Kriptovaluta tőzsdei kereskedés

Indította lakat, január 05, 2017, 09:02:41 DÉLELŐTT

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználók és 25 Vendégek van a témában

Karcsi papa

Valaki tesz még egy lapát szenet a tűzre vagy  ismét kialszik?

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 11.28!

BTC, volt néhány olyan pozitív hír, ami ezt a tegnap délután óta tartó 300$-os emelkedést kiválthatta, viszont a chart mozgásába ez nem nagyon illik bele.  Mindenki arra várt, hogy egy olyan fordulat kialakuljon, amiben lehet bízni, tehát a charton is látunk erre magyarázatot adó mozgást. Órás chartokon magyarázat a zöld a támaszon kialakult dupla alj lehetőség, de mivel itt egyáltalán nem úgy tűnt, hogy a helyzet fordulat kialakulásához is vezethet, ennek megfelelően csökkenő irányba gondolkodva, egy reálisnak tűnő csökkenő háromszög került berajzolásra, amelynek az ellenállása még megerősítésre várt. A megerősítést az utolsó emelkedő hullámnak kellene kialakítani, a háromszög ellenállásához szükséges csúcs kialakításával, ez jelenleg történik!  Viszont mint látjuk már nem sok hiányzik ahhoz, durván 100$, hogy ez a háromszög elveszítse háromszög jellegét,  majd átadja a terepet először egy oldalazó sávnak, amivel még nem leszünk kisegítve, de talán a dupla alj lehetőség megerősítésre kerül, majd azt az 500$-os lehetőséget használjuk ki ellenkező irányba és erősödjön tovább 4,700$-os szintek magasságába!

Napos, kék színnel bekarikázott MorningStar lehetőség érdekében a mai gyertyánk nem zárhat 4,080$ alatt. Itt azonban összeütközés lehet, az órás lehetőséggel, ami egyenlőre úgy tűnik menni akar, a dupla alj lehetőségnek megfelelő irányba. De a MorningStar lehetőség erősebbnek tűnik, viszont nehogy napközben meggondolja magát az ár, ezért inkább használjuk ki a dupla alj lehetőségben rejtőzködő 500$-os emelkedést, ami talán sokaknak meghozza a kedvét.  Az viszont nem tetszik, hogy ennek a 14 napos csökkenő mozgásnak, nincs egy normális lezárása,  például a kék támasz zónába történő megérkezéssel, a jelenleg még nyitott piros árbóc, illetve a sorsát tekintve bizonytalan csökkenő háromszög lehetőséggel.

BTCUSD Short/Long chartok: a macik tegnap is az ár lenyomásán dolgoztak, de intenzitás tekintetében mégis elmaradtak a bikáktól! A bikák ugyanis átlépték azt a 29 ezres szintet, amely fölött szerintem eredménnyel felvehetik a harcot a macikkal. A siker első jele lehet, ha a macikat visszakényszerítik a 30 ezres szint alá és ha a bikák határozottan kitartanak, akkor az idei év intenzív munkája után, a macik végre átadhatják a terepet és kizöldülhet a rét!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/v3xm4mA9/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/vwrQBVnL/

"Hetes idősík, legfontosabb hogy a volume oszlop átlépte azt a bizonyos zöld vonalat, amit még nem tudunk pontosan mit is jelenti, de az elkövetkezendő hetek mozgására lehet egy előjel! Furcsa kívánság, főleg mikor ilyen rosszul állunk, de a további csökkenés hasznunkra is válhat. Ez a csökkenés, a kék körrel jelzett Morning Star gyertyakombináció kialakulásának lehetne segítségére! Egy ilyen viharos mozgás, amely következtében leszúrnánk 3,000$ környékére, szintén kialakíthatna egy nagyobb volume oszlopot. Tehát a volume oszlopoknál látható felélénkülés, lehetne annak a jele, hogy vége a tétlen időszaknak és jöhet végre az a bizonyos változás!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/YzA5hwgi/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/ZY2BfLwC/
https://www.tradingview.com/x/8mHadCL3/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/iFIPxtS0/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/OtMQ9AJi/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, nem lepődünk meg, ha ugyanolyan dupla alj lehetőség kínálkozik a visszakapaszkodásra, mint a Bitcoin charton. Tehát a sikerül érdekében, továbbra is rákel bízzuk magunkat a Bitcoin mozgására,  ami ha hozza a minimum 500$-os emelkedést, azzal visszakapaszkodhatunk a 150$-os ellenállás magasságába, és lehet bizonyítani némi önerő hozzáadásával, a minél jobb árszint elérése érdekében!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/rS0FhcTD/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/ovzjVNhg/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, rég nem találkoztunk az 50-es mozgóátlag, hasonló találkozásra lenne szükség a 200-as mozgóátlaggal is, erre talán lehetőséget biztosít a Bitcoin részéről látható aktivitás. Amely ha gyors tempóban megvalósítja a dupla alj lehetőségnek megfelelő emelkedést, akkor a 200-as mozgóátlag érintésére 105$ magasságában kerülhet sor!  Ennek az emelkedésnek annyi lehet a szerepe, hogy a 90$-os ellenálláson átszaladva, majd ha továbbra is jól alakulnak a dolgok, akkor ezen megtámaszkodva, talán kiépül a lila ellenállását átlépő emelkedő mozgás alapja, és egy intenzív mozgás esetén a 133$-os ellenállás elérése.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/zydUszdh/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/VSpWleur/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, kicsit még tolni kellene a szekeret, a zöld ellenállás átlépése érdekében, majd az e fölött látható világoskék, szerepét tekintve váll vonalról kellene visszakorrigálni a zöld támaszra, és az így felkínálkozó lehetőséggel 20$-os további emelkedő mozgás bemutatni, majd ezt hasonlóképpen megismételni a 117$-os ellenállás fölött. Illetve egy másik megoldás, ha a 117$-os ellenállás tölti be a váll vonal szerepét, ami az előbbinél sokkal jobb a 150$-os ellenállásra biztosítana egy lehetőséget.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/to0245jz/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/nnR7YPVS/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC,  minimum elvárás volt a  zöld ellenállás átlépése, ez köszönhető a Bitcoin 300$-os emelkedésének sikerült összehozni,  és sikerült ennek köszönhetően elérni az 50-es mozgóátlagot, tehát jöhet a 200-as mozgóátlag!  Napos teljesítmény, főleg a volume oszlop tekintetében, olyan aktivitást sikerült elérni, amelyre utoljára februárban volt példa, amikor ez közel 80$-os emelkedéshez vezetett. Jelen állapotban, akkora mértékű emelkedésre nem nagyon számíthatunk, kivéve ha a Bitcoin bele nem kezd valami nagy hegymenetbe.  Ami nekünk most tökéletesen megfelel, az egy 20-30$-os emelkedés!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/RV4QuENt/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/iFSJcWj0/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, az a kék, november elején látható felfelé mutató nyíl, volt ez a pillanat, ahol sokak rádöbbentek arra, hogy az ETF tekintetében nem születik megoldás, majd az ezt követő bizonytalanság zárásaként, jött a BAKKT indulásának január 24.-re történő eltolása. Tehát mivel a csapataik hadban álltak, és az árak nem dőltek be olyan mértékben, mint amire számítottak, muszáj volt az ETF-ek tekintetében nem dönteni, sőt mivel ez sem járt eredménnyel, meghúzták a BAKKT halasztást, ez mint látjuk, az ő részükről már viszonylag jobb eredményhez vezetett. 
Visszatérve a jelenlegi emelkedő mozgásra, csatlakoztunk a Bitcoin enyhén pozitív hangulatához és sikerült némi emelkedést összehozni. És itt jön a kedvencem, amit emelkedő mozgásnál, rögtön ki is használunk, legalábbis abban a tekintetben, hogy felvázoljuk a lehetőséget, tehát egy Elliott hullámot, amelynek a 3. hulláma, tökéletes célszintet találhatna a piros ellenálláson, majd az impulzus zárás a 0.57$-os ellenálláson!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/FPrFLuY0/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/0Pcf35Ix/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, 3. próbálkozás és nagy valószínűséggel az utolsó lehetőség a piros támaszról történő eltávolodásra, ha ez nem sikerül, akkor sajnos meg kell barátkozzunk ennek átlépésével, amire csak egy esetleges Bitcoin csökkenő mozgás lehet a magyarázat. Napos tekintetben elég konkrétan látszik, azon ék csúcsának irányába történő mozgás, ami  az emelkedő mozgást kívánná, remélhetőleg ez nem csak egy kívánság marad, hanem a Bitcoin segítségével történő megvalósulás.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/zNFc2kO6/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/fdghA4OJ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, itt is egy olyan csökkenő piros ékben mozgunk, amelynek a támaszát napok óta csipegeti a mozgás, viszont az átlépésre ebben az esetben is csak a Bitcoin további csökkenő mozgása adhat indokot! Remélhetőleg ez az átlépési szándék, a Bitcoin 300$-os erősödését követően nem kerül megvalósításra, hanem ellenkezőleg, kezdetben kicsit, majd nagyon sikerült összekapni magát a crypto piacnak! Tehát a mai naptól, minimum az 5$-os ellenállásra történő megérkezést kellene várjuk.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/NSY5RYrR/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/t8jmFa6H/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, a csökkenő lila ékben látható mozgás elég szabályosnak látszik, és egyenlőre arra a határozott kilépésre sem panaszkodhatunk, amellyel kis híján elértük a 63$-os ellenállást. Azt viszont még nem tudjuk, volt e ennek a mozgásnak értelme, erre a választ a Bitcoinnak kellene megadni, de még ott sem látom tisztán, tehát szeretnénk bizonyítékot látni arra, hogy van e értelme bizakodásnak.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/spNdSx0G/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/MpRvy1Wf/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, hasonló helyzetben voltunk a 0.085$-os ellenállásra történő visszaerősödés lehetősége előtt, és ahogy akkor, most is azon fog múlni, hogy viselkedik a Bitcoin!  A lila támaszról kellene sokkal határozottabb visszafordulni, viszont hogy ez egyhuzamban kitartson a 0.055$-os ellenállásig, ahhoz nagyon nagy szerencsére vagy határozott Bitcoin emelkedésre lenne szükségünk, ami magával húzhatja az itteni árat!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/njMcbo6s/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/ngmQnaAH/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, a kék ékből történő kilépésre itt sem panaszkodhatunk, amelynek sikerült elcsípni a 0.15$-os ellenállást,  és itt várjuk most a továbblépésre szükséges, ebben az esetben is Bitcoin segítséget! Csak remélni tudjuk a legjobbakat, amely a felfelé történő mozgással a világoskék ellenállás 0.21$ magasságában történő érintése esetén lenne elfogadható.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/eEAHzch3/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/FMSziCEa/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, a zöld ellenállástól a 16$-os ellenállásig 4 lépcsőfokot kell megmászni,  ezeknél a lépcsőfokfoknál, a zöld ellenállás mutatja a fordulási szándékot, a világoskék biztosíthat egy váll vonalat és az ezzel történet piros ellenállás átlépő lehetőséget. Ennél a pontnál mondhatnánk ,hogy mindjárt kimásztunk a november 7. után keletkezett gödörből, tehát ha valahonnan visszaeshetünk a gödörbe, arra ez tökéletes szint. Viszont ha idáig sikerül eljutni és itt van még némi erő a tarsolyban, akkor talán a 16$-os ellenállás környékén, lehetőség nyílik a helyzet átvizsgálására.
Napos tekintetben a piros támasz ívvel, a jelenlegihez képest, kicsit bátor elképzelése a 100$ magasságába történő emelkedés, de ha ezt sikerül összehozni, akkor  utólag senki sem fog panaszkodni, hogy ehhez akár még 2019 áprilisáig is várni kell.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/OQI18Ab3/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/OejnGqRk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

traktoros

Lesz ebből még 3200 környéke ? Vagy jön egy kis emelkedő? Gondolom senkinek nincs varázsgömbje, de azért véleményetek hátha.
ETN azaz Electroneum Android miner Ref kód: D6378E Írd be a telefonos appodba és mindketten többet kapunk First KYC compliant Coin, magyarán lehet még belőle valami a későbbiekben

Dolce

#2922
Idézetet írta: traktoros Dátum november 28, 2018, 08:12:09 DÉLUTÁN
Lesz ebből még 3200 környéke ? Vagy jön egy kis emelkedő? Gondolom senkinek nincs varázsgömbje, de azért véleményetek hátha.
a mindenféle gauss görbéket, mozgóátlagokat, nvt arányokat elemezgetők várják, de előtte felmehet 5-6k-ra az árfolyam az utolsó kapituláció előtt. (pl etf elutasítás esetén)

de ezt egy nagy hír keresztülhúzhatja. iiletve pénteken megint futures zárás, ha jól tudom

cryptomate89

#2923
Ingyenes és gyors Coinbase be és kiutalás Revolut -tal:
A végeredmény, hogy a kívánt összeget EURban teljesen díjmentesen tudod eljuttatni a HUF számládról a Coinbasere kb. 2 óra alatt. A kiutalás is csak 0.15 EURba kerül és szintén gyors, valamint a Revolut accodról nem is kell továbbutalni, tehát állambácsi nem látja és a Revolut kártyával bárhol felhasználható, vagy levehető autómatából.
Menete:
-Letöltöd az APPot, regisztrálsz (elég az ingyenes is) és megrendeled a kártyát.
-Az APPban rámész a TOP UP -ra és megadod a bankkártyadataidat és, hogy mekkora összeggel akarod feltölteni. Ez EUR alapú online fizetésnek minősül. Nincs költsége, teljesen instant és a bankod konvertálja a HUFot EURba.
-Most, hogy már van EUR a balanceodon, indíthatsz utalást a Coinbasere. Payment fül -> Bank transfer -> Add a new beneficiary -> Business -> innentől jönnek a Coinbase adatai az utaláshoz. Azt a Coinbase oldaláról tudod megszerezni az EUR deposit -re kattintva. Revolut LTD a Bank neve +név és összeg megadása után látod. (mint ahogy a SEPA utaláshoz kell) Elvileg csatoltam képet. A REFERENCE NUMBER minenkinél egyedi, az enyémet kisatíroztam.
-Ha ezeket az adatokat megadtad elmenti ezt sablonként és többet nem kell vele foglalkozni. Összeg megadással rögtön tudsz indítani utalást. nekem átlag 2 óra alatt megérkezett a pénz Coinbasere.
Kifelé ellentétes sorrendben történnek a dolgok. :) Annyi különbséggel, hogy nem látom értelmét a Revolutról továbbküldeni a pénzt a bankszámládra. Onnan kell felhasználni, lehetőleg kártyás vásárlásokho, meg mittudomén mire. :D

Karcsi papa

A bikák felvették a kesztyűt, remélhetőleg nem csak cicaharc lesz!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 11.29!

BTC, piros színnel 3 alakzat elég szépen követte egymást, de az utolsó árbóc lehetőség, a célját már nem érte el, és ezzel meg is kezdődött az utóbbi két nap emelkedő mozgásának korrekciója! A korrekciót fibo szintek lehet követni, amely tekintetében a 0.38 szint elérése előtt, két leszúrás egy mini dupla alj lehetőségből megpróbálta visszafordítani az árat, ami nagyjából sikerült, viszont még nem tudjuk ez csak egy időhúzás a kék támaszt átlépése előtt vagy sikerül valamilyen módon továbblépni felfelé.

4 órás idősíkon már sokkal tisztább a kép és azt az előbbi 15 perces idősíkon korrekciónak nevezett mozgást, mint vissza-teszt is kezelhetjük!  Vissza-teszt a zöld háromszög ellenállására, illetve a kék emelkedő támaszra, ami egy kisebb emelkedő trendvonal szerepét is betöltheti, ennek megfelelően kellene most az előző csúcsot átlépni, ami konkretizálná ezt a kisebb emelkedő trendet. RSI egyenlőre a 80-as szint fölötti zónában mozog, amíg ez így van addig nem kell izgulni, probléma akkor van ha megindul lefelé, majd 20-as szint alatt ezt az ár is követi.

Napos, a kék körön belül kialakult a Morning Star gyertyakombináció, ez egy nagyon jó hír, most már csak azt kellene tudni, ennek a gyertyakombinációnak mekkora az ereje, képes e a jelzésének megfelelően, akár egy-két ezer dolláros emelkedést összehozni. Én bízok benne hogy lehet, viszont még mindig aggódva figyelem, hogy a kék támasz zónának érintési hiánya, nem e kavar bele a játékba, de ha mégis elcsípnénk az a hetes lehetőségnek tenne jót. Tehát először is várjuk a Morning Star-nak megfelelő folytatást, ami ha eléri fibo 0.38 szintet, akkor 4,725$ magasságából, holnap még a 4,950$-os és a fölötte húzódó ellenállási zóna is átléphető!

BTCUSD Short/Long chartok: jelenleg nyugodtnak látszik a szituáció, de ez csak azért lehet, mivel a macik is feltolták az aktivitást a nekik tetsző 35 ezres szintre,  illetve a bikák a 29 ezres szinten már tudják mutatni hogy ők is itt vannak és nem valahol hátul kullognak. Ezeket a pozíciókat azonban hamarosan fel kellene adni, viszont a bikák itt már csak akkor tudnak jelentős pluszt hozzátenni, ha valami nagy pozitív hír napvilágot látna. Ezzel szemben a maciknak sok izgulni valójuk nincs, mivel már jól megtörték a zsebeiket, tehát ha a bikák végre felébrednek, akkor a macik már nem keresgélnek a málnásban finom falatokat, kivárják amíg a bikák elfáradnak!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/ZlkIorO2/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/FchphOfH/

"Hetes idősík, legfontosabb hogy a volume oszlop átlépte azt a bizonyos zöld vonalat, amit még nem tudunk pontosan mit is jelenti, de az elkövetkezendő hetek mozgására lehet egy előjel! Furcsa kívánság, főleg mikor ilyen rosszul állunk, de a további csökkenés hasznunkra is válhat. Ez a csökkenés, a kék körrel jelzett Morning Star gyertyakombináció kialakulásának lehetne segítségére! Egy ilyen viharos mozgás, amely következtében leszúrnánk 3,000$ környékére, szintén kialakíthatna egy nagyobb volume oszlopot. Tehát a volume oszlopoknál látható felélénkülés, lehetne annak a jele, hogy vége a tétlen időszaknak és jöhet végre az a bizonyos változás!"

Pillanat kép 15 perces: https://www.tradingview.com/x/Of72ZW50/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/94c4ndqB/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/FJkSw4Z7/
https://www.tradingview.com/x/cFEgCpR9/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/RFArfYBY/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/DxLgMtAQ/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, a zöld támaszon megpihenő dupla alj, egyenlőre még a tőle elvárt mozgást csak félig tudta teljesíteni, viszont a világoskék ellenállásig hátralévő mozgáshoz, szükség lenne egy kisebb Bitcoin általi lökésre! Ezt a lökést még nem tudjuk megérkezik e, vannak ráutaló jelek, de az ellenkezőjére is, tehát legyünk bizakodóak, majd kiderül az igazság.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/NTXI4nNv/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/zxONIkFx/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, jól néz ki a zöld csökkenő ékből történő kilépés utáni mozgás, ebbe nagyon is jó hatással tudna becsatlakozni egy Bitcoin általi lökés. Tehát ha lesz egy kis szerencsénk, akkor egy akkora lökés sikerül kapni, amellyel könnyedén átszakítjuk a 90$-os ellenállást, viszont a lila ellenállásra történő megérkezés nem lesz egy könnyű falat, de bízunk abban hogy sikerül egy nagyot harapni!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/HOs1kxXd/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/tcLGCOSC/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, a kék nyilak, 2 különböző fej-váll lehetőségnek megfelelő emelkedő mozgást jelölnének,  ennek érdekében kellett volna a világoskék váll vonalat kialakítani,  ami még kialakulhat kicsit lejjebb, de ez is majd csak akkor lesz konkrétum, ha most sikerül egy emelkedő hullámmal megindulni a 117$-os ellenállás irányába. Arra a bizonyos Bitcoin lökésre  itt is szükség van,  annak hiányában sok mindent nem tudni kezdeni az ár!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/rYOU8IAu/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/PlYmBTFI/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC,  elég szépen felerősödtünk a világoskék váll vonalra, attól most eltekinthetünk,  hogy még nem igazítom a váll vonalat a csúcshoz, mivel pontosra úgysem mehetünk, a Bitcointól való függés okán. Tehát erre a fej-váll lehetőségre, csak mint megerősítésre van szükség, amely ha valamennyire tud igazodni a fej-váll lehetőséghez, akkor 45-46$ magasságába lehetne várni az árat, ahol még egy nagyobb lehetőséggel kecsegtető, következővel váll vonal segítségével, lehetnének további pozitív gondolataink!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/W9NO4iFk/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/NG6ffkLS/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, a felvázolt Elliott hullámhoz próbált alkalmazkodni a tegnapi mozgás, azonban az 1. szintet nem sikerült áttörni, onnan vissza is léptünk egy keveset. Feladni azonban még nem kell, mivel az 50-es mozgóátlag határozott átlépését követően, akár gyorsabb tempóra kapcsolva a 200-as mozgóátlagot is elérhető 0.46$-os magasságában.  Tehát ha az előzőleg felvázolt mozgást sikerül megvalósítani, akkor talán a 0.43$-os szintet támaszként használva, a piros ellenállás elérését és a 3. hullám lezárását sikerülne megvalósítani!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/lhaaeJxD/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/1BwLmmWw/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, a 3. lehetőséggel egyenlőre úgy néz ki megpróbál élni a mozgás, és a határozottságnak köszönhetően megtámadhatjuk a kék ellenállást. A támadás elsőre megtorpant a kapuk előtt, de a kisebb korrekciós visszalépés, most újult erőt biztosíthat a kék ellenállás határozott átlépésére, ami attól függően mekkora segítséget kap a Bitcointól, viszonylag biztonsággal elérheti a fibo 0.38 szintet, de ha valami nagyobb segítség is megérkezik, az a piros ellenállás elérésének gondolatát is felébresztheti.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/bC8YvUbA/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/RqKOeF6h/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, a piros támaszról próbálnánk itt is minél messzebb kerülni, ez egyenlőre az 50-es mozgóátlag elérését jelenti. Az utóbbi néhány órában történt egy kisebb visszalépés, ebből próbál most talán újult erővel felfelé mozogni az ár, ami ha megkapja a megfelelő támogatást, az 5.65$-os ellenállást nagy valószínűséggel sikeresen átlépi. Tovább nagyon nem gondoljuk a szituációt, ezt ráérünk akkor megtenni, ha a Bitcoin részéről érkezik egy olyan mindenkin segítő csomag, amellyel ezeket a jelenlegi alsó szinteket, sikerül minél jobban magunk mögött hagyni!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/IWM3ZKG6/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/ngPpHgsl/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, a lila ékből már 2 nappal ezelőtt kiléptünk, azóta egy lassabb de határozott emelkedést sikerült megvalósítani, mindenféle korrekció nélkül. Ez a korrekció nem maradhat el, ami az ékre történő vissza-teszt szerepét is betöltheti. Egy apró korrekciós visszalépést már láthatunk,  ebbe ha most betudna csatlakozni a Bitcoin, egy emelkedő mozgással, az a további korrekciós visszalépést megakadályozhatná, tehát folytatódna az éknek megfelelő emelkedő mozgás, ez nagyjából 88$ magasságában érhetne el a célját.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/GCsANBGs/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/TLLFnLJV/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, néhány nappal ezelőtt kialakult dupla alj lehetőségből, első lendülettel sikerült megtámadni az 50-es mozgóátlagot, majd abból egy kisebb korrekció is kialakult. Tehát mindenki megkapta a magáét, akkor esetleg folytathatnánk a felfelé történő mozgást, ebben azonban segítségre lenne szükség a Bitcoin részéről!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/KZGFPzMx/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/5m30QlSm/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, kicsit előbbre haladtunk, mint például az előző charton láthatjuk, ugyanis itt már abból a kisebb korrekcióból két bika gyertyának köszönhetően sikerült elmozdulni. Elértük az 50-es mozgóátlagot és átléptük az előző csúcsot, amely lendületet folytatva, talán gondolkodhatunk a fibo 0.38 szint elérésében, sőt ha megérkezik az a mindenhol várt Bitcoin segítség, azzal még a kék ék tekintetében a 0.61 fibo szint is elérhetővé válik.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/W2uSnUuY/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/H6jtg4kO/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, próbálkozunk minél feljebb kapaszkodni, ha már kialakult egy jónak látszó dupla alj lehetőség.  Egyenlőre a zöld ellenállást és ezzel együtt az 50-es mozgóátlagot sikerült elérni, azonban most ehhez még hozzá kellene tenni némi munkát, amellyel a világoskék ellenállás lenne a következő cél. A világoskék ellenállás szerepét tekintve, egy váll vonal kellene legyen a későbbiek folyamán, remélhetőleg ennek megfelelően a Bitcoin sem rontja el a játékunkat!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/WayEijA7/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/0IkNxJWy/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Remélhetőleg olcsón megússzuk ezt a napot!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 11.30!

BTC, 15 perces idősíkon kezdtük tegnap, most folytassuk ezen, mert olyan változások nem történtek, amelyek ennek a kereteit kinőtték volna, sőt talán a folytatásra is itt lehet a legjobban felkészülni! Világoskék színnel bejelöltem 3 csúcsot, tehát egy fej-váll lehetőséget  300$-os piros váll vonal alatti mozgás lehetőséggel. Ezt a csökkenő mozgást a Fibonacci szintek is alátámasztják, amelyek tekintetében a bal oldali vállból történő visszalépés, már egy kisebb korrekció feltételeinek megfelelt,  de mint látjuk a későbbi mozgás elég erőtlen, amelynek további korrekciós igénye lehet. Mivel a macik mostanában elég jól odatették magukat, talán nem lesz olyan egyszerű ez a 300$-os visszaesés. Első akadály, a fibo 0.38 szint alatti kék támasz zóna, amelyből ha sikerül visszafordulni, akkor a fej résznél látható 4,452$-os csúcs is legyőzhető, ellenkező esetben maradnak a további fibo szintek, mint mentőöv!

4 órás idősíkon tehát az a bizonyos 15 perces idősíkon jobban látható támasz zóna, ami itt megegyeztek az 50-es mozgóátlag érintésével,  tehát ebből a zónábol vagy mozgóátlagról ha sikerül visszafordulni, az a fordított fej-váll tekintetében lenne egy jó lépés. Ezt az esetleges visszafordulást követően, 800$-os emelkedő mozgásnak kellene megindulni a 4,950$-os ellenállás irányába. amelyről kialakulhat a fordított fej-váll alakzat jobb oldali váll része!

Napos, annak érdekében hogy a bekarikázott MorningStar gyertyakombinációnak legyen értelme, azt a bizonyos támasz zónát Max egy leszúrás érhetnénk el,  amelyből ha nem látunk egy minimum a fibo 0.38 szintet elérő emelkedést, akkor meg kell barátkozzunk azzal a gondolattal, hogy a 3,000$ környéki támasz zóna érintésre, nagy eséllyel sor kerül!  Viszont erre a 3,000$ környéki zónára, még akkor is van esély, ha most tovább emelkedik az ár és az 5,000$ fölötti ellenállási zónából fordul vissza, ezzel a megoldással még értelme is lenne a mozgásnak.

BTCUSD Short/Long chartok: a bikák az utóbbi napokban elég zűrös mozgás mutatnak, nem igazán tudják eldönteni, feltolják e az aktivitást 38-40 ezres szintre, ami a 3,000$-os irányba történő elmozdulás megerősítését jelentené, vagy egy olyan mozgást kialakítsanak, mint a fekete színnel bekarikázott 2 hónapos mozgásnál, amellyel tökéletesen elhúzhatnák az időt január közepéig!
A long chart, mivel közeleg karácsony kicsit díszesebb lett, keresgélve a hasonlóságokat, az április óta eltelt időszak mozgásában. A fő mozgás összefoglalható egy enyhén csökkenő sávban, ennek az ellenállását elérve 3.x fordulhat vissza az ár,  amivel még nincs probléma, mivel a sávon belüli mozgás még egy 20 ezres támasz érintést bőven elbír.  Viszont ahogy a kék csökkenő nyíllal illetve a kérdőjellel is mutatom, ez még bizonytalan, mivel ha a mostani csúcs nem úgy alakul, mint az előző kettő esetben és nem fordulunk vissza a piros támasz irányába, akkor felfelé kilépés esetén jöhetne az a bizonyos bumm! Ennek azonban indoka is kellene hogy legyen, de ilyen indokot egyelőre nem látunk!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/pjQV6fpV/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/2TxrIE9Q/

"Hetes idősík, legfontosabb hogy a volume oszlop átlépte azt a bizonyos zöld vonalat, amit még nem tudunk pontosan mit is jelenti, de az elkövetkezendő hetek mozgására lehet egy előjel! Furcsa kívánság, főleg mikor ilyen rosszul állunk, de a további csökkenés hasznunkra is válhat. Ez a csökkenés, a kék körrel jelzett Morning Star gyertyakombináció kialakulásának lehetne segítségére! Egy ilyen viharos mozgás, amely következtében leszúrnánk 3,000$ környékére, szintén kialakíthatna egy nagyobb volume oszlopot. Tehát a volume oszlopoknál látható felélénkülés, lehetne annak a jele, hogy vége a tétlen időszaknak és jöhet végre az a bizonyos változás!"

Pillanat kép 15 perces: https://www.tradingview.com/x/fnKsh7qX/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/nWucxE2d/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/OgUUMaVA/
https://www.tradingview.com/x/mlfxX8tO/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/JzWghzYv/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/Uwh0fcVo/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, a Bitcoin újra elültette a bizonytalanság bogarát a fülekben, ennek következtében a pozitív hangulat kezd ellaposodni. Az utóbbi két nap mozgásra valami háromszög formát, esetleg csökkenő sávot kezd kialakítani, ennek egyenlőre még nem tudjuk a végeredményét. Mindenesetre én berajzoltam egy csökkenő sávot, illetve az esetleg kialakulóban lévő zászló lehetőséget.  Ez mint látjuk sokat nem segít rajtunk, főleg ha ezt az emelkedő mozgást a Bitcoin nem támogatja,  de ezzel talán a zöld támaszon kialakult dupla alj lehetőséget tudjuk a konkretizálni.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/M99h38Zc/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/8Wzep4Rj/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, néhány jó hír és máris szárnyal az ár, amihez még a Bitcoinra sincs szükség, viszont a jelek szerint ez a jó hangulat eddig tartott, elértük a 90$-os ellenállást és az a Bitcoin bizonytalanság  újra átvette az irányítást. Az itteni szitunak csak az használ, ha a Bitcoin azt a csökkenő fej-váll lehetőséget kihagyja, esetleg belevág és a 4,100$ környéki támasz zónából visszafordul, ami itt megegyezne az 50-es mozgóátlag érintésével.  Ellenkező esetben a nagy nehezen összemuzsikált 30$-os emelkedő mozgás hamvaiba hullik.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/Kk9bime5/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/GfpizKpY/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, az utolsó emelkedő hullámnak,  ez az utóbbi 2 napban látható enyhe csökkenés kellene hogy a korrekciója legyen, ami ebben a formában egy kisebb zászlót is kialakíthat. Viszont elég bizonytalan a helyzet, a már említett okok miatt,  amely nem tudni a zászlónak megfelelő mozgást segíti,  illetve a várakozó fordított fej-váll lehetőséget vagy a megsemmisülést, amellyel bepótolható az 5 nappal ezelőtt kihagyott piros támasz érintés.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/gIAbXfiD/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/zNtwJRA2/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC,  napos idősíkot 5 napra ezelőtt egy óriás zöld volume oszlop díszítette, aminek egyenlőre nem látjuk értelmét, de magyarázat lehet itt 4 órás idősíkon kialakított fej rész utáni emelkedés megalapozása. Ez a fordított fej-váll lehetőség még alakul, mivel a jobb oldali váll rész még konkretizálásra vár, de reméljük a legjobbakat és főleg azt, hogy a Bitcoin nem rondít bele a képbe.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/IFAdAjgd/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/kLe0syZq/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, kicsit most hagyja befolyásolni magát az ár,  tehát ez a Bitcoin bizonytalanság itt is felütötte a fejét. A helyzet menthető, feltéve ha a piros csökkenő sávból egy zászlónak megfelelő módon felfelé elmozdulunk. Tehát ez a piros lehetőség, a rózsaszínnel felvázolt Elliott hullám tekintetében, segíthetné a 3. hullámban történő emelkedés megkezdését.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/Ysuy9HSE/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/kgs5jMlR/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, kicsi jobb hír annál, hogy a kék ellenállás átlépését próbálgatja a mozgás, mint mikor ezt a piros támasznál tette, de egyenlőre még eredménye nincs, talán itt is magyarázat a Bitcoin jelenlegi mozgása.  Tehát marad a remény és a kék ellenállás átlépésének várása, amely ha sikerül, akkor minimum a fibo 0.38 szintre várjuk az árát!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/gUiCBJys/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/t0mIGIcg/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, az 50-es mozgóátlag alatt kialakult egy háromszög, ez ha egy árbóc része, akkor az 5.65$-os ellenállás átlépését kellene tőle várjuk! Tehát nagyon nem mindegy, hogy alakul a Bitcoin árának alakulása, remélhetőleg mindenkinek az igényét kielégítően!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/s08AL1F4/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/5xz0EZcg/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, főleg a napos idősíkon látható, elég meredek csökkenő mozgást megnézve, lehet első gondolatunk, hogy itt szükség lenne egy nagyobb korrekciós erősödésre! Ezt a fibo 0.61 szint elérésével tudnánk teljesíteni, viszont ha ide 88$ környéki magasságba eljutunk és ott érintjük az 200-as mozgóátlagot, az már lehetőséget kínálna további emelkedésre, esetleg a zuhanást megelőző 110$-os magasságba.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/oT2Mj2wd/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Ucy2BvaB/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, mint az előző charton itt is elég intenzív csökkenésen vagyunk túl, amely tekintetében jól jönne egy korrekciós erősödés! Ezt szintén a fibo szintekkel lehetne meghatározni, ahol láthatjuk 0.61 szint esetén a 0.055$-os ellenállás válhatna elérhetővé. Ekkora emelkedéshez, viszont valami nagyobb dolognak kellene történni vagy itt vagy a Bitcoin oldalán, de ezt a nagyobb dolgot egyenlőre rejtély fedi és az is előfordulhat, nem is állok ilyen lehetőség előtt.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/MNuBnYIX/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/o8jnNp19/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, legfőbb elvárás itt is a korrekcióval történő erősödés, amelyet mutat a kék csökkenő ék, illetve az erre felhúzott Fibonacci. A jelenlegi mozgás mintha azt mutatná, hogy megtud támaszkodni a 0.15$-os szinten, ebből kellene most először is megtámadni a 0.38 szintet, ami megegyezik a 8 nappal ezelött elhagyott lila háromszög támaszával.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/gwf14KVt/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/DIV6i9Gn/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, elfogyott a lendület az 50-es mozgóátlag elérését követően, itt kellene most kialakítani azt a lehetőséget, amellyel a világoskék váll vonal még elérhető, mivel egyedül ez látszik olyan lehetőségnek, amellyel kezdhetnénk kimászni a gödörből.  Tehát türelemmel várunk a Bitcoint következő lépésére, ami talán pont ezekben az órákban kezdi meg, a nem túl fényesen kinéző csökkenő mozgását.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/VRpC2Qhi/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/0IkNxJWy/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

netbit

Idézetet írta: traktoros Dátum november 28, 2018, 08:12:09 DÉLUTÁN
Lesz ebből még 3200 környéke ? Vagy jön egy kis emelkedő? Gondolom senkinek nincs varázsgömbje, de azért véleményetek hátha.

Kriptohírek szerint a nagy halak szorgalmasan vásárolnak. Nem lepne meg, ha ez igaz lenne, de nem tudom, hogy ezt az infót honnan veszik, mennyire lehet ezt elhinni?

Annyi jó hír van, hogy 2020 május környékén jön a block reward feleződés, amit akár 1 évvel korábban is beárazhat a piac. Persze ha addig lemegyünk 2k-ig és onnan fel 4-ig, akkor ez sem lesz nagy durranás annak, aki nem shortol.

Dolce

Idézetet írta: netbit Dátum november 30, 2018, 09:48:23 DÉLUTÁN
Idézetet írta: traktoros Dátum november 28, 2018, 08:12:09 DÉLUTÁN
Lesz ebből még 3200 környéke ? Vagy jön egy kis emelkedő? Gondolom senkinek nincs varázsgömbje, de azért véleményetek hátha.

Kriptohírek szerint a nagy halak szorgalmasan vásárolnak. Nem lepne meg, ha ez igaz lenne, de nem tudom, hogy ezt az infót honnan veszik, mennyire lehet ezt elhinni?

Annyi jó hír van, hogy 2020 május környékén jön a block reward feleződés, amit akár 1 évvel korábban is beárazhat a piac. Persze ha addig lemegyünk 2k-ig és onnan fel 4-ig, akkor ez sem lesz nagy durranás annak, aki nem shortol.
én idén ameddig ezeknek az elfogult kriptomaximalista hírportáloknak hittem addig csak buktam:) ebben a feleződésben lehet valami, csak nehogy addig feleződjön az ár is, hogy már ne érje meg bányászni

Dolce

#2928
egyébként akinek ico-s shitcoinjai vannak, vagy venne az legyen óvatos. folyamatosan kapcsolják le a projekteket a tulajok a secre hivatkozva. elképesztő nagy átbaszás volt ez az elsőgenerációs, whitepaperes tokenizáció. 3-4 coinnál többet nem lehet menedzselni. ezért is megéri leépíteni a portfoliónkat. no meg úgyis egymást követi az összes.. egyre inkább úgy érzem meg kell tisztulnunk és lemenni 1-2 ezerre jövőre

netbit

Idézetet írta: Dolce Dátum november 30, 2018, 10:47:31 DÉLUTÁN
csak nehogy addig feleződjön az ár is, hogy már ne érje meg bányászni

Én is azért voltam optimista, mert a logaritmikus charton látható ár alá igazán nem mentünk az utóbbi években soha, ez azt sugallná, hogy 4k fölött maradunk, ill. ha ismét vissza is megy az ár kicsivel alá, az várhatóan nem tart sokáig. Azonban ez nem ilyen egyszerű, mert ha jól sejtem, a difficulty igazodik az új helyzethez, ez pedig 2 hetente változik, tehát ha lemenne az ár 3, 2 vagy akár 1k-ig, csak náhány hétig veszteséges a bányászat, utána ezen az áron is ismét megéri bányászni.

Ilyen erős difficulty esésre még soha nem volt példa.
https://www.blockchain.com/charts/difficulty?timespan=all

Karcsi papa

A nagy kérdés 3k vagy 5k?

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 12.01!

BTC, a fej-váll lehetőségnek megfelelően, elég határozott csökkenést láthatunk, ami kis híján a kitűzött célt is elérte. A későbbi mozgás pedig mint látjuk egy oldalazás, ami a felső csúcsokat összekötve még egy enyhe csökkenő háromszög alakzatnak is megfelel, ennek köszönhetően elérhetővé válna a kitűzött 3,900$-os fej-váll célszint. Tegnapi zuhanást követően, sajnos a piros nyíllal jelzett módon nem fordult vissza az ár, ezt bepótolhatja a kék háromszög ha a jelzéssel ellentétes irányba indul meg a mozgás. Ezt a kék háromszögnek rajzolt mozgást kezelhetjük oldalazásként is, de mivel ez 15 perces idősík,  elképzelhető mire közzéteszem a körképet, arra már valamelyik irányban határozottan el is mozdul!

4 órás idősíkon tulajdonképpen ugyanazt látjuk mint 15 perces idősíkon, viszont jobban átlátható hogy az a csökkenő háromszög valójában miről is dönt, főleg arról a fordított fej-váll lehetőségről amelynek a váll vonala a 4,950$-os ellenállás lehetne. Van egy apró ellenállási zóna, ezt kellene átlépni, ha szerencsés módon a háromszögből felfelé lépne ki a mozgás, ami lehetőséget adna piros nyíllal is jelzett határozott felfelé történő elmozgásra, talán a sárga ellenállásra történő megérkezésre!

Napos: sejthető volt, mégis bizakodásra adott okot a bekarikázott gyertyakombináció, amellyel visszakapaszkodhatott volna az ár(a 25.-ei gyertyánál csúszhatott el a dolog). Jelenleg ahogy a 15 perces csökkenő háromszög is mutatja,  nagyobb eséllyel csökken irányba mozdulhat el az ár, reméljük ez nem annak kezdete, ami az elmaradt 3,000$ környéki támasz zónába történő megérkezés pótolja be!  Tehát annak érdekében, hogy a mozgás mutassa a felfelé irányuló szándékot, a mai gyertyának minimum a 4,300$-os szinten kellene zárni!

BTCUSD Short/Long chartok: jelenleg mindkét oldal határozottan tartja az álláspontját, tehát a bikák a 38-40 ezres szintre történő erősödéssel a 3,000$-os irányába történő nyomást.  Ezzel szemben a macik, ahogy a bekarikázott nyilakkal erre utalok, talán annál a pontnál vannak, ahol ha eltérnek az előző két esetben látható meghátrálástól,  tehát ha tartják a jelenlegi 29 ezres magasságot vagy még jobb esetben megtámadják a piros ellenállást, esetleg át is lépik, de ha ez megtörténik az már valószínű jelentős áremelkedéssel is együtt jár!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/COnVuD1y/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/aDcbI3za/

"Hetes idősík, legfontosabb hogy a volume oszlop átlépte azt a bizonyos zöld vonalat, amit még nem tudunk pontosan mit is jelenti, de az elkövetkezendő hetek mozgására lehet egy előjel! Furcsa kívánság, főleg mikor ilyen rosszul állunk, de a további csökkenés hasznunkra is válhat. Ez a csökkenés, a kék körrel jelzett Morning Star gyertyakombináció kialakulásának lehetne segítségére! Egy ilyen viharos mozgás, amely következtében leszúrnánk 3,000$ környékére, szintén kialakíthatna egy nagyobb volume oszlopot. Tehát a volume oszlopoknál látható felélénkülés, lehetne annak a jele, hogy vége a tétlen időszaknak és jöhet végre az a bizonyos változás!"

Pillanat kép 15 perces: https://www.tradingview.com/x/uqSlsuR3/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/KrShbGLe/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/nI7dBEc6/
https://www.tradingview.com/x/9UK3wrfo/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/sTu7gADz/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/6x43keuV/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, még mindig nem tiszta, mi lesz a piros zászló lehetőség sorsa,  de még a lehetőség adott a felfelé történő elmozdulása. Nagyon kis lépés ez a maximum 20$-os elmozdulás és hasonló Bitcoin mozgás nélkül nagy valószínűséggel sikerrel sem járhat, főleg akkor ha a Bitcoin charton a kék háromszögnek megfelelően mozdul el az ár, amellyel itt visszaesnénk a kék támaszra!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/5c7xCNXq/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Kuqx2kbW/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, szintén a Bitcoinhoz kell kötni a folytatást, amely csökkenő irányú elmozdulás esetén, az itteni árat visszavinné az 50-es mozgóátlag alá, nagyobb tempó esetén a 25.-ei 61.8$-os magasságba.  Viszont ha ellenkezőleg felfelé sikerülne folytatni, az egy jó lehetőség a 90$-os ellenállás fölötti megkapaszkodásra, ami alapja lehet a lila ellenállásra való eljutásnak!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/JgRaC5US/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Dbj5f6sn/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, nem mindegy melyik irányba folytatjuk, a piros támasz vagy a 117$-os ellenállás, ami egy váll vonal szerepét is betöltheti. A kérdés viszont nem itt, hanem szokás szerint a Bitcoin oldalán fog eldőlni, ami a jelen kép alapján a piros támaszt erősíti! Sőt ha a kék háromszögnek megfelelően csökkenő irányba mozdul el a Bitcoin ára és az jelzés a 3,000$ környéki támaszt elérésére, akkor itt csak reménykedhetünk abban, hogy a 60$-os támasz legyen a mozgás alja.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/1peZkmoH/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/l6fSzwNi/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC,  világoskék színnel felvázolt jobb oldali váll rész is kialakulhat, feltéve hogy a jelenlegi szintről felfelé mozdulunk el. Azt gondolom már meg sem kell említeni, ebben mekkora szerepe lehet a Bitcoin mozgásának, de mégis ki kell emelni, mivel elég nagy! Tehát csak szomorkodhatunk ha ezzel a fordított fej-váll lehetőséggel sem sikerül eredményt elérni, ha mégis, akkor elégedettek lehetünk, de örömre még mindig nincs ok.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/cmxbKQOf/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/xHL9aULJ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, kezdünk kicsúszni a tökéletes Elliott hullámnak megfelelő mozgásból, ezt a kérdést hamarosan eldönti a Bitcoin kék háromszöge! Tehát ha mégis sikerül a Bitcoinnak felfelé elmozdulni, akkor itt már csak egy határozott 0.43$-os ellenállás felé történő emelkedés tarthatja életben az Elliott hullámot. Ezzel szemben ha mégis a háromszög győz, akkor itt viszonylag hamar a sárga vagy a piros támaszok valamelyikén köthetünk ki.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/08bp8u34/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/8FxPOD6o/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, a kék támasz még mindig útját állja az emelkedő mozgásnak, viszont sürgősen döntésre kell jutni, különben ismét a piros támasznál lehetnek nehéz pillanatok! Ha a Bitcoin kék háromszöge dönt a kérdésről, ahhoz már túl sok köze nem lesz az itteni mozgásnak, tehát az emelkedési szándékot, még azt megelőzően kellene végrehajtani, mielőtt a Bitcoin kijelöli az irányt!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/tAMTetN5/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/5qsNhXEk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, a jelenlegi ár 3x kellene összemuzsikálni ahhoz, hogy a napos zöld nyílnak megfelelően, megérkezünk a lila csökkenő trendvonalra! A jelen szituációban, még egyenlőre az is nagy feladatnak látszik, hogy jutunk el a csökkenő piros ék ellenállására? A kérdést gyorsan  eldöntheti a Bitcoin, viszont erre utaló jelek egyenlőre még nincsenek, sőt a kék háromszög további gondot is okozhat!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/OzQvENKO/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/kCmxcGm2/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, a kék szaggatott vonallal felvázolt Elliott hullámnak megfelelő mozgás lenne az ideális, ezt azonban a szerencsén kívül, a Bitcoin jelentős elmozdulása tudná csak segíteni. Erre a jelentős elmozdulásra egyenlőre kevés jel utal, sőt ami van az is inkább lefelé mutat egy kisebb elmozdulási lehetőséget.  Tehát nem lesz egyszerű jól kijönni ebből a szituációból, sőt még arra a szerencsére is szükség volna, aminek ugyebár sok szerepe nincs, csak megnyugvást ad a kilátástalan helyzetben.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/umm1d1F5/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Ly22v2jV/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, a tegnapi leszúrást követően sikerült enyhe emelkedéssel az éjjel folyamán átlépni az 50-es mozgóátlagot. Ez egy kis siker, de mostanában már ezeknek is örülni kell, viszont hogy tudunk e örülni a folytatásnak is, az csak a Bitcoin mozgásán múlik. A jelenlegi szintről, a 0.055$-os ellenállásra történő eljutásban is jelentős munkát kell végrehajtani, nem beszélve a napos idősíkon látható lila ellenállásig tartó maratonról.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/8S3uEBEh/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/7sS8PLs2/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, a 0.15$-os támaszon történnek az események, remélhetőleg erről a támaszról sikerül elrugaszkodni, de a siker már azon múlik, ebbe mennyire szol bele a Bitcoin! A jelenlegi mozgás úgy néz ki megoldja a háromszög kérdését, tehát talán lesz minek örülni, ha egy jelentős emelkedéssel átlépjük a világoskék ellenállást/csökkenő trendvonalat.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/gMYs3fZ2/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/pDQw9x66/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, egy kisebb zászló segítséggel elérhetővé válhat világoskék ellenállás, pontosabban egy váll vonal, de hogy ebből fej-váll lehetőség legyen, ahhoz még egy durván 2$-os visszalépésre is szükség van. Viszont nem kell hogy ilyen bonyolult legyen a szituáció, toljuk fel a 16$-os ellenállásra, onnan esetleg még a shortosok is kiélhetik a vágyaikat. Na de maradjunk a földön, és bízunk abban a jelenlegi Bitcoin részéről látható felélénkült mozgásban, ami remélhetőleg  valami fényes eredményt valósít meg nap végére!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/xD0cSPwm/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/k24DRcUf/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Kérdésekkel teli a padlás, a szalonna viszont fogy!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 12.02!

BTC, a 15 perces idősík nagyon billegős, hamar történnek rajta az események, viszont az utóbbi néhány napot elég jól lehetett rajta követni. Most visszaugrunk egy órás idősíkra, bízva abban hogy egy kicsit bedurvulnak az események!
Ez kétirányú mint mindig, csökkenő irányú elmozdulásra indok lehet a 3,000$ környéki támasz zóna érintésének hiánya, ezzel szemben az emelkedésnek, azon kívül hogy várjuk sok indoka nincs.
Tehát emelkedésre csak néhány, a chartról leolvasható jel alapján lehetnek elvárásaink! A kék háromszögből miután ellenkező irányba kilépett az ár, mint azt várni lehetett, sikerült egy közel 350$-os emelkedést végrehajtani, amelynek remélhetőleg a mögöttünk hagyott 200$-os csökkenés, megfelelt a korrekciós igényeknek. Ez a korrekció tökéletes helyen, egy támasz zónában végződhet, amelyen belül 2 viszonylag nagyobb leszúrás is látható, majd ezt követően egy bika gyertya, tehát a jelen szituáció arra utal sikerülhet felfelé elmozdulni.
Kicsit továbbgondolva a jelen szituációt, 2 Elliott hullám lehetőséget is felvázoltam! A jelen esetleges emelkedő mozgás a rózsaszín 3. hullám tekintetében tehetne jó lépéseket a 4,950$-os cél érdekében, illetve egy barna Elliott hullám elképzelés is felvázolásra került, ebben is nagy segítség lehet ha most felfelé sikerül mozogni.

4 órás idősík ismét csak egy összefoglaló szerepet kap,  ahol még éppen látszik, az a apró támasz zóna. amelyikből most szeretnénk ha felfelé mozdul el az ár. Ezen kívül a kék nyilakkal utalok arra, hogy a jelen mozgásból milyen tág lehetőségek állnak előttünk, akár még csökkenő irányba is. Tehát ez a jelen apró 200$-os ártatlan korrekciós visszalépés, akár még egy 1,000$-os csökkenés kezdő lépcsőfoka is lehet, ugyanezzel számolhatnak felfelé is, ha a barna szaggatott vonallal felvázolt Elliott hullámnak megfelelően mozgunk, amellyel viszonylag elég hamar, egy-két napon belül a 6,180$-os ellenállás is képbe kerülhet!

Napos: először mindenben keressük a jót, például a tegnapi gyertyában, amelynek zárása nem a kék ellenállás magasságában történt, ezzel lehetőséget biztosíthat a mai gyertyának, hogy egy viszonylag elfogadható 3-400$-os emelkedéssel mutathassa, hogy vannak felfelé irányuló elmozdulási szándékok!  Szaggatott vonallal felvázolt Elliott hullám elképzelésekből a barnának lehet jelentősége, amelyet csak nézzünk messziről, de ha a 3. hullámban valami érdemi emelkedést sikerül elérni, akkor a 6,180$-os ellenállás környékén kellene megtalálja a célját, esetleg ha sikerül átlépni, akkor ezt az ellenállást a 4. hullám használhatná ki támaszként, és az impulzus zárást a 7,770$-os ellenállásra várhatnánk. Tehát a mai gyertya nem adhatja alább mint a kék ellenállás, semmitmondó gyertyával csak a feszültséget lehetne növelni, illetve a csökkenés esélyét!

BTCUSD Short/Long chartok: határozottság egyik oldalán sincs, amit látunk 1-2 ezres elmozdulást, annak szinte semmi jelentősége nincs. A macik részéről, továbbra is csak az kell, hogy egy kicsit odategyék magukat és máris tudják nyomni lefelé az árat. Nagy valószínűséggel egy ilyen macik általi nyomásra, a bikák azzal a haláli nyugodtsággal reagálnak, mint amit az idei évben már megszokhattunk. És ez a nyugodtság, ami részemről a shortolás lehetőségét, akár most, akár 10,000$-os szint környékén is kizárta, ezért választottam helyett a támaszokon történő vásárlós stratégiát, amelyekkel igaz hogy az egyenleg jelenleg mínuszos, de mivel a vásárlásra szánt tőke 1/5 része került csak pozícióba, így a 3k-s de akár az 1k-s árnál sincs okom aggodalomra,  mivel így csak a későbbi hasznot tudom növelni!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/B3LLLmh9/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/uGQsiz40/

"Hetes idősík, legfontosabb hogy a volume oszlop átlépte azt a bizonyos zöld vonalat, amit még nem tudunk pontosan mit is jelenti, de az elkövetkezendő hetek mozgására lehet egy előjel! Furcsa kívánság, főleg mikor ilyen rosszul állunk, de a további csökkenés hasznunkra is válhat. Ez a csökkenés, a kék körrel jelzett Morning Star gyertyakombináció kialakulásának lehetne segítségére! Egy ilyen viharos mozgás, amely következtében leszúrnánk 3,000$ környékére, szintén kialakíthatna egy nagyobb volume oszlopot. Tehát a volume oszlopoknál látható felélénkülés, lehetne annak a jele, hogy vége a tétlen időszaknak és jöhet végre az a bizonyos változás!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Dfoyo7fw/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/ivKIRASu/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Xqs8rXDc/
https://www.tradingview.com/x/JfN2xk6g/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/AKP20QjF/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/nyn7sSSC/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, egy tökéletes bika gyertyával a csökkenő sávból sikerült kilépni, viszont ezt követően tegnap délután óta, elég sok apró gyertyával teletűzdelt mozgást láthatunk. Ez a sok gyertyából álló mozgás, itt is jól láthatóan az 50-es mozgóátlag fölött rajzolódik, amit ha órás idősíkon néznénk, akkor még a 200-as mozgóátlaggal is meglenne fűszerezve!  Gondolom mondani se kell, ezen a helyzeten a Bitcoin jelentősen tudna rontani, de segíteni is tudna, ha jól kihasználná azt a támasz zónát és sikerülne belőle elrugaszkodni, ami ezáltal segíthetné az itteni zászló 135$ környéki célját, esetleg a világoskék ellenállás elérését, megadva ezzel a váll vonalnak hogy betöltse szerepét.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/QsQlWJNG/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/D52VOMUr/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, várunk a nagyfőnökre, tehát hogy a Bitcoin valamelyik irányba mutasson határozottságot! Örülni persze csak akkor tudnánk, ha ez felfelé történne meg, de ha a jelen elmozdulástól nem is kapunk olyan nagy segítséget, arra azért szükség volna, hogy a 90$-os ellenállás fölött kezdjünk el mozogni, mert ha csökkenő irányba, a lila támaszban gondolkodunk, az 40$-os mélységet jelenthet!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/WQK0CIQO/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/tBhIFhZD/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, azzal kezdem, amivel az előző chartot fejeztem, tehát ha a piros támasz a cél, ahhoz 70$ esetleg az alatti szintekben kell gondolkodni. Tehát nagyon nem mindegy, hogy a jelenlegi 50-es mozgóátlag fölötti apró gyertyákkal fűszerezett mozgásból, a zöld ellenállás átlépésével vagy az 50-es mozgóátlag alá kerüléssel folytatjuk. A 117$-os ellenállás lenne a célunk, amely alatt ha kialakulna a jobb oldali vállhoz szükséges csúcs, akkor kaphatna szerepet a kék nyíl és a 150$-os következő ellenállás.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/atzGl3Gr/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/5IkvXCnA/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC,  egyenlőre túl tökéletes a jobb oldali váll rész fölött látható mozgás, ilyenkor szokott az történni, hogy belehalunk a szépségbe! Remélhetőleg ezzel a halállal nem kell szembenéznünk és a jellegi enyhe csökkenésből sikerül egy határozott emelkedő mozgásra váltani, majd a 44-45$ környéki szintekig meg sem állni.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/JbOJD16N/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/mJSI3gRU/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, csak apró lépéseket tettünk annak érdekében, hogy a 3. hullám esélyein javítsunk, viszont az jól látszik, ennek érdekében az 50-es mozgóátlagot kellene legyőzni. Ide is be kell csatlakozzunk a Bitcoinnál várt mozgással, amely csökkenés esetén, talán megelégszik a sárga vagy a piros támasz elérésével! Ez az a csökkenő irány, amit ha nem várunk, akkor is megvalósulhat, amit várnánk az emelkedés, legalább a 0.43$-os ellenállás elérésével és ha már idáig határozottan sikerül eljutni, akkor szurkolhatunk a 3. hullám lezárásának a piros ellenálláson 0.52$-os magasságában.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/1Q2JFY8i/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/0AfN8D1B/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, végre egy olyan kék támasz átlépés, amit ideálisnak nevezhetünk, viszont kár hogy ezt nem a 29.-ei megérkezéskor sikerült megvalósítani, de mindegy ha sikert érünk el vele, akkor ez a megoldás is elfogadható. Ezzel a bika gyertyával átugrottuk az 50-es mozgóátlagot, tehát ha most sikerül megtámaszkodni, akkor talán lehetnek olyan gondolataink. hogy a piros ellenállás irányába tehetünk határozott lépéseket, ami valahol a fibo 0.5 és 0.61 szintjei között lenne elérhető!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/jq3o2oiD/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/N6llg4QT/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, még mindig a zöld ellenállás az átlépendő feladat,  ez alatt az 50-es mozgóátlaggal küzdöttünk jó néhány napig, amelyet tegnap délután sikerült átlépni és most ennek a segítségével kellene  megpróbálni átlépni a zöld ellenállást. Ettől a zöld vonaltól azonban a későbbiek folyamán sem szabadulok meg, legalábbis ha szerencsénk van, ennek a magasságában egy jobb oldali váll rész kialakul, és az így felkínálkozó lehetőség a 8$-os ellenállásra segíti az árat.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/25iXA0IW/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/jNArCMgr/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, a tegnap reggel kialakult 3$-os bika gyertya, sajnos akkor a lendületet nem adott a mozgásnak mint amit vártunk volna tőle, ezért a szaggatott vonallal felvázolt 3. hullám sem került aktiválásra, tehát továbbra is csak mint lehetőség díszíti a chartot. Újabb lehetőséget csak egy hasonló gyertya vagy egy esetleges Bitcoin emelkedő mozgás segítségével alakulhat ki, amire sajnos a ma reggeli mozgás még nem adott megerősítést!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/IKZklSIr/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/fsoy0cC9/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, hamár ilyen szépen kiléptünk az oldalazó zöld sávból, akkor a jelenlegi csökkenő mozgással hajtsunk végre egy vissza-tesztet, majd ha megérdemeljük, akkor kezdjünk egy újabb emelkedő mozgásba, ami attól függően kap e támogatást a Bitcoin részéről, talán azt a tegnap még messzinek tűnő 0.055$-os ellenállást is elérheti. És hamár ilyen szép mozgás alakul ki a zöld sávban, akkor miért ne ugorjunk neki egy Elliott hullám berajzolásával, az impulzus célszintjéül pedig pont jól jön a 0.055$-os ellenállás!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/0AXHIm9m/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/9jfbThTG/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, egy piros háromszög, amely árbóc részeként segíthetné feljebb léptetni az árat, ebben a leglényegesebb a világoskék, lassan 3 hetes csökkenő trend megállítása esetleg a későbbiek folyamán megfordítása. A jelenlegi mozgásban még benne lehet a 0.15$-os támasz érintés, ahol eldőlhet, van e értelme emelkedést várni ettől az árbóc lehetőséget vagy el kell fogadjuk, az ez alá történő visszalépést.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/AeFGOpCj/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/s7yZxIIE/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, a kék zászló érdekében, tegnap reggel egy bika gyertya megtette amit megteheted, ezt követően a többi gyertya már nem nagyon volt segítségére az emelkedésnek. Jelenleg még az 50-es mozgóátlag menthetné a szituációt, viszont ha a Bitcoin egy csökkenő nyomást helyez a piacra, akkor nincs mit tenni, engedni kell a nyomásnak.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/Cw7V9dtK/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Rcb8cbe8/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Ezen a héten eldőlhet, lesz e kellemes crypto karácsony!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 12.03!

BTC, újra tiszta víz került a pohárba, legalábbis abban a tekintetben, hogy a 4,950$-os ellenállás irányba történő emelkedő mozgást, nem az utóbbi két napban kialakult szituációtól kell várjuk! Tehát egy elég vékony 50$-os zónából kellett volna az emelkedést megvalósítani, amellyel kicsit jobb hangulatban indítottuk volna hetet, de sajnos ebből a zónából egy egész napos próbálkozás után sem sikerült az emelkedést kialakítani. És akkor itt jön az a bizonyos tiszta víz a pohárba, amit egy 150$-os maci gyertya rajzolt a chartra! Ezt a gyertyát követően az oldalazás jelei mutatkoznak, hasonló oldalazás mint az előző kék háromszög lehetőséget kialakító esetben. Egy ilyen háromszöggel kellene megúszni a jelen helyzetet is, de ahogy már a múlt héten is említettem, elmaradt egy olyan 3,000$ környéki támasz zóna érintés, amelynek a lehetősége még mindig benne van a levegőben!

Napos: a kék bőrrel bekarikázott gyertyakombináció, még próbát sem tett arra, hogy az 5k környéki ellenállási zónába elvigye az árat, és a jelen helyzetben már attól a gyertyakombinációtól nem is várhatunk segítséget.  A szaggatott vonallal behúzott 3. hullám lehetőség is nagymértékben arra a gyertyakombinációra volt alapozva, attól még nem kell megváljunk, de ha a jelenlegi 3,950$-os csúcs alá zárunk, akkor már nem sok keresnivalónk van itt egy Elliott hullám lehetőséggel.
Tehát van egy erősnek látszó 3k környékén támasz zóna, ezzel szemben van egy vékonyabb, de hasonló erősséggel bíró ellenállási zóna 5k magasságában. Nagyon nem mindegy melyikkel találkozik legközelebb az ár, mivel ha gyorsan visszaesünk 3k-ra az felhívás lehet keringőre, tehát a nagyobb fejében beindíthatja a vásárlási szándékot, hasonló lehet a helyzet 5k-ra erősödés esetén, ahol a pozitívra forduló hangulat válthat ki vásárlói hullámot!
Egyik esetben se járnánk rosszul, viszont a hónapok óta megfigyelhető időhúzás nem véletlenül történhet, erre jelenleg az egyetlen indok a január 24.-ig eltolt BAKKT indulás. Eddig az időpontig, valahogy egy olyan alacsony szinten kell tartani az árat, ahonnan még utolsó pillanatban a megfelelő szintre bedönthető az ár.
Fekete színnel bekarikáztam azt a két hónapos mozgást, amelyet elég szépen sikerült összehozni, tehát ha valóban az időhúzás a szándék és ennek határideje január 24.,  akkor az tökéletesen megvalósítható ezen a 4k környéki szinten!

BTCUSD Short/Long chartok: a macik mérgesnek tűnnek, legalábbis erre utal az utolsó gyertya, tehát takarítással indítják a hetet, de az is elképzelhető, hogy csak egy beijesztés, nehogy valami huncutságban törjék fejüket a bikák. A bikák reakciója erre nem egy hátrálás, hanem egy jóval szerényebb aktivitásszerűséggel indítás, reméljük a későbbiek folyamán ennél nagyobbat csapat az asztalra!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/OH0fDOf2/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/otTj4ygY/

Hetes idősík, az elváráshoz képest nagyjából 70%-ot sikerült megvalósítani, ami hiányzik az egy határozott leszúrás 3k környékére. Ahogy a kék körrel is jelzem, célunk a megfelelő gyertyakombináció kialakítása, viszont a múltheti gyertya ebben csak viszonylag sietett segítségünkre. Volume oszlop is kicsivel elmaradt az elvárástól, de ha megvalósul az a 3k környéki leszúrás, az volume tekintetében is egy nagyobb oszlopot rajzolt volna. Tehát most ezzel egy újabb hétig elleszünk, viszont ha az említett időhúzás a cél, akkor sokat ettől héttől sem várhatunk, de ha mégis egy nagyobb 5,500$ magasságában záródó bika gyertyát hoz nekünk a Mikulás, az talán a későbbiek folyamán eredményezhet egy kellemes karácsonyt mindenkinek!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/CTPenutu/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/rtDcE7QA/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/BwudCyPf/
https://www.tradingview.com/x/Zt8ijoWK/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/mNKMzYii/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/LyMxPf5i/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, oké világos a zászló már nem segít, ennek tegnap volt még esélye, a mostani 50-es mozgóátlag alá kerüléssel már más lehetőségre kell várjunk. Egy ilyen más lehetőségnek egyenlőre még nincs nyoma, és ha folytatjuk ezt az oldalazásra hajazó mozgást, akkor erre néhány napot is várhatunk.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/7VPKV9gq/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/48LeBFxI/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, vártunk a nagyfőnökre, viszont az nem sokat törődött a többiekkel, ami azt jelentette hogy tovább csorogtunk az 50-es mozgóátlag irányába. Ezt a mozgóátlagot néhány órája el is értük, viszont még mindig nem látszik az a lehetőség, ami erről felfelé tudná elmozdítani az árat, jobb híján továbbra is várunk a Bitcoinra, hátha valamit előhúz a kalapból!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/pqLll5aH/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/zqiySdI6/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, eredmény nélkül zártuk a tegnapi napot, mivel a zöld ellenállást megközelíteni sem sikerült, a jelen helyzet sem jobb és még azt se tudjuk az idő kinek dolgozik.  Főleg azért nem tudjuk ez kinek jó, mivel van egy bizonyos Bitcoin általi kiszolgáltatottság, ami nem enged se jó, se rossz irányba lépni.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/xexx9tNl/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/FEd03cDV/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, az 50-es mozgóátlagra történő visszanézés, csak árt a fej-váll lehetőségnek és ha még sikerül valahogy ennek megfelelően emelkedést megvalósítani, a későbbi célba érkezés lehetősége sokkal gyengébb, mintha határozottan a tegnapi nap folyamán haladtunk volna felfelé!  Eddig is a Bitcoin kezében voltunk, ebben a későbbiek folyamán sem várható változás, tehát csak a türelem vezethet sikerhez.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/NEx3v5MX/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/PnpJA4qW/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP,  az utóbbi csúcsokat kék vonalakkal összekötve kapunk 2 háromszöget, ezekből még lehetőség nyílhat a rózsaszín 3. hullám tekintetében felfelé mozogni, viszont ha a kék támasz átlépésre kerül, akkor az Elliott hullám lehetőségtől, nagy valószínűséggel meg kell váljunk. Ami segíthet nekünk az egy emelkedő háromszög, ennek a mélysége 13%-os további emelkedésre adna lehetőséget, ezzel kellene élni hogy az Elliott hullám lehetőség megmaradjon!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/b8FRTaWm/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/lU5T8G90/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, a jelenlegi mozgás mindenre jó, csak arra nem hogy megállapítsuk merre is tartunk. A kék ellenállás határozott átlépését követően nem ezt kellene lássuk, hanem már bőven a piros ellenállás alatt kellene keresgélni az átlépés lehetőségét! Tehát jelenleg az ellenállás előtti és mögötti mozgás, inkább egy oldalazás, amelyben annyi pozitívum van, hogy alulról érkeztünk, ennek ellenére az ebből kilépési irány egyenlőre még ismeretlen.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/VE6C3QWO/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/iuU1w1Jt/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, apró sikert köszönhetünk egy nagyobb bika gyertyával történő ellenállás átlépésnek, ami a többiek mozgásához képest elég szép teljesítménynek nevezhető. Eredmény azonban még ennek sincs, erről minimum az 5.65$-os ellenállás átlépését követően, esetleg egy a 6.5$-os magasságban kialakuló váll vonal esetén beszélhetünk. Tehát van még munka bőven, de ez a folyamat felgyorsítható,  megfelelő Bitcoin általi segítség esetén!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/b2KlZSoD/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/a1KiZx9C/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, ahogy a Ripple esetén, úgy itt sem segítség az utóbbi gyertyák által  megvalósított csökkenés. Utolsó lehetőséget az 56$-os támasz biztosíthat, ennek csökkenő irány átlépése esetén, sajnos más lehetőséget kell keressünk! Visszamenve az utóbbi egy hétben látható mozgásra, azt állapíthatjuk meg, hogy az 56$-os támasz és a 63$-os ellenállás közé beszorult az ár, amelyből felfelé egyenlőre csak az Elliott hullám tudna lehetőséget biztosítani.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/XmWcN4kT/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/D5FTJ4F4/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, sajnos nem sikerült a vissza-teszt, ami nagyobbrészt annak köszönhető, hogy a Bitcoin inkább hátrafelé mozgott mint előre. Nagyon nem tértünk még el attól a lehetőségtől, ahonnan meglehet fordítani az irányt, de egyre nagyobb az esélye annak, hogy kitartunk az 50-es mozgóátlagig és majd csak arról történnek további próbálkozások!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/u8h36XMn/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/KyxurC6y/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, a berajzolt piros háromszög támaszán kicsit változtatva még mindig megállná a helyét, mégis jobban nézett volna ki és erősebbnek tűnne, ha nem esünk vissza a 0.15$-os támasz alá. Szigorúan a csúcsokat összekötve egy emelkedő támasz a végeredmény,  de ezt akár vízszintesre is húzhatnánk, ami által egészen más jelentést kap a háromszög, bízunk abban hogy ennek ellenére inkább felfelé folytatjuk mint lefelé.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/WE9kfHE4/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/paFpSb12/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, a kék csökkenő sávból kilépést követően, a világoskék ellenállás magasságába kellett volna eljussunk, ha ehhez adottak lettek volna a feltételek. Legfőbb feltétel a Bitcoin emelkedő mozgása, ami egy lépést sem tett ennek megsegítése érdekében. A továbbiakban mi várható, arról szintén csak elvárásaink lehetnek, viszont hogy ebből mi fog megvalósítani az már a jövő kérdése, de álljunk hozzá pozitívan!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/GLFf6iYe/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/iHfVShgB/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

netbit

Korábban egy ilyen bejelentésre felrobbantak a kriptók, még a shitcoinok is a kamuhírektől, most meg egy tényleg értelmes fejlesztés sikere sem érdekel senkit.

https://index.hu/gazdasag/2018/12/02/magyar_fejlesztest_hasznal_az_auchan_ot_orszagban/

Dolce

Idézetet írta: netbit Dátum december 03, 2018, 01:50:27 DÉLUTÁN
Korábban egy ilyen bejelentésre felrobbantak a kriptók, még a shitcoinok is a kamuhírektől, most meg egy tényleg értelmes fejlesztés sikere sem érdekel senkit.

https://index.hu/gazdasag/2018/12/02/magyar_fejlesztest_hasznal_az_auchan_ot_orszagban/
már írtam a projektról ebbe a topikba, nagyon lelkes voltam, mn-ot akartam futtatni, de csak pár embert választottak ki és nekik sincsenek jó feltételeiképphogy visszahozza a vps költségét

Karcsi papa

Haláli nyugalommal elkövetett beletörődés!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 12.04!

BTC, a tegnap délutáni események elég sűrűek voltak, habár gondolom mindenki a beletörődés haláli nyugalmával figyelte hogyan csökken az ár! Nagyon nem figyeltem az eseményeket, de kialakult egy csökkenő irányú zászló lehetőség, ami már az első hullámban elérte a célját,  viszont az éjjeli mozgás ezt még konkrétabban megerősítette. Az utóbbi 2 nap mozgását sokféleképpen lehet nézni, én egy csökkenő éket rajzoltam rá, amelyből látványos határozottsággal lépett ki egy bika gyertya. Ezt a mozgást egyenlőre felfoghatjuk az ék korrekciójának, ami a 200-as mozgóátlag magasságában teljesíti a tőle elvárhatót! Azt követően, ennek a korrekciós emelkedésének is nagy valószínűséggel lesz egy kisebb korrekciója, legalábbis reméljük hogy csak kisebb, ami a látható a fibo 0.38 szint magasságából folytathatná az emelkedő mozgást, ha van erre szándék! És ennél a pontnál ismét szerepet kaphat majd a kék színnel látható ellenállási zóna a fibo 0.61 szint fölött, amelyből szintén nem lenne jó ha megtorpanna az emelkedő mozgás.

Napos: a tegnapi gyertyában semmi pozitívum nincs, tehát csak a csökkenő irányú mozgást erősíti, viszont arra is láttunk már sok példát az idén, ami csökkenő irányba biztos volt, de néhány órán esetleg napon belül megcáfolásra került! Jelen helyzetben csak a 4,300$-os kék ellenállás fölé zárás esetén okozhatna meglepetést a mozgás, amelynek feltételeihez ismét adottnak látszik a pozitív hangulat, de kíváncsian várjuk ez kitart e a délután folyamán és nem a tegnapihoz hasonló csökkenő irányú folytatás következik.

BTCUSD Short/Long chartok: azt hiszem jól látszik, hogy a macik szándéka nem tér el az augusztusban és szeptemberben látható árlenyomó szándéktól, de talán kis pozitívum a bikák részéről, hogy ezt nem ugyanolyan beletörődéssel fogadják.  Viszont ezzel a pozitívummal is lehetne vitatkozni, mert ha megnézzük az utóbbi napokban a long charton kialakult mozgást,  az inkább a világoskék színnel látható kérdőjelre ad választ! Tehát a macik lassan elérik azt a felső szintet, ami remélhetőleg kielégíti ismét az igényeiket és talán végre elérünk ahhoz a ponthoz, ahol már a bikák is megpróbálják odatenni magukat.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/VTeLjBBH/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/nFgXmFmY/

"Hetes idősík, az elváráshoz képest nagyjából 70%-ot sikerült megvalósítani, ami hiányzik az egy határozott leszúrás 3k környékére. Ahogy a kék körrel is jelzem, célunk a megfelelő gyertyakombináció kialakítása, viszont a múltheti gyertya ebben csak viszonylag sietett segítségünkre. Volume oszlop is kicsivel elmaradt az elvárástól, de ha megvalósul az a 3k környéki leszúrás, az volume tekintetében is egy nagyobb oszlopot rajzolt volna. Tehát most ezzel egy újabb hétig elleszünk, viszont ha az említett időhúzás a cél, akkor sokat ettől héttől sem várhatunk, de ha mégis egy nagyobb 5,500$ magasságában záródó bika gyertyát hoz nekünk a Mikulás, az talán a későbbiek folyamán eredményezhet egy kellemes karácsonyt mindenkinek!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/hyU14m8i/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/XXqyC5Ww/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Ja91XE8n/
https://www.tradingview.com/x/qajAtuuA/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/6IefAV2j/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/YrM2XHyT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, nagyon messze van a kék ellenállás 200$ magasságában, viszont a jelen helyzetben még a világoskék 150$ magasságában várt váll vonal közelében megérkezés is messzinek tűnik! A piros zászló lehetőség mint látjuk semmire nem volt képes, ehhez hasonló lehetőségnek a kialakítása érdekében a zöld támaszról kellene ismét nekifutni!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/BmSKZOpz/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/pIEgimWR/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, egy maci gyertya, köszönhetően a Bitcoin 4k alatti mozgásának, megválaszolta az 50-es mozgóátlagon kialakul kérdést, de a jelenleg alakuló gyertya mintha szeretne erre válaszolni. Nem tudjuk mi lesz a válasz, remélhetőleg visszatérés az 50-es mozgóátlag fölé, folytatva a 26.-án megkezdett határozott emelkedést!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/MKvpGXRn/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/MscHzfL0/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, az előző apró világoskék támaszról  sikerült egy 15$-os emelkedést összehozni, remélhetőleg ezt sikerül megismételni, viszont ettől is csak a zöld ellenállás magasságába történő eljutásra lehet számítani. Ezt azonban még meg kell fejelni a 117$-os váll vonal kialakításával, majd korrekciót követően befejezni a kék nyíllal jelzett 150$-os ellenálláson! Ami viszont továbbra is probléma, az a piros támasz, jelen esetben 70$ magasságában történő érintésének hiánya.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/VNDKQmG9/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/0me9Cvox/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, mint látjuk tökéletes jobb oldali vállhoz, a világos kék színnel jelzett csúcsból történő fordulat után kellett volna jobb eredményt elérni,  viszont ebbe mint mindig a Bitcoin hatékony csökkenő mozgása beleszólt.  Az új csúcs 29$ magasságában még ebben a formában is megfelel a fordított fej-váll lehetőség feltételeinek, de az előző kimaradt lehetőség már figyelmeztetés lehet arra, hogy ennek a megvalósulási esélye jelentősen meggyengült!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/NcVwxBHd/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/sIBUMcVx/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP,  kezdjük a meghiúsult lehetőségek felsorolásával, először is a rózsaszín Elliott hullámtól búcsút veszünk, köszönhetően a tegnapi csökkenő irány mozgásnak. Nem számíthatunk továbbá a 13%-os emelkedést felkínáló háromszög lehetőségre! Összefoglalva az utóbbi 9 nap történéseit, legjobb megoldás ha bezárjuk egy zöld oldalazó sávba, amelynek a tegnapi mozgással elértük az alját, innen kellene most felfelé mozogva előszűr is átlépi a zöld ellenállást, majd a 0.40$-os szint magasságában kilépni ebből az oldalazó mozgásból, és ha lehetőség adódik rá kialakítani egy vissza-tesztet, ami remélhetőleg segíti majd a továbblépést!  Viszont ha mégsem sikerül az oldalazó sávon belül felfelé mozogni, akkor csökkenő irányba, továbbra is várja sok szeretettel az árat, a 0.32$-os vagy a piros támasz.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/TkfZi7Yo/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Lc63H3Ko/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, mindenki zöldben, tehát kicsit furcsa hogy csak itt mozgunk lefelé, amit talán jó abból a szempontból hogy itt egy sikertelen vissza-teszt készülődik.  Tehát jelenleg kicsi az esélye annak, hogy megússzuk a piros támasza történő visszaesést, de még ki nem zárható, főleg azért mert a Bitcoin akármelyik pillanatban ismételten elgyengülhet és máris vehetjük elő az ejtőernyőt!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/aYw50m1g/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/d1sQ2VDQ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, nehéz diónak tűnik a zöld ellenállás, ennek feltételnek inkább sárgának kellene megfelelni.  Reméljük azért valahogy sikerül ezt a zöld ellenállást leküzdeni és a következő feladatot inkább a piros ellenállás alatt, az átlépés lehetőségének megtalálásával töltjük, amit remélhetőleg nem húzzunk el 16.-áig!

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/taADaAbB/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/RkDwwkdi/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, a kék szaggatott vonallal felvázolt Elliott hullám lehetőséggel sem lesz a továbbiakban gondunk, ennek a kérdését is megoldotta a tegnapi csökkenő mozgás! Visszatértünk arra a szintre, ahonnan az ékből nem túl határozottan megpróbáltunk egy emelkedő mozgás kialakítani, ennek a lendülete a 63$-os ellenálláson elfogyott. Tehát a fibo 0 szintjét tekinthetjük támasztanak,  amelyről egy ugyanolyan szituáció kialakulásában kellene bízzunk, mint, ami a kék szaggatott vonallal sajnos kimaradt.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/hr2mLhHq/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Awg4u68L/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, az ezen a charton látható Elliott hullám lehetőség,  megúszta a csökkenő irányú tegnapi Bitcoin nyomást,  igaz ezt annak is köszönheti, hogy előzőleg sikerült némi előnyre szert tenni. A kérdés továbbra is az, hogy tartogat e még csökkenő irányú szándékot a Bitcoin mozgása, ami itt menthetetlenül visszanyomná az árat a lila támaszra.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/pbYCOlC8/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/3H2oZKxr/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, a tegnap még látható háromszögből, köszönhetően a Bitcoin csökkenő irányú mozgásának, jelenleg átalakult egy csökkenő sávra. Ezt a csökkenő sávot, az előtte látható emelkedő hullámmal zászlóként is kezelhetnénk, viszont a csökkenő sáv utolsó csúcsa, ehhez  talán már túl mélyen van. Majd meglátjuk hogy alakul, mindenesetre piros nyíllal a zászlónak megfelelő magasság elérése esetén, mint látjuk megérkeznénk a világoskék ellenállásra, tehát mégis van keresnivalónk?

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/eN0bl2PI/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/eOrsfSYx/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, a kék csökkenő sávnak már semmi szerepe nincs, lehetett volna ha a kialakult zászló lehetőséggel eljutottunk volna a világoskék ellenállásra. Ennek a csökkenő sávnak az ellenállását elég jól használja támaszként az utóbbi néhány nap mozgása.  Annak azért örülnék ha erről a támaszról, némi határozottsággal fellöknénk az árat a világoskék ellenállás magasságába!  Ez a világoskék ellenállás váll vonal feltételeinek már csak nagyon elnéző módon felelne meg, de mindent elnézünk, ha abból érdemi felfelé elmozdulást sikerül elérni.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/28wQ4Gk1/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/DFZoMHil/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

netbit

#2936
Nem vagyok Nostradamus, nem látom a jövőt, úgy látom, elég vacakul állunk. Attól tartok, hogy 2019 sem lesz a kriptó éve, hosszadalmas kínlódás lesz ez. Jó lenne, ha ezt 4k szintet tartani tudná a BTC, de attól tartok, hogy még nagyobb vérfürdő jön. Egyszer eljön az a pont, ahol már szinte mindenki feladta, a tréderek is elfáradnak és visszatérnek a bikák, de ez hosszadalmas lehet.

Az lenne a legjobb, ha a 10ezer shitcoinból visszaáramolna minden pénz abba a 4-5 top coinba, ami mögött valódi fejlesztés is van, de erre sincs sok esély.

Karcsi papa

Csak a Bitcoin!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 12.05!

BTC, a 200-as mozgóátlagra volt várható az ár, ez tökéletes ékből kilépés utáni emelkedés. Jelenleg ennek az emelkedésnek a korrekciójában vagyunk, amit a kék körrel jelzett gyertyáknál kellett volna lezárni! Nem zártuk le, sőt még rá is erősítettünk, ettől függetlenül nem gondolnám hogy tovább esik az ár. Azért gondolom ezt, mivel a további csökkenés feltétele lett volna, hogy a jelenlegi csökkenő mozgás, a kék ellenállási zónából forduljon vissza. Tehát mivel tökéletesen teljesítettük az ék korrekcióját, és mivel nem értük el az ellenállási zónát, ezt a jelenlegi csökkenő hullám sem vehetjük komolyan. Viszont óvatosságra int az a bekarikázott gyertyahármas, amely után láthatunk egy elég határozott maci gyertyát, de remélem nem gondolom rosszul, hogy ebből nem látunk további jelentős visszaesést.

4 órás idősíkon már találnánk indokot, miért csökkenjen vissza az ár a kék támasz 3,682$-os magasságába. Az indok nem más, mint a kék színnel látható november 25. környékén kezdődő oldalazó mozgás, viszont ebből az oldalazó mozgásból, ha időhúzási szándékkal szeretnénk elleni január 24.-ig, akkor nagyon nem férne bele a 3k környéki szintre történő visszaesés, inkább az 5k magasságában kialakítani egy szélesebb oldalazó sávot, amelyen belül elég tág keretek között lehetne jegelni az árat! Ezt az 5k felső szintet, a fekete színnel rajzolt dupla alj lehetőségnek megfelelő emelkedés tudnám megerősíteni!

Napos: fekete színnel továbbra is látszik az a két hónapos időhúzás, amit köszönhetünk az ETF általi beetetésnek, ezzel szépen az orruknál fogva vezettek mindenkit.  Majd mikor kiderült hogy ez átverés, be is mutatott az ár egy 3,000$-os zuhanást. Ebbe a zuhanásra még a BAKKT halasztás is rátett egy lapáttal, tehát az ETF és a BAKKT halasztás közé tehetünk egy egyenlőségjelet, ami egy jól megtervezett árlenyomó akció eredményeként, tovább csökkentette az árat. Ez nálam új gondolatokat ébresztett, miszerint ha az állítólagos ETF döntések előtt a jelenlegi árszinten mozgunk, akkor nagy valószínűséggel döntések is születtek volna, nem csak kifogások. Viszont még mindig, kikellet volna találni valami mesét, hogy tartható alacsonyan az ár december 12.-ig.
Tegnapi gyertyánk, szintén csak a feszültség növelésére alkalmas, ebben nyugtató hatással csak egy a kék ellenállást átlépő bika gyertya lehetne. Piros színnel láthatunk egy emelkedő támaszt, amelynek a későbbiek folyamán lehet trendvonal szerepe, ehhez csupán annyit kell tenni, hogy a felfelé mutató kék nyílnak megfelelően határozata megindulni a 4.950$-os ellenállás irányába, majd ha ez az emelkedés átlépi a 4,452$-os utolsó csúcsot, akkor máris a trendvonal megkapta a szerepét. Tehát a mai nap fő feladat, lehetőség szerint nem benézni a piros támasz alá, ez nagyjából a 3,800$-os szintet jelenti!

BTCUSD Short/Long chartok: a maciknak nincsen könnyű dolguk, ennek ellenére szépen rátudják erőltetni az akaratukat a charton kialakuló mozgásra. Azért nincs könnyű dolgok, mert a bikák is aktívabban tevékenykednek, ennek egyenlőre még csak lassító hatása van, igaz ez sem mindig sikerül,  de mégsem az a feladás látszik, mint amit az áprilisi és november eleje közötti időszakban produkáltak. Viszont olyan esetek, mint a már említett ETF döntések hiánya és a BAKKT halasztás okozta negatív hírek hatása ellen tenni nem lehet, ennek hatására még a legpozitívabb időszakban is bezuhanna az ár! Ugyanilyen de ellentétes hatása van a pozitív híreknek, ezek lettek volna az ETF döntések illetve az elhalasztott BAKKT indulás, tehát minél több és erősebb pozitív hír érkezik, annál könnyebben következhet be az a bizonyos fordulat!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/LppAHRdn/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/SRU4B7HO/

"Hetes idősík, az elváráshoz képest nagyjából 70%-ot sikerült megvalósítani, ami hiányzik az egy határozott leszúrás 3k környékére. Ahogy a kék körrel is jelzem, célunk a megfelelő gyertyakombináció kialakítása, viszont a múltheti gyertya ebben csak viszonylag sietett segítségünkre. Volume oszlop is kicsivel elmaradt az elvárástól, de ha megvalósul az a 3k környéki leszúrás, az volume tekintetében is egy nagyobb oszlopot rajzolt volna. Tehát most ezzel egy újabb hétig elleszünk, viszont ha az említett időhúzás a cél, akkor sokat ettől héttől sem várhatunk, de ha mégis egy nagyobb 5,500$ magasságában záródó bika gyertyát hoz nekünk a Mikulás, az talán a későbbiek folyamán eredményezhet egy kellemes karácsonyt mindenkinek!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/cQ3uys2T/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/ICDoUrxt/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/IyPzzazL/
https://www.tradingview.com/x/eH94GrhM/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/h6l138vt/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/EH0Z5UnK/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

4k vagy barátkozhatunk 3k környékével!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 12.06!

BTC, tegnap délutánig nagyon nem történt semmi, majd beköszönt egy 130$-os maci gyertya, fokozva ezzel a feszültséget. Ennyi is volt a villámlátogatás, további csökkenés már csak az éjszakai események okoztak, amelynek lezárásaként egy ma hajnali bika gyertya igyekszik rendbe tenni, a 130$-os maci gyertya által okozott károkat.
Itt tartunk most, ahol azt várnánk, hogy ebbe a bika gyertyába belekapaszkodva a 4,000$-os szint fölé sikerül erősödni!
Összefoglalva az utóbbi 7 nap mozgását,  egy csökkenő sávot tudunk felrajzolni, amelyen belül még bőven van mozgástér, ez akár csökkenő irányba 3,500$-os árat is jelenthet. Remélhetőleg ezzel az alsó szinttel nem kell találkozzunk, de ha mégis akkor talán mentőöv, a csökkenő sáv támaszán történő fordulat lehetősége! 
Ennek a csökkenő sávnak, kezdő alakzata a fej-váll, majd miután ez célt ért, jött egy csökkenő háromszöggel szembemenő mozgás, ami kijelölte a B érintési pontot. Itt jött a következő csökkenést eredményező alakzat, amelynek a mozgását egy fordított zászló lehetőség is erősítette, majd végül kialakult egy csökkenő ék. Ennek az éknek a korrekciós erősödése elég tökéletesre sikeredett, de sajnos az ellenállási zónából visszafordult az ár.
A ma hajnali bika gyertya, ugyanarra a szintre szúrt le mind a november 7.-ei határozott emelkedést megelőző, ugyancsak leszúrással indult, majd a fej-váll alakzattal záródó emelkedés.
A zöld színnel behúzott támaszok közel egyenlőre középsőnek jutott szerep, a  másik kettő, de főleg az alsó remélhetőleg csak akkor kap szerepet, ha a csökkenő sáv D pontjának kijelölése után, ismételten visszafordul az ár.
Jöjjön a mai elvárás, ez nem más mint kilépés ebből a csökkenő sávból, ami remélhetőleg a hajnali határozottságnak megfelelő mozgással történik, átlépve a felső szélesebb ellenállási zónát.  A kisebbik ellenállási zónának itt már nagy valószínűséggel sok szerepe nem lesz, annak még tegnap lehetett volna szerepe a délután folyamán.

4 órás idősíkon ezzel a ma hajnali 3,683$-os leszúrással, remélhetőleg tökéletes alapja épülhet ki a dupla alj jobb oldali részének. Tehát a fekete színnel felrajzolt alakzat, az utolsó hullámmal meg is kezdhetné az áldásos tevékenységét, irány minimum az 5k-s árszint! Erre a durván 1,000$-os emelkedésre, lehetne egy jelzésértékű megerősítés, az utóbbi egy hétben látható volume oszlopok, főleg a zöld színűek méretének megnövekedése. Piros színűre nem várunk, de ha mégis megérkezik, annak nem feltétlenül örülünk, a 3k környéki támasz zónába érkezés lehetőségének okán.

Napos: a tegnapi maci gyertya, a kék színnel behúzott oldalazó sáv alsó szintjéhez érkezett meg, köszönhetően a ma reggeli leszúrásnak. Tehát a mai napon, a tegnapi maci gyertya 3,955$-os nyitási szintje fölé zárást kellene várjunk, de itt még némi plusz erőre szükségünk lenne, azért hogy az órás idősíkon látható szélesebb ellenállási zónát átlépjük!
Felfelé szeretnénk mozogni, de nem lehetünk biztosak a dolgokban, főleg az oldalazó mozgás miatt, ami mindig tele van meglepetésekkel. Mögöttünk van egy durván 2,800$-os hirtelen csökkenés, jelentősebb korrekció nélkül, de ez akár 3,500$ fölé is nőhet, még nagyobb korrekciós igénnyel, viszont ezektől korrekcióktól azt várnánk, hogy megfordítják ezt az utóbbi két hétben eléggé bedurvult csökkenő trendet!

BTCUSD Short/Long chartok: tulajdonképpen most minden azon múlik, hogy a bikák meddig tudják tartani az utóbbi napokban eléggé megélénkült  macik általi nyomását. Ha elvesztik a csatát, akkor a Long charton látható, előző két esethez hasonló módon, átadhatják a terepet a maciknak, akik örömmel lenyomhatják a zárat 3k vagy akár az alatti szintekre.
A short charton, ha ismételten 38-40 ezres szint az aktivitás teteje, akkor 3k környéki árral megúszhatjuk, de úgy is hozzáállhatunk, hogy a sokak által 3k környékére jósolt alsó szint, betöltheti azt a szerepet, amit be kell hogy töltsön, viszont hogy ez így is történjen, ahhoz valami külső fundamentális megerősítésre is szükség volna!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/xYApHpAh/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/ceoW96H3/

Hetes idősík, egyenlőre nem a legideálisabban alakul a szitu és egyenlőre kevés esély látszik arra, hogy a hetet 5,700$ magasságában tudjuk zárni. Viszont van itt egy 3,640$-os alsó szint, amelyhez a mai napon elég közel kerültünk és ez egy elég veszélyes szituáció, további csökkenés szempontjából! Most sajnálhatjuk, hogy a múlt heti gyertyánk, nem szúrt le arra a bizonyos 3,000$ környéki szintre, tehát ahogy a kék nyíllal is mutatom, az ideális MorningStar gyertyakombinációra hajazó szituáció feltételei nem a legideálisabbak Viszont ha a két héttel ezelőtti maci gyertyát sikerül betakarni, akkor megváltozhat a szituáció és elég pozitív jelekkel nézhetnénk szembe karácsony előtt 3 héttel.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/7yJ4Cvcp/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/ldc3D9JB/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/TX1WpZpC/
https://www.tradingview.com/x/3QZBuS1P/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/ShO2Nj1Z/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/Kff8QwM9/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Barátkozzunk a 3,000$-os árral!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 12.07!

BTC, a tegnapi emelkedésből nem lett semmi, folytatódott az a határozott csökkenés, ami az előző napokat is jellemezte. Ez ellen sajnos nem tudunk tenni semmit,  max türelemmel figyelhetjük, hogy is alakul ez a csökkenő mozgás! 
Tehát a tegnapi csökkenő sávból kiléptünk a nem várt irányba, ami annyit jelent további kell keresgélni.
Kihasználva a felső csúcsokat és az így keletkezett piros ellenállást, amit lemásolva, majd támaszként beillesztve, kaptunk egy következő csökkenő sávot/csatornát, amit még nem ért el a mozgás, de ezen ha kell lehet igazítani!
Jelenleg ismét azt láthatjuk, hogy pihenőt tart a csökkenő mozgás, de nem tudni hogy a fordulat vagy a további csökkenés szándékával. Először miért ne gondolkodjunk pozitívan, tehát arra számítsunk hogy erről a támaszról történik meg a fordulat, majd megérkezünk a piros ellenállásra és ott ki is lépünk.
Viszont ezt a helyzetet még lehet bonyolítani, mi van ha nem lépünk ki a piros sávból vagy ha tovább esik az ár, és az egyre valószínűbb 3,000$-os támaszra megérkezünk.  Mindenféle konkrétum nélkül, én már egy következő meredekebb fekete sávot és berajzoltam, sőt ennél egy még meredekebbet is eltudnák képzelni(kék sáv/csatorna), annak érdekében, hogy egy megfelelő ívet rajzolva, határozott csökkenő mozgással megpróbáljunk elsütni minden puskaport!

4 órás idősíkot egy dupla alj lehetőség kialakulás érdekében követtük, de mint látjuk ebből már nem lesz semmi, mivel amilyen határozottsággal vártuk az emelkedést 5,000$-os szintre, ugyanolyan határozottsággal indultunk meg a 3,000$-os szint irányába!

Napos: látszólag ebből nem lesz olyan hosszú két hónapos oldalazás, mint amit a fekete bekarikázott időszakkal jelzek, kivéve ha ez a 3,000$-os szint környékén alakul ki, de ez még a jövő zenéje.  Azt láthatjuk, hogy a tegnapi gyertyánk, ráerősített a tegnapelőttire,  ami azt feltételezik hogy a mai napon egy hasonló gyertyával megérkezhetünk a kék támasz zónába.
Tehát vélhetően lesz itt nekünk 3 fekete holló gyertyakombináció, ami mivel egy oldalazásból lépteti ki az árat, arra utal további is eshet az ár mint a 3,000$-os szint.
Ennek elkerülése érdekében, a mai gyertyától jól esne egy nagyobb leszúrás, akár a 3,000$-os szintre, majd zárás 3,400$ magasságában, mutatva ezzel egy fordulási szándékot!

És itt a végére egy ropogós hír, miszerint Február 27. a sokadjára elhalasztott ETF döntések határideje, de ennyi halasztás után, már mindenki kétséggel fogadja valóban lesz e döntés.

BTCUSD Short/Long chartok: a macik úgy gondolták megcsinálják és amit látjuk ott is vannak a 40 ezres szinten! Ami szinte ugyanaz, mint amit augusztusban láthattunk, viszont ha ennél jobban nem feszítik a húrt, akkor vélhetően ezzel most is megelégszenek! Viszonylag jó hír, hogy ezt a mögöttünk hagyott 1 hónapos maci nyomást, a bikák részéről nem egy eszeveszett hátrálás, hanem viszonylag jónak mondható 27 ezres szint környéki megkapaszkodás jellemezte. Aminek a lényege, ha most a macik megelégszenek a 40 ezres szinttel, és hamár a bikák így kitartottak, most használják is ki a helyzetet, legalább azzal hogy a meglévő pozícióikat nem adják fel. Erre az esetleges feladásra utalok long charton a világoskék lefelé mutató nyíllal, viszont ár szempontjából, a fordulat tökéletes jele lehet, ha felfelé ívelő mozgást látunk az elkövetkezendő napokban!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/s2rRdP2Z/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/ApVzG3IY/

"Hetes idősík, egyenlőre nem a legideálisabban alakul a szitu és egyenlőre kevés esély látszik arra, hogy a hetet 5,700$ magasságában tudjuk zárni. Viszont van itt egy 3,640$-os alsó szint, amelyhez a mai napon elég közel kerültünk és ez egy elég veszélyes szituáció, további csökkenés szempontjából! Most sajnálhatjuk, hogy a múlt heti gyertyánk, nem szúrt le arra a bizonyos 3,000$ környéki szintre, tehát ahogy a kék nyíllal is mutatom, az ideális MorningStar gyertyakombinációra hajazó szituáció feltételei nem a legideálisabbak Viszont ha a két héttel ezelőtti maci gyertyát sikerül betakarni, akkor megváltozhat a szituáció és elég pozitív jelekkel nézhetnénk szembe karácsony előtt 3 héttel."

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/JPa9PC1U/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/RtSHU6BY/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/6FA72YRL/
https://www.tradingview.com/x/g7iNpghq/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/s0j68Mka/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/T4tFrCbl/