Kriptovaluta tőzsdei kereskedés

Indította lakat, január 05, 2017, 09:02:41 DÉLELŐTT

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználók és 19 Vendégek van a témában

Karcsi papa

Az akadály, csak addig akadály, míg át nem lépjük, utána már előny!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 10.29!

BTC, gyakorlatilag jó hírek érkeznek minden oldalról, az ár ennek ellenére mégsem tud még enyhe emelkedést sem bemutatni. A  charton is ugyanez a helyzet, ahol egy csökkenő ékből kellene határozottabb minimum 100$-os emelkedést bemutatni. Ezt a lila alakzatot megelőzően 3 csökkenő alakzatból is sikerült, igaz csak kisebb emelkedést megvalósítani, ebben kellene most is bízzunk, aminek annyi haszna lenne, hogy a kék zónán áttudnánk ugrani! Tehát a barna színnel berajzolt emelkedő sávban való mozgást kellene lássuk, amelynek első lépcsőfoka a kék zónát átlépő 100$-os emelkedés, majd korrekcióval vissza a zóna felső szintje magasságában, ahol a barna sáv támaszáról kellene egy következő hirtelen emelkedést bemutatni, ami ha kimarad, akkor egy dupla tető lehetőségből még a piros nyílnak megfelelő ismételt visszaesés sem kizárt, aminek annyira nem örülnék!

Napos: valakinek komoly szándékai lehetnek ezzel a mesterségesen bealtatott Bitcoin árral,  már csak az a kérdés, ez pozitív vagy negatív irányú elmozdulás fog jelenteni. Negatív irányú elmozdulásnak sok értelmét nem látom, mivel azt már a szeptember 17.-ei nagyobb bika gyertya után megtehették volna. De legjobban október 15.-ei nagyobb felszúrás mutatja, hogy vissza van fogva az ár, tehát én úgy gondolom, az a szunnyadó erő, ami a 15.-ei kiugrásnál is megmutatkozott, az jelen van és akármelyik másodpercben újra aktiválódhat.  Itt érdemes megnézni mi történt 15.-e előtt, illetve milyen mozgás előzte meg 11.-ei 6,180$-os támaszt  előre zuhanást, ami nagyjából ugyanazt a képet mutatta mint a jelenlegi 13. napja tartó oldalazás! Viszont most még ennél is nagyobbnak látszik a feszültség, amelynek eredménye minimum a 15.-ei kiugrás elérő vagy azt akár még a duplájával is meghaladó emelkedésnek kell követni, de a 11.-ei példát alapul véve, ezt egy medvecsapda megelőzheti!

BTCUSD Short/Long chartok: tegnap ismét azt láthattuk, hogy a macik átadták a lehetőséget, ezt többé-kevésbé a bikák ki is tudták használni. Ennek ellenére a mai nap idáig eltelt néhány órájában, annak ellenére hogy a macik mozgása ezt nem indokolja, a tegnap megszerzett előnyt a bikák szépen vissza is adták, tehát teljesen felesleges volt a tegnapi bizakodásra okot adó mozgás. Természetesen ez a nap további részében még változhat és bízunk abban hogy változni is fog, de az összképet tekintve olyan jelentős emelkedésnek egyelőre nyoma sincs, mint amire mindenki vár, viszont érdemes rá felkészülni, hogy ne érjen minket meglepetés!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/RGRsAWJu/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/nyZQ74B4/

Hetes idősík, rég találkoztunk az 50-es mozgóátlaggal, ezt jelenleg 8,600$ magasságában tudnánk érinteni és ez egy hét távlatában megvalósítani nem is olyan nehéz feladat, ha megvan rá a szándék! A két héttel ezelőtti  sírkő gyertya  sajnos egy értelmezhetetlen jelzés volt, mivel egy emelkedő trend végére adhatott volna jelzést, amit láttunk az viszont ennek a feltételnek egyáltalán nem felelt meg. Tehát ha azt szeretném megtudni várható e emelkedés, akkor ebből kiindulva, azt kell mondjuk hogy nem, sőt ha itt egy kalapács gyertya alakul ki, abból sem lehetne konkrétan kijelenteni, hogy a csökkenő trend elérte az alját, mivel az április óta tartó mozgás inkább oldalazásra utal, abból meg mint tudjuk elég nehéz megállapítani a folytatást. A múlt heti gyertya még jobban fokozta a bizonytalanságot, ez beleillik az elmúlt hetek sorozatába, sőt a bizonytalanságot tekintve visszamenőleg egészen áprilisig! Viszont ha ezen a héten sikerülne kialakítani egy nagyobb bika gyertyát, 7 esetleg a 9 ezres ellenállások elérésével, abból már lehetne pozitív gondolatokat kiolvasni!


Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/rVm5EKAo/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/ti3ARKVF/
https://www.tradingview.com/x/KIsMCVMY/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/42LGaxeA/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/OMKOnuFG/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, ahogy látjuk a 4 órás mozgásnak sincs sok értelme, ennél már csak értelmezhetetlenebb napos idősík, ahol test nélküle gyertyák sorakoznak már két hete! Itt 4 órás idősíkon a piros háromszögben kellene felfelé kilépni vagy leszúrni a kék zónába és onnan néhány gyertyával később, hirtelen irányváltással kellene folytatni felfelé!  Fontos lenne a felfelé mozgásnál mutatni a határozottságot, főleg a kék ellenállás átlépésénél, ennél már csak az lenne fontosabb, hogy hasonló mozgást lássuk a Bitcoin charton is!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/yXHHcSsR/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/lx2UORPI/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, azt is mondhatjuk még mindig jobb a zöld ellenállással küzdeni, mint ha megadná magát az ár és a zöld támaszon kellene küzdeni a csökkenés elkerülése érdekében. A mozgóátlag kereszt igényünk kielégítve, tehát ez már nem akadálya annak, hogy fellépjünk a 133$-os ellenállásra. Ehhez már csak egy apróság kellene, ami a mostani gyászos körülmények között nem mondhatni apróságnak, ez nem más, mint egy 100$-os Bitcoin emelkedés!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/SJkhG2CY/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/XHpmhw9e/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, újdonságról továbbra sem számolhatunk be, még mindig a kék támasz zónát használjak oldalazó sávként. Ebben a helyzetben, talán már 150$-os támasz elérő hirtelen visszalépés is  változást idézhetne elő, aminél már csak az 50-es mozgóátlagot átlépő gyertyának tudnánk jobban örülni, ami egy apró reménysugár lenne a 200-as mozgóátlag 150$ környéki érintéséhez. Ebbe ha még a Bitcoin is becsatlakozna, azzal a kisebb 100$-os emelkedésével, az  megkönnyítené talán még a 190$ környéki piros ellenállás elérést is.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/OCDs9TGS/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/yU6VTYO7/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, egyenlőre nagy figyelemmel várjuk, van e annak minimális esélye, hogy a kék nyílnak megfelelően, fellépjünk az 55$-os ellenállásra. Könnyen összejöhetne ez a mutatvány, itt  ismét a 100$-os Bitcoin lehetőséget tudnám ennek indokául felhozni, viszont ebben a lehetőségben is ugyanannyi a bizonytalanság, mint mostanában bármi másban. Tehát biztosra csak az vehető, ami már megtörtént, viszont a lehetőség is jobb mint a semmi, ha ez sem volna az lenne az igazi probléma!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/EXri5Q8e/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/m3NUwKQR/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, 5. napja elég látványos oldalazásba kezdtünk, de ha az előtte látható egy-két napos mozgolódást figyelmen kívül hagyjuk, akkor azt megelőzően Október közepe óta hasonló mozgást láthatunk. Annak ellenére hogy sok változást nem történik, én még mindig biztonságosnak tartom a jelenlegi szinteken mozgást, ami még egy néhány száz dolláros Bitcoin csökkenő mozgást is elbírhat. Viszont még azelőtt, hogy ez a Bitcoin mozgás esetleg bekövetkezne,nagyon hatékony lenne egy a 0.57$-os ellenállást elérő hirtelen kiugrás, ahol ismét a 0.43$-os pozíció zárásával, lehetne egy kisebb hasznot realizálni, mivel a korrekció ismét nagy eséllyel erre a színre visszahozná az árat, amit ha megtámogat a Bitcoin...

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/YNZDbPuI/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/jmpFcDUU/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, elég tökéletesnek néz ki a lila emelkedő sávban való mozgás, az viszont már aggodalomra ad okot, hogy ismét fennakadtunk az oldalazó sáv tetején. Ezt az akadályt remélhetőleg sikerül leküzdeni, amelyben elég nagy segítség lenne ha a Bitcoin megvalósítaná azt a kisebb emelkedést,  amit ha jól sikerülne elcsípni, akkor az oldalazó sáv tetején egy sikeres vissza-teszttel, még jobb eredmény is kihozható!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/ncTgMT1d/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/ncTgMT1d/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, annak ellenére, hogy csökkenő irányba átnéztünk a kék zónán, ennek a mozgásnak nem lehet jelentőséget tulajdonítani, mivel ez továbbra is egy oldalazás. Ebből, a már szinte minden charton említett 100$-os Bitcoin emelkedő mozgása tudná kizökkenteni az árat, ami a tűz megfékezéséhez tökéletes, de az eloltásához még néhány hasonló 100$-os csomagra lenne szükség!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/1PxvytxC/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/lzev4E8c/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, most látjuk azt a bizonyos vissza-tesztet, ami ha a további csökkenő mozgás követ és átlépi a zöld sávból kilépés után keletkezett kék kisebb támaszt, ott már szinte biztosra vehetjük a 100$-os támasz érintést!  Tehát ha visszamegyünk a kék támaszra, ott még egy dupla alj megmentheti a helyzetet, ezen kívül ha már átléptük a kék támaszt, ott  csak a Bitcoin 100$-os emelkedése lehet a mentőöv!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/Pr4RP7QP/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/SHPbcrWQ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, tulajdonképpen erre számítottam a piros háromszögből kilépést követően, viszont az utóbbi egy hét mozgása, erre már nagyon kicsi esélyt biztosított. Oké ez megvan, jól néz ki, most már csak azt kellene tudni, ennek a folytatásban milyen hasznát tudjuk venni. Leghasznosabb egy korrekcióval a piros zónába tudnánk kihasználni ezt a határozott emelkedést, majd ha a piros zónából hasonló határozottsággal tudnánk továbblépni, ott következnek a további akadályok, amelyek csak addig akadályok, amíg megfelelőképpen ki nem használjuk és az addigi akadály, máris egy előny!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/VkX0A8ql/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/8j4ywCUo/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, jelenleg az a kérdés, hogy a kisebbik kék támasz zónát  elérjük vagy az a tegnapi leszúrás, már megalapozta a fordulatot és már csak arra várunk, hogy egy hirtelen emelkedő mozgással meginduljunk a piros ellenállási zóna irányába. Illetve ezen a piros zónán át is lépjünk, mivel az biztosíthatná a 0.29$-os ellenállás elérését. Természetesen megemlíteni sem kell, hogy mekkora segítség lenne itt egy 100$-os Bitcoin emelkedés, attól függően kihasználjuk vagy tátott szájjal figyeljük.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/tqjU78gJ/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/YwRTIw75/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, az a kérdésem, hogy a nagytesó segít e átugrani a kék ellenállást, tehát hogy segít e kialakítani egy határozott emelkedő mozgást, eltávolodni ezáltal a kék ellenállástól,  majd megérkezni 200-as mozgóátlagra,  illetve a következő ellenállásra, ami ugyebár a csökkenő trendvonalat is jelenti! Ezzel csak annyi a baj, hogy hasonló segítségre már jó néhány esetben vártunk, ami sokszor nem segítség volt, ilyen lehetne most is ha a végeredmény a 396$-os támaszra történő visszaesés.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/6ppyVPui/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/8jyV9Inw/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, nem történt semmi olyan dolog, ami az itteni mozgás tekintetében változást tudott volna eredményezni, ezt a változást egyenlőre csak a Bitcoin emelkedő mozgásától várhatnánk. Várjuk mi ezt az emelkedést türelmesen, csak ne kelljen várni túl sokáig, mert lehetnek olyanok, akik elvesztik a türelmüket és hozzásegítik az árat a 15$ környéki lila támasz eléréséhez.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/4r0b4yLP/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/hl4cFxrq/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Tisztítókra, de nyugi a beteg túl fogja élni!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 10.30!

BTC, a tegnapi zuhanás ha megnézzük nem más mint a zöld csökkenő háromszögnek megfelelő visszaesés, amelyre 28.-án számítottunk, de mivel elmaradt ebből gondolhattuk. hogy már nem is fog megérkezni, ennek az okán lett tegnap barna szénnel berajzolva egy emelkedő sáv elképzelés. illetve az abban történő felfelé mozgás. Most új helyzet van, ehhez kell alkalmazkodni és kitalálni mire számíthatunk a folytatásban. Kettő lehetőséget látok, oldalazás vagy a zuhanás folytatása. Százalékos arányban 60%-os esélyt adok az oldalazásnak, majd az oldalából történő tegnap elszenvedett mínusz teljes mértékű konszolidációjára! Addig amíg eldől  kialakul e az oldalazás, ami egy-két napig is eltarthat, utoljára hasonló szituáció 4 napos oldalazást eredményezett, nézzük meg azt a lehetőséget, amelyből a mostani mozgást figyelembe véve, további csökkenés alakulhat ki. Ez lehet a berajzolt zászlónak megfelelő sávban való felfelé mozgás, majd abból csökkenő irányba kitörés, ami hacsak a tegnapi bezuhanás alját éri el és onnan visszafordul, az konkretizálja az oldalazás elképzelést, tehát 70%-ra nőhet az emelkedés esélye!

4 órás idősíkot ismét elő kell húzni, ahol barna körökkel jeleztem, annak a mozgásnak az esélyét amit most látunk. azonban mivel ebbe belekavart 15.-ei méretes kiugrás, azt hihettük ebben a jobb oldali körben látható mozgást elkerülhetjük és a rózsaszín szaggatott Elliot 3. hullámában utazhatunk felsőbb szintek irányába. Ha ebben a körben látható mozgást be szeretnénk fejezni, akkor az órás idősíkon felvázolt zászló elképzelésnek kell megvalósulni.

Napos: a tegnapi gyertyának akkor láthatjuk hasznát, ha mai napon sikerült kialakítani egy kalapács gyertyát, megadva ezzel egy  Morning Star gyertyakombinációnak a visszafordulási lehetőséget! Tehát ez abban az esetben megvalósulhat, ha az órás zászló lehetőségnek megfelelően, még a mai napon megközelítjük a 6,180$-os támaszt és a gyertya zárás 6,300$ magasságában történik. Gondolom mindenki számára világos, hogy ez egy nagyon bonyolult folyamat, amely bonyolultság a kialakulás esélyét jelentősen gyengíti és azzal a veszéllyel járhat,  hogy ott ragadunk 6,180$-os támasz környékén. Azonban, hogy ne legyen ennyire bonyolult, említsük meg a legkönnyebb és legegyszerűbb visszafordulási lehetőséget, amit egy a tegnapi gyertyát betakaró bika gyertya valósíthat meg, az 50-es mozgóátlag környékén történő zárással!

BTCUSD Short/Long chartok: elég látványosan tiltakoznak a macit az emelkedés ellen, ezzel szemben a bikáknak tök mindegy mi történik, azt a helyzet fogadják el, ami éppen kialakul. Kivéve abban az esetben, ha 6,000$-os szint környékére tolják vissza a macik az árat, ott rögtön felveszik a védekező álláspontot, emiatt sem kell bánkódni azon, hogy a múlt héti állóvíz felkavarásra kerül és kapnak egy kijózanító pofont a bikák!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/LTPV0eir/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/o2Q0SEwR/

Hetes idősík, rég találkoztunk az 50-es mozgóátlaggal, ezt jelenleg 8,600$ magasságában tudnánk érinteni és ez egy hét távlatában megvalósítani nem is olyan nehéz feladat, ha megvan rá a szándék! A két héttel ezelőtti  sírkő gyertya  sajnos egy értelmezhetetlen jelzés volt, mivel egy emelkedő trend végére adhatott volna jelzést, amit láttunk az viszont ennek a feltételnek egyáltalán nem felelt meg. Tehát ha azt szeretném megtudni várható e emelkedés, akkor ebből kiindulva, azt kell mondjuk hogy nem, sőt ha itt egy kalapács gyertya alakul ki, abból sem lehetne konkrétan kijelenteni, hogy a csökkenő trend elérte az alját, mivel az április óta tartó mozgás inkább oldalazásra utal, abból meg mint tudjuk elég nehéz megállapítani a folytatást. A múlt heti gyertya még jobban fokozta a bizonytalanságot, ez beleillik az elmúlt hetek sorozatába, sőt a bizonytalanságot tekintve visszamenőleg egészen áprilisig! Viszont ha ezen a héten sikerülne kialakítani egy nagyobb bika gyertyát, 7 esetleg a 9 ezres ellenállások elérésével, abból már lehetne pozitív gondolatokat kiolvasni!


Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/AMfMF7IF/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/xRDoGvma/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/OBavPUss/
https://www.tradingview.com/x/j3JuIPkd/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/5JtIth6y/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/OMKOnuFG/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, azt kell mondjuk hogy végre a nyilaknak megfelelően valamelyik irányba sikerült határozottan elmozdulni. Visszaléptünk a támasz zónába, ami addig a pontig míg át nem lépünk rajta, visszafordulási lehetőséggel kecsegtet. Ahhoz hogy ebből a támasz zónából, a piros jelenlegi zónában tudjunk felugrani,  kellene az a bizonyos Bitcoin oldalazás, majd abból egy kiugrás.  Viszont ha megnézzük a híreket, ott van jó néhány amelyek áremelkedéshez tudnának vezetni, ha nem volna ekkora mértékű Bitcoin függés.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/61mGsfxU/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/5W8MwOLk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, köszönhetően a Bitcoin mozgásának, lassan megérkezünk a zöld háromszög támaszára, ahol végre kiderül az E érintési pont elérését követően, sikerül e határozottan felfelé meginduljon az ár vagy sikerül egy Bitcoin értelmezhetetlen mozgással, ezt a lehetőséget is szétverni. Tehát ami ebben az esetben hasznára várhat az itteni mozgásnak, az a bizonyos Bitcoin oldalazás, majd az abból történő kiugrás, amily a zöld háromszögből  a várt iránynak megfelelően felfelé kilépteti az árat.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/ee28pqJD/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/fTtJ2Bj5/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, az oldalazásként használt támasz zónát csökkenő irány elhagytuk, elérve a 150$-os támaszt, ahonnan jelenleg visszakapaszkodtunk a zóna aljához, tehát ezt akár nevezhetjük vissza-tesznek is, ami azt jelenti ha most csökkenéssel folytatjuk és átlépjük a 150$-os támaszt, az további visszaeséshez vezethet! Tehát itt is mentőöv lehet, a Bitcoin oldalazásból történő kiugrása!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/jBiTwraL/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/eO70usXY/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, ahhoz hogy keresztbe húzza az elvárásaink, tökéletes időpontban jött a bezuhanás, ami szinte pontosan akkora mértékű volt, mint amekkora emelkedésre számítottunk. Ha már akkora csávába keverte az árat a Bitcoin, akkor remélhetőleg kimászni is segít majd ebből, amire jelenleg csak az oldalazást követő kiugrásban látunk lehetőséget.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/R7omDtHv/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/jHWhMlIz/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, jól tartja magát az ár, ebben még a Bitcoin visszaesés sem tudott nagyon belekavarni. Tehát egyenlőre folytatjuk azt az oldalazást, amelyből már igazán jó volna felfelé távozni, ennek sikertelenségét nyugodtan foghatjuk a Bitcoinra. A tegnapi visszaesés még nagy problémát nem tudott okozni, viszont ha a Bitcoin órás zászlónak megfelelően, további csökkenéssel folytatjuk, az már okozhat problémát, áttolva ezzel az ára a 0.43$-os támasz alá!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/OdqLa3QD/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/uTN7oZQS/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, a lassan két hónappal ezelőtt indult oldalazó mozgásból, továbbra sem sikerült kilépni, erre tett próbált a tegnapi lendületesen indult emelkedő mozgás, ami elég határozatlan a sáv tetejéről visszafordult, majd ezt később a Bitcoin is megtámogatta, ennek köszönhetően visszaestünk a 14$-os támaszra. Ahol remélhetőleg a lila támasz közeléből, az 50-es mozgóátlag segítségével sikerül ismételt visszafordulásra kényszeríteni az árat.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/HH3h46gL/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/CTJVvfb8/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, erre a folytatása nem számítottunk, viszont az a tény, hogy a kék támasz zónában megérkezést követően, egy nap elteltével sem sikerül visszafordulni, valami hasonló lehetőségre adott indokoz. A zuhanás mérete megegyezik azzal a magassággal, amit a kék ellenállás elérésénél szerettünk volna látni, ennek csak mint érdekesség van jelentősége. Tehát kialakult egy felső és egy alsó sáv, amiben jó néhány napot el fogunk tölteni, hacsak a Bitcoin azt a bizonyos zászló lehetőséget tovább nem alakítja és még egy a tegnapihoz hasonló visszaeséssel folytatjuk.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/T3CCYlx8/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/jlrPqFxx/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, annak ellenére hogy a piros csökkenő sávot néhány napra felfelé elhagytuk, a tegnapi csökkenő mozgással ismét a piros sávba tértünk vissza, amelyben ha tovább folytatódik csökkenő mozgás, akkor a 100$-os támaszon érhet el egy olyan pontot, ahonnan visszafordulási lehetőséggel élhet az ár. Visszafordulási lehetőség a Bitcoin mozgásához van kötve, tehát a zászló lehetőség megvalósulása esetén, mint kés a vajon átszakíthatjuk a 100$-os támaszt, az oldalazásból kitörés lehetőségével pedig megvalósulhat a visszafordulás.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/GoT7o1Lh/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/rskB3rqV/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, majdnem, ami az ellenállási zóna elérését jelenteti, viszont mint látjuk a vártnak megfelelően vissza is fordultunk az alsó zónában. Most egy olyan pontnál vagyunk, ahol ha még időben lép a Bitcoin, abba kapaszkodva megpróbálkozhatunk a piros nyílnak megfelelően, ismét emelkedő mozgást kialakítani, ami nagyon tökéletes befejezés lenne a 0.085$-os ellenállás elérésével.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/PoXuNR95/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/4OecV9Ff/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, valami hasonlóra számítottunk, ami a kisebbik támasz zónába érkezés jelenti és ahol a zöld csökkenő sáv támaszával is találkozhat az ár. Egyenlőre tökéletes, ennél tökéletesebb már csak akkor lehet, ha most sikerül határozott emelkedő mozgással folytatni, megérkezve minimum a piros zónába, esetleg azt átlépve megadva az esély a 0.29$-os ellenállás megközelítésére.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/A56wtQHq/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/MKKjEv6E/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, a nagytesó segített, jól seggbe lettünk billentve, tehát egyenlőre kisebb mértékben mint, amit a piros bekarikázott előző lehetőségnél jelzek, de a kék ellenállás átlépése meglett akadályozva.  Bitcoin zászló lehetőség megvalósulása esetén hipp-hopp a 396$-os támaszom találjuk magunkat, ezzel szemben az oldalazás, ismét a kék támasz elérését tenné lehetővé, amit ha követett a kiugrás, az végre áttörheti a kék ellenállást.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/SoqWghrR/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/y7rXp1Fx/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, megvan a támasz érintés, tehát minden csökkenő igény kielégítve, remélhetőleg erről a Bitcoint is tájékoztatták és ennek megfelelően, sürgősségi szándékkal visszafordul. Jó volna ha így alakul, ebben egyenlőre még nem lehetünk biztosak, mivel a csökkenés lehetőségét is rejtegetheti még a Bitcoin mozgás. Viszont ennél a lila csökkenő éknél sokkal erősebb a piros vonalakkal határolt lassan 3 hónapos oldalazó mozgás, aminek jó lenne ha ismét a felső szintjeit ostromolná az ár.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/bNPIGv4d/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/DkP7bWOQ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Kiugrunk vagy nem ugrunk, ez itt a kérdés!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 10.31!

BTC, sokat nem tudtam meg a tegnapi Bitcoin mozgásban, azt viszont remélhetőleg igen, hogy a zászló lehetőségtől nem kell tartani és a jelenlegi oldalazást megnézve árbóc lehetőségnek is kevés már az esélye. Ez viszont nem garancia semmire, ugyanolyan hirtelen csökkenő mozgás mint, amit 2 nappal ezelőtt láthattunk bármelyik pillanatban bekövetkezhet. Tegnap 60% esélyt adtam egy oldalazó mozgásból történő kiugrásnak, ezt az esélyt most megemelhetjük 70%-ra a világoskék vonalak között látható mozgásból kiindulva. Egy esetleges kiugrásra szerintem az 50-es mozgóátlag elérését követően kell számítani, ezt a kiugrási lehetőségeket csak előre elhelyzet pozícióval lehet megjátszani, utána már csak futhatunk a szekér után.

Napos: egyedül a gyertya teste ami megfelelt a tegnapi kívánalmaknak,  ennek ugyanis hiányzik az alsó kanóca, amely Morning Star lehetőség kialakulásához lett volna szükséges. Ezen változtatni nem tudunk, nézzük mire képes ebből a mozgás. Végül is ugyanarra mintha egy hosszú kanócos gyertyát látnánk, ehhez csupán ennyi kell, hogy az órás elvárás, tehát az oldalazásból való kiugrás bekövetkezzen, majd az 50-es mozgóátlagot elérve 6,500$ környékén zárjunk!

BTCUSD Short/Long chartok: a macik szándéka látszólag nem volt komoly, csak annyi mint, amit mostanában jó néhányszor tapasztaltunk, hogy a kiugrási szándék apró csíráját is szerették volna még időben eltiporni, ami a jelek szerint elég jól sikerült. Jelen helyzetben a maciknak tökéletesen megfelelt oldalazás és tisztában vannak vele, ha most hátrálnak, azzal a lehetőséget biztosítanak a néhány nappal ezelőtt elszenvedett visszaesés teljes mértékű korrekciójára.  Viszont ezzel a tegnapelőtti visszaeséssel, hogy hasznuk is legyen, az esetleges kiugrást ők is előfogják segíteni, a short pocizó hasznát zsebre téve. A bikák ezt teljes nyugodtsággal figyelik, mivel tudják, hogy ezek csak vészmegoldások a macik részéről és eljön az a pont, amikor egy ilyen visszafogadási kísérlettel, már semmit nem fognak elérni.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/lnmmTfrX/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/YMl7UNCt/

"Hetes idősík, rég találkoztunk az 50-es mozgóátlaggal, ezt jelenleg 8,600$ magasságában tudnánk érinteni és ez egy hét távlatában megvalósítani nem is olyan nehéz feladat, ha megvan rá a szándék! A két héttel ezelőtti  sírkő gyertya  sajnos egy értelmezhetetlen jelzés volt, mivel egy emelkedő trend végére adhatott volna jelzést, amit láttunk az viszont ennek a feltételnek egyáltalán nem felelt meg. Tehát ha azt szeretném megtudni várható e emelkedés, akkor ebből kiindulva, azt kell mondjuk hogy nem, sőt ha itt egy kalapács gyertya alakul ki, abból sem lehetne konkrétan kijelenteni, hogy a csökkenő trend elérte az alját, mivel az április óta tartó mozgás inkább oldalazásra utal, abból meg mint tudjuk elég nehéz megállapítani a folytatást. A múlt heti gyertya még jobban fokozta a bizonytalanságot, ez beleillik az elmúlt hetek sorozatába, sőt a bizonytalanságot tekintve visszamenőleg egészen áprilisig! Viszont ha ezen a héten sikerülne kialakítani egy nagyobb bika gyertyát, 7 esetleg a 9 ezres ellenállások elérésével, abból már lehetne pozitív gondolatokat kiolvasni!"


Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/FBGK6HTF/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/su8q2n4M/
https://www.tradingview.com/x/nXv0lqA3/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/zn3KJmGT/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/vplXb0la/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, maximum annyi lenne a dolgunk, hogy a világoskék nyilakat kicsit jobbra igazítjuk, ezzel azon  csak a szépségre mennénk, viszont ennél sokkal szebben mutat majd, ha a kék támasz zónából a világoskék nyílnak megfelelően felugrunk a piros ellenállási zónába. Ezt a felugrást biztosíthatná a Bitcoin az oldalazásból történő kiugrással, ami remélhetőleg néhány óra múlva meg is fog történni!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/Wp5OQsKL/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/P0OSM3b6/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, szerencsés módon még mindig a zöld háromszögben várjuk a folytatást, azért szerencsés mivel a támasz átlépése esetén, az itteni mozgás, akár még a Bitcoin esetleges kiugrását is figyelmen kívül hagyhatná és azt megelőzően néhány dolláros visszaesés lehet a válasz.  Tehát most azt várjuk, hogy továbbra is maradjunk a zöld támasz fölött és ha megérkezik a Bitcoin kiugrás, azzal talán mi is eltudunk utazni a 133$-os ellenállásig.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/tWXgfm7S/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/vYtUsfza/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, sikertelen volt a vissza-teszt, ami nagyon jó hír, ezt még az éjjel folyamán egy határozott bika gyertyával sikerült megerősíteni, ez mint látjuk a maciknak nem tetszett. Remélhetőleg ebben a támasz zónában maradunk addig, amíg a Bitcoin el nem dönti, kiugrik vagy nem ugrik, majd a 200-as mozgóátlag és a támasz zóna felső szintje között, kiépül egy olyan alap, amelyből megtámadható a piros ellenállás 190$ magasságában.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/ABV7zNE8/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/dPEWAqwS/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, tulajdonképpen semmi, egész pontosan ugyanaz mint a Bitcoin charton. Tehát ugyanaz oldalazó mozgás, amelyből remélhetőleg vissza is ugrunk abba a magasságba, ahol a kék nyílnak megfelelően kellett volna az 55$-os ellenállás irányába meginduljon az ár.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/fWoCDoH9/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/vq3yDjrn/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, látszólag nyugodt körülmények között várja az ár, hogy is alakul a Bitcoin mozgása és a megfelelő időben belekapaszkodva a hátszélbe, megindult felfelé az ár. Akadály látszólag csak a két mozgóátlagot átlépésénél alakulhat ki, ezt követően ha a Bitcoin macik sem tiltakoznak, akkor folytathatjuk a 0.57$-os ellenállás irányába.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/CrH8sWM6/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/MMIKazz5/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, nyugodtnak látszó 14$-os támasz környékén várjuk azt a remélhetőleg megérkező Bitcoin kiugrást, amelynek segítségével a lassan két hónapos oldalazó mozgást elhagyhatnánk. Az emelkedő mozgás ha bekövetkezik és az követi a lila emelkedő sávot, akkor annak ellenállását 16.30$-os magasságában érhetjük el, ahol még nem tudni mi fog történni, én egy oldalazó mozgást képzelnék el, a további emelkedő mozgás érdekében!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/PjSGOduT/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/ptFPlb4O/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, jelenleg a kék támasz alatt mozgunk, olyan mozgással mint amit tegnapelőtti visszaesést megelőzően a piros támasz alatt is láthattunk, remélhetőleg a folytatás nem ugyanazzal a visszaesése, hanem a kék zónában való visszaugrással fog folytatódni. Ezt azonban nagyon jól kellene lereagálni és a remélhetőleg bekövetkező Bitcoin kiugrást, még egy kis önerővel is megtámogatni,  már csak azért is, mivel csökkenő irányba elég könnyen szalad a szekér, dombon felfelé tolni már kicsit nehezebb.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/i85w58aF/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/O2fV53wZ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, még nem lehetünk biztosak abban, hogy a 100$-os támasz, esetleg egy leszúrás erejéig, de érintésre kerüljön, ez attól függ, hogy a Bitcoin meddig húzza, a kiugrik nem ugrik játékok.  Maradjuk annál hogy kiugrik, ami itt a piros ellenállás alatt éri az árat, majd átugorja az 50- es mozgóátlagot, esetleg a 200-as mozgóátlagot, majd ezek valamelyikén megtámaszkodva kiépül a 119$-os ellenállás elérést megalapozó lehetőség.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/FH3qm0RN/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/yx0FZlnw/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, sajnos az itteni ár nem tudja olyan jól tartani magát, mint az ezt megelőző néhány charton, de remélhetőleg addig, amíg elérjük az 50-es mozgóátlagot,  a Bitcoin megoldja mindenki problémáját és az itteni árat is visszarántja a felső piros ellenállási zónába. Ha a piros nyílnak megfelelő emelkedést sikerülne összehozni, azzal a hátunk mögött hagyott 3 hónapos mozgás felső szintjét érhetnénk el, tehát nagy eredménnyel nem tudnánk számolni, de talán a Bitcoin is összeszedi magát és megkezdi a tavalyi év végihez hasonló, esetleg csúcsát el nem érő,  de emelkedő mozgását és egy viszonylag biztosnak nevezhető 10,000$-os karácsonyi ajándékot kap mindenki.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/wimsriUp/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/7QTFJZ3H/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, elég látványos várakozó álláspontra helyezkedett a mozgás, az elért szűk támasz zónában,  ahonnan szeretnénk a világoskék nyílnak megfelelően, határozott emelkedő mozgásba kezdeni. A kék nyílnak megfelelő emelkedés megvalósulása esetén, azonban csak egy minimum elvárás teljesítünk, ennél jóval nagyobb sikereket szeretnénk elérni!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/EAUQ8HB3/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/rqy9CBVv/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, továbbra is a piros körrel jelzett zuhanás utáni oldalazásból kiindulva gondolom, hogy a kék ellenállás határozott gyertyával átlépésre kerül. Ez azonban csak egy elvárás, aminek ha az ellenkezője valósul meg, annak az értelme csak az újabb néhány napos/hetes időhúzás kialakítása, érdemi haszna a shortra játszók vágyainak kielégítésére is nagyon kevés.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/BhfWboOb/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/XUmWe8G2/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, közelebbről megnézve azt láthatnánk, hogy a lila támaszon pattog jelenleg az ár, ami elég látványosan arra vár, hogy a Bitcoin kijelölje a további útirányt. A csökkenő irányban vezető úton, gondolom senkinek sincs kedve tovább mozogni,  ezt a szándékod elég világosan jelzi a mögöttünk hagyott lassan 3 hónapos oldalazó mozgás. Tehát ideje lenne már pontot tenni a csökkenő mozgás végére és a 16$-os nyitott pozíciónkat minimum megduplázni a 30$-os ellenállás magasságában.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/KIXRblzC/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/SJYb67ib/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Nesze semmi, fogd meg jól, de kérjük a következőt!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 11.01!

BTC, sikerült összehozni a kiugrást, viszont ez nem azzal a végeredménnyel zárult mint vártunk, mivel a kiugrás megelőzte jött egy 50$-os visszaesés, ez volt az a 50$, ami okán nem sikerült elérnünk a 200-as mozgóátlagot. illetve azt a 6,500$-os szintet ahonnan 29.-én visszaestünk.  Tehát ez a utóbbi 3 napos mozgás, utólag megnézve viszonylag kiszámítható volt és hozta azt a végeredményt, amit elvártunk. A folytatásban ennyire nem lehetünk biztosak, ezért kezdésként az emelkedési esélyei ismét 60%-ról indul. Mint látjuk az utóbbi 3 nap mozgása kialakított egy csökkenő sávot, ennek a tegnapi kiugrásnál kijelöltük a B pontját, remélhetőleg ezen sikerül átlépni ha nem, akkor meg kell barátkozzunk a C pont kialakításával, ami nagy valószínűség szerint a 6,180$-os támasz környékén alakulhat ki! Tehát ha a bordó csökkenő sávból kilépünk és elérjük a tegnapi kiugrás csúcsát, ott 65%-ra, majd a piros ellenállás fölé zárásnál 70%-ra nő a tovább emelkedési esély. Ezzel ellentétben csökkenő irányba, már a bordó sávból sikertelen kilépés, esetleg a piros ellenállásról egy hirtelen visszafordulás indíthatná meg az árat a 6,180$-os támasz irányába!

Napos: sajnos nem sikerült az 50-es mozgóátlagot elérő bika gyertyát összehozni, amilyennek a már említett 50$-os mínuszból indulás a fő okozója. Tehát a folytatás, remélhetőleg nem a múlt héten látható, bizonytalan gyertyák sorozata, hanem az órás idősíknál említett 60-40%-os  valamelyik irányba történő elmozdulás. A tegnapi gyertya azt indokolja, hogy a 6,180$-os támaszban gondolkodjunk, ezért is adtam 40%-os csökkenési esélyt, viszont ezen kívül minden más amellett szól, hogy azzal az 50-es mozgóátlaggal megbirkózunk!

BTCUSD Short/Long chartok: egyenlőre csak a macik alakítják a történéseket, akik csiga tempóban, de nemsokára átléphetik csökkenő irányba a 30 ezres szintet és ahogy látjuk már most átlépték azt a lila támaszt, ami még szeptember elején lett kialakítva egy hirtelen fordulatnak köszönhetően. Tehát jelenleg az a kérdés, mikor ébrednek rá a bikák arra, hogy itt lenne keresnivalójuk. Remélhetőleg ezzel nem várják meg,  amíg a macik aktivitása visszaesik 21 ezer környékére, mivel azzal megadnék az esélyt a maciknak, hogy felvegyék a kesztyűt! Amit jó döntésnek gondolnák a bikák részéről, még ha kezdetben csipog a tempóban is tennék, de emelkedést mutatnának, ami az elmaradó maci reakciónál emelhető a tét, majd egyszer csak átfordul a mérleg nyelve és onnantól kezdődhet a tűzijáték!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/diBrl1RX/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/R1NnuIai/

"Hetes idősík, rég találkoztunk az 50-es mozgóátlaggal, ezt jelenleg 8,600$ magasságában tudnánk érinteni és ez egy hét távlatában megvalósítani nem is olyan nehéz feladat, ha megvan rá a szándék! A két héttel ezelőtti  sírkő gyertya  sajnos egy értelmezhetetlen jelzés volt, mivel egy emelkedő trend végére adhatott volna jelzést, amit láttunk az viszont ennek a feltételnek egyáltalán nem felelt meg. Tehát ha azt szeretném megtudni várható e emelkedés, akkor ebből kiindulva, azt kell mondjuk hogy nem, sőt ha itt egy kalapács gyertya alakul ki, abból sem lehetne konkrétan kijelenteni, hogy a csökkenő trend elérte az alját, mivel az április óta tartó mozgás inkább oldalazásra utal, abból meg mint tudjuk elég nehéz megállapítani a folytatást. A múlt heti gyertya még jobban fokozta a bizonytalanságot, ez beleillik az elmúlt hetek sorozatába, sőt a bizonytalanságot tekintve visszamenőleg egészen áprilisig! Viszont ha ezen a héten sikerülne kialakítani egy nagyobb bika gyertyát, 7 esetleg a 9 ezres ellenállások elérésével, abból már lehetne pozitív gondolatokat kiolvasni!"


Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/KcUa0HCr/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/8ZnUOVz7/
https://www.tradingview.com/x/d7JqL2ly/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/ftz2utx7/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/zIFS7Gym/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, ugyanaz a szitu alakul ki, mint a Bitcoin charton, de gondolom ezen mostanában senki sem csodálkozik. Tehát ha a folytatás ugyanúgy 60-40%,  akkor azzal ha csökkenő irányba újra elérjük a bordó támaszt, az még a kék támasz zóna keretein belül maradhat, ami azt jelenti, hogy a mostani helyzethez képest sok változás nem történik. Emelkedés esetén már sokkal jobb helyzetbe kerülhetünk, főleg ha a kék csökkenő sáv ellenállását egy határozó gyertyával tudnánk átlépni, ami megadhatnál az esélyt a piros zónába történő megérkezésre, de ezt csak leírni könnyű, megvalósítani már sokkal nehezebb lesz!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/yfbSBKHB/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/uu2r1jEp/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC,  bizakodásra ad okot a lila háromszögben látható a mozgás és ha hihetünk az ABCDE érintési sorozat utáni folytatásban, akkor hamarosan emelkedő mozgás kell lássunk, amely a háromszög méretéből kiindulva, jelentős elmozdulás kell eredményezzen, ami akár még a 205$-os ellenállást is megközelítheti!  Természetesen az egyértelmű, hogy ezt a Bitcoinnak is meg kell támogatni, viszont ha leszünk olyan szerencsések, hogy ezt Bitcoin nélkül egy nagyobb kiugrással sikerül összehozni és esetleg felszúrunk a 205$-os ellenállásra. az egy kitűnő lehetőség végre ezen a charton is egy kisebb haszon realizálására, méghozzá a 133$-os pozíció zárásával, mivel a kiugrást támogató Bitcoin mozgás nélkül, szépen vissza is csorog erre a szintre. Remélhetőleg ezzel nem rontjuk el a stratégiát, mivel ha nem esik vissza az ár a 133$-os támaszra,  akkor a legalsó pozíciónk a 205$-os szinten lesz, és ez egy esetleges tavaly év végéhez hasonló fellendülés esetén jelentős hasznot elvesztünk.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/EdeeDj96/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/OP8J456I/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, az itteni mozgásra, sajnos semmi kihatása nem volt a Bitcoin tegnapi kisebb kiugrásának. Tehát továbbra is elég veszélyes szinten tartózkodunk, amit ebben a szituációban már a 150$-os támasznak is nehéz lesz megmenteni, akármilyen kisebb Bitcoin csökkenő megmozdulás esetén. Ezért marad abba a 60%-os Bitcoin emelkedési lehetőségben való kapaszkodás,  amelynek minimum annyi segítséget kellene adni, hogy a támasz zónából kikeveredve a 200-as mozgóátlag alatt kialakuljon egy továbblépési lehetőség!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/yrx6Hgs0/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/0AUYAPdD/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, itt sajnos nem voltunk olyan szerencsések a tegnapi kiugrásnál, hogy akkora mértékben vissza dolgozzuk a hátrányt, mint amit a zuhanásnál elszenvedtünk. Ez van ezen javítani már nem tudunk, továbbra is figyeljük a Bitcoin mozgását és remélhetőleg a tegnapinál jobban reagálunk egy esetleges bekövetkező kiugrásra vagy tartós emelkedésre!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/ejPt6cDR/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/cXu8f4jv/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, hátrányból indulva, végül elég jól teljesítettünk átszúrva az 50-es mozgóátlagot, sajnos ebben ennél több nem volt, ha lett volna, azt a Bitcoin charton is láthattuk volna. Várjuk a következő hasonló megmozdulást, amellyel célunk a 200-as mozgóátlag elérése, illetve azon átlépés esetén kialakítani egy vissza-tesztet az oldalazó sáv tetejére, tehát ezzel kialakítani a 0.57$-os ellenállás irányába vezető út alapjait!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/oD48jyMi/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/LeB9OffT/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, sajnos a legkisebb mértékben sem sikerült kihasználni a Bitcoin kiugrását, ennek oka egy a lila emelkedő támaszon látható leszúrás, tehát az volt a probléma, hogy a Bitcoin kiugrása, ennek a leszúrásnak az alján elérte az itteni árat, aminek a végeredménye egy nagy semmi. Ez lehet hogy véletlen, de az sem kizárt hogy direkt alakult így, végül is mindegy ez olyan tyúk vagy a tojás volt előbb szituáció.  Viszont ha már ennyire ragaszkodunk a lila támasz fölötti mozgáshoz, akkor ezt itt a lehetőség kihasználni és 14$-os támaszt is alapként használva egy kiugrással próbálkozzunk meg, tehát egy méretes 2$-os küldetést összehozni!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/CKc1OdeA/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/u5cHYH1X/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, itt sem beszélhetünk sikerről, mivel a zuhanásnál elszenvedett hátrányt a tegnapi Bitcoin kiugrás segítségével sem sikerült ledolgozni, köszönhetően itt is annak a kiugrása megelőző viszonylag jelentős leszúrásnak. Tehát egyenlőre nincs minek örülni, elég nagy gödörben maradtunk, ahonnan semmi más nem menthet ki minket, mint a jelenleg még nem túl biztos további Bitcoin emelkedő mozgás.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/9kpq612a/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/6V48VLSH/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, elfogadható amit a tegnapi mozgástól látunk, viszont ha már ilyen lendületben voltunk a Bitcoin kiugrást megelőzően, akkor megérdemeltünk volna legalább egy a 200-as mozgóátlagot elérő megmozdulást. Oké fogadjuk el ami történt, ne legyünk telhetetlenek, viszont ha már ilyen meggyőző képet mutattunk tegnap,  kapaszkodjunk a Bitcoin jelleg kicsi 60%-os emelkedési lehetőségébe és azt kihasználva próbáljuk elérni a 200-as mozgóátlagot, esetleg még át is lépni!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/1IQYeuCI/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/vCwMMXxP/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, a tegnapi nap nem hozta azt a kirobbanó sikert, amit legalább a felső piros ellenállási zóna elérésével szerettünk volna látni. Itt is ugyanaz volt a probléma, mint  az ezt megelőző többi charton, ahol a leszúrás elvitte azt a hasznot, amit a kiugrás eredményezhetett volna! A folytatásban sem várunk mást mint tegnap, csak most ennek az esélye sokkal kisebb, viszont ez még nem zárja ki a tegnap elmaradt lehetőség bepótolását.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/91mjGEY0/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/M8Mw0laW/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  jól látható az a leszúrás, ami elvitte 50-es mozgóátlag tegnapi elérésének lehetőséget,  ennek végeredményéül maradtunk az elég szűk kék támasz zónában. Ez még viszonylag mindig jobb végeredmény, mintha a támasz alatt várnák a sokkal szélesebb zónában érkezést. Tehát annak ellenére, hogy sikert nem értünk el, de legalább a csökkenő mozgás elkerülésével nem erősítettük meg a D betűvel jelzett 19$ környéki támasz érintési lehetőség irányába való mozgást.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/Lb5AdU1X/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/981jLuTR/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, a tegnapi kiugrás előre várt eredménye a kék ellenállás átlépése lett volna, ezt azonban csak egy felszúrással sikerült megtenni, ami még nagyon kevés. Tehát jól látszik ha sikerült volna a leszúrást kihagyni a játékból, akkor az 50-es mozgóátlag környéken történt volna a gyertyazárás, aminek a mostani csökkenő mozgás lett volna vissza-tesztje, ezzel megadva az esélyt egy újabb lendülettel megtámadni a felső kék ellenállást!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/FxLH3pUN/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/bcmCkLcs/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, tegnap még távolról figyeltük a közelgő Bitcoin kiugrást, bízva abban hogy legalább a 16$-os ellenes elérését lehetővé teszi, esetleg azon átlépve a mai kisebb visszalépés, megtámaszkodva 16$-os támaszom alapja lesz a továbblépésnek. Erre a továbblépésre most még várnunk kell, viszont hogy az ehhez szükséges további emelkedő mozgást megteszi e, a Bitcoin az még rejtély.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/UsTtK9MD/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/uTFkpeIV/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Egyre jobb, de még nem az igazi!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 11.02!

BTC, miután a csökkenő bordó sáv ellenállásáról nem fordult le az ár és elérte a piros ellenállást, az emelkedési esélyt emelhettük 65%-ra, majd miután a piros ellenállás is átlépésre került, emelhetjük a tétet 70%-ra, amit most remélhetőleg a vissza-teszt megerősít és a 200-as mozgóátlag átlépését követően, ismét 100-200$-ral feljebb léphetünk. Az utóbbi 5 gyertya, elég nagy bizonytalanságot mutat, nemigazán tudja eldönteni, menjen tovább a 70%-os esélynek megfelelően,  amit a short charton látható hátrálás erősít  vagy okozzon ismét egy meglepetést és teljesen váratlanul lássunk egy 100$-os bezuhanást, ami ismét néhány napra kialakíthat egy rosszabb hangulatot, de csak néhány napra!

Napos: amit nem szeretnénk látni a mai gyertyától, az-az előző kétnapi gyertyához hasonló, mert az kialakítana egy olyan helyzetet, ahol benézhetünk 6,180$-os támasz alá. Tehát nincs más hátra mint előre, megtámadni az 50-es mozgóátlagot, sőt ha lehet fölötte is zárni!  Gondolom az világos,  hogy ezek csak apró lépések, amelyek igazán sok mindent még nem változtatnak meg, de sok kis lépésből lehet egy nagyobb vagy akár rögtön egy nagyobb, mint például a 15.-ei kiugrás, amint ha nem fognak vissza a csúnya macik, talán már 9,000$ környékén járhatnak, ahogy ezt még múlt hónap elején elterveztük.

BTCUSD Short/Long chartok: elég látványosan hátrálnak a macik, ez tökéletes tartsák meg jó szokásukat, viszont a reakció erre a másik oldalon, tehát a bikák oldalán nem ennek a kihasználására utal. Ezt említettem tegnap problémának ha maci visszahúzódnak a barlangba kb. a 21 ezres támasz környékére és ezt a bikák tátott szájjal figyelik, akkor ismét lépéselőnybe hozzák a macikat, amit kegyetlenül ki fognak használni!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/qNBJ6RRe/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/cW0YPrMw/

"Hetes idősík, rég találkoztunk az 50-es mozgóátlaggal, ezt jelenleg 8,600$ magasságában tudnánk érinteni és ez egy hét távlatában megvalósítani nem is olyan nehéz feladat, ha megvan rá a szándék! A két héttel ezelőtti  sírkő gyertya  sajnos egy értelmezhetetlen jelzés volt, mivel egy emelkedő trend végére adhatott volna jelzést, amit láttunk az viszont ennek a feltételnek egyáltalán nem felelt meg. Tehát ha azt szeretném megtudni várható e emelkedés, akkor ebből kiindulva, azt kell mondjuk hogy nem, sőt ha itt egy kalapács gyertya alakul ki, abból sem lehetne konkrétan kijelenteni, hogy a csökkenő trend elérte az alját, mivel az április óta tartó mozgás inkább oldalazásra utal, abból meg mint tudjuk elég nehéz megállapítani a folytatást. A múlt heti gyertya még jobban fokozta a bizonytalanságot, ez beleillik az elmúlt hetek sorozatába, sőt a bizonytalanságot tekintve visszamenőleg egészen áprilisig! Viszont ha ezen a héten sikerülne kialakítani egy nagyobb bika gyertyát, 7 esetleg a 9 ezres ellenállások elérésével, abból már lehetne pozitív gondolatokat kiolvasni!"


Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/stv9RxLS/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/G8JPRNuo/
https://www.tradingview.com/x/jk6SvExS/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/4qAJfuMp/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/IeIxgACz/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, kiléptünk a támasz zónából, illetve a csökkenő bordó sávból, ezt kellene folytatni, majd lehetőség szerint kilépni a kék csökkenő sávból is, eljutva a 200-as mozgóátlagra, ahol tarthatunk egy megérdemelt pihenőt, de csak egy kicsit, mivel a biztonságot jelentő árszint a piros ellenállási zóna fölött várja az árat. Napos idősíkon elég szépen előreszaladtam, amely elképzelés ha megvalósul ez március, április környékén érhetné el a 865$-os ellenállást! Ehhez azonban a csillagok együttállása is szükséges, komolyabban véve, kell egy 345$-os fej-váll alakzat, 513$ magasságában egy váll vonallal, kettő impulzus, ami alkalmazkodik a fej-váll mozgásához. Volume oszlopok alacsonyan tartása már nem olyan biztos, főleg ha eközben egy 300$-os impulzust is szeretnénk látni, de lassú tempójú emelkedéssel ez is megvalósítható.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/P1ruJEZw/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/ZeGzNHrL/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC,  továbbra is a háromszögben mozgunk, ebből várnánk határozott felfelé történik kilépést, majd egy jelentős 50-80$-os emelkedést! Háromszögbe kilépést egy mozgóátlag kereszt is megerősítheti, de ennek csak kis szerepe lesz egy esetleges emelkedésben, fő dolgok ott fognak eldőlni, milyen módon lépünk ki a háromszögből, majd azt követően, milyen mozgás alakul ki és a 133$-os ellenállás környéke is sok mindent eldönthet!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/pvFvFxuq/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/OP8J456I/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, nincs előrelépés, tehát a jelek szerint addig amíg a Bitcoin néhány határozott emelkedő lépést meg nem valósít, addig kicsi az esély a támasz zóna elhagyására! A 200-as mozgóátlag vihar tempóban közelít, ami a zóna felső szintje magasságában lehet elérhető, ettől várnák egy kis segítséget, legalább a piros ellenállásra való eljutásban.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/UlbppfiE/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/c1HZmTUL/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, kisebb emelkedő lépéseket láthatunk a főnöknél, ennél többet nem is raktunk hozzá az itteni mozgáshoz,  ezzel elértük a kék csökkenő sáv ellenállását, ennek az átlépésével küzdünk jelenleg. A kék nyílnak megfelelő 55$-os ellenállás elérési lehetőségnél már próbálkoztam a zöld emelkedő sáv előre berajzolásával, azt azonban a 29.-ei visszaesés meghiúsította,  erre teszünk még egy kísérletet, hamár ilyen konkrét fordulási lehetőség alakul ki az utóbbi néhány napban. Berajzolni egyszerű volt, az ebben való emelkedő mozgás megvalósítani nem lesz olyan egyszerű, de fussunk neki, ami első körben a zöld ellenállás megtámadását kellene jelentse 57$ magasságában, majd ezt követően enyhén csökkenő oldalazással következhet a támasz elérése, ahova ha ilyen tökéletesen jutunk el mint azt leírtam, akkor az 55$-os támasz lehetne segítség a további zöld sávban való mozgásra.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/sydJhG24/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/NIUq1Ft3/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, kis lépés a Bitcoinnak, ami kis lépés jelentett a Ripplenek, ezzel röviden össze is foglalható a tegnapi történések ,mehetnénk is tovább. De ilyen gyorsan nem szaladunk tovább, lassan de biztosan mászunk felfelé az oldalazó sávban, ahol most ha az 50-es mozgóátlagra sikeresen vissza-tesztel a mozgás, az lehet alapja a sávból kilépésnek és az emelkedő trend folytatásának.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/Qgppxg0X/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/SGCd03FF/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, talán sikeres forduló alapja lesz a 14$-os támasz, ezt jelzi egyenlőre a három utolsó gyertya, de ez még így nagyon kevés, érdemi elmozdulásról csak a sávból kilépést követően lehet beszélni. Amit ha követ egy a lila sávban történő tökéletes mozgás, akkor a célunkat valahol 17$ magasságában a lila ellenálláson érhetjük el, ez még szintén nem egy óriási emelkedés, ha az előzményeket is megnézzük, de a  kezdőlökés megadhatja.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/6awaFR5d/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/1FWhWvIz/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, ha a sárga támaszt és az ellenállást nézzük, akkor két szék között vagyunk, tehát most azt kellene elkerülni, hogy ne essünk az asztal alá! Ennek érdekében kellene az utóbbi 4 nap kék támaszhoz ragaszkodó mozgásától elszakadni és minél hamarabb visszaerősödni a 10$-os ellenállásra, ahol kis korrekció a kék zónában, majd ezt követően ha mindenki úgy akarja mehetnénk is tovább!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/9gXihlZX/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/FKKSoO1r/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, ilyen tökéletes korrekciónál, mint amit az 1. és 2. szint között kialakult, nálam mindig felvillan az Elliott hullám zöld lámpája, ennek megfelelően be is rajzoltam egy elképzelést, alkalmazkodva a piros színnel bekarikázott szeptember végi, október eleji mozgáshoz. Ez így szépen mutat, de ez semmit se ér, ha ehhez nem társul valami jó hír, ami ennek alapját biztosíthatja vagy marad a Bitcoin és az ott remélhetőleg kialakuló hasonló mozgás.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/hj3pfkyZ/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/B7j4o5VF/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, az éjjel folyamán volt egy kísérlet az alsó ellenállási zóna átlépésére, de mint látjuk ez egy felszúrással elhalt,  viszont azt követően a  jelenlegi mozgás még nem olyan vészes, hogy ne lehetne ezt újra megpróbálni, amivel talán a mozgóátlagok környékéről meg is próbálkozik a mozgás. Tökéletes nap zárás lenne a felső piros zónát elérő emelkedés, ezt a zónát azonban át is kellene lépni, ami talán biztosíték arra, hogy tovább is emelkedik az ár.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/OvvWzUmC/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/umLQcNCN/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  örültünk volna ha kicsit felélénkültebb mozgást láthatunk, de a vékonyka támasz zónától nehézkesen szabadul meg az ár. Ezt remélhetőleg ma bepótolja, kezdésként határozottan átlépve az 50-es mozgóátlagot, majd ugyanezt megismételve a lila ellenálláson, amit ha még a Bitcoin is megtámogat, elég könnyen belekapaszkodhatna az emelkedő mozgás.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/3g93BmKc/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/doiav5Il/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, nagy nehezen átléptünk az alsó kék ellenálláson, viszont az apró gyertyák sokasága nem mutatja azt az erőt, amivel határozottan megindulhatnánk a következő ellenállás irányába.  Határozottság nélkül semmit nem ér az ellenállás átlépés, pontosabban gyengíti annak a lehetőségét, hogy a jelentőségének megfelelően, azt a nagyjából 200$-os emelkedést biztosítsa,  amit a napos idősíkon látható csökkenő ékből kilépést követően lehetne várni.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/FxLH3pUN/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/CotCOhck/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, ha hihetünk a szemünknek, jó dolgok történhetnek, mivel mint tartjuk kiléptünk a háromszögből elég a határozat mozgással, a mostani csökkenő mozgás pedig a háromszög ellenállására lehet egy vissza-teszt. Mivel a háromszög kilépés eddig tökéletes, szerintem jogosan várhatnánk egy minimum 5$-os emelkedést, amellyel  elérni azt piros ellenállást, ami az utóbbi 3 hónap oldalazó mozgásának felső szintje. Ebből az oldalazó mozgásból, ha végre kitudnánk szabadulni, akkor első körben jöhetne a 30$-os, majd a 44-47$-os ellenállások környékére történő határozott megindulás.
Megemlítve itt a stratégiámat, annyit jelent, hogy az 56, 44, 30 és 16$-os támaszokon nyitott 4 pozíció a 44$-os ellenállás elérésével, már jelentős hasznot hozott, attól függetlenül, hogy két pozíció még érdemi hasznot nem is termelt.  Tehát attól függően, hogy alakul egy esetleges emelkedő trend, előre az összes nyitott pozíció tekintetében zárást a 83$-os ellenállás környékén tervezem, ez az össz befektetett tőke szempontjából 4x haszon, de ez is csak egy minimum elvárás!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/mkMHIHkC/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/tXMDzlhc/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Startoljunk át és húzzuk fel a repülőt!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 11.03!

BTC, nem nagyon akarja átlépni az ár a 6,450$-os szintet, de egyenlőre még ne adjuk fel, mivel közelít egy mozgóátlag kereszt, ami nagyjából a kék emelkedő háromszögön belül alakulhat ki, ezt a háromszöget még semmi nem támasztja alá és az is előfordulhat, hogy 6,390$ magasságában kialakul egy támasz, tehát egy oldalazó mozgás, amelyből szintén a mozgóátlag kereszt mozdíthatja ki felfelé az árat. Minden amellett szól, hogy a 70%-os 2 nappal ezelőtt kialakult emelkedési lehetőségnek megfelelően kellene mozogni, viszont érthetetlen módon nem ez történik. Csak hogy növeljük a feszültséget, illetve a vonalak számát, összefoglalva az elmúlt 3 napban történt mozgást, behúztam egy enyhén emelkedő rózsaszín sávot,  ennek a támaszát még meg kell erősíteni,  viszont ha ez megtörténik, annak nem fogunk kerülni, mivel ha idevesszük a 31.-ei kiugrást és ezt a rózsaszín emelkedő sávban való mozgást, az azt jelentené hogy felfelé nincs tovább. Tehát jelenleg egyetlen jó megoldás látszik, ha a kék háromszög megtartja formáját, majd azzal sikerül kiugrani és átugorni a rózsaszín ellenállást, ami 6,500$ magasságában adhatnál meg azt a jelzést, amellyel a piros ellenállási zónát elérhetjük, jobb esetben át is léphetjük!

Napos: ha akartuk, ha nem kialakult az a bizonyos előző két napihoz hasonló kisebb gyertya,  tehát egy 3 fehér katona japán gyertya alakzat, ez ugyebár ha egy emelkedő trendben jelentkezik, akkor a trend folytatását jelenti. Ennek a három gyertyának most az okt. 16. óta tartó kisebb csökkenő trendben van jelentősége és ez okozhatja a problémát, mivel ez a 3 gyertya a csökkenés folytatását erősíti, de azt is hozzá kell tenni ez a Bitcoin mozgás, amit már hónapok óta láthatunk, ez egy irányított folyamat, tehát az alakzatoknak kisebb jelentősége van. Ezért nem zárhatjuk ki, hogy ezt a 3 gyertyát figyelmen kívül veszi a mozgás és ezzel szembemenve, már csak azért is hogy ne kerüljön nagyobb bajba az ár és lehessen tartani a 6,500$ környéki árat, úgymond kiütik ezt a 3 gyertyát, amit egy 200$-os bika gyertyával tehetnének meg.

BTCUSD Short/Long chartok: továbbra is egyértelműen látszik, hogy a macik hátrálnak, ezt a bikák azonban semmilyen módon nem használják ki, tehát már csak az a kérdés, mikor unják meg ezt a macik és ismét odacsapnak az asztalra. Egy másik egyenlőre elég hihetetlen gondolat, hogy a macit már nem tudnak csökkenő nyomást gyakorolni a mozgásra, talán attól tartva, hogy a BAKKT indulása végre felébreszti a bikákat, azonban a december 12.-ei időpont még elég messze van ahhoz, hogy még egy utolsó kalamajkát okozhassanak,  amit nyugodtan meg is fognak tenni ha a bikák akár már most nem reagálnak.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/wCJUkTCO/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/2UMWSX5U/

"Hetes idősík, rég találkoztunk az 50-es mozgóátlaggal, ezt jelenleg 8,600$ magasságában tudnánk érinteni és ez egy hét távlatában megvalósítani nem is olyan nehéz feladat, ha megvan rá a szándék! A két héttel ezelőtti  sírkő gyertya  sajnos egy értelmezhetetlen jelzés volt, mivel egy emelkedő trend végére adhatott volna jelzést, amit láttunk az viszont ennek a feltételnek egyáltalán nem felelt meg. Tehát ha azt szeretném megtudni várható e emelkedés, akkor ebből kiindulva, azt kell mondjuk hogy nem, sőt ha itt egy kalapács gyertya alakul ki, abból sem lehetne konkrétan kijelenteni, hogy a csökkenő trend elérte az alját, mivel az április óta tartó mozgás inkább oldalazásra utal, abból meg mint tudjuk elég nehéz megállapítani a folytatást. A múlt heti gyertya még jobban fokozta a bizonytalanságot, ez beleillik az elmúlt hetek sorozatába, sőt a bizonytalanságot tekintve visszamenőleg egészen áprilisig! Viszont ha ezen a héten sikerülne kialakítani egy nagyobb bika gyertyát, 7 esetleg a 9 ezres ellenállások elérésével, abból már lehetne pozitív gondolatokat kiolvasni!"


Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/bP0Gaimb/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/FChtRSlp/
https://www.tradingview.com/x/IriPs9zY/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/VCOSkcJE/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/qZhByTMe/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, a mai feladata viszonylag egyszerű, határozottan átlépni a kék ellenállást és elérni a 200-as mozgóátlagot. Ezt a mozgást nagyon jól segíthetné, ha a Bitcoin szembemenne a már említett 3 fehér katonával, ami ha nagyjából egy 200$-os emelkedéssel fog megvalósulni, az akár még a 200-as mozgóátlag feletti végeredménnyel is járhat, arra azonban talán kevés, hogy a piros zónában megérkezünk 235$ környékén. Napos idősíkon elég jól látszik, mekkora szerepe lehet ebből a kék csökkenő sávból történő kilépésnek, gondolok itt főleg a rózsaszín 3. hullámban lehetséges emelkedésre!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/cfZmmdKa/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/3R3FyORh/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC,  a háromszög kereteit 09.-éig tudjuk kihasználni, ezt követően valamelyik irányba döntésre kell jutni. Viszont nem hiszem hogy ilyen sokáig elhúzódik ez a mozgás, de még néhány nap elhúzódhat a dolog, ha a mostani emelkedő mozgás nem tudja határozott gyertyával átlépni az ellenállást és újra visszafordulunk a támasz irányába.  Egyenlőre csak ebben a háromszögben tudunk gondolkodni, még napos idősíkon is, ahol május és szeptember között kialakult csökkenő éket figyelembe véve 200-250$ környékére kellene visszaerősödni az árnak!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/vJHz9Rvd/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/fcSoT0zf/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, még mindig ragaszkodunk a támasz zónához,  ahol már tegnap is említettem csak a Bitcoin hozhat változást, ezt a változást remélhetőleg nem az ebben a pillanatban látható Bitcoin csökkenő mozgás fogja kialakítani, hanem egy jelentősebb emelkedést eredményező néhány 100$-os Bitcoin áremelkedés. Tehát itt nincs értelme tovább ragadni a lehetőségeket, egyértelműen felfelé kellene elmozduljunk a piros ellenállás irányába, amit jelenleg 188$ magasságában érhetnénk el.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/MRAZcCSj/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Mok1kSCP/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, az még rendben van hogy emelkedik az ár, maradva a zöld támasz fölött, de ez már lassan kezd túl sok lenni, meg kellene indulni az ellenállás irányába, különben átszakad a támasz és a zöld sávban emelkedés gondolatától elbúcsúzhatunk. Ehhez egyértelműen kellene a Bitcoin segítsége, amit nem tudunk meg fog e érkezni, de sokáig nem várakoztathat magára. Csökkenésben nem gondolkodunk, mivel annak az esélye folyamatosan jelen van, ezért inkább próbáljuk kitalálni, például most ezzel a zöld emelkedő sávval, valahogy az emelkedés módját.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/CfZbg8em/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/TJPzy7FA/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, napos tekintetben 5-10 nap múlva láthatnánk mozgóátlag keresztet, de ilyen kereszt igény 4 órás idősíkon is látható 3-5 napos időtávon belül. Tehát nagyjából 4-5 nap múlva láthatnánk érdemi elmozdulás, ha csak a mozgóátlagok alapján gondolkodunk. Október 16. óta oldalazunk, ez már elég jelentősnek nevezhető, ezáltal aggodalomra is okot adhat, főleg ha a lila trendvonal alatti mozgást megnézzük. Ezt a trendvonal alatti mozgást, napos tekintetben ugyanolyan 3 fehér katona díszíti, minta a Bitcoin charton, szintén nem jó előjelekkel, tehát ez ellen sürgősen tenni kellene, például egy az oldalazásból felfelé történő kilépéssel!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/hQTaYFuQ/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/OVnRz8cy/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, egyenlőre sikerült egy lassú emelkedéssel történő mozgást kialakítani, de mint látjuk ez már 3. kísérlet lesz az oldalazó sávból történő kilépésre. Ezt erősítendő piros színnel egy emelkedő háromszög is berajzolható, amelynek a mélységét figyelembe véve, kitűnő lehetőség mutatkozik a célunk, tehát a lila ellenállás 17$ magasságában történő elérésére! Tehát itt is meg kell említeni, életbevágó lehet az a Bitcoin 200$-os emelkedési lehetősége, amire még mindig nem tudjuk jogosan várunk e vagy csak egy délibáb.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/nUduuPcH/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/3X75tjqO/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, egy nagyon apró, a kék támasz fölé kerülő mozgás láthatunk, ennek azonban érdemi jelentősége nincs, de kicsit mégis jobban mutat  és akár még a mostani csökkenő mozgás, megfelelő alapként használva kék támaszt valami eredményre is vezethet. Ezt az apró  csökkenő mozgást Bitcoin jelenlegi mozgása indokolja, tehát fordulat esetén azzal a 200$-os emelkedési lehetőséggel, hamar megoldaná az itteni 10$ környékére kerülés jelenlegi problémáját!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/8JJCns0f/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/XGDAXMBf/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, jó volt a kezdés és egy határozott gyertyával sikerült aktiválni a 3. hullámot, ebbe most belezavart a jelenlegi csökkenő mozgás, ennek okozója a Bitcoin hasonló csökkenő irányú mozgása, ami remélhetőleg nem lesz tartós és az 50-es mozgóátlag környékéről sikerül újra emelkedő pályára állítani a mozgást. A rózsaszín 3. hullámban történő emelkedés, méretét tekintve ha az elvártaknak megfelelően 116$ magasságába viszi az árat. Abban ha most az 50-es mozgóátlagon történő fordulat bekövetkezik, az egy apró kék Elliot hullám feltételeinek is megfelelhet.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/KY0JYQMP/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/fofRTjlN/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, tegnapi csökkenő mozgás nagy nehezen érte az 50-es mozgóátlag, erről kellene most visszafordulni. Néhány óra múlva bekövetkezhet egy mozgóátlag kereszt, ebbe kellene a lehető legjobban belekapaszkodni és egy határozott emelkedő mozgással, akár a 0.085$-os ellenállás elérésével mutatni, azt az emelkedési szándékot, amire már 4 hónapja várunk.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/r5upYkGQ/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/867He8ep/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  a jó híreken nem múlik, ennek a 0.29$-os ellenállást elérő emelkedésnek a sorsa,  de vannak hátráltató tényezők, mint például a Bitcoin részéről, ahol ezt megakadályozhatják  vagy akár jó irányba segíthetik. A segítség nagyon jól jönne, főleg abban az esetben ha ez a 0.29$-os ellenállás elérését jelentené és a piros jelenlegi ellenállási zóna, mint támasz zóna jutna csak szerephez! Tehát ahogy látjuk, az emelkedő mozgás fennakadt a lila ellenálláson, erről semmiképp nem lenne jó, ha folytatódna csökkenő irányban a mozgás  és a kék támasz zónára bíznánk magunkat.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/DlVDpI3M/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/VNUF7WsH/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, mivel a Bitcoin ezt az emelkedést nem segítette, marad a november 15.-ei Fork miatti pumpás megkezdésének gondolata. Ezt a pumpálási gondolatot egyenlőre még óvatosan kezeljük, de ha egy a tegnapihoz hasonló emelkedéssel folytatjuk, akkor erre a gondolatra már kaptunk is egy megerősítést. Tehát eltávolodtunk a kék ellenállástól, megérkezve a 200-as mozgóátlagra, ezt a jó szokás megtartva, korrekciót követően hasonlóképpen kellene folytassuk, ami az ellenállás átlépésével adhatna megerősítést további emelkedésre!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/tKNUOpEm/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/ZM54ru56/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, tegnap nem sikerült továbblépni a korrekciót követően, ennek oka lehet a kicsi korrekció vagy az hogy nincs meg az erő, ami a további emelkedést támogatná. Viszont én egy 3. lehetőségben, méghozzá a Bitcoin jellegi kisebb csökkenő mozgásában látom az okot. Ez egyenlőre még semmi komoly problémát nem okozott, remélhetőleg nem is fog és az 50-es mozgóátlagról éles fordulatot véve megindulunk a 200-as mozgóátlag irányába!
Napos mozgást pedig egy repülőgépes hasonlattal tudom összefoglalni. "Ha a pilóta szükségesnek látja, félbeszakíthatja a leszállást. Ilyenkor gázt ad, vízszintesen végigrepül a futópálya fölött, majd.."

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/8dSJIq0j/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/6MBbVUoh/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

BCH repül, sok sikert az utasoknak! BTC repülőt még tankolják, rengeteg várakozó utassal!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 11.04!

BTC, végül a mozgóátlag keresztet egy 50$-os visszaesés megakadályozta, aminek a folytatása egy oldalazás, ebből kiindulva, szintén egy 50$-os kiugrást várnék. Már csak az a kérdés. mikor és az sem biztos hogy kiugrással hozzuk össze ezt az 50$-t, hanem 2 esetleg 3 gyertyával, ez az utóbbi már csak azért is jobb megoldás lenne, mivel nem kellene várjunk azonnali korrekciót,  hanem akár erre ráépülve tovább is mehet az ár, talán a piros ellenállási zónáig!  Ugyanezt a piros ellenállási zónába érkezést láthatnánk, ha a rózsaszín nyíló háromszöget követni a mozgás, ennek megfelelően egy lassabb emelkedő mozgással holnap reggel érhetnénk cél.

Napos: az a 3 fehér katona( utolsó 3 három apró zöld gyertya) a tegnapi napból,  még nem tudott kikényszeríteni jelentős csökkenő mozgást és ha megnézzük short charton látható aktivitást, akkor ez nem is fog sikerülni, kivéve ha ezt a vevői oldal látható szerencsétlenkedés nem segíti elő.
A helyzet kihasználásához talán meg kell várjuk a holnapi napot, ugyanis eddig az időpontig nyújthatják be kérdéseket az ETF kapcsán az érintettek, majd ezt követően kerül pont a sokadjára halasztott elfogadás, nem fogadás végére. Ennek a hatása a piacra még ismeretlen, viszont ha ez sem tudja kimozdítani az árat, erről a 6,500$ környéki szintről, akkor egy újabb hónapos bizonytalan időszak veheti kezdetét, várva a December közepi BAKKT indulást.
A mai naptól ismét egy nagyobb bika gyertyát várnánk, megcélozva ismét az 50-es mozgóátlagot 6,530$-os magasságban, viszont ha ismét csak egy szerényebb napot sikerült zárni, akkor meg kell elégedjünk az előző napi kisebbik maci gyertyát betakaró szerény 6$-os bika gyertyával, csatlakozva az utóbbi 5 nap gyenge mozgásához.

BTCUSD Short/Long chartok: valami oknál fogva nagyon menekülőre fogták a macik, viszont hogy ki elől szaladnak vagy minek az okán, azt egyenlőre még nem tudjuk, de sejtéseink lehetnek! A short charton piros körrel jelez azokat a hirtelen visszafordulásokat,  ahol éberek voltak a macik és rendre visszafogták a bikák kiugrási kísérleteit. Jelenleg ilyen kísérlet még nem volt és remélhetőleg az általam előre bekarikázott terület környékéről sem fogunk ilyent látni. A macik zavartalan hátrálásának az is lehet az oka,  hogy a bikák nem kényszeríti őket védekezésre, viszont ha ez megtörténik, akkor lehetséges egy éles fordulat, ennek elmaradása nagyszerű jelzés lenne a  trend megfordítására! A vevői oldaltól, tehát a bikák részéről, jelenleg ettől a November 5. időponttól várhatnánk valami érdemi áremelkedést hozó aktivitást, ami mindenki örömére a December közepéig tartó időszakig,  talán 10,000$ magasságába felsegíti az árat és ez a kitűnő hangulat nagyon jó lehetőségekkel várná a BAKKT indulását!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/oybtXaZV/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/7Zpg2aPr/

"Hetes idősík, rég találkoztunk az 50-es mozgóátlaggal, ezt jelenleg 8,600$ magasságában tudnánk érinteni és ez egy hét távlatában megvalósítani nem is olyan nehéz feladat, ha megvan rá a szándék! A két héttel ezelőtti  sírkő gyertya  sajnos egy értelmezhetetlen jelzés volt, mivel egy emelkedő trend végére adhatott volna jelzést, amit láttunk az viszont ennek a feltételnek egyáltalán nem felelt meg. Tehát ha azt szeretném megtudni várható e emelkedés, akkor ebből kiindulva, azt kell mondjuk hogy nem, sőt ha itt egy kalapács gyertya alakul ki, abból sem lehetne konkrétan kijelenteni, hogy a csökkenő trend elérte az alját, mivel az április óta tartó mozgás inkább oldalazásra utal, abból meg mint tudjuk elég nehéz megállapítani a folytatást. A múlt heti gyertya még jobban fokozta a bizonytalanságot, ez beleillik az elmúlt hetek sorozatába, sőt a bizonytalanságot tekintve visszamenőleg egészen áprilisig! Viszont ha ezen a héten sikerülne kialakítani egy nagyobb bika gyertyát, 7 esetleg a 9 ezres ellenállások elérésével, abból már lehetne pozitív gondolatokat kiolvasni!"


Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ulaIF5VF/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/KQYscPot/
https://www.tradingview.com/x/p8WqQ1tS/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/iGLA4UKb/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/86ECXn4v/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, mennyire örülnénk ebben a helyzetben egy hasonló mozgásnak, mint például amit a Bitcoin Cash chartján láthatunk! Azonban itt nincsenek Forkról szóló hírek, ezért nem is látom hasonló mozgást, ami hasonló eredményt válthatna ki, az a Bitcoin  emelkedő mozgása. Kezdeti lépések a kék támasz zónából történő vissza fordulással egyelőre jók, ezt kellene megerősíteni a kék csökkenő sáv ellenállásának és egyben a 200-as mozgóátlag határozott átlépésével.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/sWzfIHG6/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/lTKQhF9W/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC,  kellene már az a határozat felfelé kilépés, elkerülendő a csökkenő irányú zűrzavar kialakulását  és hogy szét ne romboljuk, ennek a háromszögből felfelé kilépéskor keletkező lehetőségeit.  Viszont ahogy már tegnap is említettem, ha a végsőkig elmegy a mozgás, akkor még november 9. is feszülten figyelhetjük, melyik irányba és milyen szándékkal történik a kilépés. A tegnapi mozgáson nagyon nincs mit elemezni, csatlakozott az előző napokban látható bizonytalan Bitcoin jelzésére váró mozgáshoz, növelve a háromszögön belüli feszültséget!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/3S3Fnkkg/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/wNmUouDy/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, feszült várakozás még mindig a kék támasz zónában, tehát egyértelműen látszik a Bitcoin nélkül egy lépést sem tesz a mozgás, ami egy eléggé kiszolgáltatott állapot. Csak remélni tudjuk, hogy egy esetleges Bitcoin szárnyaláskor is megmarad ez a kiszolgáltatottság és együtt utazunk egészen a holdig!  Jelenlegi elvárás, minimum a kék zóna tetejének megközelítése, jobb esetben kilépés, átlépve  a 200-as mozgóátlagot és a lila ellenállást!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/4QwMNhNQ/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Dlvfinqs/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, végre történik valami érdemi elmozdulás a zöld elképzelt emelkedő sávon belül,  ami így már nemcsak elképzelés hanem konkrétum is lehet, feltéve hogy ezzel a mostani mozgással elmegyünk egészen az ellenállásig, pontosabban kialakítjuk az ellenálláshoz szükséges csúcsot. A Bitcoin kicsit feljebb lépett, viszont az még nem indokolja ezt a lendületes emelkedést, de ez legyen a legnagyobb bajunk, bízunk abban hogy Charlie valami jót álmodott és azt igyekszik megvalósítani! Napos tekintetben ha megnézzük az elérendő sárga ellenállásokat, azok közül a 83$-os egészen belátható közelségben van, hasznot azonban csak abban az esetben tudnánk realizálni, maradva a saját stratégia szigorú keretein belül ha, ha itt most egy hirtelen kiugrása fellőnénk egy rakétát a 106$-os ellenállásra, ahol a 83$-os pozíció zárásával próbálkozhatnánk, már csak azért is mert egy korrekció a 83$-os pozíció újra nyitását elég könnyen lehetővé tenné!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/QNFWl7E1/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/wyqDqQWv/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, egyenlőre még kivárunk és az oldalazó sáv közepén, ragaszkodó az 50-es mozgóátlaghoz, várunk egy kiugrási lehetőséget, amit talán a jelenlegi Bitcoin felélénkült mozgásának sikerül kiváltani. Van egy mozgóátlag kereszt igényünk is, ennek is lehet hatása egy esetleges felfelé történő a mozgásra, de látszólag ezeket először meg kell erősíteni egy Bitcoin határozott emelkedéssel.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/bHCpQfQ4/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/60jiEYRl/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, sikertelen kitörési kísérletet láthattunk tegnap este, amit az éjjel folyamán sikeresen vissza is vertek, annyira sikeresen, hogy a mostani Bitcoin felélénkült mozgás, egyenlőre nehezen kelti életre a bikákat. Viszont bízzunk abban hogy a nap további részében, főleg egy eredménnyel is járó Bitcoin emelkedés, meghozza a jókedvet és annak a 10%-os emelkedési lehetőségnek megfelelően, megtámadjuk az ellenállást.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/4vhPYr9e/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/DKLu8tCR/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, amire már 5. napja vártunk, az talán most bekövetkezik és sikerül visszakapaszkodni 10$ környékére, ahol még egy kívánságunk lesz, méghozzá hogy a kék jelenleg ellenállási zónát támaszként használva, próbáljunk meg 10$ fölötti szinteket is elcsípni. Ezzel remélhetőleg nem lesz probléma, feltéve hogy ennek megfelelően a Bitcoin magával húzza az árat, amire lehet hogy várnunk kell még egy-két napot ETF döntés okán.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/HeVE7Mn8/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/2HTrXaBv/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, tehát 2 Elliot hullámmal szeretnénk sikert elérni, fő hullámok a rózsaszín 119$-os impulzus zárással, jelenleg azonban még a 3. hullámot kellene célba vezetni 116$ magasságában. Ezen a 3. hullámon belül, a kisebb kék Elliott hullámmal használnánk ki a 3. rózsaszín hullámban rejlő lehetőséget. Egyenlőre a kék hullámhoz tökéletesen alkalmazkodik a mozgás,  amellyel nagyjából ugyanúgy az 1. szint magasságában járunk, mintha rózsaszín hullám tekintetében, amit remélhetőleg a Bitcoin mai mozgása elősegít vagy ha ezt nem teszi, akkor legalább csökkenéssel nem végez romboló munkát!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/dqGnayMj/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/odfxIcAh/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, világos, tehát a piros nyíllal elképzelt emelkedést nem sikerül összehozni, ami azt jelenti hogy 28.-ai kiugrás teljes mértékben korrigálása kerül. Viszont mint látjuk, még a többiek sem csináltak semmi olyan konkrét elmozdulást, kivéve a Bitcoin Cash, ami jelentős változást jelentene az elmúlt napokhoz, hetekhez képest. Napos tekintetben, ugyanazt kell megemlítsem mint az LTC esetén, tehát hogy a 0.085$-os ellenállás közelsége, nem egy elérhetetlen feladat ,megfelelő önbizalom esetén. Viszont az igazi sikert, itt is a 0.15$-os ellenállásra történő hirtelen felugrás jelentené, ahol a 0.12$-os pozíció zárásával tudnánk egy kisebb hasznot realizálni, illetve korrekciót követő, annak újbóli megnyitás esetén lejjebb hozásával tudnánk ismét pozícióba kerülni és várni a hasonló kiugrásokat, esetleg határozott emelkedési kísérleteket.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/fi8PYIx9/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/xvvm0ztZ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  a kezdeti lépések tökéletesek és az ellenállást az utóbbi gyertyák próbálják határozottan átlépni, ennek sikere a nap további részében dől el. Sikeres nap zárásáról a piros  ellenállási zóna környékén beszélhetünk, tökéletesről pedig ennek átlépése esetén, ennél tökéletesen már csak a 0.29$-os ellenállás elérése lehet!  Az elvárásainkkal semmi baj, ehhez már csak némi Bitcoin támogatásra lenne szükség, ami elég könnyen a célba vezethetné az árat!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/Ts7BBjA4/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/jtHJP7Ud/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, ezt most már nyugodtan foghatjuk a November 15. Fork előtti pumpálás eredményének, de azt még nem tudjuk, mennyire lesz eredmények és tartós emelkedés. Sok a kérdés, meddig mehetünk fel, erre nem lehet válaszolni, majd meglátjuk, de hogy jó döntés hoztunk e egy esetleges  haszonnal kecsegtető pozíció zárásával, azt csak jóval később tudjuk meg! Erre én egy olyan stratégiát alkalmazok, ha a jelenlegi mozgás hasonlóképpen folytatódik és az elérni a 686$-os ellenállást, ahol esetleg egy felszúrás arra utal, hogy itt akár a korrekció is megkezdődhet, akkor gondolkodnék el az 597$-os pozíció zárásán, de ezt nagyon jól meg kell gondolni, mivel itt akár 1,000$ fölötti szintek is elérhetővé válhatnak, amit gondolom senki sem szeretne bennhagyni.  Ami ezt a jelenlegi mozgást a pumpáláson kívül még megnyomhatná, az egy esetleges Bitcoin áremelkedés, ezt is figyelembe kell majd venni, pozíciók zárását megelőzően.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/SMeE3oeU/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/PGSLSEyN/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, kettő nappal ezelőtt sikeresen átugrottuk az 50-es mozgóátlagot és a 16$-os ellenállást,  azóta viszont beálltunk oldalazó álláspontra, ami elég látványosan megtámaszkodva az 50-es mozgóátlagon pihen. Ebből kellene egy ugrással most hasonlóképpen megtámadni a 200-as mozgóátlagot és esetleg fölötte kialakítani a jelenlegihez hasonló mozgást.  Szintén arra várunk, hogy a Bitcoin itt is rendet tegyen vagy legalább megadja azt a kezdő lökést, amellyel némi friss vér pumpálható rendszerbe.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/MUpEnAQA/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/xDbj7L12/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Kis lépés a Bitcoinnak, kicsit nagyobb az altoknak!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 11.05!

BTC, a rózsaszín nyíló háromszöget most tulajdonképpen visszafelé követjük, tehát a kék nyíl normális esetben a beérkezési irányt mutatja, amit még szintén nem tudunk milyen hosszú, de remélhetőleg a következő piros ellenállási zónán jóval tovább mutat. Kék ellenállás 6,800$-os szinten a legutóbbi (okt.10 környéki) meghiúsult emelkedési kísérlet fontos ellenállása, ami nem kizárt hogy most is szerepet kap, talán erről látunk egy kisebb korrekciót a piros akkori támasz zónába és ez alapozza meg a 7,000$ fölé kerülés lehetőségét!

4 órás idősíkon, azt a 3 körrel jelzett területet csökkenő fej-váll alakzatként is felfogadnánk, viszont amiért én ezt figyelmen kívül hagyom, ez nem más mint hogy nincs rá igény. Ebben talán szerencsés módon, az okt.11.-15.  között lezajló elég érthetetlen mozgás is beleszólt, azonban ezzel a 3 körrel eredetileg is azt szerettem volna elérni, hogy egy tükörképe legyen egymásnak jobb és bal oldal. Ennek a tükörképnek tökéletesen megfelel a kék nyilakkal felvázolt folytatási lehetőség, de az a 6,800$-os kék ellenállás az utóbbi két hónap oldalazó mozgásának a felső szintje is, tehát az a piros zónába történő kisebb visszakorrigálás, elképzelhető hogy a kék ellenállás fölött mint vissza-teszt kap szerepet, majd ezt követően nyílik meg az út a 7,000$-os szintek fölé!

Napos: az 50-es mozgóátlag elérését terveztük a tegnapi gyertyával, ami majdnem össze is jött, de ezt egyenlőre az órás idősíkon látható piros ellenállási zóna elég jól megakadályozta. Átugorva a mai elvárásainkra, ami ugyanaz mint a tegnapi nap végeredménye, tehát hogy egy nagyobb bika gyertyával, az órás elvárásoknak is megfelelve, minimum 150-200$-os emelkedést sikerüljön megvalósítani. Itt ismét meg kell említeni, hogy a mai nap ETF döntés szempontjából is fontos lehet, ami elég jelentősen beleszólhat a történésekbe, elősegítve a kék nyilaknak megfelelő mozgást.

BTCUSD Short/Long chartok: a macik 6. napja őrült tempóban hátrálnak, ezzel szemben a bikák 8. napja nem tudják eldönteni mit is szeretnének. Egyértelműen a bikák számlájára írandó, ez a jelenlegi mozdulatlanság, ami kicsit érthetetlen, de talán az ETF döntésre várás eredménye, ebben remélhetőleg hamarosan tisztán fogunk látni!
A short chart csökkenő mozgása, elérte azt az támaszt, amit még a jan.-feb. és az aug. elején kialakított csúcsoknak köszönhetünk, ezt akár emelkedő trendvonalként is felfoghatjuk, tehát elég fontos lenne a csökkenő irányú átlépése. Long, tehát a vevői oldal több mint egy hete nem tud válaszolni a macik csökkenő irányú mozgására, enélkül áremelkedést sem tudunk elérni. Viszont ha ebben mégis változás történik, akár az ETF döntés hatására, annak célja a piros ellenállás 34 ezres érintése, ami a szaggatott függőleges vonalak közötti novemberi mozgás feladata, amelynek célja 10,000$ környékének elérése!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/KWXzGU6T/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/TBvYyZof/

Hetes idősík, a legjobban az mutatja hogy mennyire el vagyunk maradva még a tavaly év végi lehetőségektől, azok a volume oszlopok, amelyek ha elérnék legalább a zöld vonallal jelölt magasságot,  akkor mondhatnánk hogy valami elkezdődhet.  Az a bizonyos sírkő gyertya 2 héttel ezelőtt, lett volna az a nagyobb volume oszlop kirajzolódást elősegítő aktivitás, de azt ott a macik különösebb bikák általi védekezés nélkül visszaverték.  A múlt heti gyertyáról sok mindent nem lehet mondani, mivel ez egy nagy semmi, tehát a mondanivalója csupán annyi, hogy mindenki a másikra vár és ha így nézzük, akkor ha már a macik ilyen őrült tempóban hátrálnak, itt lenne a bikák előtt ismét a lehetőség, annak a két héttel ezelőtti gyertyának megfelelő magasság újbóli elérésére és lehetőség szerint a 7,770$-os támasz környéki zárásra!


Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/U7o75kfm/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/w2eTCETc/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/POURWOLA/
https://www.tradingview.com/x/AV2QZq03/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/xqJMZPx2/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/f4MfH6Br/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, legfontosabb feladat a kék ellenállás határozott átlépése volt, erre mint látjuk nem lehet panasz  és ez annyira jól sikerült, hogy még a 200-as mozgóátlagot is sikerült határozottan átlépni. A jelenlegi mozgás, egyértelmű korrekció, ami remélhetőleg a 200-as mozgóátlagon találja meg az alját, majd folytatjuk tovább a lendületes emelkedést a piros ellenállási zónáig, sőt azt átlépve mutatva a továbblépési szándékot!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/K21vQkXh/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/8ejaH4KD/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC,  kiléptünk a háromszögből, szerencsés módon itt is egy határozott bika gyertyával,  viszont a kilépéssel elért magasság, jelentősen elmarad a háromszög méretétől.  Tehát ezt még meg kell erősíteni néhány dollárral, a jelenlegi mozgás viszont arra után, hogy most látjuk a vissza-tesztet, amelyből ha sikerült emelkedéssel folytatni és átlépjük a kilépési magasságot, akkor eljuthatunk a 133$-os ellenállásra! Az emelkedéshez azonban kell a tegnapi kisebb Bitcoin segítség, ami láthatóan mindenkire jó hatással volt, miközben nem is látunk igazán nagy emelkedést csak úgymond egy kis lelki segítségnyújtást.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/ljMKbaLN/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/2mypYPZS/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, ezen a charton nem ellenállás átlépés, hanem a támasz zónából történő kilépés szempontjából volt fontos a végül megvalósult emelkedő mozgás. Ezt a mozgást egyenlőre tökéletesnek nevezhetjük, főleg mivel a lila trendvonal felé sikerült visszajutni, amerre most láthatunk egy kisebb korrekciót. A 200-as mozgóátlagot is sikerült átlépni, ami most közösen a lila trendvonallal, lehetne segítség a továbblépés szempontjából, amelyből célunk a piros ellenállás 187$  környéki elérése!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/hXiLF5vH/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/LxMg1JG5/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, ha a zöld előre felvázolt emelkedő sávot nézzük, akkor majdnem tökéletesen az történt amit vártunk, ennek ellenére csak kicsit lehetünk elégedetlenek. Az 55$-os ellenállás fölötti oldalazás még a jelen szituációból is megvalósulhat, ha néhány hirtelen gyertyával sikerül határozottan a zöld ellenálláson zárni, majd egy viszonylag nagyobb korrekcióval(esetleg oldalazással) érkezünk el a zöld támaszra és ha becsatlakozik a Bitcoin, egy újabb emelkedést elősegítő pozitív hangulat kialakításával, akkor még a zöld sávon belüli 62$-os ellenállásban is kezdhetünk gondolkozni.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/JVsqiIpG/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/e7yY2LSf/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, a berajzolt oldalazó sávból egy apró kísérlet volt kilépésre, viszont csak egy felszúrásra futotta, ezt az oldalazó sávot azonban húzhatnánk sokkal mélyebbre is a 0.43-0.52$-os szintek közé, mivel érdemi információt. majd csak az abból történő kilépés jelenhet. A  jelenlegi szűk sávból kilépés csak egy az utóbbi 2-3 hét alvó állapotából történő kimozdulásban van jelentősége. A mozgóátlag keresztre még mindig várunk, de már a tegnapi gyertyáknak köszönhetően a 200-as mozgóátlagot sikerült átszakítani. Ezt a jó szokást megtartva, kellene még néhány a tegnapihoz hasonló gyertya, aminek köszönhetően, holnap esetleg holnapután a mozgóátlag kereszt igényünk is kielégítése kerülhet, majd ezt kihasználva talán, továbblépünk ebből a szűk oldalazó mozgásból!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/DELwJUJt/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/SQc2C6sA/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, azzal a kettő nagyobb piros gyertyával, nehezen küzdött meg az utána kialakult mozgás, tehát a várt 10%-os emelkedés szempontjából sem történt változás. Egyenlőre még nem tudni a piros emelkedő háromszög vagy az emelkedő lila sáv az erősebb, de legalább ha a lila támaszon áttéved a mozgás, akkor a piros támasz még mindig mentheti a szituációt. Viszont ha ez sem sikerül, akkor ismét marad a 14$-os támasz, ami az okt.29. óta kialakult oldalazó mozgást erősítené meg.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/GJSSDmmp/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/dQhipaeX/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, mélyről kell visszamászni, ebben a tegnapi mozgást elég jól segítette a Bitcoint kezdeti pozitívnak mutatkozó hangulata, aminek köszönhetően elértük a kék ellenállási zónát. Jelenleg korrekciót láthatjuk, amelyből csak a tegnapihoz hasonló Bitcoin általi kezdő lökés, segíthetné ki az árát, viszont ha megérkezik a segítség, akkor minimum a 10$-os ellenállás lenne a célunk!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/Hu9seLod/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/kRbNCXk8/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, tökéletes, ennél rosszabbul sose tippeljünk előre, viszont ha ez ilyen jól sikerült, akkor fejezzük is be legalább a kék hullám tekintetében lezárva az impulzust! A kék Elliott hullám tekintetében,   remélhetőleg a 4. korrekciós hullám is lezárult és a mostani határozat emelkedést folytatva, sikerül 116$ magasságában lezárni az impulzust, tehát a rózsaszín 3. hullámot. Abban az esetben ha sikerül lezárni a kék impulzus, akkor a folytatásban 2 ABC hullámra lesz szükségünk, első a rózsaszín 4. hullámot követi, majd egy következőre, ami a 119$-os ellenállásra segítené fel az 5. hullámot, lezárva ezzel a a rózsaszín impulzust.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/ds3As4s8/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/SVCF0r4i/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, próbál visszakapaszkodni az ár, ami jelenleg mintha azt mutatná sikerülhet,  ez talán erősíti a mozgóátlag kereszt, de az igazi segítség ha Bitcoin részéről érkezhetne!  Mai napon ha nagyobb eredményt nem is tudunk elérni, de legalább a piros zónát meg kellene próbálni átlépni, már csak azért is ha megérkezik egy kisebb segítség, az ismét ne egy csökkenő mozgás aljánál tudjuk elcsípni!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/lkE0Jk8U/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/p7KnV4D0/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  nem sietjük el az emelkedést, ezáltal messze vagyunk még a célunktól, de azt is mondhatnánk jó munkához idő kell, ez azonban nekünk most nem kifizetődő, mivel a Bitcoin részéről bármelyik pillanatban jöhet egy visszalépés, ami pillanatok alatt lerombolhatja ezt az egy hete épülő kártyavárat. Remélhetőleg nem rombolást, hanem építkezés fogunk látni, talán kicsit élénkebb mozgással, aminek köszönhetően a piros zóna fölött várjuk majd a folytatást.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/a1xaR7PX/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/5hfdrerM/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, meggyőző emelkedést sikerült összehozni az elmúlt néhány napban és reménykedünk abban, hogy hasonló folytatás alakítja majd  a következő napok mozgását is. Jelenleg egy olyan pontnál vagyunk, ahol még nem vehetjük biztosra a további emelkedést,  de keresgéljük ennek a jeleit.  Első jel talán a piros csökkenő sáv, ami zászló a lehetőséget felkínálva, adhat lehetőséget a 700$-os szint megközelítésére,  de kihasználva a 686$-os ellenállást tűzzük ki ezt célszintnek.  Természetesen ebből még lehet árbóc is vagy oldalazás, majd a következő órákban ez kiderül, viszont ha ez az emelkedés Hard Fork okán történik ,akkor lehetünk bátrak a folytatás tekintetében és nem csak 700$, hanem 1,000$ fölötti szintek elérésében is bízhatunk.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/6j6csksj/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/AyaK43s9/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, itt sem panaszkodhatunk az utóbbi napok mozgására, ennek köszönhetően sikerült elérni a 200-as mozgóátlagot. Óvatosan terveztünk, mivel nem voltunk biztosak abban, hogy a Bitcoin mozgása is ennek megfelelően lesz segítségünkre. Viszont annak ellenére, hogy csak egy apró segítséget érkezett a Bitcoin részéről, ennek is nagy jelentősége volt pozitív hangulat kialakításában. Tehát ha ez a segítség, sokkal komolyabbra fordul és azt hasonlóképpen reagálja le a mozgás, mint az elmúlt napokban láthattuk, azzal gondolom nem kell mondani, milyen lehetőségek állnak még előttünk!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/6Vtk1dYh/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/VzDKruKg/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Nagy izgalommal várnak sokan az ETF-re!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 11.06!

BTC, ismét azzal kezdjük, hogy kitaláljuk miért nem történik jelenleg semmi, erre talán a legjobb válasz, miszerint várunk az ETF döntésre. Amíg várok, addig enyhe csökkenéssel fűszerezett oldalazás zajlik, ami az általam kék nyilakkal elképzelt folytatástól egyenlőre még nem tér el.  Az általam elképzelt mozgás megvalósulásához, elég lesz néhány pozitív ETF döntés, erre azonban még semmi garancia nincs, ez az egy ok, amiért még az utóbbi hónapokban megszokott mesterséges árlenyomással sem próbálkoznak azok, akik igyekeztek 6,000$ környékén tartani az árat. Tehát egyenlőre azt látjuk, hogy a rózsaszín háromszögön belüli mozgás, elért ahhoz a ponthoz, ahol normál esetben beérkezik a háromszögbe az ár, de mivel ezt most visszafelé követjük, most  kellene határozott mozgással kilépni a két nyilaknak megfelelő mozgással!

EZ MÉG MA IS AKTUÁLIS 4 órás idősíkon, azt a 3 körrel jelzett területet csökkenő fej-váll alakzatként is felfogadnánk, viszont amiért én ezt figyelmen kívül hagyom, ez nem más mint hogy nincs rá igény. Ebben talán szerencsés módon, az okt.11.-15.  között lezajló elég érthetetlen mozgás is beleszólt, azonban ezzel a 3 körrel eredetileg is azt szerettem volna elérni, hogy egy tükörképe legyen egymásnak jobb és bal oldal. Ennek a tükörképnek tökéletesen megfelel a kék nyilakkal felvázolt folytatási lehetőség, de az a 6,800$-os kék ellenállás az utóbbi két hónap oldalazó mozgásának a felső szintje is, tehát az a piros zónába történő kisebb visszakorrigálás, elképzelhető hogy a kék ellenállás fölött mint vissza-teszt kap szerepet, majd ezt követően nyílik meg az út a 7,000$-os szintek fölé!

Napos:  tegnap nem történt semmi, ezt jól tükrözi a kialakult apró gyertya, ennek így természetesen érdemi információ jellege sincs. Viszont még mindig jobb, mintha egy az előző napi gyertyát betakaró maci gyertyával zárunk és azon izgulunk folytatjuk e tovább 6,000$ környékére. Az RSI csíkon rajzolódó vonalak igyekeznek a 80-as szint fölé, ez arra utal, hogy hamarosan valami történhet, remélhetőleg a nekünk megfelelő emelkedés és nem egy hirtelen visszafordulás, amelynek a végeredménye néhány száz dolláros csökkenés.

BTCUSD Short/Long chartok: ha ennek a short charton láthatóan hátrálásnak nem lesz eredmény, akkor semminek és idén utoljára talán már csak a December közepén induló BAKKT hozhat valami nagyobb emelkedést. Tehát a macik elszaladtak a málnásba, ezzel szemben a bikák a karámból kifelé még csak lassan sétálnak, viszont ha meglátják a friss fűvel teli legelőt, akkor szinte biztosan megállíthatatlanul rohannak a cél irányába! 
Célok röviden összefoglalva, csökken irányba minél lejjebb,  itt max a sárga színnel behúzott támasz vonalakban lehet kapaszkodni, amelyet nekem azt súgják, hogy ez a 21 ezres szint dönthet valamiről, amit a 17-18 ezres támaszok környékén kerülhetnek megerősítésre és az a bizonyos bullrun, ahol a macit feladják álláspontjukat és hagyják érvényesülni a bikákat, teljes mértékű megadás talán 8 ezres támasz környékéig is kitart, attól függően a bikák meddig tudják nyomás alatt tartani a piacot. Long chartot is díszíthetjük sárga támasz/ellenállás vonalakkal, egy behúzható 29 ezernél, illetve a teteje 40 ezer környékén, lefelé ahol a jelenlegi fordulat történt, tehát a kerek 20 ezres szint, szintén elbír egy támaszt és a még ha ennél is lejjebb mennénk 10-15 ezres szint környékére, amit szerencsére idáig még nem tapasztaltunk, tehát aminek következtében bezuhant volna az ár akár 3,000$ környékére is.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/JGftKVO5/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/9FcSkL31/

"Hetes idősík, a legjobban az mutatja hogy mennyire el vagyunk maradva még a tavaly év végi lehetőségektől, azok a volume oszlopok, amelyek ha elérnék legalább a zöld vonallal jelölt magasságot,  akkor mondhatnánk hogy valami elkezdődhet.  Az a bizonyos sírkő gyertya 2 héttel ezelőtt, lett volna az a nagyobb volume oszlop kirajzolódást elősegítő aktivitás, de azt ott a macik különösebb bikák általi védekezés nélkül visszaverték.  A múlt heti gyertyáról sok mindent nem lehet mondani, mivel ez egy nagy semmi, tehát a mondanivalója csupán annyi, hogy mindenki a másikra vár és ha így nézzük, akkor ha már a macik ilyen őrült tempóban hátrálnak, itt lenne a bikák előtt ismét a lehetőség, annak a két héttel ezelőtti gyertyának megfelelő magasság újbóli elérésére és lehetőség szerint a 7,770$-os támasz környéki zárásra! "


Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/xXI62v5G/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/fum8KmnL/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/2w1RpDL9/
https://www.tradingview.com/x/iLeEIyxy/
Pillanat kép https://www.tradingview.com/x/266lmOt7/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/oCtYGqyD/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, pihenővel töltöttük a tegnapi napot, ugyanúgy ahogy ezt a nagyfőnök is tette, most azonban látszik némi mozgolódás, ezért nem is húzom túl hosszúra az elemzést, mivel az elvárások egyszerűek a kék nyilaknak megfelelően eljutni legalább a piros zónában, ennél már csak azzal járnánk jobban ha át is tudnánk lépni!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/3y8PlAKa/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/wdKMePLQ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC,  mondhatjuk hogy végre az történik, amire előjelek is utaltak, tehát a háromszögből felfelé kilépésre, amit ha napos idősíkon nézünk és mindenki úgy akarja elég tágas terület áll rendelkezésre emelkedési szándék esetén. Nagyon aprónak tűnik az a vissza-teszt a háromszög ellenállására, viszont az abból történő, főleg az utolsó gyertyánál látható határozottság arra utal, hogy most talán történik valami jelentősebb elmozdulás felfelé.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/ckEy6QS4/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/pf00bYtX/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, sikerült tartani magunkat a lila emelkedő trendvonal fölött, itt talán a 200-as mozgóátlag is segítség volt!  Ez a jelenlegi mozgás a háromszög formájából kiindulva árbóc lehetőséget is kialakíthat, ami ha megtörténik az kitűnő lehetőséget biztosíthat a piros ellenállás 186$ magasságában történő elérésére.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/aXa6h7op/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/pazNhZxY/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, tehát az 55$-os ellenállás alatt történik meg az oldalazás, amelyből hacsak nem történik valami hirtelen emelkedést kiváltó esemény,  kitartunk a zöld ellenállásig, majd ott kellene hogy történjen valami, aminek köszönhetően megtámadható közelségbe kerül a 62$-os ellenállás.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/eqKsC1qC/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/hCAlOCHE/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, nagyszerű, úgy néz ki megtaláltuk a helyes kivezető utat az oldalazó mozgásból, ennek köszönhetően hamarosan a mozgóátlagok is keresztezik egymást. Ebben az esetben a 0.57$-os ellenállás elérésénél nem zárjuk a 0.43$-os pozíciót. mivel kicsi annak az esélye, hogy most akkora visszaesés következzen. Tehát türelmesen kitartunk, viszont egy olyan lehetőség, aminek következtében erre a jelenleg is jól kinéző emelkedésre még rátesznek egy-két lapáttal,  akkor el lehet gondolkodni a 0.57$-os pozíció zárásán,  mivel itt már lenne esélye egy nagyobb korrekciónak.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/CLdUtE9q/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/f5s05IiQ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, valamiért itt nem tudunk a többiek pozitív mozgásának megfelelően reagálni, pedig most lenne rá igazán szükség,  hogy a piros emelkedő háromszög 10%-os emelkedési lehetőségét meglovagoljuk!  Viszont ha ennek a háromszögnek, a támaszát nagyon szigorúan a 31.-ei leszúrás aljához igazítjuk, akkor még semmiről sem vagyunk lemaradva és mint látjuk a 14$-os támasz még segíthet is a háromszögnek megfelelő emelkedési lehetőséget összehozni.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/VDysHjze/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/s38Yq2o2/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, ez a szituáció ha így marad, akkor a két felszúrás a kék ellenállási zónába, dupla tető lehetőséget kialakítva, visszafordulásra kényszerítheti az árat. Ezt azonban még ne kezeljük konkrétumként, mivel még a jelenlegi gyertya zárásáig is van bő 1 óra és még utána is jelentősen változhat a helyzet, főleg a Bitcoin mozgásának hatására!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/veNqXCR9/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/DpzCFRPb/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, még mindig a kék 5. hullámban várunk az impulzus zárására, azonban jelenleg olyan feszültnek látszik a helyzet, hogy akár még a rózsaszínű impulzus céljának kitűzött 119$-os ellenállást is elérhetjük. Viszont itt a rózsaszínű impulzus lezárásában még nem gondolkodunk, ezt majd a  korrekció mértéke dönti el!  Tehát a jelen szituáció elég pozitív jeleket mutat ahhoz, hogy a 119$-os ellenállás elérése meghiúsuljon, remélhetőleg ez a megérzés nem hagy minket cserben.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/3iOufpIW/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/tdefBLOT/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, a vékony ellenállási zóna alatt látható a mozgás, összességében egy fordított fej-váll alakzatként is felfoghatjuk, tehát a váll vonal a piros zóna, amit ha sikerül átlépni, akkor megnyílik az út a következő szélesebb ellenállási zónába, ahol szintén meg kell küzdeni a fennmaradásért!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/X8Elyd09/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/l9FEQ6Qq/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  töretlenül és változatlanul lassú lépésekkel haladunk felfelé az elképzelésnek megfelelően és már csak egy picit kell kitartani a piros zóna eléréséig, ahol ha még marad egy kis erő, azon át is kellene gyalogolni!  Ebbe a jelek szerint csak egy Bitcoin hirtelen visszafordulás rondíthat bele, de ezen ráérünk akkor is gondolkodni ha bekövetkezik,  addig azonban maradjunk az utóbbi egy hét mozgásának minél tovább kitartása mellett!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/ICxCeNC2/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/A2jdY1ao/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, egyenlőre még nem biztos a zászló lehetőség, pontosabban az nem biztos, hogy az ehhez szükséges piros csökkenő sáv nem lesz e sokkal szélesebb, mint amit én felrajzoltam. Ezt a szélesebb elképzelés vékony kék vonalakkal érzékeltetem, de ez a célszint tekintetében sokat nem változtat, továbbra is a 686$-os ellenállás a célunk. Ez a 686$-os ellenállás csak ennek a zászlónak a célszintje, ennél sokkal magasabbra kellene jussunk. Például a napos idősíkon rajzolódó 200-as mozgóátlag 770$ környéki elérése is célként kitűzhető, illetve a nem sokkal felette látható 857$-os ellenállás és akkor még a piros csökkenő ékről nem is beszéltünk, amely tekintetében 1499-1757$-os ellenállás környéke egy minimum elérendő szint!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/n2lY2zIc/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/69hHocYP/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, a folytatásban gondolkodva kék színnel rajzoltam egy háromszöget, ez egy nagyobb árboccal történő kiugrás lehetőségét biztosíthatná! Egy másik lehetőség, ha a vékony kék támaszt is bevesszük a játékba és az kialakít egy nagyobb zászló lehetőséget, ennek a megoldásnak valószínűségét a piros emelkedő sáv támaszának érintési igénye is erősítheti, majd onnan látunk egy a zászló lehetőségnek megfelelő emelkedést 18$ magasságába.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/V0Z0vdeq/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/jebBhfPw/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Székely Vegán

***BÁNYÁSZ ÉS KRIPTOPÉNZ VIDEÓIM***
https://www.youtube.com/channel/UC1l3y27zXgQqIumFnzIl0FQ

Karcsi papa

Pozitív a hangulat, innen lehet nagyot esni!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 11.07!

BTC, mindent berajzolni nem lehet, néhány dolgot bele kell látni a mozgásba, mint például az átlépett piros ellenállási zóna alatt kialakult emelkedő háromszöget, ennek a mélysége 76$ és az éjjel folyamán, ezzel megegyező hirtelen emelkedő mozgás sikerült kialakítani. Az utóbbi 5-6 órában erősen gondolkodik az ár, hogy korrekciózzon vagy kialakítson egy zászlónak megfelelő kisebb csökkenő sávot, esetleg árbócnak megfelelő háromszöget.  15 perces idősíkot megnézve, egyenlőre a háromszög látszik valószínűbbnek, de minél tovább húzódik a dolog, annál nagyobb eséllyel alakulhat ki egy csökkenő sáv, sőt ebből már az a viszonylag nagyobb korrekció, ami remélhetőleg a piros zónát elérve visszafordulásra kényszeríti az árat. Tehát ebből a két lehetőségből bármelyik valósul meg,  azzal a szélesebb piros ellenállási zónába érkezhet meg az ár, ahol esetleg kialakulhat a szűkebb sáv átlépését megelőző emelkedő háromszög vagy nem gondolkodik ilyen sokat az ár és néhány gyertyával feltolja a 6,800$-os ellenállásra!

EZ MÉG MA IS AKTUÁLIS 4 órás idősíkon, azt a 3 körrel jelzett területet csökkenő fej-váll alakzatként is felfogadnánk, viszont amiért én ezt figyelmen kívül hagyom, ez nem más mint hogy nincs rá igény. Ebben talán szerencsés módon, az okt.11.-15.  között lezajló elég érthetetlen mozgás is beleszólt, azonban ezzel a 3 körrel eredetileg is azt szerettem volna elérni, hogy egy tükörképe legyen egymásnak jobb és bal oldal. Ennek a tükörképnek tökéletesen megfelel a kék nyilakkal felvázolt folytatási lehetőség, de az a 6,800$-os kék ellenállás az utóbbi két hónap oldalazó mozgásának a felső szintje is, tehát az a piros zónába történő kisebb visszakorrigálás, elképzelhető hogy a kék ellenállás fölött mint vissza-teszt kap szerepet, majd ezt követően nyílik meg az út a 7,000$-os szintek fölé!

Napos:  itt jobban látszik a 6,800$-os ellenállásnak a jelentősége, ami egy 600$-os oldalazó mozgás felső szintje, ebben mozgunk Szeptember közepe óta!  Tehát az oldalazó mozgásból kellene kitörni, ezért annak a vissza-tesznek, amit a kék nyilakkal órás idősíkon a szélesebb piros ellenállási zónába várnék, annak vagy a 6,800$-os ellenállás fölött kell kialakulni, esetleg a 200-as mozgóátlagról vagy megmarad a 6,800$ alatti kisebb visszanézés, majd ehhez csatlakozik egy nagyobb vissza-teszt, ami megalapozza a 7,770$-os ellenállásra való eljutást! A mai gyertya tulajdonképpen már teljesítette is a feladatát, mivel határozottan átlépte az 50-es mozgóátlagot, de még sok van hátra a napból, ezért óvatosan örömködjünk. Tehát ha a jelenlegi tempót nézzük és alkalmazkodni akarunk, minden általam felvázolt alakzathoz, akkor még 2-3 napot elbogarászunk, mielőtt a 6,800$-os ellenállás átlépésre kerül,  kivéve ha ezt a folyamatot felgyorsítják az ETF körüli hírek.

BTCKRW, csökkenő irányú háromszög veszélyével akkor álltunk volna szemben, ha piros ellenállás Július közepén nem kerül átlépésre, de megtörtént, majd a lila ellenállásról, ahogy látjuk megtörtént a vissza-teszt, ami Augusztus közepére érte el újra a háromszög ellenállását. Ebből kezdődött meg egy lassú emelkedés, amely sajnos a zöld nyíllal jelzett pontnál megtorpant és vissza is fordult, a piros háromszög ellenállásának érintési magasságába, azóta is ezen kék támaszon pattog az ár!  Ebből kék támaszom pattogásból is kialakult egy háromszög, amelyből  normál esetben csökkenő irányba várnánk kilépést, de mivel a háromszögbe érkezést emelkedő mozgás előzte meg, ezáltal bizonytalanná vált a csökkenő irány folytatás, ami apró esély a felfelé történő kilépésre, hasonlóképpen, mint az usdt-vel szembeni mozgásnál!

BTCUSD Short/Long chartok: közelebbről megnézve, megtorpant a macik mozgása a 21 ezres támaszon, a mai gyertya viszont már azt mutatja, mintha készen állnának a folytatásra, reméljük így is fog történni és meg sem állnak 17-18 ezer könyékéig.  Viszont mi lesz a bikákkal, akik elég óvatos nyugdíjas tempóban mozognak, de legalább felfelé és a mai gyertyával már elérve az 50-es mozgóátlagot. Tehát a bikák részéről is abban reménykedünk, még ha lassabb tempóban is mint a macik, de folytatva a megkezdett irányt. Majd ha megérkezik a mindenki által várt jó hír az ETF döntésről, akkor gyorsabb tempóra kapcsolva átugorjunk a 29 ezres, szerintem fontos szintet!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/YqJEXFzk/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/pjibdQEA/

"Hetes idősík, a legjobban az mutatja hogy mennyire el vagyunk maradva még a tavaly év végi lehetőségektől, azok a volume oszlopok, amelyek ha elérnék legalább a zöld vonallal jelölt magasságot,  akkor mondhatnánk hogy valami elkezdődhet.  Az a bizonyos sírkő gyertya 2 héttel ezelőtt, lett volna az a nagyobb volume oszlop kirajzolódást elősegítő aktivitás, de azt ott a macik különösebb bikák általi védekezés nélkül visszaverték.  A múlt heti gyertyáról sok mindent nem lehet mondani, mivel ez egy nagy semmi, tehát a mondanivalója csupán annyi, hogy mindenki a másikra vár és ha így nézzük, akkor ha már a macik ilyen őrült tempóban hátrálnak, itt lenne a bikák előtt ismét a lehetőség, annak a két héttel ezelőtti gyertyának megfelelő magasság újbóli elérésére és lehetőség szerint a 7,770$-os támasz környéki zárásra! "


Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/WMD4MDLP/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/UKc3umFV/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/NJYJMGC6/
Pillanat kép KRW napos: https://www.tradingview.com/x/pth2CdK3/
https://www.tradingview.com/x/c3KSQNAX/
Pillanat kép https://www.tradingview.com/x/266lmOt7/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/DeQ7k7nt/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, a tegnapi napot azzal töltöttük, hogy a 4.-ei kiugrás kollekciójából visszakapaszkodtunk a piros ellenállásra, majd ott ismét megtorpant az emelkedés. A megtorpanásnak köszönhetően, kialakult egy emelkedő háromszög, ennek a mélysége 10$ és egyenlőre felét sikerül teljesíteni, másik felével remélhetőleg túlteljesítjük az elvárást, elérve ezáltal a piros ellenállási zónát és ha még erre a túlteljesítésre is rátudunk tenni egy lapáttal, akkor az ellenállási zónát át is léphetjük!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/EXiA6Qk8/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/zNkFagWF/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC,  teljesült az 1 hónapja várt 133$-os ellenállást előre elvárásunk! Oké, ez jól néz ki, meg minden, most azonban tovább is kellene lépni,  hogy megfeleljünk, annak a nagyobb háromszög elvárásainak, amelyből 3 nappal ezelőtt sikerült kilépni. Tehát most meg kell küzdenünk a 133$-os ellenállással, ami remélhetőleg gyors csata lesz, némi Bitcoin támogatással és ha oldalazó mozgás igényünk van, azt az ellenállás fölött valósítjuk meg. A 133$-os ellenállás átlépést megkönnyítendő, nagyon jól jönne egy árbóc, esetleg zászló lehetőség kialakulása, illetve ha sokat tökörészik a mozgás, még egy emelkedő háromszög is beleférhet!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/LG5GP1me/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/jRZZU1Zz/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, a háromszög általi emelkedési lehetőséget, az utolsó kettő lezárul maci gyertya igyekszik elrontani. Tehát egy váratlan húzásra lenne szükség, ami szembemegy a macik akaratával és ahogy az árbóc lehetőségtől vártuk, megtámadjuk a piros ellenállást 186$ magasságában!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/EFEDJD3n/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/xukNxk4E/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, így is jó, lényeg hogy maradjunk a zöld emelkedő sáv keretein belül és ha már támasz érintés nélkül emelkedésre váltotta a mozgás, akkor ezt a tempót megtartva, mielőtt csökkenő mozgásban gondolkodna, próbálkozzunk egy zöld ellenállás érintéssel vagy azzal az oldalazó mozgással, amit a 4.-ei felszúrás követően nem sikerül kialakítani. Tehát a legjobban akkor járnánk, még ha az emelkedés jobban is mutat, de ezt megelőzően érintsük a zöld támaszt, majd onnan egy intenzív emelkedő mozgással támadjunk felfelé!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/uA8KtaJE/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/0qXfKDsx/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, itt most visszaugrottunk órás nézetre, keresgélve a továbblépési lehetőséget,  amit egy árbóc formájában láthatunk jelenleg, ebből kellene felfelé kilépni, ami elég szépen mutató 0.63$-os magasságot is elérhet. Viszont rögtön, be is rajzoltam egy kék támaszt, arra az esetre ha mégsem sikerül kilépni felfelé a háromszögből, ahol még mindig megmentheti a helyzetet egy zászló lehetőség, ami a lila emelkedő trendvonalat elérve adna lehetőséget egy szerényebb 0.60$-os célszint elérésére, tehát az 0.57$-os ellenállás fölött tudnánk letáborozni!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/2kcGZBoL/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/2Ad0rcis/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, remélhetőleg ezzel ez utóbbi órákban látható emelkedéssel, sikerül megkapaszkodni és néhány óra múlva megpróbálkozzunk a piros ellenállás átlépésével, majd élünk azzal a 10%-os háromszög által nyújtott emelkedési lehetőséggel. Illetve emelkedő mozgás esetén, ha a lila emelkedő sáv ellenállását célozzuk meg, azzal még 4-8%-ot hozzátéve, 17.5-18$  magasságában zárhatunk egy szép hullámot.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/iMLwgS9a/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/3r4Fx69E/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, tökéletes, minden ellenállási zóna átlépés hasonlóképpen történjen meg, mint, amit itt is látunk! A 10$-os ellenállásra vágytunk már 2 hete, ezt most megkaptuk és ha a folytatásban sem hagy minket cserben a mozgás, akkor az előző gyertya általi zónába leszúrás, kielégített minden korrekciós igényt. Tehát folytathatjuk felfelé, következő célunk a kék ellenállás, ami egy oldalazó mozgás felső szintje, amivel nagy valószínűséggel holnap küzdünk meg, hacsak időközben nem jön egy nagy bumm!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/JhIPBvah/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/5ZUGVz0Z/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, 2 Elliott hullámmal vagyunk elfoglalva napok óta, ahol a kék impulzus már lezárható csúcsot ért el az 5.hullámban, de még ezt nem nevezhetjük konkrétan lezártnak. Tehát a kék 4. szint csökkenő irányú átlépését követően válik biztossá, ebben az esetben, a rózsaszín 3. hullám zárását is a kék impulzus csúcsához kell igazítani. Viszont amiért úgy gondolom még további emelkedés várható a kék 5. hullámban, azt a zöld emelkedő háromszög biztosíthatja, kitolva ezzel 118$-os szintre az impulzus zárási lehetőséget.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/TSbV0nBA/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/5HxOTCV2/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, az éjjel sikerült átugrani az alsó piros ellenállási zónát, ebbe a zónába most láthatunk egy kisebb korrekciót, majd remélhetőleg ebből felfelé folytatjuk, megcélozza a szélesebb ellenállási zónát 0.072$ magasságában!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/L0xAZ6g9/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/8vdi1m7E/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  6 nap alatt nagy nehezen megérkeztünk a piros ellenállás zónába, ezt kipihenendő jelenleg kisebb korrekciót láthatunk,  majd ennek lezárását követően remélhetőleg folytatjuk tovább a túrát, a 0.29$-os ellenállás irányába.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/Ickvi9pA/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/PVHVZhxX/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, tökéletes árbócnak megfelelő emelkedést láthatunk, amelyben egyenlőre még a kifulladás jelei nem mutatkoznak. Sokkal több magyarázatot, ehhez nem lehet hozzátenni, remélhetőleg minél többen kihasználják a Hard Fork előtti lehetőséget, felpumpálva ezzel az árat minél magasabbra. Ezt azonban óvatosan kell kezelni, mivel pumpálást követően jelentős visszaesés várható, ezt talán a Bitcoin emelkedése tudná lassítani, sőt még az sem zárható ki hogy tovább tolni felfelé!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/lyO0t9rk/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/EADLMp2H/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, érdekes dolgok történnek, felszúrtunk a piros ellenállásra, amit megelőzően átléptünk egy kék ellenálláson, amivel ugyebár árbóc lehetőséghez szükséges háromszöget terveztünk kialakítani, de ennek a támasza nem került megerősítésre, tehát ez a lehetőségét itt ugrott! A felszúrásból arra kell gondoljunk kifulladt az emelkedés és most visszatérünk a piros támaszra, ami még szintén nincs megerősítve, viszont ha ez megtörténik valahol a kék X környékén, onnan a folytatás követve a piros emelkedő sávot felfelé történik!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/SlHdxQGm/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/7hJL2qUw/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Az ETF miatt leült a hangulat!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 11.08!

BTC, visszakorrigáltunk a piros zónába, ez idáig tökéletes, feltéve hogy visszafordul az ár és megindult felfelé a következő zónában, illetve azon túl a kék 6,800$-os ellenállásra! A jelenlegi korrekciónál,  sajnos sem árbóc, sem zászló alakzat nem alakult ki, ennek ellenére két alakzat mégis látható, azért kettő mivel egyik sem biztos és mindkettő fordítottja mint amit egy normális szituációnál berajzolhatunk, tehát ismét visszafelé gondolkodunk az ékbe vagy a háromszög alakzatban. Lényeg, hogy bármelyiket vesszük alapul a kék nyilaknak megfelelően harcoljunk előre!  A kezdeti, tehát a 07.én látható a pozitív hangulat, nagy valószínűséggel annak volt köszönhető, hogy a nov.05.-ei határidő után mindenki abban reménykedett egy-két nap és döntés születik ETF ügyben, de mint látjuk ez sokkal tovább tart, ezáltal a lelkesedés is visszaesett.

EZ MÉG MA IS AKTUÁLIS 4 órás idősíkon, azt a 3 körrel jelzett területet csökkenő fej-váll alakzatként is felfogadnánk, viszont amiért én ezt figyelmen kívül hagyom, ez nem más mint hogy nincs rá igény. Ebben talán szerencsés módon, az okt.11.-15.  között lezajló elég érthetetlen mozgás is beleszólt, azonban ezzel a 3 körrel eredetileg is azt szerettem volna elérni, hogy egy tükörképe legyen egymásnak jobb és bal oldal. Ennek a tükörképnek tökéletesen megfelel a kék nyilakkal felvázolt folytatási lehetőség, de az a 6,800$-os kék ellenállás az utóbbi két hónap oldalazó mozgásának a felső szintje is, tehát az a piros zónába történő kisebb visszakorrigálás, elképzelhető hogy a kék ellenállás fölött mint vissza-teszt kap szerepet, majd ezt követően nyílik meg az út a 7,000$-os szintek fölé!

Napos:  a tegnapi gyertyával elégedettek lehetünk, mivel határozottan az 50-es mozgóátlag fölött sikerült zárni, ennek ellenére a mai gyertya, a tegnapi hasznot már majdnem teljes mértékben visszadolgozta. Ezzel a jelenlegi mozgással a 6,800$-os kék ellenállás lenne a célunk, pontosan ennek az átlépése. Ennek az ellenállásnak harmadjára futunk neki, ha megérkezünk a közelébe, az a kísérlet először október 8.-án hiúsult meg, majd a következő próbálkozás az október 17.-ei kiugrás korrekcióját követően történhetett volna meg,  de ezzel sem tudtunk élni és itt a mostani lehetőség! Lila támaszoknak trendvonal szerepük lenne, ehhez azonban minimum a 6,800$-os szint fölé kellene kerülni, majd ez a trend 7,500, 8,500, 10,000$-os szintek átlépésével lehet egyre erősebb, viszont az igazi trendfordulásról majd csak a 11,700$-os feb.-marc. csúcsok átlépését követően beszélhetünk.

BTCKRW, a lényege, hogy a kék támasszal fűszerezett csökkenő háromszögből felfelé távozunk és ami mutatná itt a határozottságot, az a 200-as mozgóátlagra történő megérkezés! A tegnapi és tegnap előtti volume oszlop vásárlói fölényre utál, de csak kicsire, ezt már a gyertyák mutatják, hasonló mai eredménnyel megérkezhetnénk a lila csökkenő ellenállásra, ezzel azonban nagyon nem lehetünk elégedettek, mivel mindenképp határozott ellenállás átlépésre lenne szükség.
 
BTCUSD Short/Long chartok: sajnos az árban még nem látszik, de a bikák aktivitása elkerülte a macikét!  Azért kezdem azzal hogy sajnos, mivel ha megnézzük a két charton látható mozgást, egyértelműen látszik, hogy a macik, hacsak nem egy csapda, akkor átadták a terepet a bikák számára, akik ezt nagyon nehezen tudják lereagálni. Erre a nehézkes bikák általi mozgásra, elég nagy hatással van az ETF döntésre várás. Ezt tovább gondolva, elfogadás esetén remélhetőleg néhány ezer dolláros emelkedéssel reagál az ár,  további halasztással valószínű újra életre keltik a macik érdeklődését és újra csökkenő irányú nyomással fognak próbálkozni!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/gYuGMFP7/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/nrjbhy4A/

"Hetes idősík, a legjobban az mutatja hogy mennyire el vagyunk maradva még a tavaly év végi lehetőségektől, azok a volume oszlopok, amelyek ha elérnék legalább a zöld vonallal jelölt magasságot,  akkor mondhatnánk hogy valami elkezdődhet.  Az a bizonyos sírkő gyertya 2 héttel ezelőtt, lett volna az a nagyobb volume oszlop kirajzolódást elősegítő aktivitás, de azt ott a macik különösebb bikák általi védekezés nélkül visszaverték.  A múlt heti gyertyáról sok mindent nem lehet mondani, mivel ez egy nagy semmi, tehát a mondanivalója csupán annyi, hogy mindenki a másikra vár és ha így nézzük, akkor ha már a macik ilyen őrült tempóban hátrálnak, itt lenne a bikák előtt ismét a lehetőség, annak a két héttel ezelőtti gyertyának megfelelő magasság újbóli elérésére és lehetőség szerint a 7,770$-os támasz környéki zárásra! "


Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/JVDBqDvh/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/awSqxAyL/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/OZGofFvG/
Pillanat kép KRW napos: https://www.tradingview.com/x/URywUzcP/
https://www.tradingview.com/x/leMFyABu/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/266lmOt7/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/eyl0Chyi/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, nem sikerült folytatni a háromszög feletti mozgást, sőt mint látjuk, kicsit vissza is estünk. Nem csodálkozhatunk ezen a mozgáson, mivel ezt láthatjuk a Bitcoin charton is, amit ugyebár hónapok óta elég pontosan követünk! Jelenleg várunk és reménykedünk abban, hogy a 200-as mozgóátlag magasságában, nem alakul ki egy váll vonal, majd ennek folytatásaként nem esünk vissza a kék támasz zónába.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/LV2hiLXu/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/vhFWpuHW/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC,  egyenlőre gyenge lábakon álló árbóc lehetőség, de ha sikerrel járunk, akkor átléphetjük a 133$-os ellenállást, majd valahol 145-150$ környéken letáborozhatunk! Szép elképzelés, ami remélhetőleg sikerrel is jár, feltéve hogy ebben megfelelő segítség érkezik a Bitcoin részéről vagy bármi más irányból.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/v0wVj7VA/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/DjbRieyz/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, napos tekintetben 5. napja az 50-es mozgóátlaggal küzdünk, amit 4 óráson 2 nappal ezelőtt egy árbóc segíthetett volna, de azt szétrombolták az elég látványos felszúrások. Kirajzolódott egy enyhén emelkedő sáv, ez kicsit megnehezíti a továbblépési esélyeket, viszont hogy továbbra is megmaradjon az esély, még ha vissza is jövünk a piros támaszra, átlépni nem kellene max  egy leszúrás a lila támaszra, ami még beleférhet!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/XDyDWfCh/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/rIIZWeGC/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, az éjjel kialakult maci gyertyára semmi szükségünk nem volt, főleg mert átnéztünk a zöld támaszon, de mivel erre néhány nappal ezelőtt is volt példa, ezt még egyenlőre elnézzük, sürgős visszafordulás esetén! Az emelkedést főleg a Bitcoin charton látható mozgás gátolja, az mögött mint tudjuk ETF döntésre várás okán akadnak problémák! Tehát vannak probléma minden oldalon, már csak azt kellene tudni, a segítség melyik oldalról érkezik.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/yHsy2WzJ/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/wyyiKufx/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, a tegnap berajzolt piros háromszög, ami árbóc lehetőséget biztosíthatott volna, sajnos nem járt sikerrel, köszönhetően az éjszakai intenzív csökkenő mozgásnak. Viszont már tegnap is jelezte  egy utolsó előtti zászló lehetőséget, jelenleg ez jelenti a kapaszkodót, de ennek siker is azon múlik, milyen hangulatot alakít ki a Bitcoin vagy kijön e egy olyan pozitív hír, ami kényszerítheti az emelkedő mozgást!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/7H30oYuU/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/JS9Jqe9T/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, a piros emelkedő háromszög szerencsére elég rugalmas és amíg nem lépünk ki csökkenő irányba, addig a 10%-os lehetőség még él, de már a lila ellenállásra való eljutást meglepetésként kezeljük, ennek oka a lila támasz alatti, most már 3. napja látható mozgás. Lassan 10. napja a 14$-os támasz fölött oldalazunk, ez a oldalazás viszont a háromszögön belül látható, amely oldalazás mivel ilyen hosszú és ki tudja hol ér véget, a háromszög támaszán is átgyalogolhat, tehát ez vagy egy hirtelen csökkenés, ami megakadályozhatná a 10%-os jelenlegi lehetőséget.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/Tl2Ey9Yk/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/V6DXaRLS/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, amíg van inger addig megyünk, viszont ha ez elfogy, akkor az történik, amit itt is látunk!  Szép teljesítmény lett volna a kék támasz zónából felfelé folytatni és biztosabb szinten megpihenni a 10$-os ellenállás fölött. Nem így alakult, ennek az oka elég világos, tehát marad a remény és hogy minél hamarabb pont kerül a Bitcoin körüli dolgok végére!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/hcsiZUXu/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/95nB3uFX/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, elég rossz helyen alakul ki az oldalazó mozgás, pedig már nem kellett volna sok a kék 5. hullám kicsit feljebb történő záráshoz. Ezzel az oldalazással még nem tudni mit tudunk kezdeni, mivel még a hullámok tekintetében is jól alakulhat a dolog, de további oldalazás sem elképzelhetetlen.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/AhZ3ag5p/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/5ULfHena/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, sajnos ennek az emelkedő hullámnak elég mélyről futottunk neki, ezért olyan nagy eredményt sem láthatunk. Tegnap szerencsére a piros zónából, határozottan feljebb tudtunk lépni, viszont  nem sikerült elérni a következő zónát, végeredmény amit látunk az nem annyira pozitív, tehát feleslegesen lőttük el tegnap a puskaport. Jelenleg ismét a piros zónából történő visszafordulásra kell bízzuk a dolgot, ami remélhetőleg sikeresebb lesz mint a tegnapi próbálkozás.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/lveqqbWn/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/uy0jHEo5/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  bő egy hetes határozott mozgással, megérkeztünk tegnapelőtt a piros zónában, ahol kivettünk egy napos pihenőt. Viszont mivel ebből lehet egy nagyobb korrekció is, ami talán a mozgóátlagok környékén találja meg az alját, így még maradhatunk egy újabb napra, de folytatni kellene tovább felfelé, mert a célunkat még nem értük el!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/x7IOuB5v/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/pZ2MFOhs/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, valami oknál fogva, megtört a tökéletes határozottsággal indult emelkedő mozgás, ennek az okát talán itt is foghatjuk az ETF döntés elhúzódása mögötti óvatosságra! A Hard Fork 15.-ei határidejéig még van néhány nap, ezt még egy újabb rohammal kihasználhatják a vevők, de hogy ezt követően, milyen mértékben esik vissza az ár, az nagyban függ az ETF döntéstől, illetve hogy az esetleges elfogadást vagy az újabb halasztást, hogyan reagálja le a Bitcoin!  Ebben a szituációban ha vásárló lennék és lenne egy pozícióm az 597$-os szinten, azt egy esetleges kiugrásnál, ami eléri a 686$-os ellenállást és látszik a visszafordulás lehetősége, zárnám, mert szinte biztosan az 597$-os támaszra újra visszatér a mozgás!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/iE0r01F5/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/5gh44drv/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, kék háromszög csak azért maradt még mindig a charton, hogy lássuk hol bukott el egy kisebb árbóc lehetőség, viszont már tegnap is arra számítottunk, amibe az éjszakai mozgás bele is segített, tehát hogy visszatérünk a piros támaszra. Ezen a piros támaszon, bízzunk egy újabb emelkedő mozgás megkezdésében, ami nem lesz egy egyszerű feladat, ha nem érkezik hozzá külső, főleg Bitcoin általi segítség.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/KaIj636k/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/DDhdSffD/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

ETF mézesmadzag vagy valóban ennyit kell rágódni a dolgon?

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 11.09!

BTC, egy fordított éken belül történnek az események, ahol elég bizonytalanul állunk hozzá a folytatáshoz, mivel most 3 zónán is át kell verekedni magunkat, ami nagy valószínűséggel csak az ETF elfogadás esetén lenne zökkenőmentes. De fussunk neki, hátha sikerül még azt megelőzően valami pozitívabb képet mutatni! Az alsó piros ellenállási zónát kellene határozottan átlépni, ami ha sikerül, akkor az ékből is kiléphetünk, tehát tovább haladva felfelé, azon az úton, ami normál esetben behozza az árat az ékbe! Szintén az alsó piros zónából ha lefordul az ár, akkor még egy fej-váll lehetőséggel is szembenézhetünk, ami visszavinné 6,300$ környékére az árat! A  kék ellenállási zónának, jobbik esetben max annyi szerepe lehet, hogy látunk egy kisebb vissza-tesztek az elhagyott lila ék ellenállására, majd még mindig várja az árat egy piros ellenállás, ahol ugyebár tegnapelőtt ha sikerül tovább építkezni, akkor már a felső piros zónából keresgélnénk a kiutat.

Napos: a tegnapi gyertya nagyon rosszul néz ki, mivel betakarta az előző gyertyát, tehát ez erős óvatosságra int mindenkit és ez a gyertya, megerősítheti az órás idősíkon említett fej-váll lehetőséget. A visszaesés lehetőségét gyengíthetné egy mai kisebb gyertyával zárás, ami szintén nem kizárt, attól függően milyen hangulatban várjuk az ETF mézesmadzag húzkodását!  4 órás idősíkra külön nem tértem ki, mivel csak egy hirtelen történő emelkedés felelne meg az elvárásainknak, erre még várnunk kell a jelek szerint, ami elfogadható lenne az a 6,800$-os ellenállás határozott megközelítése!

BTCKRW, van egy emelkedő háromszögünk, amelybe rossz irányból érkeztünk, ennek ellenére szeretnénk jó irányba, tehát felfelé távozni!  Ezt a távozást elég jól elősegítheti a piros emelkedő sávban való mozgás, amelyben a D pont kijelölése érdekében, már át kellene lépjünk a háromszög ellenállásán, majd ha szükséges az E pont kijelölésével megvalósulna a vissza-teszt. Tehát ebben az esetben vagy a következő hullámmal átgyalogolunk a D ponton és látunk egy nagyobb emelkedést vagy még szöszmötölünk egy kicsit és majd csak az E pont érintése után, próbálkozik az ár, valami nagyobb(remélhetőleg) emelkedéssel!

BTCUSD Short/Long chartok: úgy tűnik a macik nem nagyon tudnak megkapaszkodni és lassacskán csorognak lefelé, viszont az is jól látszik, hogy az ETF határideje előtt 04.-én a lendület mérséklődött. A bikák viszont még ennél is korábban kezdtek aprólékos, de legalább emelkedő mozgásukba, ami tegnap megtorpant, de az aprólékos emelkedés folytatásában reménykedünk!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/ulZIsiSn/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/xfbwJULS/

"Hetes idősík, a legjobban az mutatja hogy mennyire el vagyunk maradva még a tavaly év végi lehetőségektől, azok a volume oszlopok, amelyek ha elérnék legalább a zöld vonallal jelölt magasságot,  akkor mondhatnánk hogy valami elkezdődhet.  Az a bizonyos sírkő gyertya 2 héttel ezelőtt, lett volna az a nagyobb volume oszlop kirajzolódást elősegítő aktivitás, de azt ott a macik különösebb bikák általi védekezés nélkül visszaverték.  A múlt heti gyertyáról sok mindent nem lehet mondani, mivel ez egy nagy semmi, tehát a mondanivalója csupán annyi, hogy mindenki a másikra vár és ha így nézzük, akkor ha már a macik ilyen őrült tempóban hátrálnak, itt lenne a bikák előtt ismét a lehetőség, annak a két héttel ezelőtti gyertyának megfelelő magasság újbóli elérésére és lehetőség szerint a 7,770$-os támasz környéki zárásra! "


Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/2Z1SIvNP/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/ZGvdSI4Z/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Wr3VX2hm/
Pillanat kép KRW 4 órás: https://www.tradingview.com/x/Fo3M4Wez/
https://www.tradingview.com/x/ijUfe3Cn/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/szdXEj9V/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/tNuBhEX7/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, sajnos az utóbbi két nap mozgásával megtorpant az emelkedés, kialakított egy emelkedő sávot és ebben kellene bíznunk jelenleg. Tehát ha megvalósul ebben a piros sávban történő emelkedő mozgás, az meg mindig megfelel az október vége óta várt, világoskék nyilakkal felvázolt elvárásnak.  Viszont ha ez nem sikerül, akkor itt is egy olyan fej-váll lehetőség fordíthatja vissza az árat a kék támasz zónába, mint ami a Bitcoin charton is kialakulhat.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/4InjIRdJ/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/owmwi1Z1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC,  elég meggyőző az árbócnak megfelelő emelkedés, ami elég könnyedén átlépett a 133$-os ellenálláson! A mai napból eltelt néhány órában, csökkenő irányú mozgás láthatunk, talán vissza-tesztelési szándékkal a 133$-os ellenállásra, de ezt majd csak később tudjuk meg.  Tehát jelenleg elég pozitív a kép, viszont hasonló szituációval az utóbbi hónapokban már sokszor találkoztunk, ezek többsége a Bitcoin kiszámíthatatlan mozgásának áldozata lett és sajnos ez az egy ok, amiért most sem mehetünk biztosra!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/S7IDM3R3/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/jaqVaaJs/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, nem tudunk elszakadni a kék támasz zónától, annak ellenére hogy már tegnap is bizakodásra okot adó mozgást láthattunk, viszont az a 3 nagyobb felszúrás óvatosságra adott okot. Most a hirtelen csökkenő mozgást, szintén lezártuk egy leszúrással,  ennek megfelelően bizakodhatunk abban, hogy ez is jelzés fordulatra, csak még azt nem tudjuk egymagában elegendő e ehhez.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/Tcm90sUz/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/UjQkXvoM/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, kettő napja egy olyan határozott csökkenő mozgás láthatunk, ami sajnos a zöld támaszon átlépett. Tehát sajnos nem követjük tovább a zöld emelkedő sávot, ezért keresnünk kell valami más kapaszkodott, ennek a feltételnek talán megfelel a mozgóátlag kereszt lehetőség, amelynek megvalósulásához sürgősen vissza kellene erősödni az 55$-os ellenállásra!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/WOCMrtYq/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/FIELd1Gh/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, a meghiúsult árbóc lehetőség, amit még a piros háromszög jelez, már a legelső pillanatban ki volt egészítve egy kék csökkenő sáv lehetőséggel! A  tegnapi csökkenő mozgás, ennek a sávnak a támaszán záródott, majd ezt követően egy nagyobb bika gyertya a sáv ellenállását is kis híján megerősítette, talán ez is megtörténik néhány óra múlva! Tehát ez a kék csökkenő sáv, zászló lehetőséget biztosítva segíthetné az árat 0.61$-os szint környékére!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/9sFhVhCs/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/dfB5lUwK/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, még mindig nem látunk tisztán a piros háromszögön belüli mozgás tekintetében, itt bizonytalanságra főleg az utóbbi 4 napban látható oldalazó mozgás ad okot! Tehát se azt nem erősíti meg a mozgás, hogy a 10%-nak megfelelő emelkedés megvalósuljon, se azt hogy csökkenő irányú mozgással tegyünk végre rendet.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/5ieGkejX/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/5mxLYpln/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, a tegnapi nap mozgása nem volt egy sikeres történet, ebben még jelenleg sem történt változás és remélhetőleg ha nem muszáj, csökkenő irányba nem is fog! Emelkedésre sem látszik nagyobb esély, hacsak ebben nem jön valami külső segítség, tehát hogy barátságosan zárjuk a napot, inkább tartsuk ezt a jelenlegi szintet a két mozgóátlag közé beszorulva!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/GlXBIXk7/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/AgcXssE4/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, széttörtek az Elliott hullámok, ennek megfelel zárjuk le amit lehet és bízzunk a már nem ideális, de még hasznos lezárásban. Első ránézésre is jól látszik eléggé torz kinézetű rózsaszín impulzus zárás lehet, ha ebben a formában sikerül lezárni, de ez legyen a legnagyobb bajunk, hasonló torz impulzus zárásokra szívesen előfizetünk a Bitcoin charton is!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/EboOtO4u/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/BcnzFrkn/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, amit látunk, az elég világos jelzés arra hogy nem megy,  pedig mint látjuk próbálkozások vannak, de ezekhez nagyon is kellene a Bitcoin által biztosított sokkal pozitívabb hangulat. Ami kialakulni látszik, az egy széles oldalazás, ennek remélhetőleg alsó szintje a lila támasz vonal,  tehát ha már nem megy az emelkedés, akkor tartsuk magunkat ezen a szinten, hátha időközben megoldódnak a Bitcoin körüli problémák!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/00L4nmhO/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/nlV8bTmt/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  fibo 0,38 szintről sikerült irányt váltani és újra elérni a piros ellenállási zónát, ezen most át kellene gyalogolni, amit a jelenlegi gyertya szeretne megakadályozni, remélhetőleg zárásra max egy leszúrás fogunk látni, megadva az esélyt a zónán átlépésre! Siker érdekében és hogy ne legyen felesleges a mögöttünk hagyott 10 napos mozgás, mindenképpen át kell lépni a zónát és megérkezni a 0.29$-os ellenállásra

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/HA3LZL20/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/JBpJEiAY/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, ez a 200$-os emelkedés, amit a Fork előtti pumpálásnak köszönhetünk, még nagyon kevés és ezt is nyugodtan írhatjuk a Bitcoin számlájára, de főleg azokéra, akik az ETF döntés környékén húzogatják napok óta a mézesmadzagot. A kék árbóc lendülete tegnapelőtt megtört és ez azóta sem tudta összeszedni magát, tehát ezzel a visszaeséssel az árbocon kívüli lehetőségbe kell majd kapaszkodjunk, ami talán holnapra kialakul vagy már eredményre is vezet!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/txkKRwgO/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/5acEhJLW/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, az utolsó gyertyával, hogy ne kerüljünk a piros emelkedő sávon kívülre, még 1 órája van a mozgásnak arra, hogy visszahúzódjon és max egy leszúrással jelezze a felfelé folytatási szándékát. Tehát reméljük, ha már megküzd az utolsó gyertya azért, hogy a sávon belül maradjon,  akkor ezt siker esetén a Bitcoin ár jelenlegi csökkenése sem hozza ismét rossz helyzetbe!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/qGHawtDc/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/GDxlGYvp/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Hoztam is, meg nem is, viszek is, ha van mit!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 11.10!

BTC, szinte semmi sem történt, viszont a chart mégis bővült sok mindennel, van ami hasznos, van ami nem, de mégis követhetőbb mint mikor összevissza rángatták. Egy 20$ széles ellenállási zónát kellene átlépni, ezt segíthetné egy berajzolt fordított fej-váll lehetőség, viszont hogy ez kialakuljon, ahhoz kellenek a zöld nyilak, azok közül is a lila támaszom oldalazó, majd remélhetőleg 120$-os emelkedést bemutató! Egy ilyen oldalazás mindig tele van meglepetéssel, ezért akár csökkenő irányba is elmozdulhat az ár, de remélhetőleg ha szükséges csak 100$-os elmozdulásról lesz szó!

Napos: ha már 8.-án betakartuk az azt megelőző gyertyát, akkor ezt tegnap meg is koronáztuk,  de szerencsére csak egy kisebb 60$-os maci gyertyával. Ezzel a gyertyával megérkeztünk a lila trendvonalak szempontjából az erősebbre, remélhetőleg ennek megfelelően sikerül visszafordulásra kényszeríteni az árat!  Ezt a visszafordulást, szintén egy darab gyertyával kellene megvalósítani, elérve az 50-es mozgóátlagot és betakarva az azt néhány nappal ezelőtt átlépő gyertyák csúcsait, ezt 6,570$ magasságában érhetnénk el. Ezen elképzelés megvalósulásához, elég lenne az órás idősíkon várt 120$-os fej-váll lehetőség kialakulása.

BTCUSD Short/Long chartok: az utóbbi két napban a bikák visszavettek az előző napokban látható, lassú de határozottnak látszó emelkedésből vagy pihenőnapot tartottak, nem tudni, sőt talán ebbe szerepe van a maciknál látható csökkenő mozgás lassulásának is! Nem tudjuk mi miért van, viszont már mindenki nagy izgalommal várja az ETF döntések megszületését vagy legalább valami indokot az időhúzásra, melyik kérdésen ilyen nehéz átrágódni az illetékes elvtársaknak.  Mindenesetre a macikat várjuk a 17-18 ezer környéki zónába,  illetve a bikákat a 29 ezres ellenállásra, a zökkenőmentes folytatás érdekében.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/y6hiKaat/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/8PhRUoQd/

"Hetes idősík, a legjobban az mutatja hogy mennyire el vagyunk maradva még a tavaly év végi lehetőségektől, azok a volume oszlopok, amelyek ha elérnék legalább a zöld vonallal jelölt magasságot,  akkor mondhatnánk hogy valami elkezdődhet.  Az a bizonyos sírkő gyertya 2 héttel ezelőtt, lett volna az a nagyobb volume oszlop kirajzolódást elősegítő aktivitás, de azt ott a macik különösebb bikák általi védekezés nélkül visszaverték.  A múlt heti gyertyáról sok mindent nem lehet mondani, mivel ez egy nagy semmi, tehát a mondanivalója csupán annyi, hogy mindenki a másikra vár és ha így nézzük, akkor ha már a macik ilyen őrült tempóban hátrálnak, itt lenne a bikák előtt ismét a lehetőség, annak a két héttel ezelőtti gyertyának megfelelő magasság újbóli elérésére és lehetőség szerint a 7,770$-os támasz környéki zárásra! "


Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/V6wLSTFb/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/bizLGtLD/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/aSOrMxn5/
Pillanat kép KRW 4 órás: https://www.tradingview.com/x/apPlGc7M/
https://www.tradingview.com/x/M635EPuG/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/nv98FBlh/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/2MHK3uKw/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, a piros sávban történő emelkedés kérdése eldőlt, ezzel holnap már nem foglalkozunk, viszont sajnálhatjuk, mert így a zöld támasz magasságában kialakulhat egy váll vonal. Tehát ha erről a zöld támaszról vagy akár egy mostani kisebb emelkedő hullámból lefordul ismét az ár, az egy fej-váll lehetőségnek megfelelően 190$ környékére is vissza viheti az árat. Ennek elkerülése érdekében szükség volna, arra a bizonyos Bitcoin 120$-os emelkedésre, viszont ha nem segít, hanem még 100$-ral vissza is lép a Bitcoin ára, azzal hipp-hopp 200$ alatt találjuk magunkat.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/wWtN4GgR/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/HwpJeYOY/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC,  így indultunk néhány nappal ezelőtt a Bitcoint Cash charton is, tehát hogy a tökéletes árbóc lehetőségből megindult az ár, majd félúton kifulladt. Abból a lehetőségből nem lett semmi, az itteniből még lehet ha a 133$-os támaszról sikerrel újból elrugaszkodni, sőt talán ezzel a most berajzolt háromszöggel, mint árbóc az árbócban könnyebben haladunk tovább. Tehát ha sikeresen végezzük a dolgunkat, akkor az itteni árban a jellegéhez képest még 10$-os emelkedés is beleférhet vagy ennél még több is, feltéve hogy a Bitcoin is jól muzsikál!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/wpBcEo3O/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/9ynuRIaB/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, októberben elég jól elvoltunk a kék támasz zónában, ebbe most sajnos visszaérkeztünk, de hogy meddig maradunk, azt ismét nem tudjuk. Ez a csökkenő mozgás, nagyban köszönhető a Bitcoin ismételt néhány napos elbizonytalanodásának. Tehát itt is azon múlik a folytatás, hogy a Bitcoin jelenlegi oldalazó mozgásából, csökkenő vagy emelkedő irányba mozdul el.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/Vqj8oJl3/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/7b8s3Orw/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, hasonló emelkedő sávtól kell itt is megvárjuk, mint az ETH charton, köszönhetően annak, hogy a Bitcoin mozgása ismételten elbizonytalanodott a jól ismert okok miatt. Ebben a jelenlegi csökkenő hullámban zajló mozgásban, ha maradunk ennél a szerény tempónál, talán a piros támasznak sikerül megálljt parancsolni, viszont ha Bitcoin mozgása valamelyik irányba intenzívebbé válik, az-az itteni ár tekintetében, iránytól függően, ronthat vagy javíthat a helyzeten.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/swyE5eHR/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/p5ySRVjL/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, a kék színnel rajzolt csökkenő sávtól még nem tértünk el, tehát egyenlőre ideális zászló lehetőség előtt állhatunk, ha végre ennek megfelelően határozott emelkedési lépések történnek.  Azt viszont sajnálhatjuk, hogy ilyen sokáig elhúzódik ez a csökkenő mozgás, mivel a kezdeti árbóc lehetőség által felkínált 0.63$-os célszint helyett, mostanra a zászló már csak 0.60$-os cél elérését teszi lehetővé, de az a ciki hogy még ebben sem lehetünk biztosak.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/eXe5P0wk/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/aZFVgKCt/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, egy már brutálisnak is nevezhető, széles és ráadásul 2 hónapos oldalazó mozgás felső szintjénél, várunk a továbblépésre már 14. napja!  Az oldalazó mozgásból kilépést segíthetné a piros színnel rajzolt emelkedő háromszög, de ezt a kilépést még egy vissza-tesznek is meg kellene majd erősíteni, tehát van még itt dolog bőven, kivétel az a lehetőség ha a Bitcoin rövidre zárja ezt az elmélkedést egy nagyobb elmozdulással.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/KII3n4PV/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/AmJ6eIng/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, ugyanott vagyunk ahol tegnap és azt megelőzően is voltunk, ami még mindig jobb megoldás, mintha folytattuk volna két nappal ezelőtti csökkenő mozgást. A jelenlegi oldalazás beszorult a két mozgóátlag közé, az 50-es mozgóátlag emelkedése szempontjából ez ideális, viszont az 50-es mozgóátlagot ezzel hozzásegítjük a kereszt kialakulásához, amit az a lehetőség tudná erősíteni, ha az ár megindulna vissza a 10$-os ellenállás irányába!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/ca48NiJy/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/1Zh4MJfg/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, mint látjuk eltűnt a rózsaszín emelkedő Elliott hullám lehetőség, ennek oka a csökkenő irányú kék impulzus kialakulása, ami sajnos már ott eldőlt, amikor az emelkedő hullám 4. szintje és a csökkenő hullám 1. szintje kialakított egy váll vonalat, tehát egy fej-váll lehetőséget. Ez a fej-váll mint látjuk már célt is ért, ezért is zártam le az impulzust, de még várnunk kell, hogy konkretizálódjon a szituáció. Ezzel a két hullámmal se oldottunk meg semmit, ha igazán visszamegyünk az időben, akkor szeptember közepe óta egy kisebb kilengéssel, de oldalazunk a 100-119$-os szintek közé beszorulva. Tehát ha igaz hogy lezártunk egy csökkenő impulzust, akkor megnyugvásképpen, talán egy ABC hullámnak köszönhetően, sikerül egy viszonylag elfogadható 110$-os szint környékére erősítő korrekciót végrehajtani.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/Lc2cpUDD/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/72B4mcuq/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, közelítünk az oldalazó mozgásunk a lila támasza felé, de egyenlőre még a 200-as mozgóátlag fölött próbálunk maradni, ismeretlen végeredménnyel, viszont ez már, nem oszt, nem szoroz. Lényeg, hogy ettől a lila támasztól, hasonló intenzitású emelkedéssel távolodjunk el, mint ezt  megelőzően háromszögből történő kilépésnél láthattuk. Ezzel az emelkedéssel nem is lesz gond, feltéve hogy a Bitcoin is ugyanezt a mutatványt bemutatja, ingerelve ezzel a többieket is hasonló mozgásra.
Napos idősíkból csak azt tudjuk kiolvasni, hogy február eleje óta beálltunk egy szűk és lassan csökkenő oldalazó mozgásra, amelyben a csökkenés már megállni látszik, tehát ideje lenne valami emelkedő mozgást bemutatni, amelyben a jellegéhez képesti 5x ár reális elvárás, de akár még egy 10x áremelkedés sem elképzelhetetlen jövőkép.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/hsc3uUlz/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Q174ItSb/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  egyedül nem megy, ezt is énekelhetné a stellar,  segítség a piros ellenállási zóna átlépésében kellene, lehetőleg minél hamarabb! Problémát most egy dupla tető lehetőség jelentheti a piros zónában, ahonnan nagy visszaeséssel nem számolnánk, de mégse lenne jó, ha egy esetlegesen kialakuló kisebb Bitcoin kiugrást, ismét egy mélyponton kell elkapni.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/wwmtdPTV/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/QyFE13fc/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, világos hogy az árbóc lehetőségből már nem lesz semmi, az viszont még nem világos és remélhetőleg nem megvalósuló elképzelés, hogy a berajzolt fej-váll lehetőségnek megfelelően, ekkora szégyennel zárjunk egy Fork előtti pumpálást... A csökkenő irányú 110$-os további visszalépés, abban az esetben is megvalósulhat, ha a Bitcoin esetleg csökkenő irányba elmozdul, de akkor sem leszünk boldogabbak, ha jó irányba mozdul el a Bitcoin és azt csak a jobb oldali váll kialakulásához szükséges 597$-os ellenállásra segíti fel az árat. Tehát segítség csak Bitcoin emelkedés esetén válik hasznunkra, illetve ha a pumpálás meghatározó részre még hátravan és azzal megbocsájtható ez az idáig gyengécske próbálkozássorozat.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/8bLAoUAW/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/5acEhJLW/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, a vastagabb zöld vonalakkal határolt csökkenő ék lenne egy elfogadható forma, viszont jelenleg a vékony vonalakkal rajzolt támaszoknak köszönhetően, egy elég formátlan ék, illetve egy csökkenő sáv, ami berajzolható. Viszont ebben az ínséges időszakban, megbarátkozzunk bármilyen formátlan alázattal, ha sikert érünk el vele! Sikernek jelenleg azt nevezhetnénk, ha a 16$-os támaszról, visszakapaszkodnánk a 17$ fölötti szintekre.
Napos idősíkon itt is visszamentünk az időben, illetve előre is szaladunk. Visszamenve a januári csúcshoz, illetve a folytatásban kialakult korrekciós csúcsokhoz, ezeket elég jól követhetjük a berajzolt kanyarodó ívekkel. Ami nekünk fontos, az főleg a piros és az áprilisi csúcsot követő kisebb zöld, mivel ezeknek kellene a támasz szerepét betölteni és lehetőleg segíteni, majd a felfelé vezető mozgás kialakulását.  Tehát ha valami nagy szerencse folytán, ezeknek az íveknek megfelelően történik az emelkedés, azzal a 30$-os ellenállást december elején, a 40$ fölötti ellenállásokat pedig december végén kellene elérni, ezzel nagyjából ugyanott tartanánk mint az idei év elején. Viszont ha nem is leszünk olyan szerencsések, hogy a 200$-os  csúcsot megközelítsük, de talán szerényebb 100$ körüli árat a nyuszi bedobhat az ablakon!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/hXZQOLPE/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/BbS7ra6Z/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

ETF, jól megfontolt döntés kell, meg ahogy Móricka elképzelte!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 11.11!

BTC, még mindig ott tartunk, hogy a fordított ék alakzatból távozzunk felfelé, mivel ez lenne normális esetben a beérkezési irány, ami méreteiben nagyobb mint az ék, ennek a feltételnek a felső piros zóna, esetleg a 6,800$-os kék ellenállás, tökéletesen megfelel!  ETF kapcsán nem nagyon szeretnének dűlőre jutni vagy nem is akarnak, ami ha igaz. az nagyon gáz, azok részéről is akik a crypto részéről szeretnének csatlakozni. A charton a zöld színnel rajzolt, oldalazást mutató nyílnak megfelelően mozog az ár, ebből várnák egy fellépést az alsó piros zónában, de már az elején is említettem, minél tovább húzódik, annál nagyobb esélye van egy csökkenő irányú 100$-os visszalépésnek és hát jelenleg ennél a pontnál vagyunk. Ez a oldalazó mozgás, kijelölt egy emelkedő rózsaszínnel berajzolt sávot, ami a lila ékben látható csökkenő mozgással, fordított zászló lehetőséget rejteget 210$-os csökkenő mozgással. Tehát már csak az a kérdés a 210$-os visszaesés a rózsaszín emelkedő sáv melyik pontjáról fordul le, de még ez sem biztos, mivel ebben még a fordított fej-váll lehetőség is beleszólhat, ami ugyebár 120$-ral felfelé mozdítaná el az árat!

Napos: napos gyertyánál már az is pozitívum, hogy nem csatlakozott az előző két gyertyához, viszont ezzel még sokra nem megyünk, főleg ha az órás csökkenő irányú lehetőség, ma esetleg holnap megvalósul. Egy minimum 120$-os bika gyertyára lenne szükségünk, ennek a feltételnek az órás fej-váll lehetőség tökéletesen megfelel, viszont ezt még a mai napon meg kellene valósítani! Tehát a folytatásban vagy egy bika gyertyával átlépjük ismét az 50-es mozgóátlagot és 6,550$ környéki zárással, mutatjuk az emelkedési szándékot  vagy a tegnapi kisebb gyertya csak egy pihenő volt és még két hasonló piros gyertya várakozik, mint amit 8.-9.-én láthattunk  és ezzel csatlakozunk az ETF maszatolás körüli egyértelmű időhúzáshoz.

BTCUSD Short/Long chartok: a medve piacra nem panaszkodhatunk, ők átadták a terepet, felkínálták a lehetőséget, ez viszont nem kell a bikáknak,  tehát ha sürgősen nem cselekednek a bikák, akkor ide is idézhetünk egy klasszikust, elkúrtuk... A legnagyobb baj, hogy egy olyan szintre húzódtak vissza a macik, ahonnan kétszeres erővel tudnának csökkenő irányú nyomást előidézni(erre indokot nem nagyon tudok mondani), aminek kivédésére a bikáknak már rég fel kellett volna tornázni magukat, legalább 29 ezres szint fölé, ahonnan ha kell tudnak védekezni.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/WY3lwYgn/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/OWEhFwWG/

"Hetes idősík, a legjobban az mutatja hogy mennyire el vagyunk maradva még a tavaly év végi lehetőségektől, azok a volume oszlopok, amelyek ha elérnék legalább a zöld vonallal jelölt magasságot,  akkor mondhatnánk hogy valami elkezdődhet.  Az a bizonyos sírkő gyertya 2 héttel ezelőtt, lett volna az a nagyobb volume oszlop kirajzolódást elősegítő aktivitás, de azt ott a macik különösebb bikák általi védekezés nélkül visszaverték.  A múlt heti gyertyáról sok mindent nem lehet mondani, mivel ez egy nagy semmi, tehát a mondanivalója csupán annyi, hogy mindenki a másikra vár és ha így nézzük, akkor ha már a macik ilyen őrült tempóban hátrálnak, itt lenne a bikák előtt ismét a lehetőség, annak a két héttel ezelőtti gyertyának megfelelő magasság újbóli elérésére és lehetőség szerint a 7,770$-os támasz környéki zárásra! "


Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/CdkfzCKb/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/62aO3oLX/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/eZaAAR6k/
Pillanat kép KRW 4 órás: https://www.tradingview.com/x/iu5pxJrL/
https://www.tradingview.com/x/IpXaNDOG/
Pillanat kép https://www.tradingview.com/x/5zsxLGk3/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/tWteYVrb/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, pont az a szituáció alakul ki, amit szerettünk volna elkerülni, még ha nem is a zöld támaszon, de a váll vonal feltételeinek így is megfelel. Ezt követően, még a jobb oldali vállhoz szükséges csúcs is kialakult, a piros emelkedő támasz alatt, tehát ha ennek megfelelően alakul a folytatás, akkor csökkenő irányba 15$-os mozgásnak kell következni, amellyel megérkeznénk a kék támasz zónába! A csökkenő mozgást, a Bitcoin 220$-os csökkenési lehetősége tudná  megerősíteni, ezért csak reménykedni tudom, hogy nem ennek megfelelően alakul a folytatás!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/hNJUfS5a/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/flpiv0l3/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC,  a 140$-os szint alatt néhány hajszállal, erősnek látszó ellenállás alakult ki, ezt a tegnap berajzolt háromszögből, árbócnak tökéletesen megfelelő kilépés sem tudott átlépni, sőt ahogy látjuk elég határozottan vissza is estünk 130$-os szintre. Zöld színnel behúzott támasz szintén megfelel váll vonal elvárásainak, tehát itt is fej-váll lehetőség fenyegetőzik 115$ környékére történő visszalépéssel.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/YGG76CF5/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/EG7YylpD/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, szerintem nem kellene sok ahhoz, hogy a piros ellenállást a jelenlegi állapot szerint 183$ magasságában elcsípjük. Ez a kicsi nem lenne más, mint az utolsó lila vonalra látható felszúrás által kialakított csúcs átlépése!  A felfelé mozgás elmaradása, itt is egy fej-váll lehetőség nem teljesen szabályos megvalósulásával fenyegetőzhet, ennek kialakulása esetén megközelíthetjük a 150$-os támaszt.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/Orwokfnw/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/vi3sGeeu/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, egyenlőre a felfelé mozgás lehetősége még nem látszik, ehhez azonban nem kell sok, csak némi Bitcoin pozitív hangulat, ami ha a november 5.-ei határidő után nem ül le, akkor a még mindig látható zöld emelkedő sávban, már elég szépen megközelítettük volna a 62$-os ellenállást. Lassan megvan a mozgóátlag kereszt, ezt viszont nem egy ilyen csökkenő hullám utáni várakozással szerettük volna összehozni, de ha már így alakult, akkor most jó volna megerősíti egy az 55$-os ellenállást elérő emelkedő hullámmal!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/4uDzdKEb/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/3aoaOzRO/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, kiléptünk a zászlónak szükséges csökkenő sávból, viszont hiányzik az a határozottság, amivel kilépéskor találkozni kellett volna, ennek hiánya jelentősen meggyengíti a célba érkezés lehetőségét. Tehát a lehetőség még mindig adott, viszont mint látjuk pont féltávon vagyunk a 0.43 és 0.57$-os szintek között, ezért hogy valamelyik irányba határozottan elmozduljunk, ahhoz kellene valamelyik irányba egy kisebb nagyjából 100$-os elmozdulás a Bitcoin részéről.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/UlX0vP90/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/gV8pIFUn/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, azt hiszem az emelkedő háromszög kérdése eldőlt, köszönhetően az útolsó 2 lezárult méretes gyertyának. Nem ezt vártuk, de az időhúzás napról napra ennek az esélyét erősítette. Mivel a 14$-os támaszt átléptük a következő megálló a 200-as mozgóátlag, illetve ha ezt megerősít a Bitcoin némi csökkenő irányú nyomással, akkor irány az oldalazó mozgás alja 12$ magasságában!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/pVakTHtT/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/LoGrUFaV/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, erősen várakozó álláspontot vett fel a mozgás, mindenféle információ nélkül, tehát teljes mértékben a Bitcoin által kialakítandó hangulatra van bízva a mozgás! Az előttünk álló nap kérdése, 10$ vagy 9$?

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/3jOMCOQ9/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/huZ7T67b/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, sajnos a csökkenő kék impulzus, 3., 4,  és 5. csúcsát sem vehetjük biztosra, de ha a jelenlegi szintről kezd kialakulni az ABC korrekciós hullám, azzal legalább a fibo szintekkel is jelzett 110$ magasságába kellene visszaerősödni. Tehát itt is viszonylag könnyű eldönteni mit szeretnénk,  jobb esetben az ABC hullának megfelelő emelkedő mozgást,  viszont ha a Bitcoin nem így gondolja és egy csökkenő irányú mozgással, erősíti az időhúzási szándékkal, akkor be köszönhet ismét a 100$-os támasz.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/ACMo8jmK/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/VoaqnwiY/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, most éppen felfelé mozgunk, teletűzdelve rengeteg bizonytalan gyertyával. "Szerencsére" nagyon viharvert az itteni helyzet, ezért akármilyen felfelé történő mozgásnak örülni kell. Ebből az oldalazó mozgásból ha sikerülne felfelé kilépni és a kék ellenállás környékéről jönne a vissza-teszt, az talán elég lenne emelkedő szándék esetén a 0.085$-os ellenállás elérésére!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/TOfc6k3K/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/7Tqwg5Rg/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, bizakodásra okot adó szándékok látszódnak az utóbbi néhány óra mozgásában, de egyenlőre még a piros ellenállási zónát nem sikerült átlépni. Célunk a 0.29$-os ellenállás, csak hát ennek vannak külső buktatói, amelyeket főleg a Bitcoin chartján kereshetjük, tehát nem lesz egyszerű, de sok sikert!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/tKGwqQNl/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/o7D46MY8/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, nem tudom mit várhatunk még az előttünk álló néhány naptól, de már nagyon afelé billen a mérleg nyelve, hogy nem sokat, viszont meggyőzhető vagyok utólag, ha mégis sikerül valamit még összehozni. Ahogy a charton is látszik, én egy fej-váll lehetőségtől várnék csökkenő irányú mozgást, ami remélhetőleg meghiúsul az 597$-os ellenállás gyors és határozott átlépésével, ennek lehetősége lehet hogy már a kertek alatt van, de még nem látszik.
Viszont az a gyanúm, hogy az ETF határidő lejárta után, sokan abban reménykedtek, hogy a Bitcoin ára megugrik, ami így Fork előtt jelentősen megkönnyíti az itteni áremelkedését, de ez elmaradt,  így azok lelkesedése akik egy 600-700$ fölötti árnál szívesen beszálltak volna a buliba, elillant. Tehát most mindenki a csodában bízik!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/KIHJKhTf/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/ShPPfPcP/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, és már látszik is az a gyengeség, ami a zöld ellenállás átlépése utáni a határozott bika gyertya hiánya okán alakult ki. Behúztam egy oldalazó sávot, ami abban az esetben ha a Bitcoin döntésképtelen a jelenlegi lehetőségek szempontjából, akkor néhány napig terelgetheti a gyertyákat, amely idő alatt talán kialakul egy az emelkedést elősegítő lehetőség.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/RHkNa2CN/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/oGfbPzoy/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Semmi különös, csak egy átlagos hétvégén vagyunk túl!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 11.12!

BTC, csupán annyi történt, hogy az oldalazó mozgásból csökkenő irányba kiléptünk, de mint látjuk ez a kilépés elég hamar korrigálva lett. Ezzel sok minden tegnap felvázolt lehetőség kidobásra került és a mostani másik csúcsokhoz kapcsolódó fordított fej-váll lehetőség talán életképesebb mint az előző. Tehát ezzel szintén felfelé szeretnénk elmozdulni, átlépve 2 kisebb ellenállási zónát, majd lehetőség szerint megérkezni jóval szélesebb zónába, ahol eldőlhet van e esély a továbblépésre vagy az előttünk álló holnapot is 6,500$ környéki szöszmötöléssel töltjük.

Napos: a tegnapi gyertya tökéletesen letudna zárni egy csökkenő trendet, a jelenlegi mozgás viszont inkább oldalazás és annak a végén egy 3 napos csökkenő mozgás, amit lezárhat ez a gyertya, de érdemi jelentősége csak a mai gyertya 50-es mozgóátlag fölötti zárása esetén lesz! Tehát még mindig azt kell mondjuk, nem történt semmi és a mai esetleges mozgóátlag átlépésével sem leszünk sokkal előrébb, erről majd csak a 6,800$-os kék ellenállás fölött beszélhetünk.

BTCUSD Short/Long chartok: talán annak okán, hogy többet reméltünk az ETF döntésektől, néhányan elvesztették ismét a bizalmukat, ezt a gyenge visszaesés mutatja a long charton. Ezzel a helyzettel, látszólag a macik sem tudnak mit kezdeni, ők is ugyanazt a lassú bizonytalan hátrálás mutatják. Tehát ez egy olyan háború, ahol az ellenfelek nem igazán látják át a helyzetet, ezért hátrálnak, pedig ha tudnák, hogy a másik oldalon is ugyanezt teszik, biztos kihasználnák a helyzetet. Viszont így megnézve a mögöttünk hagyott néhány hónapot, amikor a macik elég magabiztosan egy bizonyos szintig nyomkodták le az árat. Ezzel most miért nem próbálkoznak, talán mégis van valami információjuk a túloldalról?
Short chart: https://www.tradingview.com/x/gg8v93S1/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/UPukAKwc/

Hetes idősík, brutális semmittevés zajlik a hetes gyertyák környékén is, kivétel az október közepén látható felszúrás. Annak ellenére hogy a gyertyák kicsik, a volume oszlopok árulkodhatnának arról, hogy valami készülődik, de jelenleg még erről sem lehet beszámolni, teljes a bizonytalanság!  Ugyanez mondható el az RSI csík rajzolódásáról, ahol se azt nem erősíti meg a mozgás, hogy csökkenő irányú változás következhet, de azt sem hogy áremelkedés kapujában állunk. ETF döntés következtében történő hirtelen változásra nem nagyon számíthatunk, tehát ezzel a változatlansággal, ha időközben semmi más nem jut eszébe valakiknek, akkor a BAKKT December 12. indulásáig elleszünk.


Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Q9KNoiM2/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/dOfzs0YB/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/jP7zeR9U/
Pillanat kép KRW 4 órás: https://www.tradingview.com/x/uEqIkYoV/
https://www.tradingview.com/x/LiPQHYgs/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/Og6cPRVZ/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/eWJeKYAt/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, nem tudom mit gondoljak, de egyenlőre a fej-váll lehetőségtől nem tért el a mozgás, viszont a váll vonal átlépését alaposan meggondolja. Azonban mint már említettem, itt a Bitcoinnak is nagyobb elmozdulást kellene bemutatni csökkenő irányba, ami egyenlőre ugyanolyan bizonytalan, mint a váll vonal átlépésének kérdése. Könnyen a jelenleginél is bizonytalanabbá tehető ez a helyzet is, például ha folytatódik a tegnapi és az azt megelőző mozgás, tehát oldalazunk, abból meg már csak szerencse kérdése, melyik irányba vezet tovább az utunk.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/ZJH8TDDh/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/WddJXEYv/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC,  nem olyan szép jobb oldali váll résszel, mint a bal oldali, de a fej-váll lehetőségnek megfelelően, csökkenő irányba mozog az ár. Ezt a hirtelen csökkenést a Bitcoin mozgása nem indokolja, tehát valakik belefáradhattak a várakozásba és ha nem megy felfelé, akkor csökkenő irányba próbálnak némi hasznot kisajtolni az árból. Ezt a kisajtolást, ha bízhatunk a fej-váll alakzatban, akkor 115$ környékéig folytathatják, viszont ebben a csökkenésben talán a 200-as mozgóátlag 121$ magasságában lehet még egy mentőöv!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/ybxKHaOP/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/e5mH7mSR/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, már az is siker, hogy a kék támasz zónából felfelé próbálkozunk kilépéssel, ezek a kilépések azonban elég gyengék, de ha ez a próbálkozássorozat hamarosan nem jár sikerrel, mindenkinek bekel látni, hogy el kell engedni kicsit az árat. Viszont mielőtt bármit is elengedünk bárhova, ehhez kell a Bitcoin iránymutatása, de ebben sem vagyunk olyan szerencsések, hogy nagyon előretudnánk látni.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/ZSqepEAK/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/O3dDJ6KP/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, egy nagyon szűk sávban csökken az ár, ezt a csökkenést hacsak a Bitcoin nem segít megfordítani, akkor a 47$-os Szeptember közepén kialakult csúcsig is követheti a mozgás. Jelenleg a piros október közepén kialakult támaszon próbál kapaszkodni az ár, ez most az egyetlen kapaszkodó és esetleg a Bitcoin a háttérből.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/BWJjJLkk/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/XoFaJ4M8/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, a zászló lehetőség megakadályozására, tökéletesen alkalmas a jelenleg látható oldalazó mozgás. Minden oldalról mondhatni ömlik a jó hír a Ripple hol, mit és hogyan szeretne a jövőben fejleszteni, ennek ellenére nagyon szenved az ár, de a szenvedés 100%-osan ráírható a Bitcoin körüli bizonytalanság számlájára! Viszont azt is megfigyelhetjük, miközben a Bitcoint erősen gondolkodik, itt mégis akadnak néha apró lépcsőfokok, amelyekkel a haszon apró morzsái realizálhatóak. Tehát ezt az oldalazás sem tartom a jövőre nézve nagy akadálynak, de kisebb fennakadást mégis tud okozni, aminek már annyira nem örülünk.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/xgrqMJmQ/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/cEuJrbpC/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, a jelenleg elért zöld támaszon még meggondolhatja magát az ár, mielőtt tovább halad az oldalazó sáv aljának irányába. Ezen a zöld támaszon egy esetleges visszafordulás, szintén egy oldalazó mozgást rajzol ki, csak jóval szűkebb formában és talán jobb esélyek mutatkoznak a 14$-os ellenállás környékén.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/rHODEiwP/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/GSupDpNB/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, Október 11.-én estünk bele ebbe a szakadékba és az azóta eltelt 1 hónapban a jelenleg látható elég széles oldalazó mozgást tudtuk csak elérni.  Ebben az oldalazó mozgásban, az első két hétben próbáltunk a felső szint közelében maradva visszamászni, viszont ez a kísérlet sikertelen volt, az utóbbi két hétben az aljánál szenvedünk a sávnak, amelyből sürgősen a kék zóna fölé kellene keveredni, különben a 8$-os támasszal kezdhetünk barátkozni!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/NLGiVNkt/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/pROyk05t/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, végre megvan, sikerült lezárni a csökkenő impulzust, amely lezárást követően az A hullámban már elég szépen sikerült visszakorrigálni, sőt azóta már a B hullám is kezd alakulni, ennek várjuk most a lezárását. Tehát az ABC hullámmal kellene megkezdeni a visszazárkózást, ami nem lesz egyszerű feladat, mivel ennek a hullámnak a lezárását követően, csökkenő mozgásra kell számítsunk, ami alapja lehet egy következő akár Elliott hullámnak.  Tehát a mai napnak feladat a B hullám lezárása és a C-nek megfelelő emelkedés.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/oZ8NU13c/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/3YPaqUHX/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, egyenlőre nincs meg az a lelkesedés, mint például amivel 5 nappal ezelőtt megerősítettük a piros ellenállást. A piros zóna környékéről történő visszafordulás, nem egy pozitív előjel,  de remélhetőleg a lila támasznál nem esünk jobban vissza és tartjuk az oldalazó mozgást, ha már jobbra nem futja.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/lD4A9ln5/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/v2YYuHzq/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, tegnap bizakodóak voltunk abban a tekintetben, hogy sikerül a piros zóna fölé jutni, ezt néhány órával később meg is tettük. Jelenleg ebbe az zónába korrigálunk vissza, ami még nem probléma, addig a pontig amíg át nem lépünk rajta. Célunk továbbra is a 0.29$-os ellenállás és hogy ebbe időközben becsatlakozzon a Bitcoin, egy pozitívabb hangulat kialakításával, ami eredményezhetné a 0.29$-os ellenállás átlépését, majd felette valami kapaszkodó kialakítását!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/g3mFUiYQ/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/fpkY9YX5/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, a jobb oldali váll elég apró, ez azonban semmit nem változtat a cél tekintetében, ami továbbra is 430$ környéke. Ebből a mozgásból nem az látszik, hogy a Hard Folk előtt valami örömre okot adó dolog történne, de a remény hal meg utoljára és mivel nem volt pumpálás talán visszaeséstől sem kell tartanunk!  Napos tekintetben rózsaszínnel rajzoltam egy elég méretes Elliott hullámot, ehhez azonban a 430$-os célunkat keresztbehúzó emelkedésre lenne szükség, azonnal! Hard Fork előtt azt hiszen mindenki örült volna egy ilyen 1000$-os szintet elérő 3. hullámnak, de sajnos nem így alakult. Fork után, hogy miben bizakodhatunk az még rejtély, viszont mivel mindig a legjobbat várjuk a folytatástól, így erre a lehetőségre is erőteljesen figyelünk.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/S9lh394d/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/qAgWGolU/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, kicsit másképp mint az eredeti elképzelés, de egy jól kinéző csökkenő ék mégiscsak kialakult, amely aljából egy határozott bika gyertyával igyekezett gyorsan irányt váltani a mozgás.  Azt követő ismételt visszaesés, már nem néz ki olyan jól, de még ha gyorsan közbetudna lépni ismételten egy bika gyertya, azzal a mozgóátlagokon átlépve, talán sikerül egy kicsit pozitívabb eredményt is elérni.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/EH8obX5K/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/REpGb6qF/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

123$ nem sok, de több a semminél!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 11.13!

BTC, az a bizonyos jobb váll is elkészült, ami teljesé teszi ezt a fordított fej-váll lehetőséget, tehát már csak az a kérdés, ennek megfelelően 123$-os emelkedéssel, sikerül e 6,600$-os magasságban zárni. Ez a 123$-os emelkedés igazán akkor válik hasznunkra, ha nem egy kiugrással, hanem egy határozott emelkedő hullámmal éri el a célját, talán már az esti órákban!  Tehát már csak egy apróság hiányzik, átlépni a 6,475$-os váll vonalat, majd a kisebb ellenállási zónákat, amelyek nehezítik az emelkedő mozgást, viszont ha azt nézzük a kiugrás könnyen megoldaná ezen zónák problémáját, csak hát az egy nagyobb korrekcióval is járhat.

Napos: a kék támasz alatt,  lassan egy 2 hónapos oldalazó mozgást láthatunk és még az sem kizárt, hogy nem e egy hasonló 1 hónapos mozgás áll előttünk! Volume oszlopok ugyanolyan aprók, mint ha a hetes idősíkon néznénk, utolsó említésre méltó aktivitás az október 15.-ei kiugrásnál volt látható, azóta túl nyugodt és hitevesztettnek látszik a szituáció, tehát amíg itt nem változik a helyzet aktivitás terén, addig hetesen sem várhatunk sokat. Tegnapi gyertya semmitmondó, a mai gyertya az idáig eltelt néhány órában, hasonló leszúrást mutat mint a tegnapelőtti leszúrással fűszerezett kisebb bika gyertya, ami így már bírhat jelzés értékkel, ha a leszúrás részét figyeljük a dolgoknak.

USDKRW, itt egy zászló lehetőség várakozik arra, hogy a háromszögből kiléptesse felfelé az árát, ami ha sikerül, az talán ösztönzőleg hat a dollárral szembeni kisebb megugrására! Mint látjuk az aktivitásra itt nem lehet panasz, viszont ebben is találhatunk kifogásolnivalót, mivel az aktivitáshoz nem társul akkor emelkedés, mint ami elvárható lenne. Tehát legjobbat a zászló lehetőségnek egy két-három napos visszahúzódás jelenthetné és csak ezt követően kellene kiszabadítani a szellemet a palackból!

BTCUSD Short/Long chartok: szép lassan becsorogtak 20 ezres szint alá a macik, ez egyre jobb, tartsák meg jó szokásukat. A probléma továbbra is a túloldalon van, tehát a bikák oldalán és ez továbbra is veszélyes, mert ha a macik ezt megunják, annak szinte biztosan egy-két ezer dolláros visszalépés lesz a vége!  Ha már egy-két ezer dolláros visszalépés, az nem feltétlenül rossz, főleg ha vérfrissítésként fogjuk fel, legalább mindenki észbe kap, hogy nem nyaralni gyűltünk össze, hanem hasznot termelni.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/bWQq6wx9/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/3hNIQeeL/

Hetes idősík, brutális semmittevés zajlik a hetes gyertyák környékén is, kivétel az október közepén látható felszúrás. Annak ellenére hogy a gyertyák kicsik, a volume oszlopok árulkodhatnának arról, hogy valami készülődik, de jelenleg még erről sem lehet beszámolni, teljes a bizonytalanság!  Ugyanez mondható el az RSI csík rajzolódásáról, ahol se azt nem erősíti meg a mozgás, hogy csökkenő irányú változás következhet, de azt sem hogy áremelkedés kapujában állunk. ETF döntés következtében történő hirtelen változásra nem nagyon számíthatunk, tehát ezzel a változatlansággal, ha időközben semmi más nem jut eszébe valakiknek, akkor a BAKKT December 12. indulásáig elleszünk.


Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/L7S9nL76/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/TUv7uFHJ/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/n10Ynfiy/
Pillanat kép KRW 4 órás: https://www.tradingview.com/x/EW3ia4JM/
https://www.tradingview.com/x/SBF4MIxE/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/yMqrN1XK/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/4U1S8CVA/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, ez a fej-váll nem igazán fér össze a Bitcoin fordított fej-váll lehetőségével, még akkor sem ha az ott 1 órás, itt pedig 4 órás idősíkon formálódik. Piros háromszöggel arra utal, hogy a fej-váll lehetőséget erősítheti egy fordított árbóc lehetőség, ami ugyanúgy a kék támasz zónába mutat!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/zmNhPWr9/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/tnjNFmkt/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC,  a piros színnel bekarikázott gyertyakombináció mindig aranyat ér és ahogy látjuk az utána lévő gyertyával a megérdemelt kiugrás meg is valósult. Tehát ez idáig kitűnő és ha a világoskék színnel rajzolt háromszög, mint árbóc lehetőség része is megállja a helyét, akkor egy 148$-os célszintet kitűzhetünk! Napos tekintetben ez még nagyon kevés, ott legalább a 200-as mozgóátlag 178$ környékén, de legalább a 205$-os ellenállás környéke egy minimálisan elfogadható szint!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/FRmjEwKJ/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/UcuWrxHn/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, itt is van egy gyertyakombináció, ami sajnos nem olyan jó eredményre vezethet ha ennek megfelelően alakul a folytatás, mint amit az előző charton láthattunk. Az a bizonyos nem jó folytatás, újra a kék támasz zónába való visszaérkezést jelentheti, de ettől ráérünk akkor is megijedni ha már ott vagyunk. Jelenleg kapaszkodjunk abba, hogy egy határozat emelkedő hullámot követ egy kisebb korrekció, ami így már egy Elliott hullám kezdeti lépéseinek is tökéletes alapja lehet. Tehát most annak szurkoljunk, hogy egy nagyjából 12$-os emelkedő hullámmal folytassuk, így biztosítható a piros ellenálláson történő impulzus zárás!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/Xaneq10V/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/MToU3azz/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, hiába vártuk nem jött az a nagyobb kiugrás, amit a kék szűk sávból való kilépés után szerettünk volna látni. Az utóbbi 7 darab gyertya formájából és egymás utáni rajzolódásából sok minden nem állapítható meg, tehát itt ne is keressük a folytatás jeleit, muszáj lesz rábízni magunkat a Bitcoin mozgására, ott talán megoldódik a probléma!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/YExyt2Uy/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/ocTLiiK9/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, a 4 órás gyertyákra nem panaszkodhatunk, mint látjuk az oldalazó mozgásból egy határozott bika gyertyával sikerült kilépni, majd egy tökéletesnek látszó vissza-teszt is kialakult, amelyből most tovább kellene lépni és megindulni a 0.57$-os ellenállás irányába. Probléma a napos gyertyáknál lehet, amelyek az utóbbi 4-5 napban nem arra utaló formát rajzolnak, mint amelyek lefelé szeretnének kitörni. Tehát ezt a próbálkozási sorozatot, kiugrás szempontjából, lehet hogy fel kell adni és újra nekifutni a 0.43$-os támasz környékéről!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/dc9cKfBJ/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/14t7RHPZ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, tegnap szerencsére a zöld támaszon meggondolta magát a mozgás és egy leszúrással kialakított egy fordulási lehetőséget, amit sajnos az utána következő gyertya nem erősített meg, így nem is történt elmozdulás. Most annyival vagyunk rosszabb helyzetben, hogy már van egy gyertyazárás ezen zöld támasz alatt, tehát nem egyszerű a folytatás és ha nem érkezik segítség, akkor folytatódhat a lassú ereszkedés.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/bkiMVubb/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/GSupDpNB/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, ha már tegnap nem sikerült visszakapaszkodni a kék zónában,  akkor ezt a jelenleg rajzolódó kék támaszon kialakulni látszó dupla alj lehetőséggel próbáljuk meg kihasználni!  Egyedül nem fog menni, bármennyire is jól mutat ez a lehetőség, viszont hogy érkezik e valahonnan segítség,azt még nem tudjuk.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/Zdl5ZwzQ/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/1l4VqTnl/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, ott tartottunk tegnap, hogy a rózsaszín emelkedő ABC korrekciós hullám kialakuljon, ez meg is történt és most ismételten izgalmas órák esetleg napok következhetnek, amelyek jelenleg a kék csökkenő ABC hullámra alapozódnak. Ez a hullám ha abban a formában zár, mint ahogy azt én berajzoltam, akkor dupla alj lehetőségből futhatunk neki egy újabb Elliott hullám lehetőségnek. Amelynek buktatója egy a rózsaszín emelkedő ABC hullám magasságával megegyező oldalazás, amivel igazán nem lennénk kisegítve. Egy másik oldalazási lehetőséget be is rajzoltam, ehhez igazán csak annyi kell, hogy kicsit bealudjon a mozgás, kiszámíthatatlanabbá téve a folytatást.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/hDFANPEF/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/QDrvS1Vk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, sokasodnak a piros gyertyák, olyan csökkenést azonban mégsem látunk, ami ezt tükrözné. Egyenlőre se az oldalazó mozgás alsó szintjét, se a közepén húzódó piros zónát, főleg a felső szintjét nem fenyegeti semmi, tehát itt bármi fog történni,  az a meglepetés erejével fog hatni, remélhetőleg jó értelemben.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/o0RMhXqP/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/uQ22yfSg/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, továbbra is izgalmasak a történések, sikerül e a piros zónából újra felfelé kapaszkodni,  ez mindaddig izgalmas, amíg csökkenő irányba ki nem lépünk belőle, utána már elég fájdalmas visszaeséssel járhat, ami nem volna szép a mögöttünk hagyott két hetes emelkedést megnézve. Talán bízhatunk az innen-onnan szivárgó jó hírekben,  viszont még egyik sem volt olyan, hogy egy jelentős elmozdulást eredményezzen, ennek valószínű az lehet az oka, hogy a Bitcoin körüli bizonytalanság a legjobb hírt is elhomályosítja!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/pdmhk7XG/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/XIAVyHfR/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, a fej-váll alakzatnak megfelelően kezdtük a tegnapi napot, majd a folytatásban két bika gyertya próbált meg visszakapaszkodni, de sok sikert nem értek el, csak a váll vonalat tudták megközelíteni. Napos Elliott hullám lehetőséghez a visszakapaszkodást nem csak megpróbálni kell, hanem konkrétan meg is valósítani, amire egyre kisebb az esély Fork előtt! Volume  oszlopoknál is van egy érdekesség, méghozzá az október 2. felében látható teljes mértékű inaktivitás, aminek erre a chartra már nincs kihatása, viszont arra egy tökéletes példa, amire a BTCKRW 2-3 napos visszahúzódásával szeretnék utalni, tehát hogy kialakuljon egy olyan szituáció, amelyre szinte kötelező, hogy jöjjön valami nagyobb reakció!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/CZR2KawN/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/iRhje4bd/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, visszacsorogtunk arra a szintre, ami a zöld ék legalsó szintje volt, ettől függetlenül a várható mozgást még mindig az ékhez kell kötni, mivel az ellenállásra rátapadt a csökkenő mozgás.  Kiegészítettem a rajzot még egy világoskék ellenállással, ami továbbra is tartja a csökkenő ék formáját,  ezzel tehát adunk egy újabb lehetőséget, az ékből történő határozott kilépésre és lehetőleg ennek megfelelő további emelkedésre!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/Or51CwsT/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/9PpqfeXU/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

netbit


Til

#2878
Idézetet írta: netbit Dátum november 14, 2018, 09:12:46 DÉLELŐTT
Holnap indul a buli?  ;D
A BCH fork-ra gondolsz? Mit vársz tőle?A BTC hashpower egy része átáll BCH-ra.Ettől a BTC difficulty csökken.A hashwar miatt ,akár csökkenhet a BTC ára is  és akár a BCH ABC értéke is nagymértékben.
Ha esik a BTC esni fog minden.
Csak az a kérdés, hogy a nagy akcióban mit vegyek?  :-\
C:\> del c:\command.com

netbit

#2879
Általában így indulnak a bullrunok, fork(ok), kavarások, előtte némi esés, pont 1 hónapja okt. 15-én volt egy BTC pumpa, tudom, tetherben számítva volt csak nagy durranás, de szerintem most jó esély van egy újabbra. Tavaly ilyenkor is a többség pesszimista volt, én szerencsére nem. Kérdőjelet tettem a végére, nem mondom, hogy biztos vagyok benne, hogy valami komolyabb lesz, persze lehet csapda is, de szerintem most van a legnagyobb esély arra, kialakuljon decemberre egy bullrun.