az ellenállás fölötti zárással, újra kialakul az a pozitív hangulat, ami a februári hangulatot meghatározta.
Az RSI csíkon  megjelöltem azokat a kereszteket, amelyeket követően az árnak sikerült valami jobb eredményt letenni az asztalra. Jelenleg egy darab 800$-os eredményt lehet elkönyvelni, ezen kívül még egy legalább 1200$-os emelkedésre számítok, mielőtt csökkenő irányba egy nagyobb korrekciós visszalépés kialakul.
Tehát a tegnapi, várt, de mégis meglepetésszerű zuhanás, itt egy nagyon jó lehetőséget akadályozott meg a kibontakozásban, ennek ellenére még temetni nem kell a Bitcoint.
Maradni az rsi jelzésénél, hamarosan megérkezünk a felső zónába, ami talán bizakodásra adhat okot, nem csak 1,200$-os, hanem egy az 50-es mozgóátlagot elérő bő 2,000$-os emelkedésre is,  ahol a 3,600$-os szinten nyitott pozíciómat, közel 70%-os haszonnal zárhatom, majd ha ebből egy nagyobb visszaesés lesz a folytatás, akkor még az sem kizárt, hogy az eredetileg tervezett 2,965$-os támaszon tudok újra pozícióba lépni!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/5PKWfu8O/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/6yRy7loa/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/PqtZmKvJ/
https://www.tradingview.com/x/99eBTx3E/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/8sSPl7iU/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

A sokadik lehetőség, ismét vakvágány?

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.02.26!

BTC, talán felvázoltam minden olyan lehetőséget, amelyből megszülethet a továbblépési megoldás.  Az alakzatok majdnem ugyanazok, mint a 18.-ai határozott emelkedést követően, csak az irány változott, illetve hogy szembe szeretnénk menni a 24.-ei zuhanással.
A piros emelkedő csatorna és egy kék, még nem megerősített oldalazó sáv, okozhatja ma a legnagyobb izgalmakat! Ennek a piros és kék lehetőségnek, azonban össze kell dolgozni, annak érdekében hogy megszülessen a 4,000$ fölötti megoldás. Sikertelenség esetén, még mindig ott a zöld támasz zóna, amelyből egy határozat visszafordulás esetén, nem csak a 24.-ei zuhanás teljes korrekcióját, hanem az 5k-s magasságba történő erősödésnek is meg kellene valósulni.
A piros emelkedő csatornában ha most megindulunk az ellenállás irányába és arról visszapattan, esetleg a kék 3,870$-os ellenállás útját állja az emelkedő mozgásnak, az egy elég veszélyes csökkenő irányú zászló lehetőséget alakít ki, de még ennek is lehet egy mentőöve a kék 3,746$-os támasz (ez a Bart Simpson fej kialakítását segítené) vagy a zöld támasz!
Fibonacci skálát felhúzva a 24.-ei zuhanásra, annak 0.61 szintjét elérő korrekció esetén, az előző oldalazás felső szintjét tudjuk megközelíteni, tehát ennek a szintnek egy esetleges emelkedéssel történet folytatása  esetén, erősebb ellenálló szerepe lehet!

Napos:  továbbra is azt kell gondoljam, hogy a 24.-ei visszaesés, a november 29. és február 17. között formálódó háromszögre egy vissza-teszt. Ez a jelenleg még jónak tűnő gondolata, könnyen hamuvá válhat, ha például az órás idősíkon említett fordított zászló, további 500$-t is elérő visszaesésével, vissza pofozza az árát, a január végi esetben a december 15.-ei szint magasságába!
Az RSI csík mozgása lóhalálában szalad az alsó zóna irányába, szurkoljunk neki hogy ezt minél hamarabb elérje, és ha ma még nem is, de holnap már mutasson határozott felfelé irányuló mozgást!
A Volume oszloptól talán akkor várhatnánk a piros ellenállást elérő aktivitást, ha a 24.-ei zuhanás teljes mértékben korrigálásra kerülne.
A tegnapi gyertya apró, kövér, csökkenő irányba kanóc mentes, ez a hirtelen kisebb emelkedés, akár hasznos is lehet, ha a mai gyertya ezt egy szerencsétlen az 50-es mozgóátlagot elérő 150$-os visszaeséssel elcsípi,  ahol szintén pozitív gondolatokat ébresztett egy leszúrással történő mozgóátlag érintés, aminél már csak egy határozott mozgóátlagon történő gyertyazárás tudna jobban megfelelni a vissza-teszt feltételeinek.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a longs chartra behúztam egy zöld támaszt, ami még 2018 áprilisra mutat vissza, ahol ugyebár sikerült 3,500$-os erősödést  összehozni, majd kicsivel később július-augusztus magasságában kezdődhetett volna, az-az építkezést, ami ha november környékén eléri a piros csökkenő csatorna ellenállását, akkor talán a 2017 év végi események megismétlődhettek volna! Ez a zöld támasz azért került most behúzásra, mert a december 20.-ai hirtelen zuhanásnál is ezen a támaszon alakult ki fordulatot, illetve most a 18.-ai zuhanást követően úgy tűnik ezen a támaszon kellene olyan dolgoknak történni, amelyek minimum a tavaly áprilisi eredményt kiváltják!
A shorts chart 17 ezres magasságában húzódó sárga támasza, annál az augusztusi longs charton kihagyott lehetőségnél alakul ki,  ezt használták ki tökéletesen a macik és tudták uralni az egész 2018 év végi mozgást.
Tehát nagyon nem mindegy, melyik oldalnak sikerül erősödéssel reagálni erre a helyzetre. Néhány Bitcoin körüli pozitív hír, a long irányt tudná növelni, a rossz hír, esetleg semmilyen hír, mind a shortosok önbizalmát növeli!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/WEf1y8L9/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/gd8FNZmY/

"Hetes gyertya ígéretesen alakult, a vasárnap délutáni visszaesést megelőzően. Ugyanis átszúrtuk azt a piros 4,000$-os ellenállást,  amely fölött ha sikerült volna megvalósítani a zárást, az egy elég pozitív végkimenetelű történés kezdeti lépése is lehetett volna.
De nem lett így, most pedig újabb 1 hetünk van arra, hogy kiderüljön ezt a piros ellenállást a következő gyertya vissza-teszteli, ami további csökkenő mozgás előkészítésének is felfogható, esetleg sikerül a tegnap elmulasztott lehetőséget még egyszer kialakítani és az ellenállás fölötti zárással, újra kialakul az a pozitív hangulat, ami a februári hangulatot meghatározta.
Az RSI csíkon  megjelöltem azokat a kereszteket, amelyeket követően az árnak sikerült valami jobb eredményt letenni az asztalra. Jelenleg egy darab 800$-os eredményt lehet elkönyvelni, ezen kívül még egy legalább 1200$-os emelkedésre számítok, mielőtt csökkenő irányba egy nagyobb korrekciós visszalépés kialakul.
Tehát a tegnapi, várt, de mégis meglepetésszerű zuhanás, itt egy nagyon jó lehetőséget akadályozott meg a kibontakozásban, ennek ellenére még temetni nem kell a Bitcoint.
Maradni az rsi jelzésénél, hamarosan megérkezünk a felső zónába, ami talán bizakodásra adhat okot, nem csak 1,200$-os, hanem egy az 50-es mozgóátlagot elérő bő 2,000$-os emelkedésre is,  ahol a 3,600$-os szinten nyitott pozíciómat, közel 70%-os haszonnal zárhatom, majd ha ebből egy nagyobb visszaesés lesz a folytatás, akkor még az sem kizárt, hogy az eredetileg tervezett 2,965$-os támaszon tudok újra pozícióba lépni!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/eQlPhPiN/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/bbFGUtS6/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/9mx9BmkF/
https://www.tradingview.com/x/fok7FTof/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/juiidido/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Teljes homály van a charton!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.02.27!

BTC, az a tény, hogy a 3,870$-os csúcs megfelel egy minimális korrekció feltételeinek, továbbra is aggasztó a helyzet. Kis örömöt talán az jelenthet, hogy a piros emelkedő csatorna, tegnap nem került megerősítve, ettől függetlenül a jelen formája, az utóbbi egy napos oldalazásból még mindig lehetőséget biztosít a zuhanásra! Itt most, talán az lehet segítségünkre, ha a 3,746$-os támasz elérés megerősíti a kék oldalazó sávot, amelyről erősödésnek indul az ár, és a kék ellenállás elérésénél szembemegyünk azzal az iránnyal, ami a 24.-ei zuhanást követően kialakított a mozgás, tehát ennél a pontnál aktiválódhat az a kiugrás, ami végeredményként kialakítja azt a fordított Bart Simpson fejformát!
Tehát pozitívumnak nevezhetjük, hogy a piros csatorna nem erősödött tovább, illetve hogy ebből már a tegnapi mozgás nem okozott további jelentős csökkenést. 
Apró negatívum, az a kék szűk 50$-os térben való oldalazás, ennél hasznosabb lett volna ha a 3,746$-os támaszra visszanézünk, majd abból várunk olyan emelkedést, amit most ebből a szűk 50$-os sávból kellene kiimádkozzunk.
Vékony fekete vonallal megjelöltem a kék még meg nem erősített oldalazó sáv, gyertyák által kijelölt felező vonalát, ennek csak a tájékozódásban van szerepe, de ha például a kék ellenállásról történik egy vissza-teszt erre a felező vonalra, ott talán érdemes lesz jobban figyelni, hátha a felfelé irányuló elmozdulás kezdeti lépéséről van szó!
A volume oszlopokat is érdemes megnézni, amelyek a 24.-ei zuhanás óta csak a minimum életjelet mutatják, ebből is muszáj arra gondoljunk, hogy hamarosan valami nagyobb változás történik, viszont ez sem segít abban a tekintetben mi lesz az irány,  de a Bart Simpson fejforma lezárásához tökéletesen hozzásegíthetne minket néhány nagyobb zöld volume oszlop!
Az RSI mozgása, köszönhetően az utóbbi 24 óra aktivitásmentességének, csak egy kis időre nézett be az alsó zónába, ahol az utóbbi 24 órát a középső semleges zónában sikerült eltölteni. Most megérkeztünk felülre, ahol kicsit pozitívabban lehet gondolkodni, ezzel a pozitív hozzáállással, remélhetőleg még azt megelőzően látunk egy kiugrást, mielőtt visszatérünk a középső semleges zónába!

Napos:  induljunk ki az RSI csík elég gyors tempóban elért alsó zónájából, amely csökkenő mozgást szerencsére az ár nem követte. Ebből az alsó zónából viszont még azt megelőzően vissza kellene fordulni, mielőtt valamelyik kóbor marci rosszban nem törné a fejét! A felfelé mozgásban, már most segítség lenne a vásárló aktivitás megjelenése, amely aktivitás ha a felső zónába érkezést követően sem csökken, esetleg növekedni tud, az legalább 24.-ei zuhanás megelőző szintre felsegítheti az árat.
Hosszútávú eredményt, egy ilyen a 24.-ei szintet elérő emelkedés még nem jelent, mivel itt legalább a 4,400$-os ellenállási zóna átlépését kellene bemutatni. Viszont ha ez a zóna mégsem kap szerepet, akkor annak átlépését követően, vissza kell tesztelni 24.-ei zuhanás megelőzött csúcsot, ebből a mozgásból tudnák arra következtetni, hogy itt a 6k-s magasságba történő megérkezés, nem egy lehetetlen küldetés.
Ez a bizonyos 6k-s szintet elérő küldetés, tulajdonképpen annak a miniatűr formája, amit az új ATH(mindenkori legmagasabb árszint) kialakítása előtti mozgásnak 10k-s szintről 6k szinte történő vissza-tesztelését követően kellene nekifussunk! 
A tegnapi gyertya természetesen semmi fontos információt nem ad nekünk, viszont azon kívül, hogy egy határozat bika gyertyával megugorjunk a 4k-s szintet,  nagyon nem is tudna olyan gyertya kirajzolódni, ami segíthet a nyomorunkon! Viszont ha nem elvakultan, csak az emelkedést várva nézzük a chartot,  akkor a zöld háromszög, illetve az 50-es mozgóátlag vissza-tesztelése még mindig nem történt meg, ezek hiányában, számba kell vennünk a jelenlegi szintről egy nagyjából 300$-os visszaesés lehetőségeit is!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: továbbra sem tudom eldönteni, az a decemberi piros színnel bekarikázott aktivitás hasonlít-e a jelenlegi mozgásra,  ebben talán majd megerősítést kapunk, ha esetleg ma vagy holnap egy nagyobb zöld gyertyával betakarjuk az előző napok, apró csökkenő irányú araszolását.  Tehát ha sikerül jó irányba fordítani a szekér rúdját, akkor néhány napon belül, a 29 ezres magasságban jöhetnek pozitív gondolatok!
A macik mozgását bezártam egy elég hosszan elnyúló csökkenő ékbe, amelyen belül mint látjuk még bőven a 12 ezres mélységbe is visszanézhetnek. Árcsökkenés szempontjából szerencsére a macik tegnapi aktivitása, egyenlő volt a nullával, ebből szerintem nem kell aggódó gondolatokat megfogalmazni, ezekkel nyugodtan megvárhatjuk a 30 ezres szint közelségét. Jelenleg az a kérdés, hogy a macit most két-három hetes oldalazásszerű mozgással, haladnak-e a világoskék ellenállás irányába és ott ha lehetőségük van, kicsit jobban odateszik magukat vagy ez a két-három hetes élet-halál harc, még jobban legyengíti őket és a vevők nagy örömére, abba a 12 ezres mélységbe zuhannak.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/7ZW1K7u3/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/5LcnTqXK/

"Hetes gyertya ígéretesen alakult, a vasárnap délutáni visszaesést megelőzően. Ugyanis átszúrtuk azt a piros 4,000$-os ellenállást,  amely fölött ha sikerült volna megvalósítani a zárást, az egy elég pozitív végkimenetelű történés kezdeti lépése is lehetett volna.
De nem lett így, most pedig újabb 1 hetünk van arra, hogy kiderüljön ezt a piros ellenállást a következő gyertya vissza-teszteli, ami további csökkenő mozgás előkészítésének is felfogható, esetleg sikerül a tegnap elmulasztott lehetőséget még egyszer kialakítani és az ellenállás fölötti zárással, újra kialakul az a pozitív hangulat, ami a februári hangulatot meghatározta.
Az RSI csíkon  megjelöltem azokat a kereszteket, amelyeket követően az árnak sikerült valami jobb eredményt letenni az asztalra. Jelenleg egy darab 800$-os eredményt lehet elkönyvelni, ezen kívül még egy legalább 1200$-os emelkedésre számítok, mielőtt csökkenő irányba egy nagyobb korrekciós visszalépés kialakul.
Tehát a tegnapi, várt, de mégis meglepetésszerű zuhanás, itt egy nagyon jó lehetőséget akadályozott meg a kibontakozásban, ennek ellenére még temetni nem kell a Bitcoint.
Maradni az rsi jelzésénél, hamarosan megérkezünk a felső zónába, ami talán bizakodásra adhat okot, nem csak 1,200$-os, hanem egy az 50-es mozgóátlagot elérő bő 2,000$-os emelkedésre is,  ahol a 3,600$-os szinten nyitott pozíciómat, közel 70%-os haszonnal zárhatom, majd ha ebből egy nagyobb visszaesés lesz a folytatás, akkor még az sem kizárt, hogy az eredetileg tervezett 2,965$-os támaszon tudok újra pozícióba lépni!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/QY2XUeSC/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/gsdZtG2p/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/IWhD35Hg/
https://www.tradingview.com/x/wfiXyADa/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/H5YiQl5T/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Jöjjön már a Simpsons!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.02.28!

BTC, ha csak az árat nézzük, akkor azt tudjuk megállapítani, hogy nem történt semmi változás, pedig ha megnézzük a chartot, főleg az esti órákban, történt egy elég izgalmas, durván 150$-os leszúrás. Viszont szerencsére probléma nem lett belőle, mert ismét csak a zöld zónába történt egy leszúrás. Az ijedtséget követően 3 bika gyertyával sikerült visszakapaszkodni, a fölé, a fekete úgymond, a kék oldalazó sávot megfelező ellenállás fölé, ami már a zuhanást megelőzően is tartotta a gyertyákat.
A hirtelen zuhanás a zöld színnel tegnap még emelkedő háromszög formát mutató lehetőséget is megfordította csökkenő irányúra, ezzel a háromszöggel még óvatosan kell bánni, mivel ez a B pontnál történő leszúrással,  egészen más irányba is terelheti a folytatást.
Tehát ha eltekintünk a leszúrástól, akkor 2. napja határozottan a piros színnel jelölt oldalazó sávban tart mindenkit bizonytalanságban az ár. Azt a tegnapi leszúrást, ami csak utólag derült ki hogy leszúrás lesz,  a Ribbon indicator alapján, majdnem órára pontosan sikerült megtippelni,  ha erre az indikátorra figyelünk most is, akkor jelenleg ugyanaz a szituáció, csak most felfelé mutat egy kiugrási lehetőséget, igaz ezt még nem erősítette meg azzal, hogy 20-as átlag az 55-ös fölé emelkedett. De ha kirobbanó sikerrel számolunk, akkor erre is csak utólag kapunk megerősítést, ahol jogos kérdés, mire megyünk vele, ha csak utólag ad jelzést? Például arra, ha a kiugrás egy kisebb bika gyertyával történik, ennek hatására a 20-as és a többi átlag emelkedésbe kezd, majd átfordul az 55-ös átlag fölé és a kék vagy piros sávokra történik egy vissza-teszt, amiben még a 200-as mozgóátlag is szerepet kap, akkor ha a gyertyák újbóli emelkedés jeleit mutatják, ezzel az indikátor és az alakzatok közös jelzése alapján, elég nagy eséllyel pozitív irányba láthatunk elmozdulást!
No, de nem kell ennyire túlbonyolítani a helyzetnek, ha nem nézzük a részleteket, akkor egy valamit várhatunk eredményként, azt a bizonyos fordított Bart Simpson fejformát, ami már ma estére remélhetőleg a 4,200$-os szinteken történő mozgást jelent!

Napos nézetben lassan alakulnak a történések, de itt hacsak nem akkora mértékű ugrások történnek, mint például a néhány nappal ezelőtti zuhanásnál, akkor néhány nap is eltelhet, amíg kisebb történések megemlítést érdemelnek!
A tegnapi legizgalmasabb történés itt napos nézetben egy leszúrás, ami test nélküle gyertyát hagyott az utókornak.  Viszont ez a gyertya is hasznos volt, ha a  tegnapi RSI mozgás kívánalmait nézzük, ahol ugyebár a minél hamarabbi alsó zónából történő visszafordulást kellene bemutatni. Ebben a visszafordulásban nagy segítség lenne, az a órás idősíkon is említett fordított Bart Simpson fej kirajzolódásának köszönhető emelkedés.
Elliott hullám lehetőségeket főleg emelkedő trendben szoktam nézegetni, de mivel mostanában ilyen trend  nem nagyon volt ezeket mellőztem, azonban ha visszamegyünk a 8.-ai kiugrást megelőző szintre és azt vesszük nullának, majd a 23.-ai csúcsot az 1. hullám tetejének, a zuhanást pedig a 2. korrekciós hullámnak, akkor most egy 3. hullámmal 5,500$-os magasságot kellene elérni és ezt követően az impulzus zárásra  valahol 6k-s magasságban kellene számoljunk!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a longs charton, még mindig nem kaptunk egyenes választ arra, hogy a decemberi piros körrel bekarikázott mozgást sikerül-e jelenleg is megvalósítani. A gyertyák nagyságát megnézve, határozatlanság uralkodott el, ami abban a tekintetben nem a legjobb történés, hogy közben a macik már mozgolódnak, nem kellene megvárni míg talpra állnak! 
A macik mozgolódása még nem feltétlenül jelent rosszat, főleg ha világoskék hosszan elnyúló csökkenő ékből indulunk ki, viszont az a bő két hét, amíg egy oldalazó mozgással elérhetik az ellenállást, abban rengeteg lehetőség lesz, akár még egy váratlan húzásra is! Ezt a váratlan húzást, csak akkor úszhatjuk meg ár tekintetében visszaesés nélkül, ha ezt a két hetet arra használják a bikák, hogy egy ilyen váratlan húzást a megfelelő áremelkedéssel kivédik, amely idő alatt a macik még további csökkenést is bemutathatnak, a lehetetlennek látszó akkori helyzetük okán!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/IJPCCnl0/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/JnjAQbXE/

"Hetes gyertya ígéretesen alakult, a vasárnap délutáni visszaesést megelőzően. Ugyanis átszúrtuk azt a piros 4,000$-os ellenállást,  amely fölött ha sikerült volna megvalósítani a zárást, az egy elég pozitív végkimenetelű történés kezdeti lépése is lehetett volna.
De nem lett így, most pedig újabb 1 hetünk van arra, hogy kiderüljön ezt a piros ellenállást a következő gyertya vissza-teszteli, ami további csökkenő mozgás előkészítésének is felfogható, esetleg sikerül a tegnap elmulasztott lehetőséget még egyszer kialakítani és az ellenállás fölötti zárással, újra kialakul az a pozitív hangulat, ami a februári hangulatot meghatározta.
Az RSI csíkon  megjelöltem azokat a kereszteket, amelyeket követően az árnak sikerült valami jobb eredményt letenni az asztalra. Jelenleg egy darab 800$-os eredményt lehet elkönyvelni, ezen kívül még egy legalább 1200$-os emelkedésre számítok, mielőtt csökkenő irányba egy nagyobb korrekciós visszalépés kialakul.
Tehát a tegnapi, várt, de mégis meglepetésszerű zuhanás, itt egy nagyon jó lehetőséget akadályozott meg a kibontakozásban, ennek ellenére még temetni nem kell a Bitcoint.
Maradni az rsi jelzésénél, hamarosan megérkezünk a felső zónába, ami talán bizakodásra adhat okot, nem csak 1,200$-os, hanem egy az 50-es mozgóátlagot elérő bő 2,000$-os emelkedésre is,  ahol a 3,600$-os szinten nyitott pozíciómat, közel 70%-os haszonnal zárhatom, majd ha ebből egy nagyobb visszaesés lesz a folytatás, akkor még az sem kizárt, hogy az eredetileg tervezett 2,965$-os támaszon tudok újra pozícióba lépni!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/9KOOaZ08/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/SevKS8ja/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/FgKsbgqa/
https://www.tradingview.com/x/3HPzwaoP/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/SvNMIPyw/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Menjünk biztosra, de előtte keressünk fel egy jóst!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.03.01!

BTC, aki ebből biztosan megmondja, mi lesz a folytatás, az valószínű csak ráhibázott, tehát amit itt írok, az se tuti csak néhány lehetőség, amelyekből remélhetőleg a végső megadás is megszületik. 
5. napja egy olyan oldalazó sávba vagyunk beszorulva, amely oldalazó sáv már 6. a sorban, ezek egészen január 10.-ig mutatnak vissza,  amelynek lényege hogy néha kiugrik, néha beszakad az ár, majd néhány napos oldalazás a folytatás, amelyből egy következő oldalazásba ugrunk át! 
Az utóbbi 3 oldalazásból sikerült felfelé folytatni, ennek eredménye egy közel 800$-os, órás nézetben tökéletes long trend!  Viszont ez kevés eredménnyel járt, mivel a január 10. és 29. közötti időszakot sikerült egy közel 700$-os mínusszal zárni. A jelenlegi oldalazó mozgást, egy kövér 400$-os zuhanás előzte meg,  remélhetőleg a sorminta nem azzal folytatódik, hogy most egy 3 lépcsőből álló short trend következik!
Indok lehet a csökkenő irányú mozgásra, egy ugyanilyen fordított Bart Simpson fej kialakulásának lehetősége napos nézetben, ezt azonban még meg kellene erősíteni a 3,226$-os felső szinttel rendelkező támasz zóna meglátogatásával! Ezt a támasz zónát a novemberi 3,000$-os visszaesést követően már érintettük, de köszönhetően a December közepén segítségünkre siető 1,000$-os erősödésének, sikerült  3-4 ezer dolláros szint között befagyasztani az árat!
Ebből a fagyott állapotból kellene most kiolvasztani az árat, de mint látjuk nem mindegy melyik irányba kezd olvadni a jég. Egy azonban közös, bármelyik oldal lesz a nyertes, végén mind egy csónakban evezünk!
Viszont kicsit részletesebben is essen szó a charton látható mozgolódásról, még ha az oldalazás el is uralkodott. A tegnapi nap eredménye, egy a 200-as mozgóátlagot elérő 3,898$-os felszúrás,  de ez a felszúrás mint látjuk egy olyan jelentéktelen gyertya eredménye, ami mindkét irányba kicsit jobban elnyújtózkodott, de a lényegen változtatni nem tudott! 
Fekete színnel rajzoltam egy nyíló háromszöget, ennek itt még semmi jelentősége nincs, esetleg ha most határozottan megindulunk lefelé és a támaszt 3,650$ környékén megcsippentjük vagy ennél is jobb megoldás, ha felfelé megindulva lesz szerepe egy vissza tesztben.
A kék oldalazó sávon belüli, elég vékony rózsaszín oldalazó sávnak, elég jó vonzása van, amit még egy vékony fekete jelen állapot szerinti támasz is segíti. Erről a vékonyka fekete támaszról kellene azt a kiugrást végrehajtani, amely végül a Bart Simpson fej kirajzolódását is elősegíti!

Napos: mivel a bevezetés elég hosszúra sikeredett, ezért itt napos nézetben csak a lényegről essen szó, illetve ha már meglett említve a napos fordító Bart Simpson lehetőség, kicsit szélesebbre  húztam a mellékelt képet, hogyan látszódjon az a 3,000$-os igény, amellyel 6k magasságban lehetnénk elégedettek!  A tegnapi gyertya csatlakozott az előző háromhoz, amit ha közelebbről, órás idősíkon megnézünk, eléggé csapongó volt.
Az RSI továbbra is az alsó zónában tartózkodik, de egyelőre nem kapja meg azt a támogatást, amellyel a visszafordulást végre tudná hajtani.
A volume oszlopoknak semmi különös mondanivalójuk nincs, csupán alkalmazkodnak a gyertyák által is kirajzolt, tulajdonképpeni semmihez!
Tehát egyelőre semmi olyan kapaszkodó nincs, ami alapján biztosra lehetne menni, de ha sikert akarunk elérni, ahhoz néha kockáztatni is kell és ha már kockáztatok, akkor ezt tegyük úgy, hogy a végén mindenképp nyertesen jöjjünk ki belőle!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: nem tudom mit gondoljak, de a longs chart gyertyái nem a decemberi mozgásnak megfelelően alakulnak. Tegnap átléptük az a zöld támaszt, ami alatt kicsit nehézkesebbé válna a folytatás, de az ezt eredményező gyertya, kisebb leszúrással is rendelkezik, ez talán arra utal, menthető még a helyzet, tehát ennek megfelelően élni kellene a lehetőséggel és a mai gyertyának a tegnapit illene betakarni, minimum egy 25 ezres zárással!
A shorts chartot megnézve választ is kaphatunk arra, miért nem történt ár szempontjából visszaesés, annak ellenére hogy a bikák gyászos teljesítményt mutattak. Tehát mint látjuk, a maciknak nem nagyon sikerült kimászni abból a gödörből,  amit saját maguknak ástak. Tegnap előtt megpróbáltak kiugrani a 17-18 ezres támaszok fogságából, viszont ebbe a fogságba tegnap visszaestek, talán megerősítve azt a gondolatot, hogy most egy-két hetes macik szempontjából alvó időszak kezdődik, majd ha elérik a kék csökkenő ék ellenállását, ahol vagy megindulnak az ékben tovább lefelé vagy a vevők szempontjából kicsit rosszul eső módon, de ismét odacsapnak az asztalra és megtolják a szekeret 30 ezer irányába!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/7yaeM5BX/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/Bwn1GjCL/

"Hetes gyertya ígéretesen alakult, a vasárnap délutáni visszaesést megelőzően. Ugyanis átszúrtuk azt a piros 4,000$-os ellenállást,  amely fölött ha sikerült volna megvalósítani a zárást, az egy elég pozitív végkimenetelű történés kezdeti lépése is lehetett volna.
De nem lett így, most pedig újabb 1 hetünk van arra, hogy kiderüljön ezt a piros ellenállást a következő gyertya vissza-teszteli, ami további csökkenő mozgás előkészítésének is felfogható, esetleg sikerül a tegnap elmulasztott lehetőséget még egyszer kialakítani és az ellenállás fölötti zárással, újra kialakul az a pozitív hangulat, ami a februári hangulatot meghatározta.
Az RSI csíkon  megjelöltem azokat a kereszteket, amelyeket követően az árnak sikerült valami jobb eredményt letenni az asztalra. Jelenleg egy darab 800$-os eredményt lehet elkönyvelni, ezen kívül még egy legalább 1200$-os emelkedésre számítok, mielőtt csökkenő irányba egy nagyobb korrekciós visszalépés kialakul.
Tehát a tegnapi, várt, de mégis meglepetésszerű zuhanás, itt egy nagyon jó lehetőséget akadályozott meg a kibontakozásban, ennek ellenére még temetni nem kell a Bitcoint.
Maradni az rsi jelzésénél, hamarosan megérkezünk a felső zónába, ami talán bizakodásra adhat okot, nem csak 1,200$-os, hanem egy az 50-es mozgóátlagot elérő bő 2,000$-os emelkedésre is,  ahol a 3,600$-os szinten nyitott pozíciómat, közel 70%-os haszonnal zárhatom, majd ha ebből egy nagyobb visszaesés lesz a folytatás, akkor még az sem kizárt, hogy az eredetileg tervezett 2,965$-os támaszon tudok újra pozícióba lépni!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/0NwuXBpj/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/LoAZtrat/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/4R30T6E4/
https://www.tradingview.com/x/OSgwGpMD/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/p6RsE6Hg/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Semmit, de azt erősen!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.03.02!

BTC, a fő események továbbra is a kék színnel jelölt sávban történnek, ezen belül van egy vékony rózsaszín sáv, amely az egésznek úgymond a magja. Ennyi ami az izgalmat jelenti, több a kívánalmakról szol, ezeket remélhetőleg segíti néhány a chartra rajzolt alakzat.
A kék oldalazó sávból csökkenő irányba, a zöld támasz zónába eljutást jelentené, oda is egy hirtelen visszaeséssel van értelme megérkezni. Ugyanebből a kék sávból felfelé, már azt a bizonyos Bart Simpson fejet kellene lezárni, egy a 4074-4200$-os ellenállások közötti területre. 
Viszont ahogy tegnap írtam a Facebookon, csak egy határozott kiugrás esetén ér valamit az ellenállások közé megérkező kiugrás! Ha elmarad a határozottság, az csak felhívás keringőre azoknak, akiknek a 24.-ei zuhanást is köszönhetjük.
Az ellenállások közé megérkezést követően 4-5%-os,  tehát durván 200$-os korrekcióval kell folytatni, mivel ebből tudna az a lehetőség kialakulni, ami 5k-s magasságába felsegíthetné az árat!
A 4,400$ környéki ellenállási zónáról, azért nincs most szó, mert azon mint kés a vajon kellene átlépni, majd 5k környékéről visszakorrigálni, ez még lehetőséget biztosíthat további ezer dolláros nagyobb korrekció előtti erősödésre!

Napos: ha a 24.-ei maci gyertya vissza-tesztelte volna, a háromszöget vagy az 50-es mozgóátlagot, akkor sokkal pozitívabban lehetne hozzáállni egy esetleges 3-400$-os kiugráshoz, ennek hiányában a vissza-teszt még a hátra lehet. Nem örülnénk egy ilyen folytatásnak, mert az újabb néhány napra oldalazásra kényszerítheti az árat, tovább fokozva a bizonytalanságot!
Itt napos nézetben jobban kivehetőek, azok a barna színnel jelölt ellenállások, amelyek közül az alsó 2 most egy kiugrás esetén, szívesen várná egy bika gyertya megérkezését, a 4,452$-os ellenállásnak pedig majd csak 5k környékéről történő korrekció után kellene hogy szerepe legyen. Ezeknek az ellenállásoknak az átlépése, akár már trendfordulót is jelenthet, ha így van, akkor a 23.-ai bika gyertyával, ezt a trendet már meg is fordítottuk, de 3,570$ környékén el is bukhatjuk.
A mai gyertyától természetesen egy nagyobb bikát várok, de ha csökkenő irányba történik egy nagyobb elmozdulás és annak valami értelmes alja lesz, azzal is megelégszek!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a longs pozíciókon sajnos tegnap sem sikerült javítani, szinte az egész napot mozdulatlanság uralta, de ezt is muszáj pozitívumként kezelni! Azt viszont kezd egyértelművé válni, ha ezt a helyzetet elrontják a bikák és bezuhannak abban a 16 ezres mélységben a piros támaszra, majd ott ha csak valaki el nem kezdi határozottan pumpálni az árat, akkor csak néhány hónapos szenvedés után tudunk újra lábra állni!
A shorts chart még ennél is rosszabbul áll, de ők is pihenéssel töltötték a tegnapi napot, most azonban újra csökkenő irányba kezdtek el mozogni.  Ez a mai csökkenés, ha elérné a kék támaszt,  az talán újra annak az oldalazásnak a lehetőségére tudna ráerősíteni, ami szerintem kitűnő lehetőség a bikák számára, feltéve ha élni szeretnének vele.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/wBVLZT2W/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/CIUcX3jg/

"Hetes gyertya ígéretesen alakult, a vasárnap délutáni visszaesést megelőzően. Ugyanis átszúrtuk azt a piros 4,000$-os ellenállást,  amely fölött ha sikerült volna megvalósítani a zárást, az egy elég pozitív végkimenetelű történés kezdeti lépése is lehetett volna.
De nem lett így, most pedig újabb 1 hetünk van arra, hogy kiderüljön ezt a piros ellenállást a következő gyertya vissza-teszteli, ami további csökkenő mozgás előkészítésének is felfogható, esetleg sikerül a tegnap elmulasztott lehetőséget még egyszer kialakítani és az ellenállás fölötti zárással, újra kialakul az a pozitív hangulat, ami a februári hangulatot meghatározta.
Az RSI csíkon  megjelöltem azokat a kereszteket, amelyeket követően az árnak sikerült valami jobb eredményt letenni az asztalra. Jelenleg egy darab 800$-os eredményt lehet elkönyvelni, ezen kívül még egy legalább 1200$-os emelkedésre számítok, mielőtt csökkenő irányba egy nagyobb korrekciós visszalépés kialakul.
Tehát a tegnapi, várt, de mégis meglepetésszerű zuhanás, itt egy nagyon jó lehetőséget akadályozott meg a kibontakozásban, ennek ellenére még temetni nem kell a Bitcoint.
Maradni az rsi jelzésénél, hamarosan megérkezünk a felső zónába, ami talán bizakodásra adhat okot, nem csak 1,200$-os, hanem egy az 50-es mozgóátlagot elérő bő 2,000$-os emelkedésre is,  ahol a 3,600$-os szinten nyitott pozíciómat, közel 70%-os haszonnal zárhatom, majd ha ebből egy nagyobb visszaesés lesz a folytatás, akkor még az sem kizárt, hogy az eredetileg tervezett 2,965$-os támaszon tudok újra pozícióba lépni!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/tollT3wH/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/oMKuf2hz/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/gWL0KMzG/
https://www.tradingview.com/x/Bry6KGGC/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/3IAuKcTc/
2017!: https://www.tradingview.com/x/DxeJ9U49/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Nincs itt semmi látnivaló, viszont utólag meglepődni ér!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2019.03.03!

BTC, ha már ismételten eluralkodott a semmi, akkor találgassunk ebből a semmiből hogy lehet kikeveredni! Ebből a semminek nevezhető oldalazásból, mindkét irányba vannak kisebb kilengések, amelyek alakzatokat próbálnak kirajzolni. Fő alakzat a kék oldalazó sáv, illetve annak magja a rózsaszín ennél szűkebb sáv! A kék ellenállás, kiegészítve a vékony rózsaszín emelkedő támasszal,  tehát a 3,770$-os vékonyka leszúrásnak köszönhetően kialakulni látszik egy emelkedő háromszög, amelyből remélhetőleg a kék nyilak valamelyikének megfelelve fogunk távozni!  Ez kiegészült egy rózsaszín lefelé mutató nyíllal, ami a fekete ellenállás és szintén a rózsaszín támasz által kirajzolt emelkedő ékből válthat ki, jobb esetben a kék sáv támaszát előre, durván 200$-os visszaesést vagy egy nagyobb 300$-os visszaesést, talán maradva a zöld támasz zónában! 
Érdekesség még a mozgóátlagok rajzolódása, ahol egy ugyanolyan furcsa szituáció alakulhat ki, mint a febr.8.-ai kiugrást követő 9 napos oldalazás, 8. napján.  Ugyanis a hosszú oldalazásba annyira belesimult az 50-es mozgóátlag, hogy 200-as-nak kellett átvenni a szerepét és kialakítani a keresztet. Ez a kereszt, most is kialakulhat, talán a holnap hajnali órákban, annál a pontnál, ahol a kék és rózsaszín nyilak megpihennek az emelkedő rózsaszín támaszon, tehát eldőlhet hogy az emelkedő háromszög mélységét figyelembe, nagyjából 187$-os kiugrás következhet, ami majdnem eléri azt a zónát, ahova én ideálisnak tartanám a megérkezést, vagy ennek a keresztnek hatására, a rózsaszín csökkenő irányba mutató nyílnak megfelelően, sikerül bonyolítani a szituációt.
Az RSI sok információval nem szolgál, kivéve ha hamarosan visszafordul a felső zónába, ennél sokkal beszédesebb a volume oszlopok padlót fogása, ez mindig egy jó jel arra, hogy valami jelentősebb változás készülődik, ebben a jelentős változásban talán sikerül a felfelé vezető utat megtalálni!

Napos: nem sokat, süt semmit nem segített rajtunk, illetve az áron, a tegnapi brutális 3$-os erősödés! Ez a 3$ egy normális időszakban érzékelhetetlen, most viszont ezt is eredményként kell elkönyvelni!
Hét napos oldalazással a hátunk mögött, egyáltalán nem lehetünk nyugodtak, na jó ez sem igaz, de ha valaki épp benne csücsül egy rövidtávú, akármilyen irányú pozícióban, neki lehet izgulni valója. Várjuk Simpsont, de ha nem jön, akkor sincs világvége, mivel lenne igény csökkenő irányú szintek meglátogatására is, ha már jelenleg úgy néz ki, hogy a febr.8-23. közötti lendülettel nehézkes továbblépni.
Az RSI csík is tükrözi a döntésképtelenséget, de ha még egy esetleges kiugrást előtt megindulna felfelé, az segíthetné a gondolkodást.
A volume oszlopok a 24-ei eladói aktivitást követően szintén leültek, de ahogy a 24.-ei piros ellenállást elérő aktivitásnak nem volt jele, úgy jelenleg is elképzelhetetlennek tűnik ezt az ellenállást elérni, de hajrá meg lehet próbálni! 
Tehát akkor sem leszünk csalódottak, ha egy pár száz dolláros csökkenés lesz a folytatás, az öröm pedig egyértelmű lesz, ha ugyanekkora mérték elmozdulás, felfelé sikerül végrehajtani.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: mondhatjuk úgy is hogy a bikák kapaszkodnak, de az igazságnak inkább az felel meg, hogy teljes a bizonytalanság, ez mindkét oldalra igaz! És ha megnézzük milyen mélységben tanyáznak a macik, ezt a helyzetet már régen, főleg a 35 ezres magasságban, több ezer dolláros emelkedéssel ki kellett volna használni a vevőknek! Ez a lehetőség még most sem úszott el, habár a vevői oldal 2 napos 10 ezres egységnyi csökkenése, nem túl pozitív mutató.
A shorts mozgás egyelőre azt a feladatot is elvégzik, amit a bikáknak kellene már napok, hetek óta mutatni! Tehát mint látjuk a macik benne lehetnek akár egy 2 hetes oldalazásban, majd a világoskék ellenállást elérve, megunva a macik tétlenség aktivizálhatják magukat, de az sem kizárt, hogy ez a folyamat megállíthatatlan és még további 3-4 ezres pozíció kivonás történik!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/aQEmsmX1/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/nfBfdqt2/

"Hetes gyertya ígéretesen alakult, a vasárnap délutáni visszaesést megelőzően. Ugyanis átszúrtuk azt a piros 4,000$-os ellenállást,  amely fölött ha sikerült volna megvalósítani a zárást, az egy elég pozitív végkimenetelű történés kezdeti lépése is lehetett volna.
De nem lett így, most pedig újabb 1 hetünk van arra, hogy kiderüljön ezt a piros ellenállást a következő gyertya vissza-teszteli, ami további csökkenő mozgás előkészítésének is felfogható, esetleg sikerül a tegnap elmulasztott lehetőséget még egyszer kialakítani és az ellenállás fölötti zárással, újra kialakul az a pozitív hangulat, ami a februári hangulatot meghatározta.
Az RSI csíkon  megjelöltem azokat a kereszteket, amelyeket követően az árnak sikerült valami jobb eredményt letenni az asztalra. Jelenleg egy darab 800$-os eredményt lehet elkönyvelni, ezen kívül még egy legalább 1200$-os emelkedésre számítok, mielőtt csökkenő irányba egy nagyobb korrekciós visszalépés kialakul.
Tehát a tegnapi, várt, de mégis meglepetésszerű zuhanás, itt egy nagyon jó lehetőséget akadályozott meg a kibontakozásban, ennek ellenére még temetni nem kell a Bitcoint.
Maradni az rsi jelzésénél, hamarosan megérkezünk a felső zónába, ami talán bizakodásra adhat okot, nem csak 1,200$-os, hanem egy az 50-es mozgóátlagot elérő bő 2,000$-os emelkedésre is,  ahol a 3,600$-os szinten nyitott pozíciómat, közel 70%-os haszonnal zárhatom, majd ha ebből egy nagyobb visszaesés lesz a folytatás, akkor még az sem kizárt, hogy az eredetileg tervezett 2,965$-os támaszon tudok újra pozícióba lépni!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/YHMUoJwK/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/PQAHwyi1/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Wsbrf7Ha/
https://www.tradingview.com/x/qSC7oXJ5/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/zsDfbVoj/